ÁBRAHÁM MARIANN

 

TANÁRPORTRÉK*

 

Beszélgetés Megyimóreczné Schmidt Ildikó tanárnővel,

a pécsi Liszt Ferenc Zeneiskola tanárával

 

Ábrahám Mariann:Növendékeid évek óta kiemelkedő teljesítményei- azt hiszem túlzás nélkül mondhatom –sokak figyelmét felkeltették munkád irányában. Mi a titka ennek a sikeres tanári munkának? Mindenek előtt ezt szeretném megkérdezni Tőled.

 

Megyimóreczné Schmidt Ildikó: Két fontos tényező volt, ami már gyermekkoromban olyan jelentős szerepet töltött be, hogy a későbbiek folyamán az életemet, tanári munkámat is meghatározta. Az egyik az emberszeretet, a gyermek szeretete. Szívesen ismerkedtem, beszélgettem, a megismerés és tudásvágy bennem élt, és így az emberekkel való kapcsolat megteremtését, egyfajta empátiát már gyerekként, öntudatlanul gyakorolhattam. Kisgyermek koromban lelkesen tanítottam otthon, persze csak „játékból”. A kottákba érdekes tanácsokat írtam, saját naplót készítettem…

          A másik, ami alapvetően meghatározta az érdeklődésemet, a zene szeretete volt. Édesapám nem hivatásos zenész, de muzsikus lélek, szép tenor hanggal, jó ösztönös hallással megáldva. A klasszikus dalok, áriák hallgatása, a gyermekkori kamaramuzsikálás motiváló, különleges élményt jelentettek a számomra. Így történhetett, hogy amikor elkezdtem tanítani, úgy éreztem, hogy mind a gyermek, mind a zene valóságosan létezik számomra a tanteremben. Tényi Zoltán gyakorlatvezető tanárom, akitől a későbbi években is sokat tanultam, külön ki is emelte ezt a tényt. Pécsett a szakiskolai és főiskolai évek alatt Gerő Pál tanár úrtól nemcsak a megfelelő szakmai tudást, hanem emberséget, becsületességet kaptam útravaló példaként.

– Mikor kezdtél el tanítani?

– 1984-ben végeztem, majd két évig tartó tanítás után megszületett első gyermekünk. Őt még három követte. Így főállású tanárként újra csak 1996 óta dolgozom.

– Jól emlékszem arra, hogy növendék korodban, majd a későbbiek folyamán is több országos versenyen vettél részt, sőt díjazott is voltál. Megemlítenél néhányat?

– Csak a leglényegesebbekre térnék ki: 1982-ben a főiskolások számára rendezett Országos Haydn Versenyen I. helyezést értem el.1996 óta, amióta tanítok, igyekeztem minden alkalmat megragadni arra, hogy a tudásomat tovább fejlesszem. Két alkalommal részt vettem a Zenetanárok Országos Zongoraversenyén*, Kamarazenei Versenyen, Országos Négykezes Versenyeken, ahol kiemelt nívódíjak és különdíjak mellett egy alkalommal II. helyezést kaptam.*

– Milyen elvek szerint kezdesz el egy kisgyermekkel foglalkozni?

– Úgy gondolom a tanításban az első lépés egymás megismerése. Ez sikeresen csak oldott légkörben történhet, s jó ha ennek végeredményeként a növendék megszereti a tanárt, szava hitelessé, személyisége vonzóvá, esetleg követendő példává válik a számára. Azt már pályám kezdetén elhatároztam, hogy nemcsak szeretettel tanítom a gyermeket, hanem a zenéhez, a benne rejlő értékhez megfelelő módon igyekszem hozzásegíteni. Így számomra teljesen mindegy, hogy ki jön be majd az órára, mert egyformán nyitottnak, sőt körültekintőnek kell lenni. Az természetes, hogy a tanítás végeredménye minden gyermeknél más és más. Ez az életkor, muzikalitás, intelligencia, a gyermek eredendő érdeklődése, szorgalmának, kitartásának függvénye. Aszerint, hogy ki milyen szintre jut el, lehet hogy egy zeneszerető, koncertre járó lelkes emberré válik, de lehet, hogy a zenét mélyen értő, művelő muzsikussá. Mindkettőre szüksége van a magyar zenekultúrának

          A zenetanításban a szépen megszólaló hang megtalálását, az abban való gyönyörködést, rácsodálkozást, a saját játék hallgatására nevelést tartom szinte a legfontosabbnak. Úgy gondolom, ezt részben a megfelelő hangképzés következetes felépítésével lehet elérni. A zenei nevelésnek természetesen tartalmaznia kell a rendre, a szerző iránti alázatra való szoktatást is. Előfordul, hogy valakiben mélyen erős érdeklődés szunnyad a klasszikus zene iránt, aminek kifejezését valami meggátolja. A tudás így csak évek multán bontakozik ki. Megfigyelésem szerint ennek okai lehetnek gátlások, túlérzékenység, vagyis pszichikai, idegrendszeri problémák, de előfordulhat hiányos képzettség miatt is. Nem lehet túl rövid idő után megítélni senkinek az adottságait!

          Amikor tanítani kezdtem, megterveztem, kinek mit adok fel, kinek mi lesz a megoldáshoz vezető következő lépése. Ma úgy gondolom, az improvizatív hozzáállás nagy segítség a tanításban, de ahhoz, hogy egy tanár alkalmazni tudja, kellő gyakorlatra, tudásra és természetesen kreatív tanári munkára van szükség.

– A tanár önképzését ennyire tartod fontosnak?

– Aki tanít és nevel, jó, ha állandóan képzi magát. Nekünk zenetanároknak a gyakorlás, a hangszeren való játék, a megfelelő szakirodalom olvasása, pszichológiai irodalom ismerete egyformán feladatunk. Egy-egy kamasz gyermeket meg lehet nyerni az általa tanult mű zeneszerzőjének élettörténetével, a kor megismertetésével. Különböző hiteles előadók felvételét általában akkor célszerű meghallgatni, amikor a műről már határozott, de még alakítható elképzelésünk van, és a tanulás folyamata a végéhez közeledik.

Felvételt készítek a gyerekek játékáról is, visszahallgatva sokkal kritikusabbak önmagukhoz, sőt jogosnak vélik a tanár aprólékosnak tűnő kritikáját.

– De hogy lehet mindezt fél óra alatt elvégezni?

– Akivel sikerült belemerülni a zene szépségeibe, ott a fél óra nem elég, az idő megszűnik létezni.

– Te tudatosan irányítod versenyre a növendékeidet?

– Ez a szó, hogy verseny mindig rossz érzést és gondolatot ébreszt bennem. Ha elég felkészültnek érezzük magunkat, egy találkozóra megyünk el, ami mérhetetlen tudást, energiát hozhat ki a gyermekből a felkészülés folyamán. Erre szükségünk van ahhoz, hogy tovább lendüljünk. E nélkül a növendék sokszor a legkisebb erőfeszítéssel szeretne eredményt elérni, ami természetesen nem megy. Ezen kívül egy versenyen egymást hallva a résztvevők érzékelik, hogy milyen szintre lehet eljutni egy-egy korcsoportban.

– Nemcsak Te Magad, hanem növendékeiddel is többféle versenyen is részt vettél: így a Nyíregyházi Országos Zongoraversenyen, a Budapesti és Nemzetközi Chopin Versenyen, a Nemzetközi Kodály Versenyen, a Budapesti Bartók Versenyen, a Balassagyarmati Országos Négykezes Versenyen.... Az elmúlt tíz év alatt úgy tudom, Te és növendékeid komoly elismeréseket kaptatok. A teljesség igénye nélkül felsorolva: öt kiemelt nívódíj, két fődíj, nyolc különdíj, három kiemelt I. díj, három I., három II., két III. díj gyarapítja a listát. Balogh Ádámmal 2008 tavaszán részt vettél a Zágrábi Nemzetközi Fiatal Virtuózok versenyén. Itt V. helyezést értetek el. Ismerem ezt a versenyt, helyezéseteket óriási eredménynek tartom, mert ezen a versenyen rengeteg „orosz csodagyerek” is részt vesz. Versenyző növendékeid a zene mellett mit tanulnak még?

– Nap mint nap járnak iskolába, a legtehetségesebbek sem magántanulók. Akad több olyan növendék, aki nem választja majd a zenét hivatásul, vagy még nem döntött ebben. Ő sok mindent kipróbál, általában nyelv, tánc, sport órára jár. Akik intenzívebb zenei képzésre vágynak, vagy elköteleződtek a muzsika iránt, ők gyakran csak a legszükségesebb különórát vállalják. Van olyan növendékem, aki a hangszeres tanulmányai mellett különféle tantárgyi (matematika, nyelvtan, kémia … stb.) versenyen is részt vesz. Kodálynak bebizonyosodik az a felismerése, miszerint a zene nélkül nincs teljes ember, valamint a zenével való intenzívebb foglalkozás más szellemi téren is fejleszti, eredményesebbé teszi az embert. Úgy gondolom a zene olyan értelmi, érzelmi értéket közvetít a számunkra, ami megszólít bennünket. Bár a szó hatással lehet ránk, de a zene megérinti a lelkünket, előle nem tudunk elmenekülni. A növendék számára nemcsak a mástól hallott előadás, hanem a saját zongorajátéka is lehet élményteli, melyben a személyes kapcsolat a zene tartalmaival megteremtődhet. Az ilyen zenélés a növendék kedvét is meghozza. Zempléni tanár úr intelme jut eszembe: „Örülj hogy hallgatnak, hogy játszhatsz! Hogy adhatnál örömöt, ha magadnak nincs benne?”

          Fontos, hogy empatikus kapcsolatban legyünk a gyermekkel. Így megvilágosodik bennünk a megoldás, ami természetesen akkor jó, ha személyre szabott. Véleményem szerint a tanár ne azért játsszon elő, mert szeretne csillogni, tudását fitogtatni. Az a cél, hogy a növendék kerüljön közelebb a zeneszerző alkotásához, a mű mondanivalójához. Egy intellektuálisabb típusú tanítvánnyal többet lehet beszélgetni a zenéről, a megoldás technikai részéről. Az ösztönösebb gyermekkel is fontos a tudatos munka, de őt a hosszantartó indirekt tanítás lefárasztaná, kedvét szegné. Számára egy mozgásforma megmutatása is fontos lehet, a karakterbeli, dinamikai megoldásokról nem is szólva.

– Én téged nagyon régóta ismerlek, de úgy érzem, az elmúlt években hatalmas változáson mentél keresztül.

– Igen, sokat gondolkozom azon, mit hogyan lehetne átadni. Évek óta zongora módszertant és anyagismeretet tanítok, gyakorlati tanítást végzek a PTE – MK Zeneművészeti Főiskola tagozatán. Körülbelül öt éve kerültem kapcsolatba Rév Lívia zongoraművésznővel, volt Varró Margit tanítvánnyal, akinek játékát többször csodálhattam és kurzusain több ízben részt vehettem. Sokat számít az is, hogy újra diák lettem, a SZTE Zeneművészeti Karán. Dr. Kerek Ferenc tanár úr tanítványaként tanulhatok, akitől a kifejező zenei interpretációhoz szükséges könnyed, stílusos technika elsajátításában kapok nagy segítséget. A főiskolai hallgatókkal való közös munka sok szempontból a dolgok átgondolására kényszerített. Több módszertan könyvet igyekeztem feldolgozni a feladathoz. Varró Margit: Zongoratanítás és zenei nevelés c. könyve nagy hatással volt rám, segített rendszerezni a fontos zenei téziseket. Egy lényeges alapelvemről itt kaptam megerősítést: a gyermek mindent értsen, amit játszik. Természetesen ennek az értésnek a mélységét nem lehet minden növendéknél egyformán megkívánni, de a tudatos megismerésre nem törekedni bűn volna, évek eltékozlását jelentené. A gyermekek elég értelmesek ahhoz, hogy a szellemüket a zenében való szépségekre ráébresszük. Talán sokkal inkább magukénak érzik majd felnőtt korukban ezt a gondolkozást. Nagy élmény számomra, mikor a növendék tovább gondol egy-egy problémát, a darab szerkezetén, harmóniai történésén gondolkozik. Az ösztönös játéknak is jelentős szerepe van, amiben teljesen fel tud oldódni és kipróbálhatja önmagát. A kettő helyes arányát kell megtalálni egyre inkább a tudatos játék javára.

          Sokat küzdök azért, hogy jobban és minél hosszabban tudjon koncentrálni a növendék. Ez nemcsak a darab végigjátszására, hanem annak komplex megvalósítására is kell, hogy vonatkozzék. A hang előre elképzelését a pontos szöveggel, artikulációval, megfelelő frazírozással kontroláltan tanulja meg gyakorolni, hogy a többi energia majd a művészi tartalom kifejezésére áramolhasson. Ennek érdekében sokat kérdezek, önálló véleményt várok, illetve szeretnék meggyőződni arról, hogy ért-e mindent a növendék. Az óra aktív részesévé szeretném tenni őt, emellett hosszabb távon önállóvá a tanulmányaiban. Sokat emlegetem Máthé Klári néni híres mondását: „Legszigorúbb tanára önmagadnak Te légy!”

          Tanári, nevelői munkában szerintem fontos a jogos dicséret is. A nagyobb gyerekek szintén számon tartják, hogy mennyi „csillagot” kapnak, tudják, ezt ki kell érdemelniük, nem lehet akármiért elnyerniük. Lényegesnek gondolom, hogy higgyünk növendékünkben, valamint ő szintén bízzon abban, hogy képes lesz megvalósítani, amit célul tűztünk ki ahhoz, hogy reményünk reális legyen. Nemcsak képességeit, adottságait, de magatartás típusát is ismernünk kell. Nem mindegy, hogy odaadó, hódító vagy szangvinikus, kolerikus, melankolikus, flegmatikus jellemzők vannak személyiségében túlsúlyban. Egy tanítványom, akit 11 évig tanítottam így szólt egy alkalommal: „Ildi néni! Nekem az a csodálatos, hogy ugyan magamban kételkedve jöttem ide a zongoraórára, de úgy érzem, a megoldással, a bizalommal távozom, és érzem, hogy ezt képes vagyok megcsinálni”.

– Beszélgetésünk kapcsán az a meglátásom alakult ki, hogy tudatosan készülsz a tanításra. Tehát nem arról van szó, hogy Te kiválasztod a legjobb növendékeket a felvettekből magadnak.

– Kollegáimmal csoportosan felvételiztetünk. Évek óta annyi szülői kérvény érkezett, hogy ezeket nem lehetett teljesíteni. A növendékek elosztása az igazgató feladata. A pécsi Liszt Ferenc Zeneiskolát korábban Apáthy Árpád vezette, aki felfigyelt a munkámra. A 2007-08-as tanévtől Zsoldos Attila vette az iskola irányítását.

– Hogy tudod egyeztetni a saját négy gyermekedet, a családi életet, a heti utazást továbbképzésed céljából Szegedre, a gyakorlást, a tanítást?

– Lényegesnek tartom, hogy a tennivalókban fontossági sorrendet állítsunk fel, az időt okosan tervezzük meg. Erre törekszem én is. Számomra legfontosabb a családom, általa kiegyensúlyozottabbá válhattam. Megtapasztalhattam a szeretetet, a türelem fontosságát, és bölcsességben is gyarapodhattam. Köszönettel tartozom férjemnek, szüleimnek korábbi és jelenlegi pécsi és szegedi tanáraimnak, igazgatóimnak, kollegáimnak, hogy segítettek, segítenek, bíztattak és bíztatnak. Istennek hála!

– Köszönöm a beszélgetést!

 

M. Schmidt Ildikó tanárnő munkája elismeréseként 2006-ban az Oktatási Minisztérium Nagydíjában és Veroszta Magda Díjban részesült, 2007-ben Ferenczy György Díjat, Apáczai Csere János Díjat és ARTISJUS Díjat kapott. Gratulálunk!

 

Ábrahám Mariann

 


* Lásd:  a PARLANDO 50. évfolyam 2008. 3. szám  65. oldalán lévő „Akikre büszkék lehetünk” című cikket, melyben hírt adunk  versenynyertes növendékek sikeréről. Ott tett ígéretünknek megfelelően most  bemutatjuk tanáraikat is.

* 2004 Szekszárd, Zenetanárok Országos Zongoraversenye.