Felavatták Szokolay Sándor síremlékét

(Fotó: MTI/Nyikos Péter)

Felavatták a Magyar Művészeti Akadémia néhai tagja, a két évvel ezelőtt elhunyt Szokolay Sándor (1931-2013) Kossuth-díjas zeneszerző síremlékét 2015. október 1-jén, a Zene Világnapján a soproni evangélikus temetőben. Az eseményen a zeneszerző családján kívül jelen volt Jókai Anna, a Nemzet Művésze és Devich János gordonkaművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektori tanácsadója is.

A zeneszerző szellemiségének és hitvallásának emléket állító síremléket (képünkön) az Örökség és Príma díjas képzőművész, V. Majzik Mária készítette a Szokolay Sándorra jellemző szív- és keresztmotívum felhasználásával. Az evangélikus temető ravatalozójában kezdődő megemlékezésen elsőként dr. Fodor Tamás, Sopron város polgármestere köszöntötte a gyülekezetet. „Szokolai Sándor nemcsak zeneszerzőként, hanem igaz lokálpatrióta soproniként két évtizeden keresztül élt és alkotott a városban. Vitalitása és szeretete, erkölcsi példamutatása egészen páratlan volt. Mind közéleti, mind művészeti tevékenységével gazdagította és építette a közösséget, amely mérhetetlenül sokat nyert személyével” – tekintett vissza a zeneszerző életére dr. Fodor Tamás.

Az utolsó felvételek egyike: dr. Fodor Tamás, Sopron polgármestere 82. születésnapján köszönti a Mestert a Pannonia M. Hotel Európa termében tartott ünnepségen (2013. XI. 17.)

Jókai Anna kétszeres Kossuth-díjas író- és költőnő Szokolay Sándorral kapcsolatos személyes emlékeit is felidézte ünnepi beszédében. „Kevés olyan embert ismertem, aki ilyen elkötelezetten és következetesen élt és alkotott. Ennek az embernek szerintem még az álma is muzsika volt” – mondta a költőnő soproni beszédében. A síremlék avatásán szólt arról is, hogy Szokolay Sándorral hasonló volt a művészetről való felfogása, mindketten igyekeztek életüket is az alkotásaik színvonalára emelni.

Az avatási ünnepségen Devich János gordonkaművész is megemlékezett a két évvel ezelőtt elhunyt művészről (ld. alább).

Az avatási ceremónia Szemerei János, Nyugati Egyházkerület evangélikus püspökének vezetésével a síremlék felavatásával fejeződött be. A 2013-ban elhunyt komponista sírját a mai napig sokan felkeresik, a családtagokon kívül olyanok is, akik személyesen nem ismerték, de tisztelték és szerették őt.

Devich János gordonkaművész megemlékezése Szokolay Sándorról

A mai Magyarország térképén alig-alig lehet nagyobb ívet rajzolni, hosszabb utat bejárni, mint a Kunágota és Sopron közötti távolság. És nem csak kilométerben mérve, de gondolatilag, érzelmileg, a jókora távolság minden szakaszát, a közbenső állomások szellemiségét megismerve, átélve sem. A vándornak, aki ezt a hosszú utat megteszi, a keleti múlt ősiségét, a sámándobos misztikumot kell a mindig kíváncsi és a jövőt is uralni vágyó nyugati szellemmel ötvöznie. És közben a jelen akadályaival, nem ritkán az ellenséges közeg súlyával megküzdenie. Aki ezt az utat végigjárja, és közben az út meghatározó, karakteres élményeit saját énjébe beépítve hatalmas művet alkot, méltó arra, hogy nemzete a legnagyobbként emlékezzen rá.

Szokolay Sándor, talán a Jóistentől kapott nemes feladatként, bejárta ezt az utat. Zseni volt, aki a Békéstarhoson szerzett zenei alapismereteket, és a zeneakadémiai évek alatt kimunkált tudást Magyarországon és a nagyvilág jeles hangversenytermeiben, operaszínpadjain kamatoztatta. Mindent tudott, mert mindenre kíváncsi volt. Övé volt a kelet varázsa, a nyugat felvilágosultsága és a magyarság büszke öntudata. És közben szenvedélyesen prédikált nemzetének, pályatársainak, barátainak, sőt irigyeinek is. Tudta, hogy a zene nem csak szórakoztat, de nevel is. Emberségre tanít, és közel visz a természethez, közel visz az Istenhez. Vagy ahogy ő mondta: „…a zene az örökkévalóság előlege.”

Ez az emlékmű, amit ma avatunk, hasonlóan a gótikus katedrálisok égbe törekvő csúcsíveinek zárókövéhez, legyen Szokolay Sándor életművének záróköve, amelyben hatalmas megtartó erő rejlik és ezért méltó a szerteágazó munkásság összegzésére. Emlékeztessen minket a halhatatlan zeneszerzőre, az istenfélő férfiúra, a magyarságért aggódó prédikátorra, a körülrajongott családfőre, a mindig segíteni kész barátra. Legyen példa, és adja hírül a következő nemzedékek számára, hogy Szokolay Sándor életének meghatározó szimbólumai: a kereszt, és a szív, és hadd tegyem hozzá: a tehetség és a tehetségnek köszönhető 400 mű, amivel Szokolay Sándor gazdagította univerzumunkat, a lélekben – a mi lelkünkben is – harmóniát teremt.

Hogy a kereszt, a szív, a harmónia eszményét örökül hagytad ránk, köszönjük Neked, Sándor!

(Forrás: MTI/MMA 89. Hírlevél)

A zeneszerzőre emlékezve Szokolay Sándor: Margit, a hazának szentelt áldozat c. operafil vetítésére került sor 2015. október 3.-án szombaton este a Zeneakadémia I. Előadótermében.