for Kids – korongszaporítás

Lemezcégek régi, bevett gyakorlata, hogy meglévő felvételkészletük zenei anyagából speciális szempontú válogatásokat hoznak létre, különböző kedvezményezettek szempontjainak szem előtt tartásával. Lehet ily módon szerzőt (különböző műfaj kompozícióiból összeválogatott műsorral), előadót (különböző komponisták darabjainak előadójaként) reflektorfénybe helyezni, természetesen azzal a nem titkolt céllal, hogy bestsellert hoznak létre, az életre galvanizált érdeklődésű potenciális vásárlók közreműködésével. Vannak műfaj-centrikus válogatások (indulóktól a táncokon át a bölcsődalokig, vagy épp ciklikus művek kiválasztott tétel-típusából összeállított hallgatnivalók) és természetesen nem maradhat ki a szempontok közül a mindenkori legifjabb generáció sem, a „kid” nehezen behatárolható életkorú, de mindenképp a hallgatóság-utánpótlást biztosító célcsoportja sem.

A Warner Classics népszerű hallgatnivalót kínáló insp!ration sorozatán belül több korong jelent meg „for Kids” ajánlással.

Az egyik korongnak címet is adtak: „Es war einmal…”, vagyis, „Once Upon A Time…”, tehát, „Hol volt, hol nem volt…”.

A műsor ígéretesen kezdődik Engelbert Humperdinck két zenekari szvitjével. Az első a zeneszerzőnek annakidején világsikert jelentő Jancsi és Juliska (az 1893. december 23-án a weimari Udvari Színházban bemutatott opera elismerésre méltó gyorsasággal jutott el fővárosunkba – a magyar bemutatóra 1895. február 2-án került sor, s két éven belül eljutott az 50. előadásig, amelyet személyes jelenlétével megtisztelt a szerző is), a második a Csipkerózsika (a Dornröschen ősbemutatójára 1902-ben került sor Frankfurt am Mainban). A Royal Filharmonikus Zenekar Rudolf Kempe-vezényelte 1962-es felvételét digitális utómunkákkal korszerűsítették, a Bambergi Szimfonikusok 1992-es előadását Karl Anton Rickenbacher vezényelte. Aztán meglepő fordulat következik a műsorban, Jacques Offenbach operettjének két részletével. A Kékszakáll nyitányát a Birminghami Szimfonikus Zenekar Louis Frémaux vezényletével szólaltatja meg (1972-es felvétel 1990-es digitalizált verziója), majd Fleurette és Saphir duettje következik (Barbara Hendricks, Gino Quilico, a Lyoni Opera Zenekara, vez.: Lawrence Foster – 1994-ből). A történet (amelyet marionett báb operettként a Budapest Bábszínház is műsorra tűzött) korántsem zsenge korúaknak készült. Igaz, ők is élvezhetik, jobbára ösztönösen a szellemes, ironikus fordulatokat, hiszen feltételezhetően nem ismerik a parodizált eredetiket – de kár idejekorán hozzászoktatni ahhoz a gyerekeket, hogy figyelmen kívül hagyható az énekelt szöveg (elég, ha erre az érthetetlen szövegmondás kényszeríti majd őket…). A nagykorúsító közjáték után megint mese-történet, Hamupipőke. Jules Massenet ritkán hallható operájából a hercegnők keringője gyerek-közönséget is elvarázsoló muzsika (a Royal Filharmonikusok dirigense ezúttal Sir Thomas Beecham, az 1959-es felvételt 2002-ben digitalizálták). Aztán továbbra is Hamupipőke, két részlet Rossini operájából. A nyitány interpretációja legfeljebb a művel ismerkedőket elégítheti ki, a Stuttgarti Rádió Szimfonikus Zenekarából aligha hozta ki a maximumot Gianluigi Gelmetti. Semmivel sem menthető, hogy elsikkad az a szellemesség és humor, amely áthatja az opera egészét. Ugyanabban az évből, 1992-ből származik az opera live-felvétele, amelyből a Fináléval ér véget a korong műsora. Az ilyen részletekkel lehet szemléltetni az élő-felvételek közreadásának értelmét és indokolatlanságát. A remek szólistákhoz méltatlan a kíséret, Roger Norrington korántsem tudta irányítani a közreműködő amerikai (korántsem profi) együtteseket. Pezsgés és pontatlanság, korántsem csupán a megkomponált imbroglio kifejezésére (annál is inkább, mivel ekkorra már elértünk a végkifejlethez), ám ahhoz kétségkívül elég, hogy lekösse a figyelmet.

Olyan összeállítás, amelyhez nehéz lenne javaslatot tenni a hallgatóság ideális életkorára – felnőtt-irányítással mindenképp hasznos lehet, s olyan foglalkozásoknál is, amelyek során zenehallgatás közbeni rajzolásra késztetik a gyerekeket.

(825646019861)

A műsort olvasva legalább ennyire gyerekközpontú a „Klassik Hits” címet viselő korong, amelyen olyan kompozíciók szerepelnek, amelyek bármelyikét felnőtt-kommentár nélkül is tudja élvezni a fiatal hallgató. Leginkább azért, mert sem az egytételes darabok, sem a ciklikus művek egyetlen tétele sem haladja meg a négy perc időtartamot. Tehát, a számok rövidsége még a történeti zenék iránt kevés érdeklődést és türelmet mutatóknak is kedvez. Tánctétellel kezdődik a program Nyikolaj Rimszkij-Korszakov Hópelyhecskéjéből, majd hirtelen fordulattal Leopold Mozart Gyermekszimfóniája csendül fel, aztán vissza a 19. századba, Csajkovszkij Diótörőjének II. felvonásbeli Divertissement-jának hat táncához.

Folyamatos végighallgatásnál furcsa ez a stiláris oda-vissza ugrás, annál is inkább, mivel így a Londoni Filharmonikusok (vez.: Sir Adrian Boult) és a Royal Filharmonikusok (vez.: André Previn) között az Academy of St. Martin-in-the-Fields (vez. Sir Neville Marriner) egészen más hangzásideálja kap helyet. A folytatás afféle francia zeneirodalmi antológia. Gabriel Fauré eredetileg zongora négykezesnek komponált Dolly-szvitjét Henri Rabaud hangszerelésében adja elő a Francia Rádiózenekar (vez.: Sir Thomas Beecham), majd Liège Zenekara, Paul Tortelier vezényletével szólaltatja meg Gabriel Piernè muzsikáját, A kis ólomkatonák indulóját. Georges Bizet: Gyermekjátékok-szvitje előtt, amelyet a zenekari hangszínek teljes pompájával szólaltat meg a Francia Nemzeti Zenekar (vez.: Seiji Ozawa), zongoramuzsikát hallunk, Debusytől a Children’s Cornert. A magyar címmel Gyermekkuckóként ismert sorozat a zeneiskolák felsőbb osztályosainak és a középfokon zongorázni tanulóknak a repertoárjába tartozik, így fokozott felelősséggel jár annak az interpretációnak a kiválasztása, amely így megannyi ifjú zongoristához is eljut. Kétes értékű a kiadói döntés: Dame Moura Lympany játéka korántsem állítható eszményített példaként a növendékek elé. Inkább felnőttek szakmabeliek számára érdekes a 77 éves pianista Debussy-játéka. Az időben változó ízlés kortünetének lenyomata, ami nem tanulságok nélküli, de kétségkívül távolságot tart napjaink hangzás-elképzelésétől.

(825646109838)

A Warner kínálata – immár az insp!ration-sorozat keretein kívül egy kétkorongos album, Music for KIDS címmel, címlapján nagy tubát megszólaltatni próbáló kislánnyal. Téved, aki ennek alapján gyerekek számára is elérhető repertoárban reménykedik. Ez a album nem több, mint többé-kevésbé népszerű (de mindenképp könnyen befogadható) darabok, műrészletek, tételek egymásutánja, korántsem a végighallgathatóság szempontjának figyelembevételével. Szerkesztő-múltamból a gyakorlatban megélt tapasztalatom, hogy nincsenek üdvözítő szempontok általános tetszésre számító összeállításhoz, de a koncepciótlanság észrevételéhez nem kell semmiféle speciális rutin. Zongora-zenekar váltakozás háromszor, utána gitár, zenekar, majd ismét zongora és zenekar egymásutánja ismét háromszor, aztán egyzongora, kétzongora, újdonságként énekhang közreműködése (Éj királynője áriája), végül zongora. Elrettentésül annyit, hogy a Wohltemperiertes Klavier I. kötetének C-dúr prelúdiuma után a Sacre (Sztravinszkij) kétperces részlete robban, a folytatásban Daquin Kakukkját Rimszkij-Korszakov Dongója követi – vagy egy másik szelet: az Éj királynője kétségkívül hatásos áriája után (Natalie Dessy, a Felvilágosodás Korának Zenekara, vez. Louis Langrée) Rameau g-moll szvitjének egy tétele csendíti ki a korong műsorát.

A második válogatásban ennyi „rendszer” sem fedezhető fel – zenekari részletek adnak ízelítőt a Péter és a farkas (Prokofjev) zenés meséből, az Állatok farsangjából (Saint-Saëns) két tételt követően Ibert Kis fehér csacsija baktat elő zongorán… A négykezes irodalmat Fauré Dolly-szvitje képviseli, két tételt hallunk Schumann Kinderszenenjéből (Gyermekjelenetek), a Debussy-daraboknak viszont egyike sem a Gyermekkuckóból került ide. A zongoradarabok sorozat nem tűnt túl jó ötletnek – anélkül, hogy összemérni akarnánk, a különböző előadók eltérő ismertségű (és színvonalú) műsorszámai – a korong végighallgatása során - nem tudnak önmagukban érvényesülni, mondhatni, kioltják egymás hatását. Aldo Ciccolini visszatérő Debussy-játéka sem bizonyul örömforrásnak. Afféle franciakörkép-kiteljesítés indokolhatja csak, hogy Delibes Lakméjának részlete hoz új színt a hallgatnivalóba (Natalie Dessay, Delphine Haidan, Orchestre du Capitole de Toulouse, Michel Plasson). A zenehallgatásba belefáradó leginkább a műsor végé érzi „megtervezettnek”: Debussy: Clair de Lune, Chopin: Berceuse, Brahms: Wiegenlied. A zárószám, Thomas Hampson előadásában, Geoffrey Parsons zongorakíséretével, a második korong legemlékezetesebb műsorszáma.

Ezúttal a gyermek-centrikusságnak azt az „ismérvét” sem fedezhetjük fel, hogy a részletek rövidségével a gyermeki figyelem terjedelméhez akarna alkalmazkodni. Olyan fiatalok számára adhat többletet (információt, élményt, ismeretet), akiknek már vannak zenei élményei-tapasztalatai, tehát, a felcsendülő zenék egyikét-másikát tudják valamihez kapcsolni. Önmagában, hallgatnivalóként (márpedig ez lenne a legfőbb cél, s a „komolyzene” megszerettetése, legalábbis az iránta valói érdeklődés felkeltése) vitatható értékű. Ahhoz viszont, hogy ki-ki felfedezzen magának valami kedvenc muzsikát, kétségkívül gazdag választékot kínál.

(0825646020393)

Fittler Katalin