Körber Marika

(1935-2016)

„Nagyon sok a tehetséges fiatal, akiknek kötelességünk mindent megadni.”

(idézet, egy önéletrajzból)

Szubjektív leszek, mert Vele kapcsolatban – gondolom, hasonlóan sokakhoz, akiknek szintén önzetlenül segített – nem tudok nem szubjektív lenni. Csaknem negyven éve, még gimnazistaként ismertem meg: segítségért fordultunk hozzá (mint az „ágazati főhatóság” képviselőjéhez) – sajnos, az iskola akkori pedagógusainak intézkedése miatt. Egyenrangú félként beszélgetett velem, majd úgy oldotta meg a problémát, hogy a diáknak igazságot szolgáltatott és közben a másik felet sem alázta meg.

Jé, egy Ember – gondoltam, és az a tanárom, aki kiállt mellettem, szintén megemlítette, hogy Marika „visszaadta az emberiségbe vetett hitét”. Aztán az érzés mindvégig megmaradt bennem, mivel a következő évtizedekben ehhez hasonló módon segítette kollégáit és tanítványait, valamint a hozzá forduló ismeretleneket, ugyanolyan természetességgel, mint akkor.

E tekintetben nem ismert különbséget. Sorsra, világnézetre, származásra, életkorra való tekintet nélkül próbált a jó ügyek érdekében tevékenykedni, egyforma energiával és eredményességgel – amikor gyakorlatilag egyedül hozta létre a tanszékünket (mintegy mellékesen az összeomlástól mentve meg az általános iskolai ének-zene tanárok képzését), vagy amikor a külföldi, a látássérült, a rossz helyzetben lévő vagy egyszerűen a zene iránt érdeklődő fiatal útját egyengette.

Fáradtságot nem érzett, az akadályok szinte maguktól tértek ki előle: nem hallottam olyan „csatáról”, amit elvesztett volna – mivel igazából nem is csatázott, valahogyan mégis megoldotta a dolgokat. Ha közben megbántották, nem törődött vele.

Másik alapvető tulajdonsága volt a nélkülözhetetlenség. Zongoratanári tevékenysége mellett olyan profizmussal végezte az adminisztratív munkát, ami e téren is pótolhatatlanná tette – az ELTE-n ugyanúgy, mint a Zeneakadémián, mivel mindkét helyen mások számára gyakorlatilag átláthatatlan feladatokat kezelt. Egészen az utóbbi évekig aktívan dolgozott, mellette gondoskodott a családjáról is (de vérnyomását például, ami a műszer számára is szinte mérhetetlen volt, nem mérte, mert „minek idegesítse magát”).

Régóta tervezgetek interjúsorozatot „a háttér zsenialitásáról”, vagyis olyan emberekről, akik szinte észrevétlenül teszik lehetővé a zenepedagógia és az előadó-művészet működését, s akik nélkül minden összedőlne – ám csak a hiányuk tűnik fel, igaz, az nagyon. Vele szerettem volna kezdeni a sorozatot, de lehet, hogy most már meg sem valósítom (bár ő ezt nem helyeselné). A háttér embereiről ugyanis nem neveznek el utcát, nem emelnek nekik emlékművet, de ha mindazok, akik köszönhetnek nekik valamit, csak egyetlen követ hoznának, abból egész palota épülne.

S hogy miként születnek ilyen emberek? Marika, amikor egyszer megkérdeztem, hogyan csinálja ezt a sok jót, mindössze ennyit válaszolt: „tudod, nekem volt egy anyám, aki ugyanígy élt, őt utánzom”.

Méltóbb feladatot ezért mi sem találhatunk, mint hogy megpróbáljuk őt utánozni, amennyire tudjuk.

Dr. Bodnár Gábor

Körber Tivadarné Nagy Mária életútja, a család közlése alapján:

Született: Gyula, 1935. november 9.

Tanulmányai: Erkel Ferenc Gimnázium, illetve Erkel Zeneiskola (Gyula) – zongora, szolfézs.

Szegedi Konzervatórium: zongora, szolfézs (Szaktanárképző Tagozat), zeneszerzés.

Diploma: zongora- és szolfézstanár.

Munkahelyei:

Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola (Kecskemét): zongoratanár, igazgatóhelyettes.

Művelődésügyi Minisztérium Művészetoktatási Osztálya (a zeneiskolák és zeneművészeti szakközépiskolák, később a zenei felsőoktatás – továbbá a Kodály Intézet, az Állami Balettintézet és az Állami Artistaképző Intézet – gondozásának feladatköre).

ELTE Tanárképző Főiskolai Kar: zongoraoktató (minisztériumi munkája mellett).

Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem: oktatási szakértő (nyugdíjasként).

Munkásságának főbb eredményei:

Számos tanítványa nyert díjat megyei és országos kamarazenei versenyeken, s több tanítványát készítette fel a zenetanári pályára (alap-, közép- és felsőfokú oktatásban egyaránt).

A Jeunesses Musicales rendezvényein számos kortárs művet mutatott be növendékeivel.

Nevéhez fűződik a Zeneiskolák Szervezeti és Működési Szabályzatának első megjelenése, a zeneiskolai és a zeneművészeti szakközépiskolai nevelés és oktatás terveinek előkészítése.

Minisztériumi munkásságának ideje alatt került sor a zeneiskolai és zeneművészeti szakközépiskolai versenyek megszervezésére.

A művészetoktatás távlati fejlesztési programjában az alábbi területeken végzett aktív előkészítő és szervező munkát:

Az Állami Balettintézet átszervezése Táncművészeti Főiskolává.

A zeneiskolai tanárképzés képzési idejének felemelése 3 évről 4 évre.

Az ELTE Tanárképző Főiskolai Karán ének-zenetanár, karvezető képzés alapítása, indítása.

Képesítéssel nem rendelkező zeneiskolai tanárok számára 4 éves esti képzés indítása Budapesten és az öt vidéki zeneiskolai tanárképző intézetben.

Az egyetemi szintű oklevél megszerzése érdekében 6 féléves képzés indítása a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen (pedagógusképző intézmények oktatói számára).

Új szakok alapítása: ELTE: szolfézstanár, LFZE: szolfézstanár, csembaló, zenei menedzser, rádiós és televíziós zenei rendező, zongorakísérő-korrepetitor, gitár, harmonika, Szegedi Tudományegyetem: régizene, Nyíregyházi Főiskola: ének-zene és népzenetanár.

Dobszay László kezdeményezésére megszervezte az első Énekes Iskolát, illetve az LFZE egyházzene szakjának újraindítását (alapító tagja lett a Magyar Egyházzenei Társaságnak is).

Szakmai elismerései:

Miniszteri dicséret (oktatási miniszter, 1975) – a Kecskeméti Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola és Gimnázium igazgatóhelyetteseként végzett eredményes munkájáért.

Szocialista Kultúráért (1979) a közművelődésben végzett kiváló munkájáért.

Diploma (a Bartók-centenárium sikere érdekében kifejtett magas színvonalú munkájáért,1982).

Kiváló Munkáért (miniszteri kitüntetés, 1985).

Váci Mihály Díj (1986) – a közoktatás, a közművelődés és a művészetek területén hosszú időn keresztül kifejtett kimagasló tevékenységéért, Szabolcs-Szatmár megye kulturális életéért

A Kodály Intézetért (a Kodály Intézet érdekében végzett kiemelkedő tevékenységéért, 1994).

A Magyar Felsőoktatásért (emlékplakett, 1994 és 2005).

Trefort Ágoston díj (2013) – az oktatás érdekében végzett kiemelkedő munkájáért.