Kodály Zoltán zenepedagógiai koncepciója
Liszt Ferenc
Zeneművészeti Egyetem
Kodály
Zoltán zenei nevelési koncepciója ma a magyar zenei köznevelés alapját jelenti,
jelentős szerepe van a szakoktatásban is. Ezek az alapelvek fokozatosan
alakultak ki, fogalmazódtak meg és mentek át a gyakorlatba, azután,
hogy a zeneszerző figyelme 1925 táján a zenepedagógia felé fordult.
Elgondolásait legjobban az írásaiból vett idézetekkel összegezhetjük:
"A
zene lelki táplálék és semmi mással nem pótolható. Aki nem él vele: lelki
vérszegénységben él és hal. Teljes lelki élet zene nélkül nincs. Vannak a
léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be."
(Mire
való a zenei önképzőkör, 1944)
"A
zene múlhatatlan része az egész emberi műveltségnek...
így hát magától értetődő volt, hogy a zenét be kell kapcsolni az
iskolai tárgyak közé."
(Beszéd
a dunapataji művelődési ház avatásán,
1966)
"Az
általános iskola célja: a teljes embert megalapozni. Zene nélkül nincs teljes
ember... Jó mérnök, vegyész stb. lehet valaki, ha
tizenöt éves koráig rá sem gondol. De zeneértő nem lehet, ha hatéves
korában (s játékosan még előbb) nem kezdik rendszeresen
nyitogatni-gyakorolni a fülét... A zene ügye az
általános iskolában nem is a zene ügye elsősorban.
Közönségnevelés=közösségnevelés."
(Közönségnevelés,
1958)
"...a zeneképzést tulajdonképpen már az óvodában kell
elindítani, hogy a gyermek a zene alapelemeit korán idegezze be, mert a zenei
hallásra való nevelés csak ezzel a korán meginduló alapos munkával válhat
eredményessé."
(Nyilatkozat
a "Fiatalok" című lapban, 1941)
"A
gyermek ne fogalmakat, definíciókat gyűjtsön, hanem zenekincset. Annak
számbavételére, rendező áttekintésére ráér később."
(Bicinia
Hungarica, I. Utószó, 1937)
"Mit
kellene tenni? Az iskolában úgy tanítani az éneket és zenét, hogy ne gyötrelem,
hanem gyönyörűség legyen a tanulónak, s egész életére beleoltsa a nemesebb
zene szomját... Sokszor egyetlen élmény egész életére
megnyitja a fiatal lelket a zenének. Ezt az élményt nem lehet a véletlenre
bízni: ezt megszerezni az iskola kötelessége."
(Gyermekkarok,
1929)
"Zeneértővé... csak aktív zenei tevékenység tehet, puszta zenehallgatás
magában nem elég." (333 olvasógyakorlat - Utószó az új kiadáshoz,
1961)
"Ha
egy szóval akarnók jellemezni e nevelés lényegét, az a szó nem lehetne más,
mint: ének... Mechanizálódó korunk olyan úton halad,
melynek végén az ember géppé válik. Ettől csak az ének szelleme véd
meg."
(Zenei
nevelés Magyarországon, 1966)
"Mi
tehát a teendő? Mennél nagyobb tömegeket közvetlen érintkezésbe hozni
igazi, értékes zenével. Mi ennek ma a legjárhatóbb útja? A
karéneklés."
(Vidéki
város zeneélete, 1937)
"Az
iskolákban majd akkor lesz jó zenetanítás, ha előbb jó tanárokat nevelünk... kevés az olyan tanár, aki a hallást és az általános
zenei műveltséget fejlesztené... jó irodalom is szükséges, amely a
gyermekeknek és a hallásgyakorlásban kezdőknek
hozzáférhető."
(A
komolyzene népszerűsítése. Előadás New Yorkban, 1946)
"...csakis művészi érték való a gyermeknek!"
(Gyermekkarok,
1929)
"Minden
népnek van egy sereg népdala, amely oktatásra kiváltképpen alkalmas. Ezeket jól
kiválogatva, a népdal lesz a legmegfelelőbb tananyag, hogy rajta a
gyermekeknek az egyes zenei elemeket bemutassuk és tudatosítsuk ezeket... Mielőtt más népeket akarunk megérteni, magunkat
kell megértenünk. Semmi sem alkalmasabb erre, mint a népdal. És az idegen
országok népdalainak megismerése a legjobb út az idegen népek megismeréséhez.
Mindezen fáradozások végcélja abban áll, hogy a tanulókkal megismertessük és
megszerettessük a múlt, a jelen és a jövő klasszikusait."
(A
népdal szerepe a zenei nevelésben, 1966)
"...erre az alapra épülhet olyan zenei műveltség, mely
nemzeti, de lelket tár minden nép nagy alkotásainak. Értékmérőt is kap a
népdallal, aki e századok csiszolta tökéletességhez méri, amit hall: nem
tévesztik meg többé hamis bálványok..."
(Előszó
a "Százszorszép - 100 magyar népdal"-hoz,
1957)
"...az orális, szájhagyománykultúra
ideje lejárt... Zenekultúra ma már írás-olvasás nélkül csakúgy nem lehet, mint
irodalmi kultúra."
(A
zenei írás-olvasás módszertana - előszó Szőnyi Erzsébet könyvéhez,
1954)
"Mindenkinek
hozzáférhető a zene megismerésének útja: a zenei írás-olvasás. Ennek birtokában
mindenki részese lehet nagy zenei élményeknek."
(Mire
való a zenei önképzőkör, 1944)
"...a szolmizálás... gyorsabban visz a folyékony
kottaolvasásra. Természetesen csak a relatív szolmizálás, mert itt a hang
nevének kiejtésével meghatároztuk szerepét a tonalitásban." (Bicinia
Hungarica, I. Utószó., 1937)
"A
ritmust... sokkal előbb
és sokkal behatóbban kellene gyakorolni, mint azt manapság szokás, éspedig
szintén két szólamban. S ha majd az óvoda is kiveszi részét a
ritmusképzésből, nem lesz többé illúzió a kottaolvasás az
elemiben."
A
kétszólamú éneknek "alig felbecsülhető a fejlesztő értéke minden
irányban, nemcsak a polifon hallás, hanem az egyszólamú ének tisztasága
szempontjából is." (Énekeljünk tisztán!,
1941)
"Többszólamú
éneklés, s vele párhuzamosan fejlődő halló- és felfogóképesség
olyanok számára is megnyitja a világirodalom remekeit, akik semmiféle
hangszeren nem játszanak. S a művek csak akkor tölthetik be létük célját,
ha milliók lelkében keltenek visszhangot."
(Tizenöt
kétszólamú énekgyakorlat, 1941)
"...rögtönözne minden épkézláb gyermek, ha hagynák... de nem lehet magára hagyni zenei világképe
kialakításában."
(Gyermekkarok,
1929 - Zene az óvodában, 1941)
"A
néptáncoknak helyet kell juttatni az iskolai testnevelésben...
A zene és testmozgás ősi kapcsolatai a civilizációban erősen
meglazultak. Ha most magasabb síkon megpróbáljuk helyreállítani, ahol lehet:
nem visszafelé megyünk az ősállapot felé, hanem előre a
civilizációból a kultúra felé."
(Magyar
testnevelés, 1943)
"Akit
előbb énekre tanítunk, csak azután hangszerre: hamarabb megfogja a meloszát minden zenének... Az
énekkel olvasókészséget szerez a növendék, ezzel könnyebben hozzáfér a nagy
szellemek alkotásaihoz, rövidebb idő alatt több művet ismerhet meg,
mintha csak fáradságosan silabizál."
(Beszéd
a Zeneművészeti Főiskola 1946-47. évi tanévnyitó ünnepségén,
1946)
"...folytonos gyakorlást kívánó tárgynál évi 20-25 találkozás
a tanulókkal értéktelen. Naponta 10 perc többet érne, mint heti egy óra: napi
15 perc pedig a heti 2 óránál is többet."
(Igaz,
hogy nem engedik énekelni a gyerekeket, 1956)
"... a jó zenész kellékeit négy
pontban foglalhatjuk össze:
1.
kiművelt hallás,
2.
kiművelt értelem,
3.
kiművelt szív,
4.
kiművelt kéz.
Mind
a négynek párhuzamosan kell fejlődnie, állandó egyensúlyban. Mihelyt egyik
elmarad vagy előreszalad, baj van. ... Az első két pontra a szolfézs
és a vele kapcsolt, összefonódott összhangzattan és formatan tanít. Szükséges
kiegészítés: mennél sokoldalúbb gyakorlati zenei tevékenység: kamarazene,
karéneklés nélkül senkiből sem lesz jó zenész."
(Ki
a jó zenész?, 1953)
(Forrás:
A kecskeméti Kodály Zoltán Pedagógiai Intézet honlapja)