A Nap a hegyek mögé csak pihenni tért

Horváth Ferencné Daragó Mária

ének-zene szakfelügyelő-tanár emlékére

(1933 – 2015)

Horváth Ferencné Daragó Mária a Hortobágy széli kis faluban kántortanító családba született 1933. július 24-én Nagyivánon.

Mivel 11 éves korára meghalt az édesapja, a család körülményei miatt a kecskeméti Faragó Béla Árvaházba került a kislány. Árvaházi társaival „árvatestvéreknek” fogadták egymást, életre szóló testvéri kapcsolatot ápolva. Marika az érettségi mellé tanítói oklevelet is szerzett.

Férjét Kecskeméten ismerte meg. Két gyermekük született. Az elsőszülött Anna Mária kórházi mentálhigiénikus, művészetpszichoterapeuta lett, Ágota Alexandra népi iparművész fazekasmester, a „magyar kultúra lovagja”.

Tanítói hivatását tanár férjével együtt Nagykátán kezdte, majd megbízatása Karcagra hívta. Pedagógiai és kórusvezetői munkájára felfigyelve Kodály Zoltán felkérte arra, hogy a karcagi Arany János úti Általános Iskolában ének-zene tagozatos iskolát szervezzen. Ezt követően az akkori Oktatási Minisztérium megbízta az ének-zene műveltségi terület Szolnok megyei szakfelügyeletével. Megbízatásait a család Pécsre költözése után egészen nyugdíjaztatásáig tekintélyt alakító szakmai professzionalizmussal, alázattal gyakorolta.

Nyugdíjas idejét töltve is bármikor kész volt a hozzá forduló kollégák támogatására. Nagy megtiszteltetésnek éltem meg, hogy személyes beszélgetéseink során megosztotta a Péczely-Kodály családnál végigénekelt délutánjainak emlékeit, a szakfelügyelőként megélt szakmai- és élettapasztalatait, hogy részese lehettem a Kézművesek Baranyai Egyesülete Néprajzi Délutánjainak Marika néni tartotta előadásának. Mintámul szolgált lángoló lelkesedésével, a zenét a mindennapok természetes közegében élő személyiségével.

2015-ben meghatva olvastam Ágota gyászhírében Csukás István sorait. „Istenke, vedd térdedre Édesanyámat, ringasd szelíden, mert nagyon elfáradt, ki adtál életet, adj neki most álmot, és mivel ígértél, szavadat kell állnod, mert ő mindig hitt és sose kételkedett, szájára suttogva vette a nevedet….”

Tisztelői, tanítványai, kollégái, civil és pap barátai a pécsi pálos rend templomának emlékmiséjén hajthattak fejet emléke előtt.

Dr. Dorsics Györgyné, a kolléga-barátnő így búcsúzott:

„Ahogy szaporodnak a hátunk mögött hagyott esztendők, egyre több kereszt és fejfa jelzi elvesztett családtagjainkat, barátainkat. Most sokunk temetőjében új keresztet ácsoltak, s rajta a név: Horváth Ferencné Daragó Mária.

Marinak érdemes volt megszületnie. Iránymutató nyomot hagyott maga után. Most még nagyon közeli az emlék. Valószínű, hogy a teraszán még nyílnak a virágai, könyvespolcán ott vannak a kedvenc könyvei, ott sorakoznak az évek alatt összegyűjtött angyalkák. Ám aki eljut a végső túlsó partra, lepereg róla földi léte. Nekünk, itt maradottaknak mégis érdemes földi élte nyomait keresni.

Marival több évtizedes szakmai, emberi, baráti kapcsolat fűzött össze. Együtt jártuk a megye városainak, falvainak iskoláit. Ő hozta a zenét. Ahol ő volt, ott mindig szólt a népdal. Legyen az tanítási óra, szaktanári továbbképzés, országos rendezvény, vagy eldugott kisfalu románkori temploma, ahol az Ó magyar Mária siralom után zengett a Boldog asszony anyánk.

Ez a mosolygós, törékeny asszony nagy tudású, emberségesen szigorú vezető volt. Tanította, hirdette, hogy Kodály országában a zene is anyanyelv. Tudta, hogy minden ember torkában hangszer van.

Napjainkban különösen sokat emlékezem rá, mikor olvasom és hallom az országos felbuzdulást az ének-zene tanításának megújítására. Tudta, hogy a zene szeretete felszabadít, örömet ad. Az együtténeklés ennél több: közösségeket, barátságokat teremt. Ezért volt lelkes gazdája, nagytiszteletű szaktanácsadója az iskolai kórusoknak, ezért volt fáradhatatlan szervezője az országos zenei találkozóknak, versenyeknek.

Bölcsességével, élettapasztalatával, jóságával, humorával mindig készenlétben állt. Minden jeles napra megérkezett tőle egy szép idézet és a csak rá jellemző ajándék. Egy szív alakú kövecske, egy könyvritkaság, egy maga hímezte zsebkendő vagy egy lepréselt négylevelű lóhere.

Most, hogy élete emlékei után kutattam, olvasgatva a tőle kapott idézeteket, most találtam meg ezt a kétsorost. Amikor azt hiszed, minden elveszett, a Nap a hegyek mögé csak pihenni tért.”

Fleck Erika

Baranya megye ének-zene szaktanácsadója