„Tengercseppek”

Balázs Árpád bagatelljeinek ismertetője kihagyhatja a „tiszteletkört”, elmélkedve a „megtévesztő” címválasztás felett, miszerint korántsem illik elbagatellizálni ezeket a darabokat. Éspedig nem azért, merthogy ezúttal szabad lenne, hanem azért, mert ezek a darabok más megközelítéshez adnak lehetőséget – elvontabb gondolati síkra (is!) terelve a kiadvánnyal ismerkedőt.

De előbb röviden a szerzőről – s mint e hangütésből már sejthető, hasonlóképp szokatlanul, tehát korántsem információterjesztő ismeretterjesztőként (miközben, természetesen, az egyedi megvilágítás új felfedeznivalókat adhat).

Ismert az a kvízjáték-típus, amikor rövid informatív szövegek segítségével kell kitalálni, kire vonatkoznak – minél kevesebb rávezetés igénybevételével. Nos, álljon itt néhány olyan meghatározás, amelyek bármennyire is (szinte kizárólagosan) a szerzőre vonatkozóak, nemigen könnyítenék meg a vállalkozókedvű játékos dolgát. Itt viszont remélhetőleg ráébresztik az Olvasót, hogy érdemes nyitott szemmel, nyitott füllel járni, hogy ne kerülje el a figyelmet, ami méltó arra.

1. Farkas Ferencnél diplomát szerezve előbb Aram Hacsaturjan, majd Goffredo Petrassi mesteriskolájában képezhette tovább magát.

2. Luciano Berio, Ligeti György és Krzysztof Penderecki után, negyedik zeneszerzőként őt választották az Európai Tudományos és Művészeti Akadémia rendes tagjává Salzburgban.

3. Szülővárosán, Szentesen kívül négy további magyar település (Kiskunfélegyháza, Balatonfüred, Letenye, Vonyarcvashegy) választotta díszpolgárának.

4. Adalékok szakmai önéletrajzából, különös tekintettel társadalmi megbízatásaira:

a Magyar Fúvószenei Szövetség alapító-, majd örökös elnöke, tíz éven át a Zeneművészek Szövetsége elnökségi tagja, szakosztályvezetője.

5. 1985 és ’90 között a KÓTA alelnöke volt - kórusműveinek száma meghaladja a kétszázat.

6. Az ő zenéjével indult világhódító útjára a rajzfilmsorozat a Kockásfülű nyúlról.

/idősebbek előnyben!/

7. 2012-ben nemcsak Válogatott életeim című memoárkötete jelent meg, hanem 20 bagatellje is, két klarinétra.

A fenti kalandozás után némi életrajzi adalékok a bagatellek keletkezéséhez: a francia zeneszerző-karmester-klarinétművész, Desire Dondeyne (aki Párizsban jó barátja, Louis de Funès szomszédságában lakott, s többek között Darius Milhaud és Jacques Ibert is komponált számára szólódarabot, melyek ősbemutatója így az ő nevéhez fűződik) nemcsak a Francia Hatokat, hanem olaszországi zsűrizés során magyar (zeneszerző) kollégáját is ösztönözte klarinétdarabok, elsősorban duók írására. Ösztönzésre magyar részről sem volt hiány! Az előadóművész-tanárok, akik nagyon jól tudják, mennyire fontos a szereplési rutin megszerzése, szeretik korán fellépésekhez juttatni növendékeiket – éspedig nemcsak szólistaként, hanem kamaramuzsikusként is nem beszélve arról a praktikumról, hogy egy klarinétduó egyszerre két előadónak jelent műsorszámot). A mostanra 20 darabból álló bagatellsorozatból először három darab készült el (no. 1, 5, 7), ezek hangfelvétele, Dittrich Tibor és Veér István előadásában rákerült Balázs Árpád „Fúvósváltozatok” című szerzői lemezére, amelynek műsorán az apparátus növekvő sorrendjében duótól koncertfúvószenekari művekig gazdag válogatás szerepel (Hungaroton Classic – HCD 31353).

Fokozatosan bővült 20 darabig a sorozat, közbülső állomásai (5, majd 7 tétel) is rendre hangversenytermi gyakorlatban vizsgáztak. A 20 tétel – miként a kiadvány előszavában a szerző felhívja rá a figyelmet – korántsem egyetlen ciklus, tehát a rövid darabok tetszés szerint csoportosíthatóak.

(Parlando, poco rubato)

(Ninnando)

(Prestissiomo)

Leírva talán furcsának hat első olvasásra a következő megállapítás: szemnek-fülnek egyaránt kedves darabok. Nem lebecsülendő sajátosság! Hiszen a kiadvánnyal ismerkedő számára az első pillanat is meghatározó lehet: a bonyolult kottakép elrettentheti, míg itt nemcsak járható terep kínálkozik, hanem olyan térkép, amely szinte felkínálja a tájékozódás örömét. Ezek a bagatellek (s ezt nem a szerző hirdeti) értelmező kottaolvasásra szoktatnak (fontos: nem „nevelnek”, hanem szinte észrevétlenül alakítják a játékosok készségszintű kottaszöveg-értelmezését). Rögtön az első darabban (mivel valamennyi bagatellnek más a tempó- ill. karaktermegjelölése, hangversenyműsorban nemcsak sorszámokkal, hanem ezek feltüntetésével is lehet beazonosítani a tételeket), szembeötlő a tükörkánon, ami csakhamar „tutti-zárlatba” torkoll, s attól kezdve szabályos a tükröző alakzat. Szemzene- mondhatná valaki legyintve – ám az akusztikus kontroll más eredményt ad; kellemes hallgatnivalót. Ráadásul, ugyanebben a (Parlando, poco rubato) darabban a változatos ritmusképletekkel valójában pontosan lekottázta a szerző azt a bizonyos kívánt „szabadságot”, amely addig folytatódik, hogy a végén hullámvonallal jelöli, hogy a addig kell játszani az ismétlőjelbe tett (utolsó) ütemet, amíg egészen a semmibe vész. Komoly feladat, amit viszont csak játékosan lehet/érdemes megvalósítani. (Egyébként a hangfelvétel is hozzásegít a kiadvány sajtóhibájának észrevételéhez: a 4. sor első ütemében az 1. klarinét szólamában írott asz’ hang szerepel (tehát, feloldójel helyett b olvasandó!).

A 2. bagatell afféle születés-zene: az 5.ütemre születik meg ténylegesen a kiírt metrum, korábban inkább a három-negyed lüktetést érezzük, szinkopált mozgás satírozó árnyékával. De ez sem tart sokáig, a szabálytalan hangsúlyok (afféle csintalan lökdösődés) a kezdő gesztus visszatérését készítik elő. (Ilyenkor nem célszerű „számolással” semlegesíteni a ritmikus érzeteket – gyerekek szívesen farigcsálnak szöveget zenei frázisokhoz, s ily módon az egyes formarészek plasztikus megformálása nem jelent külön feladatot.)

Az egyes bagatellek elemzése korántsem feladat, inkább játékos időtöltés, felfedezőút a zene(szerzés) világába. Ki-ki annak örülhet, amit maga meglát-felfedez, s akkor magától értetődővé válik mindannak hangzó megjelenítése. Mert másként indul egy imitáló frázis, ha a játékos tudatában van játszanivalója funkciójának. És nem elrettentő a bonyolult ritmus-notáció, ha az előadó felfedezi benne a (fokozatos lassulásra vagy gyorsulásra irányuló) tendenciákat.

Balázs Árpád bagatelljeiben azonos nehézségű a két szólam, éppen ezért érdemes a duó mindkét tagjának mindkét szólamot megtanulni. Ilyen vonatkozásban ideális kamarazenei anyag – és rövid terjedelmével alkalmazkodik napjaink fiataljainak „türelmetlenségéhez” is – hiszen a miniatűrök mindegyike rövid ideig tartó koncentrációt igényel. Viszont, koncentrációt igényel az első hangtól az utolsóig, a részletek megvalósítása közben az egésznek a szem előtt tartásával. Rövid terjedelemről lévén szó, ez szinte észrevétlenül megtörténik – viszont közben, úgyszintén észrevétlenül, figyelmessé nevelődnek a játékosok, saját szólamuk iránti felelősségre, egyszersmind a hangzó egész áttekintésének igénye is beépül előadói egyéniségükbe.

Ilyen szempontból is rendkívül hasznosak ezek a darabok, amelyek mindegyike pillanatkép, egy-egy karakter vagy hangulat felvillantása. Történik ez tonális (de korántsem mindig diatonikus) keretek között, a kvart hangköz gyakori alkalmazásával, különböző metrumok keretében. Kicsiknek a játszanivaló, nagyobbaknak a(jól karakterizált) előadás ad élményt – s a mindenkori közönség kedvező fogadtatása.

(Editio Musica Budapest Z. 14 811)

Fittler Katalin