GRATULÁLUNK NEMZETI ÜNNEPÜNKÖN KITÜNTETETT ZENEMŰVÉSZ-TANÁR KOLLÉGÁINKNAK

 

(2016. március 15.)

 

Magyarország köztársasági elnöke, dr. Áder János nemzeti ünnepünk, március 15. alkalmából Kossuth Nagydíjat adományozott az alább felsorolt zeneművészeinknek:

 

Balázs Ferenc “Fecó Liszt Ferenc-díjas előadóművész, zeneszerző, a Korál zenekar alapító tagja részére, több mint négy évtizedes, számos örökzöld slágert és lírai dallamot adó, gazdag és töretlenül népszerű zeneszerzői, valamint előadóművészi pályafutása elismeréseként;

 

Budai Ilona népdalénekes, az Óbudai Népzenei Iskola népi ének tanára részére, magával ragadó és a tradicionális magyar népi kultúra hiteles továbbörökítését szolgáló pályája, a népzenét hiánypótló ismeretterjesztő tevékenységével népszerűsítő előadóművészete és értékteremtő oktatómunkája elismeréseként;

 

Ifj. Csoóri Sándor Liszt Ferenc-díjas népzenész, zenetanár, a Muzsikás Együttes és a Magyar Dudazenekar alapító tagja részére, elkötelezett és nagyhatású előadóművészi tevékenysége, a magyar népzene megújhodásában, illetve a népi hangszeres muzsika, különösen a magyar duda külföldi és hazai megismertetésében betöltött meghatározó szerepe, valamint a népzenei oktatás és a fiatal népzenészek képzése terén felbecsülhetetlen értékű munkája elismeréseként;

 

Gulyás Dénes Liszt Ferenc-díjas operaénekes, kiváló és érdemes művész, a Pécsi Nemzeti Színház zeneigazgatója részére, az operairodalom leghíresebb tenorszerepeiben világszerte nagy sikerű alakításai mellett más komolyzenei műfajokban is elsőrendű előadásokat magába foglaló művészi pályája, valamint a fiatal ének- és zeneművészek képzését, illetve pályakezdését segítő fáradhatatlan oktatói munkája elismeréseként;

 

Komlósi Ildikó operaénekesnő, a Magyar Állami Operaház magánénekese részére, páratlanul népszerű és nemzetközileg is rendkívül sikeres, az operaéletet számtalan lenyűgöző alakításával gazdagító, amellett kivételesen színes koncertrepertoárt is magába foglaló, ragyogó énekművészete elismeréseként;

 

Madarász Iván Erkel Ferenc-díjas zeneszerző, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem egyetemi tanára részére, az emberi hang és a hangszeres technika újabb módozatainak kutatására építő, több zenei műfajban is jelentős műveket kiérlelő, gazdag zeneszerzői pályája elismeréseként;

 

Tillai Aurél Liszt Ferenc-díjas karnagy, zeneszerző, érdemes művész, a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kara Zeneművészeti Intézetének professor emeritusa részére, a tanítványok és a közönség szeretete által övezett, ugyanakkor a szakma megbecsülését kiérdemlő és Pécs városának kulturális életét is gazdagító karnagyi pályafutása, valamint termékeny zeneszerzői és nemzedékek számára meghatározó zenepedagógusi életműve elismeréseként.

 

Magyarország köztársasági elnöke, dr. Áder János nemzeti ünnepünk, március 15. alkalmából Széchenyi-díjjal ismerte el

 

Paksa Katalin népzenekutató munkásságát.

--

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere nemzeti ünnepünk alkalmából Kiváló Művész-, Érdemes Művész- és Babérkoszorú-díjakat, valamint szakmai díjakat adott át 2016. március 11-én a Pesti Vigadóban.

Az ünnepségen Balog Zoltán elmondta: A márciusi ifjak hagyatékukat kiáltották a világba: legyen béke, szabadság és egyetértés. Minden pont egy-egy mérce, mérce az életük és a haláluk is - fogalmazott a miniszter.

A miniszter a díjazottakhoz szólva elmondta: A teremtő szabadság szellemében hasonlítanak a márciusi ifjakhoz, akiknek a szabadság nem csak külső burok vagy feltételrendszer volt. A díjazottak akkor is alkottak, teremtettek és örömet szereztek a magyaroknak, amikor hiányzott a szabadság. „A belső késztetésük, akaratuk és erejük vezette őket ezen az úton." - hangsúlyozta a miniszter.

A tárca vezetője kiemelte: 1848-49 egyetértése mérceként szolgál. Öntudatos nemzeti magyar cinkosság volt ez, amire ma is szükségünk van a köz érdekében. Ez kellene Brüsszelben, Moszkvában, Berlinben, Washingtonban, sőt talán leginkább Budapesten – tette hozzá.

 

A magyar művészet értékeinek gyarapítása érdekében végzett magas szintű, igényes teljesítménye elismeréseként Magyarország Kiváló Művésze díjban részesült:

 

Lantos István, Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, érdemes művész, az MMA rendes tagja, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem professzora és volt rektora, Sümegi Eszter, operaénekes, érdemes művész, a Magyar Állami Operaház szerződéses magánénekese,

 

A magyar nemzeti kultúra, művészi alkotómunka területén végzett kiemelkedő művészi értékteremtő munkája elismeréseként Magyarország Érdemes Művésze díjat vehetett át:

 

Berkes Kálmán, Liszt Ferenc-díjas klarinétművész, karmester, a Győri Filharmonikus Zenekar művészeti vezetője,

Dévai-Nagy Kamilla, Liszt Ferenc-díjas előadóművész, a Krónikás Zenede alapító igazgatója,

Fassang László, Liszt Ferenc-díjas orgonaművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem adjunktusa,

Lendvay József, Liszt Ferenc-díjas hegedűművész,

Tardy László, Liszt Ferenc-díjas karnagy, az MMA rendes tagja, a Budavári Nagyboldogasszony Főplébánia (Mátyás-templom) kántor-karnagya,

Tátrai Tibor, Liszt Ferenc-díjas gitárművész, zeneszerző, a Tátrai Band, a Latin Duó

 

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, kiemelkedő zeneszerzői, zenei rendezői tevékenysége elismeréseként Erkel Ferenc-díjat adott át:

 

Bella Máté András, zeneszerző, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem egyetemi tanársegédje,

Horváth Márton Levente, orgonaművész, zeneszerző, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára részére.

 

Kiemelkedő zenei előadóművészeti tevékenysége elismeréseként Liszt Ferenc-díjban részesült:

 

Csík Gusztáv, zongoraművész,

Klukon Edit, zongoraművész,

Lajkó Félix, hegedűművész,

Molnár Levente, a Magyar Állami Operaház operaénekese,

Herczku Ágnes, a Hagyományok Háza - Magyar Állami Népi Együttes előadóművésze.

 

Kiemelkedő zenetudományi, és zenei ismeretterjesztő tevékenysége elismeréseként Szabolcsi Bence-díjat vehetett át:

Dr. Domokos Zsuzsanna, zenetörténész, a Liszt Ferenc Emlékmúzeum és Kutatóközpont igazgatója.

 

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere nemzeti ünnepünk alkalmából Magyar Érdemrend Tisztikereszt, Magyar Érdemrend Lovagkereszt, Magyar Arany Érdemkereszt, Magyar Ezüst Érdemkereszt, Magyar Bronz Érdemkereszt állami kitüntetéseket adott át 2016. március 11-án a Pesti Vigadóban. z ünnepségen Balog Zoltán a kitüntetettekhez szólva elmondta: „Munkájukkal nemcsak önmaguk szűk körében nyitnak távlatokat és építik fel azokat, hanem egy seregnyi polgártársunknak, köztük egy seregnyi fiatalnak is.” A kitüntetettek hitet, tudást, bizalmat adnak, akadályokat hárítanak el, óvják a kultúrát, gazdagítják a tudományt, közösséget építenek, emberi kapcsolatok létrejöttében segédkeznek, kérdések és válaszok megszületésében szorgoskodnak. Mindaz, amit tesznek, egyszerre építi az egyéneket, a közösségeket és rajtuk keresztül az egész nemzetet- hangsúlyozta a tárca vezetője. A miniszter Márai Sándort idézve megjegyezte: „Az igazán fontos dolgok az életben legtöbbször nem hőstettek, hanem türelemjátékok.” A kitüntetések mögött sokszor egy élet munkájával létrehozott, ha kell, elhordozott és összerakott türelemjátékok állnak. Ehhez egyszerre van szükség bátorságra, elkötelezettségre, kitartásra és hitre – tette hozzá.

 

Áder János, Magyarország köztársasági elnöke megbízásából Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere kiemelkedő színvonalú munkájáért Magyar Érdemrend

Lovagkereszt polgári tagozat kitüntetést vehetett át:

 

BOROSS CSILLA, a Magyar Állami Operaház szerződéses operaénekese;

FARKAS ZOLTÁN „BATYU”, Harangozó Gyula-díjas táncművész, koreográfus, érdemes művész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzene Tanszékének oktatója, a Budapest Kortárs Táncfőiskola tanára;

MENYHÁRT JÁNOS, gitáros, dalszövegíró, zeneszerző;

NAGY FERÓ, énekes, zeneszerző, dalszövegíró, a Beatrice és az Ős-Bikini frontembere;

Dr. TEMESI MÁRIA, a Magyar Állami Operaház operanagykövete, Liszt Ferenc-díjas szerződéses operaénekese, a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Karának tanszékvezető professzora;

VÁRADI ZITA, a Magyar Állami Operaház szerződéses operaénekese;

 

Balog Zoltán, magas színvonalú munkája és példamutató tevékenysége elismeréseként Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetést adott át:

 

CSÁNYI JÁNOS, operaénekes, a Magyar Állami Operaház volt magánénekese;

GYURÓKOVICS TIBOR, zenepedagógus, a barcsi Vikár Béla Állami Zeneiskola nyugalmazott trombita és kamarazene tanára;

SZÜLE TAMÁS, a Magyar Állami Operaház szerződéses magánénekese;

VAVRINECZ ANDRÁS, népzenész, népzenetanár, népzenekutató, a Hagyományok Háza zenei könyvtárosa;

 

Kimagasló színvonalú munkájáért Magyar Ezüst Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült:

 

MAGYARI LÁSZLÓ, az Emberi Erőforrások Minisztériuma Debreceni Javítóintézetének megbízott igazgatója;

PASZTIRCSÁK POLINA, a Magyar Állami Operaház operaénekese;

SÁRKÖZI BÉLA, előadóművész, zenekarvezető, prímás;

SZEREDY KRISZTINA, operaénekes.

 

Magas színvonalú munkájáért Magyar Bronz Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült:

 

GREKSA LÁSZLÓ, fuvolatanár, mesterpedagógus, közoktatási szakértő, a szegedi Király-König Péter Zeneiskola Fúvós Tanszakának volt vezetője.

 

 (EMMI Sajtó- és Kommunikációs Főosztály)