"A jótól, a nagyon jóig..."

Interjú Kovács Lóránt professzorral, Aurèle Nicolet-ra emlékezve

Már halála napján több európai fórumon, elsők között az SRF (Schweizer Radio und Fernsehen) honlapján az életművét méltató cikk jelent meg a világhírű művészről, ami hűen tükrözi azt a tiszteletet és szeretet, mely Nicolet-t egész pályafutása alatt övezte.

Kivételes egyéniség volt.

Nemcsak művészi kvalitásai okán, hanem örökké vidám, szenvedélyes személyisége miatt is, amely magával ragadó volt mindenki számára, aki csak találkozott vele.

2004-ben magam is játszhattam a mesternek a Zeneakadémián tartott kurzusán. Temperamentuma, segítő, irányt mutató tanai hihetetlen lendületet és energiát adtak a további munkámhoz. Lehengerlő stílusával „láttatta” a darabokat, ahogy szinte képeket rajzolt szavaival az adott műről. Elsődleges volt számára A HANG és ami azt megalapozza, a légzéstechnika.

Kovács Lóránttal, a Zeneakadémia professzorával megannyi közös élményük volt, jól ismerték egymást, több ízben zsűriztek együtt, ezért nagyon örültem, amikor tanár úr elfogadta kérésemet, hogy meséljen mindezekről.

- Hogyan emlékszik az első személyes találkozásra?

Nicolet-val 1964 szeptemberében, a müncheni versenyen találkoztam először. Az egyéni kiértékelésnél elmondta, hogy milyen hangképzési problémákat érez nálam, és felajánlotta, hogy szerez számomra egy német (DAAD) ösztöndíjat. A következő évben ezt meg is kaptam, s miután megnyertem a budapesti versenyt, és már az ÁHZ tagja voltam, lelkesen készültem hozzá. Sajnos politikai okokból (öcsém akkor disszidált) bevonták az útlevelemet, és csak 1968 tavaszán jutottam el Freiburgba, ebbe a gyönyörű középkori városba, a Schwarzwald fenyvesei közé.

- Az első közös óra alkalmával mire hívta fel a figyelmét fuvolajátéka kapcsán?

Egy hét várakozás után, mialatt sikerült megismernem a város műemlékeit, megérkezett japán turnéjáról, és azonnal játszhattam neki. Hosszú ideig csak hallgatott, majd hozzám lépett, és megfogta a torkomat.

„Mit csinálsz itt?” - kérdezte.

Fogalmam sem volt, hogy mit csinálok a fuvolázáson kívül.

„Miért szorítasz, és miért nem engeded szabadon áramolni a levegőt?”

Le voltam taglózva, hogy „csak” ennyiről lenne szó? Már 15 éve rosszul fújok? Elfelejtettük volna a természetes ki-be légzést? Amint magamhoz tértem a kábulatból, hamar rájöttem, mennyivel könnyebb az élet, mennyivel könnyebb a gyakorlás, és az egész fuvolázás! Hartai tanár úr százszor is megmutatta, hogy így kell hogy szóljon, de mellette azt is mondhatta volna, hogy eredj át a szomszéd terembe, ahol az énektanárok évszázadok helyes légzéstechnikájával tanítanak. Mentségére legyen mondva, s ezt is Nicolet-tól hallottam, hogy amikor egy alkalommal erről a kérdésről diskurált Moyse mesterrel, ő is csodálkozva mondogatta, hogy tényleg történik ott valami fújás közben!

- 1968-ban Nicolet mesternél több hónapot töltött. Hogyan teltek a kinti hetek és mennyire voltak tematikusak az órái?

Órabeosztása, tanítási rendszere teljesen más volt, mint az itthoni. Mindjárt az elején egy hétre felköltöztünk a svájci hegyek egyik hatalmas, évszázados alpesi házába, ahol reggeltől estig közös órákat tartott tanítványainak. Zongora nem volt, tehát főleg etűdöket, zenekari szólókat és szóló darabokat játszottunk. Állandóan cigizett, de minden hangra odafigyelt. Az egyik délutánt azzal zárta, hogy másnapra mindenki megtanul fejből egy kisorsolt Telemann szólófantáziát. Én a C-dúrt húztam, és egyedül én tudtam eljátszani a következő délelőtt. Fúvósok számára ismeretlen volt a kotta nélkül tanulás.

A fárasztó napokat hatalmas fondue vacsorákkal zártuk.

Freiburgban egy hétre előre kitett egy órarendet, ahova tetszés szerint írhattuk be magunkat. Volt, aki naponta kért órát, és olyan is, aki csak kéthetente egyszer. Erkölcsiségéről szól, hogy azonnal hazaküldte amerikai tanítványát, amikor drogozáson kapták. Minden nap Baselből jött, reggel 7-kor kezdett, de előtte már egy órát ott skálázott.

- Mennyire volt meghatározó ez az út és az ott töltött idő a későbbi munkásságában, pályafutásában?

Amint hazatértem, azonnal nekiláttam, hogy mindenkivel megosszam a nála tanultakat. Az első országos fuvolás találkozón hamar kiderült, hogy mennyire fontos a helyes légzés megismerése és tanítása. Amikor a rekeszizom fontosságáról beszéltem, sokan azt kérdezgették, hogy a hasunkból kell fuvolázni? Még az sem volt tudatos, hogy hol helyezkedik el a rekeszizom! Felkért zeneiskolások részvételével különböző gyakorlatokon mutattam be, hogyan lehet tudatosítani a rekeszizom elhelyezkedését és egyben aktivizálni is renyheségét. 

- Hányszor sikerült Magyarországra hívni? Minden alkalommal tartott kurzust, vagy volt úgy, hogy csupán egy-egy koncert erejéig maradt?

Az Országos Filharmóniánál kijártam (nem volt könnyű, mert ott csak Rampal-t ismerték!), hogy Budapestre hívják egy koncertre. Akkorra szerveztem a második országos találkozót és továbbképzést, amelyre el is jött, és megerősítette mindazt, amit én is megpróbáltam továbbadni. Tőle természetesen mindenki azonnal elfogadta (senki sem próféta…), és számomra ez volt a legfontosabb! Ez a találkozás hatalmas lendületet adott az egész magyar fuvolaoktatásnak! Zeneakadémiai koncertjén Prokofjev D-dúr szonátáját, és Schubert Trockne Blumen című művét játszotta. Helyzetét nem könnyítette meg a fiatal zseni, Kocsis Zoli közreműködése, aki hatalmas dinamikájával emberfeletti teljesítményre késztette!

A későbbiekben szerencsére többször is hallhattuk játékát, és ilyenkor minden alkalommal szakított időt tanítványaink meghallgatására is. Legtöbbször nálunk lakott Pesten, majd Szentendrén, ahol Simon Jumival (Simon Albert karmester, zenepedagógus, a szerk.) is összeismertettem. Kettejük érdeklődése teljesen más volt: Nicolet a Debussy-Sztravinszkij, míg Jumi a Liszt-Bartók vonalat istenítette. Jó volt hallgatni őket!

- Mi volt a véleménye a magyar fuvolaoktatásról?

Nem győzte dicsérni egész zeneiskolai rendszerünket, a tehetségesebbek kiválasztását, a sok koncert, és megmérettetési lehetőséget. Szinte egyedülállónak nevezte a középfokú művészetoktatás felépítését. Felsőfokú tanítványaink pedig már a világ legrangosabb versenyein bizonyították nagyszerűségüket. Sokat megismert, és szeretett közülük, de Garzuly Annát különösképp sokra tartotta, Szabó Rozikát meg a legnagyobbak közé helyezte!

- Egy interjú alkalmával Nicolet viccesen megjegyezte:„ A fuvola egy könnyű hangszer mindenki számára. Gyorsan sokan tudnak játszani, de az út a jótól a nagyon jóig nagyon hosszú.” A közös zsűrizések alkalmával, milyen kritériumok voltak számára fontosak? A hang, az előadásmód, a stílusérzék?

Talán úgy tudnám legjobban érzékeltetni tanítási világnézetét, ha elmesélném, hogyan tanította Debussy Syrinx című remekét. Könyvet írt erről a rövid kis darabról, minden hangját kielemezve. Nekem is egy teljes órán át azt magyarázta, hogy itt már nincs tonalitás, hanem „B” központi hangra épül az egész, és két egész-hangú skála szerepe  az elején meg a végén, meg a kötések és a dinamika fontosságát emelte ki. Amikor alkalmam volt a későbbiekben Rampal óráit hallgatni Párizsban, ő Ovidius Átváltozások című művéből idézte Pán alakját, és lelkendezett a nimfák után sóhajtozó rengeteg festményért, szobrászati alkotásért és a csodás költeményekért! Egy szó nem volt hangnemről és kötésekről! Úgy érzem, hogy egyformán fontos mindkét megközelítés, és Debussy számára az egyik csak eszköz volt, hogy megjeleníthesse az örök vágyakozást.

Amikor Nicolet egy versenyen zsűrizett, csak az összhatás érdekelte. Hangideálja a két nagy iskola elvárásainak ötvözése volt, a se túl levegős, se túl koncentrált, de mindenképpen nagy vivőerejű, csengő hang volt! Pontszámait, másokkal ellentétben, soha nem változtatta meg, biztosan ítélt!    

- Mesélt Önnek a családjáról, gyermekeiről?

Első feleségéről, és az első házasságából született gyerekeiről nem sokat mesélt, de második feleségével Christiane-nal, aki tanítványa volt, örökbe fogadtak egy koreai árva kisfiút, akit szörnyű, siralmas állapota miatt Jeremy-nek, Jeremiásnak kereszteltek. Három-nyelvű, igazi svájci nevelést kapott, de a gének erősebbnek bizonyultak és megtalálhatatlanul eltűnt. Nemsokára megszületett kislányuk, Jael, aki brácsás lett, és vele jó kapcsolatot ápolt.

- Nicolet világhírű tanítványa, Emanuel Pahud, 2009-ben adott interjút nekem, ekkor úgy nyilatkozott, hogy számára „Budapest akomolyzene központja, Bécs és Prága mellett”. Nicolet hogyan vélekedett a rendszerváltozás előtti Magyarországról?

Az egyik franciaországi nyaralásunk alkalmával meglátogattuk közép-franciaországi tanyáján, ahol nagy barátságban volt a környék egyszerű gazdájával, akinek a későbbiekben egy traktort is ajándékozott. Imádta a kommunizmus eszméit, és nekem többször is elmondta, hogy legyek boldog, hogy egy ilyen nagyszerű rendszerben élhetek! Amikor Moszkvában vendégszerepelt, mindig a legszebb szállodákban lakott, és a városból is csak a szépet láthatta. Elhitte, hogy ott megvalósult mindaz, amit a francia forradalom kitűzött! Amikor elmondtam neki, hogy mennyi a fizetésem az ország első zenekarában, mint szólófuvolás, nem akarta elhinni! Könnyű Svájcban, ottani fizetéssel, és honoráriumokkal kommunistának lenni, gondoltam!

- Beszélgetéseik alkalmával említette-e, hogy melyik zenei érát szerette a legjobban, vagy épp melyik fuvoladarab volt a legkedvesebb a számára?

Kedvence Bach volt, de már akkor lelkendezett a modern darabokról is. Japánban az összes Bach szonátát kérték tőle minden turnéján, de ő kikötötte, hogy mindkét félidőben egy-egy modern művet is eljátszik. Imádta Prokofjevet, és az új orosz műveket, a XX. századi francia darabokat, de leginkább Debussy-t, akinek trió szonátáját mindenkinek meg kellett ismernie. A modern művek között első helyen szerepelt Boulez Szonatinája, és az egyre gyarapodó japán fuvolairodalom. Nagyon sok szóló művet játszott. Megtanulta, és használta is az összes modern effektust, a körkörös légzést, de a legszörnyűbb hanghatásokat is.

- Összegzésképp, hogyan látja Aurèle Nicolet személyisége, tanai, milyen hatással volt a hazai fuvolaoktatásra?

Ma is úgy érzem, hogy a magyar fuvolaoktatás akkoriban induló népszerűségén Nicolet nagyot lendített, igazán lelkesítő és erőt sugárzó tanításaival sokakat lelkesített. Méltán került Rampal mellett ő is a Zeneakadémia Halhatatlan Művészeinek könyvébe. 

Aurèle Nicolet és dr. Batta András

Illés Eszter

A fotók forrása: Kovács Lóránt

Aurèle Nicolet: Mozart / Gluck / Haydn (1/2: Mozart - Karl Richter: Münchener Bach Orchester)

Mozart / Gluck / Haydn
Münchener Bach Orchester
conducted by KARL RICHTER
Recorded 1962
WOLFGANG AMADEUS MOZART (1756-1791)
Flute Concerto no. 1. in G major, K. 313
I. Allegro maestoso (at 0:10)
II. Adagio ma non troppo (at 10:35)
III. Rondeau: Tempo di Menuetto (at: 19:27)

Tartini "Flute Concerto in G" Aurèle Nicolet

Flute Concerto in G Major by Giuseppe Tartini
Aurèle Nicolet, flute
Festival Strings Lucerne
Rudolf Baumgartner, conductor

Carl Nielsen - Flute Concerto (1926

Carl Nielsen Flute Concerto
Aurèle Nicolet, flute and the Leipzig Gewandhaus Orchestra conducted by Kurt Masur