“A zenélést, az éneklést felírnám receptre “

Katonáné Malmos Edit feladatokról, tanításról, közösségteremtésről

Növendékkoncert, tanári hangverseny, templomi és nyugdíjas otthonokban való fellépés, önkormányzati programokhoz társuló produkciók, táborzáró zenélés. Temérdek rendezvényre várja a következő hónapokban is az érdeklődőket a Józsefvárosi Zeneiskola Alapfokú Művészeti Iskola. Az igazgatónő, Katonáné Malmos Edit ugyanis úgy véli, fontos, hogy a növendékek és a tanárok is rendszeresen pódiumra lépjenek, ráadásul ezek a programot is növelik az intézmény hírét-nevét, s a mai világban igazán kell a reklám a zeneiskoláknak is. Szerencsére náluk jelentkezőkből nincs is hiány, hiszen olyan programok is várják itt a gyerekeket, mint a minden nyáron megrendezett zenei tábor.

- Tavaly tavasszal újabb öt esztendőre nyerte el az igazgatói posztot, így már több mint egy évtizede áll a Józsefvárosi Zeneiskola élén. Mi a véleménye, hogyan kell ma, a XXI. században megnyerni a gyerekeket a muzsikának?

- Mindenképpen alkalmazkodnunk kell a kor igényeihez, de közben meg kell tartanunk az eddigi elvárásainkat is. A követelményszintünket nem vihetjük lejjebb. Nagyon más ma a világ, rengeteg például a csonka családból érkező gyerek, s az egyéb társadalmi problémákat is érezzük még mi is… Az egész napos iskola miatt például csak később kezdhetjük a zeneórákat, s bizony azt is tapasztaljuk, hogy a gyerekek leterheltek, sokkal kevésbé érnek rá, s így sokkal kevesebbet is gyakorolnak. Persze, emellett nem lehet rájuk panasz, mert rendesen eljönnek az órákra, a szolfézsra is, de annyi minden mással is foglalkoznak, hogy a gyakorlásra már nem nagyon jut idejük. Gyakran fáradtak, előfordult már, hogy zeneórán majdnem elaludt a gyerek… Közben azért örülünk, hogy jönnek a kicsik, lelkesek, akárcsak a szülők, és remek visszajelzéseket is kapunk. Van, aki 12 esztendeje jár hozzánk, olyan növendék is akad, aki egyetemista, de még mindig jön a zeneóráira.

- Minek köszönhető, hogy ilyen sikeres a Józsefvárosi Zeneiskola?

- Igyekszünk valóban odafigyelni a gyerekekre, s tényleg minden alkalmat megragadunk - valóban marketingszemlélettel is gondolkodva - hogy ennek az iskolának a híre eljusson az emberekhez. Fontos lelki dolog a muzsikálás, a zenélést, az éneklést felírnám receptre. Kutatási eredmények szintén igazolják, mennyi mindent ad hozzá egy gyerek személyiségéhez, képességeihez, ha zenél, arról nem is beszélve, hogy mennyivel harmonikusabb emberré válik. Emlékszem, a lányom annak idején, ha hazajött az iskolából, először mindig a zongora mellé ült. S én már a játékából hallottam, milyen napja volt. Ha szépen játszott, akkor jól érezte magát, ha azonban összevissza kalimpált, akkor biztosan akadt valami gond. Azonban a rövid játék végére is megnyugodott, s következhetett a tanulás. A zenélés egy életre szóló örömforrás.

- Ahogy tanulmányoztam az iskola honlapját, azt láttam, temérdek koncertet adnak, a szokásos féléves vagy tanévzáró fellépéseken kívül például a művésztanárok is rendszeresen szerepelnek hangversenyeken.

- Így igaz, most is volt egy spontán szerveződött tanári koncertünk, ami remekül sikerült, magas művészi színvonallal. Többedszer megyünk a Várba, áprilisban a Magyar Művészetoktatás Napja alkalmából lépünk fel egy művész-tanári koncerttel. Nagyon inspiráló helyszín a számunkra a Zenetörténeti Múzeum. De rendszeresen járunk más külső helyszínekre, a Józsefvárosi Plébániatemplomban adunk például májusban növendékhangversenyt. Remek velük a viszonyunk, jótékonysági esteken is fellépünk a templomban. Fontosnak tartom, hogy a gyerekek minél több helyszínt megismerjenek, s így nagyon szép helyekre jutottunk már el. Kapcsolatban állunk többek között a nagytétényi kastélymúzeummal is, s volt olyan középiskolás gyerekünk, aki azt mondta, ő még ilyen gyönyörű helyen nem is járt… Sokat szerepelünk a kerületben az idősotthonokban, s ezt a növendékeink is élvezik, hiszen lelkes a hallgatóság, nagy szeretettel fogadják őket mindig, hatalmas tapsot kapnak. Kedvesek velük, s így ők is átélhetik, milyen adni valakinek valami szépet, ami bizony az ő munkájuk eredménye. Kerületi koncertet is tartunk az iskolában minden hónapban, amelynek a műsorát mindig az adott időszak szerint válogatjuk. Emellett az önkormányzati rendezvényeken is gyakran szerepelünk. Egyébként pedig hadd büszkélkedjek, az egyik növendékünk most, a budapesti szolfézs-versenyen szerzett második díjat.

- Gondolom, azért ezzel is akad többletfeladat, de ezek szerint szívesen vesznek részt benne a kollégák. Mennyire okozott nehézséget az iskolában a kötelező óraszám emelkedése, s a választás a nyugdíj és a továbbtanítás között?

- A zeneoktatás nemcsak a hangszerismeretről szól. Mást is kell tanítanunk, adnunk nekik… Az óraszámnak 22 és 26 között kell lennie, de például a csoportos foglalkozásból bőven elegendő a 22 óra. Ami inkább nehézséget jelent az az, hogy nem lehet korán kezdeni a növendékekkel, mert sokszor akad iskolai elfoglaltságuk, este pedig hiába érne rá a kolléga, a gyerek már fáradt a zeneórához… Amikor pedig a nyugdíj vagy a továbbdolgozás kérdése felvetődött, több kollégánk a befejezés mellett döntött, de olyanok is akadtak, akik számára engedélyt kértünk a folytatáshoz. Van persze szak, amelynél ez okozott némi nehézséget, de megoldottuk.

- Igazgatóként egyszerűbb a dolga most, a már évtizedes tapasztalattal?

- Hát, gondolkoztam azon, hogy induljak-e egyáltalán újra a pályázaton… Nagyon fontos azonban számomra ez az iskola, hiszen magam is ennek az intézménynek az elődjében kezdtem a zongoratanulmányaimat 1967-ben, s Vitárius Imréné volt a csodálatos tanárom. Aztán a Fazekasban folytattam, mert hamar rájöttem, nincs türelmem a napi nyolc órás gyakorláshoz, ráadásul a kezem is túl kicsi ahhoz képest, ami egy pianistának ideális… Közben egy énekkar tagja lettem, s innen jött a gondolat, hogy a zongorista pálya helyett válasszam inkább a karvezetést. Az általános iskolában Lantos Rezsőné, a jelenlegi Budapesti Ifjúsági Kórus akkori karnagyának a felesége tanított, így ismertem meg ezt az énekkart. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán folytattam hát, s a kórusban is huszonöt évet töltöttem. Az éneklés mellett korrepetitorkodtam, zongorakísérő voltam.

- Miért hagyta abba?

- Mert lett egy másik kórusom is, a Kalevala, amelynek jelenleg is én vagyok a karnagya. Ott már a két évtizedes jubileumomat ünnepelhetem idén, melynek elismerésként a finn köztársasági elnök által adományozott "Fehér rózsa" kitüntetést kaptam 2015 decemberében. A két együttesre pedig nem volt időm, arról nem is beszélve, hogy akkor még a Tanítóképző Főiskolán is dolgoztam, teljes állásban, sokáig Döbrössy János irányítása alatt… Ráadásul azért a családomra is időt kellett szakítanom, a két gyermekemre.

- Ők is zenélnek?

- A lányom sokáig zongorázott, énekelni is tanult. Most civil állásban dolgozik, már 28 éves, de amatőr szinten színészkedik, és az éneklés hobbiként továbbra is jelen van az életében. A fiam, aki három évvel fiatalabb nála, szintén nagyon sokáig zongorázott, mérsékelt lelkesedéssel… Viszont nagy örömmel énekel kórusokban, nálam, a Kalevalában és Gödöllőn, ahol jelenleg tanul, a Városi Vegyeskarban.

- Fontos szerepet töltenek be az amatőr kórusok, sokaknak jelentenek jó kapcsolódást a zenéhez…

- A mi együttesünkben, a Kalevalában sokan vannak, akik tíz évnél is régebben énekelnek itt, s komoly barátságok, remek kapcsolatok születtek az eltelt esztendők alatt. Kiváló a légkör is, összetartó a csapat, s az embereknek ez nagyon fontos. Sokan fáradtan érkeznek a próbára, de aztán a gyakorlás végére felélénkülnek. Így hat rájuk a közös éneklés, a zene.

- A zeneiskolában most milyen növendékekkel foglalkozik?

- Az előképzősökkel, az elsősökkel. Nagyon kicsik, így hatalmas kihívást jelent, de szeretem. Régen foglalkoztam ilyen aprókkal, s számomra is izgalmas, hogy hogyan tudom őket megnyerni a zenének. Emellett van még egy iskolai kamarakórusom is, ahol már nagyobb lányokat tanítok. Mindkettőnek más a profilja, de mindkettőt élvezem. Tanítani mindig is nagyon szerettem, s a mostani posztomban éppen az a nehéz, hogy a vezetés rengeteg teendője mellett az ember ne távolodjon el a szakmától. Előfordult egyébként az is, hogy megviseltebb voltam lelkileg, de ahogy bementem az órámra a tanítástól azonnal helyrejöttem. Régebben egyébként a felvételizőkkel foglalkoztam, sokan sikerrel is jártak, és számos kolléga került ki közülük. Akad az iskolánkban is olyan munkatársunk, aki egykor a növendékünk volt…

- Még nyáron sem pihennek, hiszen akkor meg táboroztatnak…

- Most már huszonkét esztendeje. Minden évben más helyre megyünk, hiszen van olyan növendékünk, aki már tíz nyarat töltött velünk. S az egyhetes zenetábor megkoronázása mindig a záró koncert. Idén a Vértes tábort fedezzük fel, ami egy erdő közepén van. S persze cipeljük a hangszereket, komoly szervezést igényel mindenki részéről, hogy minden rendben legyen. Ehhez kell bizony megszállottság is… Én húsz éve veszek részt benne, a kollégákból is összeállt egy remek csapat. Van olyan gyerek, aki az utolsó napon már azt kérdezi: hová megyünk jövőre?…

- A megnövekedett adminisztrációt, a kötelező portfólikészítést hogyan fogadták a kollégái?

- Érdekes volt ez nálunk, mert előtte mindenki tartott tőle - én magam is -, hiszen a korosztályom nem csinált még ilyet, de aztán a végeredménynek örültünk. Azt a visszajelzést kaptam a kollégáimtól, hogy így az ember saját magával is szembe néz, azzal, hogy mit csinált az elmúlt 30 évben, miről szólt az élete. Megküzdöttünk vele, hiszen meg kellett fogalmazni szaknyelven, ami nem volt könnyű feladat, de végül mindenki látta, hogy mit tett le az asztalra a pályája során. Nekem pedig, mint intézményi delegáltnak, nagy öröm volt például, hogy egy olyan kolléganőről, akivel már harminc esztendeje együtt dolgozom, két évtizede együtt táboroztatunk, az életrajzi visszatekintéséből olyan dolgokat tudtam meg, amiről korábban fogalmam sem volt. S kapcsolatok is szövődtek ennek köszönhetően, hiszen érkezett új kollégánk, aki egy régóta itt dolgozó tanárral közösen készítette el a portfólióját, s ezen keresztül megismerkedtek egymással, és rögtön kialakult köztük a kapcsolat. Mi nem találkoztunk olyannal, aki azt mondja, hogy mindez számára csalódással járt volna. Ritka alkalom, amikor meghallgatják az embert, s 15 percen keresztül csak magáról beszélhet. Mindenkinek fontos, hogy átgondolja, mi mindennel foglalkozott, hiszen sokszor nem is tudja, hogy mennyi mindent ért el az életben. A miénk nagyon szép szakma, így legalább átfogó képet is tudunk róla adni.

- Mi mindent tervezett az igazgatói pályázatában, mit kíván megvalósítani a következő esztendőkben?

- Továbbra is szeretnénk, hogy megmaradjon a növendéklétszámunk, legyen elég jelentkezőnk. S ha lehet, javítani is kívánunk ezen a számon, ami komoly marketing munkát igényel. Ehhez szívesen fogadok tanácsokat, akárcsak ahhoz, hogy az alapítványunk több pénzzel gazdagodjon. Tavaly ősszel megkaptuk a Nemzeti Tehetségprogramon belül a kiválóra akkreditált tehetségpont elismerést. Ezt szeretnénk a jövőben is megtartani. Jó lenne ismét testvériskolai kapcsolatot kialakítanunk egy intézménnyel. Szeretném, hogy a gyerekeknek minél több élményük lenne, amit nem csak a zeneórákon szereznek. Fontos, hogy olyan közösséget hozzunk létre, ahol jó a hangulat. A tantestületben is erre törekszünk. Mert hiszen akad számos nehézség ezen a pályán, mégis rengeteget lehet töltekezni abból, amit csinálunk. Jó hivatás ez, ahogy az eredménye is…

Réfi Zsuzsanna