Dr. Pásztor Zsuzsa

A zenészek fokális disztóniája

Mi ez?

A fokális disztónia egy bizonyos testrészen jelentkező, idegrendszeri eredetű mozgászavar. A zenész-disztónia pedig olyan feladat-specifikus mozgászavar, amely a hangszeres mozgások akaratlagos irányításának elromlásában nyilvánul meg (1). Másképpen zenész-görcsnek nevezik ezt a ritka foglalkozási betegséget, mely makacs ugyan, de ma már gyógyítható türelmes, hosszas kezeléssel.

A tünetek

Játék közben a hangszeres egyszer csak úgy érzi, mintha nem gyakorolt volna eleget, vagy mintha nem lenne jól bejátszva. A kéz és az ujjak mozgásai szabályozhatatlanná, nehézkessé válnak. Remegés, gyengeség, lelassulás, fáradékonyság, merevség figyelmezteti a játékost, hogy valami nincs rendben. Aztán egy vagy két ujj akaratlanul begörbül, a mellette lévő kiegyenesedik, súlyos esetben néha mozdíthatatlanul görcsbe rándulnak az ujjak, és a zenélés végképp lehetetlenné válik. Az a legkülönösebb, hogy mindez csak a hangszerjátékban jelentkezik, más cselekvésekben, például a számítógépelésben, a kézírásban, másik hangszer játékában és egyéb finommozgásokban nyoma sincsen. A fájdalom nem jellemző, legfeljebb akkor jelenik meg, ha a kétségbeesett zenész erőlködő gyakorlással próbál javítani az állapotán, és ezzel túlterheli az izmokat.

Glenn Gould leltárszerű pontossággal írja le naplójában a fokális disztónia tüneteit (2). Játék közben a hangok leragadnak, a futamok nem sikerülnek, a trillák akadoznak, a dinamika és a ritmika irányíthatatlanná válik. A gyakorlás szüneteltetése, a kéztartás megváltoztatása, az ülésmód, a testtartás módosítása nem jár eredménnyel, végül már egy Bach-korál eljátszása is nehézséget okoz. Gould orvosai nem ismerték fel a betegséget, pszichés okokat kerestek, a művész imádott édesanyjának elvesztésével hozták összefüggésbe a kézpanaszokat. Egy másik vélemény szerint a zongoraművész hanyatló fizikai állapota okozta a leromlást, és ez az elképzelés meglehetősen közel járhatott az igazsághoz. Ugyanis a kézpanaszok jelentkezését megelőző időben Gould vészes túlerőltetésben dolgozott, rengeteg koncertet adott, ami idegileg, fizikailag erősen kimerítette.

Ugyancsak sorozatos téves diagnózisok áldozata lett Leon Fleisher, aki szintén egy túlterhelt időszakban betegedett meg. Még a darabra is emlékezett, amelyik az első tüneteket kiváltotta, a Schubert Wanderer-Fantáziát gyakorolta akkoriban napi 8-9 órán át. Fleisher ezután több mint három évtizeden át szenvedett fokális disztóniában, és sok félrekezelés után, csak későn jutott el a gyógyuláshoz. Eleinte el sem hitték az orvosok a panaszait, mivel a mozgászavarok csak zongorázás közben jelentkeztek, már pedig az orvosi rendelőkben nem lévén zongora, nem lehetett bemutatni, miben áll a probléma (3).

Egy későbbi nyilatkozatában Fleisher a végső okra is rávilágít. „Rendkívüli fizikai teljesítményt viszünk véghez, de senki sem mondja meg nekünk, hogyan tartsuk magunkat formában fizikailag. […] A sport területén már kifejlődött egy külön tudományág, a sportorvoslás, és ebből csak most kezd kialakulni a zenei orvoslás. [… ] Elképesztő, hogyan folyik a zenetanítás hosszú ideje már. Anekdotába illő, mennyire hiányzik a tudományos, anatómiai, biomechanikai hozzáértés ahhoz, amit csinálunk.” (4). Fleisher panaszai 1963-ban kezdődtek, de a zenész-görcs problémája csak jó húsz évvel később került az orvosi kutatások fénykörébe, éppen Fleisher és sorstársa, Gary Graffman zongoraművész révén, aki hasonló mozgászavarral küzdött (5).

Diagnózis 200 év távolából

A kilencvenes években több kutató foglalkozott Schumann titokzatos kézbetegségével, melyről a tünetek alapján kiderült, hogy fokális disztóniáról van szó (6,7,8). Eckart Altenmüller a zeneszerző levelei, naplója és egyéb korabeli dokumentumok alapján pontos diagnózist állít fel kétszáz év múltán (9). Schumann jobb kezének harmadik ujján kezdődött a kétségbeejtő mozgászavar. 1831. július 13-án ezt írja naplójába a fiatal zeneszerző: „Tegnap nem akart menni a zongorázás; olyan volt, mintha valaki fogná a karomat.” A nyolc nappal későbbi bejegyzés így szól: „Az utóbbi pár nap nyomorúságos volt a zongoránál. Tegnap sírtam dühömben.” Schumann megpróbálkozott a kéztartás megváltoztatásával, majd megszerkesztette azt az eszközt, mely az erőtlen és merev ujjat megemelte, és amivel nyilván még tovább rontotta állapotát. Akkoriban elterjedtek voltak a különféle kéztornáztató eszközök, kézvezetők, a Schumann által készített segédeszköz ezeknek egyik változata lehetett. A zongora fölé rögzített kisegítő szerkezet csak ideig-óráig használt. A következő év májusában kelt naplójegyzet a teljes leromlásról vall: „A harmadik ujj javíthatatlannak tűnik.” Majd egy hónappal később ez áll a naplóban: „A harmadik ujj teljesen merev.” Ezzel Schumann zongoraművészi ábrándjai végképp szertefoszlottak.

A kéz disztóniája nemcsak a zongoristákat érinti, hanem más hangszereseket is elérhet. Mester Sándor gitárművész 1995-ben észlelte a mozgászavart, melyről a Lorenz Péterrel való beszélgetésében így számolt be: „A legszörnyűbb az egészben az volt, hogy fogalmam sem volt arról, mi történik velem. Az ujjaim, hogyha ráhelyeztem őket a gitárra, behajlottak vagy kifeszültek, és nem tudtam őket megmozdítani. Nem éreztem semmilyen fájdalmat, és zongorázni, vagy a számítógépet használni továbbra is tudtam. Akkor azt hittem, hogy egyedül velem történt ilyesmi a világon.” (10). Mester Sándor ezután tanárával, Róth Edével együtt, David Leisner amerikai gitárművész tanácsait is felhasználva dolgozta ki azokat a gyakorlatokat, melyekkel nyolc év után újra koncertképessé vált, és folytathatta előadóművészi körútjait szerte a világon.

A fúvós és énekes disztónia

A finommozgások zavara nemcsak a kézen fordul elő. Fúvósoknál az arc, a nyelv és a száj izmaiban is megjelenhetnek mozgászavarok, melyek az ansatz elromlásához vezetnek (embouchure-disztónia). A különböző hangszereken más-más tünetek mutatkoznak. A magas regiszterben mozgó rézfúvóknál, mint a trombita és a kürt, az ajkak széthúzását végző izmok görcse jellemző. A mély regiszterben játszó harsona és tuba esetében az ajkak záró izmainak görcsössége fordul elő. A fafúvóknál az állkapocs és a nyelv izmai érintettek, és a disztónia gyakran kiterjed a beszéd és az evés izommozgásaira is. Az ansatz zavaraival küzdők hat százalékánál írógörcsöt is találtak, ami genetikai meghatározottságra vall (11).

Énekeseknél a hangszalagok válnak irányíthatatlanná, miáltal a hang rekedtté válik, meggyengül, időnként „eltörik” és a hangmagasság beállíthatatlan lesz. A gége disztónia tünetei több variációban jelentkezhetnek. A gyakoribb fajta a közelítő izmok zavarában mutatkozik, amikor a hangszalagok görcsösen összezárulnak és a hang fojtottá, szorítóvá válik. A másik változat a távolító izmok túl erős kontrakciója, amikor a hangszalagok nem jól zárulnak. Ilyenkor a hang levegőssé, suttogóvá válik. A kettő kombináltan is előfordul, amitől remegő lesz a hang. Stressz-helyzetben a tünetek felerősödnek. (Meglehet, hogy Frederick Matthias Alexander, a róla elnevezett technika kidolgozója is ebben szenvedett, csak akkoriban még nem tudták diagnosztizálni ezt a betegséget. Amint tudjuk, színpadi beszéd közben a hangja felmondta a szolgálatot, és ezzel a bajjal sok évig küszködött, mígnem saját módszerével sikerült meggyógyulnia.) A gége-disztónia kezelése ismételt botulinum toxin (botox) injekciókkal, gyógyszerekkel, hangterápiával, légző-gyakorlatokkal történik (12).

A kiváltó okok

A fokális disztónia előfordulása ritka, Eckart Altenmüller és Hans Christian Jabusch német zenész-orvosok adatai szerint a zenészek egy százalékát érinti (13). Richard Ledermann clevelandi neurológus 8 százalékos arányt említ (14). Az érintettek 80 százaléka férfi. Abban a legtöbb szerző megegyezik, hogy a betegség hátterében a túlterhelő munka, a mértéktelen, megerőltető gyakorlás és ennek következtében mély kimerülés rejtőzik.

A legtöbben 30-40 éves korukban, pályájuk csúcsán kapják meg a betegséget. Akkor, amikor megnövekszenek a követelmények, zsúfoltabbá válik az időbeosztás, egymást követik a koncertek, versenyek, lemezfelvételek, turnék. Hosszabb lesz a játékidő, nagyobb az egyoldalú fizikai terhelés, nehezebbé válik a repertoár, a technika tökéletesítése megkívánja a finom hangszeres mozgások hosszas ismétlését. A fizikai terhelést tetézik a pszichés hatások, a szorongás, a megfelelés kényszere, a megszállottság, az ambíciók, a mindennapi magánéleti és munkahelyi problémák, az érzelmi stressz-hatások.

Mindezeket magam is láthattam egy különösen végletes példában. Egyik tanítványom, aki pár éve segítségért fordult hozzám, végigélte a leromlás évekig tartó drámai folyamatát. A túlterhelő munka, a gyakorlás, tanítás, szereplés, utazás megállás nélkül, az egészségtelen életmód, a mozgáshiány, alváshiány, levegőhiány, a rendszertelen táplálkozás, a teljesítménykényszer, az örök versenyfutás az idővel és a tehetség sarkallása a tökéletes helytállásra végül a szervezet tartalékainak feléléséhez vezetett és elkerülhetetlenül betegségbe torkollott.

Tapasztalatom szerint a fokális disztónia kialakulásában a fentiek mellett szerepet játszik a helytelen játéktechnika is, amely egészségtelen erőfeszítésekre készteti a játszóapparátust. További kockázati tényezőt jelent az ésszerűtlen munkamódszer, a pihenő nélküli maratoni gyakorlások, a bemelegítések elhagyása, a levezető, lazító mozgások elhanyagolása, az elfáradás figyelmeztető jelzéseinek figyelmen kívül hagyása. Dr. Alice Brandfonbrener, a zenész betegségek hírneves amerikai specialistája rosszallóan jegyzi meg, hogy az egészséggel való visszaélésben a zongoristák vezetnek, akik napi 6-8 órára bezárkóznak a gyakorlójukba, és aztán csodálkoznak, hogy panaszaik vannak (15).

Hozzá kell tennem, hogy nézetem szerint nem a munkamennyiséggel van baj, hanem azzal, hogy elmarad a munkavégzésre való alkalmasság gondozása, és egy ponton nagyobb lesz a terhelés, mint a teherbírás. Ezt pedig csak ideig-óráig bírja károsodás nélkül az ember szervezete.

Adatok a 19. századból

A feladat-specifikus disztónia régóta ismert jelenség nemcsak hangszereseknél, hanem más foglalkozásúaknál is, olyanoknál, akik gyors és finom mozgásokat végeznek hosszú időn át. Idegtani könyvek már a 19. század első felében is említik ezt a kórképet.

Moritz Heinrich Romberg, német neurológus 1843-ban megjelent könyvében külön fejezet szól az írógörcsről, mely régen a kézírással foglalkozók – írók, írnokok – gyakori betegsége volt (16). Az írógörcs tünetei hasonlóak a hangszeres disztónia tüneteihez. Az írásban igénybevett ujjak, a hüvelyk, a mutató és a középső ujj görcsösen behajlik, és az írás eltorzul. Mennél inkább próbálja javítani a hibát a beteg, annál kevésbé sikerül.

Romberg korábbi szerzők munkáira is hivatkozik, többek között a híres sebész, Louis Stromeyer 1840-ben közölt tanulmányára (17). Stromeyer leírja egy páciense esetét, akinek a hüvelykujja görcsösen behajlott és mind az írásban, mind a hegedű és zongorajátékban súlyos akadályt jelentett. Sokféle eredménytelen kezelés után végső megoldásként a sebész műtéttel gyógyította meg a beteget. Azonban sem előtte, sem utána nem voltak sikeresek a műtétek, nem is lehettek, mivel a baj oka nem a kézben van, hanem az idegrendszerben. Ezért nem voltak eredményesek azok a műtétek sem, melyeket a huszadik században végeztek téves diagnózisok alapján.

Romberg 10 évvel későbbi művében (18) a hangszalagok, valamint a nyelv bénulásának leírására is szán egy-egy fejezetet, miközben többször is hivatkozik a híres orvos, Francesco Bennati munkájára (19). Bennati nemcsak orvos, hanem kiváló énekes is volt, és kapcsolatban állt a párizsi operával, ahol módjában állt erről a problémáról tapasztalatokat szerezni. 1833-ban megjelent könyvében Bennati részletesen foglalkozik a hangadó szervek működésével és betegségeivel. A hang sérülésének vagy elvesztésének sokféle oka között megemlíti a megerőltetést is, amit az éneklés, kiabálás, és a folytonos hangos beszéd okozhat.

Sir William Richard Gowers, a kiváló angol neurológus 1888-ban Az idegrendszer betegségeinek kézikönyve c. művében szintén felveti a foglalkozási neurózisok problémáját (20). Mindenekelőtt az írógörccsel foglalkozik, majd röviden kitér a hegedűsök, zongoristák hasonló megbetegedéseire. Megállapítja, hogy az írógörcs elsősorban azokat fenyegeti, akik már eleve görcsösen írnak. A kezelésekkel kapcsolatban elsőként a megelőzésről beszél, mely szerinte nem az orvos dolga, hanem a tanítóé. Az írást úgy kell megtanítani, hogy a mozgás egész karral, vállból történjék. A kezelés leglényegesebb része az írásmód átállítása. Mindezekkel a megállapításokkal ma is egyetérthetünk.

Gowers az írógörcsöt és az egyéb foglalkozási neurózisokat a motoros kéreg zavarainak tekintette, ami teljesen új megközelítést jelentett abban az időben. Annál különösebb, hogy a kéz mozgászavarait még jóval később is az izmok, inak periférikus problémáinak fogták fel az orvosok, vagy ami még rosszabb, pszichés jelenségeknek tekintették. A téves diagnózisok és helytelen kezelések következtében évtizedeken át sok zenész pályája derékba tört.

Az idegrendszeri háttér

A zenész-disztónia témája közel egy évszázadon át aludta Csipkerózsika-álmát, míg egy sor világnagyság rejtélyes kézbénulása újból fel nem hívta rá a neurológusok figyelmét. A téma perifériára kerülésének oka lehetett az is, hogy a bajba kerültek közül sokan, exisztenciájukat féltve, eltitkolták problémájukat. A nyolcvanas évektől kezdve azonban megsűrűsödtek a zenész-disztóniával kapcsolatos kutatások és közlemények, és ez mind a mai napig folytatódik. Sőt, a számítógép használatának általánossá válása óta új kórképet is leírtak, az egér-disztóniát (computer mouse-related dystonia), (21).

A modern képalkotó eljárások (PET, fMRI) segítségével mára már kétséget kizáróan bebizonyosodott, hogy a zenészek fokális disztóniája nem a kéz betegsége, és nem is a pszichiátria körébe tartozó kórkép. Nem hisztéria, nem fóbia, hanem organikus zavar, mely az agy mozgásszabályozó területeit érinti.

1. kép. Brodmann agytérképe. Korbinian Brodmann német neurológus (1868-1918) szövettani és funkcionális vizsgálatok alapján 52 területre osztotta fel az agykérget. Az egyes területek határait hosszú ideig állandónak tekintették. A képen a 4-6-os terület a motoros kéreg, a 3-1-2 az érzőkéreg. A 41-42 a hallókéreg. A sűrűn barázdált terület a kisagy, amely a mozgásparancsok végső finomítását, jóváhagyását végzi.

A betegség kialakulásának magyarázatát az agy rendkívüli változékonysága, plaszticitása adja. Az idegsejtek nagymértékben képesek megváltozni a használat következtében. Az igénybevett, foglalkoztatott idegsejt tömege megnövekszik, leadó rostja (axon) vastagabb, végfácskája dúsabb lesz, felvevő antennái (dendritek) megszaporodnak, ezáltal más idegsejtekkel való kapcsolatai megsokszorozódnak (22). Ebből következik, hogy az egyes funkciókat irányító agyterületek „térképei” korántsem annyira állandóak, mint azt korábban feltételezték.

Egy TV-beszélgetésben Altenmüller félig tréfásan megjegyzi, hogy az orvos akár egy CT felvételből is meg tudja állapítani, hogy zenészről, vagy nem zenészről van szó (23). A zenészeknél a kéz agyi irányító területei nagyobbak, mégpedig aszerint, hogy melyik kéz végzi a gyorsabb mozgásokat. Hegedűsöknél a bal kéz, zongoristáknál a jobb kéz agyterületei kiterjedtebbek. Ezenkívül a két agyféltekét összekötő kérgestest (corpus callosum) is tömegesebb.

Krista L. Hyde montreali kutató és munkatársainak vizsgálata hat év körüli gyerekeknél azt mutatta, hogy a kéz agyi térképei megnövekedtek, miután a gyerekek 15 hónapig heti egyszer 30 perces zongoraórát kaptak (24).

Az újabb kutatások szerint az agykérgi térképek képesek megváltozni, határaik elmozdulhatnak, és ezt a mindenkori használat befolyásolja. A változások nagyon gyorsan mennek végbe, már néhány perces zenélés után megjelennek az első idegkapcsolatok a mozgatókéreg és a hallókéreg között. Néhány hét után pedig megnövekszenek a zenéléssel összefüggő agyterületek, mindenekelőtt a hallókéreg, a mozgató kéreg, és az emlékezet struktúrái.

Ez a rendkívüli változékonyság az agyi fejlesztés nagyszerű bázisa, de egyben lehetővé teszi a kóros elmozdulásokat is. A sokat használt, egymáshoz közeli agyterületek egymás rovására megnövekszenek és részlegesen összeolvadnak, emiatt nem képesek elkülönített parancsokat küldeni az izmoknak (25). Ez magyarázza azt, hogy a disztóniás kézen az egyik ujj billentésével együtt olykor a mellette lévő is akaratlanul aktivizálódik.

2. kép. A disztóniás kézen a harmadik ujj billentésekor a 2-4-5. ujjak alapperce kifeszül, sőt a kisujjnál egészen hátrahajlik,

ugyanakkor a középperc és az alapperc görcsösen behajlik.

(Forrás: http://www.fcart.org/distonia/english/ (Letöltés 2015.08.01.)

A helyzetet még tovább bonyolítja az, hogy az izommozgásokban nemcsak serkentő, hanem gátló parancsok is működnek (26). Amikor például billentésnél, vagy egy húr lefogásánál a hajlító izmok összehúzódnak, ugyanakkor a feszítőknek el kell lazulniuk. Hogy a rengeteg izom közül melyik mozduljon el, mikor, és mennyire, azt a mozgató és érző kéreg, továbbá mélyen az agy belsejében fekvő talamusz és a bazális ganglionok, valamint a kisagy áramkörei szervezik és időzítik végtelenül bonyolult kapcsolatokkal. Egyetlen idegsejt felvevő antennái (dendritjei) révén akár hatvanezer másiktól kaphat üzenetet, és leadó antennájával (axonjával) tízezer másik idegsejtnek adhat át információt (27). Ilyen bonyolult rendszer magában hordja a hibalehetőséget. Zavar esetén a serkentés és gátlás egyensúlya felborul, ezért van az, hogy behajlítás helyett kiegyenesedik a disztóniás ujj, vagy nyújtás helyett begörbül. Az is gyakori, hogy az alapperc kifeszül, a középperc és a körömperc pedig görcsösen behajlik (2. kép.)

A zenélés idegműködéseinek bonyolultságát még jobban átlátjuk, ha végiggondoljuk, hogy a kezet és az ujjakat 39 izom mozgatja, és ezek mindegyike sok tízezernyi izomrostból épül fel, és mindegyik minden pillanatban oda-vissza kapcsolatban van az aggyal. Az agyközpontokban kialakult mozgásparancsok végső közös pályája a gerincvelőbe fut le, majd innen a csigolyák között kilépve a karfonatban (plexus brachialis) halad tovább, és több ágra válva vonul végig a kar egész hosszában az ujjakig. Útközben az idegek sokszoros leágazódás után finom rostokra (végfácskákra) bomlanak, hasonlóan a növény gyökereihez. Egy végfácska akár több száz végződésből áll, és ezek minden izmot sűrűn behálózva a mozgásparancsot hordozó elektromos ingereket közvetítik. Az izmokból és inakból ugyanakkor érző jelentések futnak be folyamatosan az agyközpontokba, amelyek jelzik a parancs végrehajtását, tudósítják az agyat az ujjak helyzetéről, az erőkifejtés nagyságáról, a mozgás sebességéről, a hangszer felületének milyenségéről, hőmérsékletéről és egyéb fizikai érzékletekről (28).

Mindezek az üzenetváltások elképesztően gyorsak. Az idegrost ingerületvezetése másodpercenként akár 120 méter is lehet. Ez azt jelenti, hogy az agyból közel 400 kilométer/órás sebességgel száguldanak a mozgásparancsok az idegrostokon át az izmokhoz. Az információk sűrűsége is döbbenetes, másodpercenként akár 120 elektromos impulzus is végigfuthat az idegeken (22). Ez a szédületes információs sebesség teszi képessé a képzett zenészt arra, hogy akár első látásra is megjelenítse a hangszeren a kotta teljes tartalmát stílusával, tempójával, hangszíneivel, érzelmi töltésével együtt.

A virtuóz zenei mozgások sebességét is számításba véve még pontosabb képet kapunk erről a lenyűgöző nagyüzemről. Frank Wilson amerikai neurológus említi, hogy Simon Barere, a híres zongoravirtuóz a Schumann Op. 7. C-dúr Toccata eljátszásakor másodpercenként 20-30 hangot szólaltat meg (29). Ehhez nemcsak a mozgató központoknak és pályáknak, hanem az egész agynak és abban mind a háromszáz milliárd idegsejtnek (30) tökéletes szervezettségben kell működnie.

Már ebből a nagyon vázlatos áttekintésből is nyilvánvaló a zenélés rendkívüli idegterhelése. Ilyen intenzív munka éveken át, napi sok órán keresztül a professzionális muzsikus számára elkerülhetetlenül magában hordja a megbetegedés kockázatát. Frank Wilson azt írja, a virtuóz zenei produkcióban az idegrendszer eléri kapacitásának végső határát. A zenész teljesítménye valóságos operatív csoda. Ez a csoda azonban különös módon és néha egészen kiszámíthatatlanul sérülékeny (29).

Nem kevésbé kényes a fúvósok embouchure disztóniája. A fúvós hangszerek megszólaltatását az arc és a szájkörnyék izmainak, a nyelvcsont feletti és alatti izmoknak, a szájpad, a garat, a nyelv és a gége izmainak, együttesen mintegy 100 izomnak az összjátéka végzi. Hosszú évek intenzív tréningjével alakul ki az agyban a bonyolult izommozgásokat vezérlő program, mely adott esetben rossz irányt is vehet. Rizikófaktor lehet a családban előfordult disztóniás betegség, a hangszertanulás késői kezdése, a huzamos túlterhelés és a hangszerjáték sokat ismételt gyors mozgásai (31).

A hangszalag-disztónia esetében, ha lehet, még bonyolultabb a helyzet. A gégét mozgató 12 pár parányi izom mellett szerepet játszik ugyanaz a száz izom, amely a fúvós játékban is közreműködik. Ezeken kívül mind a fúvós, mind az énekes funkciókban domináns szerepet visz az a húszféle légző izom, melyek az arcon, nyakon, mellkason, háton, hason helyezkednek el.

Mindezt áttekintve nem hagyhatjuk figyelmen kívül a fáradás szerepét a feladat-specifikus disztónia létrejöttében. A zenélés hatalmas ideg-izommunkája zavartalan oxigén- és tápanyagellátást kíván. Ám az idegsejtekben mindössze két percre való glukóz raktározódik (32), az oxigén pedig csak másodpercekre elég (33), tehát az utánpótlást folyamatosan kell biztosítani, ami csak erőteljes légzéssel és keringéssel teljesíthető. A huzamos munka során azonban megjelenik a fáradás, ami a tápanyag és oxigénforgalom romlását jelenti. Az idegrendszer ilyenkor az életműködések fenntartása érdekében gátlásokkal védekezik. Ezt különösebb vizsgálatok nélkül is észlelhetjük a figyelem és a memória gyengüléséből, a tanulás nehézkessé válásából, a játék elgépiesedéséből, a mozgás elgörcsösödéséből.

Feltételezhető, hogy a fokális disztóniában megjelenő idegrendszeri defektusok szoros összefüggésben állnak a fáradással. Az oxigén és tápanyagellátás kisebb ingadozásai, kihagyásai következtében az idegműködések módosulhatnak, és indító mozzanatai lehetnek az érző-mozgató programok megváltozásának. A kisiklott idegvezérlési minta azután mindjobban begyakorlódik és állandósul.

A huzamosan jelenlévő stressz maga is közrejátszhat a disztónia kialakulásában. A zenei foglalkozás stressz-faktorokkal zsúfolt. A versenyhelyzetek, a lázas felkészülések, a rövid határidők, a premierek, a meghallgatások, próbajátékok, a lemezfelvételek, a fárasztó turnék, a nehéz repertoár, az intenzív, feszült gyakorlás mind stressz-forrás. Sőt, lehet stressz-keltő a karmester magatartása is, vagy növendék esetében a tanárral fennálló konfliktus.

A zenész-disztóniára vonatkozó vizsgálatokban mindmáig megválaszolatlan az a kérdés, hogyan maradhat a zenészek többsége védett a fokális disztóniától. Extrém nehéz terheléssel, túlerőltetésben sok zenész dolgozik éveken át, sokan el is szenvednek különféle súlyos ártalmakat az ínhüvelygyulladástól a gerincpanaszokig, de fokális disztóniában csak kevesen betegszenek meg. Jabusch és Altenmüller (13) szerint örökletes hajlam is szerepet játszhat a megbetegedésben. A zenész disztóniában szenvedők 6-10 százalékánál előfordult a családban hasonló probléma,(írógörcs, vagy másfajta disztónia), ami diszpozícióként szolgálhat a megbetegedés kialakulásához (34). Ugyanakkor minden esetben jelen voltak a környezeti tényezők is, amelyek az öröklött hajlamot realizálták: a precíz, komplex mozgások huzamos gyakorlása, a krónikus túlterhelés és pszichés oldalról a végletes eltökéltség a hibátlan technika eléréséért.

A gyógyítás

Alice Brandfonbrener 1995-ben megjelent tanulmányában gyógyíthatatlannak jelenti ki a fokális disztóniát (35). Richard Ledermann clevelandi neurológus még 2003-ban is ugyanígy nyilatkozik (36). Ebben az időben a fokális disztónia diagnózisa a legtöbb zenész számára a szakmai és lelki megsemmisülést jelentette. Azóta azonban megváltozott a helyzet, világszerte több fokális disztónia-központ létesült, ahol intenzív és sikeres kutató és gyógyító munka folyik. Európában a két legismertebb intézet a hannoveri Institut für Musikphysiologie und Musiker-Medizin (37), valamint Barcelona-Terrassában az Institut de Fisiologia i Medicina de l’Art (38). Ezekben a gyógyintézetekben komplex kezelési stratégiákat alkalmaznak, melyek a zenészek többségét visszasegítik a koncertéletbe. Azonban kétségtelen, hogy valamennyi gyógymód időigényes, és nagy türelmet kíván az érintettektől.

A „legmuzikálisabbnak” és legtermészetesebbnek mondható kezelési módszer a Viktor Candia által kidolgozott mozgásterápia, a hangszeres mozgás újratanulása (Sensory Motor Retuning) a kóros idegrendszeri mechanizmusok korrigálására (39). Candia abból indult ki, hogyha az agyi térképek elmozdulása mozgás által alakult ki, akkor mozgás segítségével vissza is rendeződhet. A gyógymód abból áll, hogy az elromlott hangszeres mozgásokat új mozgásmintákkal helyettesítik. Az ép ujjakra síneket tesznek, amivel megakadályozzák a fölösleges kompenzáló mozgásokat, a disztóniás ujjakat pedig így felszabadítva, elkülönítetten gyakoroltatják. Ezzel meggátolják a helytelen mozgások további rögzülését, és új egészséges mozgásokat idegeznek be. A gyakorlás felügyelettel történik, olyan lassú tempóban, amikor még nem jelentkezik a disztóniás mozgás. Monitor és tükör segíti az azonnali vizuális kontrollt a disztóniás mozgások és a helyes funkciók megkülönböztetésére. Ilyen módon elérhető az agy érző-mozgató területeinek újratérképezése, mely az ellenőrző képalkotó vizsgálatokban láthatóan megjelenik.

2. kép. Sínezéssel segítik a disztóniás kéz mozgáskorrekcióját.

Forrás: http://www.fcart.org/distonia/english/ (Letöltés 2015.08.01.)

A. Priori és munkatársai (40) ugyanezt a módszert használják a mozgások újratanulására, de előzetesen 4-5 hétig sínnel rögzítik a disztóniás végtagot (vélhetően azért, hogy ez idő alatt a megtanult helytelen mozgások emlékképei elhalványuljanak), azután kezdődik csak a mozgásgyakorlás. Ez a módszer már a 19. századi szerzők körében is ismert volt, többek között Gowers is sikerrel használta, és igen ígéretesnek tartják, de még további adatgyűjtés szükséges róla.

A gyógyítás másik megközelítése a gyógyszeres kezelés. Jabusch és Altenmüller (13) ennek két lehetőségét mutatja be.

Az egyik módszer a tablettában bevehető Trihexyphenidyl alkalmazása, melyet egyébként a Parkinson-kór gyógyításában használnak. Ez a gyógyszer gátolja az agyból érkező idegparancsok átvitelét az izomrostokra azáltal, hogy semlegesíti az idegvégződéseken felszabaduló acetilkolin hatását, és ilyen módon fékezi a görcsös mozgásokat. A gyógyszert több hónapig, esetleg évekig kell szedni a javulás érdekében, azonban számolni kell a mellékhatások kialakulásával, ami sok esetben megakadályozza a kezelés folytatását.

A gyógyszeres kezelés másik módja az injekció kúra a botulinum toxin (botox) egyik változatával. A botox hatása hasonló az előbbi gyógyszeréhez. Gátolja a mozgató idegvégződéseken felszabaduló, üzenetvivő acetilkolin hatását. A kezelés nagyon kényes, nagy pontosságot igényel, elektromiográf segítségével határozzák meg az izomban a beadás helyét. A kezelést 4-6 havonta ismételni kell, mert ennyi idő alatt a gyógyszer hatását veszti.

Mind a tablettás gyógyszeradagolás, mind az injekciókúra csupán tüneti kezelést nyújt. Nem szünteti meg a mozgászavar okát, a mozgásszabályozó agyközpontok zavarát. Mindemellett életmentő gyorssegélyt jelenthet olyan esetben, amikor a zenésznek mindenképpen helyt kell állnia egy fontos szereplésen. Emellett segíthet abban is, hogy a tünetek csökkentésével módot ad a hangszeres mozgáskorrekció kidolgozására. Leon Fleisher a Botox-kezeléseknek, valamint az azt kiegészítő Rolfing (41) manuálterápiának tulajdonította, hogy 35 év után újra képessé vált kétkezes darabok eljátszására (42).

A különféle ergonómiai változtatások (31) kiegészíthetik a gyógyszeres kezeléseket. Némelyik hangszeren lehetséges például egyes billentyűk áthelyezése, vagy a billentyűk alakjának megváltoztatása, a hangszer kicserélése, módosítása, valamint vonósoknál az egyénhez igazodó álltartók és párnák használata. Különböző támasztó eszközöket, állványokat, hámokat ajánlanak olyan esetben, amikor a hangszert tartó kézen jelentkezik a disztónia. Néha próbálkoznak gumikesztyűben való gyakorlással, vagy az ujjak közé dugódarabok elhelyezésével. A kéz mozgás-zavarainál átmenetileg hasznosak lehetnek a kisegítő eszközök, de hosszú távon nem hoznak javulást, mert a probléma nem a kézben van, hanem a központi idegrendszer mozgásszabályozó centrumaiban.

Kiegészítő terápiák. Az akupunktúra, a fizioterápia, a masszázs, az elektroterápia jóllehet önmagukban hatástalanok a fokális disztóniában, kiegészítőként azonban hozzájárulnak a javuláshoz. A pszichoterápia úgyszintén a gyógyítás fontos kiegészítője. Sok páciens drámai módon szenved a hangszeres alkalmasság elvesztése miatt. A megküzdési stratégiák kifejlesztésében segítséget nyújthat a pszichoterápia (43). Ezenkívül használják a vizualizálás eszközét, ami azt jelenti, hogy a személy elképzeli a normális, egészséges technikát. Például felidézi azt az időt, amikor a technikája rendben volt. Felidézi a cselekvéseket kísérő érzeteket, elképzeli, hogy meleg a keze, könnyedén játszik stb. Kiegészítő terápiaként ajánlják a Feldenkrais-módszert és az Alexander-technikát a testtudatos hangszerjáték érdekében. Jóllehet eddig nincs olyan kutatás, amely ezek gyógyhatását bizonyította volna, közvetve azonban kétségkívül elősegítik az egyéb kezelések hatékonyságát. A rehabilitáció csoportmunka, amelyben több tudományterület szakértőinek kell együttműködniük.

Sikeres egyéni módszerek

Az orvosi kezelések helyett vagy mellett a disztóniában szenvedő zenészek olykor használnak saját maguk által kidolgozott gyakorlatokat. Ennek az öngyógyító módszernek az a lényege, hogy a játékos átépíti az addigi hangszeres technikáját, mely egybeépült a disztóniás mozgásokkal. Ha sikerül a régi játékmódot kiiktatni, akkor azzal együtt a hozzátapadt téves idegrendszeri program is eltűnik. A hangszeres rehabilitáció a kutatók szerint sok esetben eredményesebbnek bizonyult, mint a gyógyszeres kezelések. Az ansatz-problémákkal küzdő fúvósok számára nincs is más lehetőség, mert a gyógyszeres és egyéb kezelések az ő esetükben nem bizonyultak eredményesnek. Az orvosok ezért különösen hangsúlyozzák az érintettek aktív részvételének fontosságát a gyógyulási folyamatban (43).

David Leisner gitárművész volt az első a világszínpadon, aki saját módszerével, egyedül győzte le a fokális disztóniát, de nála is 12 évig tartott a gyógyulás. Internetes beszámolójában elmondja, hogy a korábban használt izomapparátus helyett más izmokat vont be a játékba, amivel kiiktatta a disztóniás mozgásokat (44)

Andrea Brachfeld, a koncertkarrierje kettétörését elszenvedett fuvolaművész a lesújtó diagnózis után megpróbálkozott az ajánlott kezelésekkel, akupunktúrával, masszázzsal, a Feldenkrais módszerrel, de ezek nem hoztak eredményt. A sok hasztalan kísérletezés után egyik kollégája segítségével talált rá a megoldásra. Egy seprőnyelet fogott a kezébe, és azon próbálgatta a fuvolajáték fogásait. Legnagyobb meglepetésére a görcsös mozgások azonnal eltűntek. Elkezdődhetett az aprólékos munka a hibás mozgásminták kiküszöbölésére, ami 7 évig tartott, de tökéletes gyógyulást hozott (45).

Jon Gorrie trombitaművész eleinte csak a pianissimo játékban érzett zavart, később már egy oktávos C-dúr skálát se tudott játszani, és a hangminősége olyan volt, mint egy kezdőé. Tükörbe nézve észlelte, hogy arcának jobb oldalán az izmok nem működnek, a bal oldal viszont próbálta ezt kompenzálni. Panaszával több specialistát felkeresett, végül közölték vele, hogy fokális disztóniája van, és többé nem fog tudni trombitálni. Ezután öt évet töltött egy új játékmód kidolgozásával. Naplójában leírja, hogyan elemezte technikáját, hogyan lazította ki a torkát, nyakizmait, hogyan haladt hangról hangra, míg végül teljes gyógyulást ért el, és sok más panaszosnak is segített. „Most könnyedébben és szabadabban játszom, mint a betegség előtt” írja blogjában (46).

Orvosi eredmények

Az ezredforduló utáni évtizedben az orvosi kezelésekről szóló tanulmányok küzdelmes erőfeszítésekről és növekvő sikerekről tudósítanak.

S.R Gibbs és A. Blitzer (47) rendszeresen ismételt botox-injekciókkal teljes javulást ért el gégedisztóniában szenvedő pácienseknél.

Stephan Schuele és Richard J. Ledermann (48, 49) fafúvósok és hegedűsök gyógyításáról számol be. A kezelt csoportokból 38-50 százalék tudta folytatni a munkáját mintegy 13 évvel a betegség megjelenése után. A csoport másik része viszont a zenei pálya feladására kényszerült.

Schuele, Jabusch, Lederman, és Altenmüller 84 muzsikus botox-kezelésének eredményeit közli. A kezelt személyek 69 százaléka javulást tapasztalt a kiinduló állapothoz képest (50).

Jabusch és Altenmüller 144 páciens kezelési eredményeit ismerteti nyolcéves követés alapján (13). A kezelt zenészek legtöbbje kombinált gyógymódokat vett igénybe, (gyógyszeres kezelés, Botox-injekciók, a hangszeres mozgás újratanulása, saját technikai gyakorlatok, ergonómiai változtatások). A kéz-disztóniával kezelt személyek 57 százalékánál a panaszok megszűntek. Az ansatz-problémákkal küzdőknek viszont csak 15 százaléka ért el javulást. Azok a gyógyszeres kezelések, amelyek a kéz fokális disztóniájában hatékonynak bizonyultak, nem segítettek az ansatz-problémákban. Javulást hoztak viszont a mozgásterápiaként alkalmazott hangszeres gyakorlatok.

A szerzők azzal zárják tanulmányukat, hogy a fokális disztónia még mindig a legnagyobb kihívást jelenti a zenei orvoslásban. A jelenlegi terápiák segítségével a panaszosok többsége folytathatja a munkáját, de még mindig sokan kiesnek a pályáról. A fúvósok embouchure problémája viszont orvosilag továbbra is megoldatlan maradt. Kényszerítően sürgőssé vált új gyógymódok keresése és mindenekelőtt a megelőzés módjának kidolgozása.

A megelőzés

A zenei munkaképesség-gondozás félszázados tapasztalatai alapján a fokális disztónia megelőzésében ugyanazokat az elveket tekinthetjük érvényesnek, melyeket általában szem előtt kell tartanunk a foglalkozási ártalmak elleni védelemben.

Az alapelv az, hogy a munkaalkalmasság mindig lépéselőnyben legyen a feladatokhoz képest. A várható terheléseknek megfelelő, masszív idegi-fizikai kondíciót idejében meg kell szereznünk. Ez pedig nem valami emberfeletti állapot, hanem egyszerűen csak az ember szervezetének normális, kiegyensúlyozott működési rendje, mely a „zeneszerű” életmód programjával teremthető meg, mint ahogy a sportember sportszerű életmóddal készül fel a rendkívüli teljesítményekre.

A zeneszerű életmód programja az emberi szervezet alapvető biológiai igényei szerint épül fel. Minden emberi szervezet igényli az elegendő pihenést a mindenkori terhelésnek megfelelően; igényli az ésszerű munkaszervezést, mellyel a mély elfáradás elkerülhető; nem nélkülözheti a speciálisan tervezett mozgást, mely felkészíti a zenei foglalkozás terheléseire; elengedhetetlen a friss levegő, a napfény és a légzés rendszeres tréningje; végül, de nem utolsó sorban gondosságot kíván a felhasznált energiákat és építőanyagokat pótló, helyes táplálkozás. Ez a program egyszerű, bárki által megvalósítható, de gondos szerevezést igényel a szokásos, stresszel teli zenész életforma kötöttségei között (51).

A foglalkozási ártalmakkal kapcsolatos tapasztalatok fényében nem hangsúlyozható eléggé a gyakorlás ésszerű felépítése, a szakaszos munkavégzés. A foglalkozási ártalmak előzményeiben mindenütt megtalálható a helytelenül adagolt gyakorlás. A gyakorlást mozgásos bemelegítésnek kell megelőznie, amely előkészíti a játszó apparátust és az egész szervezetet a hétköznapi tevékenységektől eltérő zenei igénybevételre. A bejátszás, beéneklés csak ezután következhet. Munka közben mozgáspihenőkre van szükség az igénybe vett szövetek, sejtek oxigén- és tápanyagforgalmának akadálytalan fenntartásához. A gyakorlás végeztével mozgásos levezetéssel kell a felhalmozódott feszültségeket feloldani a játszó szervekben és az egész szervezetben (52).

Ezen kívül érdemes megszívlelni azokat a szakmai útmutatásokat, amelyek a helyes munkavégzésben segítik a muzsikálókat.

Leon Fleisher így figyelmezteti művésztársait: „ [….] nem szabad fájdalom vagy egyéb tünetek mellett dolgozni. […] Tekintsék magukat az apró izmok sportolóinak. Kezük és ujjaik apró izmaitól rendkívül sokat követelnek.” (3, 258.)

Horst Hildebrandt svájci zenészorvos hangsúlyozza az izmok túlterhelésének szerepét a fokális disztónia kifejlődésében (53). Szerinte már egyszeri megerőltetés is okozhat a mozgáskoordinációban zavarokat, ha elmarad a megfelelő pihenés, és ebből kialakulhat a disztónia. Ezért különösen óvja a zenélő növendékeket a túlterheléstől. Figyelmeztető jelzésnek tekinti az izmok kifáradását, az antagonista izmok együttmozgását, a lehűlést, a fájdalmakat, a merevséget, a bőrirritációkat, a lelassulást, a mozgás egyenetlenségét, az akaratlan mozgásreakciókat, az ujjak begörbülését, a kinyújtás nehézségét, az ujjízületek hajlásszögének megváltozását, a rendellenes kéztartásokat. Kerülendőnek tartja az extrém kézhelyzeteket, különösen azokat a kéztartásokat, amelyek nyomást gyakorolnak a csukló ereire, idegeire, inaira, továbbá a kéz túlzott elfordítását, a hüvelyk kifeszítését és a túlerőltető ujjgyakorlatokat.

Rosset és Odam felhívja a figyelmet a testtartásra, a hangszer és a test harmóniájának fontosságára, a kerülendő kéztartásokra, az ergonómiai eszközök gazdag lehetőségeire, a hang és a hallás védelmére, az egyéni anatómiai sajátosságok figyelembevételére, a mentális gyakorlás hasznosságára, és számos gyakorlati tanácsot ad a mindennapi munkához (54).

A zenei munkaképesség-gondozás lehetőségei

Olyan esetben, amikor az érintett nem jut hozzá a megfelelő orvosi kezeléshez, vagy nem vállalja, akkor a zenei munkaképesség-gondozás komplex stratégiát kínál. Ehhez azonban az kell, hogy a munkaképesség-gondozó tanár felsőfokon értsen a hozzá forduló zenész hangszeréhez.

Mindenekelőtt helyre kell állítani a leromlott idegi-fizikai kondíciót, és a továbbiakban folyamatosan fenn kell tartani az egyéni, optimális munkaképességet a zeneszerű életmód egyénre kidolgozott programjával. Erre az alapozó munkára minden esetben szükség van, mert a fokális disztónia mindig nagy túlterhelés következtében, mély kimerülés állapotában jelenik meg.

Az alapkondíciót helyreállító munkára épülhet föl az elromlott hangszeres mechanizmus helyettesítése normális, egészséges, élettanilag helyes mozgásprogrammal, ami egyben a legszebb hangzást is eredményezi. Föl kell építeni egy teljesen új technikát. A hibás beidegzések a hangszeres technikához tapadnak. Ha a hibákat hordozó hangszeres mechanizmust sikerül másikkal helyettesíteni, a disztónia eltűnik.

Szerencsésnek mondható az olyan eset, amikor a hangszeres technika eleve hibás olyan értelemben, hogy erőltető, egészségtelen. Ez többnyire így is van, élettanilag hibátlan hangszeres mechanizmus ritkaság. A jó technika nemcsak a tanításon múlik. A jól megtanított mechanizmus is elromolhat a kifáradás okozta stressz-reakciók következtében. A stressz-állapotra jellemző állandósult idegfeszültség az izmokat is folytonos feszültségben tartja, és elrontja a hangszeres technikát, ami azután felelős lehet a fokális disztónia kialakulásáért. Az ilyen, egyébként is alkalmatlan technikát mindenképpen érdemes átépíteni, és ez a zenei kifejezésben is új lehetőségeket nyit meg.

A sikeres terápiára minden esély megvan. A mozgásprogram átépítésének lehetőségét éppen úgy az idegrendszeri plaszticitás kínálja, mint ahogy a leromlás alapja is ez volt. A tanulás során az agy naponta változik, az idegműködések átalakulnak. Az idegsejtek kapcsolatainak felépülése és lebomlása szakadatlanul történik, és ezt a folyamatot a használat szabályozza. „Használd, vagy elveszíted”, mondja az idegélettan gyakran idézett, közismert alapszabálya. Amit gyakorolunk, azt tudjuk, amit nem gyakorolunk, azt elfelejtjük. A fokális disztónia tanult program. A túlerőltetés következtében kisiklott mozgásprogram a begyakorlással egyre mélyebben rögződik. Ám, ha az idegrendszer rögzíteni tudta a téves mozgásmintákat, akkor ki is tudja küszöbölni azokat, és helyette meg tudja tanulni a helyes programot.

Természetesen ehhez sok idő kell. Az a tanár, aki megpróbálkozott már görcsös mechanizmus átállításával, tudja, hogy nem várható gyors javulás, mint ahogy sok időbe tellett a hibás technika begyakorlása is. Az a leromlás, amelyet a zenész észlel a fokális disztónia kirobbanásakor, már sokkal korábban kezdődött, gyakran évekkel a drámai történés előtt. Az előzmények elemzése felderíti az egészségrontó hatások tömkelegét már középiskolás korban, vagy még sokkal korábbi időben. Az stressz-faktorokkal zsúfolt, túlerőltető életmód meggyengíti a munkaképességet sokszor olyannyira rejtetten, hogy sem az érintett, sem a környezete nem szerez tudomást róla. A gyenge állapot azután kedvező diszpozíciót teremt a foglalkozási ártalom kialakulásához. Hogy végül is milyen irányban hat az ártalom, azt az egyéni hajlamok határozzák meg.

A hangszeres technika újraépítését hangszeren kívüli mozgásokkal célszerű kezdeni, mert ezek mentesek a téves beidegzésektől. Erre a célra nagyon jól szolgálnak az alapozásra és korrekcióra használt léggömbös és labdás játékok, továbbá az egyéb egyszerű eszközökkel végzett elemi mozgások, például az ujjak mozgatása az asztallap tetején és az alján, a falon, a szekrényajtón, a tükör lapján, az arcon, és még számos játékos variációban (55). Ezek a mozgásgyakorlatok sokféle modellt kínálnak a hangszeres mozgásokhoz, és erős transzferhatással rendelkeznek, ezáltal könnyen áttevődnek a hangszeres játékba, és egyben jól fellazítják a görcsös izmokat. Később ezekből megtervezhetők az egyszerű hangszeres gyakorlatok, fokozatosan nehezítve és a különféle játékformákat, technikai elemeket sorra véve.

A terápiás gyakorlás minden esetben egyéni, de néhány alapelv mindenkor érvényes. Az egyik fontos elv az, hogy szokatlan ingerkörnyezetben kell elhelyezni a korrekciós mozgáselemeket. Például úgy, hogy megváltoztatjuk a szokásos testhelyzeteket mind az ülő, mind az álló hangszerjátékban. A szabályos testtartások helyett törökülésben, térdelésben, törzshajlításban, különféle fejtartásokkal és mozgásokkal, különféle fekvő, ülő és álló helyzetekben, különféle törzs és lábmozgásokkal, járásokkal összekötve végezzük a gyakorlatokat. Mindezeknek a lényege az, hogy a szenzomotoros rendszert merőben új ingerekkel bombázzuk, és ezzel új mozgásválaszokat hozunk létre a vezérlő idegközpontokban. Ezáltal a hibás mechanizmus gátlás alá kerül és kialakulnak a helyes, szabad mozdulatok, melyek a gyakorlás során beidegződnek és automatikussá válnak. Ez egy fajta csel, amellyel becsapjuk az agy érző-mozgató apparátusát. Jabusch és Altenmüller (13) ezt „rászedésnek” nevezi, melyet ők az ujjak sínezésével és ergonómiai változtatásokkal érnek el. Ilyen rászedést használt Andrea Brachfeld is, amikor a seprőnyél segítségével kezdte el felépíteni az új játékmechanizmust. Ilyen módon egy egyszerű billentés például, amely görcsössé, sőt játszhatatlanná vált a félrecsúszott irányítás miatt, ilyenkor teljesen szabadon tud megvalósulni.

További fontos szabály az, hogy a zenei motívumokat elemeikre bontjuk, és az egyes elemeket csak rövid ideig gyakoroljuk egyvégtében. Két-három ismétlés után tanácsos másik gyakorlatot elővenni, majd ezután visszatérni az előzőre. Ugyanis a frissen kialakult idegkapcsolatok sérülékenyek, könnyen kisiklanak. Ezt pedig mindenképpen el kell kerülni, hiszen maga a fokális disztónia is ilyen kisiklás következtében alakult ki. Nem szabad megengedni, hogy a rossz próbálkozások berögződjenek.

A kisadagú ismétlések hasznát nemcsak a terápiás gyakorlásban, hanem normál esetben is tapasztalhatja a muzsikáló. A sikeres próbálkozásokat sem szabad sokat ismételni. Amikor egy gyakorlat jól sikerült, azonnal abba kell hagyni, hogy a helyes mozgásminta megmaradjon. Köznapi tapasztalat, hogy amikor egy jó megoldást megtalálunk és azt sok gyakorlással rögzíteni akarjuk, hamarosan azt vesszük észre, hogy mennél többet gyakoroljuk, annál rosszabb lesz. Igen, mert már nem ugyanaz az idegmechanizmus működik, hanem egy másik, ami észrevétlenül annak a helyére lépett az idegsejtek kifáradása következtében.

Zongoristáknak szokták tanácsolni, hogy a disztóniás kéz helyett a másik kézzel kell játszani. Leon Fleisher is ezt tette, évekig csak bal kezes repertoárral koncertezett. Jóllehet nagy áldás, ha a hangszer természete megengedi az ilyen megoldást, mert fenntartja a muzsikálás folyamatos lehetőségét, és megvédi a művészt a teljes lelki összeomlástól, viszont hátráltatja a gyógyulást. Ugyanis a két agyféltekét a kérgestest (corpus callosum) 250 millió idegrosttal köti össze, így a kezek között meglévő, állandó forródrót-kapcsolat a disztóniás kézről átviheti a görcsös mozgásokat a másik kézre is. Ugyanígy az ép kéz játékában jelentkező feszültségek is áttevődnek a disztóniás kézre, és tovább rontják annak az állapotát. Egyik tanítványom tapasztalta is ezt a negatív jelenséget. Miközben Ravel balkezes zongoraversenyét játszotta, a disztóniás jobb kéz egy pillanatra sem tudott lazán pihenni, hanem akaratlan görcsös mozgásokkal reagált.

Az agyféltekék összeköttetéseit ki kell használni a terápiás gyakorlásban. A helyreállító gyakorlatokat mindig először az ép kézzel kell elvégezni, ezáltal a sérült oldal helyes modellt kap, amelyet „utánozni” tud.

Nagyon fontos, hogy a korrekciós gyakorlatok közben ne várjuk meg az elfáradást. Gyakorlás közben meghatározott program szerint felépített mozgáspihenőket kell tartani (56, 57, 58), melyek az oxigén és tápanyagellátást élénk munka-üzemszinten tartják mind a főszerepet játszó apparátusban, mind pedig a háttéri kiszolgáló rendszerben. A helyreállító műveletek kényes egyensúlya csak így tartható fenn, enélkül újabb hibák rögződhetnek.

A hangszeres gyakorlatok rövidek legyenek, hogy ne fárasszák ki a figyelmet. A játék tempója olyan lassú legyen, hogy a disztóniás mozgás ne jöjjön létre. A legkisebb feszültség megjelenésekor meg kell állni és megvárni, míg az érintett ujj kilazul. Sokféle trükk áll rendelkezésre, melyeket átmenetileg be lehet vetni a hibás programok kiküszöbölésére. Például az engedetlen ujjat meg lehet fogni, vagy össze lehet támasztani a másik ujjal, vagy meg lehet változtatni az ízületek hajlásszögét, hogy a nem odavaló mozgást kiküszöböljük. A feladat mindig az, hogy új benyomásokat kapjunk, új kapcsolatokat teremtsünk az idegrendszerben. A végső cél az idegrendszeri program átrendezése. Ez az egyetlen módja annak, hogy a fokális disztóniától megszabaduljunk.

Mindenkor számítani kell arra, hogy visszaesés lehetséges a már elért javulás után. Ez nagyon lehangoló tud lenni, de ha tudjuk, hogy az élő szervezet mindig hullámzóan reagál a behatásokra, akkor elkerüljük a letörést. Tudnunk kell, hogy a visszaesés veszélye különösen akkor fenyeget, ha fennmarad az a régi stresszes életforma, amely a disztóniát kiváltotta. Ezért a zenész ember a teljes gyógyulás után sem folytathatja önkizsákmányoló életmódját, ami mindenképpen esztelenség.

Mivel – amint láttuk – a fokális disztónia kialakulásában genetikai sajátosságok szerepét is feltételezik, elképzelhető például, hogy azok a játékosok, akik – olykor már zeneiskolás kortól kezdve – behúzott kisujjal játszanak, hajlamosak lesznek fokális disztóniára. (4. kép). Gondos tanítással és gyakorlással ki kell küszöbölni a görcsös mozgást, még mielőtt nagyobb baj kialakulna.

3. kép. 12 éves zeneiskolás növendék keze. A 4-5. ujj behúzására való hajlam előfordul kis növendékeknél is. Feltételezhető, hogy erős megterhelés huzamosabb idő után felszínre hozza a fokális disztóniát. (Forrás: Dr. Pásztor Zsuzsa: A zenei munkaképesség-gondozás kísérletének beszámolója. Lajtha László Zeneiskola, 1980.)

Koncertező művész esetében fontos, hogy a gyógyulás megfelelő fázisában óvatosan elkezdődjék a pódiumi szereplésre való visszaszoktatás. Hosszú, fáradságos munka eredményét vetheti vissza az a túlzott izgalom, ami egy előkészítetlen szerepléskor éri a zenészt. Rendszeres, könnyű, tét nélküli fellépésekkel kell a hosszas, kényszerű visszavonultság után újra hozzászokni a nyilvános játékhoz.

A tehetséggondozás felelőssége

Amikor az elhivatott, lelkes tanár tehetséges növendéket kap a kezébe, féltő gonddal vigyáz rá, el ne rontsa, jól tanítsa, és megadja neki mindazt, amire szüksége van a fejlődéséhez. Elhalmozza feladatokkal, emelt óraszámban oktatja, gyakoroltatja, szerepelteti, versenyekre viszi, és ez egy darabig nagyon eredményes. Úgy tűnik, minden rendben is van mindaddig, amíg valamilyen megtorpanás nem figyelmezteti a tanárt arra, hogy a tehetség önmagában nem elég a zenei pályán való helytálláshoz.

A tehetség-gondozás alapkérdése az, hogy megvan-e hozzá az aranyfedezet, a masszív munkaképesség, és ez meg tud-e maradni és tud-e együtt fejlődni a tehetséggel. Nem elég, hogy csak kijelöljük a feladatokat, azzal is törődnünk kell, rendelkezésre áll-e hosszú távra a hozzá való erő. Megvan-e a szükséges állóképesség a gyakorláshoz? Megvan-e a kellő idegi stabilitás a biztos szerepléshez? Nem fognak-e megerőltetést okozni a nehezebb darabok? Nem vetik-e vissza fájdalmak, sérülések a haladást? Mit kell ahhoz tennünk, hogy a tehetséges növendéket épségben, sikeresen felneveljük?

Elődeinktől örökségül kapott zenepedagógiánk páratlan érték és bárhol a világon helytálló, ezt fennhéjázás nélkül mondhatjuk, de be kell ismernünk, hogy hiányos.

Hiányzik mindenekelőtt a prevenció, a foglalkozási ártalmak elleni védelem szemlélete és gyakorlata. A megelőzés céljára kidolgozott zenei munkaképesség-gondozás (ZMG) nem szerepel a zenetanári felkészítésben, jóllehet megjelentek már az erről szóló kormányzati rendelkezések (59). ZMG-szaktanári képzés nincs, és ebből a tárgyból doktori minősítést sem lehet szerezni. A tanárok számára csak rövid idejű posztgraduális képzések állnak rendelkezésre. Ez azt jelenti, hogy a praktizáló zenetanárok járatlanok a foglalkozási ártalmak megelőzése terén. Már pedig mindaddig, amíg munkaképesség-gondozás nélkül tanítjuk a zenét, addig a tehetségek fejlődése bizonytalan és kockázatos marad. A foglalkozási ártalmak elrémítő arányszámát tekintve, ez az állítás nem tűnik túlzásnak (60,61).

Ezenkívül hiány mutatkozik a foglalkozási betegségek gyógyításában. Nálunk nincs zenei orvoslás, nincs zenész-orvosi képzés. A megbetegedett zenész ma is éppúgy tanácstalanul áll, mint ahogy ötven évvel ezelőtt történt Leon Fleisherrel és művésztársaival. Égetően időszerű ma már egy olyan orvosi-pedagógiai kutató és oktató központ létrehozása valamelyik rangos zenei egyetemen, amelyben a megelőzés és gyógyítás – a zenei munkaképesség-gondozás és a zenei orvoslás – együttműködik.

4. kép. Leon Fleisher nyolcéves korában. Forrás: http://www.lesfilmsdici.fr/en/catalog/638-leon-fleisher-les-lecons-d-un-maitre.html (Letöltés 2015.08.20.)

A képen a csodagyermek Fleishert látjuk. Zongoratanárok kedvence az ilyen remek, vasgyúró kis növendék. Akik őt nagy gondossággal tanították, bizonyára álmukban sem gondolták, hogy felnőve harmincöt éven át fog szenvedni egy olyan betegségben, amely elkerülhető lett volna, ha ismerik a módját. A képet szemlélve elkergethetetlen a gondolat, hogy ülhetne ott a zongoránál bármelyik saját tehetséges növendékünk is, aki ugyanolyan extrém terhelést visel már kisgyermekkorától, ugyanúgy sorsában hordozza az ártalmak kockázatát, és ugyanúgy bajba kerülhet, ha nem tudunk rá vigyázni. Fleisher idejében, azon a helyen nem volt még munkaképesség-gondozás. Nekünk viszont itt van immár fél évszázad óta, csak élnünk kell vele, hogy a mi tehetséges gyerekeinket ne érje baj.

A zenepedagógia „szélesvásznú” szemléletmódja kialakulóban van. Ma már nem elégedhetünk meg a követelmények puszta megfogalmazásával, hanem azok teljesítésének személyiség-feltételeit is meg kell teremtenünk.

Jegyzetek és hivatkozások

1) Altenmüller, E.– Jabusch, H.C. (2010). Focal dystonia in musicians: phenomenology, pathophysiology, triggering factors, and treatment. Medical Problems of Performing Artists. 2010 Mar;25(1):3-9. http://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/20795373 (2015.07.23.)

2) Wilson, F. (2000). Glenn Gould’s Hand. In: Tubiana, R.–Amadio, P. (eds.): Medical Problems of the Instrumentalist Musician. London: Martin Dunitz Ltd.

3) Sacks, O. (2010). Zenebolondok. Mesék a zenéről és az agyról. Budapest: Akadémiai Kiadó.

4) Uszler, M.– Page, T. (1998). A Fleisher Fête. Piano and Keybord. November/December, No. 195. 28–38. http://cdm16613.contentdm.oclc.org/cdm/ref/collection/p16613coll3/id/3667 (2015.07.23.)

5) Dunning, J. (1981). When a Pianist’s Fingers Fail to Obey. The New York Times, 14.06.1861. http://www.nytimes.com/1981/06/14/arts/when-a-pianist-s-fingers-fail-to-obey.html? (2015.07.23.)

6) García de Yébenes, J. (1995). Did Robert Schumann have dystonia? Movement Disorders. 1995 Jul;10(4):413–417. http://www.pubfacts.com/detail/7565819/Did-Robert-Schumann-have-dystonia (2015.07.23.)

7) Ostwald, P. (1985). Schumann – The Inner Voices of a Musical Genius. Boston: Northeastern University Press.

8) Lederman, R. J. (1999). Robert Schumann. Seminars in Neurology 1999;19:17–24. http://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/10718523 (2015.07.23.)

9) Altenmüller, E. (2005). Robert Schumann’s Fokal Dystonia. http://www.karger.com/Article/PDF/85633 [2015.06.24.]

10) Lorenz Péter beszélgetése Mester Sándorral. http://www.hzo.hu/cikk/zeneszkarriereket-tor-derekba-a-disztonia (2015.07.23)

11) Frucht, S. J. (2009). Embouchure dystonia – Portrait of a task-specific cranial dystonia. Movement Disorders, 24 (12), 1752–1762. http://onlinelibrary.wiley.com/doi/10.1002/mds.22550/abstract (2015.07.23)

12) Laryngeal dystonia. The Dystonia Society. http://www.dystonia.org.uk/index.php/professional-research/types-of-dystonia/laryngeal-dystonia (2015.07.23.

13) Jabusch, H.C.– Altenmüller, E. (2006). Focal Dystonia in musicians: From phenomenology to therapy. Advances in Cognitive Psychology, 2 (2-3): 207-220. http://www.immm.hmtm-hannover.de/uploads/media/Jabusch_ACP.pdf (2015.07.23.)

14) Lederman, R. J. (2003). Neuromuscular and musculosceletal problems in instrumental musicians, Muscle&Nerve, 2003 May; 27(5):549-61. http://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/12707974 (2015.07.23.)

15) Crane, Mark (2014). Alice Brandfonbrener, MD, Medical Pioneer, Dies at 83. Medscape Medical News. http://www.medscape.com/viewarticle/826916 [2015. 06. 07.]

16) Romberg, M. H. (1843). Lehrbuch der Nervenkrankheiten des Menschen. Berlin: Alexander Duncker. http://reader.digitale-sammlungen.de/de/fs1/object/display/bsb11107616_00005.html (2015.07.23.)

17) Stromeyer, L. (1840). Ueber den Schreibekrampf. Medizinisches Correspondenzblatt Baierischer Aerzte 1840, No. 8. 113–123.

18) Romberg, M. H. (1853) A manual of the nervous diseases of man. London: New Sydenham Society. https://archive.org/details/manualofnervousd01romb (2015.07.23.)

19) Bennati F. (1833). Etudes Physiologiques et Pathologiques sur les Organes de la Voix Humaine. Paris: J.B. Bailliére. https://archive.org/details/tudesphysiologi00benngoog (2015.07.23.)

20) Gowers, W. R. (1888). A Manual of Diseases of the Nervous System. Philadelphia: Blakiston. https://archive.org/details/manualofdiseases1888gowe [2015.06.13.]

21) Keisuke Suzuki et al. (2012). Computer mouse-related dystonia: a novel presentation of task-specific dystonia Journal of Neurology 05/2012; 259(10):2221–2222. http://www.researchgate.net/publication/224925753_Computer_mouse-related_dystonia_a_novel_presentation_of_task-specific_dystonia (2015.07.23.)

22) Went István (1958). Élettan. Budapest: Medicina Könyvkiadó.

23) Frank Eckhardt TV-beszélgetése Eckart Altenmüller professzorral. Musik kann heilen! Planet Wissen, 20.11.2013. http://www.planet-wissen.de/kultur/musik/macht_der_musik/pwieinterviewmusikundihrewirkungen100.html (2015.07.23.)

24) Hyde, L. K.– Lerch, J.– Norton, A.– Forgeard, M.– Winner, E.– Evans, A. C.– Schlaugh, G. (2009). The Effects of Musical Training on Structural Brain Development. A Longitudinal Study.The Neurosciences and Music III: Disorders and Plasticity: Annals of the New York Academy of Sciences, 1169: 182–186 (2009). http://www.musicianbrain.com/papers/Hyde_MusicTraining_BrainPlasticity_nyas_04852.pdf (2015.07.23.)

25) Pantev, C.– Engelien, A.– Candia, V.– Elbert, T. (2001). Representational Cortex in Musicians – Plastic Alterations in Response to Musical Practice. Annals of the New York Academy of Sciences, The Biological Foundations of Music, 930: 300–314, June 2001. http://onlinelibrary.wiley.com/doi/10.1111/j.1749-6632.2001.tb05740.x/abstract (2015.07.23.)

26) Réthelyi Miklós (1985). A szerkezet és működés harmóniája az emberi testben. In: A művészeti oktatás hatékonyságának emberi feltételei. Budapest: Művelődéskutató Intézet, 7–12.

27) Freund Tamás (2002). A theta aktivitás keletkezési mechanizmusa és feltételezett funkciója. In: Vizy E. Szilveszter és mtsai (szerk. 2002). Agy és tudat. Budapest: Books in Print Kiadó, 45–49.

28) Szentágothai János, Réthelyi Miklós (1985). Funkcionális anatómia. Budapest: Medicina Könyvkiadó.

29) Wilson, F. R. (1989). Acquisition an Loss of Skilled Movement in Musicians. Seminars in Neurology. Volume 9, No. 2. 146–151. http://www.handoc.com/Documents/Acquisition_Loss_Skilled_Movement_dist.pdf (2015.07.23.)

30) Vizy E. Szilveszter (2002). Az agy és tudat kapcsolata, digitális és analóg ingerületátvivő rendszerek. In: Vizy E. Szilveszter és mtsai (szerk. 2002). Agy és tudat. Budapest: Books in Print Kiadó, 15–30.

31) Lee, A.– Altenmüller, E. (2014). Wenn die Finger oder der Ansatz nicht mehr gehorchen: Symptome, Ursachen, Behandlung und Vorbeugung von Dystonien bei Holzbläsern. Musikphysiologie und Musikermedizin 2014, Nr. 1. Jg. 21. 4–12. http://www.dgfmm.org/fileadmin/user_upload/_imported/fileadmin/downloads/zeitschriften/2014-1-1-Wenn-die-Finger-nicht-mehr-gehorchen.pdf (2015.07.23.)

32) Bakó László (2012). A csodálatos agy Nyitott Szemmel/Életmód. 2012. márc. 6. http://www.nyitottszemmel.hu/pages/cikk_print.php?cikkID=288 (2015.07.23.)

33) Agyi érkatasztrófa – Wikipedia. https://hu.wikipedia.org/wiki/Agyi_%C3%A9rkatasztr%C3%B3fa (2015.07.23.)

34) Schmidt, A. et al. (2006). Dominantly transmitted focal dystonia in families of patients with musician’s cramp. Neurology, 67, 691–693. http://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC2677486/ (2015.07.23.)

35) Brandfonbrener, A.G. (1995). Musicians with focal dystonia: a report of 58 cases seen during a ten-year period at a Performing Arts Medicine clinic. Medical Problems of Performing Artists, 10(4), 121-127.

36) Lederman R. J. (2003). Neuromuscular and musculoskeletal problems in instrumental musicians. Muscle and Nerve, 2003; 27: 549-561. http://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/12707974 (2015.07.23.)

37) Institut für Musikphysiologie und Musiker-Medizin – Hannover http://www.immm.hmtm-hannover.de (2015.07.23.)

38) Institut de Fisiologia i Medicina de l’Art – Barcelona-Terrassa http://www.fcart.org/distonia/english/ (2015.07.23.)

39) Candia,  V.– Wienbruch, C.– Elbert, T.– Rockstroh, B. (2003). Effective behavioral treatment of focal hand dystonia in musicians alters somatosensory cortical organization. PNAS, Vol 100, No.13. 7942–7946. http://www.pnas.org/content/100/13/7942.full (2015.07.23.)

40) Priori, A.– Pesent, A.– Cappellari, A.– Scarlato, G.– Barbieri, S. (2001). Limb immobilization for the treatment of focal occupational dystonia. Neurology, August 14, 2001 57:3 405–409. https://www.neurology.org/content/57/3/405/reply (2015.07.23.)

41) A Rolfing-terápia kidolgozója dr. Ida Pauline Rolf a 20. század 30-as éveitől kezdve. https://en.wikipedia.org/wiki/Rolfing (2015.07.23.)

42) Allan Kozinn (1996). With Both Hands, Leon Fleisher At the Piano. The New York Times, January 11, 1996. http://www.nytimes.com/1996/01/11/arts/with-both-hands-leon-fleisher-at-the-piano.html (2015.07.23.)

43) Altenmüller, E.– Jabusch H.C. (2012). Der Preis der Virtuositat – Neurologische Erkrankunken bei Musikern. DNP – Der Neurologe und Psychiater 2012/8 http://www.schule-im-dialog.de/images/stories/GSTE/2008/Prof._Altenmueller/Preis_der_Virtuositt.pdf (2015.07.23.)

44) An interview with David Leisner by Carol Lehman, Guitar Review, Summer 1994 http:/ davidleisner.com/articles/ (2015.07.23.)

45) Andrea Brachfeld blogja: http://www.focaldystonia.co.uk/#/andrea-brachfeld/4563227931 (2015.07.23.)

46) Jon Gorrie (2013) Trumpet Embouchure Dystonia: Recovery Step 1 http://musicians-focal-dystonia.com/trumpet-embouchure-dystonia-recovery-step-1/ (2015.07.23.)

47) Gibbs, S. R.– Blitzer, A. (2000). Botulinum toxin treatment of spasmodic dysphonia. Otolaryngologic Clinics of North America. 2000 Aug;33(4):879-94. http://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/10918666 (2015.07.23.)

48) Schuele S.– Lederman R. J. (2003). Focal dystonia in woodwind instrumentalists: long-term outcome. Med. Probl. Perform. Art., 18, 15–20.

49) Schuele, S.– Ledermann, R.J. (2004) Long-term outcome of focal dystonia in string instrumentalists Movement Disorders, Volume 19, Issue 1, 43–48, January http://onlinelibrary.wiley.com/doi/10.1002/mds.10647/abstract (2015.07.23.)

50) Schuele, S.– Jabusch, H.C.– Lederman, R. J.– Altenmüller, E. (2005). Botulinum toxin injections in the treatment of musician's dystonia. Neurology, 2005 Jan 25;64(2):341-343. http://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/15668436 (2015.07.23.)

51) Pásztor Zsuzsa (2013). A zenei foglalkozási ártalmak megelőzése. Budapest: Kovács-Módszer Stúdió.

52) Pásztor Zsuzsa (2015). A muzsikáló kéz. Budapest: Kovács-Módszer Stúdió.

53) Horst Hildebrandt (2013). Gesundheitsförderung an Musikschulen – Beispiele und Strategien. In: Gesundes Musizieren im Kindes- und Jugendalter. Zürich: Schweizerische Gesellschaft. für Musik-Medizin.

54) Rosset i Llobet, J.– Odam, G. (2007). The Musician’s Body. London: The Guildhall School of Music & Drama, Aldershot: Ashgate Publishing Company.

55) Pásztor Zsuzsa: (2015). Zenei mozgások előkészítése hangszer nélkül. Tanulmányi jegyzet és DVD-film. Budapest: Kovács-Módszer Stúdió.

56) Pásztor Zsuzsa: (2011). Munkaképesség-gondozás muzsikáló növendékeknek. Tanulmányi jegyzet és DVD-film. Budapest: Kovács-Módszer Stúdió.

57) Pásztor Zsuzsa (2012). Mozgásos pihenés muzsikálás közben. DVD-film. Budapest: Kovács-Módszer Stúdió.

58) Négyesi Anna (2015). Húsz mozgáspihenő. Budapest: Kovács-Módszer Stúdió.

59) 2013-ban az Oktatási Hivatal három rendeletet adott ki a zenei munkaképesség-gondozás oktatásával kapcsolatban.

FELSŐOKTATÁS: Az Emberi Erőforrások Minisztériumának rendelete  (8/2013. I. 30. EMMI) előírja a zenei munkaképesség-gondozás ismeretét a zenetanári felkészítés képzési és kimeneti követelményei között. http://www.magyarkozlony.hu/pdf/15906

SZAKKÖZÉPISKOLA: Az OKJ képzés kerettantervében a zenei munkaképesség-gondozás kötelező tárgyként szerepel. [14/2013. (IV. 5.) NGM rendelet.] https://www.nive.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=440#table2

ZENEISKOLA: A zenetanári minősítés kritériumai között szerepel a zenei munkaképesség-gondozás alkalmazása a zeneórákon. https://www.oktatas.hu/pub_bin/dload/pem/muveszeti.pdf (2015.07.23.)

60) Dr. Pásztor Zsuzsa (2007). Felmérés a zenei foglalkozási ártalmakról. Parlando, 49 (4), 21–30.

61) Orbán Judit (2009). A zenészek hangszerhasználat során jelentkező felső végtagi és gerincpanaszainak felmérése; megelőzésének és kezelésének lehetőségei a gyógytornász-fizioterapeuta szemszögéből. Fizioterápia, 18 (3), 18–22.

A szerzőről:

Pásztor Zsuzsa - Kodály Intézet - Budapesti Csoport

Tudományos fokozat: PhD

Egyetemi beosztás: egyetemi oktató

Oktatott tárgy: zenei munkaképesség-gondozás

Tanulmányok:
Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem, zongora művésztanári diploma – tanára: Kadosa Pál
Eötvös Lóránd Tudományegyetem, doktori fokozat neveléslélektan tárgyból – téma: A zenei munkaképesség-gondozás

Oktatói tevékenység:
1960-1995 Tatai Zeneiskola és Lajtha László Zeneiskola Budapest, zongoratanítás és korrepetíció
1977-1995 Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola Budapest, a zenei munkaképesség-gondozás oktatása
1980-tól Fővárosi Pedagógiai Intézet, Muzsikáló Egészség Alapítvány Metronóm Kht, zenei munkaképesség-gondozás továbbképzések vezetése
2000-től Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem, a zenei munkaképesség-gondozás oktatása 2003-tól Eötvös Loránd Tudományegyetem, zenei munkaképesség-gondozás szakvizsgás képzés vezetése,
2007-től Eötvös Loránd Tudományegyetem, fejlesztő pedagógus szakirányú továbbképzés, munkaképesség-gondozó pedagógia oktatása

Publikációk:
Mintegy félszáz cikk, továbbá egyetemi tankönyvek, jegyzetek, zenetanári kézikönyvek és oktató filmek. Több száz előadás és tanfolyam különböző zenei intézmények felkérésére itthon és külföldön.

Főbb kutatási területek:
A zenei foglalkozási ártalmak okai és megelőzésük zeneiskolától felsőfokig
A munkaképesség színvonalát javító edzésmódszerek a zeneiskolai korosztály számára
A hangszer nélküli zenei mozgás-előkészítés
A zenei munkaalkalmasság mérőtesztje
EKG vizsgálatok alkalmazása a szereplők idegi kondíciójának mérésére
A fúvós növendékek és művészek fizikai alkalmassági vizsgálata az MTA Országos Tudományos Kutatási Alapjának támogatásával.

Főbb munkái:
A zenei munkaképesség-gondozás tankönyve
A Kovács-módszer a fejlesztő pedagógiában
Új utak a zeneoktatásban
A zenei foglalkozási ártalmak megelőzése

Díjak, kitüntetések:
1982: Szocialista Kultúráért
1992: a Magyar Kulturális Minisztérium – Apáczai Csere János díj

---

(Dr. Pásztor Zsuzsa szakmai életrajzát a LFZE honlapjáról vettük át.)