Beszélgetés
Bokor Györggyel,
a Bartók Béla Zeneművészeti
Szakközépiskola új igazgatójával
– A PARLANDO Zenepedagógiai folyóirat
olvasói érdeklődéssel néznek az Ön tevékenysége elé. Tisztelettel kérem
Önt, hogy hivatalba lépésének kezdetén ossza meg velünk azokat a
vezérgondolatokat, melyek igazgatói működésének alapelvei.
– Mindig lennie kell egy alapgondolatnak, ami mentén, ami köré a
feladatainkat szervezzük. Véleményem szerint egy pedagógiai intézményben mindennek
a tanítást kell szolgálni. Amikor
arra gondoltam, mit tudnék én – aki nem itt voltam diák – e cél elérése
érdekében nyújtani, mit várhatnak tőlem egy 170 éves hagyományokkal
rendelkező intézmény új igazgatójaként, úgy éreztem, hogy egy számomra
rendkívül fontos gondolatot meg kell osztanom mindazokkal, akikkel együtt
kívánok dolgozni. Legyen ez egy iránymutatás, melyre akár ciklusokon
átívelő, hosszabbtávú politikát is rá lehet építeni. Ez egy idézet, mely a
következőképpen hangzik: „Ahol a kincsed, ott a szíved is” (Máté
evangéliuma* 6,21).
Ez a gondolat – bár nem szorul magyarázatra – számomra azt jelenti, hogy az
ember tegyen meg mindent az értékek megóvása, továbbfejlesztése és a
hagyományok megőrzése érdekében. E cél eléréséhez mindenekelőtt az egyén
és közösség együtt munkálkodását tartom lényegbevágóan fontosnak.
– Ugyanezzel a mentalitással végezte
igazgatói munkáját korábban is?
– Igen, de ott a szentendrei zeneiskolában nyilván mások voltak a szerepek.
Sőt, amikor Vácott a szakiskolában egy évig
megbízott igazgató voltam, hasonló elvet próbáltam követni. Közel 30 évet
tanítottam zeneiskolában illetve zeneiskolai területen, ebből hét évet párhuzamosan
zeneiskolában és szakközépiskolában is. E területen van a legszélesebb
tapasztalatom, lévén, hogy a Magyar Zeneiskolák és Művészeti Iskolák
Szövetségének az elnökségi tagjaként is működtem. E tapasztalataimat
maximálisan szeretném most felhasználni, vagyis hogy mi az, amit mi
segítségként tudunk nyújtani az alapfokú tanároknak. 20-30 évvel ezelőtt
természetes volt a kapcsolódás a szaktanácsadói rendszer működése, a
továbbképzések, szakfelügyelet miatt. Ez a rendszer, mint tudjuk most teljesen
szétesett. Jelenleg éppen konkrét pályázatokra készülünk, hogy megtaláljuk a
kapcsolat szorosabbá tételéhez a forrásokat és a szervezettségét. Tehát a cél
kettős: az első a Konzi alapfok felé
fordulása, tőlük viszont szeretnénk mi információkat gyűjteni, hogy
megtudjuk azt is, ők mit szeretnének. Október 21-én tesszük meg az
első lépést, amikorra „Solfeggio” címmel meghirdettünk egy összejövetelt. Ez
alkalommal a mi tanáraink, Igó Lenke, Szabó Tibor,
Timkó Gábor kívánnak előadást és részletes megbeszélést tartani. A
kapcsolatfelvételben ez egy kiindulási pont, ugródeszka.
– Milyen új tervei vannak a szakiskola
irányításával kapcsolatban?
– A vezetői tennivaló nem egyszemélyes feladat. Én egy négy tagból
álló vezetőséget szeretnék szorosan együttműködtetni, bár a végső
felelősség, döntés természetesen az enyém kell, hogy legyen. E
vezetőséggel, Eckhardt Gábor igazgatóhelyettes
művészeti vezetővel, a közismereti igazgatóhelyettessel, a gazdasági
vezetővel, valamint a munkaközösségek, tanszakok vezetőivel a
jövőben nagyon szoros szakmai kapcsolatot tartva, gyakori konzultációt
szeretnék folyamatosan fenntartani.
Szeretnénk megvalósítani azt,
hogy sok szempontból műhellyé váljon a Konzi
minden kisebb munkaközössége. Csak
azután tudjuk összefogni a nagy egészet, ha ezek a műhelymunkák
lépésenként elindulnak, megerősödnek. Nagy létszámot egyszerre gyúrni és
alakítani sokkal nehezebb és kevésbé eredményes. Sokszor csak finomítani kell, ami már
megvolt, de nem elég hatékonyan működött. Az akadályokat kell elhárítani.
Célunk, hogy a Konzi működése stabil, de
rugalmas legyen.
Az év indítása során mind a
szakmai, mind a közismereti munkaközösségekkel sokféle programot megbeszéltünk.
Azokat a pedagógiai alapelveket is, amelyek mentén a munkámat szeretném itt
elkezdeni. Külön összeült a tantárgyi területek minden kisebb munkacsoportja.
Én úgy érzékelem, hogy a jelenlegi közismereti gárda igen jelentős része
is partner lesz elképzeléseim megvalósításában. Igyekszünk úgy alakítani
mindenki munkáját, hogy a párhuzamosságokat lehetőleg kiiktassunk a
munkából. A feladatköröket is elosztottuk, ily módon kell, hogy maradjon
energia arra, hogy minden növendék egyéni problémájával külön-külön is tudjunk
foglalkozni.
A közismereti osztályfőnökök
munkáját össze szeretnénk kapcsolni egyfajta mentor szerepet betöltő
„zenei osztályfőnök” munkájával, vagyis annak a hallatlan
tapasztalatmennyiségnek a feltárásával, amellyel egy zenetanár másfajta, egyéni
motiváltság alapján, szoros emberi kapcsolatban ismerheti meg növendékét.
A diák-mentor, vagy kortárs
segítők szerepe is fontos lesz. Akik képesek lelki és intellektuális
értelemben segíteni – ha szükséges, most belépő növendékeinknek, vagy
azoknak, akik problémákkal küszködnek –, sokat tehetnek a közösség építéséért.
Ezáltal szellemi erőforrásaink többszöröződhetnek meg.
Több oldalról keressük az utakat,
de mindezt folyamatosan alakítjuk. Hozzátenném azonban: vannak dolgok, amiket
formálisan meg lehet tenni, és vannak dolgok, amiket nem szabad formálisan megtenni. Szándékaink a közösség
összetartozását és az egymás iránti felelősségtudatot hivatottak
megnövelni.
Most, a tanév kezdetén csak
irányt mutató kis táblákat tudunk elhelyezni. Ha a céljainkat diákokkal,
szülőkkel, kollégákkal megbeszéltük, letisztáztuk, a szavak ideje lejárt,
el kell indulnunk a megvalósítás felé.
Úgy gondolom, hogy az egyén és a
közösség együtt növekedése, gyarapodása szorosan összetartozik és egymás nélkül
elképzelhetetlen. Ha egy intézmény csak egyéniségekből áll, olyan társasággá
válik, ahol sokan vannak együtt, de akadályozott lehet az együttműködés. A
közösséggé válás pedig meghatványozza az erőinket, akár a diákokra, akár a
tanárokra gondolok. Ha például teret adunk annak, hogy a diákok saját
ötleteiket is hozzátegyék célkitűzéseinkhez, ne csak a szakmai és egyéni
fejlődésükhöz tartozó feladatokban mondhassák el véleményüket, a
közösséggel kapcsolatban még a legproblematikusabb eseteket is megbeszélhessék
velünk, jobban magukénak érzik majd az intézetet, a benne rejlő
lehetőségeket, feladatokat. Velük együtt építjük a közösséget. Ebben a teljes intézményi munkaközösségnek a
példamutatása rendkívül fontos.
A közösségépítés és a közösségi
élmény felé mutató fantasztikus pillanat volt számomra, amikor most, az évnyitó
ünnepségen, a Zeneakadémia Kistermében a mintegy 400 főnyi diáksereg
fegyelmezetten felállt és négy szólamban énekelte el a Himnusz-t, majd a
Szózatot. Az ilyen pillanatoknak is rendkívül erős közösségformáló ereje
van.
– Rendkívül heterogén az ide járó növendékek
előélete.
– Valóban, ebbe az iskolába a növendékek a legkülönbözőbb tehetséggel,
előképzettséggel, és kulturális, családi, szociális környezetből
érkeznek. De mindegyikük megáldva tehetséggel. Mindegyiknek más erénye, más
hiányossága lehet. Mi, az általunk leghelyesebbnek tartott út felé próbáljuk
irányítani őket. Ez természetesen sokkal több időt, energiát kíván,
és – nem divatos ma kimondani ezt a szót – szeretetet is kíván, s
mindenekelőtt elsősorban felelősséget. Mekkora büszkesége pl.
egy zeneiskolai tanárnak, ha növendéke a rendkívüli tehetségek osztályába
bekerül a Zeneakadémiára! De ő is ide jár majd közismeretre! Ezek a
gyerekek sokkal hamarabb kerülnek nagyobb megterhelés alá. Óriási a
felelősség, még inkább oda kell figyelnünk lelki, intellektuális, fizikai
fejlődésükre. De sorolhatnék számos más példát, mely a Bartók
Konzervatóriumot jellemzi.
– Kik voltak az Ön pedagógus példaképei?
– Hálát adok a Teremtőnek azért, hogy sok olyan tanárom volt, akik
példájukkal életre szóló útmutatást adtak.
A hetvenes években az egyik legfontosabb példaképem volt a szentendrei
zeneiskolában tanító Papp Tibor tanár úr. Ő tulajdonképpen egy pedagógus
polihisztor volt. Sokunkat tanította, sokféle hangszerre. Odaadása,
ügyszeretete, tanítványai iránt megnyilvánuló szeretete, felelősségtudata,
az, ahogy munkáját végezte, máig fontos példa számomra. Tanítványai közül sok
neves muzsikus került ki – Zeneakadémiai tanár is. Meghatározó volt
tanulmányaim során az a néhány év, amit az István Gimnázium Zenekarában tölthettem,
ill. Vizsolyi Lívia fagottművésztől
tanulhattam, aki aztán Győrben is tanárom volt.
A konzit
Győrben végeztem. Itt is sok kiváló tanáregyéniség tanított bennünket. De
meghatározó volt számomra néhány gimnáziumi tanárom is. Örömmel gondolok vissza
a Ferences Gimnáziumban tanító legendás hírű szerzetes, Ányos atyára.
Ő magyart tanított nekünk, mind a magyar, mind a világirodalomból, s a
kortárs költészetet ugyanolyan odaadással adta a kezünkbe, mint a
klasszikusokat. De ő tanította a politechnikának nevezett tárgyat is.
Megtanította nekünk – és ezt az irodalommal is mindig összekapcsolta – az
anyag, a kétkezi munka tiszteletét, s hogy ezt hogyan tudjuk a szellemi
értékekkel összekötni.
Ugyancsak nagy példakép volt
számomra magas szintű tudásával a bencéseknél tanító Jáki Teodóz atya, aki következetességgel, komoly elvárásokkal és
szigorral vezetett bennünket. Felejthetetlen élményem, amikor egy énekóra
keretében a Kékszakállú herceg váráról tartott magyarázatot. Elméleti, formatani, zenetörténeti, esztétikai
elemzéseket hallhattunk tőle. Ennek már több mint 30 éve és mégis mély
nyomot hagyó, élő élmény. A pedagógus példák közül most csak hármat
ragadtam ki, de nagyon sokat kellene felsorolnom, egészen a zeneakadémiai
tanulmányaim végéig.
– Életfilozófiája?
– Egy belső kérdésre és az elmúlt évek szerteágazó problematikájára,
útkeresésére adott választ Marcus Aurelius római császár gondolata, ami így
szól, hogy „Egyenesnek kell lenni, nem pedig kiegyengetettnek.”
Lefordítva ez a gondolat számomra azt jelenti, hogy nem lehet olyan kérdés
házon belül, vagy a fenntartóval való együttműködés során, amire ne
tudnánk egyenes és világos válaszokat adni. Törekszem arra, hogy a válasz
mindig egyszerű, egyértelmű és világos legyen. (Bár néha a kelleténél
talán hosszabban fejtem ki…) Az is egyenes válasz, hogy a válaszadás nem
időszerű, vagy nem tud, nem akar az ember választ adni. Saját
gyermekeinknek is azt tanítjuk, hogy legyenek őszinték, mondjanak igazat.
Jó lenne, ha mi felnőttek sem nevelnénk ezt ki egymásból. Ha valaki ezt a
gondolatot sajátjának érzi, attól még csetlő-botló, gyarló ember marad, de
egy olyan útra irányíthatja magát, ami az emberi kapcsolatokat világossá,
egyértelművé és főleg őszintévé teszi. Ez nagyon hiányzik a mai
világból. Nekünk világos példát kell mutatnunk, és akarva-nem
akarva példát is mutatunk. A felnövekvő ifjúság hallatlanul érzékeny mind
a jó, mind a rossz példára. Nekik mind szakmailag mind emberileg büszkének kell
lenniük tanáraikra, és erre az iskolára is! Ezért sokat kell és lehet is tenni.
– Az Ön véleménye
szerint hogyan érhető el az a pillanat, amikor egy tanár jó szándéka
átfordulhat eredménybe; spirituális tanári képességgel, intellektuális
ráhatással, vagy egyszerűen meg kell várni, hogy megérlelődjön
valami, vagy netán külső, kényszerítő ráhatás szükséges?
Természetesen lehetne még sorolni egyéb szempontokat is.
– Az anyag sulykolását, a teljesítményelvűséget nem tudom elfogadni.
Ha ez túlságosan dominánssá válik, akkor a nevelés nem eredményes.
Természetesen ez nem jelenti az ellenkezőjét sem, mert következetesség és
tanári szigor nélkül nem lehet eredményt elérni. Valamennyi szempont fontos, és
a helyes arányt kell megtalálni. Ez azonban tanulónként és tanáronként változó.
Schumann nyomán Kodály idézte a Bicinia Hungarica előszavában négy
alapvetően fontos tényező egységét. A „kiművelt kéz,
kiművelt hallás, kiművelt szív, kiművelt értelem” együtt kell,
hogy működjenek. A spirituális tanári képesség, vagyis a karizmatikus
tanáregyéniség (amire természetesen születni is kell) fontos, hogy meglegyen.
Csak az intellektuális ráhatásra hagyatkozva szárazzá válhat az anyag.
Ugyanakkor ahhoz, hogy megérlelődjön valami, ma túl soká várni nincs
idő!
– Ez alatt mit érthetünk?
– Ez az iskola kitágította már korábban hat évre a bizonyítás
lehetőségét. Van egy előképzőnk (7-8. évfolyam), mely
fokozatosabb, mintegy szárnypróbálgató a szokásos középiskolai tanulmányok
előtt. A szakképzés átalakulása pedig megerősítette azt a korábbi
gyakorlatot, hogy aki számára fontos, az ötödik évben is tovább tanulhasson
(13. évfolyam). Tehát van lehetőség a kifutásra. Ennél több már nem lehet,
mert többet a gyakorlat sem enged meg.
– Sajnos nagyon
sokszor egy növendék szorgalma, a saját önépítő képessége kevés, és nincs
hozzá ereje, hogy magából kihozza az adottságainak megfelelő
minőséget. Régóta foglalkoztat annak kérdése, hogy miért nincs a
szakiskolának egy olyan partner gimnáziuma, amelyikben a zenei pályára nem
való, de értékes képességekkel rendelkező növendék tovább tanulhatna, egyetemre
felkészülhetne. A mi gimnáziumunk nem ad elég magas pontszámú közismereti
érettségit
– Valóban, a szülők felé mi felelősséget vállalunk. Ugyanakkor
annyira speciális a képzésünk rendszere és belső tartalma, hogy nagyon
nehéz pályát módosítani. Ezt a lehetőséget jó lenne megteremteni. De a
jogszabályok elég szigorú korlátokat állítanak fel. A jogalkotó szándéka minden
bizonnyal az volt, hogy az a fiatal, aki az élete egyik legérzékenyebb
időszakában a szakközépiskolába belép, annak ne engedjük el a kezét, ne hagyjuk
elkallódni. Ilyen értelemben helyes a tankötelezettség kiterjesztése 18 éves
korig. Véleményem szerint meg lehet oldani ezt a problémát, ha az első, de
legkésőbb a második év végén megosztjuk véleményünket a szülőkkel és
a növendékkel is. Ha megbizonyosodunk
felőle, értésükre adjuk azt, hogy a növendék zenei tanulmányának nincs
jövője. Helyezze át arra a hangsúlyt, amitől az élete boldog, pályája
eredményes lesz. A pedagógiai
programunkkal ilyen szempontból is foglalkoznunk kell, mint olyan belső
szabályzattal, ami ezekre a kérdésekre is kiterjed. A megindult
műhelymunka során és a nevelőtestülettel együtt is keressük a helyes
megoldást.
– Milyen új arculatot szeretne kölcsönözni
a Bartók Konzinak?
– Mélyebben ismerkedve a Bartók Szakközépiskola belső életével arra a
felismerésre jutottam, hogy ez az intézmény a külvilág számára nem mutatja be
értékeit kellőképpen. Úgy gondolom, hogy itt fantasztikus zenei tudás,
gazdagság gyűlt össze, és nagyon fontos, hogy a külvilág ezt megismerje.
Ez korszerűbb marketing kérdése is. Technikai megvalósítása, a weboldal
bővítése, interaktívvá és jobban informálóvá tétele a közeljövőben
megvalósul. Itt bemutatjuk az iskola minőségpolitikáját, céljainkat,
belső rendünket is. Azt mondják, ma versenyhelyzet van a szakiskolák között.
A tanulók számát, a felvételit tekintve bizonyára. De úgy gondolom, hogy
elsősorban együttműködnünk kell egymással, nem versenyezni! Az
együttműködés nem feltétlenül egy üzleti jellegű kartellt jelent. A
Bartók szempontjából a többi szakközépiskolával végképp semmi értelme sincs
versenyezni. Nekünk meg kell mutatni, miben vagyunk jók, mit tudunk ehhez még hozzátenni, a mi elképzeléseink
között hogyan fejlődhet, bontakoztathatja ki tehetségét az ide
felvételiző növendék. Ha most nem az alapfok, hanem a felsőfok felé
értékelem a Bartók helyzetét, adatok formájában elmondhatjuk a
következőket: az idén a Bartók Konzervatóriumból 29 tanulót vettek fel a
Zeneakadémia első évfolyamába. A következő Konzervatóriumból 7, az
ezután következőből 3 került csak be. Ezeknek a számoknak az
együttese tud irányokat megmutatni. A Bartók Konzervatórium a Zeneakadémia
előiskolája; az összefüggésekből és a helyzetből adódóan mindig
is így volt és így is lesz. De ennek meggyőzően
kell így lenni. A felvételi előkészítése során, személyes kapcsolatokban,
egyéni utakon sok minden történik. De bármennyire is értékesek ezek a személyes
kapcsolatok, az intézménynek össze kell ezt fogni, hogy ez a magas minőség
intézményi szinten is megjelenhessen. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem
Gyakorló Iskolája címet viselni nemcsak megtiszteltetés, de nagyfokú
felelősség is. Ezért számomra alapkérdés a lehető legszorosabb és
legjobb együttműködés az iskolánkat fenntartó egyetemmel. Dr. Batta András
rektor úrral együtt azon dolgozunk, hogy a közép és felsőfok
együttműködése, egymásra épülése gördülékennyé, természetessé és
eredményessé váljon. Sokféle, anyagi, szakmai és más természetű akadályt
kell még elhárítanunk, de meggyőződésem, hogy együtt sikerülni fog!
– Az Ön véleménye szerint mekkora szerep
jusson a középfokú oktatásban a kortárs zenének?
– Egyértelműen nagy. Számos kiváló művésze van az iskolának, akik
gyakorló, kortárs darabokat bemutató, kortársszerzőket inspiráló
művészek. Magam is szívügyemnek tekintem a kortárs, ill. XX. századi
magyar szerzők műveinek bemutatását, műsoron tartását. Ez
részben szemléletbeli kérdés is. Megállok-e művészként a XIX. század
végénél, vagy van-e bennem kísérletező kedv, hogy felfedezzem a velünk
együtt élő szerzők műveit is. Iskolánknak kiváló zeneszerző
tanárai vannak, műveik a hazai koncertpódiumok repertoárjában jelen
vannak.
– De lennie kellene egy fórumnak, ahol
elhangozhatnak ilyen művek!
– Ezek is azoknak a belső műhelymunkáknak a körébe tartoznak,
amikről beszéltem. Lehetőségeinkhez mérten keressük ezeknek a
fórumoknak a lehetőségét. De látok egy nagyon komoly kihívást – hogy ne a
veszély szót használjam – zenetanításunk előtt.
Sokan úgy vélik, hogy nem fontos, idejét múlt alapfokon a szolfézs,
zeneelmélet nálunk megszokott intenzitású tanítása. Többen gondolják úgy, hogy
az iskolai oktatásba be kellene hozni széles körben a mai populáris zenei
irányzatok tanítását. E kérdésben én Szabó Dénes Kossuth-díjas karnaggyal értek
egyet: azt, ami rossz, nem kell megtanítani. Ilyen módon a zene sem választható
szét „szolfézsra” és „zenére”, vagy „komoly” és „könnyű” zenére. Értéket
kell közvetítenünk, s ennek lehet sokféle módja, útja. De a zenei mesterséget
is meg kell tanulni. Ennek része az elméleti tudás. Ehhez kaptunk a világon
egyedülálló, és mára már minden zugában ismert, sőt elismert eszközt
Kodály Zoltántól. Itthon – tisztelet az egyre kevesebb kivételnek – viták
kereszttüzébe kerül, s mintha kezdenék sokan elfeledni. Eközben az egész
világon újra felfedezik és kezdik „saját módszerként” kitalálni azonos, vagy
nagyon hasonló megoldásokkal.
Köztudott, hogy elindult a
Zeneakadémián a Kodály-pedagógai képzés, külön
szakként. Gondoljunk bele abba, hogy a
Kodály Intézeten keresztül mi mindent nyújtottunk mi a világ
zenepedagógiájának! A tokiói Zeneakadémia számára például a világ
legtermészetesebb dolga, hogy Magyarországot zenei téren összekapcsolja Kodály
tanításával, és hozzánk jönnek most is, ha ezen a területen tájékozódni,
tanulni kívánnak.
– Szerintem alapfokon, amatőrök
számára az lenne a megoldás, ahogy Varró Margit tanított: ha valamivel hosszabb
hangszeres órák lennének, amiben helyet kaphatna az elmélyedtebb elméleti
magyarázat is. Erről év végén számot is lehetne adni egy kis darab
elemzése révén.
– Tökéletesen egyetértek ezzel. Varró Margit, vagy Kovács Sándor
örökségének ismeretére élő módon mekkora szükség van! Hányan ismerik
ezeket a neveket? Személyes tapasztalatom, hogy ezekről a kiváló
szakmunkákról nagyon keveset tudnak a zeneiskolai tanárok körében. Ma már az
Interneten is megkereshetők az e témákkal kapcsolatos előadások.
Vajon megteszi-e valaki, hogy utánanéz? Én a PARLANDO-nak
rendszeres olvasója vagyok, a régebbi számokat is tanulmányozom. Nagyon jó,
hogy a szerkesztőség hozzáférhetővé tette az Interneten a korábbi
lapszámokat. Sajnos kevesen foglalkoznak ezekkel. A közelmúltban például
elővettem az Internetről az első számot, amiben az általános
iskola épületében megszervezett zenetanításról volt szó. Mellbevágó még mindig
ez a cikk és nagyon tanulságos. Fontos szakmai fórumnak tartom a PARLANDO-t, ez az egyetlen korrekt és színvonalas lap ma
Magyarországon, ami zenepedagógiával kapcsolatos színvonalas szakmai írásokat,
példákat, elemzéseket tartalmaz. Ez
komoly érték, és jó lenne, ha a fiatalabb generáció is jobban magáénak érezné
és folytatná a lappal kapcsolatos tevékenységet.
– Ön szerint a Bartók Szakközépiskolában
jól működően összehangolható-e a hangszeres képzés, az elméleti
oktatás, az iskolai szereplések és a
közismereti oktatás?
– Egyértelműen látszik, hogy a tanulói terhelés megvizsgálása és az iskolai feladatok
beoszthatóságának optimális megteremtése halaszthatatlanul fontos. Ugyanígy a
zenei és közismereti tanulmányok eredményes összekapcsolása is kérdéseket vet
fel. Úgy gondolom, hogy kitűzött céljainkhoz meg kell
keressük a megfelelően értő és segítő tanárokat, a korszerű
tárgyi eszközöket, a megfelelő színvonalú környezetet is. De
növendékeinknek is fegyelmezettebbé összeszedettebbé kell válniuk ahhoz, hogy
együtt eredményesek legyünk.
– „A felületesség és hatásvadászat
korunk betegsége” – olvashatjuk a most megjelent MUZSIKA „Szóló vagy
zenekar”című cikkében. „Világválság ez”, mennyire kell szolgai módon
tudomásul venni? A zenei színvonal
megy lefelé. Ma már a Szigetfesztivál az image!
– Igen, százezrek elmennek oda, de mások, milliók nem! Én minden idegszálammal tiltakozom az ellen,
hogy igénytelenségre, vagy szakbarbárság művelésére tudatosan neveljük
gyermekeinket. Az igazán értékes zene olyan mély élményt ad – akár szakember
valaki, akár zeneszerető, befogadó –, hogy azt csak egyfajta kegyelmi
állapothoz tudom hasonlítani.
– Furcsa érzésem van – nem lehetséges,
hogy a fiatalok saját zenéjükön keresztül pontosan ezt a fajta „kegyelmi
állapotot” keresik ott?
– De igen! Azt szeretném elérni, hogy legyünk mi is egy „sziget” de
„fesztivál nélkül”!
– Köszönöm a beszélgetést.
* A Magyar Katolikus Püspöki Kar megbízásából a
Szent István Társulat adta ki 1973-ban az új fordítású Bibliát,
amelyből az idézett vers dr. Kosztolányi István munkája a latin
Vulgata (Szent Jeromos) alapján. (Bokor György közlése.)