Varró Margit nyomában (3.)

Riportok - a tanárral

Téma: „tehetségprobléma a művészetben”

(Színházi Élet, 1925. V. 19.)

„Egy grammnyi tehetség többet nyom a latba, mint egy kiló tanítás.”

(Újság, 1930. III. 28.)

„A zenei tehetségekről a zenepedagógia terén ismert érdemű Varró Margit nyilatkozik:

... a zenei tehetség legkorábban zenei hajlam alakjában nyilvánul meg. Ezt a hajlamot muzikalitásnak nevezzük. Fontos megállapítani, hogy mely típusok tartoznak ebbe a csoportba. Különbséget teszek zeneértő és zeneérző emberek között. Az elsőnél primär az értelmi funkció; a külső forma, felépítés, stílus ismeretének igen fontos szerepe van az élvezetében. A másiknál primär a zene hangulati átérzése, a belső tartalom közvetlen felfogása. Zeneértővé lehet valakit nevelni, zeneérzővé nem: ezzel csak születni lehet. Zeneérző embernek szinte anyanyelve a zene. A teljes értékű zenei tehetségben meg kell lennie a muzikalitás mindkét fajtájának.”

(Pesti Hírlap, 1932. XI. 27.)

„ A muzikális rátermettség a kitűnő zenei hallásból, a zenei benyomások képzeletre és szellemi életre tett nagy hatásából tűnik ki. A született zenészt az jellemzi, hogy ösztönösen tud hangokban érezni és gondolkozni. A származás, öröklődés, a család, a környezet, a nevelés, az iskoláztatás, a környezet szellemi látóköre, az ország kulturális viszonyai mind-mind fontos tényezők. Németországban a gyermekkertekben, elemi és polgári iskolákban helyesen vezetik be a kötelező énektanítást, tehát aligha marad felismeretlen a jelentősebb zenei tehetség. Egy berlini népiskolában tíz évesekből szimfonikus zenekart állítottak össze.

A reproduktív tehetségnél nagyon fontos a jó tanár. Mindezek mégsem sorsdöntő fontosságúak, hanem inkább a belső erők kiegyensúlyozása, ami a tehetség és karakter küzdelmeiből születik: A művészi élmény legmélyebb forrása tudaton kívüli énünk rejtélyes tartalma…”

Simrock-Rather Kurier, 1932.XI.

Amit „csak úgy” az órán mond - Varró Margit

Ha arra várunk, hogy játék közben majd csak „belejövünk”, már rég késő. Már „benne kell lenni”, mielőtt játszani kezdünk. Sohasem kezdj és fejezz be véletlenszerűen! Ha a kezdet jó, minden jó; ha a vége rossz, minden rossz.

Miért olyan óvatos és visszafogott a kifejezés? Még senkit nem csuktak be azért, mert a zenében szabadon engedte érzelmeit megnyilvánulni.

Ne dolgozzunk kétellyel a szívünkben! Gondoljunk a Bibliára: találj örömöt a munkádban. De mindenben ne tartsd magad az Íráshoz. Így például: mindig tudja a bal kezed, mit csinál a jobb.

Ne csak gyakorolj, betanulj! Játssz sokat lapról, improvizálj, kamarázz: frissen, szívből muzsikálj: ez eredményezi a természetes, szép kifejezést. Nem lehet egy nyelvet megtanulni, ha csak a hangzókat tudjuk és költeményeket tudunk fejből idézni.

Először élményeket szerezzünk, aztán van mit kifejezni! A remekműveket érezze át a szív, építse fel a szellem, dolgozza ki a hangszer és aztán az előadásban vitessük magunkat a zenével!

Már minden világos, tisztán játszott, már minden a helyén van. De: a ház új - és lakatlan.

Az előadás megformált, ha a tartalom és a forma minden félig képzett zenész számára is világos, és a zeneértőnek nincs az a kellemetlen érzése, hogy őt oktatják.

Egy mesterkélt rubato bosszantó és kellemetlen, mint egy megfagyott mosoly. Abban a pillanatban, amikor a művész és publikum belefeledkezik a műbe, helyreáll közöttük a kontaktus.

Az előadóművész csak akkor tud szuggesztív lenni, ha felette áll személyes élményének és nem vergődik benne.

Minden teljesítménynél őrizzük meg a könnyedség látszatát. Egyszer majd így nyilatkoznak rólad: ”…a pedálnál X úr”.

A játék hamis, ha a dinamika nagyobb, mint a mögötte levő élmény.

Dinamikai skálánk a forte irányában fizikailag behatárolt; így tehát ugyanolyan gondosan kell a piano irányában kiépíteni.

Ne spóroljunk magunkkal. Minél jobban „kiadja” magát egy művész, annál jobban önmaga lesz.

Nem csak az fárasztja a művészt leginkább, amit „megdolgozik” és teljesít, hanem az is, amit nem csinál, és nem teljesít.

Ne elégedjen meg azzal, ha képességei határa alatt marad. Hogy azzá váljunk, amik lehetnénk, kell fölülmúlni önmagunkat.

Úgy gondolom, hogy a lusta emberek tehetsége nem az igazi. Az igazi tehetség hajtóereje a benne meglevő szorgalom.

Te is azokhoz a szomorú hősökhöz tartozol, akiknek a morális „másnaposság” jobban fekszik, mint a kitartó munka.

Igyekeztem mindig elkerülni azokat a tanárokat, akik elégedettebbek voltak velem, mint én magammal.

Soha ne mondd előre: „én ezt nem tudom”! És ha valóban nem megy valami azonnal, akkor is csak így fogalmazz: ezt még nem tudom!

Senkinek sincs joga ahhoz, hogy céljait feladja, mielőtt következetes munkával felismerte képességei határát és hiába kereste annak megoldását, hogyan lenne még többre képes.

Ábrahám Mariann