+
Alapítva: 1959 (58. évfolyam)
SZERZŐI ÉS TEMATIKUS
TARTALOMJEGYZÉK
az MZTSZ
c. internetes zenepedagógiai folyóiratában
az 1959/1. – 1964/12. és
1996/1. – 2016/2. számokban megjelent írásokról.
(A PARLANDO 1959-2011.
között hagyományos formában is megjelent!)
MÁR 986 szerző 3193 OLVASHATÓ 66 rovaton belül
a www.parlando.hu -n!
Az * jelölésű
írások egyelőre csak a központi, vagy a szakkönyvtárakban találhatók meg a
Parlando hagyományos, nyomtatott kiadásában!
Szerkesztette: Zelinka Tamás (Ha tévedést, hibát észlel, kérem, jelezze! Köszönöm.)
(tamas.zelinka@gmail.com,
0620/493-7663)
Kezelési
segítő: A SZERZŐI és TARTIKUS TARTALOMJEGYZÉKBEN JEGYZÉKBEN
kiválasztott szerzőt/írást a PARLANDO IDŐRENDI ARCHIVUMÁBA visszatérve, a
megfelelő hónapra/lapszámra klikkelve lehet megtalálni!
A
facsimilék, továbbá a hang- és kép- és filmfelvételek „arial” betűtípussal
vannak jelőlve.
TARTALOMJEGYZÉK:
Lajtha László pedagógiai munkássága
A TANÍTÁS MŰVÉSZETE – TEHETSÉGGONDOZÁS
Az ének-zene tárgy a közoktatásban
Esztétika / ESSZÉ
Foglalkozási
egészségmegőrzés, GYÓGYÍTÓ zene
A mai zene tanítása/HALLGATÁSA – A HARMADIK ÉVEZRED
ZENÉJE
Számítógép, szintetizátor
a zenei művészetoktatásban
Kamarazene – ZENEISKOLAi ZENEKAR
HEGEDŰ / MÉLYHEGEDŰ
Országos és
nemzetközi versenyek, találkozók
BESZÁMOLÓK - KITEKINTÉS
- EISENBACHER ZOLTÁN
RECENZIÓI
Művészetoktatási
intézmények életéből
A magyar művészetoktatásért (MZTSZ)
KLEBELSBERG ISKOLAFENNTARTÓ KÖZPONT (KIK) MŰVÉSZETOKTATÁST
SEGÍTŐ MUNKÁJÁRÓL
ORSZÁGOS ZENEPEDAGÓGUS
SZAKOSZTÁLY
KÖNYVEKRŐL, KOTTÁKRÓL, CD-kről
DOBOS LÁSZLÓ MŰFORDÍTÁSAI
- Egyházi kórusművek magyar
szöveggel
ELŐADÁSOKOK KÉPFELVÉTELE
olvastuk - MÉDIAFIGYELŐ-SZEMELVÉNYEK
Dr. Ábrahám Mariann (írás, közreadás, fordítás, szerkesztés) 1973/4., 1979/12., 1980/12., 1997/1.*, 1997/2.*, 1984/2., 1984/8-9., 1985/8-9., 1985/11., 1986/4., 1985/11., 1986/10-11., 1987/3., 1988/3., 1988/10-11., 1989/3., 1990/12., 1994/1., 1995/5-6, 1998/6.*, 1989/3., 1990/12., 2000/1., 2001/1-2., 2001/6., 2003/1., 2003/3., 2003/5., 2004/1., 2004/2., 2004/6., 2005/2., 2005/5., 2005/6., 2006/1-6., 2007/1., 2008/1., 2008/2., 2008/3., 2008/4., 2008/5., 2009/2., 2009/3., 2009/4., 2009/5., 2010/2., 2010/3., 2011/1., 2011/2., 2011/3., 2011/3., 2012/1., 2012/2., 2013/3., 2013/4., 2013/6., 2014/1., 2014/3., 2014/4., 2015/1. (A fordítás szakmai ellenőrzése), 2015/3., 2015/4., 2015/6., 2016/1., 2016/2.,
Abrudbányay Zoltán 1995/4.*,
Dr. Acsády László 2000/3-4.*, 2003/1., 2003/2..,
Aczél Péter 2014/6.,
Aczél Tamás (szerkesztő) 2015/3.,
Dr. Áder János 2014/5.,
Dr. Adrovicz István 2013/2., 2013/3., 2013/5., 2013/6., 2014/1., 2014/3., 2014/5.,
Agnes van Dijk-Lengyel 2015/1.,
Agócs Gergely 2012/4., 2014/4.,
Albert Gizella 1997/2.*,
Albert Zsuzsa 2016/2.,
Alt, Michael 2000/3-4.*,
Almási István, polgármester, Hódmezővásárhely 2016/1.,
Almási
Tamás (filmrendező) 2015/5.,
Altorjay Tamás 2012/6., 2013/3., 2014/1., 2015/6.,
Ambrus Ákos 2015/4.,
Ambrus Péterné 2013/5.,
Andorka Péter 2015/5.,
Dr. Angi István 2006/4., 2007/2., 2010/5., 2011/1., 2012/2., 2014/2., 2015/2.,
Antal Gábor 2012/1.,
Dr. Antal-Lundström Ilona 2011/3., 2013/6.,
2014/3., 2014/5., 2014/6., 2015/5., 2016/2.,
Antók Zsuzsanna 2010/1.,
Apagyi Alexandra 2013/4.,
Apagyi Mária 1997/1.*, 2009/1., 2009/3.,
Apagyi Mária-dr. Lantos Ferenc 2011/2.,
Aradi Péter 2014/1.,
Aracsi Lászlóné 2001/3.,
Arany Zsolt 2003/6., 2006/5., 2009/5., 2012/3.,
Arányi /Aschner / György 1963/9., 1964/2.,
Aranyos Katalin (fényképek szerkesztése) (2016/2.)
Aszalós Tünde 1998/6., 2009/1., 2010/1., 2010/3 és 2010/5., 2012/1., 2013/3., 2014/2.,
Asztalos Andrea 2012/3., 2013/3., 2014/2., 2015/1., 2015/5.,
Asztalos Kata 2014/3.,
Avar Judit 2012/2., 2015/3., 2015/4., 2015/5.,
Avedikian Viktória 2006/5.,
Ácsné Székely Edit 2008/3.,
Ádám Jenő 1997/5.*,
Ágainé Bocskay Ibolya 1962/6.,
Ágoston András 2005/2.,
Dr. Áment Ferenc Lukács 2009/4.,
B. Horváth Andrea 2004/6., 2014/6. (hangfelvételes interjú),
Babits Péter 2015/6.,
Bächer Iván 2015/1.,
Bácskai József 1960/5-6.,
Bakos Anita 2014/3.,
Balás Endre 2015/6., 2016/2.,
Balázs Árpád 2002/5.*,
Balázs István (fordítás) 2013/1.,
Balázs Mária 2014/1.
Balázsné Szatmári Éva 2007/2., 2009/2.,
2010/1., 2012/5.,
Bali János 2007/5.,
Dr. Báll Dávid 2013/6., 2014/1., 2014/4., 2015/3.,
Balog Alexandra-Belák Erzsébet (2014/4.,
Balogh Dénes 1964/5.,
Balogh G. Alexandra 2015/5.,
Balogh Sándor 2015/3.,
Balsay Krisztina 2013/1.,
Banda Ede 1963/11.,
Bándoli Katalin 2012/6.,
Bánki Péter 1963/3.,
Bánky Tamás 2014/5.,
Baranyi Ferenc 2006/4.,
Baranyai Irén 1998/4.*,
Baranyi Klára (fordítás) 2010/6.,
Dr. Baranyay László (2013/4.)
Dr. Baranyay Piroska (2013/4.)
Baranyai Tibor 1960/5-6.,
Baráth Zoltán 2015/2.,
Dr. Bárdos Jenő 2015/5.,
Dr. Bárdos Kornél 1959/3.,
Barnabás Olivér 2012/6.,
Dr. Bársony Péter 2015/4.,
Bartalus Ilona 1999/5.*, 2015/4.,
Barth István 2006/1., 2015/3.,
Bartók Karola 1962/4.,
Bartós Gábor 2015/3.)
Báthory Sándor 1960/5-6.,
Báthory Zoltán 1997/5.*,
Bátki Fazekas Zoltán 2014/3.,
Dr. Batta András 2009/2., 2012/1., 2014/4.,
Beaundoin, Paul (Ford.: Ábrahám Mariann) 2010/3.,
Dr. Becsky Áron 2003/4.,
Becht Erika 2013/2. = 2015/6.,
Becze Szílvia 2010/4.,
Dr. Bednarik Anasztázia 2010/2., 2012/1.,
Beischer-Matyó Tamás 2012/3.,
Bélai Marcell 1960/5-6.,
Belák Erzsébet-Balogh Alexandra 2014/4.,
Belinszky Anna 2015/5.,
Bendics Klára 2015/3.,
Bene Adrián 2015/4.,
Benedek Mónika 2016/2.,
Benedekfi Zoltán – Buzás Zsuzsa 2016/1.,
Benkő Judit (szerkesztő) 2015/6.,
dr. Benkőné Berta Zsófia (fordítás) 2014/6.,
Benoist, Marjes 2001/3.,
Béres János 1963/2.,
Dr. Berkes Kálmán 1960/4., 1962/4.,1963/11.,
1964/6.,
Dr. Berlász Melinda 2004/2., 2006/1., 2007/5., 2009/1., 2009/3., 2010/3., 2011/4. és 2011/5.
Bertha János 2012/5., 2014/6.,
Bertók László 2012/5.,
Besse Attila 2013/6.,
BFZ (Budapesti Fesztiválzenekar) 2015/1.,
Bhattcharya, Joydeep 2002/3.*,
Dr. Bihari Adél 2015/6.,
Dr. Bodnár Gábor 2001/5., 2008/3., 2010/5.,
2012/2., 2013/4. (ajánló), 2014/3. (ajánló), 2016/1.,
Bódy Árpád 2003/3.,
Boér Mária 2001/3., 2011/4 és 2011/4.,
Bodonyi István 2002/6.,
Bojtár László 2015/6.,
Bokor Gabriella 2010/2., 2010/3., 2010/6.,
2011/3., 2011/4., 2011/6., 2012/4., 2013/2.,, 2013/4., 2013/5., 2014/1.,
2014/2., 2015/1., 2015/2., 2015/3., 2015/4., 2015/6., 2016/1.,
Dr. Bónis Ferenc 1996/5-6., 2007/3-4.*,
2012/3.
Borhy Ottó 1964/10.,
Boros
Misi Youtube - 2015/2.,
Boruzs Barbara 2013/5.,
Boruzsné Bűdi Katinka - Szabóné Fodor Adrienne 2015/4.,
Bosnyák Csilla 2015/1.,
Both Lehel 2002/4., 2004/2., 2005/2., 2011/3.,
2014/6.,
Bowers, Kathryn Smith 2000/1.,
Bozsai Gábor 2015/6.,
Bozsér Zoltán 1961/1-2., 1962/2.
Bölöni Domokos 2014/4.,
Böszörményi Gergely 2016/2.,
Breinich
Beáta 2015/5. (operaénekes felvételei),
Breuer János 1999/4. 1960/2. (fordítás), 1960/11., 1963/9., 1964/7-8., 2007/3., 2008/4., 2012/3.,
Bryan Magee 2013/4.,
Brown, Christine 2001/3., 2005/6.
Dr. Bruckner Adrienne 1999/1-2.*, 2005/2., 2010/6., 2015/1.,
Brusznyay Judit 2010/6.,
Bubnó Tamás 2015/3.,
Budai Krisztián 2013/3., 2015/2., 2015/4.,
Budai Tímea 2013/2.,
Bukta Julianna 2015/5., 2016/1.,
Burján Emil 2015/3.,
Buzás Gabriella 1963/2.,
Buzás Zsuzsa 2012/5., 2013/2., 2014/5., 2015/4.,
Buzás Zsuzsa –Benedekfi Zoltán 2016/1.,
Buzás Zsuzsa-dr. Szarka Júlia 2014/4.,
Dr. Büky Virág 2007/5.,
Dr. C. Nagy Béla 1961/4., 1962/3., 1962/10.,
1963/9. 1964/7-8.,
C. Szalai Ágnes 2010/1.
Ceglédy János 2004/1.,
Mgr. art. Čiefová, Martina PhD 2014/4.,
Csajányi Melinda 2007/3.,
Csáky Krisztina 2006/4.,
Csanda Mária 2011/4.,
Csányi Attila 2006/2., 2008/4.,
Csányi Tamás 2013/6.,
Dr. Csapó Benő 2015/3., 2015/4.,
Csató Mónika 2010/4., 2015/4., 2015/5.,
Csébfalvi Éva 2009/3.,
Dr. Csehi Ágota 2001/3., 2008/1., 2009/6., 2010/1., 2010/4., 2011/1., 2011/3. és 2011/5., 2012/1., 2012/2., 2014/5., 2016/2.,
Csengery Kristóf 2014/4.,
Csepelyi Adrienn 2015/1.,
Dr. Csép Valéria 2014/6., (Előadás hangvétele)
Csepregi Gábor 2012/6.,
Cserna Ildikó 2016/2.,
Csernus Szílvia 2015/6.,
Csiderné Csízi Magdolna 1997/6.*,
Csillag Ferenc 2003/3., 2004/1., 2007/2., 2008/2.,2009/1., 2009/2., 2010/3., 2011/1., 2011/2., 2011/4., 2012/1., 2013/1.,
Csoba Tünde 2002/6.
Csurgó Erzsébet (-Seres Attiláné) 1997/6.*
Czakó Dóra 2014/2., 2015/3., 2015/4.,
Czeizler Endre 2015/4.,
Czeloth-Csetényi Gyula 2015/3.,
Czigány György 2013/1., 2014/3., 2015/1., Youtube- 2015/2., 2015/4., 2015/5.,
Dr. Czitrovszky Ilona, Szkodiliszné 2012/1.,
2014/4., 2015/3.,
Czövek Erna 1959/4., 1960/5-6., 1961/1-2., 1961/9., 1962/2., 1962/5. 1963/3., 1963/4., 1963/8. (fordítás), 1964/7-8.,
Daragó Rita Laura 2014/3., 2014/5., 2016/1.,
Damjana Zupan (Fordította: Zoltán Péter) 2014/4.,
Darvassi Andrea 2013/2., 2012/3., 2013/4., 2014/3.,
Dávid Gábor (fordító) 2015/1.,
Davidson, Michael 2001/3.
Deák Ágnes 2013/1., 2013/2., 2015/1., 2015/2., 2015/3., 2015/4., 2015/5., 2015/6.,
Deák-Kucsera Boglára 2014/5.,
Deák-Sárosi László 2014/1.,
Deákné Szabó Zsuzsanna 2012/3.,
Deáky István 2000/6.,
Demény Attila 2015/5.,
Dénes László 1959/2., 1996/2., 2009/3., 2009/4.
Déri András 2014/3.,
Dr. Déri György 2014/4., 2015/3.,
Dr. Deszpot Gabriella 2009/6., 2013/3., 2013/5. (szerk.), 2013/6. (szerk.), 2014/1. (szerk.) 2014/2. (szerk.), 2014/3. (szerk.), 2014/4. (szerk.), 2014/5. (szerk.), 2014/6 (szerk.). (–dr. Vass Éva) 2015/1., (– Guncz Nóra – Kemény Ágnes) 2015/3.,
Devich János 2015/6.,
Devich Sándor 1996/3., 1998/5.*, 1999/1-2.*, 1999/5.*, 2000/6.*, 2002/5., 2004/1., 2004/3., 2006/3., 2006/5., 2006/6., 2007/1., 2010/1., 2010/2., 2012/1.,
Devich Márton 2015/5.,
Dezső Marianna 2005/4., 2006/1., 2007/1.,
2011/1., 2014/4.,
Dichler, Joseph 1963/8.,
M. Dietrich Helga 2015/1.,
Dittrichné Vajtai Zsuzsánna 2016/2.,
Dimény Judit 1964/12.,
Dinnyés István 2013/5., 2014/6. (videofelvétel),
Dobai Péter 2014/2.,
Dobi Ildikó 2014/6., 2015/1., 2015/4., 2015/5., 2016/2.,
Dobos Bianka 2015/2.,
Dobos László (műfordítások) 2014/1.,
Dobra János 2001/6., 2011/1.,
Dobray István 1963/11.
Dr. Dobszay László 1959/2., 1959/3., 1960/1., 1960/2., 1960/3., 1960/7-8., 1961/1., 1961/7-8., 1961/12., 1962/10., 1963/3., 1964/7-8., 1999/1-2.,* 1999/3-4., 2007/5.,
Dobszay-Meskó
Ilona 2015/5.,
Dr. Dohány Gabriella 2014/5., 2015/3., 2016/2.,
Dohnányi Ernő (Közr.: Kusz Veronika) 2012/2.,
Dolinszky Miklós 2005/1., 2005/4., 2007/6.,
2009/6., 2010/5.,
Dombi Jánosné dr. Kemény Erzsébet 2003/1., 2004/2., 2006/1., 2011/1, 2012/6., 2014/1., 2015/1., 2015/6.,
Dr. Dominkó István 2012/4., 2013/4.,
Domonkos Máté 1996/3., 1998/3.*, 1999/5.*, 2008/2.,
Dostal, Jan (Fordította és közreadta: Ábrahám Mariann) (1986/4.)
Dr. Döbrössy János 2011/4.
Drotár Gabriella 2012/3.,
Dr. Dsupin Borbála /Tamásiné/ 2014/3., 2014/4., 2014/5., 2015/3.,
Dudás Anna 2008/1., 2010/5.,
Dudás Eszter 2014/4., 2014/6., 2015/3., 2015/4.,
2016/2.,
Dr. Duffek Mihály 2006/1., 2007/2., 2008/1.,
2008/3., 2009/2., 2009/3., 2011/4., 2011/6., 2012/1., 2015/6., 2016/2.,
Eckhardt Gábor 2008/2.,
Dr. Eckhardt Mária 2001/3.
Eisenbacher Zoltán 2010/3., 2012/1.,
2012/2., 20121/3., 2012/4., 2012/5., 2012/6., 2013/1., 2013/2., 2013/3.,
2013/4., 2014/1., 2014/2., 2014/3., 2015/4., 2016/1., 2016/2.,
Ember Csaba 2004/6., 2008/2.,
Enreiter István 2006/5., 2010/5., 2012/2.,
2013/5.,
Enreiterné Bányai Edit 2007/4., 2007/5., 2011/3. és 2011/4.,
Dr. Enyedy Pál (2014/3.)
Erdélyi Lászlóné 1963/10.,
Eredics Gábor 2015/3.,
Ernyei László 2003/6., 2006/5., 2016/1.,
dr. Eősze László 2005/1., 2005/2., 2007/6.
2012/4.,
Eötvös József 2003/4.,
Eötvös Péter 2012/3.,
Erdei András 1964/2.,
Erdélyi Ágnes (fordítás) 2009/1.
Dr. Erdélyi Erzsébet 2015/2.,
Erdélyi Judit 2009/3.,
Dr. Erdős Ákos 2014/2., 2015/1.,
Erdősi-Boda Katinka 2014/3., 2015/1., 2016/2.,
Erkel Tibor 2006/1.,
Erőd Iván 2011/5.,
Dr. Erős Istvánné 2008/5.,
Eschwé, Elisabeth 2001/1-2., 2003/1., 2003/2.,
Essig József (film) 2015/6.,
Esztényi, Tereza Roslon 2001/1-2.
Dr. Esztó Zsuzsa 2000/1., 2003/1., 2011/2.,
Fabényi Réka 2012/3.,
Falvai Sándor 2009/2.,
Faragó Béla 2011/3. és 2011/6.
Faragó Viktória 2010/3.,
Farkas Zoltán 2003/3.
Farkasné Szász Mariann 2010/3.,
Farnadi Tamara 2012/3., 2014/4.,
Fasang Árpád 1959/3-4., 1960/5-6., 1962/10., 1963/8., 1963/11., 1964/6., 1964/9., 2012/3.,
Fábián Tímea 2014/2., 2015/6.,
Fábri Zoltánné 1962/5.
Fábry Szabolcsné 2002/4.,
Fehér György Miklós-Szendi Ágnes 2013/4.,
Fehérvári Anita 2009/3.,
Dr. Fehér Anikó 2006/2., 2006/3., 2006/4., 2007/1., 2007/3., 2007/5., 2007/6., 2008/2., 2008/3., 2008/5., 2008/6., 2009/1-6., 2010/1., 2010/2., 2010/3., 2010/4., 2010/5., 2010/6., 2011/1., 2011/3. és 2011/4., 2012/2., 2012/3., 2012/4., 2012/5., 2012/6., 2013/3., 2013/4., 2014/2.,
Fehér György Miklós 1998/3.*,
Fehér Márta 2011/6., 2012/3., 2013/3.,
Fejes Antal 1998/5.*
Felvégi Béla 2015/6.,
Fekete Ágnes 2014/5.,
Fekete Ferenc 2014/4.,
Felker Daniella Anna 2015/4.,
Felmár András 2015/3.,
Felsmann Adrienn 2014/4.,
Fenyő Ervin 2015/6.,
Fenyves Mária Annunziata 2013/5., 2015/1.,
2016/1.,
Ferenczi Andrea 2004/4.
Ferenczi Anna 2006/1., 2012/3.,
Ferencziné dr. Ács Ildikó 2010/4., 2013/3.,
Fejérvári Boldizsár (fordító) 2006/1-6.*
Fejnberg 1961/6.,
Felvéági Andrea (fotó) 2015/5.,
Feuer Mária 1999/5.*, 2001/6., 2004/6.,
Fischer Iván (portréfim-részlet) 2015/3.,
Fittler
Katalin 1996/2., 1996/5-6., 1997/1.*, 1998/3.*, 1998/5.*, 1999/1-2.*, 1999/5.*,
2000/1., 2000/3-4.*, 2000/5.*, 2001/4., 2001/6., 2002/4., 2002/5.*, 2002/6.,
2003/3., 2003/4., 2004/3., 2004/5., 2004/6., 2005/2., 2005/3., 2005/4.,
2005/5., 2006/2., 2006/3., 2006/5., 2007/1., 2007/3., 2007/5., 2007/6.,
2008/2., 2008/3., 2008/4., 2008/5., 2008/6., 2009/2., 2009/5., 2009/6.,
2010/1., 2010/3., 2010/4., 2010/5., 2010/6., 2011/1., 2011/2.,
2011/3. és 2011/4.,
2011/
6., 2012/1., 2012/2., 2013/2., 2013/3., 2013/4., 2013/5., 2014/3., 2014/4.,
2014/5., 2014/6., 2015/1., 2015/2., 2015/3., 2015/4., 2015/5., 2015/6., 2016/1.,
2016/2.,
Fleck Erika 2005/5., 2006/5., 2008/6., 2016/1.,
Fodor Csaba 2015/4.,
Forrai Miklós 2015/5.,
Forrai Zsuzsanna 2005/2.
Földes Andorné 2004/1.
Földes Imre 1962/10., 1963/7., 1998/4.*,
1999/1-2., 2000/1., 2000/5*., 2001/5., 2002/6., 2004/3., 2005/6., 2008/4.,
Frank Lajos 1964/1., 1964/2.,
Frank Oszkár 1995/4.*, 2007/6., 2008/1., 2012/3., 2016/2.,
Fricsay
Ferenc (film) 2015/5.,
Frideczky Katalin 2013/5., 2014/4., 2015/6.,
Friss Antal 1963/8.
Friss Gábor 1996/5-6., 1997/2.*
Funkhauser, Matthias 2015/4.,
Dr. Furiya Miyako 2007/3.
Furtwängler, Wilhelm 1960/2., 1960/3.
Fülep Márk 2007/3., 2011/4., 2012/6., 2014/6., 2014/6. (hangfelvétel), 2016/1.,
Fülöpné Markó Julianna 2013/5.,
Fürth Lívia 2004/2., 2004/3., 2005/1., 2005/2., 2005/5., 2008/6., 2014/2., 2014/4.,
Füzesséryné Dudás Eszter 2014/4., 2014/6.,
2015/4.,
Füzi Nóra (fordítás, összeállítás) 2003/1.
G. Marek Katalin 2006/5.
Gabrielsson, Alf 1998/1-2.*
Gábor József (2013/6.), hangfelvétel - 2014/6., Youtube - 2015/2.,
Gábriel Sándorné 2007/2.
Gacsályi Lilla 20145/6.,
Gál József 2014/4.,
Galambos Ágnes 2013/3.,
Gál György Sándor 1962/9.,
Gallai Attila 1997/2.*, 2001/6., 2016/2.,
Dr. Gallai Istvánné 1998/ 6.*, 2001/1-2.,
Gállné Gróh Ilona 2008/3., 2010/3.,*
Garay György 1960/5-6.
Dr. Gárdonyi Zoltán 1999/3-4.
Gát József 1959/3., 1960/1., 1960/2., 1960/5-6., 1960/7-8., 1960/9., 1960/10., 1962/4., 1964/7-8.,
Geiger György 2012/1., 2012/2., 2012/4.,
Geréb László 1997/2.*, 1997/5.*, 1998/4.*,
2011/1., 2012/1.,
Gerencsérné Szeverényi Ilona 1996/3., 1998/3.*,
1999/5.*, 2014/4.,
Gerényi Gábor 1996/2.,
Dr. Gerő Katalin alkotási 2013/1.,
Gerő Zsuzsa 2007/3-4.*,
Gertheis Piroska 2012/4.,
Dr. Gerzanics Magdolna 2014/3., 2015/1.,
Dr. Gévayné Janurik Márta 2007/1., 2014/3.,
Gonda János 1995/4.*, 1996/4., 1997/2.*, 1998/6.*, 2000/1., 2000/5.*, 2002/4., 2004/3., 2008/2., 2009/4., 2010/4.,2012/4., 2015/1.,
Gödri Dániel 2016/2.,
Göncz Zoltán 2014/1.,
Dr. Gönczy László 1996/1.,1996/4., 2008/2., 2010/4., 2010/6., 2012/4., 2013/2.,
Görög
Anna 2015/4.,
Götz Nándor 2008/3., 2011/1. és 2011/2.,
Grabócz Márta 2013/1.,
Dr. Grastyán Endre 2000/3-4.*,
Groppenberger, Walter 1998/6.*, 2001/3.,
Gruhn, Wilfried dr. 2004/6.,
Gulyás Csilla 2010/1., 2011/6., 2015/3.,
2016/1.,
Gulyás Jánosné 2003/5., 2008/1.,
Guncz Nóra (- Kemény Ágnes – dr. Deszpot Gabriella) 2015/3.,
Dr. Gyarmati Eszter 2004/4., 2004/5.,
Gyarmati György 2001/6.
Gyarmati-Ruszka Andrea 2014/5.,
Dr. Gyarmathy Éva 2012/2., 2012/4., 2013/3.,
Dr. Gyimesi László 2008/4., 2010/1., 2012/5.,
Gyöngyössy Zoltán 2001/5., 2003/3., 2006/1.
Győrffy István 1998/4.*, 2011/2.,
Gyula Ferencné 2013/4.,
H. Becht Erika 2009/2.,
Hajdó Károly 2014/4.,
Hajdu András 1998/6.*, 2005/4.
Hajdu Mihály 1960/5-6., 1961/9.
Hajdu Tamás 2015/3.,
Hajsrekker Krisztina 2010/3.,
Halász Ferenc 1999/3-4.,
Halmos
Vilmos 2015/4.,
Hamar Zsolt 2011/4.,
Dr. Hamburger Klára 2009/2.,
Hámori Máté 2013/4.,
Handó Péter 2014/4.,
Hantos Andrea 2015/2.,
Hanui Lóránt 2002/2.,
Haramza László 2014/2.,
Hargitai Imre 1996/2.,
Dr. Harmat László 2011/4.,
Dr. Harmath László 1962/4.,
Harper, Nancy Lee 2001/1-2., 2002/1.
Dr. Hausmann Kóródy Alice 2015/4.,
Havass Miklós 2007/2.,
Havas Miklósné 1960/11., 1964/11.,
Hegedűs András 1964/9.,1964/10., 1964/11., 964/12.,
Dr. Hegedűs Gönczy Katalin 2010/6.,
Hegedüs Tímea Szilvia 2015/5.,
Hegedűsné Tóth Zsuzsanna 2011/3.,
Dr. Hegyi István 1996/4., 1997/2.*, 1997/3-4.*, 1998/1-2.*, 2004/5., 2012/1., 2012/5., 2015/2.,
Héjja Bella Emerencia 2015/4., 2016/2.,
Héjja
Bella, Sipos Gábor Gergő és Kovács Levente zenekara 2015/4.,
Dr. Heimann Ilona 2011/6.,
Héjjas Zsuzsa 2001/1-2.
Hencz Ilona 2000/3-4.*
Prof. Herbert, David G. (ford. Ábrahám Mariann) 2009/4.,
Herceg Attila 2013/6., 2014/4., 2015/1., 2015/6.,
Herceg Elizabetta 2015/2.,
Hercz-Dorman Aliz 2013/4., 2013/5., 2013/6.,
2014/1., 2014/2., 2014/3., 2014/4., 2014/5., 2014/6., 2015/5.,
Herencsár Viktória 2007/3., 2011/4., 2012/1., 2012/2., 2015/6.,
Hermann Zoltán 2015/3.,
Hernádi Lajos 1960/9., 1963/12.,
Herpay Ágnes 2015/3.,
Herszényi Bálint 1960/5-6.
Héthy Apor 2007/2.
Hetyei József 2015/3.,
Hiebert, Elfrieda 2001/3.
Hodges, Julia 2009/1.
Holics László (fordítás) 2003/1.
Hollerung Gábor 2014/5.,
Hollókői Lajos 2015/2.,
Hollós Máté 1995/4.*, 1996/2., 1996/3., 1996/4., 1996/5-6., 1997/1-6.*, 1998/1-6.*, 1999/1-6.*, 2000/1-5., 1996/6.*, 2001/1-6., 2002/1-6., 2003/1-6., 2004/1-6., 2005/1-6., 2006/1-6, 2007/1-6., 2008/1-6., 2009/1-6., 2010/1-6., 2011/1., 2011/1-6., 2012/1., 2012/2., 2013/4., 2014/3., 2015/1., 2016/2.,
Dr. Homor Zsuzsanna 2014/4.,
Honti György 2012/2.,
Dr. Hontvári Csaba 2012/1., 2015/3.,
Homoki Endre 2015/4.,
Horn András 2013/2.,
Horn Dániel 2015/3.,
Horn Gabriella 2015/1.,
Horowitz, Vladimir (Interjú a Szovjetszkaja Muzika alapján) 1960/7-8.
Horváth Bálint 2012/3.,
Dr. Horváth Anikó 2001/6., 2005/1., 2006/4.,
2006/6., 2008/3., 2012/2., 2013/3.,
Horváth Ildikó 1994/2.*, 1994/3.*, 1994/5.*,
2008/3.,
Horváth István 2007/2.
Horváth Károlyné 1961/7-8., 1963/2.,
Horváth Kiss László 1960/5-6.
Horváth-Péczely Emília 2013/5.
Horváth Rezső 2000/3-4.*
Hovánszki Jánosné 2013/1.,
Hrecska Renáta 2015/6.,
Hunyadi Zsuzsanna 2014/3., 2015/4.,
Prof. dr. Huszár Elvíra 2013/3., 2015/5.,
Huszár Lajos 2011/1.,
Huszár László 2015/3.,
Hutira Albin 1996/3., 1996/5-6., 2000/6.,
2003/2., 2003/6.
Huzella Elek 1964/2.,
Ikafalvi Farkas Béla 2013/3.,
Dr. Illés Mária 2015/6., 2015/6., 2016/2.,
Illés Teréz 2016/2.,
Ito Nobuhiro 2008/6.
Dr. Ittzés Gergely 1996/5-6., 2009/6.,
2014/4.,
Dr. Ittzés Mihály 1996/1., 1997/2.*, 1997/5.*,
1998/4.*, 1999/1-2.*, 2010/4., 2010/5., 2011/2., 2011/3., 2011/4., 2011/6.,
2013/4., 2015/3., 2015/4., 2016/1.,
Ittzésné Kövendi Kata 1997/1.*, 1998/1-2.*
(fordítás), 2012/3.,
Dr. Ittzés Tamás 2005/3., 2005/5.,
Iván Tímea 2012/1.,
J. Irsai Vera 1959/1., 1960/1.,
Jakobs, Rhoda L. dr. 1997/2.*,
Jakobszon 1961/8. (közr.: dr. Szende Ottó)
Jánosi Ágnes/Kisgyőri Krisztián 2014/6.,
Dr. Janurik Márta 2014/6., 2015/3., 2015/4.,
Dr. Janurik Márta - Józsa Krisztián 2016/1.,
Dr. Járdányi Pál 1959/2., 1964/10., 1999/3-4.
Jávor Márta 1963/10.,
Jékeli, Lotte 2001/3.,
Jeney Zoltán 1964/2.,
Dr. Joób Árpád 1997/6.*
Józsa Ágnes 2014/2., 2014/3., 2014/4.,
Józsa Krisztián -Janurik Mária 2016/1.,
Dr. Judit Mäkinen (2016/2.)
Juhász Előd 2015/4., 2015/5., 2015/6.,
Juhász Ferenc költő 2015/1.,
Juhász Zoltán 2015/2.,
K. Udvari Katalin 2002/3., 2004/1., 2015/5.
(Közreadás)
Kabalevszkij, Dmitrij 1959/4.
Kadosa Pál 1960/5-6., 1962/12.
Dr. Kádár György 2014/5.,
Kafka-Pouessel Márta, Jean-Marc és Tára 2009/3.,
Kaibinger Pál 2010/3.,
Kalló Zsolt 2014/2.,
Kalmanovits Zoltán 2016/1.,
Kalmár Márton 1964/7-8.,
Kálmán Gyöngyi 2004/1., 2004/2., 2004/3.,
Kapi
Horváth Ferenc (facsimile) 2013/1.,
Karczag Nárton 2015/5.,
Kardos Katalin 2013/4.,
Károlyi Pál 2015/4.,
Karasszon Dezső 2013/4.,
Dr. Karczagh György 1961/10. (Közreadás)
Karin Wagner 2015/1.,
Kárpáti Tünde 1998/3.*,
Kassai István 1998/6.*, műjegyzék szerk.
2015/4.,
Kecskés Balázs 2001/1-2., 2011/6., 2013/4.,
Kedves Tamás 1996/2., 1999/3-4.,
Kelemen Judit 2002/5.*
Kékesi Tibor országgyűlési képviselő 2007/2.,
Kelecsényi László 2016/1,
Keller, Wilhelm 1969/4.,
Kemény Aranka 2015/3.,
Kemény Ágnes (– Kemény Ágnes – dr. Deszpot
Gabriella) 2015/3.,
Dr. Kenesei Éva (Kis Jenőné) 2008/1., 2009/1., 2009/3., 2012/2., 2012/4., 2013/1., 2013/5., 2015/2.,
Dr. Kerek Ferenc 1996/2., 1997/2.*, 2006/3., 2008/1., 2008/2., 2009/1., 2009/5., 2010/1., 2012/1., 2012/2., 2012/3., 2013/1., 2013/4., 2015/4., 2015/6.,
Dr. Kerekné Fekete Éva 2014/3.,
Kerekes András 2015/3.,
Kerekes György 2013/5.,
Kerekes Sándor 2014/2.,
Keresztes Nóra 2010/ 6., 2011/3., 2012/1., 2012/5., 2013/5., 2015/6.,
Keresztessy Hédi 1962/4.,
Kerezsi Anna Mária 2014/3., 2015/1., 2015/3.,
Kerényi Mária 2001/4., 2002/4.,
Kerényi Miklós György 1960/10., 1960/11.,1961/1-2,. 1961/5. (közreadás)
Kertész Attila 2006/1.,
Dr. Kertész István 2002/5.*, 2009/4.,
Kertész Iván 2014/4.,
Kertész Lajos 2000/2., 2001/4., 2003/3.,
Dr. Keserű Katalin (2014/1.)
Keuler Jenő 2007/5.*, 2012/1., 2012/3.,
2015/6.,
Keveházi Gyöngyi 2009/2.,
Kincses Edit 2015/3., 2015/6.,
Király Lajos – Nagy L. Éva 2014/3.,
Király-Spengler Zsuzsanna 20121/5.,
Dr. Király Zsuzsanna 2012/5.,
Kisgyőri Krisztián/Jánosi Ágnes (2014/6.)
Dr. Kismartony Katalin 2008/3.,
Kis Jenőné dr. Kenesei Éva 2008/1., 2009/1., 2009/3., 2012/2., 2012/4., 2013/1., 2015/2.,
Kiss Ernő 2012/3.,
Kiss Gy. László 2006/5.,
Kiss Hajnal 2015/3.,
Kiss Henrietta 2012/2., 2015/6.,
Kiss
Tamás-Kocsis Csaba (énekelt vers) 2015/3.,
Kiss Tünde 2002/4.,
Kiss Viktória 2015/3.,
Kiss Zoltán 2013/3.,
Kissné F. Ibolya 2013/2.,
Kistétényi Melinda (filmfelvételen tanít) 2015/1.,
Klem Dénes 2015/5.,
Kobzos Kiss Tamás 1998/1-2.*, 2005/1., 2007/1.
Kocsár Miklós 2003/3.,
Kocsis
Csaba-Kiss Tamás (énekelt vers) 2015/3.,
Kocsis Katalin (fotó) 2010/5., 2011/1., 2013/1.,
Kocsis Katalin (írás) 2015/3., 2015/4., 2015/6.,
Kocsis Zoltán 1960/3.,
Kodály
Zoltán 2015/4.,
Kojsza Péter 2015/3.,
Dr. Kokas Klára 1997/3-4*, 2000/5.*, 2002/5., 2004/1., 2006/2., 2010/4.,
Dr. Kokas Klára (szerk.: Deszpot Gabriella) 2013/5., 2013/6., 2014/1.,2014/2., 2014/3., 2014/4., 2014/5., 2014/6., 2015/3.,
Kolbné Dancsi Dóra 2015/4.,
Kollár Endre 1962/3., 1963/3.,1963/5-6., 1963/9., 1963/10., 1963/12., 1964/3., 1964/6., 1964/9.,
Dr. Komlós Katalin 2010/6., 2012/2.,
Kondor Kata 2015/1., 2015/2., 2015/3., 2015/4., 2015/5.,
Kontra István 1964/10., 2003/3.,
Korb Zoltán 2015/3.,
Korondi
György 2015/4.,
Kóté László (hangfelvétel) 2016/2.,
Kósa Gábor 1999/5.,* 2015/1.,
Kostyál Kálmán 2006/5.,
Kóti Jánoska (ének) 2015/3.,
Kovács Béla 2013/3.,
Kovács Béláné 1998/6.*
Kovács Endre 2015/3.,
Dr. Kovács Géza 1999/3-4., 2009/4.
Kovács Győző 2002/1., 2005/2.
Dr. Kovács Ilona 2003/3., 2004/2., 2004/4.,
2005/1., 2005/3., 2005/4., 2005/5., 2006/1., 2006/2., 2006/3., 2006/5.,
2006/6., 2007/4., 2008/2., 2008/3., 2008/4., 2008/5., 2008/6.,
2009/1.-6., 2010/1., 2010/2., 2010/3., 2010/3., 2010/4., 2010/5. és 2010/5.,
2010/6., 2011/1. és 2011/1., 2011/2. és 2011/2., 2011/3., 2011/4. és 2011/4.,
2011/5., 2012/1., 2012/4., 2012/5., 2012/6., 2013/5., 2015/4., 2015/5., 2015/6.,
Kovács Kornél 2006/1., 2006/3.,
Kovács Lóránt 2004/1., 2007/5.
Kovács Mária 2012/2.,
Dr. Kovács Sándor 1996/5-6.,
Kovács Soma (fordítás) 2000/1.
Kovács Szilárd 2013/4.,
Kovácsné Széll Mária 20 15/2.,
Köcsky Gábor 2001/4.,
Kökényessy Miklós 1964/7-8.,
Dr. Könyves Claudia 1997/2.*
Körber Tivadar 1996/1., 1997/1.*, 1997/2.*, 1998/3.*, 1998/5.*, 1999/1-2*, 2000/5.*, 2001/4., 2001/6., 2002/5.*, 2003/4., 2004/4., 2004/5., 2005/4., 2005/5., 2006/5., 2007/4., 2007/5., 2008/3., 2008/4., 2009/3., 2009/6., 2010/5., 2014/6.,
Körmendy Zsolt 2015/3.,
Kőry Ágnes 2006/2., 2015/5.,
Kövecs Imre 2001/6.,
Krause Annamária 2009/2.,
Kroó György 1996/1., 1997/5.*, 2009/2., 2009/3., 2009/4., 2009/5., 2009/6., 2010/1-6., 2011/1-6., 2012/1., 2012/2.,
Dr. Krutsay Miklós 2011/4., 2015/3.,
Kubínyi Zsuzsa 1999/5.*, 2009/3., 2015/5., 2015/6.,
Kulcsár Zoltán 1960/9., 1960/10., 1960/11., 1961/7-8., 1963/7., 1964/11.,
Kurtág
György 2014/5., (facsimile)
Dr. Kusz Veronika 2012/2. (közreadás), 2015/5.,
Kuthy Tamás 1960/10.,
Kutnyánszky Nikoletta-Nyirő gizella 2013/6.,
Dr. L. Nagy Katalin (írás és szerkesztés)
1997/5.*, 1997/6.*, 1998/1-2.*, 2012/6.,
L. Ritók Nóra 2013/1.,
Laczó Mihály 2013/3.,
Laczkóné Pálfi Alojzia 2014/1.,
Laczó Zoltán (írás és fordítás) 1996/2., 1997/1.*, 1997/3-4.*, 1997/6.*, 1998/1-2*, 1999-3-4., 1999/6.*, 2000/3-4.*, 2000/5.*, 2001/4., 2002/1., 2002/2.*, 2002/3., 2002/4., 2002/6., 2003/5., 2003/6., 2004/1., 2004/2., 2004/3., 2004/4., 2004/5., 2005/1., 2006/4., 2006/6., 2007/1., 2007/4., 2008/5., 2009/1., 2009/3., 2010/2., 2010/3., 2010/4., 2010/5., 2011/2., 2011/3., 2012/1., 2012/6., 2014/5.,
Ladislaus Horatius 2015/5.,
Lajhó Gyula 2010/3.,
Dr. Lajtha Ildikó 2013/2.,
Lakos Ágnes 2009/2.,
Lamann, Heins 1962/2.
Láng Etelka 2009/2.,
Lantos István 2001/1-2.
Dr. Lantos Ferenc 1997/1.*, 2014/1.,
Dr. Lantos Ferenc-Apagyi Mária 2011/2.,
Lányi Péter 2010/2.
László Éva 2007/4.
László Ferenc 2006/4., 2009/4-5.,
Dr. László Zsigmond 1964/7-8.,
László Zsuzsa 1964/12.,
Lászlóffy Zsolt 2014/4.,
Lázár Eszter 1995/4.*
Lázárné Nagy Andrea 2013/1.,
Legánÿ Dénes 2000/3., 2000/5.*, 2000/6.
Lehotka Ildikó 2010/2., 2010/6., 2011/6., 2012/6., 2013/1.,
Lesznai Lajos 1962/4., 1964/3.,
Lendvai Tamás 2006/3., 2008/6.,
Lendvay Kamilló 2001/3-4.*
Lenkei Tiborné 1962/2.
Lesznai Lajos 1962/3., 1963/3., 1963/4., 1964/7-8.,
Liber Endre 2015/5.,
Liget Nagy Tamás (HVG) 2015/4.,
Lindenbergné Kardos Erzsébet 2002/3.,
Lindner András 2015/6.,
Lóránd Ferenc 2015/4.,
Dr. Losonczy Katalin 2009/2.,
Louis, Édouard 2015/3.
Dr. Lőte Enikő 2008/1.,
Lőwenbereg Dániel 2013/1.,
Lubik Zoltán 1963/8., 1963/9.,
Lukács Erzsébet 2007/3-4.*
Lukács Mónika 2007/3.
Lukin László 1964/1., 1964/11., 2015/6.,
Dr. Lutz Ilona 2014/4.,
Mácsai János 2013/2.,
Dr. Maczelka Noémi, 2009/3., 2015/5., 2016/2.,
Dr. M. dr. Madarászné Losonczy Katalin 1996/2.
Magyar Margit 2007/2., 2008/6., 2012/4., 2014/4., 2016/1.,
M. Magyar Ottó 2015/4.,
Major Zsófia 2011/3.,
Majorosné Tóth Eleonóra 2014/3.,
Dr. Makai Éva 2013/2.,
Makovecz Pál 2015/3.,
Malina János 2013/1.,
Dr. Manherz Károly 2009/3.
Márai Júlia 1964/1.
Dr. Marczi Mariann 2012/4., 2013/2., 2013/3.,
Máriássy István 1963/8., 1963/11., 1964/5.,
Dr. Márkus Tibor 2001/1-2., 2012/1., 2012/4.,
Márkusné Natter-Nád Klára 2007/3., 2007/5., 2010/2., 2011/1., 2011/6.,
Maros Miklós 2013/1.,
Marosi Anita 2015/3.,
Marosz Diána 2013/3.,
Maróti Gyula 1960/5-6.,
Mgr. art. Martina Čiefová PhD 2014/4.,
Marton Árpád 2012/3.,
Marton Éva 2006/1.
Máthé Miklósné 1964/1.
Dr. Masopust Katalin 2005/5., 2007/2.**,
2007/4., 2007/5., 2010/5. és 2010/5., 2012/3., 2014/5., 2015/3.,
Matuz István 2000/3-4.*
Mátai Györgyi 2005/2.,
Máté Balázs 2006/4.,
Dr. Mechler Anna 2002/4., 2014/3., 2015/6.,
Medveczky Ádám 2006/1.
Meláth Andrea 2014/3.,
Menuhin, Yehudi 1998/5.*, 2012/4.,
Mentesné Tauber Anna 2015/6.,
Dr. Meruk Vilmos 1999/5-6.
Mészáros Gábor 2010/4. és 2011/6., 2013/1., 2015/6.,
Dr. Mezei János 2015/3.,
Mezeiné Topa Orsolya 2010/3.,
Mező Imre 2007/5.
Mihály András 1964/11.,
Mihalicz Csilla 2015/5.,
Dr. Miháltz Gábor 2000/2., 2014/2.,
Miklós Hajnalka 2015/3.,
Mikusi Balázs 2016!.,
Miskolciné Hajtun Zsuzsa 2002/6.,
Mócz Ferenc 2014/5.,
Moens, Stephan 1997/2.*
Mogyorósi Gizella 2014/4.,
Mohayné Katanics Mária 1996/1.,
Mohay Miklós 2011/2.,
Moldován Irina-Martina 2014/4.,
Moldoványi Cecília (fordítás) 2007/3.,
Molnár Ferenc (fotó) 2015/6.,
Dr. Molnár Imre 1964/3.,
Molnár Józsefné 2013/3.,
Molnár Szabolcs 2003/2.
Molnár Zsolt 2011/4., 2016/2.,
Monoki Lajosné 1997/6.*
Moreau,Edgar
Youtube , 2015/2.,
Morva Péter 2011/4., 2015/4., 2015/5., 2015/6.,
Mozart,
Wolfgang Amadeus 2015/4.,
Mózner Miklós 2015/6.,
Mucsi András 2015/6.,
Munia Zoltán 2006/1., 2007/2., 2014/5.,
Murányi Eszter 2012/3.,
Muth Ágota Gizella 2008/6.,
N. Prém Zsuzsanna 2012/3.,
Nagy Ágnes 2013/2.,
Nagy Anikó Johanna 2014/2.,
Dr. Nagy Enikő 2002/5., 2016/1., 2016/2.,
Nagy Ernő 2014/6., 2015/1., 2015/2.,
Nagy Gabriella 2011/1., 2011/3.,
Nagy
Gergely (filmrendező) 2015/5.,
Nagy József 1963/10., 1963/11., 1963/12.,
Nagy L. Éva - Király Lajos 2014/3,
Nagy Márta 1997/1.* 2014/5., 2016/1.,
Dr. Nagy Miklós 1960/5-6., 2015/5.,
Nagy Pál 1961/1.,
Nagy Tamás 2015/2.,
Nagy Zoltán 1963/1., 2010/3.
Nagyné Balázs Éva 2015/1.,
Nagyné Prém Zsuzsanna 2014/1.,
Nagyné Sárfi Gabriella 2002/5.
Dr. Naussbaumer, Marlies 2010/6.,
Négyesiné dr. Pásztor Zsuzsa 1995/4.*, 1998/6.*, 1999/1-2.*, 2001/5., 2003/4., 2007.4., 2010/2., 2015/5.,
Dr. Nemes László Norbert 2012/2., 2015/5.,
Nemesné Varga Katalin 2003/1.,
Németh Eszter 2016/2.,
Németh G. István 2006/4.,
Dr. Németh Márta 2014/6.,
Németh Rudolf 1962/4., 1962/12., 1998/3.*
Németh Tamás 1997/1.*, 2012/5.,
Németh Zsombor 2015/5.,
Némethy Attila 2001/4., 2003/3., 2004/3., 2005/3., 2006/3., 2007/3., 2008/4., 2009/4., 2010/4., 2012/1., 2012/3., 2014/1., 2015/6.,
Neszlényi Judit 2011/2.,
Nográdi Péter 2015/4.,
Novák Anikó 2014/4.,
Nyersné Vada Márta 2010/3.,
Nyikes Nikoletta 2010/3.,
Nyikes Róbert 2016/1.,
Nyilas Attila 2015/5.,
Nyirő Gizella 2011/3., 2012/3., 2013/6. (- Kutnyánszky Nikoletta), 2015/3.,
Oberle Anna 1963/12.
Oldal Gábor 1995/4.*, 1996/2., 1996/5-6.,
1997/1.*, 1997/2.* ,1997/5.*, 2009/4.
Dr. Olsvay Endre 2011/3. és 2011/4., 2015/1.,
Onczay Csaba 2016/1.,
Ónody Márta 1999/3-4.,
Dr. Ordasi Péter 2012/6.,
Oromszegi Ottó 1964/12., 2002/4.,
Orosz Sándor 2012/1.,
Oroszné Tornyai Lilla 2010/6.,
Orsovics Yvette 2012/3.,
Ott, Bertrand 2005/2., 2005/3.
Óváry
Zoltán 2014/4.,
Örkény István 2012/3.,
P. Stébel Ildikó 2005/3., 2010/4., 2012/1., 2015/2.,
P. Szabó Zoltánné 2015/2.,
Pad Zoltán 2003/5., 2003/6.
Pajor Éva 2004/3., 2004/6., 2006/3., 20064., 2006/5., 2007/1.,
Dr. Paksa Katalin 2015/1.,
Palatin Krisuztina 2015/6.,
Pál Zsolt 2015/4.,
Pála Károly 1999/5.*,
Pálfalvi József 1960/7-8.,
Pallagi Eszter 2015/4.,
Pallagi Judit 2001/5., 2002/5., 2004/3.
Pallós Tamás 2014/4.,
Dr. Pálúr János 2010/2., 2014/2.,
Pap József 2012/3., 2014/6.,
Papp Bendegúz 2015/6.,
Papp Istvánné 2001/6.,
Papp Károlyné 2009/2., 2010/2.,
Papp László 1963/1.,
Dr. Papp Márta 1997/2.*,
Papp Nikoletta 2014/4.,
Papp Sándor (fordítás) 1959/3., 1960/1.,
1960/2., 1960/3., 1960/4.,
Papp Tibor 1997/2.*,
Párkai István 1996/1.,
Pärt, Arvo: Spiegel im Spiegel 2015/4.
Pásztor Attila 2013/1.,
Dr. Pásztor Zsuzsa (Négyessyné) 1998/6.*,
1999/1-2.*, 2001/5., 2003/4., 2007.4., 2010/2.,2015/5.,
Pattantyús Á. Károly 1996/2., 2014/3.,
Pattogató Ernő 1963/3.,
Pászthory Blanka 2009/3.,
Pataki Pál (fordító) 2015/3.,
Pauk Anna 2001/6.,
Pauk György 2015/6.,
Dr. Paul Michel 1961/1-2. (ford.: Sz. M.), 1961/7-8. (ford.: Kerényi Miklós György), 1964/12.,
Dr. Páva Zsolt 2015/1.,
Pechan Kornél 2003/3.
Pechan Zoltán 2004/1., 2006/1., 2007/1.,
2009/1.,
Perényi Eszter 1998/5.*, 2002/4., 2004/3., 2005/3., 2006/1., 2009/5.,
Peternák Anna 2016/1.,
Péter Éva 2012/4.,
Péter Miklós 1959/1., 1963/1., 1963/3., 1964/1., 1996/3., 1996/5-6., 1998/3.*, 1999/1-2.*, 2000/3-4.*, 2002/1., 2002/4., 2003/3., 2004/1., 2004/3., 2004/4., 2005/5., 2006/3., 2004/5., 2007/1., 2007/2., 2007/3., 2008/1., 2008/2., 2008/4., 2009/1., 2009/2., 2009/5., 2010/1., 2010/3., 2010/5., 2010/6., 2011/5., 2011/6., 2012/1., 2012/3., 2012/4.,
Péter Zoltán 2014/2., 2014/4. (fordítás)
Pethő Attila 2002/2.,
Dr. Pethő Villő 2012/6., 2014/6.,
Pető Áron Attila 2015/1.,
Petrovics Emil 2005/3., 2015/4.,
Petrőczy Éva 2013/2.,
Petsche, Hellmuth 2002/3.*
Patseas, Michalis 2015/5.,
Pichner Teréz 2000/2., 2000/2.
Platthy Sarolta (-Vendrei Éva) 1997/6.*
Dr. Pogány Imola 2012/2.,
Polonkai Mária (szerkesztő) 2015/6.,
Pongrácz Zoltán 1964/1.,
Pósa Zoltán 2012/5.,
Poszler
György 2015/4.,
Pozsony Ferenc 2015/2.,
Pödör Bálint 2010/3.,
Prőhle Henrik 2002/4.
Prőhle Henrikné Bányay Zsuzsanna 1999/5.*
Psota Irán (hangfelvétel) 2016/2.,
Dr. Pukánszky Béla 2013/5.,
Pusztay Krisztina 2011/3., 2011/4.,
R. Chitz Klára 1961/1-2.,
Radics Katalin 2015/6.,
Rados Ferenc 2002/5.*,
Radóczy Jusztina 2015/1.,
Raffay
Zsófia (fotó) 2015/5.,
Rakos Miklós 2012/3.,
Ránki Katalin 2016/1., 2016/2.,
Rapai Ágnes 2013/1.,
Rápli Györgyi 1999/5.*,
Rásonyi Leila 2004/2., 20154.,
Read, Herbert 2000/3-4.*
Rédei Panni 2014/4.,
Réfi Zsuzsanna 2004/2., 2004/4., 2006/1., 2006/2., 2006/4., 2006/6., 2007/1., 2007/3., 2007/4., 2008/1., 2008/2., 2008/4., 2008/5., 2008/6., 2009/1., 2009/3., 2009/4., 2009/6., 2010/1., 2010/2., 2010/3., 2010/4., 2010/5., 2011/1-6., 2012/1., 2012/2., 2012/3., 2012/4., 2012/6., 2013/1., 2013/2., 2013/3., 2013/5., 2013/6., 2014/1., 2014/2., 2014/3., 2014/5., 2015/2., 2015/3., 2015/4., 2015/5., 2015/6.,2016/1., 2016/2.,
Réfi R. Tamás (filmek) 2016/2.,
Retkes Attila 2004/6., 2013/5., 2013/6.,
2015/5., 2016/1.,
Révász Ágnes 2011/3.,
Révész József 2013/1., 2014/4., 2015/5.,
Dr. Rézbányai László 2015/5.,
Rezessy Béla (Közreadás) 2012/2.,
Rezessy László 1964/5., 1964/6.
Rezessyné dr. Szabó Judit (Közreadás) 2012/2.,
Réz Lóránt 2011/1., 2011/6.,
Roboz Péterné 2015/2.,
Roland, Paul 1961/3.,
Rónaszéki Mónika 2016/1.,
Dr. Rossa Ernő 1963/7.,
Rozgonyi Éva 2008/2.,
Rózsáné dr. Szabó Dóra 2012/3., 2015/1.,
Rőczey Ferenc (Feri) 2012/3.,
Dr. Ruszinkóné Czermann Cecília 2011/1.,
2014/3.,
Dr. S. Szabó Márta 2007/6., 2011/3. és
2011/5., 2014/1., 2014/3.,
Sapszon Ferenc /ifj./ 2008/6., 2016/2.,
Sárai Tibor 1960/5-6.,
dr. Sárosi Bálint 2005/2.,
Sáry László 2010/6.,
S. Dobos Márta 2012/1.,
Dr. S. Szabó Márta 2007/6., 2011/3. és 2011/5.,
Sagyebó
Ferenc (zongora) 2015/4.,
Sándor Frigyes 1963/12., 1964/10.,
Sánta Ferenc 2012/2.,
Dr. Sánta Péterné 2016/1.,
Sapszon Ferenc 2015/6.,
Dr. Sárosi György 2013/4., 2015/3.,
Sasvári Attila 1998/1-2*
Schadl Zsuzsanna (2014/3.)
Scanlan, Mary 1998/6.*, 2001/3.
Schelken Pálma 1964/5.,
Schibler, Armin 1960/2.
Schmindt Eleónora 1998/6.*,
Dr. Scholtz Anna 2015/5.,
Scholtz Péter 2015/4.,
Schweitzer Júlia 2011/3.,
Dr. Sebestyén Sándor 1960/7-8.
Sebestyén Péter 1961/1-2.
Selmeczy Zoltán 2014/6.,
Seres Attiláné (-Csurgó Erzsébet) 1997/6.*
Sigrai László 2009/4.,
Simkó-Várnagy Judit (fordítás) 2003/3.
Simon Erika 2013/1.,
Simon Géza Gábor 2004/3.,2014/6.,
Simon Tünde 2013/2.,
Dr. Sinkovics Alfréd 2015/1.,
Sinor, Jean 1997/5*, 1998/1-2.*
Dr. Sipos Sándorné 1999/3-4.
Sipos Soma Mihály 2012/2.,
Siposné Tavaszi Virág 2013/3.,
Siptárné Balázs Hajnalka 2010/5., 2014/5., 2015/2.,
Dr. Skultétyné Breuer Erzsébet 1961/9.
Dr. Smuta Attila 2015/6.,
Solare, Carlos María 2014/6.,
Solti Kálmán 2014/6., 2015/3., 2016/1.,
Solzman, David 2001/6.
Dr. Soltész Elekné (dr. Soltész Erzsébet) 1959/1., 1960/11., 1963/10., 2005/2., 2006/2., 2006/5., 2010/…
Dr. Solymosi Tari Emőke 1995/4.*, 1996/4., 1996/5-6., 1997/3-4*, 1998/4.*, 1999/1-2.*, 1999/6.*, 2000/5.*, 2001/4., 2001/5., 2001/6., 2002/1.,2002/6., 2003/3., 2004/4., 2004/5., 2005/2., 2005/3., 2005/4., 2005/6., 2006/6., 2007/2., 2007/4., 2007/5., 2008/1., 2008/2., 2008/3., 2008/5., 2009/1., 2009/3., 2010/3., 2011/3., 2011/5.,
Sólyom Balázs 2010/3.,
Sólyom-Nagy Sándor 2000/2., 2005/4.
Somlai Zsófia 2015/4.,
Somorjai József 1962/4.,
Dr. Sonkoly István 1961/4., 1962/9.,
Sonoko Kase 2001/1-2.
Soós Kálmán (szerkesztés) (2015/1.)
Sosztakovics, Dmitrij 1960/1.
Spiegel Mariann 2010/4., 2012/1., 2012/5.,
Dr. Stachó László 2008/2., 2014/1.,
Stipkovits Fülőp 2010/4., 2012/6.,
Stocker Tamásné Bognár Eszter 2012/1.,
Stravinsky,
Igor (Youtube) (2015/2.)
Strém Kálmán 2005/1.,
Stadler Vilmos 2000/3-4.*,
Straky Tibor 2005/2.,
Strém Kálmán 1997/2.*, 1999/5.*
Subik István 1960/9.,
Sudlik
Mária 2015/4.,
Sugár János 2014/2.,
Sulyán Andrea 2004/3.
Sulyok Gizella 2005/4., 2007/2., 2013/3.,
2014/4., 2015/6.,
Sütő Márton 2012/6.,
Sz. Koncz István 2013/1.,
Szabadi Magdolna 2012/4.,
Szabó Adrienne 2014/2., 2014/3.,
Szabó Balázs 2015/5., 2015/6.,
Szabó Éva 2015/3.,
Szabó Ferenc János 2014/4.,
Dr. (P.) Szabó Helga 1963/3., 1996/1., 1998/1-2.*
Szabó István 2012/3.,
Szabó Julianna 2002/3.
Szabó Katalin 2015/1.,
Szabó Marcell (kép- és hangfelvétel) 2016/1.,
Dr. Szabó Orsolya 2015/3.,
Szabó Tibor 1999/1-2.*,
Szabóné Fodor Adrienne - Boruzsné Bűdi Katinka 2015/4.,
Szádeczky-Kardoss Géza 2013/2.,
Szak Antal 1963/8.
Szalai Klára 2009/3.,
Szalóky Zsuzsa 2014/4.,
Dr. Szarka Júlia-Buzás Zsuzsa 2014/4.,
2015/6.,
Szathmári István 2007/2.,
Szatmári László (Sz. L.) 1959/1., 1959/2., 1959/3-4., 1960/5-6., 1963/5-6., 1964/3., 1964/7-8., 2003/4., 2009/3., 2011/4., 2011/6.,
Szatmári Zsolt 2013/2.,
Szauer Ágoston 2012/6.,
Szávai Magda 1962/5.,1964/5., 1964/6.,
1964/7-8.,
Szecsődi Ferenc 2012/3., 2012/5., 2012/6., 2013/1.,
Szegedi Enikő 2007/3-4.*, 2011/4.,
Dr. Székely András 1998/4.*, 1998/5.*, 2001/6.
Székely György 2004/5., 2005/1., 2005/6., 2007/2., 2008/4.,
Székely
Orsolya (producer-rendező) 2015/5.,
Szekeres Kálmán 1964/9., 1964/10.,
Dr. Szende Ottó 1961/1-2., 1961/8.
(közreadás), 1961/9. (közreadás), 1962/3., 1962/8., 1963/5-6., 1963/7.,
1964/1., 2000/3-4.*,
Szendi Ágnes 2005/2., 2005/5., 2006/6., 2007/4., 2007/5., 2009/4., 2011/5., 2012/3., 2013/1. (+ kotta facsimile), 2013/4., 2014/3., 2014/4. (kotta facsimile), 2014/5. (kotta facsimile), 2015/3., 2016/1. (hangfelvétel); 2016/2.,
Szendi Ágnes-Fehér György Miklós 2013/4.,
Szendi Boglárka 2015/1.,
Szenthelyi Miklós 2016/1,
Szepesi Krisztina 2015/1.,
Szerző Katalin 2013/1.,
Szesztay Zsolt 1996/1., 1962/5.,
Szesztay Zsoltné 2014/3.,
Szeszlerné Göndör Márta 1964/3.
Szigeti Zsuzsa 2013/3.,
Szigethy Zsuzsa 1961/11.,
Sziklai Anett Gabriella 2014/4.,
Szilágyi György 2010/5.,
Szilágyi Pálma 2013/3.,
Szilágyiné Hegedűs Éva 2014/3.,
Szilavári Károly 2015/4.,
Szinetár Miklós 2012/1.,
Szirányi Borbála 2006/2.
Szirányi Gábor 2008/4., 2008/5., 2011/1.,
2011/2. és 2011/2., 2012/2., 2015/6.,
Szirányi János 2005/3., 2006/2., 2009/4.,
2009/5., 2010/1., 2012/2., 2015/1.,
Szirbek Józsefné 2002/4.,
Szirmai László 2014/3.,
Szitha Tünde 2007/2.,
Szkordiliszné dr. Czitrovszky Ilona 2012/1.,
2014/4., 2015/3.,
Szokolay Sándor 2003/3., 2007/6., 2009/4.
Szondi Boglárka 2015/1.,
Dr. Szőke Andorné 1963/8.
Szőke Cecília 2004/3., 2004/4.,
2006/4.
Szőke Andorné 1962/12., 1963/8.,
Dr. Szőke Anna 2013/4.,
Szöllősi-Nagy András 2016/2.,
Dr. Szőnyi Erzsébet 1963/2., 1963/9., 1964/5., 1964/7-8., 1997/5.*, 2007/6.
Szőnyiné dr. Szerző Katalin 2013/1., 2013/3.,
Sztankay Lajos 1964/2.,
Szteklács János 2015/4.,
Szudi Mária 2011/1.,
Szüts Apor 2015/6., (kép- és hangfelvétel)
Szűcs Sándor 2011/1. ,
Szűcs Tímea 2012/3.,
Takáts Róbert 2014/4.,
Tamásiné dr. Dsupin Borbála 2014/3., 2014/4., 2014/5., 2015/3.,
Tanner, Michael 2014/3.,
Tar Imréné 2010/3.,
Tardy József 2016/2.,
Telegdy Lászzló 2015/1.,
Temesi László 2002/5.*,
Tenney, Sarrah 2002/1-2.
Tényi Zoltán 1998/6.*,
Teöke Mariann 1998/6.*,
Termes Rita 2013/2., 2015/6.,
Tharan Marianne 2014/5.,
Tihanyi József 2015/2., 2015/3., 2015/4.,
Dr. Tihanyi László 1996/2., 2009/4., 2010/3.,
Till Ottó 1959/1., 1960/1., 1961/1.,
Tillai Aurél 1996/1.,
Tiszai Luca 2012/5., 2013/3.,
Torják Vilmos 2013/4.,
Tokodi Gábor 2014/2.,
Tornyos György 1961/1-2., 1962/9., 1962/10.,
Tóth Anna 1996/3., 2004/5.
Tóth Attila 1964/6.,
Tóth Emese 2006/3.,
Tóth Guttman Elemér (film) (2015/6.,
Tóth Judit 1995/4.*, 1996/3.,
Tóth
Kristóf (hegedű) 2015/4.,
Tóth Mihály (önélertrajz) 2016/2.,
Tóth Teréz 2016/2.,
Dr. Tóthpál József 2012/3., 2015/1.,
Dr. Tölgyessy Zsuzsanna 2015/6., 2016/2.,
Török Mihályné Bálint Dóra 2014/6.,
Tősér Dániel 1996/5-6., 2000/1., 2001/4.,
2007/5., 2011/3., 2014/6., 2015/1.,
Dr. Trencsényi László 2005/5., 2009/3.,
2013/4., 2015/3., 2015/4., 2015/5., 2016/1.,
Troup, Malcolm 2001/3.
Turcsányi Emil 1960/4., 1961/3., 1962/12., 1964/2., 1964/3., 1964/5., 1964/7-8., 1964/10., 1964/12.,
Turczy István 2014/5.,
Turi Gábor 2013/4., 2015/3.,
Turmezeyné
dr. Heller Erika 2006/5., 2011/5., 2012/2., 2012/3., 2012/5.,
2012/6.,
2015/4.,
Tusa Erzsébet 2007/3-4.*,
Tuzson Ágnes 2012/6.,
Tyeplov 1961/9.,
Dr. Ujfalusi László 1963/7.,
Dr. Ujfalussy József 1960/7-8., 1961/3., 1996/1., 1998/6.*, 1999/3-4., 1961/4., 1961/5., 1964/7-8.,
Ujházy László 2012/1., 2012/3.,
Dr. Ujj Írisz (2013/6.)
Ujvárosi Andrea 2015/3.,
Ungár István 2005/6., 2006/6., 2007/2.,
2007/6., 2009/4. és 2009/5., 2011/1., 2011/2., 2011/3., 2011/4., 2011/5.,
2011/6., 2012/1., 2012/2., 2012/3., 2012/4., 2012/6., 2013/1., 2013/2., 2013/3.,
2013/4., 2013/5., 2013/6., 2014/1., 2014/5., 2014/6., 2015/1., 2015/2.,
2015/5., 2015/6., 2016/1., 2016/2.,
Ungár Imre 1960/2., 2015/6., (hangfelvétel)
Urbanetz-Vig Margit 2014/6.,
Urbánné Varga Katalin 2001/1-2., 2001/4.,
Urbánné Vass Ágnes 2010/3.,
V. Somló Klára 1961/7-8.,
Váczi Károly 1959/2., 1960/5-6., 1960/9.,
1963/8.,
Váczi/y/ Lili 1962/9., 1964/5.,
Valkó Mária 1964/1.
Valkó Mihály 1997/2.*,
Vándor Andrea 2015/3.,
Vantara Gyula 2010/5.,
Vandulek Márta (fordítás) 2007/3.,
Váradi István 1999/1-2.*,
Dr. Váradi Judit 2013/3., 2014/2., 2014/3., 2015/4.,
Varga Ákos 2009/3.,
Varga Árpád 2009/3.,
Varga Csabáné Zakariás Emőke (és dr. Wilhelm Márta) 2014/3.
Dr. Varga Géza 2012/3., 2014/3., 2014/5.,
2015/3.,
Varga Ildikó Rita Anna Phd 2010/3.,
Varga István 1997/5*,
Varga Judit 2013/3.,
Varga Júlia 2015/3.,
Varga Károly 1960/5-6., 1964/7-8., 1964/ 9.,
2003/4.,
Varró Margit (Sajtó alá rendezte: Laczó Zoltán) 2000/2.
Varsányi Lászlóné Ecsedy Annamária 2007/3.,
2008/3., 2009/5., 2011/1., 2012/3., 2014/5.,
Várszeginé dr. Gáncs Erzsébet 2010/4., 2015/5. (kötreadás),
Dr. Vas Bence 2012/1., 2014/4.,
Vásáry Tamás 2013/5., 2015/1.,
Dr. Vass Éva (- dr. Deszpot Gabriella) 2015/1.,
Vázsolyi János 1960/11.,
ifj. Vázsonyi János 2003/3.
Végh Adrienne 2015/6.,
Végh Sándorné 1996/2.
Vendrei Éva (-Platthy Sarolta) 1997/5.*,
Verdi,
Giuseppe 2015/4.,
Veszprémi
Lili 1960/7-8., 1961/10., 1961/11., 1961/12., 1963/7.,1963/10.,
1963/11.,
1963/12.,
Dr.
Vigh Andrea 2014/4.,
Vígh-Kiss
Erika Rozália 2015/5.,
Dr. Vikárius László 1998/5.*, 2008/6., 2015/3.,
Virág Barnabás 2014/3., 2015/3.,
Virág Barnabás 2014/3.,
Volly István 1964/1.,
Villányi Lajosné 1961/11.,
Dr. Vincze György 2015/1.,
Wagner, Karin 2015/1.,
Walker, Alan 2006/1-6.* (Ford.: Fejérvári Boldizsár)
Watson, Elisabeth 2014/6.,
Webersinke, Amadeus 2001/1-2.,
Weninger Richard 2007/2.,
Widner, Manuela 1994/4.,
Dr. Wilhelm Márta (és Varga Csabáné Zakariás Emőke) 2014/3.,
Williams, Kenneth 2001/3.,
Winkler Gábor 2015/6.,
Wolf Péter 2005/1.
Wolff, Christoph 2005/1.
Z. Bacsák Erzsébet 1962/5.
Zagajewski, Adam 2014/6.,
Zelinka Tamás (Z. T.) 1995/4.*, 1996/4.,
1997/2.*, 1999/5*, 1999/6.*, 2000/1., 2000/2., 2000/3-4.*, 2000/5.*, 2000/6.,
2001/1-2., 2001/4., 2001/5., 2001/6., 2002/1., 2002/4., 2002/6., 2003/3.,
2005/1., 2005/5., 2006/1., 2007/2., 2007/4., 2008/4., 2008/5., 2008/6.,
2009/1., 2009/3., 2012/1., 2012/3., 2012/5., 2013/1., 2013/2., 2013/3.,2013/4.,
2013/5., 2013/6., 2014/2., 2014/3., 2014/4., 2014/5., 2014/6., 2015/1.,
2015/2., 2015/3., 2015/4., 2015/5., 2015/6., 2016/1., 2016/2.,
Zgubic, Maria 2001/1-2.
Zhao Jing 2015/3.,
Zimre József 1998/1-2*
Dr. Zoltai Dénes 1994/5., 1994/6.,
Zoltner Rudolf 2001/1-2.
Zwolenszky Antal 2013/2.,
Zsekov Mónika 2010/6., 2014/3., 2014/5.,
Zsigmond Attila 2015/6.,
Dr. Zsigmond Zoltán 2012/4.,
Zsigmondné dr. Pap Éva 2013/3.,
Zsille Gábor (fordítás) 2014/6.,
Zsirai László 2016/2.,
Zsohár Melinda 2013/4.,
Zsoldos Mária (Kroó György kiadatlan írásainak szerkesztője) 2009/2., 2009/3., 2009/4.., 2009/5., 2009/6., 2010/1-6., 2011/1- 6., 2012/1., 2012/2., 2014/4.,
Zsombok
Erika 2015/3.,
Ünnepi
szám Kodály Zoltán születésének 115. és halálának 30. évfordulójára
Szerk.: dr. L. Nagy Katalin 1997/6.)
I. Vissza- és előretekintés
Szerkesztői előszó
(L. Nagy Katalin)
„Csak tiszta
forrásból”
Kodály Zoltán: A
magyar iskola mai feladatairól (1947) (1997/6.*)
Kodály Zoltán: A
zeneoktatás társadalmi jelentőségéről (1966) (1997/6.*)
Kodály Zoltán: Zenei
nevelés, embernevelés (1966) (1997/6.*)
Kodály és a mai
közoktatás:
Dr. Szőnyi Erzsébet:
A kodályi nevelési elvek időszerűsége (1966) (1997/6.*)
Ádám Jenő: Üzenet az
USA-beli zenepedagógus kollégáimnak (1979) (1997/6.*)
Sinor, Jean: Ki a jó
zenetanár? (1966.
II. Dokumentumok „A mi Európánk” –
MKM-konferencia 1997.
Báthory
Zoltán: Az Európai Unió és az iskolaügy (1997/6.*)
Tantervismertetők az OKI Program- és Tantervfejlesztési Központjának
szakmai műhelyében kifejlesztett ének-zene tantervekről
Vendrei Éva -
Platthy Sarolta: Kodály koncepciója szerint a ma iskolájában (Ének-zene 1-10)
(1997/6.*)
Seres Attiláné
- Csurgó Erzsébet: Helyi néphagyományokra építő emelt színtű ének-zene (1-6)
(1997/6.*)
Csiderné Csízi
Magdolna: Helyi néphagyományokra építő ének-zene (1-6) (1997/6.*)
Monoki Lajosné:
Ének-zene (5-10) (1997/6.*)
Laczó Zoltán:
Egy zenehallgatás-központú tantervi koncepcióról (Ének-zene 1-10) (1997/6.*)
Joób Árpád: A zenei
érzékenység fejlesztése (Ének-zene 1-10) (1997/6.*)
L. Nagy Katalin:
AlterNATíva – örömmel zenére és zenével örömre nevelés heti egy órában is
(Ének-zene 1-210) (1997/6.*)
Hogyan tovább Kodály-módszer?
(1997/6.*)
Válogatott irodalomjegyzék
– L. Nagy Katalin) (1997/6.*)
Tájékoztató az OKI PTK új
szolgáltatásáról – az Adatbanki tantervek kódszámai (1997/6.*)
Tájékoztató az Országos
Vizsgáztatási és az Országos Szakértői névjegyzékre történő jelentkezésről
(1997/6.*)
Hollós Máté: Éremművészet a
zenében-Kodály: Nyulacska (1997/6.*)
***
Ünnepi szám Kodály Zoltán születésének
125. és halálának 40. évfordulóján (2007/6.)
Szokolay Sándor: A
kultúrateremtő Kodály Zoltán jelentősége
S. Szabó Márta: A
kodályi eszmék XXI. századi állapotáról
Dolinszky Miklós:
Kodály pedagógiájának gyökerei
Szőnyi Erzsébet:
Kodály pedagógiai műveinek korszerűsége
Dr. Eősze László:
Kodály Zoltán műveinek korszerűsége
Hollós Máté:
Éremművészet a zenében. Kodály: Epigrammák (4. és 5.)
Frank Oszkár: Kodály
énekkari művei II/1. rész
Ungár István: A mese
vége. Gondolatok Kodály Háry János-ának záró
tablójáról
Psalmus Humanus –
DVD-n (Fittler Katalin)
Könyvecske –
CD-melléklettel: A Cantata profana bűvöletében (Fittler Katalin)
Tudatos út a
tudattalanhoz… Lovász Irén: Belső hang (Gyógyító hangok II. CD-jéről) (Fehér
Anikó)
***
III. Országos Kodály Zoltán Kamaraének Találkozó (Budapest, 2014. IV. 12.) (2014/3.)
40 éves a
kecskeméti Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézet (MTI) (2015/5.)
A Kodály-módszer
Kínában és hatása a kínai gyerekekre (Írta és fordította: Zhao Jing) (2015/3.)
A
Kodály-módszer közösségteremtő ereje – stúdióbeszélgetés B. Horváth Andrea
karnaggyal (A Vatikáni Rádió hangfelvétele) (2014/6.)
"A Kodály-módszernél ma sem találni jobbat". Dr. Vigh Andrea a megújult zenei tanárképzésről, a mindennapi éneklésről, a XXI. századi módszerekről (Réfi Zsuzsanna) (2014/3.)
A Miskolci Szimfonikus Zenekar Kodály cd-jéről (Zelinka Tamás) (2013/6.)
Az első negyven
év. Dr. Nemes László Norbert, egyetemi tanár, a Kodály Intézet igazgatója és
Michalis
Patseas, a Nemzetközi Kodály Társaság (International Kodály Society) leköszönő
elnöke ünnepi köszöntője a kettős évfordulón tartott jubileumi koncverten, a
Zeneakadémián (2015/5.)
Az
ének-zene tárgy a közoktatásban. Az iskolai zeneoktatás válsága. Dr. Nemes
László Norbert zenekultúráról, zenepedagógiáról. „Kutatómunkával
sikerült már bizonyítani, hogy az ének-zene az egyik legelutasítottabb tantárgy
az iskolákban” (ZeneKar
- Csengery Kristóf) (2014/4.)
Ajándék
Békés-Tarhosról. Sebestyénné Farkas Ilona ének-zenetanárral, karnaggyal
Radóczy Jusztina beszélget (A SZÍV c. lelkiségi folyóirat után)
(2015/1.)
Beszélgetések Sapszon Ferenccel - Helyezzük előtérbe a
zenei oktatást! (Hrecska Renáta
/ Magyar Hírlap) + Pályafutásának
alakulása és a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola története (MMA felvétele, 2015. III.) (2015/6.)
Díjat kapott Kao Csien-csin zenepedagógus a Kodály-módszer
népszerűsítéséért (2015/1.)
Felavatták Sütő Károly szobrászművész Kodály
mellszobrát Galyatetőn. (Az MMA
hírlevele alapján dr. Ittzés Mihály avatóbeszéde) (2014/4.)
Helyzetjelentés
a finn végekről. Tharan Marianne interjúja dr. Kádár György Finnországban
élő zenetanárral (2014/5.)
Kodály-módszer a 21. században (2014/5.)
Kodály Zoltán
zenepedagógiai koncepciója a kecskeméti
Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézet honlapján (2015/5.)
Kodály Zoltánné Péczely Sarolta
bízik abban, hogy a Kodály-módszer alkalmazása
újra lendületet kaphat Magyarországon (Hirado.Hu) (2015/5.)
Munkacsoport „Az iskolai énektanítás megújítására, az iskolai éneklés megerősítésére” (MTI)
Tanári
Kodály-díj Törőné Tóth Mártának (2015/1.)
Dr. Ábrahám Mariann: Kodály Zoltán zongoradarabjairól (2008/1.)
Altorjay Tamás: Beszámoló a 2013. évi Kodály Zoltán zenepedagógiai konferenciáról (2013/3.)
Angi István: „Örvendjen az egész világ”. Kodály: Bicinia Hungarica és Tricinia c. műveinek 3 HUNGAROTON cd-n megjelent összkiadásáról (2014/2.)
Dr.
Antal-Lundström Ilona: „A zene mindenkié, de hogyan tehetjük azzá?”
-
Emlékezések, gondolatok és kérdések Kodály Zoltán: A ZENE MINDENKIÉ c.
szöveggyűjteménye előszavának újraolvasásakor
és
a -
„A zene ajándékba” c. tanulmánykötet 5. fejezetéből részletek (A zenei oktatás,
mint a zenei nyelv kialakításának folyamata, A folyamat pedagógiai vezetése,A
zenei - esztétikai fejlődés, A zene megértése, A zene esztétikai megértése
tágítja horizontunkat) (2014/6.)
Dr.
Antal-Lundström Ilona: Kodály pedagógiai elvei a modern esztétikai filozófia
tükrében (2013/6.)
Dr. Antal-Lundström Ilona: Kodály Zoltán
zenei nevelési rendszerének pedagógiai értelmezése. A 2015-ös őszi
előadások gondolatmenete: (ELTE, Kodály
terem, Miskolc, Bartók terem) (2015/6.)
Balás Endre: „…a
zene ügye az általános iskolában nem is a zene ügye elsősorban”. Posztumusz
interjú Kodály Zoltánnal (2015/6.)
Bartalus Ilona: Európai hagyományok vagy Amerika-utánzás a magyar zenepedagógiában? (1999/5*)
Bartalus Ilona: Mozaikok – A Kodály ügyben (2013) (2015/4.)
Dr. Bónis Ferenc: Élet-Pálya: Kodály Zoltán (A könyv 1. fejezete) (2012/3.)
Breuer János: „ A szegényeket felmagasztalod…” (2007/3.)
Buzás
Zsuzsa: Kodály Zoltán pedagógiai célú zeneműveinek felhasználása a
zeneművészeti szakközépiskolában (2013/2.)
Dr. Csehi Ágota: Kodály Zoltán és Szlovákia (2008/1.)
Csepelyi
Adrienn: Lángszóróval Kodály országában (Népszabadság) (2015/1.)
Dr. Dobszay László. Számít-e az angol példa? Válasz Ittzés Mihálynak (1999/
Dr. Eősze László: „Vérségi kötelék nélkül…” Egy családfakutatás története. (Kodály Zoltán születésének 130. évfordulójára) (2012/4.)
Gát József: Zeneoktatásunk kérdéseiről (1959/3.)
Dr.
Gerzanics Magdolna: Mi lesz veled Zoboralja? (2015/1.)
Gönczy László: Kodály-koncepció: A megértés és alkalmazás nehézségei Magyarországon (2012/4.)
Gulyás Jánosné: Kodály gondolatai mai értelmezésben (2008/1.)
Héjjas Zsuzsa: Kezdők zongoratanítása Kodály irányelvei alapján (2001/1-2.)
Ittzés Mihály: A Nemzetközi Kodály Társaságról
(1997/2.*)
Ittzés Mihály: „Kodály után” – a zenepedagógia elvi kérdései és gyakorlata Dobszay László életművében (2013/4.)
Ittzés Mihály: Néhány megjegyzés dr. Dobszay
László nyilatkozatához (Vita Dr. Dobszay László: Az angliai példa c. írásáról)
(1999/1-2.*)
„Egyenként építem bele a kórusom tagjait a zenébe” Dr. Fehér Anikó interjúja M. Katanics Máriával (2012/5.)
Dr. Erős Istvánné: Kodály-módszer, Kodály-koncepció, Kodály-filozófia (2008/5.)
Dr. Fehér Anikó: A Kodály-módszer (2012/6.)
Dr. Fehér Anikó: „Egyenként építem bele a kórusom tagjait a zenébe”. Interjú M. Katanics Máriával (2012/5.)
Fehér Anikó: „Túl a vízen egy kosár, abban
lakik egy madár…” (Élményközpontú népzenetanítás a felsőoktatásban Kodály
útmutatásai alapján (2007/3.)
Fleck Erika: A Pécsiek tisztelgése Kodály
emléke előtt (2008/6.)
Frank Oszkár: Kodály énekkari művei I-II. (2007/6., 2008/1.)
Funkhauser,
Matthias: Fritz Jöde 'Tonika-Do' Szemináriuma Budapesten 1938-ban. Történelmi
Háttér - Tartalom - Módszer – Kihatásai (2015/4.)
Dr. Furiya Miyako: A zeneoktatás célja a XXI.
század elején (A Kodály koncepció tanításának további adaptációja) (Fordította: Vandulek Márta és Moldoványi
Cecília) (2007/3.)
Fülep
Márk írása. Matuz István: Fejetlenen – jelenet fejetlen fuvolá(s)ra. A gyakorlás
művészete, avagy a gyakorlás is művészet? Egy rég megálmodott Stúdium margójára
(2014/6.)
Füst
Milán: Varró
Margit: Zongoratanítás és zenei nevelés
(2015/1.)
Gönczy László: Kodály-koncepció:
A megértés és alkalmazás nehézségei Magyarországon (2012/4.)
Gulyás Jánosné: Kodály gondolatai mai
értelmezésben (2008/1.)
Hegedűsné Tóth Zsuzsanna: Hogyan őrizhetjük
meg Kodály nevelési elveit a 21. században? (2010/2.)
Hollós
Máté: Éremművészet a zenében
- Kodály: Epigrammák (4. és 5.) (2007/6.)
- Kodály: Esti dal (1998/1-2.*)
-
Kodály: Nyulacska (1997/6.*)
- Kodály: Öt hegyi-mari népdal (I.)
(2005/6.)
- Kodály: Székely keserves – vegyes
karra (2007/2.)
- Kodály: Székely keserves – zongorára
(2007/3.)
Horn
Gabriella: Tetszhalottá vált a Kodály-módszer (168 óra online)
Prof. dr. Huszár Elvíra: A Kodály módszer megvalósításának lehetősége a Vajdaságban (2013/3.)
Joób Árpád: A magyar népzene rendszere és szelleme Kodály 333 olvasógyakorlatában (Körber Tivadar recenziója) (1997/2.*)
K. Udvari Katalin: Nemesszeghyné Szentkirályi
Márta zenepedagógus, iskolaalapító igazgató emlékére (2004/1.)
Kadosa Pál: Köszöntjük a 80 éves Kodály Zoltánt (1962/12.)
Dr.
Kádár György (Finnország): A jövő iskolájának zenei neveléséről (2014/5.)
Dr. Király Zsuzsanna: A Kodály-koncepció históriája (2012/5.)
Kis Jenőné dr. Kenesei Éva: A tanítóképzés
megjelenése Kodály Zoltán írásaiban és mai gyakorlata (2008/1.)
Kis Jenőné dr. Kenesei Éva: Így kezdtünk – itt tartunk! Ének-zene a felsőfokú tanítóképzésben (2012/2.)
Kodály
Emlékév, Szeged. Kodály – pedagógia és zeneoktatás sorsa a jelenkori
Magyarországon. Szimpózium és vitafórum a Szegedi Tudomány Egyetem
Zeneművészeti Karának rendezésében 2007. december 13-án. A konferencia anyagát
sajtó alá rendezte: Ábrahám Mariann (2008/2.)
--
Ember Csaba: Az alapfokú zenei oktatás jövője a magyar oktatási rendszerben
-- Eckhardt Gábor: Csepűrágók, zsonglőrök:
Avagy Muzsikusok, merre tovább?
-- Stachó László: Érték, öröm és haszon a
Kodály-módszerben
-- Gönczy László: Kodály országa – az
eltékozolt lehetőségek országa
-- Rozgonyi Éva hozzászólása
-- Dr. Kerek Ferenc összefoglalója
Kodály Zoltán: A zeneművészeknek is szükségük van a rendszeres sportolásra (1960/3.)
Körber
Tivadar: Kodály műveinek irodalmi forrásai (2014/6.)
Dr. L. Nagy Katalin: Hogyan tovább Kodály-módszer? (Válogatott irodalomjegyzék) (1997/6.*)
Laczó Zoltán: Tények és gondolatok a Kodály
Zoltán VII. Országos Zeneiskolai Szolfézs és Népdaléneklési Versenyről –
Debrecen, 2002. IV. 4-6. (2002/3.)
Márkusné Natter-Nád Klára: Nemzetközi Kodály Konferencia (2007. március 19-21.-ig a Kodály Zoltán Emlékmúzeum Előadótermében)
Dr.
Ordasi Péter: A tengely-rendszerű funkciós gondolkodás példái
Kodály Zoltán műveiben (2012/6.)
Pethő
Villő: Kodály zenepedagógiájának életreform elemei (2012/6.)
Dr.
Pethő Villő: Kodály Zoltán és követői zenepedagógiájának életreform elemei - A
PhD értekezés tézisei (2014/6.)
Dr.
Villő Pethő: Life-reform elements in Zoltán Kodály’s and his successors’ music
pedagogy - Theses of PhD dissertation (2014/6.)
Pethő
Villő: Kodály Zoltán és követői zenepedagógiájának életreform elemei -
PhD értekezés (2014/6.)
Sapszon Ferenc:
2015. december 16., Kodály Zoltán 133. születési évfordulója (Elhangzott a
Magyar Kodály Társaság születésnapi megemlékezésén) (2016/1.)
Sapszon Ferenc: Kodály Zoltán és a
Musica Sacra (2016/2.)
Dr. S. Szabó Márta: Hans Koessler, a sokoldalú tanár. Elhangzott a Magyar Kodály Társaság Konferenciáján 2012. dec. 15-én (szerkesztett változat) (2014/3.)
Solti
Kálmán: „Zene nélkül lehet élni, de nem érdemes” (Kodály Zoltán) (2014/6.)
Stipkovits
Fülöp: Meghatározó zenepedagógiai irányzatok a 20-21. században – a
Kodály-koncepció és az Orff-Schulwerk elemzése és összehasonlítása (2012/6.)
-
I. Kodály-koncepció kialakulásának történelmi háttere
-
II. A Kodály-koncepció helyzete a mai magyar oktatásban
-
III. A Kodály-koncepció és az Orff-Schulwerk összehasonlítása
-
IV. Az Orff-Schulwerk szellemiségét ápoló intézmények - Carl Orff Alapítvány
Szádeczky-Kardoss Géza: „El Sistema” – zenével
a szegénység ellen. Venezuelai minta nyomán indul program Magyarországon?
(2013/2.)
Szathmári István: Kodály és anyanyelvünk
(2007/2.)
Szirányi Borbála: Gondolatok a Kodály-koncepció
kínai bevezetéséről (2006/2.)
Szirányi János: Kodály és Kína (2006/2.)
Szűcs Tímea: Kodály Zoltán Ötfokú zenéje a mai énekoktatásban (2012/3.)
Turmezeyné
dr. Heller Erika: Hogyan gazdagíthatjuk újabb tartalmakkal a tehetségígéretek
műhelyeit úgy, hogy a kodályi alapelveket ne sértsük meg? (2012/6.)
Ungár
István: A citrusfa levelestől, ágastól. Egy magyar népdal drámája (2015/1.)
Ungár
István: A mese vége. Gondolatok Kodály Háry János-ának záró tablójáról
(2007/6.)
Virág
Barnabás: A félreértések elkerülése végett: Kodály-koncepció (2015/3.)
Zwolenszky Antal: Kodály tanítványainak kapcsolata a német iskolai zeneoktatással a harmincas években (2013/2.)
Lajtha
László pedagógiai munkássága
Dr. Erdős Ákos: Lajtha László kapcsolata a kóruszenével (2014/2.)
Dr.
Fehér Anikó: Lajtha László a népzenekutató és pedagógus IV/1. rész „Boldog
vagyok, hogy életem egy pici szakaszában mellette lehettem…” Beszélgetés
Mohayné Katanics Mária énektanárral, karnaggyal (2008/5.)
Dr. Fehér Anikó: Lajtha László a népzenekutató és pedagógus IV.2. rész „Annyit kaptunk, hogy egy életre el tudtunk indulni…” Beszélgetés Tóth Margit zenetudóssal (2008/6.)
Dr. Fehér Anikó: Lajtha László a népzenekutató és pedagógus IV/3. rész „Lajtha László munkássága… nem kapta meg a méltó elismerést…” Beszélgetés Olsvai Imre népzenetudóssal (2009/1.)
Dr. Fehér Anikó: Lajtha László a népzenekutató és pedagógus IV/4. rész „… Melegszívű volt, de úgy, hogy ezt igazából saját maga előtt is próbálta titkolni…”. Sebestyénné Farkas Ilona, zenetanár (2009/2.)
Dr. Lajtha Ildikó: 50 éve történt (2013/2.)
Oláh Péter fuvolaművész és Némethy Attila zongoraművész kapta 2015-ben a Lajtha László-díjat (2015/2.)
Solymosi Tari Emőke: A párizsi Schola Cantorum
követe. Lajtha László, a Nemzeti Zenede tanára I-II. rész (2007/4. és 5.)
Solymosi Tari Emőke: „Az elsődleges kívánsága
a mély, benső átélés volt.” Adalékok Lajtha László tanári portréjához Antal
Lívia énekművésznőtől (2008/3.)
Solymosi Tari Emőke: „Csak a zene volt
fontos”. Beszélgetés Kemény Endrével Lajtha Lászlóról, a Nemzeti Zenedéről, a
kamarazene-tanításról és sok másról (2008/1.)
Solymosi Tari Emőke: „Lajtha pedagógusi vénája legalább olyan erős volt, mint a zeneszerzői”. Arányi-Aschner György zeneszerzővel Lajtha László zeneszerzésóráiról, a „42-es cipőről”, és arról, hogy mitől lesz egy komponista sikeres (2008/2.)
A
TANÍTÁS MŰVÉSZETE – TEHETSÉGGONDOZÁS
….
Útmutató a Művészetoktatáshoz. Kreatív
kapacitások építése a 21. századra. A lisszaboni Művészetoktatási
Világkonferencia állásfoglalása (2006. 03. 30-i változtat) (2010/3.)
…..
A kincsesház kapujában. Beszélgetés Solymosi Tari
Emőkével. – „Az élet kincsesháza”. Beszámoló az MMA Művészeti nevelés,
művészettel nevelés a közoktatásban c. konferenciájáról (Magyar Nemzet/MMA 89.
Hírlevél) (2015/6.)
A Kodály-módszer
Kínában és hatása a kínai gyerekekre (Írta és fordította: Zhao Jing) (2015/3.)
"A Kodály-módszernél ma sem találni jobbat". Dr. Vigh Andrea a megújult zenei tanárképzésről, a mindennapi éneklésről, a XXI. századi módszerekről (Réfi Zsuzsanna) (2014/3.)
A közoktatás indikátor rendszere 2015. Szerkesztette: Varga Júlia. A kötet szerzői: Hajdu Tamás, Hermann Zoltán, Horn Dániel, Varga Júlia. (MTA KRTK KTI) (http:// econ.core/file/download/kozoktatasi/indikatorrendszer.pdf) (2015/3.)
„A magyar gitározás abszolút versenyképes!” Interjú dr. Vas Bence gitárművésszel, a tavaszi országos szakközépiskolai gitárverseny zsűrijének elnökével (Fehér Márta) (2013/3.)
A
Magyar Tudomány Ünnepe 2014. Az MTA egy hónapig tartó eseménysorozatáról
(2014/6.)
-
Dr. Dobi Ildikó PhD összefoglalója
-
Dr. Csépe Valéria: A hangok hatalma – a kognitív fejlődés és az újrahangolt agy
(videofelvételen)
„A
magyar zeneoktatás nemzeti kincs” Ember Csaba úgy véli, az elvonásokról
tárgyalni a zeneoktatás terén lehetetlen (Réfi Zsuzsanna interjúja) (2009/4.)
„A nyugodt nevelés oktatás éve?” Ember Csaba tragédiának tartja, hogy nincs átjárás az elméleti és gyakorlati képzés között. (Réfi Zsuzsanna interjúja) (2008/5.)
A
tehetséggondozást a jövő generáció szüleinél kell kezdeni! Beszámoló a szegedi
tehetségkonferenciáról (2014. XI. 29.) (MATEHETSZ Hírlevél) (2015/1.)
A tehetségkönyvtár új kötete Pedagógusszerepek a
tehetséggondozásban. Gyakorlati megközelítések. A kötet szerkesztője Polonkai Mária. A könyv ingyenesen letölthető ITT. (2015/6.)
„A teve púpját meg kell rakni”. Interjú
Némethy Attila zongoraművész-tanárral (Bokor Gabriella – Legato 34. szám)
(2015/2.)
„A zeneoktatás esélyt ad a jobb minőségű felnőtt-életre”. Magyar Margit a köznevelési törvényről, tankerületekről, megújulásról (Réfi Zsuzsanna) (2012/3.)
A
zenélés egy életforma. Interjú Hamari Júlia művésznővel novemberi mesterkurzusa
előtt. (Zsekov Éva Mónika) (2014/5.)
A zenélésből meríteni. Interjú dr. Vigh Andreával, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektorával (Legato - Bokor Gabriella) (2014/2.)
„Adják bele szívüket-lelküket a zenélésbe” – Beszélgetés Vermes Mária hegedűművésszel (Kovács Ilona) (2013/5.)
Ajándék
Békés-Tarhosról. Sebestyénné Farkas Ilona ének-zenetanárral, karnaggyal
Radóczy Jusztina beszélget (A SZÍV c. lelkiségi folyóirat után)
(2015/1.)
„…az biztos, hogy kell egy nagyon jó tanár is.” Szabadi Vilmos hegedűművésszel, a LFZE egyetemi docensével (Bokor Gabriella) (2014/1.)
„Az embert a művészet teszi emberré”. Marton Árpád szegedi interjúja Rév Lívia Párizsban élő világhírű zongoraművész-tanárral (2012/3.)
Az új zeneiskolai tantervekről. Beszélgetés Kovács Kálmánnéval, a Fővárosi Pedagógiai Intézet vezető szaktanácsadójával, a Magyar Zeneiskolák és Művészeti Iskolák elnökhelyettesével (Péter Miklós) (1996/5-6.)
Banda
Ede VI. Budapesti Csellófesztivál és Verseny. 2014. április 14-16. (2014/4.)
-
Fekete Ferenc összefoglalója
-
Dr. Déri György: Mi is a kamarazene?
„Bebújni a hangok mögé”. Interjú Perényi Eszter DLA, habilitált egyetemi tanár, professor emerita-val a 2013. évi XIV. Országos Koncz János Hegedűverseny tapasztalatairól (Bokor Gabriella) (2014/1.)
Beszámoló a XI. temesvári Eurorégiós „Alma Cornea Ionescu” versenyről (Zsigmondné dr. Pap Éva) (2013/3.)
Beszélgetések Sapszon Ferenccel - Helyezzük előtérbe a
zenei oktatást! (Hrecska Renáta
/ Magyar Hírlap) + Pályafutásának
alakulása és a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola története (MMA felvétele, 2015. III.) (2015/6.)
Cserna
Ildikó népzenei tanszakos zeneakadémiai növendékeinek YouTube felvételeiből
(2016/2.)
Egymásra találni… a kamarazenében. Interjú Fülei Balázzsal (Bokor Gabriella) (2013/5.)
Felnőttek zenei nevelése Európában. A zene integratív funkciója. „Musiques à l'école”, avagy egy könyvismertető margójára (Hercz-Dorman Aliz) (2013/4.)
Generációk orgonazenéje. Beszélgetés Virágh Andrással, a X. Országos Orgonaverseny zsűri elnökével (Bokor Gabriella) (2013/5.)
Generációk orgonazenéje. Beszélgetés Virágh Andrással, a X. Országos Orgonaverseny zsűri elnökével (Bokor Gabriella) (2013/5.)
Gracza Antal, a
bácskossuthfalvi általános iskola nyugalmazott ének-zenetanára (Herceg
Elizabetta) (2015/2.)
Helyzetjelentés
a finn végekről. Tharan Marianne interjúja dr. Kádár György Finnországban
élő zenetanárral (2014/5.)
Interjú dr. Don
Ester (of Music Education at Ball State University School of Music,
Indiana, United States) professzorral (Buzás Zsuzsa) (Az eredetileg angol
nyelvű beszélgetést Somlai Zsófia fordította) (2015/4.)
Interview with Dr. Don Ester, Professor of Music Education at Ball
State University School of Music, Indiana, United States (Zsuzsa Buzás) 2015/4.)
Interjú dr. Robert Palmerrel, az indiana-i Ball State University, School of Music zongora- és orgonatanszékének tanszékvezető egyetemi tanárával (Buzás Zsuzsa) (2014/5.)
Kadosa Pál Ifjúsági Zenei Fesztivál és a Tóth Aladár Zeneiskola ünnepi tanéve. Szívet-lelket gyönyörködtető hangversenyek (Ábrahám Mariann) (2013/6.)
Kamarazenei tábor a Szentendrei-kistérségben. Interjú Turmezeyné dr. Heller Erikával, Bolyky Zoltánnal, Káip Róberttel, Kékesi Judittal, Rozmán Lajossalés Schmidt Eleonórával (Darvassi Andrea) (2013/4.)
Képességfejlesztés
játékosan. Interjú Aczél Balázzsal
(tehetseg.hu) (2015/3.)
Kodály-módszer a 21. században (2014/5.)
A
Kodály-módszer közösségteremtő ereje – stúdióbeszélgetés B. Horváth Andrea
karnaggyal (A Vatikáni Rádió hangfelvétele) (2014/6.)
Kodály Zoltán
zenepedagógiai koncepciója a kecskeméti
Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézet honlapján (2015/5.)
Kodály Zoltánné Péczely Sarolta
bízik abban, hogy a Kodály-módszer alkalmazása
újra lendületet kaphat Magyarországon (Hirado.Hu) (2015/5.)
Konferencia a zenei szakképzés
megújításáról (MTI) (2015/4.)
Lehet így is… Ajándékozó visszatérés.
Beszélgetés Tschurl Károly brácsaművésszel. A beszélgetőtárs Ittzés Mihály
(2016/1.)
Levél Ujfalussy Tanár Úrnak (Laczó Zoltán) (2010/2.)
"Magam
sem gondoltam, hogy ennyire tanárrá is válhatok". Prunyi Ilona
életmentő zongorázásról, oktatásról, növendékekről, jubileumról (Réfi Zsuzsanna)
(2014/5.)
Munkacsoport „Az iskolai énektanítás megújítására, az iskolai éneklés megerősítésére” (MTI)
Művészettel,
zenével elvarázsolni a gyerekeket. Interjú Solymosi Tari Emőkével (Réfi
Zsuzsanna) (2012/6.)
Nagyon sok
tehetséget nagyon korán elveszítünk!” Interjú Csapó
Benő egyetemi tanárral, SZTE BTK Neveléstudományi Intézet vezetőjével, az
MTA doktorával a
jó iskola és tanár ismérveiről, a finn iskolákról, a konfliktuskezelésről, és a
tanári tekintélyről (2010) (2015/4.)
„Nincs
reménytelen
eset, csak az idő volt még
kevés…” Gulyás Csilla minden korosztályt örömmel tanít a hárfázás szeretetére (Réfi
Zsuzsanna) (2015/4.)
Orbán György: AULOS - KÉTÁGÚ SÍP. Zongoradarabok a polifónia gyakorlására (Ábrahám Mariann) (2014/3.)
„Szerencsém, hogy a szakmám a hobbim…” Március 8-án volt 80 éves Földes Imre, a korszakos jelentőségű zenetörténész-professzor (MusiciansWho - Fürth Lívia) (2014/2.)
„Szerencsés csillagzat is kell…” Beszélgetés Ábrahám Márta hegedűművész-tanárral, a IX. Országos Bartók Béla Hegedű-duó Verseny (2013. IV. 19-20.) zsűri-elnökével (Bokor Gabriella) (2013/4.)
Új
zongora a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karán (2016/2.)
Ünnep. XIV.
Országos Zeneiskola Zongoraverseny (Nyíregyháza, 2016. III. 18-20.). Interjú
dr. Hargitai Imre
zongoraművész-tanárral, a zsűri elnökével (Ábrahám Mariann) (2016/2.)
„Várom a csillagot, és a csillag
megszületik”. Mohayné Katanics Máriával
beszélget Albert Zsuzsa (2003) (2016/2.)
„A zenélést, az éneklést felírnám receptre”. Katonáné Malmos Edit feladatokról,
tanításról, közösségteremtésről (Réfi
Zsuzsanna) (2016/2.)
Zenei
képességfelmérés a pápai ovikban (Hetyei József) (2015/3.)
Zeneiskolai koncertek az AMT szerzőinek műveiből Dorogon és Monoron (Szendi Ágnes és Zsombok Erika) (2015/3.)
„Zenélni
kell…” Josef Mertin beszél életéről és a zenetudományról I és II. rész (Urbanetz-Vig
Margit) (2014/6.)
Zeneoktatás a Közel-Keleten (MusiciansWho / Kondor Kata) (2015/2.)
Zeneoktatás
Afrikában (MusiciansWho/Kondor Kata) (2015/3.)
Zeneoktatás
Ausztráliában és Új-Zélandon (Kondor Kata-MusiciansWho) (2015/5.)
Zeneoktatás az
Egyesült Államokban (MusiciansWho / Kondor
Kata) (2015/4.)
Zenével
lekötni az energiákat. Beszélgetés Szenthely Miklós Kossuth-díjas
hegedűművész-tanárral, a Virtuózok zsűritagjával (Bokor Gabriella) (2015/1.)
Ábrahám Mariann: A XXI. század nevelője: Varró
Margit (2003/5.)
Ábrahám Mariann: A zenei tehetségről. Beszélgetés Schweitzer Katalin tanárnővel (2012/1.)
Ábrahám Mariann: A zongora szekció munkájáról
(1984/2.)
Ábrahám Mariann:
Beszélgetés Balassa Sándor zeneszerzővel a zenetanítás jelenéről és
jövőjéről (1994/1.)
Dr.
Ábrahám Mariann: Beszélgetés Nádor György professor emeritussal a 2013.
évi nyíregyházi országos zongoraversenyről (2013/3.)
Ábrahám Mariann: Betekintés Soproni József alkotóműhelyébe. Beszélgetés a szerzővel a Jegyzetlapok című zongoradarab-sorozatról (1984/8-9.)
Ábrahám Mariann: Hatvanöt év tapasztalatainak
összefoglalásaként. Máthé Klára – Felkészítés a zenei pályára (1985/11.)
Ábrahám Mariann: Johann Sebastian Bachról 1. Ahogy a kortársak látták (1985/8-9.)
Ábrahám Mariann: Johann Sebastian Bachról 2.
Ahogy kortársaink látják. (Képzelt beszélgetés egy televízió-film
nyomán) (1985/8-9.)
Ábrahám Mariann: Gondolatok Varró Margit pedagógiai művészetéről (1988/3.)
Ábrahám Mariann: Gondolatok Varró Margit pedagógiai művészetéről (1989/3.)
Ábrahám Mariann: Gondolatok Varró Margit pedagógiai művészetéről (1990/12.)
Ábrahám Mariann: Gondolatok Varró Margit pedagógiai művészetéről (1990/12.)
Ábrahám Mariann: Hatvanöt év tapasztalatainak
összefoglalásaként. Máthé Klára – Felkészítés a zenei pályára (1985/11.)
Ábrahám Mariann: Johann Sebastian Bachról 1. Ahogy a kortársak látták (1985/8-9.)
Ábrahám Mariann: Johann Sebastian Bachról 2.
Ahogy kortársaink látják. (Képzelt beszélgetés egy televízió-film
nyomán) (1985/8-9.)
Ábrahám Mariann: Kadosa Pál Ifjúsági Zenei Fesztivál és a Tóth Aladár Zeneiskola ünnepi tanéve. Szívet-lelket gyönyörködtető hangversenyek (2013/6.)
Ábrahám Mariann: Lépésről - lépésre… zongorára, 4 kézre. Sári József négykezes zongoradarab sorozatáról beszélget a szerzővel (1985/8-9.)
Ábrahám Mariann: Liszt és a zongorapedagógia. Bertrand Ott könyvéről (1986610-11.)
Ábrahám Mariann: Miért is volt ő (Máthé Klára)
kiváló (1995/5.)
Ábrahám Mariann: Miért kiváló? Néhány gondolat
Máthé Miklósné, (Klári néni) óráinak hallgatása nyomán (1979/12.)
Ábrahám Mariann: Néhány gondolat az évfordulók kapcsán J. S. Bachról Kemenes András zongoraművész-tanárral és Dávid Gábor műfordítóval (2010/2.)
Ábrahám Mariann: Rövid ismerkedés a moszkvai
Központi Zeneiskolával (1973/4.)
Ábrahám Mariann: Továbbképzés – a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem akkreditált továbbképzési programjai (2000/1.)
Ábrahám Mariann:
Varró Margit nyomában (VI/1.) (1986/10-11. és 2016/2.)
Varró Margit nyomában (VI/2.) (1987/3. és 2016/2.)
Varró Margit nyomában (VI/3.) Riportok a tanárral (1988/3. és
2016/2.)
Varró Margit nyomában (VI/4.) (1988/10-11. és 2016/2.)
Varró Margit
nyomában (VI/5.) Élő zongoratanítás - Zeneműkiadó -Hatvan
év után, a magyar nyelvű kiadás előtt (1989/3. és 2016/2.)
Varró Margit nyomában (VI/6.)
(1990/12. és 2016/2.)
Abrudbányay Zoltán: MIDI BIBI – Háttéranyag a zeneiskolák megújulásának polémiájához (1995/4.*)
Dr.
Adrovicz István: „Methode pour
Ágainé Bocskay Irén: Az ének-oktatás problémái (1962/6.)
Agócs Gergely: A mesterség elsajátításának társadalmi intézménye a cigányzenészek körében (szlovákiai magyar példák) (2014/4.)
Altorjay
Tamás: Beszámoló a 2013. évi Kodály Zoltán zenepedagógiai konferenciáról
(2013/3.)
Ambrus Péterné: Tanító szakos hallgatók gyakorlata a mentor szemével (2013/5.)
Andorka
Péter: Az Off-koncepció bemutatása (2015/5.)
Dr.
Antal-Lundström Ilona: A kiválóság titka. Az esztétikai alapú pedagógia. Az
esztétika pedagógiai elemzése a demokratikus állampolgár formálásának
eszközeként (2014/3.)
Dr.
Antal-Lundström Ilona: A korai évek zenei-esztétikai tevékenységeinek
jelentősége (2014/5.)
Dr.
Antal-Lundström Ilona: „A zene mindenkié, de hogyan tehetjük azzá?”
-
Emlékezések, gondolatok és kérdések Kodály Zoltán: A ZENE MINDENKIÉ c.
szöveggyűjteménye előszavának újraolvasásakor és a - „A zene
ajándékba” c. tanulmánykötet 5. fejezetéből részletek (A zenei oktatás, mint a
zenei nyelv kialakításának folyamata, A folyamat pedagógiai vezetése,A zenei -
esztétikai fejlődés, A zene megértése, A zene esztétikai megértése tágítja
horizontunkat) (2014/6.)
Dr.
Antal-Lundström Ilona: Kodály pedagógiai elvei a modern esztétikai filozófia
tükrében (2013/6.)
Dr. Antal-Lundström Ilona: Kodály Zoltán
zenei nevelési rendszerének pedagógiai értelmezése. A 2015-ös őszi
előadások gondolatmenete: (ELTE, Kodály
terem, Miskolc, Bartók terem) (2015/6.)
Antók Zsuzsanna: Zenetanári hitvallás (2010/1.)
Apagyi Mária-dr. Lantos Ferenc: Integratív, komplex művészeti nevelés (2011/2.)
Apagyi Mária: Kreatív zongoratanulás. ZongorÁlom.
Kottabemutató I. (2009/1.)
Apagyi Mária: Kreatív zongoratanulás. ZongorÁlom.
Kottabemutató II. (2009/3.)
Asztalos Andrea: Az éneklési képesség fejlődése és vizsgálata (2015/5.)
Aszalós Tünde: Beszámoló egy „zongorapedagógiai
misszió” újabb eseményéről (2014/2.)
Aszalós
Tünde: Gondolatok a zongorapedagógia kérdéseiről. (A Tóth Aladár Alapítvány
gondozásában megjelentetett módszertani füzet „Tanítási tapasztalatok II.” c.
fejezete) (2013/3.)
Aszalós Tünde: Stílusismeret és technikaképzés (2009/1.)
Asztalos Andrea: A dallamírási készség (2012/3.)
Asztalos Andrea: A jó zenepedagógussá és zenei nevelővé válás útja (2015/1.)
Asztalos Andrea: Gyermekek és fiatalok hangképzése, hangképzési problémái (2014/2.)
Asztalos Andrea: Kottaolvasás-lapról éneklés (2013/3.)
Asztalos Kata: A zenetechnológia kutatási irányzatai és alkalmazási lehetőségeiaz oktatásban. Beszámoló a Sempre MET 2014 konferenciáról (2014/3.)
Avar
Judit: Az énektanulásról prózában
és versben. Ez a dal, nemcsak énekelni vágyóknak szól (2012/2.)
Babits Péter: A zenetanítás kezdeti nehézségei (2015/6.)
Bakos Anita: Zenetanulás színesen - a színes kotta módszer magyar nyelvű kiadványai (2014/3.)
Barth István: Tanuló-fuvola előképzős gyermekek
részére (2015/3.)
Balás Endre: „…a
zene ügye az általános iskolában nem is a zene ügye elsősorban”. Posztumusz
interjú Kodály Zoltánnal (2015/6.)
Balázs Mária: A zeneoktatás szerepe kisgyermek, és kisiskolás korban. Colour Strings”, Színes Húrok Magyarországon (2014/1.)
Balázsné Szatmári Éva: Múlt, jelen és jövő a zeneoktatásban (2007/2.)
Dr. Báll Dávid: A zongorapedagógia lehetőségei – a Bartók–Reschofsky-féle zongoraiskola (2014/4.)
Bánki Péter: Hegedűtanításunk kérdéseihez (1963/3.)
Bartalus Ilona: Mozaikok – A Kodály ügyben (2013) (2015/4.)
Bartók Karola: A harmonikatanítás helye a zeneoktatásban(1962/4.
Beaudoin, Paul: A digitális korszak száguldó sebességgel élő szülötteinek tanítása. (Fordította: dr. Ábrahám Mariann) (2010/3.)
Benedek
Mónika: The role of piano
improvisation in teaching harmony, using combined materials selected from the
Baroque period and jazz standard repertoire: towards a comprehensive approach –
main findings of PhD research - A zongora-improvizáció szerepe és
széleskörű alkalmazása a barokk és jazz harmónia tanításában – egy doktori
kutatás eredményei (2016/2.)
Benedekfi István - Buzás Zsuzsa: A hangszertanulás lehetséges transzferhatásai (2016/1.)
Béres János: A fúvós
előképzőről (1963/2.)
Dr. Berkes Kálmán: Hozzászólás „Az ifjúsági zenekarokról” c. cikkhez(1962/4.)
Dr. Berkes Kálmán: Néhány gondolat pedagógiai módszerekről (1996/6.)
Dr. Berkes Kálmán: Néhány szó zenepedagógiánkról, illetve fúvóspedagógiánkról (1960/3.)
Bárdos Jenő: A
zene felemel… és megtart. A Snétberger Zenei Tehetség Központ, mint pedagógiai
kihívás és iskolakísérlet (Társadalmi Együttélés 2012/3. szám) (2015/5.)
Dr. Bodnár Gábor: A zene szaknyelvéről (2012/2.)
Dr. Bodnár Gábor: Bachelor-Master képzés az
ELTE BTK zenei tanszékén (2008/3.)
Bokor Gabriella: Mindenkihez egyénileg kell megtalálni az utat. Interjú Szabó Péter gordonkaművésszel (2011/4.)
Bosnyák Csilla: Játékos kottaolvasás kicsiknek 1. (Fittler Katalin recenziója) (2014/5.)
Bozsér Zoltán: A különórákról (1961/1-2.)
Bozsér Zoltán: Hogyan tanultam pedagógiát a fogorvosnál (1962/2.)
Dr. Bruckner Adrienne: Merre
tovább az ének- zene- szolfézs- karvezetés oktatásban? (2015/1.)
Budai
Krisztián: A mester - tanítvány kapcsolat (2013/2.)
Budai
Krisztián: A népi ütőhangszer - Egy új tantárgy körvonalazódik? 2015/2.)
Budai
Krisztián: Népi ütőhangszeres videó lista (2015/4.)
Buzás
Zsuzsa: Információs és kommunikációs technológia alkalmazása a zeneoktatásban -
a hagyományostól a modern módszerekig (2012/5.)
Buzás
Zsuzsa: Kodály Zoltán pedagógiai célú zeneműveinek felhasználása a
zeneművészeti szakközépiskolában (2013/2.)
Buzás Zsuzsa – dr. Szarka Júlia: Zenepedagógiai doktori kutatások hazánkban és külföldön. Beszámoló az MTA Pedagógiai Tudományos Bizottságának Tantárgy-pedagógiai Albizottsága és a Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat IV. Kerületi Tagintézménye zenepedagógiai kutatásokkal kapcsolatos nyilvános üléséről (2014/4.)
Dr. C. Nagy Béla: A népdal tanítása (1961/4.)
Dr. C. Nagy Béla: Népzene a nevelésben (1964/7-8.)
Dr. C. Nagy Béla: Népzene órák (1962/3.)
Dr. Csapó Benő: Csengeri János (1856-1945) öröksége
– a Magyar Pedagógia a 21. században (2015/3.)
Csató Mónika: Nyiss és láss! (2.) És… még mindig: az énekórákról
(2015/4.)
Csató
Mónika: Paradigmák harca, műfajok harca. Még mindig az ének-zene tanítás vitájáról (2015/5.)
Csillag Ferenc: A hűségről és a követőkről (2003/4.)
Csillag Ferenc: A pedagógus felelőssége. Gondolatok a tehetségfejlesztés pedagógiai felelősségéről (2011/4.)
Csillag Ferenc: Az esztétikai nevelés – ma,
hazánkban (2008/2.)
Csillag Ferenc: Mérhető-e a mérhetetlen?
(2007/2.)
Csillag Ferenc: Szubjektív gondolatok, benyomások. Du Yaxiong: A kínai zene zeneelméleti alapjai és kulturális háttere c. munkájának megismerésekor (2009/2.)
Czakó Dóra: „Kreativitásra kreatív tanárok tudnak nevelni. (2015/4.)
Czigány
György: Napsugarak zúgása (2015/1.)
-
Füst Milán Rácz Aladárról beszél,
-
Fél óra Ungár Imre otthonában
Czövek Erna: Hivatásos zenészképzés (1964/7-8.)
Czövek Erna: Korszerű zongoraiskola tervezete I. (1963/3.)
Czövek Erna: Korszerű zongoraiskola tervezete II. (1963/4.)
Czövek Erna: Zenepedagógiánk útja (1962/5.)
Damjana Zupan: Milyen tanári szókincs teszi a
növendéket eredményessé? (Fordította:
Péter Zoltán) (2014/4.)
Daragó Rita Laura: Az improvizáció szerepe és gyakorlata
az alternatív zenepedagógiai koncepciókban
(2016/1.)
Deák Ágnes: MESTEREIM. Tanulóéveim Rados Dezsőnél,
Weiner Leónál és Szabolcsi Bencénél (2013/2.)
Deák
Ágnes: Tanárok, kollégák, emlékmorzsák, emléklapok
(Víg
Árpád, Deák István, Zöldi Sándor, Schönfeld Judit, Hidy Márta, Dékány Béla,
Balogh Ferencz, Banyák Kálmán, Martczy Johanna, Küllei Angéla, Solt Ilonka,
Fülep Tamás, Ötvös Magda, Gerle /Grósz/ Róbert, Cserfalvi Elíz, Kótai Erika,
Flesch Imre, Szamosi Lajos, Móri Béla, Jáki Tóth Pál, Felvinczi Takács Alice,
Bárány Sziszi, Jámbor Böske, Fenyő Ferenc, Varjas Anna) (2015/1.)
Deák-Kucsera Boglárka: „Varázsoljunk!” A
budapesti Mozgásjavító Általános Iskola, Egységes Gyógypedagógiai, Módszertani
Intézmény és Diákotthon, és a Zenei munkaképesség-gondozás, Kovács-módszer
lehetséges kapcsolata dr. Kokas Klára emlékére (2014/5.)
Deákné Szabó Zsuzsanna: A hegedű reneszánsza a váci főiskolán és egy elfelejtett kotta (2012/3.)
Dekresz Sándor: Giocoso (1999/1.)
Dénes László: A lapról olvasás tehetsége, kialakulása és alapvető technikája (1959/2.)
Dr. Déri György:
A Friss Antal Gordonkaversenyről (2015/3.)
Dr. Déri György: Mi is a kamarazene? (2014/4.)
Guncz Nóra – Kemény Ágnes – Deszpot
Gabriella: Életerő a Zenéből (2015/3.)
Dr.
Deszpot Gabriella – dr. Vass Éva: Multidiszciplináris kutatási lehetőségek a
Kokas-módszer vizsgálatára (2015/1.)
Dr. Deszpot Gabriella: Üzenet a kapukon
túlról. Megjelent a Kokas Klára filmjeiből készült gyűjteményes album (2013/3.)
Dr. Deszpot Gabriella: Zenei átváltozás. Kokas Klára komplex művészeti programja, mint pedagógia és terápia (2009/6.)
Dietrich
Helga: Forrai Katalinra emlékezünk (2015/1.)
Dobos Bianka: A zenei
teljesítményszorongás és a szociális fóbia kapcsolatának vizsgálata (2015/2.)
Dr. Dobszay László: A népzenekutatás újabb
eredményei és zeneoktatásunk (1996/1.)
Dr. Dobszay László: A szolmizáció (1961/7-8.)
Dr. Dobszay László: Az összhangzattantanítás megújításáról (1964/7-8.)
Dr. Dobszay László: Bartók műveinek interpretációja és a modern előadói stílus (1959/2.)
Dr.
Dobszay
László: Levél a gordonkatanárokhoz (1963/3.)
A
Dohnányi-metodika (közreadta és fordította: Kovács Ilona)
-
I. rész Dohnányi-metodika (2004/4.)
- II. rész Beszélgetés Váczi Károly
zongoraművésszel (2004/4.)
III. rész
Catherine A. Smith: Dohnányi, a tanár (2005/1.)
Dr. Dohány
Gabriella: A zenei műveltség értelmezésének lehetőségei (2016/2.)
Dr.
Dohány Gabriella: Zenei műveltség és az ének-zene tanulásával kapcsolatos
háttérváltozók összefüggéseinek empirikus vizsgálata a középiskolás tanulók
örében c. PhD értekezés tézisei (2014/5.)
Dr.
Dohány Gabriella: Zenei műveltség értékelése a középiskolás fiatalok körében A zene szerepe a 21. századi Európában es
Magyarországon (2010) (2015/3.)
Dohnányi Ernő: „… a zenepedagógusok elszörnyülködésére” – Dohnányi Ernő és a lapról-olvasás (Közreadja: Kusz Veronika) (2012/2.)
Domonkos Máté: A zenepedagógia társadalmi szerepéről (1999/5.*)
Dostal,
Jan: A gyengébb képességű gyermekek kezdőtanításáról (Fordította és közreadta:
Ábrahám Mariann) (1986/4.)
Dr. Duffek Mihály: A
megfoghatatlan – megfogható… (2015/6.)
Dr.
Duffek Mihály: Tanár és növendék, mester és tanítvány – XXI. századi gondolatok
Varró Margit nyomán (2009/3.**)
Elisabeth, Eshwe: A Stanislawski módszer a zenetanításban – Tanítható-e a kreativitás (2001/1-2.)
Ember Csaba: Az alapfokú zenei oktatás jövője
a magyar oktatási rendszerben (2008/2.)
Ember Csaba tragédiának tartja, hogy nincs
átjárás az elméleti és gyakorlati képzés között (Réfi Zsuzsanna interjúja
„ A nyugodt nevelés oktatás éve?” címmel (2008/5.)
Enreiterné Bányai Edit: Játsszunk zenét! I-II. – az élményszerű zenetanításról – (2007/4. és 5.)
Enreiterné
Bányai Edit: Kezdők tanítása furulyára - Az első két (három) év I-II.
(2011/3.)
Enreiterné
Bányai Edit: Kezdők tanítása furulyára - Az első két (három) év
(2/1.
rész) (2011/4.)
Enreiterné Bányai Edit: Kezdők tanítása
furulyára - Az első két (három) év (II/2. rész) (2011/5.)
Erdélyi Judit: A kezdő zongoratanárok viszonya Varró
Margittal (2009/3.)
Ernyei László: Gondolatok
a harmonika hangolásáról (2016/1.)
Fabényi Réka: Europa in Takt: Tanítsunk
hangszerjátékkal. Hangszertanítás az értelmileg akadályozott gyermekeknél
(képes beszámoló
(2013/2.)
Fábián János: Amikor a lélek énekel (2012/2.)
Farnadi Tamara: A zenében lelt öröm (2012/3.)
Farnadi Tamara: Hagyomány és megújulás az alsó tagozatos énektanításban. Betekintés a Kerettantervekbe (A 2014. évi Győri Zenei Nevelési Konferencián elhangzott előadás átdolgozott változata) (2014/4.)
Fasang Árpád: A tanulók értékelése és osztályozása(1996/6.)Fasang
Árpád: Az osztályozás gondjai (1962/10.)
Fasang Árpád: Miben más a muzsikus, mint a
több ember? (Fasang Árpád tanévnyitó beszéde a Bartók Béla Zeneművészezi
Szakiskolában) (1964) (1999/3-4.)
Dr. Fehér Anikó: A Kodály-módszer (2012/6.)
Dr. Fehér Anikó: „Egyenként építem bele a kórusom tagjait a zenébe”. Interjú M. Katanics Máriával (2012/5.)
Dr. Fehér Anikó: Ki mire tanítható? (Kell-e rendszerváltás a zeneoktatásban, avagy „ Hej nem szeretem az idők járását”) (2009/6.)
Dr.
Fehér Anikó: Miért szép a magyar népdal?
Válasz Tihanyi Lászlónak (2011/1.)
Dr.
Fehér Anikó: „Mindenkit érhet zenekar!” Interjú Párkai István professzor
emeritusszal. (Muzsika a katedrán. Beszélgetés 25 magyar pedagógussal c.
interjú kötetből) (2012/3.**)
Dr. Fehér Anikó: „Nem tanítgatni kell, hanem megtanítani konkrét, mérhető dolgokat”. Interjú dr. Mindszenty Zsuzsánnával, az ELTE BTK Zenei Tanszékének docensével, a Musica Nostra kórus Liszt Ferenc- és Artisjus-díjas karnagyával (2011/3 és 2011/4.)
Dr.
Fehér Anikó: „Szerelemmel kell szeretni a zenét, de akit tanítunk, tán még
jobban”. Interjúja Bartalus Ilonával (2012/4.)
Fehér Márta: Tehetséggondozás és egészségmegőrzés. Interjúja dr.
Masopust Katalinnal (2012/3.)
Fehérvári Anita: A tanár-diák viszony kérdése (2009/3.)
Felker Daniella
Anna: Ízlésformálás az óvodában 2015/4.,
Felsmann Adrienn: A kamarazene, mint közösségformáló erő. (A 2014. évi Győri Zenei Nevelési Konferencián elhangzott előadás átdolgozott változata) (2014/4.)
Fleck Erka: A zenei formatan új útjai – Kokas Klára és Dienes Zoltán Pál nyomdokain (2005/5.)
Fodor Csaba: A francia barokk repertoár bevezetése
az alapfokú furulyaoktatásba (2015/4.)
Frank Lajos: A jobb és bal kéz fokozatos kiművelésének módszere a gordonkatanításban (1964/1.)
Frank Lajos: A jobb és bal kéz fokozatos és céltudatos kiművelése a gordonka tanításban (1964/2.)
Friss Gábor: „Be van fejezve…”?! (1997/2.*)
Friss Gábor: Miért csak rombolunk? (1991.) (1996/5-6.)
Funkhauser, Matthias: Fritz Jöde
'Tonika-Do' Szemináriuma Budapesten 1938-ban. Történelmi Háttér - Tartalom -
Módszer – Kihatásai (2015/4.)
Fülep Márk: Együtt zenélni jó! 10 éves
Fülep Márk fuvolaegyüttese – Budaörs, Leopold
Mozart Zeneiskola (2016/1.)
Füst
Milán: Varró
Margit: Zongoratanítás és zenei nevelés
(2015/1.)
Garay György: A felsőfokú képzés hibája, hogy
a fő cél a pódiumra való nevelés (1960/5-6.)
Dr. Gárdonyi Zoltán: A zenei formaérzék
fejlesztésének módszertani kérdései – vázlat (1968) (1999/3-4.)
Gállné Gróh Ilona: Zenei nevelés az óvodáskor előtt. „Ringató” – kisgyermekkori zenei nevelés a kodályi elvek alapján (2008/3.)
Gát József: A hangszerrel való kapcsolat megteremtése I. (1960/7-8.)
Gát József: A hangszerrel való kapcsolat megteremtése II. (1960/9.)
Gát József: A hangszerrel való kapcsolat megteremtése II. (1960/10.)
Gát József: Az etűdök játékáról(1962/4.)
Gát József: Zeneoktatásunk kérdéseiről (1959/3.)
Gát József: Zeneoktatásunk kérdéseiről
(1960/1.)
Gerencsérné Szeverényi Ilona: A hallás nyelve.
A háromdimenziós tér (1996/3.)
Gerencsérné Szeverényi Ilona: Gravitáció a
hangszerjátékban (1999/5.*)
Gerényi Gábor: Válasz Abrudbányay Zoltánnak
(1996/2.)
Gertheis Piroska: A zenei tehetség korai megjelenése az életrajzokban (2012/4.)
Gonda János: Improvizáció és pedagógia
(2000/1.)
Gonda János: Ötvenéves a Jazztanszak (2015/1.)
Gödri Dániel: Boomwhacker, avagy hogyan
„csövezzünk” az ének-zene órákon?
(2016/2.)
Gönczy László: A szakmai halál küszöbe (részlet) (1996/1.)
Gönczy László: Kodály-koncepció: A megértés és alkalmazás nehézségei Magyarországon (2012/4.)
Gönczy László: Tiszteletkör helyett. II. Országos Zeneiskolai Improvizációs Találkozó (1996/4.)
Gulyás Csilla: „Virtuózok” a felkészítő tanár szemével - beszámoló a Zenetanárok Társaságának szakmai fórumáról (2015/3.)
Guncz Nóra – Kemény Ágnes – Deszpot
Gabriella: Életerő a Zenéből (2015/3.)
Gyarmati Eszter: Érték és értékőrzés a művészeti nevelésben (2004/4.)
Gyarmati-Ruszka Andrea: Kipróbált
jó módszerek, jó gyakorlatok (A Győri Zenei
Nevelési Konferencián 2014. május elhangzott előadás szerkesztett változata)
(2014/5.)
Dr. Gyarmathy Éva: A zenei tehetség (2012/2.)
Dr. Gyarmathy Éva: Kreatív tehetség és tanulási zavarok (részlet) (2013/3.)
Dr. Gyarmathy Éva: Tehetség és a tanulási zavarokkal küzdő kiemelkedő képességű gyerekek (2012/4.)
Győrffy István: Un poco meno mosso, avagy: csakugyan zsákutcában van-e zeneelmélet oktatásunk? Váladsz Németh Rudolfnak (1998/4.*)
Győrffy István: Kettős szorításban (2011/2.)
Hámori Máté: Zenekar az iskolában – gondolatok az iskolai ifjúsági koncertek megújulásáról (2013/4.)
Hegedűs András: Zongoratanítás kezdőfokon I. (1964/9.)
Hegedűs András: Zongoratanítás kezdőfokon II. (1964/10.)
Hegedűs András: Zongoratanítás kezdőfokon III. (196411.)
Hegedűs András: Zongoratanítás kezdőfokon IV. (1964/12.)
Dr. Hegyi István: Hangsorok. Hangszerek és hangsorok kapcsolata (2012/5.)
Dr. Hegyi István: Az Orff Schulwerk alapelvei
és tartalma (1996/4.)
Dr. Hegyi István: Párhuzamok és tanulságok (a
külföldi zeneoktatás eredményeiről) (1998/1-2.*)
Heimann Ilona: Kérdések és válaszok a tehetséggondozásról és tehetségvédelemről. Mának is szóló válogatás a tehetségvédelem és tehetséggondozás múltjából (2011/6.)
Prof. Herbert, David. G: A virtualitásról és zenei nevelésről on-line környezetben (Fordította: Ábrahám Mariann) (2009/4.)
Herceg
Attila: A mentális gyakorlás szerepe a zenei képességfejlesztésben (2015/6.)
Herceg Attila: Az információfeldolgozási stratégiák
szerepe a zenetanulásban (2013/6.)
Hercz Dorman Aliz: Betekintés az európai
országos zeneoktatási rendszerébe. (I.) Zeneoktatás a
Horvát Köztársaságban (2013/5.)
Hercz Dorman Aliz: Betekintés az európai
országos zeneoktatási rendszerébe. (II.) Zeneoktatás
a Belgiumban (2013/6.)
Hercz Dorman Aliz: Betekintés az európai
országos zeneoktatási rendszerébe. (III.) Zenetanárok képzése Németországban
(2014/1.)
Hercz Dorman Aliz: Betekintés az európai országos zeneoktatási rendszerébe. (IV.) Az olasz zenetanárképzés felépítése és szakmai háttere (2014/2.)
Hercz Dorman Aliz: Betekintés az európai országos zeneoktatási rendszerébe. (V.) A spanyol zeneoktatás helyzetéről (2014/3.)
Hercz Dorman Aliz: Betekintés az európai országos zeneoktatási rendszerébe. (VI.) Zenetanárképzés Szlovéniában (2014/4.)
Hercz Dorman Aliz: Betekintés az európai országos zeneoktatási rendszerébe. (VII.) Zenetanárképzés Lengyelországban (2014/5.)
Hercz Dorman Aliz: Betekintés az európai országos zeneoktatási rendszerébe. (VIII.) Zenetanárképzés Szlovákiában (2014/6.)
Herpay Ágnes: Kortárs
zeneművek felhasználási lehetőségei az alap- és középfokú fagottoktatásban
(2015/3.)
Héjja Bella: Az
alapfokú és középfokú zeneoktatás helyzete (2016/2.)
Hollerung
Gábor: Kulcsot kell adni a fiatalok kezébe.
Az
iskolai énektanításról, a zeneoktatásról és az élményadásról (2014/5.)
Hollós Máté: Mesterek nélküli mester. B. Sipos
Éva tanári pályájának összegzése (1996/4.)
Hollós Máté: Tóparton Kokas Klárával (2009/6.)
Horn
Gabriella: Tetszhalottá vált a Kodály-módszer (168 óra online)
Hovánszky Jánosné: A pedagógusképző intézmények felelőssége az énekes pedagógusmodell kinevelésében (2013/1.)
Hunyadi Zsuzsanna: Kreativitás a zenetanításban (2014/3.)
Hunyadi Zsuzsanna: Új tanulásfelfogás,
új tudásfogalom a közismereti oktatásban
– milyen tanulságokkal járhatnak ezek a zenei oktatás számára? (2015/4.)
Zsuzsanna
Hunyadi: New learning concept, new notion of knowledge in the public education
– what results and morals do they present for music education? (2015/4.)
Prof. dr. Dr./H.C.Huszár Elvira: A
karvezetés alapjai. A karvezetés alapjai. Összefoglaló
(2015/5.)
Prof. dr. Huszár Elvíra: A Kodály módszer megvalósításának lehetősége a Vajdaságban (2013/3.)
Ittzés Mihály: Zeneirodalmat és nem zenetörténetet tanítunk (részlet) (1996/1.)
Ittzés Mihály: „Kodály után” – a zenepedagógia elvi kérdései és gyakorlata Dobszay László életművében (2013/4.)
Ittzésné
Kövendi Kata: Zenetanítás angolul (1997/1.*)
Írjon-e
a (leendő)
muzsikus?
-
I. Solymosi Tari Emőke bevezetője Major Zsófia
szakdolgozat-fejezetéhez
-
II. Major Zsófia: Janáček zenéjének stílusa a népzene hatásának
tükrében (2011/3.)
J. Irsai Vera: A zenetanfolyami felvételi vizsgákról (1959/1.)
J. Irsai Vera: Produkció és zenei
tájékozottság (1960/1.)
Jakobs, Rhoda L. dr.: Új irányzatok az oktatás globalizálásában, avagy hogyan tanul gondolkodni a világ körülöttünk? (1997/2.*)
Dr.
Janurik Márta: A zenei képességek szerepe az olvasás elsajátításában (2014/6.)
Dr. Janurik
Márta: Áramlatélmény az iskolai ének-zeneórákon (2015/3.)
Dr. Janurik Márta: Hogyan viszonyulnak
az általános és középiskolás tanulók a klasszikus
zenéhez? (2015/4.)
Janurik
Márta-Józsa Krisztián: A zene és a tanulás (Első megjelenés: Tanító 2016/1.
szám) (2016/1.)
Jeney Zoltán:
Helyes hangképzés – tiszta intonáció (1964/2.)
JÖVŐ-KÉP (Dr. Ábrahám Mariann
interjú-sorozata
-
I. rész. Beszélgetés Laczó Zoltánnal, a ZETA elnökével (2008/1.)
- II. rész. Társadalmat befolyásol
képességünket erősíteni. Mindennek az alfája és ómegája a közoktatás
színvonala. Interjú dr. Kerek Ferenc dékánnal (2008/1.)
-
III. rész Kodály Emlékév, Szeged. Kodály – pedagógia és zeneoktatás sorsa a
jelenkori Magyarországon. Szimpózium és vitafórum a Szegedi Tudomány Egyetem
Zeneművészeti Karának rendezésében 2007. december 13-án. (2008/2.)
--
Ember Csaba: Az alapfokú zenei oktatás jövője a magyar oktatási rendszerben
--
Eckhardt Gábor: Csepűrágók, zsonglőrök: Avagy Muzsikusok, merre tovább?
--
Stachó László: Érték, öröm és haszon a Kodály-módszerben
--
Gönczy László: Kodály országa – az eltékozolt lehetőségek országa
--
Rozgonyi Éva hozzászólása
--
Dr. Kerek Ferenc összefoglalója
- IV. rész. „…Több évtizedre szóló alapozás
folyamatában…” Ábrahám Mariann beszélgetése dr. Duffek Mihállyal, a Debreceni
Egyetem Zeneművészeti Karának dékánjával (2008/3.)
- V. rész. „Én a minősítéstől feltétlenül azt
vártam…” Ábrahám Mariann interjúja Czermann Cecíliával, a 40 éves Dunakeszi
Farkas Ferenc Művészeti Iskola igazgatójával (2008/3.)
- VI. rész. Új kezdeményezések
szellemében. Beszélgetés a Pécsi Városközponti Iskola Liszt Ferenc Zeneiskolája
igazgatójával, Zsoldos Attilával (2008/4.)
Járdányi Pál: Hogyan kell magyar zenét előadni? (1959/2.)
Kabalevszkij, Dmitrij: Zene és jelenkor (Fordította: Papp Sándor) (1999/4.)
Dr.
Kádár György (Finnország): A jövő iskolájának zenei neveléséről (2014/5.)
Kaibinger Pál: A gyógypedagógiai énekoktatás kérdéseiről. Reflexiók dr. Fehér Anikó cikkére (2010/3.)
Kalmanovits Zoltán: Egyházzenei oktatás Magyarországon (2016/1.)
Kalmár Márton: Zene az iskolában (1964/7-8.)
Kárpáti Tünde: Javaslat Sulyok Gizella
Pilletánc I. és II. kötetének tanításához (a kipróbáló team nevében (1998/3.*)
Kedves Tamás: A zenemagyarázatok szintjei és funkciói a zenetanárképzésben (1988) (1999/3-4.)
Keller, Wilhelm: Ahol a zeneelmélet-tanítás csődöt mond … (Fordította: Breuer János) (1999/4.)
Guncz Nóra – Kemény Ágnes – Deszpot
Gabriella: Életerő a Zenéből (2015/3.)
Dr.
Kenesei Éva (Kis Jenőné): Adaptivitás a zenei nevelésben – Varró Margit üzenete
I. (2009/1.)
Dr.
Kenesei Éva (Kis Jenőné): Adaptivitás a zenei nevelésben – Varró Margit üzenete
II. 2009/3.)
Dr. Kenesei
Éva (Kis Jenőné):
Így kezdtünk – itt tartunk! Ének-zene a felsőfokú
tanítóképzésben (2012/2.)
Dr. Kenesei Éva (Kis Jenőné): A kisgyermekek zenei nevelésének módszerei
Dr. Kenesei Éva (Kis Jenőné): A tanítóképzés megjelenése Kodály Zoltán írásaiban és mai gyakorlata (2008/1.)
Dr. Kenesei Éva (Kis Jenőné): Tanító szakos hallgatók gyakorlata az oktató szemével (2013/5.)
Kerényi Miklós György: Az énekpedagógia tudományos alapjai I. (1960/10.)
Kerényi Miklós György: Az énekpedagógia tudományos alapjai II. (1960/11.)
Kerényi Miklós György: Az énekpedagógia
tudományos alapjai III. (1961/1-2.)
Keresztes
Nóra: Beszámoló a II. Agócsy Szimpóziumról (2012/1.)
Keresztes Nóra: Hans Leo Haßler canzonettáinak felhasználási lehetőségei az oktatásban (2013/4.)
Keresztes
Nóra: Süketnéma zenészek-zenetanárok képzése, vagy a kodályi koncepció
rehabilitálása? (2011/3.)
Keresztessy Hédi: Az ének-oktatás céljáról és problémáiról(1962/4.)
Keuler
Jenő: Privát dokumentumok modernzene-ismeret/modern zeneismeret). Tájékoztatás és
dokumentumok a debreceni Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskolában, 1973–1983
időszakban kísérleti tantárgyként engedélyezett, (majd később helyi
innovációként meghonosított), modernzene-ismeret tantárgy
kísérleti éveinek tanítási gyakorlatáról (2016/1.)
Dr. Király Zsuzsanna: A Kodály-koncepció históriája (2012/5.)
Kis Jenőné Dr. Kenesei Éva: A zene jelentősége
a gyógypedagógia szakos hallgatók képzésében (2015/2.)
Kis
Jenőné dr. Kenesei Éva: Adaptivitás a zenei nevelésben – Varró Margit üzenete
I. (2009/1.)
Kis
Jenőné dr. Kernesei Éva: Adaptivitás a zenei nevelésben – Varró Margit üzenete
II. 2009/3.)
Kis Jenőné
dr. Kenesei Éva:
Így kezdtünk – itt tartunk! Ének-zene a felsőfokú
tanítóképzésben (2012/2.)
Kis Jenőné dr. Kenesei Éva: A kisgyermekek zenei nevelésének módszerei (2012/4.)
Kis Jenőné dr. Kenesei Éva: A tanítóképzés megjelenése Kodály Zoltán írásaiban és mai gyakorlata (2008/1.)
Kiss Henriett: Zenehallgatás az alsó
tagozatos ének-zene órákon. Nevelői kézikönyvek
elemzése (1962) (2016/1.)
Kismartony Katalin: Gállné Gróh
Ilona-Kismartony Katalin Angol-magyar kéttannyelvű énekkönyvének (I-IV.
osztály) bemutatása (2008/3.)
Dr. Kokas Klára: A deszka galaktikája
(2002/5.*)
Dr. Kokas Klára: A zene és én (2000/5.*)
Dr. Kokas Klára: Képzelet (2006/2.)
Kokas
Klára kevéssé ismert írásaiból. Szerkesztő:
Dr. Deszpot Gabriella
„Fülembe cseng…” I.
Átadom kézből kézbe. Egy vasárnap tanítványokkal, Tanító tanítványaimnak
(2013/5.)
„Fülembe cseng…” II.
Gyerekek zeneörömben. Képzelt riport Szkubán Judit bemutatója kapcsán (2013/6.)
- Az értől az óceánig.
Újdonságos Bach koncert gyerekeknek.
- Az értől az óceánig. Újdonságos Bach koncert
gyerekeknek (2014/1.)
IV. - Örülünk, lengetünk, énekelünk. Újdonságos koncert gyerekekkel
Tapsoljunk?
Hátha nem muszáj? Tapasztalatok a gyerekek zenebefogadása körül (2014/2.)
- Tehetség zenéből.
Személyesen ismerjük Pszieszta. Pécsi Pszichológus Napok. Aprók koncertje
(2014/3.)
Érzelmek műveltsége Érzelmek műveltsége (2014/4.)
Bűvös Mikroszkóp - Maria Montessori és a zenefigyelem (2014/5.)
Érzelmek műveltsége,
Kerek Világ (2014/6.)
Dr. Kokas Klára: Körültáncoltuk az árvácskát (2010/4.)
Kolbné Dancsik
Nóra: A Kovács-módszer alkalmazása a zeneművészeti szakközépiskolák zongora
tanszakán (2015/4.)
Kollár Endre: A zeneismertetés tényezői és módszertani problémái (1962/3.)
Komlós Katalin: Az interpretáció mint analízis (2012/2.)
Kósa Gábor: A KA-hangrendszer 9-es osztása
(1999/5.*)
Kovács Győző: Integrált művészeti nevelési
törekvések Mohácson (2005/2.)
Kovács Győző: Progresszív zenepedagógiai törekvések a közép-európai országok kiadványainak tükrében (2002/1.)
Dr. Kovács Ilona: Dohnányi tanár úr. (A zeneszerző születésének 135. évfordulójára) (2012/4.)
Kovács Ilona: „Adják bele szívüket-lelküket a
zenélésbe” – Beszélgetés Vermes Mária hegedűművésszel (2013/5.)
Kovács Ilona: „Szolfézsreceptek” váci módra. Beszélgetés Falvayné Sisak Ágnessel és Brusznyai Margittal, a váci Bartók Béla Zeneiskola szolfézstanárával (2011/2.)
Kovács Sándor: Hívjunk össze konzíliumot!
(1996/5-6.)
Körber Tivadar: Felébreszteni a tanulók érdeklődését (részlet) (1996/1.)
Körmendy Zsolt: Koncertpedagógia
és közoktatás (2015/3.)
Kőry Ágnes: Hogyan tanítok 2 éveseket? (2006/2.)
Kubínyi
Zsuzsa: Ritmus a szolfézsórán (Tanszaki körben publikált esszé rövidített
változata) (2015/5.)
Kulcsár Zoltán: A szolfézs és a hangszeres tanítás kapcsolatáról (1964/11.)
Kubínyi
Zsuzsa: Meglátásaim a magyar zeneoktatásról (2015/6.)
Kulcsár Zoltán: Módszertani vázlatok a zeneiskolák összhangzattan tanításához I. (1960/9.)
Kulcsár Zoltán: Módszertani vázlatok a zeneiskolák összhangzattan tanításához II. (1960/10.)
Kulcsár Zoltán: Módszertani vázlatok a zeneiskolák összhangzattan tanításához III. (1960/11.)
Kutnyánszky Nikoletta - Nyirő Gizella: Egy könyvtárhasználatra épülő énekóra tapasztalatai (2013/6.)
Dr.
L. Nagy Katalin: Az ének-zene tantárgy helyzete és fejlesztési feladatai
(2002.) (2012/6.)
Dr. L. Nagy Katalin: Zene és pedagógia (1998/1-2.*)
Laczkóné Pálfi Alojzia: Kiss Áron Magyar gyermekjáték–gyűjteményének hatása a 20. század zenei nevelésére (2014/1.)
Laczó Zoltán: A morálisnevelés lehetőségei az
iskolai zenehallgatásban (2002/6.)
Laczó Zoltán: A művészeti nevelésről – Szolnokon (2002/1.
Laczó Zoltán: A rögtönzés néhány pszichológiai és pedagógiai vonatkozásai (2010/5.)
Laczó Zoltán: Bartók pedagógiai üzenetei a XXI. századnak (2006/4.)
Laczó Zoltán: Beszámoló a VIII. győri zenei nevelési konferencia műhelymunkájáról (Győr, 2014. május 14-15-16) (2014/5.)
Laczó Zoltán: Cosi fan tutte, oppure
Altrimenti fan tutte (2002/2.)
Laczó Zoltán: Egy zenepedagógiai kísérlettapasztalatairól – a jövő számára (1998/1-2.*)
Laczó Zoltán: GYŐR – napsütésben, bárányfelhőkkel. Országos Zenei Nevelési Konferencia (2010. április 22-25.) (2010/4.)
Laczó Zoltán: Pedagógiai konferenciákról –
dióhéjban (2002/6.)
Lamann, Heinz: Liszt Ferenc zongoratechnikája (1962/2.)
Lantos Ferenc: Megjegyzés Gönczy László: Tiszteletkör helyett c. írására (1997/1.*)
Lenkei Tiborné: Hegedűtanításunk fejlesztéséért (1962/2.)
Lubik Zoltán: Tanítsunk korszerű módszerekkel I. (1963/8.)
Lubik Zoltán: Tanítsunk korszerű módszerekkel II. (1963/9.)
Lukin László: Kórus-zene az általános iskolában (1964/1.)
Dr. Lutz Ilona: Kadosa Pál a zeneszerző, a zongoraművész, a zenepedagógus (2014/4.)
Mácsai
János: "Aporchestra" zenekar koncertje 2012. december 19-én a Bálint
Házban (2013/2.)
Dr. Maczelka Noémi: Rév Lívia (2009/3.)
Prof. Dr. Maczelka Noémi DLA:
Zongorajáték és zongoratanítás. Bódás Péter (1936-1995) művészete (2002)
(2015/5.)
Dr.
Madarászné Losonczy Katalin: Orff intézet – 1995. Vizsgák és mindennapok az
intézet életéből (1996/2.)
Magyar Margit: Tények, másképpen is… Még egyszer a minősítésről (2008/6.)
Majorosné Tóth Eleonóra: Quantz és a „kicsik” (2014/3.)
Dr.
Makai Éva: Zenei nevelés egy alternatív iskolában – a Kincskereső Iskola
(2013/2.)
Márai Júlia: A zenei forma tanításáról (1964/1.)
Máriássy István: A polifon hallás fejlesztéséről (1963/11.)
Máriássy István: A polifon-hallás fejlesztése a zeneiskolában (folytatás) (1964/5.)
Máriássy István: A zenei forma tanításáról (1963/8.)
Marosz Diána: Van-e értelme emelt szinten ének-zenét tanítani? – avagy a mai magyar helyzet kicsit távolabbról nézve (2013/3.)
Dr. Masopust Katalin: A művészeti nevelés
értékközvetítő szerepe (2007/2.)
Dr. Masopust Katalin: Motiváció és értékelés a művészeti oktatásban (2012/3.)
Dr. Mezei János: Schola Cantorum régen -
Énekes Iskola ma - mint az ének-zene oktatás szinte egyetlen menekülési
útvonala (2015/3.)
Mihály András: Régi és új problémák az új zene tanításában (1964/11.)
Dr. Miháltz Gábor: A klarinétjáték módszertana (2014/2.)
Mohayné Katanics Mária: Kórusmódszertan (1996/1.)
Mohay Miklós: „Minden akkor és ott dől el, amikor bemegyünk a tanterembe” (2011/2.)
Dr. Molnár Imre: Hogyan függ össze az énekprodukció kétféle szemlélete? (1964/3.)
Mucsi
András: „Nem élhetünk háttal a világnak…” A békési Zeneiskola 50 éves
jubileumára (2015/6.)
Nagy Anikó Johanna: Csillagfürt avagy hogyan gyógyuljunk ki a lustaságbetegségből. Meseregény és furulyaiskola Egri Mónika rajzaival Berg Judit író és Kállay Gábor ének- és furulyaművész, a Weiner Leó Zeneművészeti Szakközépiskola tanára ajánlásával (2014/2.)
Nagy József: Az énekpedagógia néhány elméleti és gyakorlati feladatáról I. (1963/10.)
Nagy József: Az énekpedagógia néhány elméleti és gyakorlati feladatáról II. (1963/11.)
Nagy József: Az énekpedagógia néhány elméleti és gyakorlati feladatáról III. (1963/12.)
"Nem kérdőjelezik meg az alapfokú művészeti iskolák létét és fontosságát". Ember Csaba pluszórákról, álláshelyekről, pótlékokról, pedagógus karról (Réfi Zsuzsanna) (2014/1.)
Nemesné
Varga Katalin:
Fejlesztés a Hangoló Zenés Gyermekszínház
előadásai,
foglalkozásai által (2013/1.)
Dr.
Németh Márta: Hegedűtanítás napjainkban – kezdők számára írt metódusok
összehasonlító elemzése (2014/6.)
Nyírő Gizella:
Egy gyakorlóiskola tehetséggondozó tevékenységrendszere (2015/3.)
Nyirő Gizella: Zenei
nevelés könyvtári órán (2013/2.)
Oberle Anna: A zongoratanítás első évének legfontosabb feladatai (1963/12.)
Olsvay Endre: Kiindulópontok (2011/3. és 2011/4.)
Óváry
Zoltán: Szendrey-Karper László jelentősége a magyarországi intézményesített
klasszikus gitároktatás megteremtésében (2014/4.)
Palatin Krisztina: A zenetanulás
nehézségei tanulási zavarral küzdő gyermekeknél
(2015/6.)
Dr. Pásztor Zsuzsa: A lámpaláz leküzdése (2000/2.)
Pap József: A korrepetíció időbeosztása
(2012/3.)
Pap
József: Gondolatok a zeneiskolai korrepeticióról (2014/6.)
Párkai István: A tanítható és nem tanítható dolgok (1996/1.)
Pásztory Blanka: Varró Margit és a zenei
ismeretterjesztés (2009/3.)
Péter Éva: Márkos Albert
vokális népdalfeldolgozásai a tanításban (2012/4.)
Péter Miklós: A jövő művészeti- és zeneiskolái. A fővárosi XVI. kerületi Rácz Aladár Zeneiskola jubileumi rendezvényéről (Benne Varga György, dr. Szűcsné Hobaj Tünde, Homor Istvánné és Ásztai Csabáné nyilatkozatai) (2009/2.)
Péter Mikós: A zeneiskolai
zeneirodalom-oktatás feladatai és lehetőségei. Gondolatok Solymosi Tari Emőke
„Mi fán terem a zeneiskolai zeneirodalom-oktatás” c. tanulmányával
kapcsolatban, pro és kontra (2010/5.)
Péter Miklós: Az alapfokú és a középfokú
zeneoktatás új tantervei (1998/3.*)
Péter Miklós: Hogyan tovább? Interjú dr.
Batta András zenetudós egyetemi tanárral, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem
újraválasztott rektorával (2008/4.)
Péter Miklós: Változó tantervek, változó struktúrák a művészeti iskolák zeneművészeti tanszakjain (2010/3.)
Péter Zoltán: Foto-szekvenciális prima vista játék, azaz a kép pozíciókban történő lapról olvasás technikája (2014/2.)
Pető
Áron András: A zeneiskola szerepe. A zene szerepe mind az általános iskolában,
mind az alapfokú művészetoktatásban (2015/1.)
*
Psalmus
Humanus Művészetpedagógiai Egyesület
A
Hétszínvirág film sikere (2012/3.)
Gulyás Jánosné: Kodály gondolatai mai értelmezésben
(2008/1.)
Dr.
Harmat László: A művészeti nevelés, mint gazdasági tényező a családban és a társadalomban.
Konferencia a tudomány és művészet, a hagyomány és megújulás jegyében (ELTE BTK
Zenei Tanszék, 2011. április 16.) (2011/4.)
Hegedűsné
Tóth Zsuzsanna: Hogyan őrizhetjük meg Kodály nevelési elveit a 21. században?
(2010/2.) (Összefoglaló a Psalmus Humanus Művészetpedagógiai Egyesület 2009.
XII.16-i Konferenciájáról)
K.
Udvari Katalin: Psalmus Humanus – Művészetpedagógiai kísérlet az ezredfordulón
(2002/4.)
Psalmus
Humanus – DVD-n (Fittler Katalin) (2007/6.)
Schibler, Armin: Pedagógiai problémák az új zene területén (fordította: Breuer János) (1960/2.)
Solymosi
Tari Emőke: Ötéves a Psalmus Humanus Művészetpedagógiai Egyesület (2007/2.)
Solymosi
Tari Emőke: „Psalmus Humanus”. Hagyomány és megújulás a magyar zenei
nevelésben. (2002/6.)
Solti
Kálmán: „Zene nélkül lehet élni, de nem érdemes” (Kodály Zoltán) (2014/6.)
Sulyán
Andrea: Psalmus Humanus Napok (2004/4.)
Oroszné
Tornyai Lilla: „Tartsd a tempót!” Zenei játékokkal ritmuskészség-, folyamatérzékelés-
és figyelemfejlesztés az iskolában és otthon (2010/6.)
Pál
Zsolt: Kulcskompetenciák fejlesztése és nevelési célok megvalósítása
művészeti ágak interakciójával (2015/4.)
Péter Miklós:
A polifon-hallás fejlesztéséről (1964/1.)
Péter
Miklós: Teöke Marianne, a jövő zongoratanára (2012/3.)
*
Pethő Villő: Kodály zenepedagógiájának életreform
elemei (2012/6.)
Pósa
Zoltán: Szimfónia Program a szegény családok gyerekeinek. „A zenélő közösségek
esélyt adnak a boldog felnőttkorra”. Interjú Kupper András országgyűlési
képviselővel) (2012/5.)
Dr. Pukánszky Béla: A
gyermek a tizenkilencedik századi magyar neveléstani kézikönyvekben (2013/5.)
Pusztay
Krisztina: Projekt a
zeneiskolában. Alternatív módszer
alkalmazási lehetőségei a hagyományos iskolatípusba (2011/3.)
Pusztay Krisztina: Zenei nevelés a szimbólumok tükrében (2011/4.)
R. Chitz Klára: A zongora kötelező-tárgyról (1961/1-2.)
Rezessy László: Hogyan szolgálja a Tanítóképző Főiskola új tanterve az iskolai zenehallgatás ügyét? (1996/4.)
Réfi
Zsuzsanna: Művészettel, zenével elvarázsolni a gyerekeket. Interjú Solymosi
Tari Emőkével (2012/6.)
Réfi Zsuzsanna: "Nem kérdőjelezik meg az alapfokú művészeti iskolák létét és fontosságát". Ember Csaba pluszórákról, álláshelyekről, pótlékokról, pedagógus karról (2014/1.)
Réfi Zsuzsanna: Régi-új igazgató, új fenntartóval. Ember Csaba pályázati lehetőségekről, finanszírozásról, túlélésről.(2012/2.)
Révész
József: Az interaktív ének-zene foglalkozások hatása az óvodáskorúak
fejlődésére (2014/4.)
Révész József: Jövőépítés zenével (2013/1.)
Rózsa
Lászlóné dr. Szabó Dóra: A zenei tehetség fejlődését és kibontakozását
befolyásoló tényezők vizsgálata (2015/1.)
S. Szabó Márta: „A zenetanítás – a gyerekekért, a növendékekért történik (2011/3. és 2011/5.)
Sándor Frigyes: Új zene a hangszeres oktatásban (1964/10.)
Sapszon Ferenc:
2015. december 16., Kodály Zoltán 133. születési évfordulója (Elhangzott a
Magyar Kodály Társaság születésnapi megemlékezésén) (2016/1.)
Sapszon Ferenc: Kodály Zoltán és a
Musica Sacra (2016/2.)
Dr. Sárosi György: A testtartás és a hegedűtartás meghatározó kérdései (2013/4.)
Sebestyén Péter: A zenei ízlés és kritika
fejlesztése a zeneiskolák magasabb hangszeres osztályaiban (1961/1-2.)
Dr. Sebestyén Sándor: A gordonka ujjrendjéről (1960/7-8.)
Sinor, Jean: Ki a jó zenetanár? (1997/6.*)
Sinor, Jean: Ki a jó zenetanár? (1998/1-2.*)
Dr. Skultétyné Breuer Erzsébet: Zenei ismeretszerzés és nevelés (1961/9.)
Solymosi Tari Emőke: Angol-magyar /
magyar-angol zenei szakszótárt, avagy: mire számítson, aki Magyarországon
szakkönyvet akar írni (2002/1.)
Solymosi Tari Emőke: „Az elsődleges kívánsága
a mély, benső átélés volt.” Adalékok Lajtha László tanári portréjához Antal
Lívia énekművésznőtől (2008/3.)
Solymosi Tari Emőke: Beszélgetés Dobszay
Lászlóval a Magyar Egyházzenei Társaság által szervezett oxfordi-londoni
tanulmányút után (1998/4.*)
Solymosi Tari Emőke: „Csak a zene volt
fontos”. Beszélgetés Kemény Endrével Lajtha Lászlóról, a Nemzeti Zenedéről, a
kamarazene-tanításról és sok másról (2008/1.)
Solymosi Tari Emőke: „Lajtha pedagógusi vénája
legalább olyan erős volt, mint a zeneszerzői”. Arányi-Aschner zeneszerzővel Lajtha
László zeneszerzésóráiról, a „42-es cipőről”, és arról, hogy mitől lesz egy
komponista sikeres (2008/2.)
Solymosi Tari Emőke: Mi fán terem a
zeneiskolai zeneirodalom-oktatás? (2010/3.)
Solymosi Tari Emőke: Számítógép,
szintetizátor, digitális eszközök a zeneoktatás szolgálatában. Beszámoló a
balatonalmádi Musica Futura országos továbbképzésről (1996/4.)
Solymosi Tari Emőke: Szociokulturális
megközelítés és műhold (2004/5.)
Solymosi Tari Emőke: „What is the Key Signature in F Sharp Minor?” (Mi az előjegyzés fisz-mollban?) Az angol zenei szaknyelv oktatása a kecskeméti Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakiskolában és a Fővárosi Pedagógiai Intézetben (1999/6.*)
Dr.
Sonkoly István: Liszt Ferenc szerepe, jelentősége a magyar zenepedagógiában
(1961/4.)
Spiegel Mariann: Ajánló (Tallér Zsófia: Kippkopp és Tipptopp c. zongoradarab-sorozatáról) (2012/1.)
Spiegel Mariann: Csicsergő. Horváth Istvánné Smid Anna zenei óvodások és előképző osztályosok tankönyvcsaládjáról (2012/5.)
Dr. Stachó László: A zenei képesség és az
előadóművészi kiválóság -
Bevezetés a zenei előadóművészet pedagógiájába (2014/1.)
Stipkovits
Fülöp: Meghatározó zenepedagógiai irányzatok a 20-21. században – a
Kodály-koncepció és az Orff-Schulwerk elemzése és összehasonlítása (2012/6.)
-
I. Kodály-koncepció kialakulásának történelmi háttere
-
II. A Kodály-koncepció helyzete a mai magyar oktatásban
-
III. A Kodály-koncepció és az Orff-Schulwerk összehasonlítása
-
IV. Az
Orff-Schulwerk szellemiségét ápoló intézmények - Carl Orff Alapítvány
Stocker Tamásné Bognár Eszter: A részképesség zavarok megjelenése a zenetanulásban (2012/1.)
Sulyok
Gizella: Pilletánc II. Kiegészítő daloskönyv Sulyok Gizella költeményeire az
iskolai ének- és zenetanításhoz, valamint szabadidős foglalkoztatáshoz serdülők
számára (2014/4.)
Szabadi Magdolna: Zenei tesztek alkalmazhatósága a zeneterápiában (2012/4.)
Szabó Adrienne: Gondolatok az ifjúsági ismeretterjesztő hangversenyekkel kapcsolatban – egy zenetanár szemszögéből (2014/2.)
Szabó Éva: A digitális szakadékon innen és túl – A tanárszerep változása
a XXI. században (Digitális Nemzedék
Konferencia, Budapesten 2015. március 21.) (https://www.youtube.com/watch?v=0UtjT3Y-pbI) (2015/3.)
Dr. Szabó Helga: Az énektanárképzés helyzetéről (1996/1.)
Szabó Katalin: A közismereti ének-zeneoktatásról 2015-ben – VITAINDÍTÓ (2015/1.)
Dr. Szabó Orsolya: "A tested zene" (A zene mozgásanalízise és
szintézise) (2015/3.)
Szalai Klára: A zenei tehetség sokoldalú fejlesztése. ANK Martyn Ferenc Művészeti Szabadiskola bemutatása (2009/3.)
Sz. L. (Szatmári László): A VI. Országos Kamarazene Fesztivál tapasztalatai (1963/5-6.)
Szatmári László: Hozzászólás Till Ottó „Hegedűpedagógiánk problémái” című cikkéhez (1959/2.)
Szatmári László: Technikai reszközök a zenei nevelésben (1964/7-8.)
Dr. Szende Ottó: Az általános és a zenei képességek viszonyáról (1964/1.)
Dr. Szende Ottó: Gondolatok a hegedűtanítás
helyzetéről (1961/1-2.)
Szendi
Ágnes: A kortárs zene tanítása a zeneiskolában (2013/1.)
+Kottamellékletek
Szendi
Ágnes:
-
Tánc 2 szopránfurulyára és zongorára, Op. 345. No.1. (2011.)
-
Három négykezes gyermekeknek Op. 341 (2011.)
No.1.
Fény és árnyék
No.2.
A teknősbéka és a nyúl
No.3.
Varázslat
Szesztay Zsolt: Ahol a tűzoltókat is képezik (részlet) (1996/1.)
Szesztay Zsolt: Formaalkotó ismétlések a zenében (1962/5.)
Szilágyi Pálma: 2013. évi kürtverseny-zárószavak (2013/3.)
Szimfónia
Program a szegény családok gyerekeinek. „A zenélő közösségek esélyt adnak a
boldog felnőttkorra”. Pósa Zoltán interjúja Kupper András országgyűlési
képviselővel) (2012/5.)
Szirányi Gábor: Mihalovich Ödön és a magyar
felsőfokú zenei oktatás (2010/1.)
Szirányi János: Bartók ürügyén (2005/3.)
Szondi Boglárka: Az improvizáció új
perspektívái. Apagyi Mária: Szerkesztés és rögtönzés c. művének megismerése
után (Szakdolgozat-részlet) (2015/1.)
Dr. Szőke Andorné: A lapról-olvasás jelentősége a tömeges zeneoktatásban (1963/8.)
Szőke Andorné: Stílus-követelmények a zongoratanítás irodalmában (1962/12.)
Dr. Szőke Anna: A tehetség felismerésének szinterei az óvodás korban (2013/4.)
Szöllősi-Nagy András: A reneszánsz
Lantos (2016/2.)
Szőnyi Erzsébet: A mintatanításokról (1964/7-8.)
Szőnyi Erzsébet: Zene a tanárképzésben (1964/7-8.)
Szűcs Tímea: Kodály Zoltán Ötfokú zenéje a mai énekoktatásban (2012/3.)
Tamásiné
dr. Dsupin Borbála: A népi gyermekjátékok és mozgás relációja, és funkciója a
3-7 éves gyermekek személyiségfejlődésében (2014/4.)
– A doktoriáció szinopszisa – (2014/3. számban is olvasható)
I. A hagyományátadás és a népi
kultúra szerepe a 3-7 éves gyermekek zenei nevelésében
II. A hazai általános nevelési
módszertől eltérő
magyar óvodai irányzatok
Alternatív zenei nevelési
irányzatok
Tamásiné
dr. Dsupin Borbála: A népi gyermekjátékok és mozgás relációja, és funkciója a 3-7 éves
gyermekek személyiségfejlődésében (folytatás) (2014/5.)
-
Az óvodás korosztály testi, fizikai, motorikus teljesítményének
követése a kutatások tükrében
A mozgás funkciója a 3-7
éves korosztály fejlődésében
Mozgáskoordináció a
játéktevékenységben
A készségfejlesztő
folyamat személyiségfejlesztő hatása
Tehetséggondozás és egészségmegőrzés. Fehér Márta interjúja dr.
Masopust Katalinnal (2012/3.)
Temesi Rita: Gondolataim Gyöngyössy Zoltánról
(2013/2.)
Tihanyi László: Gondolatok a magyar zeneoktatás néhány aktualitásáról (2010/3.)
Till Ottó: Az ifjúsági zenekarokról (1961/1.)
Till Ottó: Hegedűpedagógiánk problémái – vitaindító (1959/1.)
Till Ottó: Ismét hegedűpedagógiánk problémáiról (1960/1.)
Tillai Aurél: Mindenkinek kell, hogy tanuljon karvezetést! (1996/1.)
Tiszai Luca: „Én nem értek semmihez, csak megmenteni a világot.” Mesék Zeneországból (2012/5.)
Tokodi Gábor: Díszítések jelölései a XVI-XVII.
századi lantkottákban. A
XVI-XVII. századi lantzene megszólaltatási lehetőségei gitáron,
különös tekintettel a jelzett, és a jelöletlen díszítésekre (2014/2.)
Tornyos
György: Az összhangzattan tanításáról (1961/12.)
Török
Mihályné Bálint Nóra: A tanulók attitűdje a zeneiskolákban folyó
szolfézsoktatás iránt (2014/6.)
Tősér Dániel: Ezt is érdemes megtanulni
(2000/1.)
Trencsényi László: Ha én felnőtt volnék, avagy egy gyerek-koncert tanulságai (2005/5.)
Trencsényi
László:
Művészeti neveléstől a gyermekkultúráig. Tanulmányok, módszertani írások,
reflexiók (részletek) / 1973-2013 / (2013/4.)
-
Az olvasó köszöntése és útbaigazítása
-
Koncerttermi szocializáció
-
Aelia Sabina vale Római-projekt a Római-parton
Turcsányi Emil: Az ifjúsági zenekarokról (1961/3.)
Turmezeyné dr. Heller Erika: A dallami észlelés fejlődése (2012/5.)
Turmezeyné dr. Heller Erika: A tehetséggondozás és a kooperatív tanulás kapcsolata (2012/3.)
Turmezeyné Dr. Heller Erika: A zenei tehetség azonosításának rendszere, módszerei (2012/2.)
Turmezeyné dr. Heller Erika: A zenei tehetséggondozás kritikus pontjai (2011/5.)
Turmezeyné dr. Heller Erika: Hogyan gazdagíthatjuk újabb tartalmakkal a tehetségígéretek műhelyeit úgy, hogy a kodályi alapelveket ne sértsük meg? (2012/6.)
Dr. Ujfalusi László: Hazai rézfúvós kultúránk érdekében (1963/7.)
Dr. Ujfalussy József: Zeneoktatás és nemzeti
hagyomány (1984) (1999/3-4.)
Dr. Ujfalussy József: Zenepedagógia és
zenetudomány (1978) (1999/3-4.)
Ungár Imre: A vak muzsikus szerepe társadalmunk zenei nevelésében (1960/2.)
Ungár
István: Beavatás. Zenehallgatás a gimnáziumi énekórákon — egy kicsit másként.
2005-2007. III/1. rész. Bevezetés: A kapunál (2009/4.)
Ungár
István: Beavatás. Zenehallgatás a gimnáziumi énekórákon — egy kicsit másként.
2005-2007. III/2. rész. Szentségtörés? ! (2009/5.)
Ungár
István: Beavatás. Zenehallgatás a gimnáziumi énekórákon — egy kicsit másként.
2005-2007. III/3. rész. Utószó. Vallomás (2009/6.)
Ungár István: „Bűn lesz a sorsom, amíg csak élek” A sátán útja Verdi Otello c. operájában (2013/6.)
Ungár
István. Elköszön a zene I. rész. Zongoramuzsika (2014/5.)
Ungár
István: Elköszön a zene. II. rész. Szimfónia, opera, kórusmuzsika (2014/6.)
Ungár István: „Hej, haj, mily pompás visszhang!” – „Hagyjatok meghalni!” A reneszánsz madrigáltól a barokk operáig (2013/4.)
Ungár
István írásai:
-
Operanégyesek önálló élete. Bevezető (2012/5.)
-
Kiragadva. Operanégyesek önálló élete. 1. rész. Mozart: Szöktetés a szerájból
(2012/6.)
- Kiragadva Operanégyesek önálló élete. 2. rész. W. A. Mozart: Don Giovanni – kvartett (2013/1.)
- Kiragadva. Operanégyesek önálló élete. 3-4. rész. Beethoven: Fidelio G-dúr kvartett és a II. felvonás D-dúr kvartett (2013/2.)
- Kiragadva 5. Operanégyesek önálló élete. Verdi: Rigoletto – kvartett (2013/3.)
- Kiragadva (6., befejező rész). Operanégyesek önálló élete. Verdi: Don Carlos – kvartett (2013/4.)
- Kísérőkártya (I.). Emléklapok a gimnáziumi énekórák zenehallgatásaiból. Képária Mozart: A varázsfuvola című operájából (2011/1.)
- Kísérőkártya (II.) Mesterművek közelében. Emléklapok a gimnáziumi énekórák zenehallgatásaiból. Beethoven: op. 110-es Asz-dúr zongoraszonáta harmadik tételéről (2011/2.)
- Kísérőkártya (III.) Mesterművek közelében. Emléklapok a gimnáziumi énekórák zenehallgatásaiból. „Halotti ének” (2011/3.)
- Kísérőkártya. (IV.) Mesterművek közelében. (Emléklapok a gimnáziumi énekórák zenehallgatásaiból) Kodály Zoltán: Jézus és a kufárok (2011/4.)
- Kísérőkártya (V.) Mesterművek közelében. Emléklapok a gimnáziumi énekórák zenehallgatásaiból. A művészet diadala. (Egy kiállítás képei és más) (2011/5.)
- Kísérőkártya (VI.) Mesterművek közelében. Emléklapok a gimnáziumi énekórák zenehallgatásaiból. Rózsaária Mozart Figaro házassága című operájából (2011/6.)
- Kísérőkártya (VII.) Mesterművek közelében. Emléklapok a gimnáziumi énekórák zenehallgatásaiból. Beethoven: Fidelio – a börtönjelenet első egysége (2012/1.)
- Kísérőkártya (VIII.) Mesterművek közelében. Emléklapok a gimnáziumi énekórák zenehallgatásaiból. Gyászinduló (2012/2.)
- Kísérőkártya (IX.) Mesterművek közelében. Emléklapok a gimnáziumi énekórák zenehallgatásaiból. Bach: Máté passió: Nyitókórus (2012/3.)
- Kísérőkártya (X.) — Mesterművek közelében Emléklapok a gimnáziumi énekórák zenehallgatásaiból. Zárszó (2012/4.)
Szabó Adrienne: Gondolatok az ifjúsági ismeretterjesztő hangversenyekkel kapcsolatban – egy zenetanár szemszögéből (2014/2.)
Dr.
Váradi Judit: A non-formális zenei nevelés lehetőségei - Megszólít vagy
elvarázsol? A zene szelleméről (2014/3.)
Dr.
Váradi Judit: A zenei nevelés gyökerei (2014/3.)
Varga Ákos: A zenei ízlés és ítélőképesség nevelése (2009/3.)
Varró Margit: A zenei tehetség (sajtó alá rendezte: Laczó Zoltán) (2000/2.)
Várszeginé Gáncs Erzsébet: Zenei nevelési konferencia négy évtized távlatából. Interjú dr. Nagy Miklós nyugalmazott főiskolai tanárral (2010/4.)
Dr. Vas Bence: A
zenetanári mentorképzés pécsi modellje (2012/1.)
Dr.
Vas Bence: Az osztatlan tanárképzés, Jelen, múlt és jövő (2014/4.)
Veszprémi Lili: A négykezes játék védelmében (1960/7-8.)
Veszprémi Lili: Egy Liszt tanítvány (Tamásyné Gáll Anna) „Új zongoraoktatási módszer”-e I. (1963/10.)
Veszprémi Lili: Egy Liszt tanítvány (Tamásyné Gáll Anna) „Új zongoraoktatási módszer”-e II. (1963/12.)
Veszprémi Lili: Egy Liszt-tanítvány „Új zongoratanítási módszer”-e (1964/1.)
Virág
Barnabás: A félreértések elkerülése végett: Kodály-koncepció (2015/3.)
Virág
Barnabás: „Elkezdeni az első leckénél és befejezni a századiknál”. Szinkópa
Vegyeskari Találkozó, 2014. (2014/3.)
Widner,
Manuela: Orff-Schulwerk – Az elemi zene és mozgásnevelés koncepciója. (Időszerű hozzájárulás a kreatív és
gyermekközpontú
iskolai és iskolán kívüli zenei
neveléshez.) (1994/4.)
Dr.
Adrovicz István: A XX. századi gitárjáték összegzőjének munkássága.
Abel
Carlevaro megreformált gitártechnikai rendszere (2014/5.)
Dr. Adrovicz István: A barokk gitár. Elfelejtett mesterek művészete (2013/6.)
Dr. Adrovicz István: A modern gitáriskola típusának megalkotója, Matteo Carcassi élete és munkássága (2014/3.)
Dr. Adrovicz István: „Methode
pour
Dr.
Adrovitz István: „Négy nagy munkának szenteltem életemet, mindegyikben
győzelmet arattam!” Andrés Segovia, a XX. század legnagyobb hatású gitárművésze
(A disszertáció fejezete) (2013/3.)
Dr. Báll Dávid: Földes Andor (2013/6.)
Dr. Baranyay László: Gondolatok a zongorajátékról (2013/5.)
Dr. Baranyay Piroska: A gordonka születése (2013/5.)
Dr.
Daragó Rita Laura: Zenetörténet és antropológia. Az európai zene
egységes jelrendszerének kialakulása; az egyszólamú dallam – repertoár és a
notáció korai időszaka (2014/5.)
Dr. Dominkó István: A magyar költészet inspirációja. A vers zenéje és az újraalkotás szabadsága Farkas Ferenc dal- és oratórium művészetében (2013/4.)
Dr. Duffek Mihály: A zongorapedagógia lehetőségei az előadói képességek fejlesztésében (2008/3.)
Ferencziné dr. Ács Ildikó: Gyermekversek muzsikája. Weöres Sándor költemények a gyermekkari irodalomban (2013/3.)
Dr. S. Dobos Márta: A tudatosság és természetesség harmóniája Rados Dezső hegedűpedagógiájában (2012/1.)
Dr.
Dohány Gabriella: Zenei műveltség és az ének-zene tanulásával kapcsolatos
háttérváltozók összefüggéseinek empirikus vizsgálata a középiskolás tanulók
örében c. PhD értekezés tézisei (2014/5.)
Dr. Homor Zsuzsanna: Magyar zongoraművészet a 20. század első felében (36 hangfelvétellel) (2014/4.)
Keresztes Nóra: A funkcionális tonalitás felbomlásának folyamata (2012/5.)
Dr. Lőte Enikő: W. A. Mozart zongoraszonátáinak előadásmódja (2008/1.)
Dr. Lutz Ilona: Kadosa Pál a zeneszerző, a zongoraművész, a zenepedagógus (2014/4.)
Prof. Dr. Maczelka Noémi DLA:
Zongorajáték és zongoratanítás. Bódás Péter (1936-1995) művészete (2002)
(2015/5.)
Dr.
Marczi Mariann: Ligeti György etűdjei (2013/3.)
Dr.
Miháltz Gábor: A klarinétjáték módszertana (2014/2.)
Dr. Nagy Enikő: Dohnányi Ernő kamaraművei a brácsa
vonzásában (2016/1.)
Dr.
Németh Márta: Hegedűtanítás napjainkban – kezdők számára írt metódusok
összehasonlító elemzése (2014/6.)
Dr.
Pethő Villő: Kodály Zoltán és követői zenepedagógiájának életreform elemei - A
PhD értekezés tézisei (2014/6.)
Dr.
Villő Pethő: Life-reform elements in Zoltán Kodály’s and his successors’ music
pedagogy - Theses of PhD dissertation (2014/6.)
Pethő
Villő: Kodály Zoltán és követői zenepedagógiájának életreform elemei - PhD értekezés (2014/6.)
Dr. Pogány Imola: Az énekes – korrepetíció, zongorakíséret (2012/2.)
Rózsa
Lászlóné dr. Szabó Dóra: A zenei tehetség fejlődését és kibontakozását
befolyásoló tényezők vizsgálata (2015/1.)
Dr. S. Dobos Márta: A tudatosság és természetesség harmóniája Rados Dezső hegedűpedagógiájában (2012/1.)
Dr. Scholz Anna: J. S. Bach: Hat szvit szólócsellóra (BWV 1007-1012) Előadásmód, artikuláció, források és kritikai kiadások problematikája (2008) (2015/5.)
Dr. Sárosi György: A testtartás és a hegedűtartás meghatározó kérdései (A disszertáció fejezete) (2013/4.)
Dr.
Smuta Attila: A mindennapi éneklés ügyének margójára (2015/6.)
Szabó Adrienne: Gondolatok az ifjúsági ismeretterjesztő hangversenyekkel kapcsolatban – egy zenetanár szemszögéből (2014/2.)
Dr. Szabó Orsolya: "A tested zene" (A zene mozgásanalízise és
szintézise) (2015/3.)
Tamásiné
dr. Dsupin Borbála: A népi gyermekjátékok és mozgás relációja, és funkciója a
3-7 éves gyermekek személyiségfejlődésében (2014/4.)
– A doktori disszertáció szinopszisa – (2014/3. számban is
olvasható)
I. A hagyományátadás és a népi kultúra szerepe
a 3-7 éves gyermekek zenei nevelésében
II. A hazai általános nevelési módszertől eltérő magyar
óvodai irányzatok
III. Alternatív zenei nevelési
irányzatok
Tamásiné
dr. Dsupin Borbála: A népi gyermekjátékok és mozgás relációja, és funkciója a 3-7 éves
gyermekek személyiségfejlődésében (folytatás) (2014/5.)
-
Az óvodás korosztály testi, fizikai, motorikus teljesítményének
követése a kutatások tükrében
A mozgás funkciója a 3-7
éves korosztály fejlődésében
Mozgáskoordináció a
játéktevékenységben
A készségfejlesztő
folyamat személyiségfejlesztő hatása
Tamásiné dr. Dsupin Borbála: A zenei tartalom és a mozdulattípusok komplexitása népi játékainkban (2015/3.)
Dr.
Váradi Judit: A non-formális zenei nevelés lehetőségei - Megszólít vagy
elvarázsol? A zene szelleméről (2014/3.)
Dr.
Váradi Judit: A zenei nevelés gyökerei (2014/3.)
Dr. Váradi Judit: Felmérés a kulturális rendezvények látogatottságáról, valamint a gyermekek zenei ízlésére ható tényezőkről és zenei ízlésvilágukról (2013/3.)
Dr. Wolf Péter: Jazz-hangszerelés (2016/2.)
Az
ELTE BTK Zenei Tanszék szakdolgozatai (Szerkeszti: dr. Bodnár Gábor)
I. Apagyi Alexandra: Igor Sztravinszkij:
Tavaszi áldozat – a mű keletkezése és elemzése (2013/4.)
II. Szilágyiné Hegedűs Éva /dr. Bodnár Gábor bevezetőjével/: Mert ímé mostantól
fogva boldognak mondanak engem minden nemzetségek (2014/3.)
Antal Gábor: Juhász Aladár, Liszt Ferenc kiemelkedő tanítványa (2012/1.)
Apagyi
Alexandra: Igor Sztravinszkij: Tavaszi áldozat – a mű keletkezése és elemzése
(2013/4.)
Besse Attila: Dmitrij Dmitrijevics Sosztakovics: Három fantasztikus tánc (2013/6.)
Boruzs Barbara: The Owl and the Pussy-Cat. Stravinsky, Edward Lear – és egy „nonszensz” jazz-kísérlet (2013/5.)
Erdősi-Boda Katinka: Zene és kommunikáció (2014/3.)
Gacsályi
Lilla: A haláltánc-motívum zenei feldolgozásai (2014/6)
Gertheis Piroska: A zenei tehetség korai megjelenése az életrajzokban (2012/4.)
Horváth Bálint: Hatások és lelemény: Liszt kései alkotói korszaka néhány zongoradarab tükrében (2012/3.)
Kiss Zoltán: „Orgonaszimfónia két tételben” (2013/3.)
Kovács Szilárd: Zenei nevelés az orgonapadról, avagy a kántor, mint nevelő (2013/4.)
Majorosné Tóth Eleonóra: Quantz és a „kicsik” (2014/3.)
Nagyné
Balázs Éva: A szakmai képzés és a vizsgáztatás rendje a győri Konzervatóriumban
(2015/1.)
Pál
Zsolt: Kulcskompetenciák fejlesztése és nevelési célok megvalósítása
művészeti ágak interakciójával (2015/4.)
Pető
Áron András: A zeneiskola szerepe. A zene szerepe mind az általános iskolában,
mind az alapfokú művészetoktatásban (2015/1.)
Sánta Ferenc: Mérés-értékelés az alapfokú művészetoktatási intézményekben (2012/2.)
Siposné Tavaszi Virág: Kalandozás Chitz Klára Zenebirodalmában (2013/3.)
Szondi
Boglárka: Az improvizáció új perspektívái. Apagyi Mária: Szerkesztés és
rögtönzés c. művének megismerése után (2015/1.)
Szerző
Katalin: A tonális rend felbomlása Liszt Ferenc kései zongoraműveiben.
Zeneakadémiai
dolgozat Ujfalussy tanár úrhoz (1972) (2013/1.)
Sziklai Anett Gabriella: A zene lélektani hatásmechanizmusa (2014/4.)
Szilágyiné Hegedűs Éva /dr. Bodnár Gábor bevezetőjével/: Mert ímé mostantól fogva boldognak mondanak engem minden nemzetségek (2014/3.)
Szondi
Boglárka: Az improvizáció új perspektívái. Apagyi Mária: Szerkesztés és
rögtönzés c. művének megismerése után (2015/1.)
A Kodály-módszer
Kínában és hatása a kínai gyerekekre (Írta és fordította: Zhao Jing) (2015/3.)
"A Kodály-módszernél ma sem találni jobbat". Dr. Vigh Andrea a megújult zenei tanárképzésről, a mindennapi éneklésről, a XXI. századi módszerekről (Réfi Zsuzsanna) (2014/3.)
A közoktatás indikátor rendszere 2015. Szerkesztette: Varga Júlia. A kötet szerzői: Hajdu Tamás, Hermann Zoltán, Horn Dániel, Varga Júlia. (MTA KRTK KTI) (http:// econ.core/file/download/kozoktatasi/indikatorrendszer.pdf) (2015/3.)
A tehetségkönyvtár új kötete Pedagógusszerepek a
tehetséggondozásban. Gyakorlati megközelítések. A kötet szerkesztője Polonkai Mária. A könyv ingyenesen letölthető ITT. (2015/6.)
A zenélésből meríteni. Interjú dr. Vigh Andreával, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektorával (Legato - Bokor Gabriella) (2014/2.)
Ajándék
Békés-Tarhosról. Sebestyénné Farkas Ilona ének-zenetanárral, karnaggyal
Radóczy Jusztina beszélget (A SZÍV c. lelkiségi folyóirat után)
(2015/1.)
A
tehetséggondozást a jövő generáció szüleinél kell kezdeni! Beszámoló a szegedi
tehetségkonferenciáról (2014. XI. 29.) (MATEHETSZ Hírlevél) (2015/1.)
Comparative research on teacher education
(Váradi Judit) (2015/4.)
2 részlet a könyvből:
- Boruzsné Bűdi Katinka- Szabóné
Fodor Adrienne: A magyarországi zenetanárképzés rendszere
- Dr.
Hausmann Kóródy Alice: Zenepedagógus-képzés Romániában
Cserna
Ildikó népzenei tanszakos zeneakadémiai növendékeinek YouTube felvételeiből
(2016/2.)
„Érdekes jelenségekkel találkoztunk!” Interjú Széplaki Zoltánnal, a VIII. Országos Czidra László Furulyaverseny zsűri elnökével (Fehér Márta) (2013/3.)
Generációk orgonazenéje. Beszélgetés Virágh Andrással, a X. Országos Orgonaverseny zsűri elnökével (Bokor Gabriella) (2013/5.)
Gracza Antal, a
bácskossuthfalvi általános iskola nyugalmazott ének-zenetanára (Herceg
Elizabetta) (2015/2.)
Interjú dr. Don
Ester (of Music Education at Ball State University School of Music,
Indiana, United States) professzorral (Buzás Zsuzsa) (Az eredetileg angol
nyelvű beszélgetést Somlai Zsófia fordította) (2015/4.)
Interview with Dr. Don Ester, Professor of Music Education at Ball
State University School of Music, Indiana, United States (Zsuzsa Buzás) 2015/4.)
Képességfejlesztés
játékosan. Interjú Aczél Balázzsal
(tehetseg.hu) (2015/3.)
Kodály Zoltán
zenepedagógiai koncepciója a kecskeméti
Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézet honlapján (2015/5.)
Kodály Zoltánné Péczely Sarolta
bízik abban, hogy a Kodály-módszer alkalmazása
újra lendületet kaphat Magyarországon (Hirado.Hu) (2015/5.)
Konferencia a zenei szakképzés
megújításáról (MTI) (2015/4.)
Munkacsoport „Az iskolai
énektanítás megújítására, az iskolai éneklés megerősítésére” (MTI) (2015/4.)
„Musiques
à l'école”, avagy egy könyvismertető margójára. A Francia Tanárképző Intézetek Tanácsa
(Conseil de CFMI) által közzétett
tanulmány (Hercz-Dorman Aliz) (2015/5.)
Nagyon
sok tehetséget nagyon korán elveszítünk!” Interjú Csapó Benő egyetemi tanárral, SZTE BTK
Neveléstudományi Intézet vezetőjével, az MTA doktorával a jó iskola és tanár
ismérveiről, a finn iskolákról, a konfliktuskezelésről, és a tanári
tekintélyről (2010) (2015/4.) (YouTube felvétel)
„Nincs
reménytelen
eset, csak az idő volt még
kevés…” Gulyás Csilla minden korosztályt örömmel tanít a hárfázás szeretetére (Réfi
Zsuzsanna) (2015/4.)
„Szerencsém, hogy a szakmám a hobbim…” Március 8-án volt 80 éves Földes Imre, a korszakos jelentőségű zenetörténész-professzor (MusiciansWho - Fürth Lívia) (2014/2.)
Tanulmánykötet
Ujfalussy József emlékére (dr. Ábrahám Mariann) (2015/4.)
Új
zongora a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karán (2016/2.)
„Várom a csillagot, és a csillag
megszületik”. Mohayné Katanics Máriával
beszélget Albert Zsuzsa (2003) (2016/2.)
Zeneoktatás
Latin-Amerikában (Kondor Kata)
(2015/1.)
Asztalos Andrea: A jó zenepedagógussá és zenei nevelővé válás útja (2015/1.)
Apagyi Mária: Kreatív zongoratanulás. ZongorÁlom.
Kottabemutató II. (2009/3.)
Asztalos Andrea: Az éneklési képesség fejlődése és vizsgálata (2015/5.)
Bosnyák Csilla: Játékos kottaolvasás kicsiknek 1. (Fittler Katalin recenziója) (2014/5.)
Dr. Ábrahám Mariann: Beszélgetés
Balassa Sándor zeneszerzővel a zenetanítás jelenéről és jövőjéről (1994/1.)
Dr. Ábrahám Mariann: Johann Sebastian Bachról 1. Ahogy a kortársak látták (1985/8-9.)
Dr. Ábrahám Mariann: Johann Sebastian Bachról
2. Ahogy kortársaink látják. (Képzelt beszélgetés egy televízió-film
nyomán) (1985/8-9.)
Dr. Ábrahám Mariann: Betekintés Soproni József alkotóműhelyébe. Beszélgetés a szerzővel a Jegyzetlapok című zongoradarab-sorozatról (1984/8-9.)
Dr. Ábrahám Mariann: Gondolatok Varró Margit pedagógiai művészetéről (1988/3.)
Dr. Ábrahám Mariann: Gondolatok Varró Margit pedagógiai művészetéről (1988/10-11.)
Dr. Ábrahám Mariann: Gondolatok Varró Margit pedagógiai művészetéről (1989/3.)
Dr. Ábrahám Mariann: Gondolatok Varró Margit pedagógiai művészetéről (1990/12.)
Dr. Ábrahám Mariann: Hatvanöt év
tapasztalatainak összefoglalásaként. Máthé Klára – Felkészítés a zenei pályára
(1985/11.)
Dr. Ábrahám Mariann: Lépésről - lépésre… zongorára, 4 kézre. Sári József négykezes zongoradarab sorozatáról beszélget a szerzővel (1985/8-9.)
Dr. Ábrahám Mariann: Hatvanöt év
tapasztalatainak összefoglalásaként. Máthé Klára – Felkészítés a zenei pályára
(1985/11.)
Dr. Ábrahám Mariann: Liszt és a zongorapedagógia. Bertrand Ott könyvéről (1986/10-11.)
Dr. Ábrahám Mariann: Miért is volt ő (Máthé
Klára) kiváló (1995/5.)
Dr. Ábrahám Mariann: Miért kiváló? Néhány gondolat Máthé Miklósné, (Klári néni) óráinak hallgatása nyomán (1979/12.)
Dr. Adrovicz István: A barokk gitár. Elfelejtett mesterek művészete (2013/6.)
Dr. Adrovicz István: A modern gitáriskola típusának megalkotója, Matteo Carcassi élete és munkássága (2014/3.)
Dr.
Adrovicz István: „Methode pour
Dr.
Adrovitz István: „Négy nagy munkának szenteltem életemet, mindegyikben
győzelmet arattam!” Andrés Segovia, a XX. század legnagyobb hatású gitárművésze
(A disszertáció egy fejezete) (2013/3.)
Abrudbányay Zoltán: MIDI BIBI – Háttéranyag a zeneiskolák megújulásának polémiájához (1995/4.*)
Altorjay Tamás: Beszámoló a 2013. évi Kodály Zoltán zenepedagógiai konferenciáról (2013/3.)
Ambrus Péterné: Tanító szakos hallgatók gyakorlata a mentor szemével (2013/5.)
Dr. Antal-Lundström Ilona: A jeltől a
katarzisig. A zenei oktatás mint a zenei –
nyelv kialakításának folyamata
(2016/2.)
Dr.
Antal-Lundström Ilona: A korai évek zenei-esztétikai tevékenységeinek
jelentősége (2014/5.)
Dr.
Antal-Lundström Ilona: „A zene mindenkié, de hogyan tehetjük azzá?”
-
Emlékezések, gondolatok és kérdések Kodály Zoltán: A ZENE MINDENKIÉ c.
szöveggyűjteménye előszavának újraolvasásakor
és
a -
„A zene ajándékba” c. tanulmánykötet 5. fejezetéből részletek (A zenei oktatás,
mint a zenei nyelv kialakításának folyamata, A folyamat pedagógiai vezetése,A
zenei - esztétikai fejlődés, A zene megértése, A zene esztétikai megértése
tágítja horizontunkat) (2014/6.)
Dr.
Antal-Lundström Ilona: Kodály pedagógiai elvei a modern esztétikai filozófia
tükrében (2013/6.)
Dr. Antal-Lundström Ilona: Kodály Zoltán
zenei nevelési rendszerének pedagógiai értelmezése. A 2015-ös őszi
előadások gondolatmenete: (ELTE, Kodály
terem, Miskolc, Bartók terem) (2015/6.)
Asztalos Andrea: A jó zenepedagógussá és zenei nevelővé válás útja (2015/1.)
Balás Endre: „…a
zene ügye az általános iskolában nem is a zene ügye elsősorban”. Posztumusz
interjú Kodály Zoltánnal (2015/6.)
Dr. Báll Dávid: A zongorapedagógia lehetőségei – a Bartók–Reschofsky-féle zongoraiskola (2014/4.)
Bartalus Ilona: Mozaikok – A Kodály ügyben (2013) (2015/4.)
Dr. Bodnár Gábor: A zene szaknyelvéről (2012/2.)
Boruzs Barbara: The Owl and the Pussy-Cat. Stravinsky, Edward Lear – és egy „nonszensz” jazz-kísérlet (2013/5.)
Bozsér Zoltán: Hogyan tanultam pedagógiát a fogorvosnál (1962/2.)
Dr. Bruckner Adrienne: Merre tovább az ének- zene- szolfézs- karvezetés oktatásban? (2015/1
Budai
Krisztián: A mester - tanítvány kapcsolat (2013/2.)
Buzás
Zsuzsa: Információs és kommunikációs technológia alkalmazása a zeneoktatásban -
a hagyományostól a modern módszerekig (2012/5.)
Buzás Zsuzsa – dr. Szarka Júlia: Zenepedagógiai doktori kutatások hazánkban és külföldön. Beszámoló az MTA Pedagógiai Tudományos Bizottságának Tantárgy-pedagógiai Albizottsága és a Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat IV. Kerületi Tagintézménye zenepedagógiai kutatásokkal kapcsolatos nyilvános üléséről (2014/4.)
Dr. C. Nagy Béla: Népzene a nevelésben (1964/9.)
Dr. Csapó Benő: Csengeri János (1856-1945) öröksége
– a Magyar Pedagógia a 21. században (2015/3.)
Czakó Dóra: „Kreativitásra kreatív tanárok tudnak nevelni. (2015/4.)
Czövek
Erna: Előre kell gondoskodni a zenetanárok számának fejlesztéséről! (1960/5-6.)
Czövek Erna: Hivatásos zenészképzés (1964/7-8.)
Damjana Zupan: Milyen tanári szókincs teszi a
növendéket eredményessé? (Fordította:
Péter Zoltán) (2014/4.)
Deák Ágnes: MESTEREIM. Tanulóéveim Rados Dezsőnél, Weiner Leónál és Szabolcsi Bencénél (2013/2.)
Deák
Ágnes: Tanárok, kollégák, emlékmorzsák, emléklapok
(Víg
Árpád, Deák István, Zöldi Sándor, Schönfeld Judit, Hidy Márta, Dékány Béla, Balogh
Ferencz, Banyák Kálmán, Martczy Johanna, Küllei Angéla, Solt Ilonka, Fülep
Tamás, Ötvös Magda, Gerle /Grósz/ Róbert, Cserfalvi Elíz, Kótai Erika, Flesch
Imre, Szamosi Lajos, Móri Béla, Jáki Tóth Pál, Felvinczi Takács Alice, Bárány
Sziszi, Jámbor Böske, Fenyő Ferenc, Varjas Anna) (2015/1.)
Dobos Bianka: A zenei
teljesítményszorongás és a szociális fóbia kapcsolatának vizsgálata (2015/2.)
Dr. S. Dobos Márta: A tudatosság és természetesség harmóniája Rados Dezső hegedűpedagógiájában (2012/1.)
Dr. Dobszay László: Zenész a társadalomban (1962/12.)
Dr. Dohány
Gabriella: A zenei műveltség értelmezésének lehetőségei (2016/2.)
Dr.
Dohány Gabriella: Zenei műveltség és az ének-zene tanulásával kapcsolatos
háttérváltozók összefüggéseinek empirikus vizsgálata a középiskolás tanulók
örében c. PhD értekezés tézisei (2014/5.)
Dr. Duffek Mihály: A
megfoghatatlan – megfogható… (2015/6.)
Dr.
Erdős Ákos: Gondolatok az iskolai és kórushangképzés „időszerű” kérdéseiről
(2015/1.)
Fasang Árpád:
A tanulók értékelése és osztályozása(1996/6.)
Fasang Árpád: Miben más a muzsikus, mint a többi ember? (1964/9.)
Fehér
Anikó: Muzsika a katedrán. Beszélgetés 25 magyar zenepedagógussal.
Részletek
a Muzsika a katedrán c. könyvből
● Nemes László
Norbert: Előszó (2012/2.)
● Fehér Anikó: „A
gyerekkel való kapcsolat nagyon meghatározó” Interjú Papp Károlyné Papp
Zsuzsával (2012/2.)
● Fehér Anikó:„Ami
szól, az szól!” Interjú Záborszky Józseffel (2012/2.)
● „Mindenkit érhet
zenekar!” Interjú Párkai István professzor emeritusszal (2012/3.)
● „Szerelemmel kell
szeretni a zenét, de akit tanítunk, tán még jobban”. Interjú Bartalus Ilonával
(2012/4.)
● „Egyenként építem
bele a kórusom tagjait a zenébe”. Interjú M. Katanics Máriával (2012/5.)
Funkhauser,
Matthias: Fritz Jöde 'Tonika-Do' Szemináriuma Budapesten 1938-ban. Történelmi
Háttér - Tartalom - Módszer – Kihatásai (2015/4.)
Fülep
Márk írása. Matuz István: Fejetlenen – jelenet fejetlen fuvolá(s)ra. A
gyakorlás művészete, avagy a gyakorlás is művészet? Egy rég megálmodott Stúdium
margójára (2014/6.)
Garay György: A felsőfokú képzés hibája. hogy a fő cél a pódiumra való nevelés (1960/5-6.)
Gát József: a jó tanár munkáját csak a legnagyobb előadókéval lehet összevetni (1960/5-6.)
Gödri Dániel: Boomwhacker, avagy hogyan „csövezzünk” az ének-zene órákon? (2016/2.)
Gönczy László: Kodály-koncepció: A megértés és alkalmazás nehézségei Magyarországon (2012/4.)
Gyarmati-Ruszka Andrea: Kipróbált
jó módszerek, jó gyakorlatok (A Győri Zenei
Nevelési Konferencián 2014. május elhangzott előadás szerkesztett változata)
(2014/5.)
Hajdú Mihály: Az alsó fokú tanárképzés néhány problémájáról (1960/5-6.)
Hernádi Lajos előadása a hivatástudatról (1963/12.)
Hercz Dorman Aliz: Betekintés az európai
országos zeneoktatási rendszerébe. (I.) Zeneoktatás a
Horvát Köztársaságban (2013/5.)
Hercz Dorman Aliz: Betekintés az európai
országos zeneoktatási rendszerébe. (II.) Zeneoktatás
a Belgiumban (2013/6.)
Hercz Dorman Aliz: Betekintés az európai
országos zeneoktatási rendszerébe. (III.) Zenetanárok képzése Németországban
(2014/1.)
Hercz Dorman Aliz: Betekintés az európai országos zeneoktatási rendszerébe. (IV.) Az olasz zenetanárképzés felépítése és szakmai háttere (2014/2.)
Hercz Dorman Aliz: Betekintés az európai országos zeneoktatási rendszerébe. (V.) A spanyol zeneoktatás helyzetéről (2014/3.)
Hercz Dorman Aliz: Betekintés az európai országos zeneoktatási rendszerébe. (VII.) Zenetanárképzés Szlovéniában (2014/4.)
Hercz Dorman Aliz: Betekintés az európai országos zeneoktatási rendszerébe. (VIII.) Zenetanárképzés Szlovákiában (2014/5.)
Hercz
Dorman Aliz: Betekintés az európai országos zeneoktatási rendszerébe. (IX.)
Zenetanár-képzés Lengyelországban (2014/6.)
Herceg
Attila: A motiváció szerepe a versenyfelkészülésben illetve
–felkészítésben (2015/1.)
Héjja Bella: Az
alapfokú és középfokú zeneoktatás helyzete (2016/2.)
Hollerung
Gábor: Kulcsot kell adni a fiatalok kezébe.
Az
iskolai énektanításról, a zeneoktatásról és az élményadásról (2014/5.)
Hovánszki Jánosné: A pedagógusképző intézmények felelőssége az énekes pedagógusmodell kinevelésében (2013/1.)
Hunyadi Zsuzsanna: Új tanulásfelfogás,
új tudásfogalom a közismereti oktatásban
– milyen tanulságokkal járhatnak ezek a zenei oktatás számára (2015/4.)
Zsuzsanna
Hunyadi: New learning concept, new notion of knowledge in the public education
– what results and morals do they present for music education? (2015/4.)
Prof. dr. Dr./H.C.Huszár Elvira: A
karvezetés alapjai. A karvezetés alapjai. Összefoglaló
(2015/5.)
Prof. dr. Huszár Elvíra: A Kodály módszer megvalósításának lehetősége a Vajdaságban (2013/3.)
Ittzés Mihály: „Kodály után” – a zenepedagógia elvi kérdései és gyakorlata Dobszay László életművében (2013/4.)
Dr.
Janurik Márta: A zenei képességek szerepe az olvasás elsajátításában (2014/6.)
Dr.
Janurik Márta: Áramlatélmény az iskolai ének-zeneórákon (2015/3.)
Kadosa Pál: A zeneiskolákban a továbbképzés fejlesztése a legfontosabb feladat (1960/5-6.)
Kalmár Márton: Zene az iskolában (1964/7-8.)
Dr. Kenesei Éva: Tanító szakos hallgatók gyakorlata az oktató szemével (2013/5.)
Dr. Király Zsuzsanna: A Kodály-koncepció históriája (2012/5.)
Kis Jenőné dr. Kenesei Éva: A tanítóképzés megjelenése Kodály Zoltán írásaiban és mai gyakorlata (2008/1.)
Kis Jenőné Dr. Kenesei Éva: A zene
jelentősége a gyógypedagógia szakos hallgatók képzésében (2015/2.)
Kis Jenőné
dr. Kenesei Éva:
Így kezdtünk – itt tartunk! Ének-zene a felsőfokú tanítóképzésben
(2012/2.)
Kiss Henriett: Zenehallgatás az alsó
tagozatos ének-zene órákon. Nevelői kézikönyvek
elemzése (1962) (2016/1.)
Kokas
Klára kevéssé ismert írásaiból. Szerkesztő:
Dr. Deszpot Gabriella
„Fülembe
cseng…” I. Átadom kézből kézbe. Egy vasárnap tanítványokkal, Tanító
tanítványaimnak (2013/5.)
„Fülembe
cseng…” II. Gyerekek zeneörömben. Képzelt riport Szkubán Judit bemutatója
kapcsán (2013/6.)
„Fülembe
cseng…” III (2014/1.)
IV. - Örülünk, lengetünk, énekelünk. Újdonságos koncert gyerekekkel
Tapsoljunk?
Hátha nem muszáj? Tapasztalatok a gyerekek zenebefogadása körül (2014/2.)
V. - Tehetség zenéből. Személyesen ismerjük
Pszieszta. Pécsi Pszichológus Napok. Aprók koncertje (2014/3.)
Érzelmek műveltsége Érzelmek műveltsége (2014/4.)
Bűvös Mikroszkóp - Maria Montessori és a zenefigyelem
Kubínyi
Zsuzsa: Meglátásaim a magyar zeneoktatásról (2015/6.)
Kubínyi
Zsuzsa: Ritmus a szolfézsórán (Tanszaki körben publikált esszé rövidített
változata) (2015/5.)
Lubik Zoltán: Tanítsunk
korszerű módszerekkel
I. (1963/8.)
Lubik Zoltán: Tanítsunk korszerű módszerekkel II. (1963/9.)
Lukin László (1926-
2004) gondolatai 2001. augusztus 18-án tartott pásztói előadása után (melyben bemutatta azt a riportját, amit Rajeczky
Bénivel készített 1976. január 22-én a magyar iskolai énektanítás hőskoráról)
(2016/1.)
Dr. Lutz Ilona: Kadosa Pál a zeneszerző, a zongoraművész, a zenepedagógus (2014/4.)
Dr. Miháltz Gábor: A klarinétjáték módszertana (2014/2.)
Nagyné
Balázs Éva: A szakmai képzés és a vizsgáztatás rendje a győri Konzervatóriumban
(2015/1.)
Dr.
Németh Márta: Hegedűtanítás napjainkban – kezdők számára írt metódusok
összehasonlító elemzése (2014/6.)
Nyírő Gizella:
Egy gyakorlóiskola tehetséggondozó tevékenységrendszere (2015/3.)
Óváry
Zoltán: Szendrey-Karper László jelentősége a magyarországi intézményesített
klasszikus gitároktatás megteremtésében (2014/4.)
Pál
Zsolt: Kulcskompetenciák fejlesztése és nevelési célok megvalósítása
művészeti ágak interakciójával
(2015/4.)
Péter
Zoltán: Foto-szekvenciális prima vista játék, azaz a kép pozíciókban történő
lapról olvasás technikája (2014/2.)
Dr.
Pethő Villő: Kodály Zoltán és követői zenepedagógiájának életreform elemei - A
PhD értekezés tézisei (2014/6.)
Dr.
Villő Pethő: Life-reform elements in Zoltán Kodály’s and his successors’ music
pedagogy - Theses of PhD dissertation (2014/6.)
Pethő
Villő: Kodály Zoltán és követői zenepedagógiájának életreform elemei - PhD értekezés (2014/6.)
Dr. Pukánszky Béla: A
gyermek a tizenkilencedik századi magyar neveléstani kézikönyvekben (2013/5.)
Rezessy László: Hogyan szolgálja a Tanítóképző Főiskola új tanterve az iskolai zenehallgatás ügyét? (1996/6.)
Révész
József: Az interaktív ének-zene foglalkozások hatása az óvodáskorúak
fejlődésére (2014/4.)
Révész József: Jövőépítés zenével (2013/1.)
Rózsa
Lászlóné dr. Szabó Dóra: A zenei tehetség fejlődését és kibontakozását
befolyásoló tényezők vizsgálata (2015/1.)
Dr. S. Szabó Márta: Hans Koessler, a sokoldalú tanár. Elhangzott a Magyar Kodály Társaság Konferenciáján 2012. dec. 15-én (szerkesztett változat) (2014/3.)
Sapszon Ferenc:
2015. december 16., Kodály Zoltán 133. születési évfordulója (Elhangzott a
Magyar Kodály Társaság születésnapi megemlékezésén) (2016/1.)
Seres Attiláné - Csurgó Erzsébet: Helyi
néphagyományokra építő emelt színtű ének-zene (1-6) (1997/6.*)
Sinor, Jean: Ki a jó zenetanár? (1997/6.*)
Sinor, Jean: Ki a jó zenetanár? (1998/1-2.*)
Dr.
Smuta Attila: A mindennapi éneklés ügyének margójára (2015/6.)
Solti Kálmán: Erkölcs és iskola (2015/3.)
Dr.
Stachó László: A zenei
képesség és az előadóművészi kiválóság - Bevezetés a zenei előadóművészet
pedagógiájába (2014/1.)
Sulyok
Gizella: Pilletánc II. Kiegészítő daloskönyv Sulyok Gizella költeményeire az iskolai
ének- és zenetanításhoz, valamint szabadidős foglalkoztatáshoz serdülők számára
(2014/4.)
Szabó Adrienne: Gondolatok az ifjúsági ismeretterjesztő hangversenyekkel kapcsolatban – egy zenetanár szemszögéből (2014/2.)
Szabó
Katalin: A közismereti ének-zeneoktatásról 2015-ben – VITAINDÍTÓ (2015/1.)
Szondi Boglárka: Az improvizáció új
perspektívái. Apagyi Mária: Szerkesztés és rögtönzés c. művének megismerése
után (Szakdolgozat-részlet)
Dr. Szőke Anna: A tehetség felismerésének szinterei az óvodás korban (2013/4.)
Szőnyi Erzsébet: A mintatanításokról (1964/7-8.)
Szőnyi Erzsébet: Zene a tanárképzésben (1964/7-8.)
Tamásiné dr. Dsupin Borbála: A népi gyermekjátékok és mozgás relációja, és funkciója a 3-7 éves gyermekek személyiségfejlődésében c. doktori disszertáció szinopszisa (2014/3.)
Török
Mihályné Bálint Nóra: A tanulók attitűdje a zeneiskolákban folyó
szolfézsoktatás iránt (2014/6.)
Trencsényi
László: Művészeti neveléstől a gyermekkultúráig. Tanulmányok,
módszertani írások, reflexiók (részletek) / 1973-2013 / (2013/4.)
-
Az olvasó köszöntése és útbaigazítása
-
Koncerttermi szocializáció
-
Aelia Sabina vale Római-projekt a Római-parton
Dr. Tóthpál József: A művészetpedagógia éthosza, a pedagógusok felelőssége művészeti hagyományaink megőrzése és a művész (2012/3.)
Dr. Ujfalussy József: Esztétikai tanítás a hivatásos zenészképzésben (1964/7-8.)
Valkó Márta: Szolfézs diplomatanítás tervezet (1964/1.)
Dr.
Váradi Judit:
-
A non-formális zenei nevelés lehetőségei - Megszólít vagy elvarázsol? A zene
szelleméről (2014/3.)
-
A zenei nevelés gyökerei (2014/3.)
Dr.
Vas Bence: Az osztatlan tanárképzés, Jelen, múlt és jövő (2014/4.)
Virág
Barnabás: A félreértések elkerülése végett: Kodály-koncepció (2015/3.)
A Kodály-módszer
Kínában és hatása a kínai gyerekekre (Írta és fordította: Zhao Jing) (2015/3.)
"A Kodály-módszernél ma sem találni jobbat". Dr. Vigh Andrea a megújult zenei tanárképzésről, a mindennapi éneklésről, a XXI. századi módszerekről (Réfi Zsuzsanna) (2014/3.)
A Nemzetközi Forrai Katalin Díj
elnyerésére szóló jelölés felhívása (2016/2.)
A tehetségkönyvtár új kötete Pedagógusszerepek a
tehetséggondozásban. Gyakorlati megközelítések. A kötet szerkesztője Polonkai Mária. A könyv ingyenesen letölthető ITT. (2015/6.)
Az óvodás kor legfőbb tanulási módja az utánzás
(2016/1.)
Forrai Katalin Daloló ABC és/vagy Daloló állatok című kötetének összes dalához illusztráció készítési pályázat felhívása (2016/2.)
Képességfejlesztés
játékosan. Interjú Aczél Balázzsal
(tehetseg.hu) (2015/3.)
A
Kodály-módszer közösségteremtő ereje – stúdióbeszélgetés B. Horváth Andrea
karnaggyal (A Vatikáni Rádió hangfelvétele) (2014/6.)
Kodály Zoltánné Péczely Sarolta
bízik abban, hogy a Kodály-módszer alkalmazása
újra lendületet kaphat Magyarországon (Hirado.Hu) (2015/5.)
A világ legszebb iskolái I-III. (2015/3.)
A világ legszebb óvodái I-III. (2015/3.)
Kodály Zoltán
zenepedagógiai koncepciója a kecskeméti
Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézet honlapján (2015/5.)
Művészettel, zenével elvarázsolni a gyerekeket. Interjú Solymosi Tari
Emőkével (Réfi Zsuzsanna) (2012/6.)
ZENE, JÁTÉK, ÖRÖM – Hagyomány és korszerűség az óvodai zenei foglalkozásokon. Szedlacsek Katalin zenepedagógus 30 órás akkreditált továbbképzése (Budapest XIV., Cserepes Ház, 2016. március 3, 10, 17, 24.) (2015/6.)
Zenei
képességfelmérés a pápai ovikban (Hetyei József) (2015/3.)
Zeneoktatás a Közel-Keleten (MusiciansWho / Kondor Kata) (2015/2.)
Zeneoktatás
Afrikában (MusiciansWho/Kondor Kata) (2015/3.)
Zeneoktatás
Ausztráliában és Új-Zélandon (Kondor Kata-MusiciansWho) (2015/5.)
Zeneoktatás az
Egyesült Államokban (MusiciansWho / Kondor
Kata) (2015/4.)
Apagyi Mária: Kreatív zongoratanulás. ZongorÁlom.
Kottabemutató II. (2009/3.)
Asztalos Andrea: Az éneklési képesség fejlődése és vizsgálata (2015/5.)
Bakos Anita: Zenetanulás színesen - a színes kotta módszer magyar nyelvű kiadványai (2014/3.)
Bartalus Ilona: Mozaikok – A Kodály ügyben (2013) (2015/4.)
Bosnyák
Csilla: Játékos kottaolvasás kicsiknek 1. (Fittler Katalin recenziója)
(2014/5.)
Bosnyák Csilla: Játékos
kottaolvasás kicsiknek 2 (Fittler Katalin) (2015/6.)
Dr. C. Nagy Béla: Népzene a nevelésben (1964/7-8.)
Csepelyi
Adrienn: Lángszóróval Kodály országában (Népszabadság) (2015/1.)
Deák-Kucsera
Boglárka: „Varázsoljunk!”
A
budapesti Mozgásjavító Általános Iskola, Egységes Gyógypedagógiai, Módszertani
Intézmény és Diákotthon, és a Zenei munkaképesség-gondozás, Kovács-módszer
lehetséges kapcsolata dr. Kokas Klára emlékére (2014/5.)
Dr.
Deszpot Gabriella – dr. Vass Éva: Multidiszciplináris kutatási lehetőségek a
Kokas-módszer vizsgálatára (2015/1.)
Dietrich
Helga: Forrai Katalinra emlékezünk (2015/1.)
Enreiterné Bányai Edit: Kezdők tanítása furulyára - Az első két (három) év (2011/4. és 2011/5.)
Fabényi Réka: Europa in Takt: Tanítsunk
hangszerjátékkal. Hangszertanítás az értelmileg akadályozott gyermekeknél
(képes beszámoló
(2013/2.)
Farnadi Tamara: Hagyomány és megújulás az alsó
tagozatos énektanításban. Betekintés a Kerettantervekbe (A 2014. évi Győri Zenei Nevelési Konferencián
elhangzott előadás átdolgozott változata) (2014/4.)
Felker Daniella
Anna: Ízlésformálás az óvodában 2015/4.,
Ferenczi Anna: Zenevár (2012/3.)
Ferencziné dr. Ács Ildikó: Gyermekversek muzsikája. Weöres Sándor költemények a gyermekkari irodalomban (2013/3.)
Gállné Gróh Ilona: Zenei nevelés az óvodáskor előtt. „Ringató” – kisgyermekkori zenei nevelés a kodályi elvek alapján (2008/3.)
Dr. Gyarmathy Éva: A zenei tehetség (2012/2.)
Hovánszki Jánosné: A pedagógusképző intézmények felelőssége az énekes pedagógusmodell kinevelésében (2013/1.)
Dr.
Kádár György (Finnország): A jövő iskolájának zenei neveléséről (2014/5.)
Kis Jenőné dr. Kenesei Éva: A kisgyermekek zenei nevelésének módszerei (2012/4.)
Dr. Kenesei Éva: Gondolatok műveltségről, kultúráról, zenéről a tanítóképzésben (2013/1.)
Kis Jenőné dr. Kenesei Éva: ÍGY KEZDTÜK – ITT TARTUNK. Ének-zene a felsőfokú tanítóképzésben (2012/2.)
Kokas
Klára kevéssé ismert írásaiból. Szerkesztő:
Dr. Deszpot Gabriella
„Fülembe cseng…” I. Átadom
kézből kézbe. Egy vasárnap tanítványokkal, Tanító tanítványaimnak (2013/5.)
„Fülembe cseng…” II.
Gyerekek zeneörömben. Képzelt riport Szkubán Judit bemutatója kapcsán (2013/6.)
- Az értől az óceánig.
Újdonságos Bach koncert gyerekeknek.
- Az értől az óceánig. Újdonságos Bach koncert
gyerekeknek (2014/1.)
IV. - Örülünk, lengetünk, énekelünk. Újdonságos koncert gyerekekkel
Tapsoljunk?
Hátha nem muszáj? Tapasztalatok a gyerekek zenebefogadása körül (2014/2.)
V. Tehetség zenéből. Személyesen
ismerjük Pszieszta. Pécsi Pszichológus Napok. Aprók koncertje (2014/3.)
Érzelmek műveltsége Érzelmek műveltsége (2014/4.)
Bűvös Mikroszkóp - Maria Montessori és a zenefigyelem (2014/5.)
Érzelmek műveltsége,
Kerek Világ (2014/6.)
Dr. Kokas Klára: Körültáncoltuk az árvácskát (2010/4.)
Laczkóné Pálfi Alojzia: Kiss Áron Magyar gyermekjáték–gyűjteményének hatása a 20. század zenei nevelésére (2014/1.)
Nagy Anikó Johanna: Csillagfürt avagy hogyan gyógyuljunk ki a lustaságbetegségből. Meseregény és furulyaiskola Egri Mónika rajzaival Berg Judit író és Kállay Gábor ének- és furulyaművész, a Weiner Leó Zeneművészeti Szakközépiskola tanára ajánlásával (2014/2.)
Nemesné
Varga Katalin: Fejlesztés a Hangoló Zenés Gyermekszínház
előadásai,
foglalkozásai által (2013/1.)
Dr. Pukánszky Béla: A
gyermek a tizenkilencedik századi magyar neveléstani kézikönyvekben (2013/5.)
Révész
József: Az interaktív ének-zene foglalkozások hatása az óvodáskorúak
fejlődésére (2014/4.)
S. Szabó Márta: „A zenetanítás – a
gyerekért, a növendékért történik”(2011/5.)
Siposné
Tavaszi Virág: Kalandozás Chitz Klára Zenebirodalmában (2013/3.)
Spiegel Mariann: Ajánló (Tallér Zsófia: Kippkopp és Tipptopp c. zongoradarab-sorozatáról) (2012/1.)
Spiegel Mariann: Csicsergő. Horváth Istvánné Smid Anna zenei óvodások és előképző osztályosok tankönyvcsaládjáról (2012/5.)
Solti
Kálmán: „Zene nélkül lehet élni, de nem érdemes” (Kodály Zoltán) (2014/6.)
Dr.
Smuta Attila: A mindennapi éneklés ügyének margójára (2015/6.)
Szabó
Katalin: A közismereti ének-zeneoktatásról 2015-ben – VITAINDÍTÓ (2015/1.)
Szarka Júlia:
Zenei elkötelezettségünk az óvodában (2015/6.)
Tamásiné
dr. Dsupin Borbála: A népi gyermekjátékok és mozgás relációja, és funkciója a
3-7 éves gyermekek személyiségfejlődésében (2014/4.)
– A doktori disszertáció szinopszisa – (2014/3. számban is olvasható)
I. A hagyományátadás és a népi
kultúra szerepe a 3-7 éves gyermekek zenei nevelésében
II. A hazai általános nevelési
módszertől eltérő
magyar óvodai irányzatok
III.Alternatív zenei nevelési
irányzatok
Tamásiné
dr. Dsupin Borbála: A népi gyermekjátékok és mozgás relációja, és funkciója a 3-7 éves
gyermekek személyiségfejlődésében (folytatás) (2014/5.)
-
Az óvodás korosztály testi, fizikai, motorikus teljesítményének
követése a kutatások tükrében
A mozgás funkciója a 3-7
éves korosztály fejlődésében
Mozgáskoordináció a
játéktevékenységben
A készségfejlesztő
folyamat személyiségfejlesztő hatása
Tiszai Luca: „Én nem értek semmihez, csak megmenteni a világot.” Mesék Zeneországból (2012/5.)
Dr.
Tölgyessy Zsuzsanna: Belépés a népmese világába (2016/2.)
Turmezeyné Dr. Heller Erika: A zenei tehetség azonosításának rendszere, módszerei (2012/2.)
Virág
Barnabás: A félreértések elkerülése végett: Kodály-koncepció (2015/3.)
Az ének-zene tárgy a közoktatásban
IV. Országos Kodály Zoltán Kamaraének Találkozó (Budapest, 2014. IV. 12. (2014/3.)
A Kodály-módszer
Kínában és hatása a kínai gyerekekre (Írta és fordította: Zhao Jing) (2015/3.)
A
Kodály-módszer közösségteremtő ereje – stúdióbeszélgetés B. Horváth Andrea
karnaggyal (A Vatikáni Rádió hangfelvétele) (2014/6.)
"A Kodály-módszernél ma sem találni jobbat". Dr. Vigh Andrea a megújult zenei tanárképzésről, a mindennapi éneklésről, a XXI. századi módszerekről (Réfi Zsuzsanna) (2014/3.)
A közoktatás indikátor rendszere 2015. Szerkesztette: Varga Júlia. A kötet szerzői: Hajdu Tamás, Hermann Zoltán, Horn Dániel, Varga Júlia. (MTA KRTK KTI) (http:// econ.core/file/download/kozoktatasi/indikatorrendszer) (2015/3.)
A Liszt Ferenc Emlékmúzeum múzeumpedagógiai
foglalkozásai (Összeállította: Peternák Anna) (2016/1.)
A tehetségkönyvtár új kötete Pedagógusszerepek a
tehetséggondozásban. Gyakorlati megközelítések. A kötet szerkesztője Polonkai Mária. A könyv ingyenesen letölthető ITT. (2015/6.)
A világ legszebb iskolái I-III. (2015/3.)
A világ legszebb óvodái I-III. (2015/3.)
Az ének-zene tárgy a közoktatásban. Az iskolai zeneoktatás válsága. Dr. Nemes László Norbert zenekultúráról, zenepedagógiáról. „Kutatómunkával sikerült már bizonyítani, hogy az ének-zene az egyik legelutasítottabb tantárgy az iskolákban” (ZeneKar - Csengery Kristóf) (2014/4.)
Beszélgetések Sapszon Ferenccel - Helyezzük előtérbe a
zenei oktatást! (Hrecska Renáta
/ Magyar Hírlap) + Pályafutásának
alakulása és a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola története (MMA felvétele, 2015. III.) (2015/6.)
Dallal
hódítják a világot. Interjú Szabó Dénessel (Kelet-Magyarország/MMA 74.
Hírlevél) (2015/1.)
Helyzetjelentés
a finn végekről. Tharan Marianne interjúja dr. Kádár György Finnországban
élő zenetanárral (2014/5.)
Képességfejlesztés
játékosan. Interjú Aczél Balázzsal
(tehetseg.hu) (2015/3.)
Kodály-módszer
a 21. században (2014/5.)
Kodály Zoltán
zenepedagógiai koncepciója a kecskeméti
Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézet honlapján (2015/5.)
Kodály Zoltánné Péczely Sarolta
bízik abban, hogy a Kodály-módszer alkalmazása
újra lendületet kaphat Magyarországon (Hirado.Hu) (2015/5.)
Komolyzenei
kampány kezdődik a brit iskolákban. Nagyszabású
kampány keretében igyekszik megismertetni és megszerettetni a brit
kisiskolásokkal a komolyzenét a BBC brit
közszolgálati tartalomszolgáltató (2015/4.)
Munkacsoport „Az iskolai énektanítás megújítására, az iskolai éneklés megerősítésére” (MTI) (2015/4.)
Nagyon
sok tehetséget nagyon korán elveszítünk!” Interjú Csapó Benő egyetemi tanárral, SZTE BTK
Neveléstudományi Intézet vezetőjével, az MTA doktorával a jó iskola és tanár
ismérveiről, a finn iskolákról, a konfliktuskezelésről, és a tanári
tekintélyről (2010) (2015/4.) (YouTube felvétel)
Nem
éltem hiába. Interjú Szőnyi Erzsébettel (Hegyvidékújság.eu/MMA 74.
Hírlevél) (2015/1.)
Ünnep. XIV.
Országos Zeneiskola Zongoraverseny (Nyíregyháza, 2016. III. 18-20.). Interjú
dr. Hargitai Imre zongoraművész-tanárral, a zsűri elnökével (Ábrahám Mariann)
(2016/2.)
„Várom a csillagot, és a csillag
megszületik”. Mohayné Katanics Máriával
beszélget Albert Zsuzsa (2003) (2016/2.)
Zeneoktatás a Közel-Keleten (MusiciansWho / Kondor Kata) (2015/2.)
Zeneoktatás
Afrikában (MusiciansWho/Kondor Kata) (2015/3.)
Zeneoktatás
Ausztráliában és Új-Zélandon (Kondor Kata-MusiciansWho) (2015/5.)
Zeneoktatás az
Egyesült Államokban (MusiciansWho / Kondor
Kata) (2015/4.)
Ábrahám Mariann: Szövetség a középfokú művészetoktatásért. Interjú Szabó Tiborral (2006/1.)
Ágainé Bocskay Irén: Az ének-oktatás problémái (1962/6.)
Altorjay Tamás: Beszámoló a 2013. évi Kodály Zoltán zenepedagógiai konferenciáról (2013/3.)
Andorka
Péter: Az Off-koncepció bemutatása (2015/5.)
Angi István: „Örvendjen az egész világ”. Kodály: Bicinia Hungarica és Tricinia c. műveinek 3 HUNGAROTON cd-n megjelent összkiadásáról (2014/2.)
Dr. Antal-Lundström Ilona: A jeltől a katarzisig. A zenei oktatás mint a zenei – nyelv kialakításának folyamata (2016/2.)
Dr.
Antal-Lundström Ilona: A korai évek zenei-esztétikai tevékenységeinek
jelentősége (2014/5.)
Dr.
Antal-Lundström Ilona: „A zene mindenkié, de hogyan tehetjük azzá?”
-
Emlékezések, gondolatok és kérdések Kodály Zoltán: A ZENE MINDENKIÉ c.
szöveggyűjteménye előszavának újraolvasásakor
és
a -
„A zene ajándékba” c. tanulmánykötet 5. fejezetéből részletek (A zenei oktatás,
mint a zenei nyelv kialakításának folyamata, A folyamat pedagógiai vezetése,A
zenei - esztétikai fejlődés, A zene megértése, A zene esztétikai megértése
tágítja horizontunkat) (2014/6.)
Dr.
Antal-Lundström Ilona: Kodály pedagógiai elvei a modern esztétikai filozófia
tükrében (2013/6.)
Dr. Antal-Lundström Ilona: Kodály Zoltán
zenei nevelési rendszerének pedagógiai értelmezése. A 2015-ös őszi
előadások gondolatmenete: (ELTE, Kodály
terem, Miskolc, Bartók terem) (2015/6.)
Asztalos Andrea: A dallamírási készség (2012/3.)
Apagyi Mária: Kreatív zongoratanulás. ZongorÁlom.
Kottabemutató II. (2009/3.)
Asztalos Andrea: Az éneklési képesség fejlődése és vizsgálata (2015/5.)
Asztalos Andrea: Gyermekek és fiatalok
hangképzése, hangképzési problémái (2014/2.)
Asztalos Andrea: Kottaolvasás-lapról éneklés (2013/3.)
Bakos Anita: Zenetanulás színesen - a színes kotta módszer magyar nyelvű kiadványai (2014/3.)
Balás Endre: „…a
zene ügye az általános iskolában nem is a zene ügye elsősorban”. Posztumusz
interjú Kodály Zoltánnal (2015/6.)
Bartalus Ilona: Mozaikok – A Kodály ügyben (2013) (2015/4.)
Báthory Zoltán: Az Európai Unió és az iskolaügy (1997/6.*)
Bosnyák
Csilla: Játékos kottaolvasás kicsiknek 1. (Fittler Katalin recenziója)
(2014/5.)
Bosnyák Csilla: Játékos
kottaolvasás kicsiknek 2 (Fittler Katalin) (2015/6.)
Dr. Bruckner Adrienne: Merre tovább az ének- zene- szolfézs- karvezetés oktatásban? (2015/1)
Buzás
Zsuzsa: Információs és kommunikációs technológia alkalmazása a zeneoktatásban -
a hagyományostól a modern módszerekig (2012/5.)
Buzás
Zsuzsa: Kodály Zoltán pedagógiai célú zeneműveinek felhasználása a
zeneművészeti szakközépiskolában (2013/2.)
Buzás Zsuzsa – dr. Szarka Júlia: Zenepedagógiai doktori kutatások hazánkban és külföldön. Beszámoló az MTA Pedagógiai Tudományos Bizottságának Tantárgy-pedagógiai Albizottsága és a Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat IV. Kerületi Tagintézménye zenepedagógiai kutatásokkal kapcsolatos nyilvános üléséről (2014/4.)
Dr. C. Nagy Béla: Népzene a nevelésben (1964/9.)
Dr. Csapó Benő: Csengeri János (1856-1945) öröksége
– a Magyar Pedagógia a 21. században (2015/3.)
Csató Mónika: Nyiss és láss! (2.) És… még mindig: az énekórákról
(2015/4.)
Csató
Mónika: Paradigmák harca, műfajok harca. Még mindig az ének-zene tanítás vitájáról (2015/5.)
Csepelyi
Adrienn: Lángszóróval Kodály országában (Népszabadság) (2015/1.)
Csiderné Csízi Magdolna: Helyi néphagyományokra építő ének-zene (1-6) (1997/6.*)
Czakó Dóra: „Kreativitásra kreatív tanárok tudnak nevelni. (2015/4.)
Damjana Zupan: Milyen tanári szókincs teszi a
növendéket eredményessé? (Fordította:
Péter Zoltán) (2014/4.)
Deák-Kucsera
Boglárka: „Varázsoljunk!” A budapesti Mozgásjavító Általános Iskola, Egységes
Gyógypedagógiai, Módszertani Intézmény és Diákotthon, és a Zenei
munkaképesség-gondozás, Kovács-módszer lehetséges kapcsolata dr. Kokas Klára
emlékére (2014/5.)
Dr.
Deszpot Gabriella – dr. Vass Éva: Multidiszciplináris kutatási lehetőségek a
Kokas-módszer vizsgálatára (2015/1.)
M.
Dietrich
Helga: Forrai Katalinra emlékezünk (2015/1.)
Dobos Bianka: A zenei
teljesítményszorongás és a szociális fóbia kapcsolatának vizsgálata (2015/2.)
Dr.
Dohány Gabriella: Zenei műveltség és az ének-zene tanulásával kapcsolatos
háttérváltozók összefüggéseinek empirikus vizsgálata a középiskolás tanulók
körében c. PhD értekezés tézisei (2014/5.)
Dr. Dohány
Gabriella: A zenei műveltség értelmezésének lehetőségei (2016/2.)
Dr. Dohány Gabriella: Zenei műveltség
értékelése a középiskolás fiatalok körében A
zene szerepe a 21. századi Európában es Magyarországon (2010) (2015/3.)
Dolinszky
Miklós: Kodály pedagógiájának gyökerei (2007/6.)
Dudás Anna: Az ének-zene tanárképzés átalakulása az egri Eszterházy Károly Főiskolán (2008/1.)
Ember Csaba: A művészeti iskolák helyre és szerepe a hazai közoktatásban (2004/6.)
Dr. Eősze László: Kodály Zoltán műveinek korszerűsége 2007/6.)
Erdei András: Az ifjúság és a komolyzene (1964/2.)
Dr.
Erdős Ákos: Gondolatok az iskolai és kórushangképzés „időszerű” kérdéseiről
(2015/1.)
Fabényi Réka: Europa in Takt: Tanítsunk
hangszerjátékkal. Hangszertanítás az értelmileg akadályozott gyermekeknél
(képes beszámoló
(2013/2.)
Farnadi Tamara: Hagyomány és megújulás az alsó tagozatos énektanításban. Betekintés a Kerettantervekbe (A 2014. évi Győri Zenei Nevelési Konferencián elhangzott előadás átdolgozott változata) (2014/4.)
Fasang Árpád: A tanulók értékelése és osztályozása (1996/6.)
Dr. Fehér Anikó: A Kodály-módszer (2012/6.)
Dr. Fehér Anikó: „Egyenként építem bele a kórusom tagjait a zenébe”. Interjú M. Katanics Máriával (2012/5.)
Dr. Fehér Anikó: Ki mire tanítható? (Kell-e rendszerváltás a zeneoktatásban, avagy „Hej nem szeretem az idők járását”) (2009/6.)
Dr.
Fehér Anikó: Miért szép a magyar népdal?
Válasz
Tihanyi Lászlónak (2011/1.)
Ferenczi Anna: Zenevár (2012/3.)
Ferencziné dr. Ács Ildikó: Gyermekversek muzsikája. Weöres Sándor költemények a gyermekkari irodalomban (2013/3.)
Gönczy László: Kodály-koncepció: A megértés és alkalmazás nehézségei Magyarországon (2012/4.)
Gulyás Jánosné: Rejtelmek és töredékek. A „Napsugár” gyermekei (2003/5.)
Gyarmati-Ruszka Andrea: Kipróbált
jó módszerek, jó gyakorlatok (A Győri Zenei Nevelési Konferencián 2014. május elhangzott
előadás szerkesztett változata) (2014/5.)
Dr. Gyarmathy Éva: A zenei tehetség (2012/2.)
Dr. Gyarmathy Éva: Tehetség és a tanulási zavarokkal küzdő kiemelkedő képességű gyerekek (2012/4.)
Haui Lóránt: A zenei ízlés vizsgálata gimnáziumokban (2002/2.)
Hámori Máté: Zenekar az iskolában – gondolatok az iskolai ifjúsági koncertek megújulásáról (2013/4.)
Hercz Dorman Aliz: Betekintés az európai
országos zeneoktatási rendszerébe. (I.) Zeneoktatás a
Horvát Köztársaságban (2013/5.)
Hercz Dorman Aliz: Betekintés az európai
országos zeneoktatási rendszerébe. (II.) Zeneoktatás
a Belgiumban (2013/6.)
Hercz Dorman Aliz: Betekintés az európai
országos zeneoktatási rendszerébe. (III.) Zenetanárok képzése Németországban
(2014/1.)
Hercz Dorman Aliz: Betekintés az európai országos zeneoktatási rendszerébe. (IV.) Az olasz zenetanárképzés felépítése és szakmai háttere (2014/2.)
Hercz Dorman Aliz: Betekintés az európai országos zeneoktatási rendszerébe. (V.) A spanyol zeneoktatás helyzetéről (2014/3.)
Hercz Dorman Aliz: Betekintés az európai országos zeneoktatási rendszerébe. (VII.) Zenetanárképzés Szlovéniában (2014/4.)
Hercz Dorman Aliz: Betekintés az európai országos zeneoktatási rendszerébe. (VIII.) Zenetanárképzés Szlovákiában (2014/5.)
Hercz
Dorman Aliz: Betekintés az európai országos zeneoktatási rendszerébe. (IX.)
Zenetanár-képzés Lengyelországban (2014/6.)
Héjja Bella: Az
alapfokú és középfokú zeneoktatás helyzete (2016/2.)
Hollerung
Gábor: Kulcsot kell adni a fiatalok kezébe.
Az
iskolai énektanításról, a zeneoktatásról és az élményadásról (2014/5.)
Hollókői Lajos: Nietzsche kontra zene
(2015/2.)
Hollós Máté: Éremművészet a zenében. Kodály: Epigrammák (4. és 5.) (2007/6.)
Horn
Gabriella: Tetszhalottá vált a Kodály-módszer (168 óra online) (2015/1.)
Hunyadi Zsuzsanna: Kreativitás a zenetanításban (2014/3.)
Hunyadi Zsuzsanna: Új tanulásfelfogás,
új tudásfogalom a közismereti oktatásban
– milyen tanulságokkal járhatnak ezek a zenei oktatás számára (2015/4.)
Zsuzsanna Hunyadi: New learning concept, new notion of knowledge in the
public education – what results and morals do they present for music education?
(2015/4)
Prof. dr. Dr./H.C.Huszár Elvira: A karvezetés alapjai. A karvezetés alapjai. Összefoglaló (2015/5.)
Huszár Lajos: Egy
énekkönyv-sorozat margójára. Király Katalin ének-zene
tankönyvsorozatáról, amely az általános iskolák felső tagozata számára készült
és 2007-ben jelent meg a szegedi Mozaik Kiadónál (2011/1.)
Iskolapélda. Rádiós kerek asztal beszélgetés az ének-zenetanításnak a magyar közoktatásban betöltött szerepéről (Szerkesztette: Solymosi Tari Emőke) (2004/4.)
Ittzés Mihály: „Kodály után” – a zenepedagógia elvi kérdései és gyakorlata Dobszay László életművében (2013/4.)
Dr.
Janurik Márta: A zenei képességek szerepe az olvasás elsajátításában (2014/6.)
Dr. Janurik Márta: Hogyan viszonyulnak
az általános és középiskolás tanulók a klasszikus
zenéhez? (2015/4.)
Joób Árpád: A zenei érzékenység fejlesztése (Ének-zene 1-10) (1997/6.*)
Dr.
Kádár György (Finnország): A jövő iskolájának zenei neveléséről (2014/5.)
Kaibinger Pál: A gyógypedagógiai énekoktatás kérdéseiről. Reflexiók dr. Fehér Anikónak, a Parlando 2009/6. számban megjelent vitaindító cikkére (2010/3.)
Kalmár Márton: Zene az iskolában (1964/7-8.)
Dr. Kenesei Éva: A kisgyermekek zenei nevelésének módszerei (2012/4.)
Keresztes Nóra: Hans Leo Haßler canzonettáinak felhasználási lehetőségei az oktatásban (2013/4.)
Dr. Király Zsuzsanna: A Kodály-koncepció históriája (2012/5.)
Klem
Dénes: Lehetőségek az tanórán kívüli zenei nevelésre Egerben (2015/5.)
Kodály Zoltán: A magyar iskola mai
feladatairól (1947) (1997/6.*)
Kodály Zoltán: A zeneoktatás társadalmi
jelentőségéről (1966) (1997/6.*)
Kodály Zoltán: Zenei nevelés, embernevelés (1966) (1997/6.*)
Dr. Kokas Klára: A deszka galaktikája
(2002/5.*)
Dr. Kokas Klára: A zene és én (2000/5.*)
Dr. Kokas Klára: Képzelet (2006/2.)
Kokas
Klára kevéssé ismert írásaiból. Szerkesztő:
Dr. Deszpot Gabriella
„Fülembe cseng…” I.
Átadom kézből kézbe. Egy vasárnap tanítványokkal, Tanító tanítványaimnak
(2013/5.)
„Fülembe cseng…” II.
Gyerekek zeneörömben. Képzelt riport Szkubán Judit bemutatója kapcsán (2013/6.)
- Az értől az óceánig.
Újdonságos Bach koncert gyerekeknek.
- Az értől az óceánig. Újdonságos Bach koncert
gyerekeknek (2014/1.)
IV. - Örülünk, lengetünk, énekelünk. Újdonságos koncert gyerekekkel
Tapsoljunk?
Hátha nem muszáj? Tapasztalatok a gyerekek zenebefogadása körül (2014/2.)
V. Tehetség zenéből. Személyesen
ismerjük Pszieszta. Pécsi Pszichológus Napok. Aprók koncertje (2014/3.)
Érzelmek műveltsége Érzelmek műveltsége (2014/4.)
Bűvös Mikroszkóp - Maria Montessori és a zenefigyelem (2014/5.)
Érzelmek műveltsége,
Kerek Világ (2014/6.)
Dr. Kokas Klára: Körültáncoltuk az árvácskát (2010/4.)
Körmendy Zsolt: Koncertpedagógia
és közoktatás (2015/3.)
Kutnyánszky Nikoletta - Nyirő Gizella: Egy könyvtárhasználatra épülő énekóra tapasztalatai (2013/6.)
Dr. L. Nagy Katalin: AlterNATíva – örömmel
zenére és zenével örömre nevelés heti egy órában is (Ének-zene 1-210)
(1997/6.*)
Dr. L. Nagy Katalin: Hogyan tovább Kodály-módszer? (Válogatott irodalomjegyzék) (1997/6.*)
Laczkóné Pálfi Alojzia: Kiss Áron Magyar gyermekjáték–gyűjteményének hatása a 20. század zenei nevelésére (2014/1.)
Laczó Zoltán: Egy zenehallgatás-központú
tantervi koncepcióról (Ének-zene 1-10) (1997/6.*)
Laczó Zoltán: Mozgalmas ősz – Közoktatás 2001
(2002/4.)
Laczó Zoltán: Visszatekintés és hogyan tovább? Az iskolai ének-zene tanításról (2002/1.)
Lóránd
Ferenc: Egy-két gondolat a „gyermek-közelibb” közoktatásról (2015/4.)
Lukin László: Kórus-zene az általános iskolában
(1964/1.)
Marosz
Diána: Van-e értelme emelt szinten ének-zenét tanítani? – avagy a mai
magyar helyzet kicsit távolabbról nézve (2013/3.)
Mgr. art. Martina Čiefová PhD: Magyar zenei
kultúra a 19. századi Pozsonyban (gróf Zichy Géza és Dohnányi Ernő) (2014/4.)
Mechler Anna: „Megtanulták, hogy a zene is lehet örömforrás” – Ének-zene oktatás a táncművészeti középiskolában (2002/4.)
Dr. Mezei János: Schola Cantorum régen -
Énekes Iskola ma - mint az ének-zene oktatás szinte egyetlen menekülési
útvonala (2015/3.)
Monoki Lajosné: Ének-zene (5-10) (1997/6.*)
Nagy Anikó Johanna: Csillagfürt avagy hogyan gyógyuljunk ki a lustaságbetegségből. Meseregény és furulyaiskola Egri Mónika rajzaival Berg Judit író és Kállay Gábor ének- és furulyaművész, a Weiner Leó Zeneművészeti Szakközépiskola tanára ajánlásával (2014/2.)
Nemesné
Varga Katalin:
Fejlesztés a Hangoló Zenés Gyermekszínház
előadásai,
foglalkozásai által (2013/1.)
Nyikes
Róbert: Portfólia - a trombitatanításáról (2016/1.)
Nyírő Gizella:
Egy gyakorlóiskola tehetséggondozó tevékenységrendszere (2015/3.)
Pad
Zoltán: Az élőzene és gépzene befogadásának hatásvizsgálata 12 osztályos
iskolákban II/1. rész (2003/5.)
Pad
Zoltán: Az élőzene és gépzene befogadásának hatásvizsgálata 12 osztályos iskolákban
(II/2. rész (2003/6.)
Pető
Attila: Két szomszédvár (2002/2.)
Pethő
Villő: Kodály zenepedagógiájának életreform elemei (2012/6.)
Dr. Pukánszky Béla: A
gyermek a tizenkilencedik századi magyar neveléstani kézikönyvekben (2013/5.)
Oroszné Tornyai Lilla: „Tartsd a tempót!” Zenei játékokkal ritmuskészség-, folyamatérzékelés- és figyelemfejlesztés az iskolában és otthon (2010/6.)
Papp Bendegúz: Útkeresés
a japán zenepedagógiában: a Szuzuki-módszer (2016/1.)
Péter Éva: Márkos Albert
vokális népdalfeldolgozásai a tanításban (2012/4.)
Dr.
Pethő Villő: Kodály Zoltán és követői zenepedagógiájának életreform elemei - A
PhD értekezés tézisei (2014/6.)
Dr.
Villő Pethő: Life-reform elements in Zoltán Kodály’s and his successors’ music
pedagogy - Theses of PhD dissertation (2014/6.)
Pethő Villő:
Kodály Zoltán és követői zenepedagógiájának életreform elemei - PhD értekezés (2014/6.)
Pető
Áron András: A zeneiskola szerepe. A zene szerepe mind az általános iskolában,
mind az alapfokú művészetoktatásban (2015/1.)
Pusztay Krisztina: Projekt a zeneiskolában.
Alternatív módszer alkalmazási lehetőségei a hagyományos iskolatípusba (2011/3.)
Révész
József: Az interaktív ének-zene foglalkozások hatása az óvodáskorúak
fejlődésére (2014/4.)
Rezessy László: Hogyan szolgálja a Tanítóképző Főiskola új tanterve az iskolai zenehallgatás ügyét? (1996/6.)
S. Szabó Márta: A kodályi eszmék XXI. századi
állapotáról (2007/6.)
Ifj. Sapszon Ferenc: A gregorián ének betanítása (2008/6.)
Sapszon Ferenc: Kodály Zoltán és a
Musica Sacra (2016/2.)
Seres Attiláné - Csurgó Erzsébet: Helyi néphagyományokra építő emelt színtű ének-zene (1-6) (1997/6.*)
Siposné Tavaszi Virág: Kalandozás Chitz Klára Zenebirodalmában (2013/3.)
Dr. Soltész Elekné: Néhány szó az általános iskola és a zenetanfolyam kapcsolatáról (1959/1.)
Solti
Kálmán: Erkölcs és iskola (2015/3.)
Solti
Kálmán: „Zene nélkül lehet élni, de nem érdemes” (Kodály Zoltán) (2014/6.)
Somorjai József: Hozzászólás az „Ismeretterjesztésről” című cikkhez (1962/4.)
Dr.
Smuta Attila: A mindennapi éneklés ügyének margójára (2015/6.)
Spiegel Mariann: Ajánló (Tallér Zsófia: Kippkopp és Tipptopp c. zongoradarab-sorozatáról) (2012/1.)
Spiegel Mariann: Csicsergő. Horváth Istvánné Smid Anna zenei óvodások és előképző osztályosok tankönyvcsaládjáról (2012/5.)
Stipkovits
Fülöp: Meghatározó zenepedagógiai irányzatok a 20-21. században a
Kodály-koncepció és az Orff-Schulwerk elemzése és összehasonlítása (2012/6.)
-
I. Kodály-koncepció kialakulásának történelmi háttere
-
II. A Kodály-koncepció helyzete a mai magyar oktatásban
-
III. A Kodály-koncepció és az Orff-Schulwerk összehasonlítása
-
IV. Az Orff-Schulwerk szellemiségét ápoló intézmények - Carl Orff Alapítvány
Sulyok
Gizella: Pilletánc II. Kiegészítő daloskönyv Sulyok Gizella költeményeire az
iskolai ének- és zenetanításhoz, valamint szabadidős foglalkoztatáshoz serdülők
számára (2014/4.)
Szabó Adrienne: Gondolatok az ifjúsági ismeretterjesztő hangversenyekkel kapcsolatban – egy zenetanár szemszögéből (2014/2.)
Szabó Éva: A digitális szakadékon innen és túl – A tanárszerep változása
a XXI. században (Digitális Nemzedék
Konferencia, Budapesten 2015. március 21.) (https://www.youtube.com/watch?v=0UtjT3Y-pbI) (2015/3.)
Szabó Katalin: A közismereti ének-zeneoktatásról 2015-ben – VITAINDÍTÓ (2015/1
Szabó Tibor: Ha már Konzi, miért nem konzervatórium? (1999/1-2.*)
Szokolay Sándor: A kultúrateremtő Kodály Zoltán jelentősége (2007/6.)
Dr. Szőke Anna: A tehetség felismerésének szinterei az óvodás korban (2013/4.)
Dr. Szőnyi Erzsébet: A kodályi nevelési elvek időszerűsége (1966) (1997/6.*)
Szőnyi Erzsébet: A mintatanításokról (1964/7-8.)
Szőnyi Erzsébet: Kodály pedagógiai műveinek
korszerűsége (2007/6.)
Szőnyi Erzsébettel
beszélget Pajor Éva. (Legyen a zene… de kié?) (2004/6.)
Szűcs Tímea: Kodály Zoltán Ötfokú zenéje a mai énekoktatásban (2012/3.)
Tamásiné
dr. Dsupin Borbála: A népi gyermekjátékok és mozgás relációja, és funkciója a
3-7 éves gyermekek személyiségfejlődésében (2014/4.)
– A doktori disszertáció szinopszisa – (2014/3. számban is olvasható)
I. A hagyományátadás és a népi
kultúra szerepe a 3-7 éves gyermekek zenei nevelésében
II. A hazai általános nevelési
módszertől eltérő
magyar óvodai irányzatok
III.Alternatív zenei nevelési
irányzatok
Tamásiné
dr. Dsupin Borbála: A népi gyermekjátékok és mozgás relációja, és funkciója a 3-7 éves
gyermekek személyiségfejlődésében (folytatás) (2014/5.)
-
Az óvodás korosztály testi, fizikai, motorikus
teljesítményének követése a kutatások tükrében
A mozgás funkciója a 3-7
éves korosztály fejlődésében
Mozgáskoordináció a
játéktevékenységben
A készségfejlesztő folyamat
személyiségfejlesztő hatása
Török
Mihályné Bálint Nóra: A tanulók attitűdje a zeneiskolákban folyó
szolfézsoktatás iránt (2014/6.)
Turmezeyné
dr. Heller Erika: Hogyan gazdagíthatjuk újabb tartalmakkal a
tehetségígéretek műhelyeit úgy, hogy a kodályi alapelveket ne sértsük meg?
(2012/6.)
Ungár
István írásai:
-
A citrusfa levelestől, ágastól. Egy magyar népdal drámája (2015/1.)
-
A mese vége. Gondolatok Kodály Háry János-ának záró tablójáról (2007/6.)
-
Beavatás. Zenehallgatás a gimnáziumi énekórákon — egy kicsit másként.
2005-2007. III/1. rész. Bevezetés: A kapunál (2009/4.)
-
Beavatás. Zenehallgatás a gimnáziumi énekórákon — egy kicsit másként.
2005-2007. III/2. rész. Szentségtörés? ! (2009/5.)
-
Beavatás. Zenehallgatás a gimnáziumi énekórákon — egy kicsit másként.
2005-2007. III/3. rész. Utószó. Vallomás (2009/6.)
- „Bűn lesz a sorsom, amíg csak élek” A sátán útja Verdi Otello c. operájában (2013/6.)
Ungár
István. Elköszön a zene I. rész. Zongoramuzsika (2014/5.)
Ungár
István: Elköszön a zene. II. rész. Szimfónia, opera, kórusmuzsika (2014/6.)
„Hej, haj, mily pompás visszhang!” – „Hagyjatok meghalni!” A reneszánsz madrigáltól a barokk operáig (2013/5.)
- Kiragadva. Operanégyesek önálló élete. Bevezető (2012/5.)
- Kiragadva. Operanégyesek önálló élete. 1. rész. Mozart: Szöktetés a szerájból (2012/6.)
- Kiragadva Operanégyesek önálló élete. 2. rész. W. A. Mozart: Don Giovanni – kvartett (2013/1.)
- Kiragadva. 3-4. rész. Operanégyesek önálló élete. Beethoven: Fidelio G-dúr kvartett és a II. felvonás D-dúr kvartett (2013/2.)
- Kiragadva 5. rész. Operanégyesek önálló élete. Verdi: Rigoletto – kvartett (2013/3.)
- Kiragadva (6., befejező rész). Operanégyesek önálló élete. Verdi: Don Carlos – kvartett (2013/4.)
- Kísérőkártya. Operanégyesek önálló élete. Bevezető (2012/5.
- Kísérőkártya (I.). Emléklapok a gimnáziumi énekórák zenehallgatásaiból. Képária Mozart: A varázsfuvola című operájából (2011/1.)
- Kísérőkártya (II.) Mesterművek közelében. Emléklapok a gimnáziumi énekórák zenehallgatásaiból. Beethoven: op. 110-es Asz-dúr zongoraszonáta harmadik tételéről (2011/2.)
- Kísérőkártya (III.) Mesterművek közelében. Emléklapok a gimnáziumi énekórák zenehallgatásaiból. „Halotti ének” (2011/3.)
- Kísérőkártya. (IV.) Mesterművek közelében. (Emléklapok a gimnáziumi énekórák zenehallgatásaiból) Kodály Zoltán: Jézus és a kufárok (2011/4.)
- Kísérőkártya (V.) Mesterművek közelében. Emléklapok a gimnáziumi énekórák zenehallgatásaiból. A művészet diadala. (Egy kiállítás képei és más) (2011/5.)
- Kísérőkártya (VI.) Mesterművek közelében. Emléklapok a gimnáziumi énekórák zenehallgatásaiból. Rózsaária Mozart Figaro házassága című operájából (2011/6.)
- Kísérőkártya (VII.) Mesterművek közelében. Emléklapok a gimnáziumi énekórák zenehallgatásaiból. Beethoven: Fidelio – a börtönjelenet első egysége (2012/1.)
- Kísérőkártya (VIII.) Mesterművek közelében. Emléklapok a gimnáziumi énekórák zenehallgatásaiból. Gyászinduló (2012/2.)
- Kísérőkártya (IX.) Mesterművek közelében. Emléklapok a gimnáziumi énekórák zenehallgatásaiból. Bach: Máté passió: Nyitókórus (2012/3.)
- Kísérőkártya (X.) — Mesterművek közelében Emléklapok a gimnáziumi énekórák zenehallgatásaiból. ZÁRSZÓ (2012/4.)
Szabó Adrienne: Gondolatok az ifjúsági ismeretterjesztő hangversenyekkel kapcsolatban – egy zenetanár szemszögéből (2014/2.)
Ujvárosi Andrea: A magyar és az orosz
énekhangzás összehasonlító vizsgálata (2015/3.)
Váradi Judit: Felmérés a kulturális rendezvények látogatottságáról, valamint a gyermekek zenei ízlésére ható tényezőkről és zenei ízlésvilágukról (2013/3.)
Varga Csabáné Zakariás Emőke, Dr. Wilhelm Márta: Bemelegítés, a gyakorlás közbeni pihenők, a helyes testtartás. Három fontos elem a mozgásszervi betegségek megelőzéséhez (2014/3.)
Veszprémi Lili: Egy Liszt tanítvány (Tamásyné Gáll Anna) „Új zongoraoktatási módszer”-e (1963/10.)
Vendrei Éva - Platthy Sarolta: Kodály koncepciója szerint a ma iskolájában (Ének-zene 1-10) (1997/6.*)
Virág
Barnabás: A félreértések elkerülése végett: Kodály-koncepció (2015/3.)
Virág Barnabás: „Elkezdeni az első leckénél és befejezni a századiknál”. Szinkópa Vegyeskari Találkozó, 2014. (2014/3.)
Widner,
Manuela: Orff-Schulwerk – Az elemi zene és mozgásnevelés koncepciója. (Időszerű hozzájárulás a kreatív és
gyermekközpontú
iskolai és iskolán kívüli zenei
neveléshez.) (1994/4.)
Angi István: A klasszikus gitár zenéje, mint jelenkori esztétikai élmény. Klasszikus gitárosok debreceni találkozója (2010. augusztus 8 – 18.) (2011/1.)
Dr. Antal-Lundström Ilona: A jeltől a katarzisig. A zenei oktatás mint a zenei – nyelv kialakításának folyamata (2016/2.)
Dr.
Antal-Lundström Ilona: A kiválóság titka. Az esztétikai alapú pedagógia. Az
esztétika pedagógiai elemzése a demokratikus állampolgár formálásának
eszközeként (2014/3.)
Dr.
Antal-Lundström Ilona: Kodály pedagógiai elvei a modern esztétikai filozófia
tükrében (2013/6.)
Dr.
Antal-Lundström Ilona: A korai évek zenei-esztétikai tevékenységeinek
jelentősége (2014/5.)
Dr.
Antal-Lundström Ilona: „A zene mindenkié, de hogyan tehetjük azzá?”
-
Emlékezések, gondolatok és kérdések Kodály Zoltán: A ZENE MINDENKIÉ c.
szöveggyűjteménye előszavának újraolvasásakor
és
a -
„A zene ajándékba” c. tanulmánykötet 5. fejezetéből részletek (A zenei oktatás,
mint a zenei nyelv kialakításának folyamata, A folyamat pedagógiai vezetése,A
zenei - esztétikai fejlődés, A zene megértése, A zene esztétikai megértése
tágítja horizontunkat) (2014/6.)
Dr.
Antal-Lundström Ilona: Kodály pedagógiai elvei a modern esztétikai filozófia
tükrében (2013/6.)
Csillag Ferenc: Az esztétikai nevelés – ma,
hazánkban (2008/2.)
Dr. Dobszay László: Zenész a társadalomban (1962/12.)
Dr. Dohány
Gabriella: A zenei műveltség értelmezésének lehetőségei (2016/2.)
Dr. Dohány Gabriella: Zenei műveltség
értékelése a középiskolás fiatalok körében A
zene szerepe a 21. századi Európában es Magyarországon (2010) (2015/3.)
Hollókői Lajos: Nietzsche kontra zene
(2015/2.)
Kabalevszkij, Dmitrij: Zene és jelenkor (Fordította: Papp Sándor) (1999/4.)
Karasszon Dezső: Egy kép – két tanulság (2013/4.)
Kelecsényi
László Zoltán: A zene szerepköreinek vázlata (2016/1.)
Körmendy Zsolt: Koncertpedagógia és közoktatás (2015/3.)
Laczó Zoltán: A zenei megértés, ismeret, tudás, esztétikai, pszichológiai és pedagógiai kérdései (2003/5.)
Morva Péter: Teli bőröndök
(2016/1.)
Siposné Tavaszi Virág: Kalandozás Chitz Klára Zenebirodalmában (2013/3.)
Solti
Kálmán: Az iskolai nevelés a közgondolkodásban (2016/1.)
Solymosi Tari Emőke: „Bartók […] mindig latinnak nevezett.” Bartók Béla hatása Lajtha László életútjára és esztétikájára (2006/6.)
Szőnyi Erzsébet: Hozzászólás Zoltay Dénes előadásához (1964/5.)
Dr. Tóthpál József: A művészetpedagógia éthosza, a pedagógusok felelőssége művészeti hagyományaink megőrzése és a művész (2012/3.)
Dr. Trencsényi László: Konferencia a „vezéreszméről” egy előadás kommentekkel (2016/1.)
Dr. Ujfalussy József: A zene szocialista esztétikája I. (1961/4.)
Dr. Ujfalussy József: A zene szocialista esztétikája II. (1961/5.)
Dr. Ujfalussy József: A zenei történés mértékegységének változása a periódusban (1961/3.)
Dr. Ujfalussy József: Esztétikai tanítás a hivatásos zenészképzésben (1964/7-8.)
Ujvárosi Andrea: A magyar és az orosz
énekhangzás összehasonlító vizsgálata (2015/3.)
Váradi Judit: Felmérés a kulturális rendezvények látogatottságáról, valamint a gyermekek zenei ízlésére ható tényezőkről és zenei ízlésvilágukról (2013/3.)
Dr. Zoltay Dénes: A szocialista esztétikai nevelés néhány elvi kérdése (1964/5.)
Dr. Zoltay Dénes: A szocialista esztétikai nevelés néhány elvi kérdése (folytatás) (1996/6.)
Beszámoló dr. Paul Michel előadásáról (Sz. M.)
(1961/1-2.)
Képességfejlesztés
játékosan. Interjú Aczél Balázzsal
(tehetseg.hu) (2015/3.)
Vekerdy Tamás
pszichológus, író, a Waldorf-pedagógia egyik legjelesebb hazai képviselője 80 éves (MTI)
Dr. Acsády László: A zenetanulás idegrendszeri háttere. II/1. (2003/1.)
Dr.
Acsády László: A zenetanulás idegrendszeri háttere. II/2. (2003/2.)
Babits Péter: A zenetanítás kezdeti nehézségei
(2015/6.)
Dobos Bianka: A zenei
teljesítményszorongás és a szociális fóbia kapcsolatának vizsgálata (2015/2.)
Domonkos Máté: A hallás fejlesztésének
pszichikai hátteréről (Madarádsz Ivánnak és Roth Edének) (1998/3.*)
Gabrielsson, Alf.: A zenei élmény a
zenelélektanban (ford.:.Laczó Zoltán) (1998/1-2.*)
Gerencsérné Szeverényi Ilona: A hallás nyelve.
A háromdimenziós tér (1998/3.*)
Gruhn, Wilfried, dr.: Neurodidaktika – egy új tudományos trend a zenei nevelésben (Fordította: Laczó Zoltán) (2004/6.)
Dr. Gyarmathy Éva: A zenei tehetség (2012/2.)
Dr. Gyarmathy Éva: Kreatív tehetség és tanulási zavarok (részlet) (2013/3.)
Dr. Gyarmathy Éva: Tehetség és a tanulási zavarokkal küzdő kiemelkedő képességű gyerekek (2012/4.)
Héjja Bella Emerencia: A zenész lelke. Benne: Héjja Bella, Sipos Gábor
Gergő és Kovács Levente zenekara a Bella Banda Thököly Vajk versét zenésítette
meg. A filmet Pálmonostorán forgatta a KDC Film csapata. Szereplő: Görög Anna
(2015/4.)
Heimann Ilona: Kérdések és válaszok a tehetséggondozásról és tehetségvédelemről. Mának is szóló válogatás a tehetségvédelem és tehetséggondozás múltjából (2011/6.)
Herceg Attila: Zeneiskola vagy zeneterápia (2014/4.)
Jakobszon: Az érzelmek pszichológiája (Közreadta: dr. Szende Ottó) (1961/8.)
Laczó Zoltán: A rögtönzés néhány pszichológiai és pedagógiai vonatkozásai (2010/5.)
Laczó Zoltán: A zenei forma felismeréséről
(1996/2.)
Laczó Zoltán: Lélektan, zenepedagógia és
társadalom (2002/3.)
Lindenbergerné Kardos Erzsébet- Szabó Julianna: Lélekgyógyítás zenével (2002/3.)
Palatin Krisztina: A zenetanulás
nehézségei tanulási zavarral küzdő gyermekeknél
(2015/6.)
Paul Michel: A zenepszihológiai kutatások néhány eredménye (1964/12.)
Paul Michel: Über musikalischen Fähigkeiten und Fertigkeiten (Közreadta: Kerényi Miklós György) (1961/5.)
Dr. Pukánszky Béla: A
gyermek a tizenkilencedik századi magyar neveléstani kézikönyvekben (2013/5.)
Rózsa
Lászlóné dr. Szabó Dóra: A zenei tehetség fejlődését és kibontakozását
befolyásoló tényezők vizsgálata (2015/1.)
Dr. Stachó László: A zenei képesség és az
előadóművészi kiválóság -
Bevezetés a zenei előadóművészet pedagógiájába (2014/1.)
Stocker Tamásné Bognár Eszter: A részképesség zavarok megjelenése a zenetanulásban (2012/1.)
Szabadi Magdolna: Zenei tesztek alkalmazhatósága a zeneterápiában (2012/4.)
Dr. Szende Ottó: A hangszertanítás mozgásélettani, lélektani vonatkozásai és a reformterv I. (1993/5-6.)
Dr. Szende Ottó: A hangszertanítás mozgásélettani, lélektani vonatkozásai és a reformterv II. (1993/5-6.)
Sziklai Anett Gabriella: A zene lélektani hatásmechanizmusa (2014/4.)
Sztankay Lajos: A lámpalázról (1964/2.)
Turmezeyné dr. Heller Erika: A dallami észlelés fejlődése (2012/5.)
Turmezeyné dr. Heller Erika: A tehetséggondozás és a kooperatív tanulás kapcsolata (2012/3.)
Turmezeyné Heller Erika: Az éneklési képesség fejlődésének pszichológiai háttere (2006/5.)
Turmezeyné Dr. Heller Erika: A zenei tehetség azonosításának rendszere, módszerei (2012/2.)
Turmezeyné dr. Heller Erika: A zenei
tehetséggondozás kritikus pontjai (2011/5.)
V. Somló Klára: A zenetanítás pszichológiájáról (1961/7-8.)
Foglalkozási egészségmegőrzés, GYÓGYÍTÓ ZENE
„Meggyőződésem,
ha Kodály láthatta volna, hogy én Bachra bukfencezem a gyerekekkel, akkor azt
mondta volna, hogy „hm…” Kodálytól
a Kokas-módszerig. Interjú Kokas Klára (1929-2010) zenepedagógussal, az Agape-Zene -Életöröm
Alapítvány létrehozójával - a nemzetközi hírű zenepedagógussal, 80. születésnapján. (Tóth Teréz) (Új Pedagógiai
Szemle, 2009/7. sz.) (2016/2.)
Ácsné Székely Edit: Szeretethang-visszhang (2008/3.)
Altorjay
Tamás-Bihari Adél: Beszámoló a 11. PEVOC konferenciáról (2015/6.)
Deák-Kucsera
Boglárka: „Varázsoljunk!” A budapesti Mozgásjavító Általános Iskola, Egységes
Gyógypedagógiai, Módszertani Intézmény és Diákotthon, és a Zenei munkaképesség-gondozás,
Kovács-módszer lehetséges kapcsolata dr. Kokas Klára emlékére (2014/5.)
Dr.
Deszpot Gabriella – dr. Vass Éva: Multidiszciplináris kutatási lehetőségek a
Kokas-módszer vizsgálatára (2015/1.)
Dr. Deszpot Gabriella: Üzenet a kapukon túlról. Megjelent a Kokas Klára filmjeiből készült gyűjteményes album (2013/3.)
Fabényi Réka: Europa in Takt: Tanítsunk
hangszerjátékkal. Hangszertanítás az értelmileg akadályozott gyermekeknél
(képes beszámoló
(2013/2.)
Guncz Nóra – Kemény Ágnes – Deszpot Gabriella: Életerő a Zenéből (2015/3.)
Herceg
Attila: A mentális gyakorlás szerepe a zenei képességfejlesztésben (2015/6.)
Herceg Attila: Zeneiskola vagy zeneterápia (2014/4.)
Kis Jenőné Dr. Kenesei Éva: A zene
jelentősége a gyógypedagógia szakos hallgatók képzésében (2015/2.)
Kodály Zoltán: A zeneművészeknek is szükségük van a rendszeres sportolásra (1960/3.)
Dr. Kokas Klára: A deszka galaktikája
(2002/5.*)
Dr. Kokas Klára: A zene és én (2000/5.*)
Kokas Klára: A zene
felemeli a kezeimet (filmrészlet - 2004-2006) (Agora Oktatási Kerekasztal)
(2015/3.)
Dr. Kokas Klára: Képzelet (2006/2.)
Kokas
Klára kevéssé ismert írásaiból. Szerkesztő:
Dr. Deszpot Gabriella
„Fülembe cseng…” I.
Átadom kézből kézbe. Egy vasárnap tanítványokkal, Tanító tanítványaimnak
(2013/5.)
„Fülembe cseng…” II.
Gyerekek zeneörömben. Képzelt riport Szkubán Judit bemutatója kapcsán (2013/6.)
- Az értől az óceánig.
Újdonságos Bach koncert gyerekeknek.
- Az értől az óceánig. Újdonságos Bach koncert
gyerekeknek (2014/1.)
IV. - Örülünk, lengetünk, énekelünk. Újdonságos koncert gyerekekkel
Tapsoljunk?
Hátha nem muszáj? Tapasztalatok a gyerekek zenebefogadása körül (2014/2.)
V. Tehetség zenéből. Személyesen
ismerjük Pszieszta. Pécsi Pszichológus Napok. Aprók koncertje (2014/3.)
Érzelmek műveltsége Érzelmek műveltsége (2014/4.)
Bűvös Mikroszkóp - Maria Montessori és a zenefigyelem (2014/5.)
Érzelmek műveltsége, Kerek Világ (2014/6.)
Dr. Kokas Klára: Körültáncoltuk az árvácskát (2010/4.)
Kolbné Dancsik
Nóra: A Kovács-módszer alkalmazása a zeneművészeti szakközépiskolák zongora
tanszakán (2015/4.)
Dr. Kovács Géza: A foglalkozási ártalmak
szemléleti háttere. Tanévzáró beszámoló részlete 1990-ből (2009/4.)
Dr. Kovács Géza: A zenei munkaképesség fejlesztése és gondozása. A fizikum oldaláról közelítjük a zenét is. (1976) (1999/3-4.)
Kovácsné Széll Mária: A Kovács-módszer
hatásvizsgálata különböző korosztályú zeneiskolás növendékeknél (2015/2.)
Dr. Locsmándi Miklós: A kortárs zene a kortárs
pszichológia eredményeinek tükrében (2015/5.)
Malina János: Zenével a zavarok ellen (2013/1.)
Masopust Katalin: A zenei foglalkozási ártalmak kialakulásának okai és megelőzési módjai (2010/5. és 2010/5)
Masopust Katalin: Fizikai kondíció és az
elfáradás zenepedagógiai vonatkozásai (2010/5.)
Masopust Katalin: Nemzetközi
Zenész-egészségügyi Konferencia Feldkirschben (2005/5.)
Masopust Katalin: Zenész-egészségügyi Világkonferencia Barcelona-Terrassában I-II. rész (2007/4. és 5.)
Mentesné Tauber Anna: Az affektivitás
–érzelmi ráhangolódás- bemutatása autista
gyermekeknél a zeneterápia eszközével (2016/1.)
Nagy Márta:
Három noktürn Op. 9. Elemzés egy zeneterápiai tanulmányhoz (2016/1.)
Négyesiné dr. Pásztor Zsuzsa: Fúvós panaszok, fúvós ártalmak (1995/4.*)
Dr. Pásztor Zsuzsa: A zenészek fokális disztóniája (2015/5.)
Dr. Pásztor Zsuzsa: Az egészből a részekhez (2003/4.)
Dr. Pásztor Zsuzsa: Felmérés a zenei foglalkozási ártalmakról (2007/4.)
Siptárné Balázsa Hajnalka: Régi-új téma: a zenészek foglalkozási ártalmairól (2010/5.)
Tehetséggondozás és egészségmegőrzés. Fehér Márta interjúja dr.
Masopust Katalinnal (2012/3.)
Tiszai
Luca: Zeneterápiás tapasztalatok Baszkföldről (2013/3.)
Varga Csabáné Zakariás Emőke, Dr. Wilhelm Márta: Bemelegítés, a gyakorlás közbeni pihenők, a helyes testtartás. Három fontos elem a mozgásszervi betegségek megelőzéséhez (2014/3.)
A Liszt összkiadásról. Még 94év…? Beszélgetés Mező Imre zeneszerzővel (Ábrahám Mariann)
(2011/3. és 2011/3.)
A
Magyar Tudomány Ünnepe 2014. Az MTA egy hónapig tartó eseménysorozatáról
(2014/6.)
-
Dr. Dobi Ildikó PhD összefoglalója
-
Dr. Csépe Valéria: A hangok hatalma – a kognitív fejlődés és az újrahangolt agy
(videofelvételen)
A tanító és nevelő Liszt Ferenc (Fordította: dr. Karczag György) (1961/10.)
Az
ismeretterjesztés néhány problémájáról – szerkesztőségi vitaindító
(1961/2.)
retorikája (2007/2.)
Írjon-e
a (leendő)
muzsikus?
-
I. Solymosi Tari Emőke bevezetője Major Zsófia szakdolgozat-fejezetéhez
-
II.
Major Zsófia: Janáček zenéjének stílusa a népzene hatásának tükrében (2011/3.)
Tanulmánykötet
Ujfalussy József emlékére (dr. Ábrahám Mariann) (2015/4.)
Tizenharmadik
hírlevél (Fenyő Ervin) - Ungár István: Névjegy-Mozart-szintézis (2015/6.)
„Zenélni
kell…” Josef Mertin beszél életéről és a zenetudományról I és II. rész
(Urbanetz-Vig Margit) (2014/6.)
Dr. Ábrahám Mariann:
Beszélgetés Balassa Sándor zeneszerzővel a zenetanítás jelenéről és jövőjéről
(1994/1.)
Dr. Ábrahám Mariann: Johann Sebastian Bachról 1. Ahogy a kortársak látták (1985/8-9.)
Dr. Ábrahám Mariann: Johann Sebastian Bachról
2. Ahogy kortársaink látják. (Képzelt beszélgetés egy televízió-film
nyomán) (1985/8-9.)
Dr. Ábrahám Mariann: Betekintés Soproni József alkotóműhelyébe. Beszélgetés a szerzővel a Jegyzetlapok című zongoradarab-sorozatról (1984/8-9.)
Dr. Ábrahám Mariann: Gondolatok Varró Margit pedagógiai művészetéről (1988/3.)
Dr. Ábrahám Mariann: Gondolatok Varró Margit pedagógiai művészetéről (1988/10-11.)
Dr. Ábrahám Mariann: Gondolatok Varró Margit pedagógiai művészetéről (1989/3.)
Dr. Ábrahám Mariann: Gondolatok Varró Margit pedagógiai művészetéről (1990/12.)
Dr. Ábrahám Mariann: Hatvanöt év
tapasztalatainak összefoglalásaként. Máthé Klára – Felkészítés a zenei pályára
(1985/11.)
Dr. Ábrahám Mariann: Lépésről - lépésre… zongorára, 4 kézre. Sári József négykezes zongoradarab sorozatáról beszélget a szerzővel (1985/8-9.)
Dr. Adrovicz István: A barokk gitár. Elfelejtett mesterek művészete (2013/6.)
Dr. Adrovicz István: A modern gitáriskola típusának megalkotója, Matteo Carcassi élete és munkássága (2014/3.)
Dr.
Adrovicz István: „Methode pour
Dr.
Adrovitz István: „Négy nagy munkának szenteltem életemet, mindegyikben
győzelmet arattam!” Andrés Segovia, a XX. század legnagyobb hatású gitárművésze
(A disszertáció egy fejezete) (2013/3.)
Agócs
Gergely: A mesterség elsajátításának társadalmi intézménye a cigányzenészek
körében (Szlovákiai magyar példák) (2014/4.)
Agócs
Gergely: Zene az idők végezetéhez (2012/4.)
Antal Gábor: Juhász Aladár, Liszt Ferenc kiemelkedő tanítványa (2012/1.)
Apagyi Alexandra: Igor Sztravinszkij: Tavaszi áldozat – a mű keletkezése és elemzése (2013/4.)
Dr. Báll Dávid: A zongorapedagógia lehetőségei – a Bartók–Reschofsky-féle zongoraiskola (2014/4.)
Dr. Bársony
Péter: A vészkorszak magyar muzsikus áldozatai (Eltűnt művészek, meggyilkolt
szerzők) Arvo Pärt: Spiegel im Spiegel c.
zenéjével kísért emlékfilmmel (2015/4.)
Beischer-Matyó Tamás: Bevezetés Mozart ütemhangsúly-kezelésének művészetébe (2012/3.)
Belinszky
Anna: Végre itthon. A Zenetudományi Intézet kiállítása Dohnányi amerikai
hagyatékának dokumentumaiból (2015.)
Besse Attila: Dmitrij Dmitrijevics Sosztakovics: Három fantasztikus tánc (2013/6.)
Dr. Bodnár Gábor: A zene szaknyelvéről (2012/2.)
Dr. Bónis Ferenc: Élet-Pálya: Kodály Zoltán (A könyv 1. fejezete) (2012/3.)
Boruzs Barbara: The Owl and the Pussy-Cat. Stravinsky, Edward Lear – és egy „nonszensz” jazz-kísérlet (2013/4.)
Dr.
Deszpot Gabriella – dr. Vass Éva: Multidiszciplináris kutatási lehetőségek a
Kokas-módszer vizsgálatára (2015/1.)
Dichler, Joseph: Bach zenéje a mai zongorán (fordította: Czövek Erna) (1963/8.)
Dr. C. Nagy Béla: Népdal és hangsor (1963/9.)
Dr. C. Nagy Béla: Népzene órák – Népszokásaink (1962/10.)
Czakó Dóra: Mi az a cantus firmus? (2014/2.)
Czeloth-Csetényi Gyula: A Böhm-fuvola és metodikájának kialakulása Magyarországon (2015/3.)
Czövek Erna:
Gondolatok az ismeretterjesztésről (1961/2.)
Dr.
Daragó Rita Laura: Zenetörténet és antropológia. Az európai zene
egységes jelrendszerének kialakulása; az egyszólamú dallam – repertoár és a
notáció korai időszaka (2014/5.)
Dittrichné
Vajtai Zsuzsánna: Budai
Zenekör története (2016/2.)
Dr. Dobszay László: A haszontalan tudományok
(2007/5.)
Dr. Dobszay László: A klasszikus zene harmóniavilágának elemei I. (1959/3.)
Dr. Dobszay László: A klasszikus zene harmóniavilágának elemei II. (1960/1.)
Dr. Dobszay László: A klasszikus zene harmóniavilágának elemei III. (1960/2.)
Dr. Dobszay László: Bach C-dúr prelúdiumáról (1961/12.)
Dr. Dobszay László: Zenész a társadalomban (1962/12.)
Dr. Dohány
Gabriella: A zenei műveltség értelmezésének lehetőségei (2016/2.)
Dolinszky Miklós: Franz Schubert C-dúr
szimfóniája D 944 (2005/4.)
Dolinszky Miklós: Haydn versus Mozart? Egy választás anatómiája. Lábjegyzet a Haydn-évhez (2009/6.)
Dolinszky Miklós: Külső és belső tájak
egzotikuma. A Tisza-parti jelenet (2010/5.)
Dolinszky Miklós: Zenetörténet (2005/1.)
Dr. Dominkó István: A magyar költészet inspirációja. A vers zenéje és az újraalkotás szabadsága Farkas Ferenc dal- és oratórium művészetében (2013/4.)
Dr. Eősze László: „Vérségi kötelék nélkül…” Egy családfakutatás története. (Kodály Zoltán születésének 130. évfordulójára) (2012/4.)
Dr. Erdős Ákos: Lajtha László kapcsolata a kóruszenével (2014/2.)
Erdősi-Boda Katinka: Zene és kommunikáció (2014/3.)
Fábián Tímea: Syrinx (2014/2.)
Fenyves
Mária Annunziata: 200 éve született Lermontov grúz költő (2015/1.)
Kottamelléklet:
Rubinstein-Lermontov: Tamara románca A Démon c. operából.
Ferencziné dr. Ács Ildikó: Gyermekversek muzsikája. Weöres Sándor költemények a gyermekkari irodalomban (2013/3.)
Földes Imre: A zenei ismeretterjesztésről (1962/9.)
Frank
Oszkár: Melodikai „közhelyek” Mozart zenéjében (2012/3.)
Funkhauser,
Matthias: Fritz Jöde 'Tonika-Do' Szemináriuma Budapesten 1938-ban. Történelmi
Háttér - Tartalom - Módszer – Kihatásai (2015/4.)
Gacsályi
Lilla: A haláltánc-motívum zenei feldolgozásai (2014/6)
Gál György Sándor: A zenei ismeretterjesztés problémái (1962/9.)
Gertheis Piroska: A zenei tehetség korai megjelenése az életrajzokban (2012/4.)
Grabócz Márta: Eötvös Péter operái –
Kelet és Nyugat között. Bevezető. Az írás a „Les opéras de Peter Eötvös – entre
Orient et Occident. Sous la direction de Márta Grabócz. Éditions des archives
contemporaines, Párizs,
Hajdu András: A Mikrokozmosz csillagképe
(2005/4.)
Hámori Máté: Zenekar az iskolában – gondolatok az iskolai ifjúsági koncertek megújulásáról (2013/4.)
Harper, Nancy Lee: Ibériai elemek Scarlatti szonátáiban (2002/1.)
Dr. Hegyi István: Forma, szerkezet és műfaj I-II. (2012/1.)
Dr. Hegyi István: Hangsorok. Hangszerek és hangsorok kapcsolata (2012/5.)
Dr. Hegyi
István: Trubadúrok, zsonglőrök, minstrelek és más vándormuzsikusok Eurázsia
nyugati felén régen és ma (2015/2.)
Hollerung
Gábor: Kulcsot kell adni a fiatalok kezébe.
Az
iskolai énektanításról, a zeneoktatásról és az élményadásról (2014/5.)
Hollós Máté: Éremművészet a zenében – sorozat
kotta illusztrációkkal
- Bach: 106. kantáta – Sonatina (1999/5.*)
- Bach: Air a III. (D-dúr) szvitből (2002/4.)
- Bach: b-moll prelúdium (2007/1.)
- Bach: c-moll fúga a Wohltemperiertes Klavier
I. kötetéből (2011/4.)
- Bach: Esz-dúr szólószvit – Bourrée (2011/3.)
- Bach: d-moll Partita – Allemande (1997/1.*)
- Bach: Air a III. (D-dúr) szvitből (2002/4.)
- Bach: b-moll prelúdium (2007/1.)
- Bach: d-moll csembalóversenyének témái
- Bárdos. Hej, igazítsad! (2006/5.)
- Bartók: Kanásztánc (2002/5.*)
- Bartók: Rutén nóta (2006/6.)
- Beethoven: c-moll szonáta Op.27, No. 2 – 1.
és 2. tétel (2007/4.)
- Beethoven: c-moll szonáta op. 111, 2. tétel
(2010/2.)
- Beethoven: D-dúr szonáta (2002/1.),
(2002/2.)
- Beethoven: Für Elise (2005/1.)
- Beethoven: h-moll bagatell (op. 126. No.4.)
(2005/4.)
- Beethoven meglepetés-főtémái (2011/5.)
- Beethoven: V. szimfónia II. tétel (2011/2.)
- Britten: A király vadászni megy (2000/1.)
- Britten: Egy kora reggelen (2004/5.)
- Chopin: a-moll mazurka Op.17. No.4
(1995/4.*)
- Chopin: Asz-dúr keringő op. 69. No.1.
- Chopin: Nincs, ami kéne (2003/3)
- Chopin: b-moll noktürn (2004/2.)
- Chopin: c-moll prelűd (1996/5-6.)
- Chopin: f-moll mazurka (2010/5.)
- Clementi: C-dúr szonatina (1999/1-2.*)
- Cornelius: Egy hang (2004/6.)
- Couperin: Az aratók (1997/2.*)
- Debussy: Holdfény 2006/1.
- Grieg: Honvágy (1096/3.)
- Grieg: Peer Gynt – Aase halála 2001/6.
- Járdányi: Zöld erdőben 2000/6.*
- Haydn: cisz-moll szonáta Hob.
XVI/36-3. tétel (2010/1.)
- Kodály: Epigrammák (4. és 5.) (2007/6.)
- Kodály: Esti dal (1998/1-2.*)
- Kodály: Nyulacska (1997/6.*)
- Kodály: Öt hegyi-mari népdal (I.) (2005/6.)
- Kodály: Székely keserves – vegyes karra
(2007/2.)
- Kodály: Székely keserves – zongorára
(2007/3.)
- Kodály: Zöld erdőben (2000/5.)
- Lajtha László: Esik eső, de nem ázok
(2006/2.)
- Lajtha László: Láttál-e valaha (2007/5.)
- Lajtha László: Mikor csíkból elindultam
(1998/3.*)
- Liszt: Szürke felhők (2006/3.)
- Liszt: Óh, te mennyekből való” dalának három
változata (2011/1.)
- Liszt: Resignazione (1996/2.)
- Liszt: Szürke felhők (2006/3.)
- Lutoslawski: Siedradzból folyik a folyó
(2005/5.)
- Madarász Iván: Dona nobis pacem (2003/5.)
- Morley: Leány és legény (2000/2.)
- Mozart: Ave verum corpus (2006/4.)
- Mozart: g-moll szimfónia, K. 5510 - 3. tétel
(2003/2.)
- Mozart: Kis éji zene – Menuetto (2005/3.)
- Mozart: Menuetto K. 355 (1998/5.*)
- Népdalok (1998/4.*)
-- Maros mellett két szép zöld ág…
-- Ariang
--Come all, you young
females
- Purcell: Dido búcsúja (2002/6.)
- Ránki György: Kopogós (2009/2.)
- Scarlatti: d-moll szonáta (K9. L 413)
- Schubert: A-dúr szonáta Op. posth. 120 DV,
644 – I. tétel (2010/6.)
- Schubert: c-moll impromtu op. 90 (2001/1-2.)
- Schubert: f-moll moment musical, D. 780
(2004/3.)
- Schubert: Hová? (2003/4.)
- Schubert: A kintornás (2008/6.)
- Schubert: Vándor éji dala (2009/6.)
- Schumann: A költő szól (1999/3-4.)
- Schumann: Álmodozás (2004/1.)
- Schumann: Vasárnapi reggeli fény – A költő
szerelme c. ciklusból (2010/4.)
-
Témák – J. S. Bach: f-moll csembalóverseny (BWV 1056) 3. tétel (2010/3.)
- Témák – Mozart: g-moll vonósötös KV. 516 - 1. tétel főtéma (2011/6.)
- Témák – 1. Schubert
szimfóniák (2008/1.)
- Témák – 2. Schubert C-dúr szonáta (D.840) 1.
tétel (2008/2.)
- Témák – Beethoven: Asz-dúr szonáta Op. 110,
I. tétel (2008/3.)
- Témák – Beethoven és Brahms (2009/5.)
- Témák - Beethoven: Fisz-dúr
szonáta Op. 78., 2. tétel (2009/4.)
- Témák – Dvořák VIII. szimfónia III. tétel
(2008/4.)
- Témák – ötütemesség Brahms zenéjében (2008/5.)
- Tomkins: Mikor Dávid meghallotta…(2004/4.)
- Weiner Leó: Bujdosó kuruc éneke (2003/1)
*
Dr.
Homor Zsuzsanna: Magyar zongoraművészet a 20. század első felében (36
hangfelvétellel) (2014/4.)
Horváth Bálint: Hatások és lelemény: Liszt kései alkotói korszaka néhány zongoradarab tükrében (2012/3.)
Teréz Illés: Musikalisches
Nationalbewusstsein bei Béla Bartók. Drei Volkslieder am Weg zum
Konzertprogramm / Illés Teréz: Zenei nemzettudat Bartók Bélánál. Három népdal
útja a koncertprogramig (2016/2.)
Ittzés Mihály: Szabó Helga, a kutató zenepedagógus (2011/4.)
Dr. Judit Mäkinen: Espoo/Finnország: A kantele (2016/2.)
Karasszon Dezső: Egy kép – két tanulság (2013/4.)
Kardos Katalin: Zenész cigányok? Archaikus cigány zenétől a népies magyar zenéig (2013/4.)
Kerekes Sándor: Pedálos zongora (2014/2.)
Dr. Keresztes Nóra: A Haydn: Mehrstimmige Gesänge formai vonatkozásai – A szonátaforma megjelenése Haydn többszólamú énekeiben (2010/6.)
Keresztes Nóra: Hans Leo Haßler canzonettáinak felhasználási lehetőségei az oktatásban (2013/5.)
Keresztes Nóra: Schubert harmóniai
eszközei és a Sanctus misztériuma késői miséiben – szubjektív elmélkedés
a tonalitás-nélküliség és a lelki felemelkedés kapcsolatáról (2015/6.)
Kiss Zoltán: „Orgonaszimfónia két tételben” (2013/3.)
Kokas
Klára kevéssé ismert írásaiból. Szerkesztő:
Dr. Deszpot Gabriella
„Fülembe cseng…” I.
Átadom kézből kézbe. Egy vasárnap tanítványokkal, Tanító tanítványaimnak
(2013/5.)
„Fülembe cseng…” II.
Gyerekek zeneörömben. Képzelt riport Szkubán Judit bemutatója kapcsán (2013/6.)
- Az értől az óceánig.
Újdonságos Bach koncert gyerekeknek.
- Az értől az óceánig. Újdonságos Bach koncert
gyerekeknek (2014/1.)
IV. - Örülünk, lengetünk, énekelünk. Újdonságos koncert gyerekekkel
Tapsoljunk?
Hátha nem muszáj? Tapasztalatok a gyerekek zenebefogadása körül (2014/2.)
V. Tehetség zenéből. Személyesen
ismerjük Pszieszta. Pécsi Pszichológus Napok. Aprók koncertje (2014/3.)
Érzelmek műveltsége Érzelmek műveltsége (2014/4.)
Bűvös Mikroszkóp - Maria Montessori és a zenefigyelem (2014/5.)
Érzelmek műveltsége,
Kerek Világ (2014/6.)
Kollár Endre: A zeneismertetés tényezői és módszertani problémái (1962/3.)
Komlós Katalin: Az interpretáció, mint analízis (2012/2.)
Dr. Kovács Ilona: „A nyomorult
zongorázást felcserélném tisztességesebb pályával.”
Dr. Kovács Ilona: A zeneszerző-Dohnányi (2012/5.)
Dr.
Kovács Ilona: Dohnányi Ernő és Beethoven zongoraszonátái (2012/6.)
Dr. Kovács Ilona: Egy
ismeretlen zenekritikus: Weiner László zenei jegyzetei 1934-ből (2015/4.)
Dr.
Kovács Ilona: Haláltáncok a zenében – In memoriam Gyöngyössy Zoltán (2012/1.)
Dr. Kovács Ilona:
Operaházi morzsák. Beszámolók a Magyar Állami Operaház előadásairól:
- Mefistofele, a 969. Tosca-előadás (2010/5.)
- Carmen
(2010/5.)
- Carmen,
Rigoletto) (2011/1.)
- A
lelkiismeret drámája - Verdi: Macbeth (2011/4.)
- Egy
bolond nap Figaro-módra (Mozart: Figaro házassága)„Cserebogárzene” à la
Kovalik (2011/4.)
- R.
Strauss: Elektra / (2011/4.)
- Az
operák operája – Don Giovanni (2012/1.)
Kovács Ilona: Vissza a múltba. Részletek Weiner
László zenei jegyzeteiből (2006/6.)
Körber Tivadar: Kodály műveinek irodalmi forrásai
(2014/6.)
Kroó
György kiadatlan tanulmányai. (Sorozatszerkesztő: Zsoldos Mária)
I. Romantikus
szimfóniák (2009/2.)
II. Händel zenei
portréja – szvitjei és concertói (2009/3.)
III. Joseph Haydn 1766 és 1772 között
keletkezett moll szimfóniáiról (2009/4.)
IV. Mefisztó Liszt Ferenc műveiben
(2009/5.)
V. Chopin-levelek
(kézirat-töredék) (2009/6)
VI. Chopin, Schumann opus 1 (2010/1.)
VII. Tomás de Victoria (2010/2.)
VIII. A dalköltő Robert Schumann (2010/3.)
IX.
Mahler ezrek szimfóniájának keletkezéstörténete
(2010/4.)
X.
Berlioz indulótípusai (2010/5.)
XI.
Vendégségben Richard Straussnál (2010/6.)
XII.
Liszt Ferenc három zongoraátirata (2011/1.)
XIII.
Liszt Ferenc zongoraátiratai Rossini műveire (2011/2.)
XIV.
Liszt Ferenc dalköltészete (Sorozatszerkesztő: Zsoldos Mária)
(2011/3.)
XV.
Liszt Ferenc: Az első Zarándokév (2011/4.)
XVI. Beethoven népszerűsítője, Liszt Ferenc (2011/5.)
Három nőalak
(2011/6.)
Gondolatok a
zeneszerzők zenetörténeti megítéléséről (2012/1.)
Kroó György
kiadatlan írásai XIX. Mendelssohn zenetörténeti megítélése (2012/2.)
Dr. Krustay
Miklós: Az orgonáról. I. (2011/4.)
Dr. Krustay
Miklós: Az orgonáról. II. (2015/3.)
Kusz Veronika: Dohnányi
amerikai évei (könyvajánló) (2015/3.)
Laczkó Mihály: MAGYARORSZÁGON A REFORMKORBAN (1845). Berlioz Magyarországon. Széchenyi és Kossuth vitája c. könyvének 1. fejezete. Magyar História sorozat, Gondolat Kiadó, 1977 (2013/3.)
László Ferenc: Bukarest, a román
Bartók-főváros (2006/4.)
Lesznai Lajos: A zenei forma, mint kifejező eszköz I. (1963/3.)
Lesznai Lajos: A zenei forma, mint kifejező eszköz II. (1963/4.)
Lesznai Lajos: Az ismeretterjesztés néhány problémájáról (1962/4.)
Lesznai Lajos: Robert Schumann: Kinderszenen (elemzés) (1964/3.)
Dr. Lőte Enikő: W. A. Mozart zongoraszonátáinak előadásmódja (2008/1.)
Maczelka Noémi: Bartók Mozart-játéka és
instruktív kiadványai (2016/2.)
Maros Miklós: Hallgassuk együtt (kép és hang illusztrációkkal) (2013/1.)
Máriássy István: A polifon hallás fejlesztéséről (1963/11.)
Máriássy István: A zenei forma tanításáról (1963/8.)
Dr. Mechler Anna: Bárdos Lajos: Nyújtsd ki mennyből (2014/3.)
Mikusi Balázs: „Fakó minden
teória”? Amerikai tapasztalatok (2015/4.)
Moens, Stephan: Interjú Gertler Endrével – Bartók Béláról (1997/2.*)
Morva
Péter: Fiataloknak szánt komolyzenei ismeretterjesztés a Rádióban –
bevezetés
az operák világába (2011/4.)
Morva Péter: Hangszerismertető” gyermekműsorok a Magyar Rádióban (2011/4.)
Dr. Nagy Enikő: Profizmus
és zenei hitvallás: Leonard Bernstein (1918. 08. 25. − 1990. 10. 14.)
(2016/2.)
Dr. Nagy Enikő: Dohnányi Ernő kamaraművei a brácsa
vonzásában (2016/1.)
Nagy Márta:
Három noktürn Op. 9. Elemzés egy zeneterápiai tanulmányhoz (2016/1.)
Németh G. István tanulmánya Bartók Béla: Húsz magyar népdal c. művéről (2006/4.)
Németh Rudolf: Modális hangsorok tanítása az alsó fokú szolfézsoktatásban (1962/12.)
Németh
Zsombor: Choreae Hungaricae Lupi: Farkas Ferenc (1905-2000) Régi magyar táncok (2015/6.)
Tóth Judit: A zene és a Biblia (2. rész)
(1995/4.*)
Pásztory Blanka: Varró Margit és a zenei ismeretterjesztés (2009/3.)
Péter Mikós: A zeneiskolai zeneirodalom-oktatás feladatai és lehetőségei. Gondolatok Solymosi Tari Emőke „Mi fán terem a zeneiskolai zeneirodalom-oktatás” c. tanulmányával kapcsolatban, pro és kontra (2010/5.)
Dr.
Pethő Villő: Kodály Zoltán és követői zenepedagógiájának életreform elemei - A
PhD értekezés tézisei (2014/6.)
Dr.
Villő Pethő: Life-reform elements in Zoltán Kodály’s and his successors’ music
pedagogy - Theses of PhD dissertation (2014/6.)
Pethő
Villő: Kodály Zoltán és követői zenepedagógiájának életreform elemei - PhD értekezés (2014/6.)
Dr. Rásonyi Leila: A zsidó műzenei
stílusjegyek kialakulásának történeti áttekintése
néhány hegedűdarab elemzéséhez (2015/4.)
Révész
József: Zenei örökségünk. Cigányzenészek (2015/5.)
Rezessy László: Hogyan szolgálja a Tanítóképző Főiskola új tanterve az iskolai zenehallgatás ügyét? (1996/4.)
Dr. Scholz Anna: J. S. Bach: Hat szvit szólócsellóra (BWV 1007-1012) Előadásmód, artikuláció, források és kritikai kiadások problematikája (2008) (2015/3.)
Dr. S. Szabó Márta: Hans Koessler, a sokoldalú tanár. Elhangzott a Magyar Kodály Társaság Konferenciáján 2012. dec. 15-én (szerkesztett változat) (2014/3.)
Siposné Tavaszi Virág: Kalandozás Chitz Klára Zenebirodalmában (2013/3.)
Solymosi Tari Emőke: Mi fán terem a zeneiskolai zeneirodalom-oktatás? (2010/3.)
Somorjai József: Hozzászólás az „Ismeretterjesztésről” című cikkhez(1962/4.)
Dr. Sonkoly István: A zenepedagógia száz esztendeje zenei folyóiratainak tükrében (1962/9.)
Sosztakovics, Dmitrij: „A széles néprétegek az igazi zenét szeretik” (1960/1.)
Sütő Márton: Megválaszolatlan kérdés.
Gondolatok Leonard Bernstein egy kevésbé ismert előadásához (2012/6.)
Szabó
Balázs: George Enescu erdélyi hangversenyeinek repertoárjáról
(1921–1943) (In memoriam
George Enescu (1881–1955) – a művész halálának 60. évfordulójára) (2015/6.)
Szabó Ferenc János: Egy rövid
életpálya dokumentumai. Faragó György (1913–1944) (2014/4.)
Székely György dr.: Barangolás az ismeretlen Mozart világában (2007/2.)
Szekeres
Kálmán: A romanticizmus I. (1964/9.)
Szekeres
Kálmán: A romanticizmus II. (1964/10.)
Szekeres
Kálmán: A romanticizmus III. (196411.)
Szerző
Katalin: A tonális rend felbomlása Liszt Ferenc kései zongoraműveiben.
Zeneakadémiai
dolgozat Ujfalussy tanár úrhoz (1972) (2013/1.)
Szesztay Zsolt: Formaalkotó ismétlések a zenében (1962/5.)
Szilágyiné Hegedűs Éva /dr. Bodnár Gábor bevezetőjével/: Mert ímé mostantól fogva boldognak mondanak engem minden nemzetségek (2014/3.)
Szirányi Gábor: Mihalovich Ödön és a magyart felsőfokú zenei oktatás (2010/1.)
Szirányi
Gábor: Egy Bartók tanítvány – Szalay Stefánia – visszaemlékezése
- II/1. rész (2008/4.)
- II/2. rész (2008/5.)
Szirányi Gábor: Szendy Árpád Liszt Ferenc
tanítványa. Tanulóévek (2011/1.)
Szirányi Gábor: Szendy Árpád tanári pályafutása
(1890-1896) (2011/2.)
Szirányi Gábor: Szendy Árpád tanári pályafutása
(1896-1906) (2011/2.)
Szirányi Gábor: Szendy Árpád tanári pályafutása
(1907-1911) (2011/2.)
Szirányi Gábor: Szendy Árpád tanári pályafutása
(1911-1913) (2011/2.)
Szirányi Gábor: Szendy Árpád tanári pályafutása
(1914-1916) (2011/2.)
Szirányi Gábor: Szendy Árpád tanári pályafutása
(1917-1918) (2011/2.)
Szőke Andorné: Stílus-követelmények a zongoratanítás irodalmában
(1962/12.)
Szőnyiné Szerző Katalin: Himnusz-Szózat dokumentációk. Kiegészítések az Erkel Társaság és a MMA Himnusz állásfoglalásához (2013/3.)
Tornyos György: Bertalotti solfeggioinak hangneméről, szolmizálásáról I. (1962/9.)
Tornyos György: Bertalotti solfeggioinak hangneméről, szolmizálásáról II. (1962/10.)
Tóth Judit: A zene és biblia (3) (1996/3.)
Dr. Tóthpál József: A művészetpedagógia éthosza, a pedagógusok felelőssége művészeti hagyományaink megőrzése és a művész (2012/3.)
Trencsényi
László: Művészeti neveléstől a gyermekkultúráig. Tanulmányok,
módszertani írások, reflexiók (részletek) / 1973-2013 / (2013/4.)
-
Az olvasó köszöntése és útbaigazítása
-
Koncerttermi szocializáció
-
Aelia Sabina vale Római-projekt a Római-parton
Turcsányi Emil: A zenei ismeretterjesztésről (1962/12.)
Turcsányi Emil: Egyensúlyviszonyok a zenében?(1960/3.)
Turcsányi Emil: Mit jelent a bitonalitás? (1964/2.)
Turcsányi Emil: Mit jelent… a monotematika? (1964/9.)
Turcsányi Emil: Mit jelent … a poliritmika és a polimetria? (II. rész) (1964/5.)
Turcsányi Emil: Mit jelent … a tükör? (1964/3.)
Turcsányi Emil: Mit jelent… az egészhangú rendszter? I. (1964/10.)
Turcsányi Emil: Mit jelent… az egészhangú rendszter? II. (1964/12.)
„Újrafelfedezett”
Dohnányi-művek. Az F-dúr szimfónia, a Zrínyi-nyitány és a Suite en Valse (op.
39) világpremierje a Hungarotonnál (Kovács Ilona)(2011/3.)
Ungár István: A mese vége. Gondolatok Kodály
Háry János-ának záró
tablójáról (2007/6.)
Ungár István: Az ünnepelt. Köszöntő W. A.
Mozart születésének 250. évfordulóján (2006/6.)
Ungár István: Beavatás. Zenehallgatás a gimnáziumi énekórákon — egy kicsit másként. 2005-2007. III/1. rész. Bevezetés: A kapunál (2009/4.)
Ungár István: Beavatás. Zenehallgatás a gimnáziumi énekórákon — egy kicsit másként. 2005-2007. III/2. rész. Szentségtörés? ! (2009/5.)
Ungár István: Beavatás. Zenehallgatás a gimnáziumi énekórákon — egy kicsit másként. 2005-2007. III/3. rész. Utószó. Vallomás (2009/6.)
„Bűn lesz a sorsom, amíg csak élek” A sátán útja Verdi Otello c. operájában (2013/6.)
Ungár
István. Elköszön a zene I. rész. Zongoramuzsika (2014/5.)
Ungár
István: Elköszön a zene. II. rész. Szimfónia, opera, kórusmuzsika (2014/6.)
Ungár István: „Hej, haj, mily pompás visszhang!” – „Hagyjatok meghalni!” A reneszánsz madrigáltól a barokk operáig (2013/5.)
Ungár István: Intelmek (2016/2.)
Ungár István: Operanégyesek önálló élete. Bevezető (2012/5.)
- Kiragadva. Operanégyesek önálló élete. 1. rész. Mozart: Szöktetés a szerájból (2012/6.)
- Kiragadva Operanégyesek önálló élete. 2. rész. W. A. Mozart: Don Giovanni – kvartett (2013/1.)
- Kiragadva. Operanégyesek önálló élete. 3-4. rész. Beethoven: Fidelio G-dúr kvartett és a II. felvonás D-dúr kvartett (2013/2.)
- Kiragadva 5. Operanégyesek önálló élete. Verdi: Rigoletto – kvartett (2013/3.)
- Kiragadva (6., befejező rész). Operanégyesek önálló élete. Verdi: Don Carlos – kvartett (2013/4.)
Ungár István: Kísérőkártya (I.). Emléklapok a gimnáziumi énekórák zenehallgatásaiból. Képária Mozart: A varázsfuvola című operájából (2011/1.)
Ungár István: Kísérőkártya (II.) Mesterművek közelében. Emléklapok a gimnáziumi énekórák zenehallgatásaiból. Beethoven: op. 110-es Asz-dúr zongoraszonáta harmadik tételéről (2011/2.)
Ungár István: Kísérőkártya (III.) Mesterművek közelében. Emléklapok a gimnáziumi énekórák zenehallgatásaiból. „Halotti ének” (2011/3.)
Ungár István: Kísérőkártya. (IV.) Mesterművek közelében. (Emléklapok a gimnáziumi énekórák zenehallgatásaiból) Kodály Zoltán: Jézus és a kufárok (2011/4.)
Ungár István Kísérőkártya (V.) Mesterművek közelében. Emléklapok a gimnáziumi énekórák zenehallgatásaiból. A művészet diadala. (Egy kiállítás képei és más) (2011/5.)
Ungár István Kísérőkártya (VI.) Mesterművek közelében. Emléklapok a gimnáziumi énekórák zenehallgatásaiból. Rózsaária Mozart Figaro házassága című operájából (2011/6.)
Ungár
István Kísérőkártya (VII.) Mesterművek közelében. Emléklapok a gimnáziumi
énekórák zenehallgatásaiból. Beethoven: Fidelio – a börtönjelenet első egysége
(2012/1.)
Ungár István: Kísérőkártya (VIII.) Mesterművek közelében. Emléklapok a gimnáziumi énekórák zenehallgatásaiból. Gyászinduló (2012/2.)
Ungár István: Kísérőkártya (IX.) Mesterművek közelében. Emléklapok a gimnáziumi énekórák zenehallgatásaiból. Bach: Máté passió: Nyitókórus (2012/3.)
Ungár István: Kísérőkártya (X.) — Mesterművek közelében Emléklapok a gimnáziumi énekórák zenehallgatásaiból. ZÁRSZÓ (2012/4.)
Ungár István: Névjegy-Mozart-szintézis (2015/6.)
Ungár István: Operanégyesek önálló élete. Bevezető (2012/5.)
Varga Ildikó Rita Anna PhD: Judit a XXI. században. Avagy az aktualitás és az aktualizálás különbségei Bartók Béla: A kékszakállú herceg vára c. operájának alapján (2010/3.)
Vígh-Kiss Erika Rozália: Franz Schubert
nyomában Zselízen (2015/5.)
Vikárius László: Emlékbeszéd Bartók Béla sírjánál (2015/3.)
Virág Barnabás: „Elkezdeni az első leckénél és befejezni a századiknál”. (2014/3.)
Walker,
Alan közreadása: Liszt halála Lina Schmalhausen naplója alapján. Fordította:
Fejérvári Boldizsár. A magyar kiadást szerkesztette: Ábrahám Mariann. 1.
rész (2006/1.*)
Walker
közreadása: Liszt halála Lina Schmalhausen naplója alapján. Fordította:
Fejérvári Boldizsár. A magyar kiadást szerkesztette: Ábrahám Mariann. 2. rész.
(2006/2.*)
Walker,
Alan közreadása: Liszt halála Lina Schmalhausen naplója alapján. Fordította:
Fejérvári Boldizsár. A magyar kiadást szerkesztette: Ábrahám Mariann. 3.
rész (2006/3.*)
Walker,
Alan közreadása: Liszt halála Lina Schmalhausen naplója alapján. Fordította:
Fejérvári Boldizsár. A magyar kiadást szerkesztette: Ábrahám Mariann. 4. rész (2006/4.*)
Walker,
Alan közreadása: Liszt halála Lina Schmalhausen naplója alapján. Fordította:
Fejérvári Boldizsár. A magyar kiadást szerkesztette: Ábrahám Mariann. 5.
rész (2006/5.*)
Walker,
Alan közreadása: Liszt halála Lina Schmalhausen naplója alapján. Fordította:
Fejérvári Boldizsár. A magyar kiadást szerkesztette: Ábrahám Mariann. 6.
rész (2006/6.*)
Angi István: A bartóki dallamvilág
Wilhelm Furtwängler: A zenész és közönsége (1960/2.)
Wolff, Christoph: J. S. Bach. A tudós zeneszerző (2005/
A mai
zene tanítása/HALLGATÁSA – HARMADIK ÉVEZRED ZENÉJE
A BMC Records egyik új kiadványa - Eötvös Péter: Concertos
(2015/2.)
A Miskolci Szimfonikus Zenekar Kodály cd-jéről (Zelinka Tamás) (2013/6.)
A Sári József / Sáry László és Sáry Bánk család
fotóalbumából (Aranyos Katalin) (2016/2.)
Az
LFZE Zeneszerzés Tanszékének nemzetközi kapcsolatai (2014/6.)
Ami a tükrökön túl van – naplójegyzetek egy koncerthez (Fittler Katalin) (2011/1.)
Bárdos Szimpózium, Debrecen, 2014. Pódium-beszélgetés Kocsár Miklós zeneszerzővel. A beszélgetőtárs: Ittzés Mihály (2015/3.)
Bojtár László (1926-1995) zeneszerző emlékére (Bojtár Imre)
(2016/1.)
Bucz Magor Soma nyerte meg a nemzetközi
zeneszerzésversenyt. A húszéves zeneszerző kórusművét Assisi Szent Ferenc egyik
imájára komponálta (2015/1.)
Illés Mária "Tiszta Hangok"
Vántus élete és műve című könyvének bemutatója (2015. december 3.) (Szegedi
Tudományegyetem ZMK Tanszéki Iroda
(2016/2.)
Kortárs-kották,
szólistáknak (Fittler Katalin) (2015/4.)
Czakó Dóra: A
kortárs magyar vokális egyházzene funkciója (2015/3.)
Farkas Ferenc zenekari műveinek cd-felvétele (Fittler Katalin) / Farkas Ferenc: Zenekari Zene I. kamarazenekarra (Vez.: Csaba Péter, Km.: Perényi Miklós, Toccata Classics, Budapest, 2014) / (2014/3.)
Farkas Ferenc
zenekari műveinek 3. korongjáról (Fittler Katalin) (2015/5.)
Felavatták
Szokolay Sándor (1931-2013) síremlékét.
Devich János gordonkaművész-tanár
avatóbeszéde (MTI/MMA 89. Hírlevél) (2015/6.)
Hiányzó láncszemek. Emlékezés a Holokauszt
áldozatául esett magyar zeneművészekre (Justus György, Kondor Lipót, Kuti
Sándor, Sárosi Imre, Vándor Sándor, Weiner László és Weisz Ferenc) dr. Gerő
Katalin szobrászművész bronz plakettjeivel (2013/1.)
Illés Mária "Tiszta Hangok"
Vántus élete és műve című könyvének bemutatója (2015. december 3.) (Szegedi
Tudományegyetem ZMK Tanszéki Iroda
(2016/2.)
Játék két szólamban. Megjelent Beischer-Matyó Tamás (1972*) bicíniumkötete
Mechler Anna szövegeivel (2015/6.)
Jeney Zoltán zeneszerző szerzői estje a Kodály
Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskola és Zeneiskola-AMI Kodály-termében (P.
Stébel Ildikó) (2015/2.)
Kerek évfordulók: 20 – 25– 50 – 60 (Fehér György Miklós és Szendi Ágnes) (2013/4.)
Keuler
Jenő: Privát dokumentumok modernzene-ismeret/modern zeneismeret). Tájékoztatás és
dokumentumok a debreceni Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskolában, 1973–1983
időszakban kísérleti tantárgyként engedélyezett, (majd később helyi
innovációként meghonosított), modernzene-ismeret tantárgy
kísérleti éveinek tanítási gyakorlatáról (2016/1.)
Kurtág Zwiegespräche (Párbeszédek) című darabjából Olivier Cuendet készített zenekari változatot (BFZ) (2015
Lendvay Kamilló: 12 hegedűduó (Fittler Katalin) (2014/3.)
Megtartani a három lépés távolságot-Ligeti György (Retkes Attila interjúja) (2013/6.)
Mini a CAFe-ban 4.1. (Eisenbacher Zoltán) (2016/1.)
Nagy hírnévre tett szert a világban. Rózsa Miklós (1907 – 1995) (Enreiter István) (2013/5.)
Nagygyörgy Sándor portréi zeneszerzőkről, előadóművészekről (Szerk. Ábrahám Mariann (2013/4.)
Nem
éltem hiába. Interjú Szőnyi Erzsébettel (Hegyvidékújság.eu/MMA 74.
Hírlevél) (2015/1.)
Orbán György: AULOS - KÉTÁGÚ SÍP. Zongoradarabok a polifónia gyakorlására
(Ábrahám Mariann) (2014/3.)
Próbától a premierig - Tallér Zsófia: Leander és Lenszirom c. meseoperája ősbemutató volt az Erkel Színháziban (2015. 04.11.) (2015/3.)
Szoboravatás Ádám Jenő (1896–1982) emlékére
Szigetszentmiklóson (Kincses Edit) és Zsigmond Attila avatóbeszéde (2015/6.)
Tamás Gergely Alajos (1915-1967)
- a majdnem elfelejtett ferences zeneszerző (Bozsai Gábor) (2015/6.)
„Tengercseppek”. Balázs Árpád: 20
bagatell két klarinétra (Editio Musica Budapest
Z. 14 811) (Fittler Katalin) (2016/1.
Zeneiskolai koncertek az AMT szerzőinek műveiből Dorogon és Monoron (Szendi Ágnes és Zsombok Erika) (2015/3.)
Ábrahám Mariann: Betekintés Soproni József
alkotóműhelyébe. Beszélgetés a szerzővel a Jegyzetlapok című
zongoradarab-sorozatról (1984/8-9.)
Ábrahám Mariann: Beszélgetés Balassa Sándor zeneszerzővel a zenetanítás jelenéről és jövőjéről (1994/1.)
Ábrahám Mariann: Kétágú síp. Orbán György
zeneszerző új zongoramű-sorozatának bemutatója a szentendrei Vujicsics Tihamér
Zeneiskolában, 2013. május 3-án (2013/3.)
Abrudbányay Zoltán: MIDI BIBI – Háttéranyag a zeneiskolák megújulásának polémiájához (1995/4.*)
Apagyi Alexandra: Igor Sztravinszkij: Tavaszi áldozat – a mű keletkezése és elemzése (2013/4.)
Armin Schibler: Pedagógiai problémák az új zene területén (fordította: Breuer János) (1960/2.)
Besse Attila: Dmitrij Dmitrijevics Sosztakovics: Három fantasztikus tánc (2013/6.)
Boruzs Barbara: The Owl and the Pussy-Cat. Stravinsky, Edward Lear – és egy „nonszensz” jazz-kísérlet (2013/5.)
Bowers, Kathryn Smith: Egy váratlan fordulat Seibert Mátyás pályafutásában (ford.: Kovács Soma) (2000/1.)
Cserna
Ildikó énekművész-tanár kortárs-zenei felvételeiből (Orbán György:
Magnificat-Gloria; A. L. Webber: Requiem-Pie Jesu; Tallér Zsófia: Pert em
heru... /Kilépés a fénybe/ (2014) (2016/2.)
Dobszay László: Bartók műveinek interpretációja és a modern előadói stílus (1959/2.)
Dobszay-Meskó Ilona - Charles
Baudelaire: Fleurs du mal (MÁV
Szimfonikus Zenekar Madaras Gergely vezényletével és Hábetler András-ének)
(2015/5.)
Dr. Dominkó István: A magyar költészet inspirációja. A vers zenéje és az újraalkotás szabadsága Farkas Ferenc dal- és oratórium művészetében (2013/4.)
Domonkos Máté: Csend. Hommagre à John Cage (1996/3.)
*
Eisenbacher Zoltán recenziói kortárs
zenei eseményekről
- 24. Mini-Fesztivál (2012/2.)
- Gamba moderno (2012/2.)
- Matuz István fuvolaestje (2012/1.)
- Tér/Zene (2012/2.)
- Titánia (2012/2.)
- Gyökerek II. (2012/3.)
- Születésnap (2012/3.)
- Ifjú tehetségek (2012/3.)
- Tanítványok III. (2012/3.)
- Születésnap (2012/3.)
- Idővel I. (2012/4.)
- Idővel II. (2012/4.)
- Idővel III. (2012/4.)
- Koncert az „Olaszban” (2012/4.)
- Az idő sodrában IV. (2012/5.)
- Egy évszázad (2012/6.)
- Mini a CAFe-ban 4.1. (2016/1.)
- Mini a CAFe-ban 4.2. (2016/1.)
- Mini a CAFe-ban
4.3. (2016/2.)
- Napjaink zenéje I. (2012/6.)
- Napjaink zenéje II. (2013/1.)
- Napjaink zenéje III. (2013/1.)
- Napjaink
zenéje IV. (2013/1.)
-
Napjaink zenéi V. (2013/2.)
-
Napsugár (2013/2.)
-
Német-est (2013/2.)
- Jubileumi Mini-Fesztivál I. – Kamarazenei est (2013/3.)
Jubileumi Mini-Fesztivál II. - Kamaraműsor
(2013/3.)
- Jubileumi Mini-Fesztivál III. - Wrocławi Leopoldium Kamarazenekar (2013/3.)
-
Nyitókoncert (2013/4.)
- Évfordulók III. 39. Korunk Zenéje Kortárs Zenei Fesztivál. Kocsár Miklós 80 / Benjamin Britten 100 (2014/1.)
- Évfordulók IV. 39. Korunk Zenéje Kortárs Zenei Fesztivál. Witold Lutosławski 100 / Ligeti György 90 művei (2014/1.)
-
Évfordulók V. 9. Korunk Zenéje
Kortárs Zenei Fesztivál. Ligeti Görgy 90 / Witold Lutosławski 100 (2014/1.)
- Évfordulók VI. 39. Korunk Zenéje Kortárs Zenei Fesztivál. Láng István
80 (2014/2.)
- Évfordulók VII. 39. Korunk Zenéje Kortárs Zenei Fesztivál. Dubrovay László 70 (2014/2.)
- 26. Mini-Fesztivál. Az újratöltött paradicsom (2014/3.)
- 26. Mini-Fesztivál III. A MÁV Szimfonikus Zenekar koncertje (Eisenbacher Zoltán) (2014/3.)
-„SÁRY
& SÁRY és SÁRI”. Egy család – három szerző (Eisenbacher Zoltán)
(Benne: a beszámolóban szereplő szerzők művei az AKKRD és a HUNGAROTON
kiadóknál) (2015/4.)
Dr. Erdős Ákos: Gondolatok az iskolai és kórushangképzés „időszerű” kérdéseiről (2015/1.)
Dr. Erdős Ákos: Lajtha László kapcsolata a kóruszenével (2014/2.)
Fittler Katalin: Ami a tükrökön túl van – naplójegyzetek egy koncerthez (2011/1.)
Földes
Imre: Metszet 1996-2004. Beszélgetés a zeneszerzővel
- Sáry
László: Hangnégyzet / Telihold (1998/4.*)
- Tihanyi László: Nachtszene
(1999/1-2.)
- Dukay Barnabás: Lebegő pára a mélység
színén – esti változat (2000/1.)
- Olsvay Endre: Változatok hóesésre (2000/5.*)
- Vajda János: Capriccio –
énekhangra és zongorára (2002/6.)
- Sári József: Öt hangmodell.
Beszélgetés a zeneszerzővel (2004/3.)
- Serei Zsolt: Hét perc húsz
évre. Beszélgetés a zeneszerzővel (2005/6.)
- Orbán György:
Duó No. 2. énekhangra és nagybőgőre. Beszélgetés a zeneszerzővel
(2008/4.)
*
Fülep
Márk írása. Matuz István: Fejetlenen – jelenet fejetlen fuvolá(s)ra. A
gyakorlás művészete, avagy a gyakorlás is művészet? Egy rég megálmodott Stúdium
margójára (2014/6.)
Göncz Zoltán: „ Fenséges” vagy „túlértékelt”?„ – A hatszólamú ricercar stációi (2014/1.)
Grabócz Márta: Eötvös Péter operái – Kelet és
Nyugat között. Bevezető. Az írás a „Les opéras de Peter Eötvös – entre Orient
et Occident. Sous la direction de Márta Grabócz. Éditions des archives
contemporaines, Párizs,
Hajdú
Zongoraversenye újból Gödöllőn (Szkordiliszné dr. Czitrovszky Ilona) (2015/3.)
Herpay Ágnes: Kortárs
zeneművek felhasználási lehetőségei az alap- és középfokú fagottoktatásban
(2015/3.)
Hollós Máté: Vántus István kortárs zenei napok
(1998/3.*)
Horn
András: Új zenei projekt a Bartók Konziban (2013/2.)
Illés Mária:
Gyerekdarabok. Álom és játék Vántus István művészetében (2016/2.)
Dr. Illés Mária:
„Tiszta hangok”. Vántus István élete és műve. Részlet a IV.
fejezetből: "Az elgörbült zenei tér" korszaka (1985-1992) (SZTE GYJF Kiadó) 2016/1.)
Keuler Jenő: Privát dokumentumok
modernzene-ismeret/modern zeneismeret)
Tájékoztatás és dokumentumok a debreceni Kodály
Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskolában, 1973–1983 időszakban kísérleti
tantárgyként engedélyezett, (majd később helyi innovációként meghonosított),
modernzene-ismeret
tantárgy kísérleti éveinek tanítási gyakorlatáról
( pdf. – október 26.)
Dr. Illés Mária:
„Tiszta hangok”. Vántus István élete és műve. Részlet a IV.
fejezetből: "Az elgörbült zenei tér" korszaka (1985-1992) (SZTE GYJF Kiadó) (2016/1.)
Dr. Illés Mária: Vántus István
(1935-1992): Gemma – egy zenei
önarckép (Függelékként:
Vántus István életműve könyvben,
kottában, és korongon (Válogatás) (2015/6.)
Ito Nobuhiro: Az utolsó hiányzó láncszemek.
Bartók: Negyvennégy duó, 8. sz. – a „Tót nóta” eredeti népzenei forrása
(Fordította: Vikárius László) (2008/6.)
Ittzés Gergely: Absztrakt-e a modern zene? (Gondolatok egy Boulez-mű kapcsán) (2009/6.)
Bárdos Szimpózium. Debrecen,
2012. március 23-25.
Zeneszerzők fóruma. A beszélgetést Ittzés Mihály vezette. (A beszélgetés szerkesztett
változata) (Benne: A Kontrapunkt
Zeneműkiadó Kft. kottaajánlata) (2015/4.)
Járdányi Pál: Hogyan kell magyar zenét
előadni? (1959/2.) (1999/3-4.)
Kabalevszkij, Dmitrij: Zene és jelenkor (Fordította: Papp Sándor) (1999/4.)
Karin
Wagner: Kurtág György kapcsolata népzene. Fordította: Dávid
Gábor. Szakmailag ellenőrizte: Ábrahám Mariann) (2015/1.)
Keuler Jenő: Privát dokumentumok
modernzene-ismeret/modern zeneismeret). Tájékoztatás és dokumentumok a debreceni Kodály Zoltán
Zeneművészeti Szakközépiskolában, 1973–1983 időszakban kísérleti tantárgyként
engedélyezett, (majd később
helyi innovációként meghonosított), modernzene-ismeret
tantárgy kísérleti éveinek tanítási gyakorlatáról
Kollár Endre: Pedagógiai művek bemutató hangversenye (1963/5-6.)
Kósa
Gábor:
-
Hol a helye a Kósa-hangrendszernek a kortárs zene eszközeinek sorában?
(2015/1.)
-A Ka-hangrendszer 9-es osztása (1999) (2015/1.)
Kovács Ilona: EU-zárókoncert Lisszabonban
(2011/5.)
Körber
Tivadar: Földvári napok – harmadszor (1998/4.*)
Körber Tivadar: Balatonföldvár – ötödször
(2000/5.*)
Körber Tivadar: Földvári Napok 2002. Ommagio a
Szőllősy (2002/5.)
Körber Tivadar: Földvári napok, 2003.
(2003/4.)
Körber Tivadar: Mundi Renovatio – kortárs
zenei fesztivál (1999/1-2.*)
Lehotka Ildikó: In memoriam Kodály Zoltán (2013/1.)
Dr. Locsmándi Miklós: A kortárs zene a kortárs pszichológia
eredményeinek tükrében (2015/5.)
Dr. Lutz Ilona: Kadosa Pál a zeneszerző, a zongoraművész, a zenepedagógus (2014/4.)
Mácsai
János: "Aporchestra" zenekar koncertje 2012. december 19-én a Bálint
Házban (2013/2.)
Dr.
Marczi Mariann: Ligeti György etűdjei (2013/3.)
Maros Miklós: Hallgassuk együtt (kép és hang illusztrációkkal) (2013/1.)
Dr. Mechler Anna: Bárdos Lajos: Nyújtsd ki mennyből (2014/3.)
Mihály András: Régi és új problémák az új zene tanításában (1964/11.)
Dr. Nagy Enikő: Profizmus
és zenei hitvallás: Leonard Bernstein (1918. 08. 25. − 1990. 10. 14.)
(2016/2.)
Nagy
Márta: Szőnyi Erzsébet művei az előadó szemszögéből (2014/5.)
Németh
Zsombor: Choreae Hungaricae Lupi: Farkas Ferenc: Régi magyar táncok (2015/5.)
Olsvay
Endre: A zongora, mint meghatározó „szereplő” Durkó Zsolt életművében (2015/1.)
Dr.
Ordasi Péter: A tengely-rendszerű funkciós gondolkodás példái
Kodály Zoltán műveiben (2012/6.)
Papp Tibor: Hajdú András mesterkurzusa Gödöllőn (1997/2.*)
Petrovics
Emil (1930 – 2011): C'est la guerre (Történik Budapesten, 1944 második felében)
(2015/4.)
-
A feleség és az őrnagy kettőse – (Mátyás Mária, Faragó András)
- A feleség és a szökevény jelenete - Dunszt Mária,
Ilosfalvy Róbert
Péter Miklós: Teöke Marianne, a jövő zongoratanára (2012/3.)
Radics Éva: Takács Jenő (1902-2005)
és a világörökség. A Fülöp-szigeteki kutatás (2015/6.)
Sapszon Ferenc: Kodály Zoltán és a
Musica Sacra (2016/2.)
Sándor Frigyes: Új zene a hangszeres oktatásban (1964/10.)
Schibler, Armin: Pedagógiai problémák az új zene területén (fordította: Breuer János) (1960/2.)
Hollós
Máté zenei írásai – A szívrepesőstől a transzcendensig. Szerkesztette és a
szerzővel beszélgetett Simon Géza Gábor (Gramofon Könyvek) (2014/6.)
Spiegel Mariann: Ajánló (Tallér Zsófia: Kippkopp és Tipptopp c. zongoradarab-sorozatáról) (2012/1.)
Sosztakovics, Dmitrij: „A széles néprétegek az igazi zenét szeretik” (1960/1.)
Székely András: Földvár – hatodszor – (2001/6.)
Szendi
Ágnes: A kortárs zene tanítása a zeneiskolában (2013/1.)
+Kottamellékletek:
Szendi Ágnes:
- Tánc 2
szopránfurulyára és zongorára, Op. 345. No.1. (2011.)
- Három négykezes
gyermekeknek Op. 341 (2011.)
No.1. Fény és
árnyék
No.2. A
teknősbéka és a nyúl
No.3.
Varázslat
Kapi Horváth Ferenc:
Három magyar népdal zongorára, négy kézre (1999)
Szendi
Ágnes: Variációk Sipos Éva 95. születésnapjára, op. 365 (facsimile+
hangfelvétel) (2014/4.)
Szendi
Ágnes: Zongoramuzsika XIII. Strém Kálmán (1934-2005) emlékére. 10 éve hunyt el
a "hangversenyrendezés művésze". (Facsimile és hangfelvétel a szerző
előadásában (2016/1.)
Szendi Ágnes:
Zongoramuzsika XXIX. Szokolay Sándor tanár úr emlékére op. 277 (facsimile)
(2014/5.)
Szondi Boglárka: Az improvizáció új
perspektívái. Apagyi Mária: Szerkesztés és rögtönzés c. művének megismerése
után (Szakdolgozat-részlet) (2015/1.)
Dr. Termes Rita: Sári József
(1935*) zongoraművei és zongorás kamarazenéje (2015/6.,)
Turcsányi Emil: Mit jelent… az egészhangú rendszer? (1964/10.)
Vikárius László: Emlékbeszéd Bartók Béla sírjánál (2015/3.)
Widner,
Manuela: Orff-Schulwerk – Az elemi zene és mozgásnevelés koncepciója. (Időszerű hozzájárulás a kreatív és
gyermekközpontú
iskolai és iskolán kívüli zenei neveléshez.)
(1994/4.)
Dr. Wolf Péter Endre: Jazz-hangszerelés
(2016/2.)
Számítógép, szintetizátor a zenei művészetoktatásban
Abrudbányay Zoltán: MIDI BIBI – Háttéranyag a zeneiskolák megújulásának polémiájához (1995/4.*)
Beaudoin, Paul: A digitális korszak száguldó sebességgel élő szülötteinek tanítása. (Fordította: dr. Ábrahám Mariann) (2010/3.)
Buzás
Zsuzsa: Információs és kommunikációs technológia alkalmazása a zeneoktatásban -
a hagyományostól a modern módszerekig (2012/5.)
Dudás Anna: Elektronikus portfólió az
ének-zene tanárok képzésében (2010/5.)
Prof. Herbert, David. G: A virtualitásról és
zenei nevelésről on-line környezetben (Fordította: Ábrahám Mariann) (2009/4.)
Keuler Jenő: A magyar elektronikus zene
pionírja (Pongrácz Zoltán centenáriumára) (2012/1.)
Solymosi Tari Emőke: Számítógép, szintetizátor, digitális eszközök a zeneoktatás szolgálatában. Beszámoló a balatonalmádi Musica Futura országos továbbképzésről (1996/4.)
„A hangok elkezdenek mozogni…”
ZETA konferencia a rögtönzésről (Dr. Fehér Anikó) (
)
„A műfajok közötti határok mára már elmosódtak”.Tíz éves a Kőbányai Zenei Stúdió (Réfi Zsuzsanna) (2008/6.)
A
svéd-norvég The Thingn zenekar egy amerikai általános iskolában játszott free
jazzt játszik (2016/1.)
Bepillantás
Kistétényi Melinda (1926-1999) orgonaművész, a Liszt Ferenc
Zeneművészeti Főiskola szolfézs-, zeneelmélet-tanárának órájába. A filmrészletet Cserna
Ildikó énekművész ajánlotta figyelmünkbe (2015/1.)
JaTaKuCs @ BMC. A Jazztanulmányi
Kutatócsoport nyilvános előadássorozata a BMC Könyvtárban, 2016. január-május
(2016/1.)
Válaszol Gonda János jazzmuzsikus,
zenetörténész, pedagógus (www.hvg.hu- Ligeti
Nagy Tamás) (2015/4.)
Kapcsolódások. László
Attilával, a magyar jazz élet egyik legmeghatározóbb alakjával,
pályáról, tanításról, társakról (Bokor Gabriella) (2015/4.)
A Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum
sajtóközleménye. Jazzkonferencia a
Múzeumban (2016/1.)
Apagyi Mária-dr. Lantos Ferenc: Integratív, komplex művészeti nevelés (2011/2.)
Benedek
Mónika: The role of piano
improvisation in teaching harmony, using combined materials selected from the
Baroque period and jazz standard repertoire: towards a comprehensive approach –
main findings of PhD research - A zongora-improvizáció szerepe és
széleskörű alkalmazása a barokk és jazz harmónia tanításában – egy doktori
kutatás eredményei (2016/2.)
Bokor Gabriella: „Abból elindulni, amit otthonról hoznak…” Interjú Snétberger Ferenccel (2012/4.)
Csernus Szilvia: Már nem csak titokban
népszerű - A magyar jazz nyomában a Vendéglátóipari
Múzeumban (2015/6.)
Faragó Béla: Pentaton örökségünk a világ népzenéiben (2011/3. és 2011/6.)
Gonda János: 30 éves a Jazztanszak (1995/4.*)
Gonda János: A jazztanszak története (2009/4.)
Gonda János: A rögtönzésről általában. A
konferencia elé (2010/4.)
Gonda János: Improvizáció és jazz az állami
zeneoktatásban (1983) (1999/3-4.)
Gonda János: Improvizáció és pedagógia
(2000/1.)
Gonda János: Jazzpedagógiai konferencia és
ifjúsági fesztivál a Benczúr-házban (2000/5.*)
Gonda János: Kreativitásfejlesztés a
zeneoktatásban (2004/3.)
Gonda János: Ötvenéves a Jazztanszak (2015/1.)
Gonda János ajánlója a Rögtönzés c. új
filmsorozatról (2002/4.)
Harmath László: A jazz-ről (1962/4.)
Laczó Zoltán: A rögtönzés néhány pszichológiai és pedagógiai vonatkozásai (2010/5.)
Márkus Tibor: Az I. Országos Zeneiskolai Jazz Versenyről (2012/1.)
Márkus
Tibor: A jazz elmélete I.
-
Gonda János ajánlása
-
Részletek a könyvből (Dallam harmonizációs technikák. Blokkakkordok,
Állóharmóniák ritmizációja a dallam ritmusának függvényében. Harmóniafordításon
alapuló blokkakkord technika. Diatonikus parallelizmus. Kromatikus
parallelizmus. Tonicizálás. Példák jazzművészek blokkakkord technikáira. A
Shearing-féle blokk-akkord technika) (2012/4.)
Nagy Pál: Beszéljünk a JAZZ-ről (1961/1.)
Révász Ágnes: Szabad gondolatok a rögtönzésről (2011/3.)
Sáry László: Kreatív zenei gyakorlatok (2010/6.)
Szondi
Boglárka: Az improvizáció új perspektívái. Apagyi Mária: Szerkesztés és
rögtönzés c. művének megismerése után (2015/1.)
Dr. Szőnyi Erzsébet: Az improvizáció, mint a forma és harmóniaérzék fejlesztésének eszköze a szolfézstanításban (1963/2.)
Tiszai Luca: „Én nem értek semmihez, csak megmenteni a világot.” Mesék Zeneországból (2012/5.)
Widner,
Manuela: Orff-Schulwerk – Az elemi zene és mozgásnevelés koncepciója. (Időszerű hozzájárulás a kreatív és
gyermekközpontú
iskolai és iskolán kívüli zenei
neveléshez.) (1994/4.)
Dr. Wolf Péter Endre: Jazz-hangszerelés
(2016/2.)
Régizene, népzene
17th International Viola d’amore Congress in Hungary June, 25 th - 29 th, 2014 Budapest and Kaposvár. A Perspective from Elisabeth Watson (2014/6.)
17. Internationaler Viola d’ Kongress in Ungarn (Budapest/Kaposvár) 25.-29. Juni 2014 von Carlos María Solare (2014/6.)
Cserna
Ildikó énekművész-tanár kortárs-zenei felvételeiből (Orbán György:
Magnificat-Gloria; A. L. Webber: Requiem-Pie Jesu; Tallér Zsófia: Pert em
heru... /Kilépés a fénybe/ (2014) (2016/2.)
Cserna
Ildikó népzenei tanszakos zeneakadémiai növendékeinek YouTube felvételeiből
(2016/2.)
Énekeljünk
újra együtt. Az Aki dudás akar lenni (Jánosi Ágnes és Kisgyőri Krisztián)
(2014/6.)
Herczku Ágnes kalandvágyó bandázása
(Retkes Attila / Népszava, 2015. IX. 25.) (2015/5.)
„Hosszú búcsú Halmos Bélától”
(1946-2013) (MMA Hírlevele) (2016/2.)
„Régi magyar zene gyöngyei”. A Magyar Kultúra Kiadó új cd-felvétele. Gróf Fáy István négykezes feldolgozásait Horváth Anikó és Elek Szilvia játssza. (Kecskés Balázs) (2013/4.)
„Zenélni
kell…” Josef Mertin beszél életéről és a zenetudományról I és II. rész (Urbanetz-Vig
Margit) (2014/6.)
Agócs
Gergely: Zene az idők végezetéhez (2012/4.)
Béres János: A fúvós előképzőről (1963/2.)
Dr. C. Nagy Béla: A népdal tanítása (1961/4.)
Dr. C. Nagy Béla: Népdal és hangsor (1963/9.)
-
Carlos María Solare: XVII. Nemzetközi Viola d´amore Kongresszus Magyarországon
(Budapest-Kaposvár, 2014. június 25-29.) (2014/6.)
-
17. Internationaler Viola d’ Kongress in Ungarn (Budapest/Kaposvár) 25.-29.
Juni 2014 von Carlos María Solare (2014/6.)
-
Elizabeth Watson: XVII. Nemzetközi Viola d’amore Kongresszus (Budapest és
Kaposvár, 2014. június 25-29) (Fordította: dr. Benkőné, Berta Zsófia) (2014/6.)
-
17th International Viola d’amore Congress in Hungary June, 25 th - 29 th, 2014
Budapest and Kaposvár. A Perspective from Elisabeth Watson (2014/6.)
Czakó Dóra: A
kortárs magyar vokális egyházzene funkciója (2015/3.)
Héjja Bella Emerencia: A zenész lelke. Benne: Héjja Bella, Sipos Gábor
Gergő és Kovács Levente zenekara a Bella Banda Thököly Vajk versét zenésítette
meg. A filmet Pálmonostorán forgatta a KDC Film csapata. Szereplő: Görög Anna
(2015/4.)
Joseph Dichler: Bach zenéje a mai zongorán (fordította: Czövek Erna) (1963/8.)
Dr. Judit Mäkinen: Espoo/Finnország: A kantele (2016/2.)
Kiss Zoltán: „Orgonaszimfónia két tételben” (2013/3.)
Dr. C. Nagy Béla: Népzene a nevelésben (1964/9.)
Dr. C. Nagy Béla: Népzene órák (1962/3.)
Dr. C. Nagy Béla: Népzene órák – Népszokásaink (1962/10)
Faragó Béla: Pentaton örökségünk a világ népzenéiben (2011/3. és 2011/6.)
Fehér
Anikó: Lajtha László a népzenekutató és pedagógus IV/1. rész „Boldog vagyok,
hogy életem egy pici szakaszában mellette lehettem…” Beszélgetés Mohayné
Katanics Mária énektanárral, karnaggyal (2008/5.)
Fehér Anikó: Lajtha László a népzenekutató és pedagógus IV.2. rész „Annyit kaptunk, hogy egy életre el tudtunk indulni…” Beszélgetés Tóth Margit zenetudóssal (2008/6.)
Fehér Anikó: Lajtha László a népzenekutató és pedagógus IV/3. rész „Lajtha László munkássága… nem kapta meg a méltó elismerést…” Beszélgetés Olsvai Imre népzenetudóssal (2009/1.)
Fehér Anikó: Lajtha László a népzenekutató és pedagógus IV/4. rész „… Melegszívű volt, de úgy, hogy ezt igazából saját maga előtt is próbálta titkolni…”. Sebestyénné Farkas Ilona, zenetanár (2009/2.)
Fehér Anikó: Ünnep a népzene! „Tanszékfoglaló” a Művészetek Palotájáéban, 2008. január 18. (2008/2.)
Fittler Katalin: Szakmai élete: nyitott hangoskönyv. Bodza Kláráról, Rendhagyó köszöntésként (2012/2.)
Dr.
Gerzanics Magdolna: Mi lesz veled Zoboralja? (2015/1.)
Hajdú Mihály: Még egyszer a népdaltanításról
(1961/9.)
Hegyi István: A népzene szerepe az
értékőrzésben (2004/5.)
Hegyi István: Mellőzött közkincsünk, az egyetemes népzene (1997/2.*)
Dr. Hegyi István: Hangsorok. Hangszerek és hangsortok kapcsolata (2012/5.)
Járdányi Pál: Nemzetközi Népzenei Konferencia Budapesten (1964/10.)
Kardos Katalin: Zenész cigányok? Archaikus cigány zenétől a népies magyar zenéig (2013/4.)
Karin
Wagner: Kurtág György kapcsolata népzene. Fordította: Dávid
Gábor.
Szakmailag ellenőrizte: Ábrahám Mariann) (2015/1.)
Keresztes Nóra: Hans Leo Haßler canzonettáinak felhasználási lehetőségei az oktatásban (2013/4.)
Kobzos Kiss Tamás: A régi zene és a népzene
tanítása. Konferencia a Zenetanárok Társasága szervezésében, Paks/Szekszárd,
2004. november 5-7. (2005/1.)
Kobzos
Kiss Tamás: Gondolatok a népzeneoktatásról – a NAT ürügyén
(1998/1-2.*)
Kobzos Kiss Tamás: Bartók Béla 1936-os törökországi kutatóútjának eredményei (2007/1.)
Laczkóné Pálfi Alojzia: Kiss Áron Magyar gyermekjáték–gyűjteményének hatása a 20. század zenei nevelésére (2014/1.)
Laczó Zoltán: Foglalkozása: Énekmondó. SzJ szám: ?? nincs. Minősítése: Liszt Ferenc-díjas (Kobzos Kiss Tamásról) (2011/3.)
Le
a (vas)kalappal! Rendhagyó Prímástalálkozó (Dr. Fehér Anikó)(2013/3.)
Péter Éva: Márkos Albert
vokális népdalfeldolgozásai a tanításban (2012/4.)
Révész
József: Zenei örökségünk. Cigányzenészek (2015/5.)
Sárosi Bálint: Az utolsó közös dalkincs (2005/2.)
Tamásiné
dr. Dsupin Borbála: A népi gyermekjátékok és mozgás relációja, és funkciója a
3-7 éves gyermekek személyiségfejlődésében (2014/4.)
– A doktori disszertáció szinopszisa – (2014/3. számban is olvasható)
I. A hagyományátadás és a népi
kultúra szerepe a 3-7 éves gyermekek zenei nevelésében
II. A hazai általános nevelési
módszertől eltérő
magyar óvodai irányzatok
III. Alternatív zenei nevelési
irányzatok
Tornyos György: Bertalotti solfeggioinak hangneméről, szolmizálásáról I. (1962/9.)
Tornyos György: Bertalotti solfeggioinak hangneméről, szolmizálásáról II. (1962/10.)
Ungár
István: A citrusfa levelestől, ágastól. Egy magyar népdal drámája (2015/1.)
Ungár
István: A mese vége. Gondolatok Kodály Háry János-ának záró tablójáról
(2007/6.)
Ungár István: Az idegen. Két Schubert dal alapján (2014/1.)
Ungár István: „Hej, haj, mily pompás visszhang!” – „Hagyjatok meghalni!” A reneszánsz madrigáltól a barokk operáig (2013/5.)
Czakó Dóra: Mi az a cantus firmus? (2014/2.)
Kalmanovits
Zoltán: Egyházzenei oktatás Magyarországon (2016/1.)
Keresztes Nóra: Schubert harmóniai
eszközei és a Sanctus misztériuma késői miséiben – szubjektív elmélkedés
a tonalitás-nélküliség és a lelki felemelkedés kapcsolatáról (2015/6.)
Kovács Szilárd: Zenei nevelés az orgonapadról, avagy a kántor, mint nevelő (2013/4.)
Dr. Mechler Anna: Bárdos Lajos: Nyújtsd ki mennyből (2014/3.)
Ifj. Sapszon Ferenc: A gregorián ének betanítása (2008/6.)
Sapszon Ferenc: Kodály Zoltán és a
Musica Sacra (2016/2.)
Szilágyiné Hegedűs Éva /dr. Bodnár Gábor bevezetőjével/: Mert ímé mostantól fogva boldognak mondanak engem minden nemzetségek (2014/3.)
Tóth Judit: A zene és a Biblia (2. rész) (1995/4.*)
A "Dicsőség" az égig szállt... (Végh Adrienne) (2015/6.)
II. Országos hangjegykártya verseny az esztergomi Zsolt Nándor Zeneisko-lában (Stipkovits Fülöp, Spiegel Mariann) (2010/4
III. Országos Kodály Zoltán Kamaraének Találkozó (Budapest, 2014. IV. 12.) (2014/3.)
III. Szegedi Zeneelmélet-oktatási
konferencia (Szerkesztette: Ujváriné dr. Illés Mária)
- Mikusi Balázs: „Fakó minden teória”? Amerikai tapasztalatok (2015/4.)
IV. Regionális Szolfézsverseny, 2014 Esztergom (Daragó Rita Laura) (2014/3.)
A
Kodály-módszer közösségteremtő ereje – stúdióbeszélgetés B. Horváth Andrea
karnaggyal (A Vatikáni Rádió hangfelvétele) (2014/6.)
A „Ritmika” (E. A.) (1996/6.)
Bepillantás
Kistétényi Melinda (1926-1999) orgonaművész, a Liszt Ferenc
Zeneművészeti Főiskola szolfézs-, zeneelmélet-tanárának órájába. A filmrészletet Cserna
Ildikó énekművész ajánlotta figyelmünkbe (2015/1.)
Énekeljünk
újra együtt. Az Aki dudás akar lenni (Jánosi Ágnes és Kisgyőri Krisztián)
(2014/6.)
Játék két szólamban. Megjelent
Beischer-Matyó Tamás (1972*) bicíniumkötete Mechler Anna szövegeivel (2015/6.)
Kodály-módszer a 21. században (2014/5.)
Kodály Zoltán
zenepedagógiai koncepciója a kecskeméti
Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézet honlapján (2015/5.)
Nem
éltem hiába. Interjú Szőnyi Erzsébettel (Hegyvidékújság.eu/MMA 74.
Hírlevél) (2015/1.)
Angi István: „Örvendjen az egész világ”. Kodály: Bicinia Hungarica és Tricinia c. műveinek 3 HUNGAROTON cd-n megjelent összkiadásáról (2014/2.)
Andorka
Péter: Az Off-koncepció bemutatása (2015/5.)
Dr.
Antal-Lundström Ilona: „A zene mindenkié, de hogyan tehetjük azzá?”
-
Emlékezések, gondolatok és kérdések Kodály Zoltán: A ZENE MINDENKIÉ c.
szöveggyűjteménye előszavának újraolvasásakor
és
a -
„A zene ajándékba” c. tanulmánykötet 5. fejezetéből részletek (A zenei oktatás,
mint a zenei nyelv kialakításának folyamata, A folyamat pedagógiai vezetése,A
zenei - esztétikai fejlődés, A zene megértése, A zene esztétikai megértése
tágítja horizontunkat) (2014/6.)
Asztalos Andrea: A dallamírási készség (2012/3.)
Apagyi Mária: Kreatív zongoratanulás. ZongorÁlom.
Kottabemutató II. (2009/3.)
Asztalos Andrea: Az éneklési képesség fejlődése és vizsgálata (2015/5.)
Asztalos Andrea: Gyermekek és fiatalok
hangképzése, hangképzési problémái (2014/2.)
Asztalos Andrea: Kottaolvasás-lapról éneklés (2013/3.)
Bakos Anita: Zenetanulás színesen - a színes kotta módszer magyar nyelvű kiadványai (2014/3.)
Bartók Karola: A harmonikatanítás helye a zeneoktatásban(1962/4.)
Dr. Bárdos Kornél: Gondolatok Agócsy László szolfézsmódszertani előadásáról (1959/3.)
Beischer-Matyó Tamás: Bevezetés Mozart ütemhangsúly-kezelésének művészetébe (2012/3.)
Boér Mária: Második hétfokúság hangsorai Bartók Mikrokozmoszában (szinopszis 2011/4., tanulmány 2011/4.)
Bosnyák
Csilla: Játékos kottaolvasás kicsiknek 1. (Fittler Katalin recenziója)
(2014/5.)
Bosnyák Csilla: Játékos
kottaolvasás kicsiknek 2 (Fittler Katalin) (2015/6.)
Dr. Bruckner Adrienne: Merre tovább az ének- zene- szolfézs- karvezetés oktatásban? (2015/1)
Budai
Krisztián: A népi ütőhangszer - Egy új tantárgy körvonalazódik? 2015/2.)
Budai
Krisztián: Népi ütőhangszeres videó lista (2015/4.)
Buzás Zsuzsa: Kodály Zoltán pedagógiai célú zeneműveinek felhasználása a zeneművészeti szakközépiskolában (2013/2.)
Dr. C. Nagy Béla: Népzene a nevelésben (1964/9.)
Dr. C. Nagy Béla: Népdal és hangsor (1963/9.)
Csepelyi
Adrienn: Lángszóróval Kodály országában (Népszabadság) (2015/1.)
Czakó Dóra: Mi az a cantus firmus? (2014/2.)
Czövek Erna: Ankét a szolfézstanítás kérdéseiről (1999/4.)
Dekresz Sándor: Giocoso (1959/1.)
M.
Dietrich Helga: Forrai Katalinra emlékezünk (2015/1.)
Dr. Dobszay László: A klasszikus zene harmóniavilágának elemei I. (1959/3.)
Dr. Dobszay László: A klasszikus zene harmóniavilágának elemei II. (1960/1.)
Dr. Dobszay László: A klasszikus zene harmóniavilágának elemei III. (1960/2.)
Dr. Dobszay László: A klasszikus zene harmóniavilágának elemei IV. (1960/3.)
Dr. Dobszay László: A szolmizáció (1961/7-8.)
Dr. Dobszay László: Az összhangzattantanítás megújításáról (1964/7-8.)
Dr. Dobszay László: Szolfézs és hangszer kapcsolatáról (1963) (1999/3-4.)
Dr. Dobszay László: Válasz Turcsányi Emilnek (1960/7-8.)
Dr.
Erdős Ákos: Gondolatok az iskolai és kórushangképzés „időszerű” kérdéseiről
(2015/1.)
Faragó Béla: Pentaton örökségünk a világ népzenéiben (2011/3 és 2011/6.)
Ferenczi
Anna: Zenevár (2012/3.)
Dr.
Fehér Anikó: A Kodály-módszer (2012/6.)
Fehér
Anikó: Muzsika a katedrán. Beszélgetés 25 magyar zenepedagógussal.
Részletek
a Muzsika a katedrán c. könyvből
●Nemes László Norbert: Előszó (2012/2.)
●Fehér Anikó: „A gyerekkel való kapcsolat
nagyon meghatározó” Interjú Papp Károlyné Papp Zsuzsával (2012/2.)
●Fehér Anikó:„Ami szól, az szól!” Interjú
Záborszky Józseffel (2012/2.)
● „Mindenkit érhet zenekar!”
Interjú Párkai István professzor emeritusszal (2012/3.)
●„Szerelemmel kell szeretni a zenét, de akit
tanítunk, tán még jobban”. Interjú Bartalus Ilonával (2012/4.)
●„Egyenként építem bele a kórusom tagjait a
zenébe”. Interjú M. Katanics Máriával (2012/5.)
Földes
Imre: A zenei ismeretterjesztésről (1962/10.)
Frank Oszkár:
Hangzó zeneelmélet II. - XIX. századi romantikus zene (Főnix Zeneműhely)
(Szendi Ágnes) (2016/2.)
Frank
Oszkár: Melodikai „közhelyek” Mozart zenéjében (2012/3.)
Funkhauser,
Matthias: Fritz Jöde 'Tonika-Do' Szemináriuma Budapesten 1938-ban. Történelmi
Háttér - Tartalom - Módszer – Kihatásai (2015/4.)
Göncz Zoltán: „ Fenséges” vagy „túlértékelt”?„ – A hatszólamú ricercar stációi (2014/1.)
Gönczy László: Zeneelmélet-tanítás a zeneművészeti felsőoktatásban (2010/4.)
Gönczy László: Zeneelmélet a
művészetoktatásban – művészetoktatás a normák nélküli társadalomban (2010/6.)
Gyarmati Eszter: Gondolkodási stratégiák. Vizsgálat diktálás utáni dallamlejegyzés során. (2003/5.)
Dr. Hegyi István: Hangsorok. Hangszerek és hangsorok kapcsolata (2012/5.)
Dr. Hegyi István: Az Orff Schulwerk alapelvei
és tartalma (1996/4.)
Horn
Gabriella: Tetszhalottá vált a Kodály-módszer (168 óra online)
Prof. dr. Dr./H.C.Huszár Elvira: A
karvezetés alapjai. A karvezetés alapjai. Összefoglaló
(2015/5.)
Ittzés Mihály: „Kodály után” – a zenepedagógia elvi kérdései és gyakorlata Dobszay László életművében (2013/4.)
Dr.
Kádár György (Finnország): A jövő iskolájának zenei neveléséről (2014/5.)
Keller, Wilhelm: Ahol a zeneelmélet-tanítás csődöt mond … (Fordította: Breuer János) (1959/4.)
Keresztes Nóra: A funkcionális tonalitás felbomlásának folyamata (2012/5.)
Keresztes Nóra: A Haydn: Mehrstimmige Gesänge formai vonatkozásai – A szonátaforma megjelenése Haydn többszólamú énekeiben (2010/6.)
Keresztes Nóra: Hans Leo Haßler canzonettáinak felhasználási lehetőségei az oktatásban (2013/5.)
Dr. Keresztes Nóra: Süketnéma zenészek-zenetanárok képzése, vagy a kodályi koncepció rehabilitálása? (2011/3.)
Dr. Király Zsuzsanna: A Kodály-koncepció históriája (2012/5.)
Komlós Katalin: Az interpretáció, mint analízis (2012/2.)
Komlós Katalin: Korreferátum (2010/6.)
Kósa
Gábor:
-
Hol a helye a Kósa-hangrendszernek a kortárs zene eszközeinek sorában?
(2015/1.)
-A Ka-hangrendszer 9-es osztása (1999) (2015/1.)
Kovács Ilona: „Szolfézsreceptek” váci módra. Beszélgetés Falvayné Sisak Ágnessel és Brusznyai Margittal, a váci Bartók Béla Zeneiskola szolfézstanárával (2011/2.)
Kubínyi
Zsuzsa: Ritmus a szolfézsórán (Tanszaki körben publikált esszé rövidített
változata) (2015/5.)
Kulcsár Zoltán: A szolfézs és a hangszeres
tanítás kapcsolatáról (1964/11.)
Kulcsár Zoltán: Az I. körzet javaslatainak bírálata (1963/7.)
Kulcsár Zoltán: Módszertani vázlatok a zeneiskolák összhangzattan tanításához I. (1960/9.)
Kulcsár Zoltán: Módszertani vázlatok a zeneiskolák összhangzattan tanításához II. (1960/10.)
Kulcsár Zoltán: Módszertani vázlatok a zeneiskolák összhangzattan tanításához III. (1960/11.)
Laczó Zoltán: Tények és gondolatok a Kodály Zoltán VII. Országos Zeneiskolai Szolfézs és Népdaléneklési Versenyről – Debrecen, 2002. IV. 4-6. (2002/3.)
Lesznai Lajos: A zenei forma, mint kifejező eszköz I. (1963/3.)
Lesznai Lajos: A zenei forma, mint kifejező eszköz II. (1963/4.)
Dr.
L. Nagy Katalin: Az ének-zene tantárgy helyzete és fejlesztési feladatai
(2002.) (2012/6.)
Máriássy István: A polifon hallás fejlesztéséről (1963/11.)
Máriássy István: A polifon hallás fejlesztéséről (1963/11.)
Máriássy István: A polifon-hallás fejlesztése a zeneiskolában (folytatás) (1964/5.)
Márai Júlia: A zenei forma tanításáról (1964/1.)
Mohay Miklós: „Minden akkor és ott dől el,
amikor bemegyünk a tanterembe” (2011/2.)
Németh Rudolf: Hozzászólás Aszalós Endréné cikkéhez (1962/4.)
Németh Rudolf: Modális hangsorok tanítása az alsó fokú szolfézsoktatásban (1962/12.)
Németh Rudolf: Saját farkába harapott a macska, avagy zeneelmélet tanításunk zsákutcája? (1998/3.*)
Olsvay Endre: Kiindulópontok (2011/3. és 2011/4.)
Pálfalvi József: Ankét a szolfézstanítás kérdéseiről
II. A klasszikus formavilág iránti érzék fejlesztése (1960/7-8.)
Papp Károlyné: Népdalverseny a szentendrei Vujicsics Tihamér Zeneiskolában (2010/2.)
Péter Miklós:
A polifon-hallás fejlesztéséről (1964/1.)
Dr.
Pethő Villő: Kodály Zoltán és követői zenepedagógiájának életreform elemei - A
PhD értekezés tézisei (2014/6.)
Dr.
Villő Pethő: Life-reform elements in Zoltán Kodály’s and his successors’ music
pedagogy - Theses of PhD dissertation (2014/6.)
Pethő
Villő: Kodály Zoltán és követői zenepedagógiájának életreform elemei - PhD értekezés (2014/6.)
Révész
József: Az interaktív ének-zene foglalkozások hatása az óvodáskorúak
fejlődésére (2014/4.)
Solti
Kálmán: „Zene nélkül lehet élni, de nem érdemes” (Kodály Zoltán) (2014/6.)
Spiegel
Mariann: Csicsergő. Horváth Istvánné Smid Anna zenei óvodások és előképző
osztályosok tankönyvcsaládjáról (2012/5.)
Stipkovits
Fülöp: Meghatározó zenepedagógiai irányzatok a 20-21. században – a
Kodály-koncepció és az Orff-Schulwerk elemzése és összehasonlítása (2012/6.)
-
I. Kodály-koncepció kialakulásának történelmi háttere
-
II. A Kodály-koncepció helyzete a mai magyar oktatásban
-
III. A Kodály-koncepció és az Orff-Schulwerk összehasonlítása
-
IV. Az Orff-Schulwerk szellemiségét ápoló intézmények - Carl Orff Alapítvány
Sulyok Gizella: Gondolatok a
szolfézsoktatásról. Hogyan határozhatjuk meg a szolfézst és feladatait
(2007/2.)
Sulyok Gizella: Módszertani ajánlás a szolfézsoktatáshoz (2007/2.)
Sulyok
Gizella: Pilletánc II. Kiegészítő daloskönyv Sulyok Gizella költeményeire az
iskolai ének- és zenetanításhoz, valamint szabadidős foglalkoztatáshoz serdülők
számára (2014/4.)
Szabó
Katalin: A közismereti ének-zeneoktatásról 2015-ben – VITAINDÍTÓ (2015/1
S. Szabó Márta: „A zenetanítás – a gyerekért, a növendékért történik” (2011/3. és 2011/5.)
Dr. Szőnyi Erzsébet: Az improvizáció, mint a forma és harmóniaérzék fejlesztésének eszköze a szolfézstanításban (1963/2.)
Szak Antal: Hozzászólás az „I. körzet bírálatá”-hoz (1963/8.)
Szekeres
Kálmán: A romanticizmus I. (1964/9.)
Szekeres
Kálmán: A romanticizmus II. (folytatás) (1964/10.)
Szekeres
Kálmán: A romanticizmus III. (196411.)
Szesztay Zsolt: Formaalkotó ismétlések a zenében (1962/5.)
Szondi Boglárka: Az improvizáció új
perspektívái. Apagyi Mária: Szerkesztés és rögtönzés c. művének megismerése
után (Szakdolgozat-részlet)
Szőke
Andorné: Stílus-követelmények a zongoratanítás irodalmában
(1962/12.)
Szudi Mária. Szubjektív gondolatok a zeneelmélet-tanítás helyzetéről – korreferátum (2011/1.)
Szűcs Sándor: Gondolatok a konferencián feltett kérdésekre – korreferátum (2011/1.)
Szűcs Tímea: Kodály Zoltán Ötfokú zenéje a mai énekoktatásban (2012/3.)
Tamásiné
dr. Dsupin Borbála: A népi gyermekjátékok és mozgás relációja, és funkciója a
3-7 éves gyermekek személyiségfejlődésében (2014/4.)
– A doktori disszertáció szinopszisa – (2014/3. számban is olvasható)
I. A hagyományátadás és a népi
kultúra szerepe a 3-7 éves gyermekek zenei nevelésében
II. A hazai általános nevelési
módszertől eltérő
magyar óvodai irányzatok
Alternatív zenei nevelési
irányzatok
Tamásiné
dr. Dsupin Borbála: A népi gyermekjátékok és mozgás relációja, és funkciója a 3-7 éves
gyermekek személyiségfejlődésében (folytatás) (2014/5.)
-
Az óvodás korosztály testi, fizikai, motorikus teljesítményének
követése a kutatások tükrében
A mozgás funkciója a 3-7
éves korosztály fejlődésében
Mozgáskoordináció a
játéktevékenységben
A készségfejlesztő
folyamat személyiségfejlesztő hatása
Tornyos György: Az összhangzattan tanításáról (1961/1-2.)
Tornyos György: Bertalotti solfeggioinak hangneméről, szolmizálásáról (1962/9.)
Török
Mihályné Bálint Nóra: A tanulók attitűdje a zeneiskolákban folyó
szolfézsoktatás iránt (2014/6.)
Turcsányi Emil: A zenei ismeretterjesztésről (1962/12.)
Turcsányi Emil: Egyensúlyviszonyok a zenében (1960/3.)
Turcsányi Emil: Mit jelent… a bitonalitás (1964/2.)
Turcsányi Emil: Mit jelent … a monotematika? (1964/9.)
Turcsányi Emil: Mit jelent … a poliritmika és a polimetria? (II. rész) (1964/5.)
Turcsányi Emil: Mit jelent … a tükör (1964/3.)
Turcsányi Emil: Mit jelent… az egészhangú rendszter? I. (1964/10.)
Turcsányi Emil: Mit jelent… az egészhangú rendszter? II. (1964/10.)
Turmezeyné dr. Heller Erika: Hogyan gazdagíthatjuk újabb tartalmakkal a tehetségígéretek műhelyeit úgy, hogy a kodályi alapelveket ne sértsük meg? (2012/6.)
Dr. Ujfalussy József: A zenei történés mértékegységének változása a periódusban (1961/3.)
Valkó Márta: Szolfézs diplomatanítás tervezet (1964/1.)
Varsányi Lászlóné: Szolfézs tanszaki nap a váci zeneiskolában (2007/3.)
Virág
Barnabás: A félreértések elkerülése végett: Kodály-koncepció (2015/3.)
Widner,
Manuela: Orff-Schulwerk – Az elemi zene és mozgásnevelés koncepciója. (Időszerű hozzájárulás a kreatív és
gyermekközpontú
iskolai és iskolán kívüli zenei
neveléshez.) (1994/4.)
?: Szolfézs és hangszer kapcsolatáról ― hangszeres tanárok számára (1963/3.)
100 éve született Simándy József (1916-1997) (Ungár
István) (2016/1.)
A
zenélés egy életforma. Interjú Hamari Júlia művésznővel novemberi
mesterkurzusa előtt. (Zsekov Éva Mónika) (2014/5.)
A színpadon tanultam meg mindent. Beszélgetés Miklósa Erikával (Kritika - Józsa Ágnes) (2014/2.)
Cserna
Ildikó népzenei tanszakos zeneakadémiai növendékeinek YouTube felvételeiből
(2016/2.)
Énekeljünk újra együtt. Az Aki dudás akar lenni (Jánosi Ágnes és Kisgyőri Krisztián) (2014/6.)
Gyergyóremetei Figaro Rossini operájában Beszélgetés
Molnár Levente operaénekessel (Erdősi-Boda Katinka) (2016/2.)
„Hazám, hazám te mindenem...” Dr. Kerek Ferenc zsűritag gondolatai a VIII. Nemzetközi Simándy József énekverseny zárásakor (2013/4.)
Herczku Ágnes kalandvágyó bandázása
(Retkes Attila / Népszava, 2015. IX. 25.) (2015/5.)
„Kitárul előttem a világ” (Interjú Rost Andrea operaénekessel) (Retkes
Attila-Népszava, 2015. IX. 28.) (2016/1.)
Világhír és ismeretlenség - Egy megíratlan napló bejegyzései. Helen Donath Budapesten (2014. szeptember 23.) (Fittler Katalin)
Vörös Szilvia nyerte az I. Nemzetközi
Marton Éva Énekverseny fődíját (2014/5.)
Apagyi Mária: Kreatív zongoratanulás. ZongorÁlom.
Kottabemutató II. (2009/3.)
Asztalos Andrea: Az éneklési képesség fejlődése és vizsgálata (2015/5.)
Asztalos Andrea: Gyermekek és fiatalok
hangképzése, hangképzési problémái (2014/2.)
Avar Judit: Az énektanulásról prózában és versben. . Ez a dal,
nemcsak énekelni vágyóknak szól
(2012/2.)
?: Az énekpedagógia néhány elméleti és gyakorlati feladatáról (1963/9.)
Bruckner Adrienne: Gondolatok dr. Fehér Anikó
cikke nyomán (2010/6.)
Bruckner Adrienne: Énekelni jó. Gyakorlati hangegészségtan (1999/1-2.*)
Budai Tímea: Vásáry André - A siker útján (2013/2.)
Fábián János: Amikor a lélek énekel (2012/2.)
Dr. Hegedűs Gönczy Katalin: A dalkísérés művészete (2010/6.)
Kerényi Miklós György: Az énekpedagógia tudományos alapjai I. (1960/10.)
Kerényi Miklós György: Az énekpedagógia tudományos alapjai II. (1960/11.)
Kerényi Miklós György: Az énekpedagógia
tudományos alapjai III. (1961/1-2.)
Keresztessy Hédi: Az ének-oktatás céljáról és problémáiról (1962/4.)
Kocsis Katalin: A vészkorszak nagykanizsai zeneművész
áldozatai (2015/4.)
- Pásztor Irma (1894-1944)
zongoratanár
- Pauk Anna
(1910-2000) énekművész-tanár )
- Büchler Margit
(1914-1944) zongoratanár
- Strém Kálmán (1934-2005) szociológus,
hangversenyrendező, zenei író
Kuthy Tamás: A nemzetközi „Erkel Ferenc” énekversenyről (1960/10.)
Lindner András: Művészportrék - Vallomások /Ilosfalvy Róbert, 2000. május/ (2015/6.)
Marton Éva: Gondolatok pályám új fejezetéhez
(2006/1.)
Mátai Györgyi: A csodák a tehetségben rejlenek
(2005/2.)
Dr. Molnár Imre: Hogyan függ össze az énekprodukció kétféle szemlélete? (1964/3.)
Nagy József: Az énekpedagógia néhány elméleti és gyakorlati feladatáról I. (1963/10.)
Nagy József: Az énekpedagógia néhány elméleti és gyakorlati feladatáról II. (1963/11.)
Nagy József: Az énekpedagógia néhány elméleti és gyakorlati feladatáról III. (1963/12.)
Ónody Márta: a magyar szöveges zene
előadásmódjának prozódiai kérdéseiről (1972) (1999/3-4.)
Pallagi Judit: Pedagógiai tanulságok a 2002-ben rendezett magánének-verseny alapján (2002/5.)
Pap József: A korrepetíció időbeosztása (2012/3.)
Dr. Pogány Imola: Az énekes – korrepetíció, zongorakíséret (2012/2.)
Réfi Zsuzsanna: „Akinek nincs önbizalma, ne álljon ki a pódiumra”
Sólyom-Nagy Sándor versengésről, éneklésről, hivatástudatról (2011/4.)
Sólyom-Nagy Sándor: Az V. Országos Ádám Jenő
Dalverseny Szolnokon (2005/4.)
Sólyom-Nagy Sándor: Visszatekintés az 1999-es szolnoki Országos és Nemzetközi Ádám Jenő Dalversenyre (2000/2.)
Szabó Katalin: A közismereti ének-zeneoktatásról 2015-ben – VITAINDÍTÓ (2015/1.)
Ujvárosi Andrea: A magyar és az orosz
énekhangzás összehasonlító vizsgálata (2015/3.)
Ungár István: Az idegen. Két Schubert dal alapján (2014/1.)
Winkler Gábor: A
FOKANOVista, aki itthon lelt otthonra (Fittler Katalin)
Tudomány Kiadó,
Budapest, 2015 (2016/1.)
Kamarazene – ZENEISKOLAI ZENEKAR
III. Budapesti
Gyermek- és Ifjúsági Kamarazenei Fesztivál (2015. XII.4-6.) (Gulyás Csilla)
(2016/1.)
A VIII. Országos Zeneiskolai Zenekari Verseny díjazottjai (Dunaújváros, 2014. IV. 25-27.) (2014/3.)
Banda
Ede VI. Budapesti Csellófesztivál és Verseny. 2014. április 14-16. (2014/4.)
-
Fekete Ferenc összefoglalója
-
Dr. Déri György: Mi is a kamarazene?
Cinegemuzsika Fótról (Z. T.) (2014/3.)
Egymásra találni… a kamarazenében. Interjú Fülei Balázzsal (Bokor Gabriella) (2013/4.)
Egy
zongora, két ember, négy kéz egy élet… Liszt ismert és ismeretlen arcai.
Várnagy Andrea és Farkas Zsolt zongora négykezes cd-je (Aczél Péter ajánlója és
a cd ismertetője) (2014/6.)
Bélai Marcell: Szükséges, hogy több időnk
legyen a zenélésre (1960/5-6.)
Dr. Berkes Kálmán: Hozzászólás „Az ifjúsági zenekarokról” c. cikkhez(1962/4.)
Bokor Gabriella: Egymásra találni… a
kamarazenében. Interjú Fülei Balázzsal (2013/45)
Devich Sándor: Emléklapok (2012/1.**)
Devich Sándor: Kamarazene Debrecenben (2004/3.)
Felsmann Adrienn: A kamarazene, mint közösségformáló erő. (A 2014. évi Győri Zenei Nevelési Konferencián elhangzott előadás átdolgozott változata) (2014/4.)
Ferenczi Anna: A kamarazenélés öröme (2006/1.)
Fülep Márk: Együtt zenélni jó! 10 éves
Fülep Márk fuvolaegyüttese – Budaörs, Leopold
Mozart Zeneiskola (2016/1.)
László
Ferenc: „Eszményi kisközösségek modellje” (A kamarazene és oktatása) II/1.
(2009/4.)
László
Ferenc: „Eszményi kisközösségek modellje” (A kamarazene és oktatása)
II/2. (2009/5.)
Kostyál Kálmán: Hosszú idő eltelte után végre megrendezésre került a XIV. Országos Kamarazenekari Fesztivál Kőszegen, 2006. május 26-28. között (2006/5.)
Dr. Nagy Enikő: Dohnányi Ernő kamaraművei a brácsa
vonzásában (2016/1.)
Pap József: A korrepetíció időbeosztása
(2012/3.)
Pap
József: Gondolatok a zeneiskolai korrepeticióról (2014/6.)
Sándor Frigyes: A Weiner Leó emlékére rendezett kamarazene-verseny után (1963/12.)
Sz. L. (Szatmári László): A VI. Országos Kamarazene Fesztivál tapasztalatai (1963/5-6.)
Till Ottó: Az ifjúsági zenekarokról (1961/1.)
Váczi Károly: A zenei közönségnevelésnek legjobb iskolája a kamarazene (1960/5-6.)
Veszprémi Lili: A négykezes játék védelmében (1960/7-8.)
Dr. Horváth Anikó: IV. Országos Zeneiskolai Csembalóverseny, 2012. (2012/2.)
Horváth Anikó: Csembalózni jó! I. Beszélgetés
Czizmadia Angelica csembalótanárral (2005/1.)
Horváth Anikó: Csembalózni jó! II. Beszélgetés
Schön Károlyné Tódy Ilona Éva csembalótanárral ()
Horváth Anikó: Csembalózni jó! III.
Beszélgetés Soltész Anikóval, a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola
tanárával (2008/3.)
Horváth Anikó: Beszámoló a II. Országos
Csembalóversenyről (2006/4.)
Péter Miklós: I. Országos Zeneiskolai Csembalóverseny (2003/3.)
40 éve hunyt el Ungár Imre (Németh Tamás és Ungár István) (2012/5.)
A XXI. század nevelője: Varró Margit (2003) (Ábrahám
Mariann) (2016/2.)
„A barátságos zongoraiskola” I-IV. sikere (Dr. Ábrahám Mariann, dr. Batta András, Keveházi Gyöngyi, Falvai Sándor, H. Becht Erika, Kocsis Zoltán, Krause Annamária gondolatai) (2009/2.)
„A teve púpját meg kell rakni”. Interjú Némethy Attila zongoraművész-tanárral
(Bokor Gabriella – Legato 34. szám) (2015/2.)
A zene ünnepe Kalocsán - a Bács-Kiskun Megyei Zongoristák Találkozója jegyében (dr. Dombiné dr. Kemény Erzsébet) (2015/6.)
Akkreditáltan továbbképezve (László Éva)
(2007/4.)
„Az
embert a művészet teszi emberré”. Marton Árpád szegedi interjúja
Rév
Lívia Párizsban élő világhírű zongoraművész-tanárral (2012/3.)
„Ahol a kincsed,
ott a szíved is”. Beszélgetés Bokor
Györggyel, a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola /korábbi/ igazgatójával
(Ábrahám Mariann) (2009/5. és 2016/1.)
Ami a metodika
mögött van (Beszélgetés Klári néni tanítványaival) (Ábrahám Mariann) (1980/12.
és 2016/1.)
Ábrahám
Mariann markában száz évvel (Magyar Nemzet – Művészszoba, (Hollós
Máté, Magyar Nemzet, 1995. I. 14.) (2016/2.)
Bács-Kiskun
megyei zongoristák XII. találkozója (Dombi Jánosné dr. Kemény Erzsébet)
(2015/1.)
Beszámoló a XI. temesvári Eurorégiós „Alma Cornea Ionescu” versenyről (Zsigmondné dr. Pap Éva) (2013/3.)
Beszámoló az EPTA 9. Nemzetközi Zongoraversenyéről fiatal zongoristák számára. (Osijek, 2015. április 8-11.) (Ábrahám Mariann) (2015/3.)
Beszélgetés Major Edittel, a Budapesti Rácz Aladár Zeneiskola,
AMI zongoratanárnőjével (Ábrahám Mariann) (2008/5. és 2016/1.)
Beszélgetés Megyimóreczné Schmidt Ildikó tanárnővel
a pécsi Liszt Ferenc Zeneiskola tanárával (Ábrahám Mariann) (2008/5. és
2016/1.)
Cziffra
György és a zongorapedagógia. Mesterkurzus a keszthelyi Festetics-kastélyban
(Ábrahám Mariann) (1986/10-11. és 2016/1.)
„Debrecenbe kéne menni…”. Beszámoló a debreceni Kadosa Pál Zongora Emlékversenyről (Némethy Attila) (2014/1.)
Egész életében a magyar művészetoktatást szolgálta! (Egy névfelvételi kísérlet után - Váczi Károlyra emlékezve) (Deák Ágnes, dr. Kovács Ilona, Demény Attila, Devich Márton, Czigány György korábbi írásai és Felvégi Andrea fényképe alapján (2015/5.)
Egy
zongora, két ember, négy kéz egy élet… Liszt ismert és ismeretlen arcai. Várnagy Andrea és Farkas Zsolt zongora négykezes cd-je (Aczél Péter ajánlója és a cd
ismertetője) (2014/6.)
Egymásra találni… a kamarazenében. Interjú Fülei Balázzsal (Bokor Gabriella) (2013/5.)
Emlékezés Büky Géza (1940-2007) zeneszerző-tanárra (dr. Rézbányay László)
(2015/5.
Emlékezés Istók Margitra (1901-1995), első zongoratanárnőmre (dr. Kerek
Ferenc) (2015/4.)
Emlékszoba Kovács Kálmánné Babszi (1943-2014) tiszteletére (2015. november 14., Tóth Aladár Zeneiskola) (2016/1.)
„Élményt adni”.
Beszélgetés Keveházi Gyöngyi
zongoraművésszel, a LFZE rendkívüli tehetségek osztályának tanárával (Ábrahám
Mariann) (2009/2. és 2016/1.)
Élő zongoratanítás. „Nem módszerem van,
alapelveim vannak, és az alapelveket alkalmazom”. Péter Miklós beszélgetése a
,,Két világrész tanára - Varró Margit” című könyvről és létrejöttéről a
szerkesztővel és közreadóval, Ábrahám
Mariannal (2016/2.)
Fischer Annie-t hallgatva - születésének centenáriumán (Fittler Katalin) (2014/5.)
„Fontos lenne, hogy a szakmával
foglalkozzunk a legtöbbet”. Interjú Balázsané Szatmári Éva
zongoraművész-tanárral, a ZETA egyik alelnökével (Réfi Zsuzsanna) (2015/6.)
Gizi Néni… fénykép nélkül villanófényben
Kistétényi Melinda édesanyja (Ábrahám Mariann) (1987/3. és 2016/1.)
Gödény
Márta Bartók cd-jéről (2013/6.)
Hagyományok – Fót – Továbbképzés (Balázsné Szatmári Éva) (2012/5.)
Hangok után
zene. Interjú Farkas Gáborral, a LFZE zongoraművész-tanárával (Bokor Gabriella) (2015/6.)
Három napig zene. A II. Országos Bartók Béla Zeneiskolai Zongoraverseny margójára (Dr. Duffek Mihály) (2009/2.)
Interjú dr. Robert Palmerrel, az indiana-i Ball State University, School of Music zongora- és orgonatanszékének tanszékvezető egyetemi tanárával (Buzás Zsuzsa) (2014/5.)
Közös óra
- Fischer Magda (1917-2011) zongoratanár emlékére (Ungár István) (2015/5.)
"Magam
sem gondoltam, hogy ennyire tanárrá is válhatok". Prunyi Ilona
életmentő zongorázásról, oktatásról, növendékekről, jubileumról (Réfi Zsuzsanna)
(2014/5.)
Magyarok a nagyvilágban. Egy Varró
Margit-tanítvány: Rév Lívia (1990) (Ábrahám Mariann) (2016/2.)
Mosonyi Mihály
Nemzetközi Zongoraverseny Debrecenben (2015. XI. 21.) (Felvégi Béla) (2016/1.)
„Néha elfog egy különleges izgalom”. Interjú Frankl Péter zongoraművésszel (Retkes Attila, Népszava, 2015. X. 2.)
(2016/1.)
Nemzetközi Konferencia – Gödöllő. 1998.
szeptember 1-4. Varró Margit Szimpózium (Ábrahám Mariann) (2016/2.)
Olvasnivalók – zongoristáknak. Szirányi Gábor: Zongorabillentyűk - Thomán István, Szalay Stefánia és Böszörményi-Nagy Béla emlékezete (Fittler Katalin) (2013/4.)
Orbán György: AULOS - KÉTÁGÚ SÍP. Zongoradarabok a polifónia gyakorlására (Ábrahám Mariann) (2014/3.)
Szabó Marcell nyerte a 2014. évi Szegedi Nemzetközi Bartók Béla Zongoraversenyt (2014/3.)
„Tanárfüggő”
Beszélgetés Dezső Mariannával, a
tatabányai Erkel Ferenc Zeneiskola igazgatónőjével a 2004. március 5-6-i
Komárom-Esztergom Megyei Zongoraverseny kezdete előtt és után (Ábrahám Mariann)
(2004/2. és 2016/1.)
Új
zongora a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karán (2016/2.)
Ünnep. XIV.
Országos Zeneiskola Zongoraverseny (Nyíregyháza, 2016. III. 18-20.). Interjú
dr. Hargitai Imre
zongoraművész-tanárral, a zsűri elnökével (Ábrahám Mariann) (2016/2.)
Versenygyőztes zongoristák koncertje (2014/2.)
Ábrahám
Mariann:
Ábrahám Mariann: A zenei tehetségről. Beszélgetés Schweitzer Katalin tanárnővel (2012/1.)
Ábrahám Mariann: A zongora szekció munkájáról
(1984/2.)
Dr. Ábrahám Mariann: A „ZONGORÁLOM”
sikere külföldön (2013/3.)
Ábrahám Mariann: Ami a
metodika mögött van. Beszélgetés Máthé Miklósné Klári nénivel 80.születésnapján
(1980/12. és 2016/1.)
Ábrahám Mariann: Beszélgetés Balassa Sándor zeneszerzővel a zenetanítás jelenéről és jövőjéről (1994/1.)
Dr.
Ábrahám Mariann: Beszélgetés Nádor György professor emeritussal a
nyíregyházi országos zongoraversenyről (2013/3.)
Ábrahám Mariann: Betekintés Soproni József alkotóműhelyébe. Beszélgetés a szerzővel a Jegyzetlapok című zongoradarab-sorozatról (1984/8-9.)
Dr. Ábrahám Mariann: Chopin a kortárs világban (32. Nemzetközi EPTA Konferencia) (2011/1.)
Dr. Ábrahám Mariann: Cziffra György és a zenepedagógia – Mesterkurzus a Festetics-kastélyban (1997/1.*)
Dr. Ábrahám Mariann: Élményt adni. Beszélgetése Keveházi Gyöngyi zongoraművésszel, az LFZE rendkívüli tehetségek osztályának tanárával (2009/2. és 2016/1.)
Dr. Ábrahám Mariann: Gondolatok Varró Margit pedagógiai művészetéről (1988/3.)
Dr. Ábrahám Mariann: Gondolatok Varró Margit pedagógiai művészetéről 1988/10-11.)
Dr. Ábrahám Mariann: Gondolatok Varró Margit pedagógiai művészetéről (1989/3.)
Dr. Ábrahám Mariann: Gondolatok Varró Margit pedagógiai művészetéről (1990/12.)
Dr. Ábrahám
Mariann: Hatvanöt év tapasztalatainak összefoglalásaként. Máthé Klára -
Felkészítés a zenei pályára (1985/11. és 2016/1.)
Dr. Ábrahám Mariann: Johann Sebastian Bachról 1. Ahogy a kortársak látták (1985/8-9.)
Dr. Ábrahám Mariann: Johann Sebastian Bachról 2. Ahogy kortársaink látják. (Képzelt beszélgetés egy televízió-film nyomán) (1985/8-9.)
Dr. Ábrahám Mariann: Kadosa Pál Ifjúsági Zenei Fesztivál és a Tóth Aladár Zeneiskola ünnepi tanéve. Szívet-lelket gyönyörködtető hangversenyek (2013/6.)
Dr. Ábrahám
Mariann: Kapcsolatok megteremtésének kulcsai (Az Európai Zongoratanárok 37.
Konferenciájáról, Amszterdam, 2015. október 22-25.) (2015/6.)
Dr. Ábrahám Mariann: Kétágú síp. Orbán
György zeneszerző új zongoramű-sorozatának bemutatója a szentendrei Vujicsics
Tihamér Zeneiskolában, 2013. május 3-án (2013/3.)
Dr. Ábrahám Mariann: Lépésről - lépésre… zongorára, 4 kézre. Sári József négykezes zongoradarab sorozatáról beszélget a szerzővel (1985/8-9.)
Dr. Ábrahám Mariann: Liszt és a zongorapedagógia. Bertrand Ott könyvéről (1986/10-11.)
Dr. Ábrahám Mariann: Miért kiváló? Néhány gondolat Máthé Miklósné, (Klári néni) óráinak hallgatása nyomán (1979/12. és 2016/1.)
Dr. Ábrahám Mariann: Miért is volt ő (Máthé Miklósné) kiváló? (1995/5. és 2016/1.)
Dr. Ábrahám Mariann: Néhány gondolat az évfordulók kapcsán J. S. Bachról Kemenes András zongoraművész-tanárral és Dávid Gábor műfordítóval (2010/2.)
Dr. Ábrahám Mariann: Rövid ismerkedés a moszkvai Központi Zeneiskolával (1973/4.)
Ábrahám Mariann:
Varró Margit nyomában (VI/1.) (1986/10-11. és 2016/2.)
Varró Margit nyomában (VI/2.) (1987/3. és 2016/2.)
Varró Margit nyomában (VI/3.) Riportok a tanárral (1988/3. és 2016/2.)
Varró Margit nyomában (VI/4.) (1988/10-11. és 2016/2.)
Varró Margit
nyomában (VI/5.) Élő zongoratanítás - Zeneműkiadó -Hatvan
év után, a magyar nyelvű kiadás előtt (1989/3. és 2016/2.)
Varró Margit nyomában (VI/6.)
(1990/12. és 2016/2.)
Dr. Ábrahám Mariann: Zongorista – gála
(2001/6.)
Antal Gábor: Juhász Aladár, Liszt Ferenc kiemelkedő tanítványa (2012/1.)
Apagyi Mária: Zongorálom. Kreatív
zongoratanulás (II/1. rész) (2009/1.) (2009/1.)
Apagyi Mária: Kreatív zongoratanulás.
ZongorÁlom. Kottabemutató (II/2. rész) (2009/3.)
Anton Rubinsten, a tanár. (Fordította: Holics
László) (2003/1.)
Aszalós Tünde: IV. országos Zeneiskolai
Ferenczy György Zongoraverseny (2009. december 4-6.) (2010/1.)
Aszalós Tünde: IV. Budapesti Nemzetközi és III. „Chopin+….” Zongoraverseny, 2010.03.11 – 2010.03.15. (2010/3. és 2010/5.)
Aszalós Tünde: V. Országos Zeneiskolai Ferenczy György Zongoraverseny (Budapest, 2011. december 9-11.) (2012/1.)
Aszalós Tünde: Beszámoló egy „zongorapedagógiai misszió” újabb eseményéről (2014/2.)
Aszalós Tünde: Gondolatok a zongorapedagógia
kérdéseiről. (A Tóth Aladár Alapítvány gondozásában megjelentetett módszertani
füzet „Tanítási tapasztalatok II.” c. fejezete) (2013/3.)
Balázsné
Szatmári Éva: Tisztelgés Wehner Tibor emléke előtt (2009/2.)
Dr. Báll Dávid: A zongorapedagógia lehetőségei – a Bartók–Reschofsky-féle zongoraiskola (2014/4.)
Dr. Báll Dávid: Földes Andor (2013/6.)
Dr. Báll Dávid: Adalék
Földes Andor életének tanulmányozásához (2014/1.)
Dr. Baranyay László: Gondolatok a zongorajátékról (2013/5.)
Benedek
Mónika: The role of piano
improvisation in teaching harmony, using combined materials selected from the
Baroque period and jazz standard repertoire: towards a comprehensive approach –
main findings of PhD research - A zongora-improvizáció szerepe és
széleskörű alkalmazása a barokk és jazz harmónia tanításában – egy doktori
kutatás eredményei (2016/2.)
Besse Attila: Dmitrij Dmitrijevics Sosztakovics: Három fantasztikus tánc (2013/6.)
Bokor Gabriella: Egymásra találni… a
kamarazenében. Interjú Fülei Balázzsal 2013/5.)
Bokor Gabriella: „Mindenkinek tudnia kell Haydn és Mendelssohn játszani…” Beszélgetés Nagy Péter zongoraművész-tanárral (2010/2.)
Both Lehel: A 4. Nemzetközi Liszt-Bartók
Zongoraversenyről (2004/2.)
Both Lehel: Liszt-Bartók nemzetközi
zongoraverseny a Tanárképzőben (2002/4.)
Brown, Christine: Purcell zongorán
(Fordította: dr. Ábrahám Mariann) ((2005/6.)
Chopin, a zongorista és tanár (Fordította és
összeállította: Füzi Nóra) (2003/1.)
Csajányi Melinda: A XII. Országos szakközépiskolai zongoraversenyről (2007/3.)
Dr.
Csehi Ágota: Clara Schumann (1819-1896) művészetére és személyiségére emlékezünk halálának 120. évfordulója
alkalmából (2016/2.)
Dr. Csehi Ágota: Kadosa-Liszt-Bartók művészete a szlovákiai Léván. Beszámoló a Kadosa Pál Zongoraverseny jubiláló 10. évfolyamáról (2012/1.)
Csepregi
Gábor:
Képzeletbeli gyakorlás, valóságos művészet. 100 éve született Sándor György, a
magyar származású zongoraművész, író, Bartók Béla tanítványa és barátja
(2012/6.)
Czigány
György: Napsugarak zúgása (2015/1.)
-
Füst Milán Rácz Aladárról beszél,
-
Fél óra Ungár Imre otthonában
Czövek Erna: Korszerű zongoraiskola tervezete I. (1963/3.)
Czövek Erna: Korszerű zongoraiskola tervezete II. (1963/4.)
Czövek Erna: Hozzászólás Hernádi Lajos „ A nemzetközi zenei versenyek néhány tanulságáról”c. beszámolójához (1961/9.)
Darvassi Andrea: Bösendorfer boldog billentyűsei (2013/2.)
Joseph Dichler: Bach zenéje a mai zongorán (Fordította: Czövek Erna) (1963/8.)
Dohnányi Ernő: „… a zenepedagógusok elszörnyülködésére” – Dohnányi Ernő és a lapról-olvasás (Közreadja: Kusz Veronika) (2012/2.)
Dombi Jánosné: Bács-Kiskun megyei zongoristák
találkozója (Dombi Jánosné) (2004/2.)
Dombi Jánosné: Bács-Kiskun megyei zongoristák III. találkozója (Dombi Jánosné) (2006/1.)
Dostal, Jan: A gyengébb képességű gyermekek kezdőtanításáról (Fordította és közreadta: dr. Ábrahám Mariann) (1986/4.)
Dr. Duffek Mihály: III. Bartók Béla
Zeneiskolai Zongoraversenyről (2012/1.**)
Dr. Duffek Mihály: A zongorapedagógia
lehetőségei az előadói képességek fejlesztésében II. fejezet. A koncert
szituációja (2008/3.) (A DLA értekezés teljes szövege a www.parlando.hu
weboldalon olvasható)
Dr. Duffek Mihály: Bartók szellemét idéztük
(2006/1.)
Erdélyi Judit: A kezdő zongoratanárok viszonya
Varró Margittal (2009/3.)
Eschwé,
Elisabeth: Clara és Robert Schumann egyedülálló kapcsolata Clara levelezése
tükrében
-
II/1. (2003/1.)
-
II/2.
(2003/2.)
Eschwé, Elisabeth:
Stanislawki-módszer a zongorajátékban. Tanítható-e a kreativitás? Fordította és
közreadja: Ábrahám Mariann (2001/1-2. és 20106/1.)
Esztényi, Tereza Roslon-: A ritmika-szakos
növendékek zongoratanításának speciális jellege (2001/1-2.)
Esztó Zsuzsa: Liszt zongoratechnikája (2003/1.)
Dr. Esztó Zsuzsa: Varjas Anna emlékére
halálának 10. évfordulóján (2011/2.)
Falvai Sándor a 2006. évi Liszt-Bartók
Zongoraversenyről (Péter Miklós) (2007/1.)
Fehér Márta: Most kezdődik a neheze. Interjú Nagy Péterrel, a 2011. évi Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraversenyről (2011/6.)
Füst
Milán: Varró
Margit: Zongoratanítás és zenei nevelés
(2015/1.)
Gallai Istvánné: A korai zongoratanítás módszertana (2001/1-2.)
Gát József: A hangszerrel való kapcsolat megteremtése I. (1960/7-8.)
Gát József: A hangszerrel való kapcsolat megteremtése II. (1960/9.)
Gát József: A hangszerrel való kapcsolat megteremtése II. (1960/10.)
Gát József: Az etűdök játékáról (1962/4.)
Gát József: Filmek a zongoráról (1964/7-8.)
Gát József: Zeneoktatásunk kérdéseiről I. (Fordította: Papp Sándor) (1959/3.)
Gát József: Zeneoktatásunk kérdéseiről II. (Fordította: Papp Sándor) (1960/1.)
Gát József: Zeneoktatásunk kérdéseiről III. (Fordította: Papp Sándor) (1960/2.)
Gát József: Zeneoktatásunk kérdéseiről IV.
(Fordította: Papp Sándor) (1960/3.)
Geréb László: Interjú Dmitrij Baskirov professzorral (1998/4.*)
Hegedűs András: Zongoratanítás kezdőfokon I. (1964/9.)
Hegedűs András: Zongoratanítás kezdőfokon II. (1964/10.)
Hegedűs András: Zongoratanítás kezdőfokon III. (196411.)
Hegedűs András: Zongoratanítás kezdőfokon IV. (1964/12.)
Dr. Hegedűs Gönczy Katalin: A dalkísérés
művészete (2010/6.)
Héjjas Zsuzsa: Kezdők zongoratanítása Kodály irányelvei alapján (2001/1-2.)
Hernádi Lajos előadása a hivatástudatról (1963/12.)
Dr. Homor Zsuzsanna: Magyar zongoraművészet a 20. század első felében (36 hangfelvétellel) (2014/4.)
Horowitz, Vladimir: Interjú a művésszel a
Szovjetszkaja Muzika 1960/8. számában megjelent cikk alapján (1960/7-8.)
Horváth Bálint: Hatások és lelemény: Liszt kései alkotói korszaka néhány zongoradarab tükrében (2012/3.)
Karin
Wagner: Kurtág György kapcsolata népzene. Fordította: Dávid
Gábor. Szakmailag ellenőrizte: Ábrahám Mariann) (2015/1.)
Kase, Sonoko: Clusterjáték – a zenei kifejezés
technikai alapjai (2001/1-2.)
Kerek Ferenc: IX. Országos Zongora Négykezes és Kétzongorás Verseny (2012/3.)
Dr. Kerek Ferenc: „A szülőföld kötelez”.
Emlékezés Bartók Béla halálának 70. évfordulóján. A nagyszentmiklósi Bartók ünnepen és a
Stuttgarti Balassi Intézetben elhangzott
beszéd szerkesztett változata (2015/6.)
Dr. Kerek Ferenc: Szakmai értékelés a VIII. Országos Zongora Négykezes és Kétzongorás Versenyről (2009/5.)
Kerekes Sándor: Pedálos zongora (2014/2.)
Kertész Lajos: Beszámoló a budapesti
tanárképző II. Liszt-Bartók Nemzetközi Zongoraversenyéről (2000. január 26-28.)
(2000/2.)
Kertész Lajos: Zeneiskolai zongoraverseny Kodály Zoltán és Kadosa Pál emlékére (2003/3.)
Kolbné Dancsik
Nóra: A Kovács-módszer alkalmazása a zeneművészeti szakközépiskolák zongora
tanszakán (2015/4.)
Dr. Kovács Ilona: „A nyomorult
zongorázást felcserélném tisztességesebb pályával.”
Dr. Kovács Ilona: Dohnányi tanár úr. (A zeneszerző születésének 135. évfordulójára) (2012/4.)
Kőry Ágnes: Terézvárostól Theresienstadtig. Weisz Ferencz (1893-1944) élete és
munkássága (2015/5.)
Laczó Zoltán: A megvalósult ÁLOM – a
ZongorÁLOM. Kreatív zongoratanulás. Apagyi Mária három kötetes zongoraiskolája
(2009/1.)
Laczó Zoltán: Jubileumi zongoraverseny
Nyíregyházán, 2004. április 2-5. (2004/4.)
Laczó Zoltán: Ünnepeink. (XI. Országos
Zeneiskolai Zongoraverseny Nyíregyháza, 2007. március 16-19.) (2007/4.)
Laczó Zoltán: Tizenkettő – nem tucat! A XII.
Országos Zeneiskolai Zongoraversenyről (2010/3.)
Lakos Ágnes: Néhány gondolat „A barátságos zongoraiskolá”-ról (2009/2.)
Lamann, Heinz: Liszt Ferenc zongoratechnikája (1962/2.)
Lendvai Tamás: Elmélkedés a zongoráról
(2006/3.)
Lesznai Lajos: Robert Schumann: Kinderszenen (elemzés) (1964/3.)
Dr. Lőte Enikő: W. A. Mozart zongoraszonátáinak előadásmódja (2008/1.)
Dr. Lutz Ilona: Kadosa Pál a zeneszerző, a zongoraművész, a zenepedagógus (2014/4.)
Prof. Dr. Maczelka Noémi DLA:
Zongorajáték és zongoratanítás. Bódás Péter (1936-1995) művészete (2002)
(2015/5.)
Dr.
Marczi Mariann: Ligeti György etűdjei (2013/3.)
Dr. Marczi Mariann: Szakmai beszámoló a 4. Újvidéki Nemzetközi Zongorapedagógiai Konferenciáról (2012/4.)
„Mindenkinek tudnia kell Haydn és Mendelssohn játszani…” Beszélgetés Nagy Péter zongoraművész-tanárral (Bokor Gabriella) (2010/2.)
Nagy Gabriella: X. Négykezes Találkozó Barcs (A beszámoló végén a díjnyertesek teljes névsorával) (2011/3.)
Némethy Attila: I. Nemzetközi Bartók
Zongoraverseny Szegeden (2004/3.)
Némethy Attila: III. Nemzetközi Bartók Béla
Zongoraverseny – Szeged (2008/4.)
Némethy Attila: 13. Országos Szakközépiskolai
Zongoraverseny, Békéscsaba (2009/4.)
Némethy Attila: X. Országos Szakközépiskolai
Zongoraverseny, Békéscsaba (2003/3.)
Némethy Attila: Második nemzetközi
Bartók-zongoraverseny (2006/3.)
Némethy Attila: Éljen Szekszárd (2004/3.)
Némethy Attila: Gondolatok egy zongoraverseny
ürügyén (2007/3.)
Némethy Attila: Országos Szakközépiskolai
Zongoraverseny, Békéscsaba (2005/3.)
Némethy Attila: Országos főiskolai Bach-zongoraverseny (2006/3.)
Némethy Attila: Tűnődések a IV. Nemzetközi Bartók Béla Zongoraverseny ürügyén (2010/4.)
Némethy Attila: V. Nemzetközi Bartók
Zongoraverseny Szegeden (Némethy Attila)(2012/3.)
Némethy Attila: Zenetanárok XIV. Országosa
Zongoraverseny, Szekszárd (2012/1.)
Nemzetközi versenyek díjnyertes fiatal zongoristái (Ábrahám Mariann) (2003/1.)
Magyar siker a tizennegyedik Los Angeles-i Nemzetközi Liszt Versenyen (Neszlényi Judit) (2011/2.)
Neszlényi Judith Liszt-hangversenyéről (Dr. Ábrahám Mariann) (2012/3.)
Oberle Anna: A zongoratanítás első évének legfontosabb feladatai (1963/12.)
Olsvay
Endre: A zongora, mint meghatározó „szereplő” Durkó Zsolt életművében (2015/1.)
Ott,
Bertrand: Liszt zongoratechnikája: olyan technika, melyet maga a zongora álcáz
és leplez le
-
II/1. (2005/2.)
-
II/2. (2005/3.)
Pap József: A korrepetíció időbeosztása
(2012/3.)
Pap
József: Gondolatok a zeneiskolai korrepeticióról (2014/6.)
Péter Miklós: Teöke Marianne, a jövő zongoratanára (2012/3.)
Péter Zoltán: Foto-szekvenciális prima vista játék, azaz a kép pozíciókban történő lapról olvasás technikája (2014/2.)
Dr. Pogány Imola: Az énekes – korrepetíció, zongorakíséret (2012/2.)
R. Chitz Klára: A zongora kötelező-tárgyról (1961/1-2.)
Réfi
Zsuzsanna: „Találja meg mindenki önmagát a zenében”. Kovács Kálmánné
zsűrizésről, tanításról, tanárokról és ars poeticáról (2012/1.)
Rózsáné Szabó Dóra:
Nyíregyházi Ervin (1903 – 1987) élete és tehetsége (2012/3.)
Schmidt Eleonóra: Gondolatok a lapról olvasásról 1998/6.*,
Dr. Sipos Sándorné: Zongoratanítás és Sztanyiszlavszkij-módszer (1971) (1999/3-4.)
Spiegel Mariann: Ajánló (Tallér Zsófia: Kippkopp és Tipptopp c. zongoradarab-sorozatáról) (2012/1.)
Szabó Ferenc János: Egy rövid
életpálya dokumentumai. Faragó György (1913–1944) (2014/4.)
Szabó Marcell zongorázik (hang- és filmfelvétele)
(2016/1.)
- Liszt: Benediction de Dieu
dans la Solitude
- Debussy: Képek - I. kötet -
III. tétel
- Bartók: Improvizációk magyar parasztdalokra
Szondi Boglárka: Az improvizáció új
perspektívái. Apagyi Mária: Szerkesztés és rögtönzés c. művének megismerése
után (Szakdolgozat-részlet)
Szirányi
Gábor: Egy Bartók tanítvány – Szalay Stefánia – visszaemlékezése
- II/1. rész (2008/4.)
- II/2. rész (2008/5.)
Szirányi Gábor: Szendy Árpád Liszt Ferenc
tanítványa. Tanulóévek (2011/1.)
Szirányi Gábor: Szendy Árpád tanári pályafutása
(1890-1896) (2011/2.)
Szirányi Gábor: Szendy Árpád tanári pályafutása
(1896-1906) (2011/2.)
Szirányi Gábor: Szendy Árpád tanári pályafutása
(1907-1911) (2011/2.)
Szirányi Gábor: Szendy Árpád tanári pályafutása
(1911-1913) (2011/2.)
Szirányi Gábor: Szendy Árpád tanári pályafutása
(1914-1916) (2011/2.)
Szirányi Gábor: Szendy Árpád tanári pályafutása
(1917-1918) (2011/2.)
Szirányi János-Szirányi Gábor: Zongorabillentyűk II.
Keéri-Szántó Imre és Wehner Tibor
emlékezete /Szirányi Gábor: Keéri Szántó Imre asszisztense: Tauszky Jolán (1895–1935) / (2015/6.)
Szőke
Andorné: Stílus-követelmények a zongoratanítás irodalmában
(1962/12.)
Sztankay
Lajos: A lámpalázról (1964/2.)
Tenney, Sarah: Marimba Magic –
Bevezetés a „Marimba Varázs”-ba
(2001/1-2.)
Dr. Termes Rita: Sári József
(1935*) zongoraművei és zongorás kamarazenéje (2015/6.)
Dr. Ujfalussy József az ifjú pianisták (Földes Andor Zongoraverseny) versengéséről (Kálmán Gyöngyi) (2004/1.)
Ungár Imre: A vak muzsikus szerepe társadalmunk zenei nevelésében (1960/2.)
Veszprémi Lili: A négykezes játék védelmében (1960/7-8.)
Veszprémi Lili: A zongorapedagógiai fejlődése a 18. és 19. században I. (1961/10.)
Veszprémi Lili: A zongorapedagógiai fejlődése a 18. és 19. században II. (1961/11.)
Veszprémi Lili: Egy Liszt tanítvány (Tamásyné Gáll Anna) „Új zongoraoktatási módszer”-e I. (1963/10.)
Veszprémi Lili: Egy Liszt tanítvány (Tamásyné Gáll Anna) „Új zongoraoktatási módszer”-e II. (1963/12.)
Veszprémi Lili: Egy Liszt-tanítvány „Új zongoratanítási módszer”-e (1964/1.)
Veszprémi Lili: Richter tanára. G. G. Neuhaus A zongorajáték művészete c. könyvéről (1961/12.)
Volly István: Zongora tananyag Jugoszláviában (1964/1.)
Webersinke, Amadeus: Néhány gondolat J. S. Bach műveinek előadásához (2001/1-2.)
Z. Bacsák Erzsébet: Emlékezés Bartók Bélára, a pedagógusra (1962/5.)
Zgubic, Maria: Hogyan alkalmazzuk E. Willems zenei nevelési módszerét a zongoratanításban? (2001/1-2.)
*
Beszámolók az EPTA (Európai
Zongoratanárok Szövetsége)
munkájáról
EPTA Kongresszus – Gödöllő, 1998. szeptember
1-4. (Szerk.: Ábrahám Mariann) (1998/6.*)
-- Ujfalussy József: Varró Margit
jelentősége, Varró és Bartók kora
-- Groppenberger, Walter: A
Schubert-zene interpretációjának egyes művészi vonatkozásai (Ford.: Krause
Annamária)
-- Zongoraiskolák
-- Gonda János: A rögtönzés világa
(1996) Az előadás rövid összefoglalása
--Tényi Zoltán: Papp Lajos - Zongora ABC
(1995) (Az ABC rövid bemutatása és személyes tapasztalataim ismertetése)
--Teöke Mariann: Találkozások a
zongoránál 1-2. osztályosok részére (1993)
Barátom a zongora 3-6. osztályosok részére.
Egy – mással – négykezes darabok 1-6. osztályig
-- Aszalós Tünde: A zongorázó gyermek
(1992). Zongoraiskola 3 kötetben
-- André Hajdu: The Milky Way (1979-95)
-- Dr. Gallai Istvánné: Klaus Runze:
Zwei Hände – Zwölf Tasten (1971) Zongoraiskola bemutatója gyakorlati
tapasztalatok alapján
-- Scanlan, Mary dr.: Válogatás XX.
századi amerikai zeneszerzők kezdők és haladók számára írt zongoradarabjaiból
-- Kassai István: Mosonyi Mihály, a
pedagógus (1856)
-- Kovács Béláné: Zongoratanítás a XXI.
század küszöbén. Hogyan neveljünk zenebarátokat a napjainkban tanuló
gyermekekből?
-- Négyesiné dr. Pásztor Zsuzsa:
Frissítő mozgás a Varró Margit Szimpóziumon, Gödöllőn.
Az
EPTA 2000 „Múlt-Jelen Jövő” Nemzetközi Kongresszus anyagából
(2001/1-2.)
-- EPTA - kongresszus, Budapest (Dr. Ábrahám Mariann)
-- Összefoglaló a
továbbképzés előadásairól. Örömök kertje: zene (Urbánné Varga Katalin)
-- Összefoglaló az
improvizáció kurzusairól (Márkus Tibor)
-- EPTA-konferencia
az interneten – riport Zoltner Rudolffal
Dr. Ábrahám Mariann: EPTA 2002
„Múlt-Jelen-Jövő” Nemzetközi Konferencia (2003/1.)
Összefoglaló dr. Ábrahám Mariann: 25 éves az EPTA, az Európai Zongoratanárok Szövetsége (2003/3.)
Dr.
Ábrahám Mariann: EPTA (Európai Zongoratanárok Szövetsége) konferencia,
2005.
IX. 1-4.
- I/1. (2005/5.)
II/2. (2005/6.)
Dr. Ábrahám Mariann: EPTA Oslo. Nemzetközi Konferencia, 2014. június 26-29. (2014/4.)
Dr. Ábrahám Mariann: EU Zongoraverseny – EPTA Konferencia Prágában (2009/4.)
Chopin a kortárs világban. 32. Nemzetközi EPTA Konferencia (2011/1.)
75 éves lenne
Kóté László (1941-2009) hegedűművész-tanár (Kertész István, 2009)
IV.
Nemzetközi Hegedű Fesztiválról (Törökszentmiklós, 2015.
március 27-28.)
(dr. Sárosi György) (2015/3.)
A IV. Országos Zathureczky Ede Emlékversenyről (Szesztay Zsoltné) (2014/3.)
„A zenei adottságot nem lehet tanítani”.
Interjú Kovács Anikó hegedűművész-tanárral (Bokor Gabriella) (2016/1.)
„Adják bele szívüket-lelküket a zenélésbe” – Beszélgetés Vermes Mária hegedűművésszel (Kovács Ilona) (2013/4.)
„…az biztos, hogy kell egy nagyon jó tanár is.” Szabadi Vilmos hegedűművésszel, a LFZE egyetemi docensével (Bokor Gabriella) (2014/1.)
„Bebújni a hangok mögé”. Interjú Perényi Eszter DLA, habilitált egyetemi tanár, professor emerita-val a 2013. évi XIV. Országos Koncz János Hegedűverseny tapasztalatairól (Bokor Gabriella) (2014/1.)
P. Lányi Margit (1901-1986) hegedűművész-tanár
emléktáblájának avatása (dr. Sánta Péterné, Józsefváros alpolgármesterének és
Szenthelyi Miklós hegedűművész-tanár emlékezései) (2016/1.)
Lehet így is… Ajándékozó visszatérés.
Beszélgetés Tschurl Károly brácsaművésszel. A beszélgetőtárs Ittzés Mihály
(2016/1.)
Dénes László hegedűtanár 80 éves (2015/5.)
Lendvai György hegedűművész-tanár,
a MÁV Szimfonikusok zenekari igazgatójának elismerése (2015/5.)
NON OMNIS MORIAR (Debreceni búcsú prof. emeritus Devich Sándor (1935-2016) hegedűművésztől (Molnár Zsolt) (2016/2.)
„Szerencsés csillagzat is kell…” Beszélgetés Ábrahám Márta hegedűművész-tanárral, a IX. Országos Bartók Béla Hegedű-duó Verseny (2013. IV. 19-20.) zsűri-elnökével (Bokor Gabriella) (2013/4.)
Zenével
lekötni az energiákat. Beszélgetés Szenthely Miklós Kossuth-díjas
hegedűművész-tanárral, a Virtuózok zsűritagjával (Bokor Gabriella) (2015/1.)
Bächer Iván: Kovács Dénes, 2005) (2015/1.)
Balázs Mária: A zeneoktatás szerepe kisgyermek, és kisiskolás korban. Colour Strings”, Színes Húrok Magyarországon (2014/1.)
Bánki Péter: Hegedűtanításunk kérdéseihez (1963/3.)
Bartos Csaba: Visszaemlékezés a 2013
januárjában elhunyt Káté István
hegedűművész-tanárra, a veszprémi Csermák
Antal Zeneiskola volt igazgatójára (2013) (2015/3.)
Capricciók mindenkinek. Szenthelyi Miklós új cd albuma nemcsak hegedűsöknek szól. (Réfi Zsuzsanna) (2010/2.)
Csillagórák.
Interjú Devich Sándorral (1935-2015),
a Zeneakadémia professor emeritusával 2015 szeptemberében (Bokor Gabriella)
(Legato 41.) (2016/1.)
Deák Ágnes: MESTEREIM. Tanulóéveim Rados Dezsőnél, Weiner Leónál és Szabolcsi Bencénél (2013/2.)
Deák
Ágnes: Tanárok, kollégák, emlékmorzsák, emléklapok
(Víg
Árpád, Deák István, Zöldi Sándor, Schönfeld Judit, Hidy Márta, Dékány Béla,
Balogh Ferencz, Banyák Kálmán, Martczy Johanna, Küllei Angéla, Solt Ilonka,
Fülep Tamás, Ötvös Magda, Gerle /Grósz/ Róbert, Cserfalvi Elíz, Kótai Erika,
Flesch Imre, Szamosi Lajos, Móri Béla, Jáki Tóth Pál, Felvinczi Takács Alice,
Bárány Sziszi, Jámbor Böske, Fenyő Ferenc, Varjas Anna) (2015/1.)
Deák Ágnes: Tanárok, kollégák,
emlékmorzsák, emléklapok (3. rész) (2015/3.)
Deák Ágnes:
Tanárok, kollégák, emlékmorzsák, emléklapok (4. rész) (2015/5.)
Deák Ágnes:
Tanárok, kollégák, emlékmorzsák, emléklapok (5., befejező rész) (2015/6.)
Deákné Szabó Zsuzsanna: A hegedű reneszánsza a váci főiskolán és egy elfelejtett kotta (2012/3.)
Dénes László: A lapról olvasás tehetsége, kialakulása és alapvető technikája (1959/2.)
Devich Sándor: Az üres húrokról (1998/5.*)
Devich Sándor: Beszámoló és gondolatok
Nyíregyházáról (1999/5.*)
Devich Sándor: A Bartók-duókról – vademecum (2004/1.)
Devich Sándor: Emléklapok (2012/1.)
Devich Sándor: Gondolatik és álmok e-mollban
(2002/5.*)
Devich
Sándor: Kötés vagy vonás
I. rész (2006/3.)
II. rész
(2006/5.)
III. rész
(2006/6.)
IV. rész
(2007/1.)
Devich Sándor: „Fölfelé megy a borban a
gyöngy” I-II. (2010/1. és 2010/2.)
Devich Sándor: Oktáv-fogás – vagy mégsem?
(1999/1-2.*)
Devich Sándor: „Sem túl kevés, sem túl sok…” –
ütemvonal megkövetés (2000/6.*)
Devich Sándor: Tanulságok és gondolatok a szombathelyi Koncz János Hegedűverseny után (1996/3.)
Dr. S. Dobos Márta: A tudatosság és természetesség harmóniája Rados Dezső hegedűpedagógiájában (2012/1.)
Gál
József: Egy szombathelyi hegedűművésznő. A 115 éve született Bárdos Alice
hegedűművész-tanár emlékezete (Muzsika folyóirat -1999) (2014/4.)
Garay György: A felsőfokú képzés hibája, hogy
a fő cél a pódiumra való nevelés (1960/5-6.)
Halász Ferenc: A hegedűtanítás kérdéseiről
(1974) (1999/3-4.)
Havas Kató - Solymosi Tari Emőke: „Azt
tanítom, hogyan lehet élvezni a zenélést.” (2003/3.)
Havas Kató: A hegedűjáték új megközelítése
(részletek) (Fordította: Simkó-Várnagy Judit) (2003/3.)
HEGEDŰ ABC (Beszélgetés Dénes Lászlóval
és Szászné Réger Judittal) (Fittler Katalin) (1998/5.*)
Horváth Károlyné: Hegedűpedagógiánk továbbfejlesztéséért (1961/7-8.)
Ittzés Tamás: Hegedűs továbbképzés Halász
Ferenc emlékére (2005/3.)
Ittzés Tamás: Néhány gondolat a Koncz János hegedűverseny kapcsán (2005/5.)
Iván Tímea: A 85 éves Deák Ágnes hegedűművész-tanár
köszöntése (2012/1.)
Jávor Márta: A hegedűtartás, a bal kar és kéz elhelyezése (1963/10.)
Káté István köszöntése
(Szecsődi Ferenc) (2012/6.)
Kertész István: Miért nehéz barokk zeneművet hegedülni? (2002/5.*)
Lenkei Tiborné: Hegedűtanításunk fejlesztéséért (1962/2.)
Dr. Nagy Enikő: Dohnányi Ernő kamaraművei a brácsa
vonzásában (2016/1.)
Dr.
Németh Márta: Hegedűtanítás napjainkban – kezdők számára írt metódusok
összehasonlító elemzése (2014/6.)
Perényi Eszter-Kálmán Gyöngyi: „Mindig
egyensúlyban” (2004/2.)
Perényi Eszter: XII. Országos Középiskolai
Hegedűverseny, Budapest (2006/1.)
Perényi Eszter: Hegedűs növendékeink Poznanban
(2004/3.)
Perényi Eszter: Néhány gondolat a szombathelyi
X. Koncz János hegedűversenyről (2002/4.)
Péter Miklós: 11. Nemzetközi Flesch Károly
Hegedűverseny Mosonmagyaróváron. Beszélgetés Perényi Eszter
tanszékvezető egyetemi tanárral, a nemzetközi zsűri elnökével (2008/4.)
Péter Miklós: A szombathelyi Koncz János
Országos Zeneiskolai Hegedűverseny és a győri XIII. Bárdos Alice Országos
Zeneművészeti Szakközépiskolai Hegedűverseny. Interjú Perényi Eszterrel,
mindkét verseny zsűrijének elnökével. (2008/2.)
Péter Miklós: Szigeti-Hubay Nemzetközi
Hegedűverseny. Interjú Perényi Eszterrel, a nemzetközi zsűri elnökével
(2008/1.)
Perényi Eszter: Zathurecky – Emlékverseny (1998. II. 9-12.) (1998/5.*)
Dr. Rásonyi Leila: A zsidó műzenei
stílusjegyek kialakulásának történeti áttekintése
néhány hegedűdarab elemzéséhez (2015/4.)
Rásonyi Leila: Az egyensúly szerepe a hegedülésben (2004/2.)
Réfi Zsuzsanna: Hegedűs seregszemlék 2010-ben Győrött és Szombathelyen. A versenyek tanulságairól Perényi Eszter számol be (2011/1.)
Rolland, Paul: A vibrátó tanításáról (1961/3.)
Dr. S. Dobos Márta: A tudatosság és természetesség harmóniája Rados Dezső hegedűpedagógiájában (2012/1.)
Dr. Sárosi György: A testtartás és a hegedűtartás meghatározó kérdései (2013/4.)
Szatmári László: Bartók-Duó verseny a Fővárosi Zeneiskola Szervezet rendezésében. Beszélgetés Irsai Verával és Sándor Frigyessel a verseny tapasztalatairól (1964/3.)
Szatmári László: Koncz János Hegedűverseny, Szombathely, 1998 (1999/1-2.*)
Szatmári László: Hozzászólás Till Ottó „Hegedűpedagógiánk problémái” című cikkéhez (1959/2.)
Szatmári László: Technikai reszközök a zenei nevelésben (1964/7-8.)
Szecsődi Ferenc: A 90 éves Pallagi János köszöntése (2012/5.)
Dr. Szende Ottó: A hangszertanítás mozgásélettani, lélektani vonatkozásai és a reformterv I. (1993/5-6.)
Dr. Szende Ottó: A hangszertanítás mozgásélettani, lélektani vonatkozásai és a reformterv II. (1993/5-6.)
Dr. Szende Ottó: A vonás-nemekről (1962/8.)
Dr. Szende Ottó: Az általános és a zenei képességek viszonyáról (1964/1.)
Dr. Szende Ottó: Gondolatok a hegedűtanítás helyzetéről (1961/1-2.)
Dr. Szende Ottó: Hegedű módszertani kérdések. (Gondolatok az új tanítóképzői hegedűiskolával kapcsolatban) (1962/3.)
Till Ottó: Hegedűpedagógiánk problémái – vitaindító (1959/1.)
Till Ottó: Ismét hegedűpedagógiánk problémáiról (1960/1.)
Végh
Sándor (Rakos
Miklós) (2012/3.)
Vikárius László: Bartók Béla: Negyvennégy duó
két hegedűre (1998/5.*)
Zsekov Mónika: Weiner Leó pedagógiai munkássága egy volt növendék visszaemlékezése alapján. Beszélgetés Deák Ágnes hegedűművész-tanárral (2010/6.)
A
tanítás és a zene éltet. Interjú Botvay Károly gordonkaművész-tanárral
(Szepesi Krisztina, Pesti Műsor/MMA 74. Hírlevél) (2015/1.)
A zeneakadémisták győzelmével fejeződött
be a VI. Popper Dávid Nemzetközi
Csellóverseny (Onczay Csaba) (2016/1.)
Banda
Ede VI. Budapesti Csellófesztivál és Verseny. 2014. április 14-16. (2014/4.)
-
Fekete Ferenc összefoglalója
-
Dr. Déri György: Mi is a kamarazene?
Balázs Mária: A zeneoktatás szerepe kisgyermek, és kisiskolás korban. Colour Strings”, Színes Húrok Magyarországon (2014/1.)
Banda Ede: Gondolatok a nemzetközi „Pablo Casals” gordonkaverseny után (1963/11.)
Dr. Baranyay Piroska: A gordonka születése (2013/4.)
Bokor Gabriella: Mindenkihez egyénileg kell megtalálni az utat. Interjú Szabó Péter gordonkaművésszel (2011/4.)
Buzás Gabriella: Húr-átmenetek (1963/2.)
Dr. Déri György: A Friss Antal Gordonkaversenyről (2015/3.)
Dr. Dobszay
László: Levél a gordonkatanárokhoz (1963/3.)
Frank Lajos: A jobb és bal kéz fokozatos kiművelésének módszere a gordonkatanításban (1964/1.)
Frank Lajos: A jobb és bal kéz fokozatos és céltudatos kiművelése a gordonka tanításban (1964/2.)
Feuer Mária: Banda Ede (1972) (2004/6.)
Friss Antal: Gordonkatanárok első országos értekezlete és továbbképzése (1963/8.)
GORDONKA ABC (Fittler Katalin interjúja
Pejtsik Árpáddal) (2000/2.)
GORDONKA 2 (Fittler Katalin interjúja Pejtsik
Árpáddal) (2003/4.)
Kovács Ilona: Születésnapi beszélgetés a 60
éves Perényi Miklóssal (2008/4.)
Pajor Éva: A Starker János gordonkaversenyről.
Beszámoló négy díjazott és Mező László zsűri elnök véleménye alapján (Pajor
Éva) (2006/4.)
Pajor Éva: Starker János VIII. Országos Gordonkaverseny Kecskeméten (2004/3.)
Papp László: Gordonka tanárok országos értekezlete és továbbképzés (1963/1.)
Péter Miklós: XIII. Országos Friss Antal gordonkaverseny (Szolnok, 2011. november 25-27.) (2012/1.)
Dr. Scholz Anna: J. S. Bach: Hat szvit szólócsellóra (BWV 1007-1012) Előadásmód, artikuláció, források és kritikai kiadások problematikája (2008) (2015/5.)
Dr. Sebestyén Sándor: A gordonka
ujjrendjéről (1960/7-8.)
Búcsú
Saru Károlytól (1943-2016) (Dr. Duffek Mihály, Gallai Attila)
(2016/2.)
Gallai Attila: Nagybőgősök tapasztalatcseréje Miskolcon (1997/2.*)
„A magyar gitározás abszolút versenyképes!” Interjú dr. Vas Bence gitárművésszel, a tavaszi országos szakközépiskolai gitárverseny zsűrijének elnökével (Fehér Márta) (2013/3.)
Az I. Budapesti Nemzetközi Gitárversenyről (2014/6.)
GITÁR-ABC (Fittler Katalin interjúja Vereczkey Lászlóval) (1999/1-2.*)
Klasszikus gitárosok debreceni találkozója (2010. augusztus 8 – 18.) (2011/1.)
Dr.
Adrovicz István: A XX. századi gitárjáték összegzőjének munkássága.
Abel
Carlevaro megreformált gitártechnikai rendszere (2014/5.)
Dr. Adrovicz István: A barokk gitár. Elfelejtett mesterek művészete (2013/6.)
Dr. Adrovicz István: A modern gitáriskola típusának megalkotója, Matteo Carcassi élete és munkássága (2014/3.)
Dr.
Adrovicz István: „Methode pour la Guitarre”. Egy korszakalkotó mű, Ferdinand
Sor élete és munkássága (2013/2.)
Dr.
Adrovitz István: „Négy nagy munkának szenteltem életemet, mindegyikben
győzelmet arattam!” Andrés Segovia, a XX. század legnagyobb hatású gitárművésze
(A disszertáció egy fejezete) (2013/3.)
Eötvös József: Az Ezerhúrú város – Az Esztergomi Nemzetközi Gitárfesztivál 30 éve (2003/4.)
Dr. Judit Mäkinen: Espoo/Finnország: A kantele (2016/2.)
Nyikes Nikoletta: Első Heves megyei gitárverseny és szakmai nap (2010/3.)
Óváry
Zoltán: Szendrey-Karper László jelentősége a magyarországi intézményesített
klasszikus gitároktatás megteremtésében (2014/4.)
Tokodi Gábor: Díszítések jelölései a XVI-XVII.
századi lantkottákban. A
XVI-XVII. századi lantzene megszólaltatási lehetőségei gitáron,
különös tekintettel a jelzett, és a jelöletlen díszítésekre (2014/2.)
A zenélésből meríteni. Interjú dr. Vigh Andreával, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektorával (Legato - Bokor Gabriella) (2014/2.)
Kiss Tünde: A hárfatanárok ZETA - tagozatáról
(2002/4.)
Kiss Tünde-Péter Miklós: Az I. Országos Zeneiskolai Hárfaversenyről 2003/3.)
„Nincs
reménytelen
eset, csak az idő volt még
kevés…” Gulyás Csilla minden korosztályt örömmel tanít a hárfázás szeretetére (Réfi
Zsuzsanna) (2015/4.)
Magyar Örökség Díj 2015 – Balogh Kálmán és Lukács
Miklós cimbalomművészek laudációja (Liber Endre) (2015/5.)
Czigány
György: Napsugarak zúgása (2015/1.)
-
Füst Milán Rácz Aladárról beszél,
-
Fél óra Ungár Imre otthonában
Herencsár
Viktória: Beszámoló a Cimbalom Világszövetség 13. Kongresszusáról (2016/1.)
Herencsár Viktória: Beszámoló a CWA 12. kongresszusáról (2014/1.)
Herencsár Viktória: Cimbalom kongresszus Budapesten (2012/1.)
Herencsár Viktória: Cimbalomoktatás Pekingben (2007/3.)
Herencsár Viktória: Cimbalom szeminárium Linzben a Bruckner Művészeti Egyetemen (2012/2.)
Herencsár Viktória Cimbalom Szemináriumi napok Besztercebányán (2014/1.)
Herencsár Viktória: Cimbalomtörténeti előadások általános iskolákban (2011/4.)
Herencsár Viktória: Sound of Eurasia (2012/1.)
Péter Miklós: IV. Országos Zeneiskolai Rácz Aladár Cimbalomverseny (2003/3.)
„Érdekes
jelenségekkel találkoztunk!” Interjú Széplaki
Zoltánnal, a VIII. Országos Czidra László Furulyaverseny zsűri elnökével
(Fehér Márta) (2013/3.)
FURULYA-ABC (Fittler Katalin interjúja Lőrincz Lászlóval) (1997/1.*)
Bali János: a furulya (Milyen furulyát vegyek? A furulya ápolása (2007/5.)
Balogh Dénes: A fúvósok zenei előképzéséről (1964/5.)
Béres János: A fúvós előképzőről (1963/2.)
Dr. Berkes Kálmán: Néhány szó zenepedagógiánkról, illetve fúvóspedagógiánkról (1960/4.)
Enreiterné Bányai Edit Kezdők tanítása furulyára - Az első két (három) év (I-II. fejezet) (2011/3.)
Enreiterné Bányai Edit: Kezdők tanítása furulyára - Az első két (három) év (2/1.) (2011/4.)
Enreiterné Bányai Edit: Kezdők tanítása furulyára - Az első két (három) év (II/2. rész (2011/5.)
Fodor Csaba: A francia barokk repertoár bevezetése
az alapfokú furulyaoktatásba (2015/4.)
Gödri Dániel: Boomwhacker, avagy hogyan
„csövezzünk” az ének-zene órákon?
(2016/2.)
Nagy Anikó Johanna: Csillagfürt avagy hogyan gyógyuljunk ki a lustaságbetegségből. Meseregény és furulyaiskola Egri Mónika rajzaival Berg Judit író és Kállay Gábor ének- és furulyaművész, a Weiner Leó Zeneművészeti Szakközépiskola tanára ajánlásával (2014/2.)
Négyesiné dr. Pásztor Zsuzsa: Fúvós panaszok,
fúvós ártalmak (1995/4.*)
2015.
január 11-én lett volna 65 éves Elek Tihamér (1950-2001)
fuvolaművész-tanár (Tősér Dániel búcsúzik, 2001) (2015/1.)
III.
Nemzetközi Fuvolafesztivál - Pécelen (2014. október 17-19.) (Z.T.)
A VIII. Országos Jeney Zoltán Fuvolaverseny
eredményei 2015. március 27-29. (2015/3.)
A „Doppler Projekt”- Egy nyolcéves
kutatómunka története és eredményei. Fábián Tímea interjúja Claudi Arimany spanyol fuvolaművésszel (2015/5.)
"A jótól, a nagyon
jóig..." Interjú Kovács Lóránt
professzorral, Aurèle Nicolet-ra (1926-2016) emlékezve
(Illés Eszter) (2016/2.)
Fuvolatalálkozó Gyöngyössy Zoltán
Emlékére. (2015. február 20-án lett volna 57 éves… (Siptár Hajnalka) (2015/2.)
Jeney Zoltán (1915-1981) fuvolaművész-tanár
centenáriumi emlékhangversenye Pécelen (Beszámoló és
benne részletek Kovács Lóránt és Prőhle Henrik visszaemlékezéseiből) (Z. T.)
(2015/6.)
Új utakon a kisgyermekek fuvola
oktatásában. Beszámoló Barbara Gissler-Haase előadásáról (Barth István)
(2015/3.)
Balogh Dénes: A fúvósok zenei előképzéséről (1964/5.)
Barth István: Tanuló-fuvola előképzős gyermekek
részére (2015/3.)
Dr. Becsky Áron: Az adaptálható fúvóslégzés (2003/4.)
Béres János: A fúvós előképzőről (1963/2.)
Dr. Berkes Kálmán: Néhány szó zenepedagógiánkról, illetve fúvóspedagógiánkról (1960/4.)
Czeloth-Csetényi Gyula: A Böhm-fuvola és metodikájának kialakulása Magyarországon (2015/3.)
Farkas Zoltán: Gyöngyössy Zoltán lemezbemutató koncertjéről (2003/3.)
Fábián Tímea: Syrinx (2014/2.)
Fülep Márk: Együtt zenélni jó! 10 éves
Fülep Márk fuvolaegyüttese – Budaörs, Leopold
Mozart Zeneiskola (2016/1.)
Fülep
Márk írása. Matuz István: Fejetlenen – jelenet fejetlen fuvolá(s)ra. A
gyakorlás művészete, avagy a gyakorlás is művészet? Egy rég megálmodott Stúdium
margójára (2014/6.)
Gödri Dániel: Boomwhacker, avagy hogyan
„csövezzünk” az ének-zene órákon?
(2016/2.)
Kovács Ilona: Vargáné Korchma Fruzsina, a mindig jókedvű fuvolatanár (2011/4.)
Prőhle Henrik 75 éves születésnapjára (Fülep Márk) (2011/4.)
Gyöngyössy Zoltán: Az „Elek Tihamér” Országos
Középiskolai Fuvolaversenyről (2003/3.)
Ittzés Gergely: Absztrakt-e a modern
zene? (Gondolatok egy Boulez-mű kapcsán) (2009/6.)
Ittzés Gergely: Kettősfogások a fuvolán (1996/5-6.)
Jeney Zoltán:
Helyes hangképzés – tiszta intonáció (1964/2.)
Kovács Kornél: A Böhm-rendszerű fuvola jövője
(2006/3.)
Kovács Lóránt: Nemzetközi Fuvolaverseny Budapesten (2004/1)
Majorosné Tóth Eleonóra: Quantz és a „kicsik” (2014/3.)
Négyesiné dr. Pásztor Zsuzsa: Fúvós panaszok,
fúvós ártalmak (1995/4.*)
Temesi Rita: Gondolataim Gyöngyössy Zoltánról
(2013/2.)
Tősér Dániel: A fuvolahang és fuvolajáték evolúciója (1996/5-6.)
Balogh Dénes: A fúvósok zenei előképzéséről (1964/5.)
Béres János: A fúvós előképzőről (1963/2.)
Dr. Berkes Kálmán: Néhány szó zenepedagógiánkról, illetve fúvóspedagógiánkról (1960/4.)
Munia Zoltán: Alapítvány az oboásokért
(2006/1.)
Munia Zoltán: Az oboás Társaság ismertetője (2007/2.)
Négyesiné dr. Pásztor Zsuzsa: Fúvós panaszok, fúvós ártalmak (1995/4.*)
Balogh Dénes: A fúvósok zenei előképzéséről (1964/5.)
Béres János: A fúvós előképzőről (1963/2.)
Dr. Berkes Kálmán: Hozzászólás „Az ifjúsági zenekarokról” c. cikkhez(1962/4.)
Dr. Berkes Kálmán: Néhány gondolat pedagógiai módszerekről (1996/6.)
Dr. Berkes Kálmán: Néhány szó zenepedagógiánkról, illetve fúvóspedagógiánkról (1960/4.)
Kovács Béla: Országos klarinétversenyről (2013/3.)
Meizl Ferenc: A zene bűvöletében - A sors, az
élet és az évek szívemben egyre csak zenélnek c. memoárjának VIII. fejezete
„Pedagógiai munkásságom” címmel (Magánkiadás) (2016/2.)
Dr. Miháltz Gábor: A klarinétjáték módszertana (2014/2.)
Négyesiné dr. Pásztor Zsuzsa: Fúvós panaszok, fúvós ártalmak (1995/4.*)
Szatmári Zsolt: Zsűri elnöki beszámoló a XII. Országos Zeneiskolai Klarinétversenyről (2013/2.)
Balogh Dénes: A fúvósok zenei előképzéséről (1964/5.)
Béres János: A fúvós előképzőről (1963/2.)
Dr. Berkes Kálmán: Néhány szó zenepedagógiánkról, illetve fúvóspedagógiánkról (1960/4.)
Herpay Ágnes: Kortárs
zeneművek felhasználási lehetőségei az alap- és középfokú fagottoktatásban
(2015/3.)
G. Marek Katalin: „Fagotissimo
Négyesiné dr. Pásztor Zsuzsa: Fúvós panaszok, fúvós ártalmak (1995/4.*)
Oromszegi Ottó: A fagott játék aktuális problémáiról (1996/6.)
Oromszegi Ottó: A fogottjáték problémái (1964/12.)
A klasszikus szaxofon oktatása Magyarországon
(2008/3.)
Balogh Dénes: A fúvósok zenei előképzéséről (1964/5.)
Götz Nándor: Pomázlista szaxofonosok (2011/1. és 2011/2.)
Négyesiné dr. Pásztor Zsuzsa: Fúvós panaszok,
fúvós ártalmak (1995/4.*)
BARITON ABC. Steiner Ferenccel beszélget Fittler Katalin (2001/6.)
HARSONA ABC (Fittler Katalin interjúja Steiner Ferenc művész-tanárral) (1998/3.*)
RÉPERTOIRE – zeneiskolásoknak (Fittler Katalin
interjúja Steiner Ferenccel) (2004/6.)
TROMBITA I. (Fittler Katalin interjúja Sztán Istvánnal) (2002/5.)
Balogh Dénes: A fúvósok zenei előképzéséről (1964/5.)
Dr. Berkes Kálmán: Néhány szó zenepedagógiánkról, illetve fúvóspedagógiánkról (1960/3.)
„Ezért is jók ezek a versenyek!” Bokor Gabriella interjúja Hőna Gusztávval, a XI. Országos Szakközépiskolai Harsona- és Tubaverseny zsűri elnökével (2013/2.)
Geiger György: Kedves Trombitások! (2012/1.)
Geiger György: Kotta a polcon, avagy Hrabal mint mentőangyal (2012/2.)
Dr. Hontvári Csaba: Összegezés a XII. Országos Lubik Imre Zeneiskolai Trombitaversenyről (2012/1.)
Dr. Hontvári Csaba: Összegzés a XIII.
Országos Lubik Imre Zeneiskolai Trombitaversenyről
Lubik Zoltán: Tanítsunk korszerű módszerekkel I. (1963/8.)
Lubik Zoltán: Tanítsunk korszerű módszerekkel II. (1963/9.)
Négyesiné dr. Pásztor Zsuzsa: Fúvós panaszok, fúvós ártalmak (1995/4.*)
Nyikes
Róbert: Portfólia - a trombitatanításáról (2016/1.)
Pattogató Ernő: Fúvós problémák (1963/3.)
Péter Miklós: VIII. Országos Zeneiskolai
Kürtverseny, Kisújszállás, 2004. ápr. 15-18. (2004/4.)
Réfi Zsuzsa: „Meg kell tanulniuk koncentrálni
és odafigyelni a partnerekre.” A budapesti harsonaversenytől a szatmári
rézfúvós napokig (2005/6.)
Szilágyi Pálma: 2013. évi
kürtverseny-zárószavak (2013/3.)
Dr. Ujfalusi László: Hazai rézfúvós kultúránk érdekében (1963/7.)
Arany Zsolt: Gondolatok az első országos
zeneiskolai harmonikaversenyről a zsűri szemszögéből (2003/6.)
Arany Zsolt: Harmonika háromszor. Összefoglaló
értékelés és egyéb gondolatok a Bogár István emlékére meghirdetett III.
Országos Harmonikaverseny kapcsán (2009/5.)
Arany Zsolt: Végre „nagykorú” lett a harmonika
Magyarországon! (A II. Országos Zeneiskolai Harmonikaverseny szakmai
értékelése) (2006/5.)
Arany Zsolt: Zárszó és összefoglaló értékelés a IV. Országos Harmonikaverseny tapasztalatai alapján (2012/3.)
Dr. Berkes Kálmán: Néhány szó zenepedagógiánkról, illetve fúvóspedagógiánkról (1960/3.)
Ernyei László: Beszámoló az I. Országos Zeneiskolai Harmonikaversenyről (2003/6.)
Ernyei László: Gondolatok
a harmonika hangolásáról (2016/1.)
Generációk orgonazenéje. Beszélgetés Virágh Andrással, a X. Országos Orgonaverseny zsűri elnökével (Bokor Gabriella) (2013/5.)
Interjú dr. Robert Palmerrel, az indiana-i Ball State University, School of Music zongora- és orgonatanszékének tanszékvezető egyetemi tanárával (Buzás Zsuzsa) (2014/5.)
Rodgers orgonákról (x) (2009/1.) (2009/2.)
Dr. Bednarik Anasztázia: Laudatio organi – Postludium az I. Országos Zeneiskolai Orgonaversenyhez (Kiskunlacháza) (2012/1.)
Fittler Katalin: Amikor a 12 nem egy tucat… Gondolatok a 2013. évi Lisznyay Szabó Gábor emlékére meghirdetett XI. Országos Orgonaverseny után (2013/2.)
Kiss Zoltán: „Orgonaszimfónia két tételben” (2013/3.)
Kovács Szilárd: Zenei nevelés az orgonapadról, avagy a kántor, mint nevelő (2013/4.)
Dr.
Krutsay Miklós: Az orgonáról I. (2011/4.)
Dr. Krustay
Miklós: Az orgonáról II. (2015/3.)
Írások
a csengettyűről és tanításáról Nyersné Vajda Márta, Lajhó Gyula, Pödör Bálint,
Tar Imréné, Hajsrekker Krisztina, Urbánné Vass Ágnes, Mezeiné Topa Orsolya,
Farkasné Szász Mariann, Faragó Viktória, Sólyom Balázs) (2010/3.):
- A legtisztább hang ég és föld között Nyersné Vajda Márta)
-
A csengettyű
(Lajhó Gyula)
-
Bűvös
csengettyűk (Pödör Bálint)
- Tapasztalataim
a csengettyű használatáról az oktatásban – 2010. (Tar
Imréné)
-
A
csengettyűzésről (Hajsrekker Katalin)
-
Új kézi
dallamhangszer mindenkinek (Urbánné Vass Ágnes)
-
Hangolt,
nyeles csengettyűk (Mezeiné Topa Orsolya))
-
A várpalotai
csengettyűsökről (Farkasné Szász Márta)
-
Tapasztalataim
a csengettyű tanításáról (Faragó Viktória)
-
Nemzetközivé
váló csengettyűs közösség (Sólyom Balázs)
ÜTŐS ABC (Fittler Katalin beszélgetése Zempléni Lászlóval) (1999/5.*)
Budai
Krisztián: A mester - tanítvány kapcsolat (2013/2.)
Péter Miklós: XI. Országos Ütőhangszeres
Kamaraverseny, Vác, 2005. (2005/4.)
Dr. Szabó István: Beszámoló a VII. Országos Maros Gábor Ütőhangszeres Szóló- és Duóversenyről (2012/3.)
Hangtechnika-tanítás, ZENETECHNOLÓGIAI KUTATÁS
Asztalos Kata: A zenetechnológia kutatási irányzatai és alkalmazási lehetőségeiaz oktatásban. Beszámoló a Sempre MET 2014 konferenciáról (2014/3.)
Könyves Claudia interjúja Ujházy Lászlóval, a Szent István Király Zeneművészeti Szakközépiskola hangtechnika-tanárával „Nem kellett a jégbehűtött whisky” (2007/2.*)
Ujházy László: A Roland V-Piano Grand és egy
Stenway hangversenyzongora összehasonlító tesztje (2012/1.)
Ujházy László: Sztereó felvételek hallgatása a zeneoktatásban (2012/3.)
EMLÉKLAPOK
Búcsú…
-
Adorján Ilonától (Bruckner Adrienn) (2005/2.)
-
Almássy Lászlótól (Erkel Tibor) (2006/1.)
Ág
Tibor
(1928-2013) szlovákiai zenepedagógustól (2013/4.)
- Andor Éva énekművész-tanártól (Meláth Andrea) (2014/3.)
Antal Györgytől (Ernyei László) (2006/5.)
Ásztai Csabáné Abaffy Katalin igazgatótól (Magyar Margit) (2012/4.)
-
dr. Bankó Sándortól
(1950-2014), a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem korábbi főtitkárától (2015/3.)
-
-
Bács Lajos (1930-2015) romániai
magyar karmestertől, pedagógustól és zeneszerzőtől
(2015/4.)
- Bácskai György (1940-2016) zeneszerző, elmélettanár (2016/2.)
-
Bánky
Tamás
(1932-2014) ének-zenetanártól, énekkari-művésztől, karnagytól (Bánky Tamás:
Elkésett önéletrajz – 2006) (2014/5.)
Bánrévy Antal zongoraművész-tanárról (Both Lehel) (2011/3.)
Baráti
András
(1955-2014) gordonkaművész-tanártól (2014/5.)
Barsi Ernő hegedűtanártól (Dr. Nagy Miklós és Horváth Rezső) 2013/4.)
Barnabás Zoltántól (Barnabás Olivér (2012/6.)
- Behán Pál főiskolai adjunktustól, brácsaművésztől (dr. Kerek Ferenc) (2008/1.)
- Békefi
Antal Attila
(1949-2015) zenetanártól, a szombathelyi Bartók Béla Zeneiskola furulya tanszakának
vezetőjétől (2015/1.)
- Békés András
(1927-2015) operarendező-tanártól (2015/5.)
- dr. Benkó
Sándor (1940-2015) klarinétművész, zenekarvezetőtől (2016/1.)
- Bócz Sándor ny. zeneiskolai igazgatótól (2014/2.)
Bodás Pétertől (dr. Kerek Ferenc)
-
Bodnár László zongoraművésztől (Zelinka Tamás) (2005/5.)
- Bodonyi István hegedűművész-tanártól (Szecsődi Ferenc, Deák Ágnes) (2013/1.)
- Bogár Istvántól (Héthy Apor) (2007/2.)
- Borlai Kinga (1943-2014), az MR vezető hangmestere (Zsoldos Mari) (2014/4.)
- Boros Lajos (1925-2014) prímás (Z. T.) (2014/4.)
- Botka Valéria karnagytól (2013/5.)
- Buffó Rigó Sándor prímástól (2014/3.)
- Bujtás Péter (1947-2015) zenekari kürtművész-tanártól (2015/3.)
- Büky Gézától (Szendi Ágnes) (2007/4.)
- Charles Kálmán (1929-2015) zeneszerző, karmester (2015/2.)
- Csébfalvi Évától. Az árnyéknélküli asszony (Laczó Zoltán) (2012/1.)
- Csincsi Ferenc (1964-2014) zeneiskolai
igazgatótól (2014/5.)
- Csizmadia Ferenc
(1922-2016) nagykanizsai énektanártól,
karvezetőtől, a zalai dalostalálkozók lelkes szervezőjétől (Balás Endre)
(2016/2.)
- Darányi Lajos művésztanártól (Darányi Lajos művésztanár emlékezete) (Molnár Zsolt) (2011/4.)
- Deák Endre erdélyi muzsikustól (2013/4.)
- Deák Endre (1952-2012) lantművész-tanárra emlékeztek
Nagykárolyban (2014/4.)
- Delley Józseftől (Kerek Ferenc) (2006/3.)
- Déry Gabriella operaénekestől (2014/2.)
- Devich
Sándor (1935-2015) hegedűművész, professor emeritustól (2016/1.)
- debreceni
búcsú prof. emeritus Devich Sándor
(1935-2016) hegedűművésztől (Molnár Zsolt) (2016/2.)
- Dobos Kálmántól (1931-2013) (Hollós Máté) (2013/4.)
-
Dobray Istvántól (Péter Miklós) (2066/3.)
- Erdélyi Sándor tanár úrtól (Lendvay Tamás (2008/6.)
- Farkas Erzsébet zenetanártól Utolsó levél Farkas Erzsébethez) (Torják Vilmos) (2013/4.)
- Ébert
Tibor (1926-2015) írótól, költőtől, esztétától,
zeneművésztől (2015/4.)
-
Eőry Ede zongoratanár-vezető szaktanácsadótól (Péter
Miklós) (2012/4.)
-
Erdélyi
Lászlóné Lenke néni zenetanártól (1914-2014) (Mócz
Ferenc) (2014/5.)
- Erdélyi Zsuzsanna (1921-2015)
néprajztudós, folklorista (Hír24) (2015/2.)
- Erkel András (1962-2015) film-és
zenei producertől (2015/1.)
-
Farkas Ferenc zeneszerzőtől (Balázs Árpád)
((2002/5.*)
-
Farkas Ferenc zeneszerzőtől (Szokolay Sándor, Kocsár
Miklós) (2003/3.)
Fasang Árpádtól (Kövecs Imre és Feuer Mária) (2001/6.)
-
Fátyol
Tivadar
(1953-2014) zeneszerzőtől, rendezőtől, producertől, a Rádió C volt igazgatójától, a Nóta TV
programvezetőjétől (2015/1.)
-
Fehér Ottó
(1945-2015) középiskolai ének-zenetanártől, karnagytól (2015/3.)
- Fejérvári Benedek
igazgatótól (Bertha János) (2012/5.)
Fejes
Cecília (1928-2015) zenei rendezőtől (2015/3.)
Fellner
Andrea szerkesztő-film/tv
renderzőtől (2013/5.)
Fentős
Ferenc tanár
úrtól (2013/4.)
Ferencz
Éva
dalénekestől (2013/6.)
- Fodor
Ákos
(1945-2015) zeneművész, költő (Fittler Katalin) (2015/2.)
- Forrai Katalintól (Dr.
Eősze László) (2005/2.)
- Frank Lajostól (Prőhle Henrikné Bányay Zsuzsanna) (1999/5.*)
- Frans Brüggen (1934-2014) (2014/4.)
- Fülep Tamástól (Both Lehel) (2005/2.)
- Gabos Gábor (1930-2014)
zongoraművésztől. Juhász Előd interjúja a Katolikus Rádióban hangzott el, 2014
tavaszán (2014/5.)
- Gerenday Endre karnagy, főiskolai tanártól (2014/3.)
-
Gerócs Erzsébettől
(1958-2015) nagykanizsai zongora és elmélettanártól (Baráth Zoltán) (2015/2.)
- Gilicze
Zsuzsától (1957-2015),
a Rózsavölgyi Zeneműbolt munkatársától (2015/6.)
- Guttman Mihály erdélyi zenepedagógustól (2013/4.)
- Gyarmati Pál (1945-2015) székelyudvarhelyi zeneművész-tanártól (Katona Zoltán) (2015/2.)
- Győriványi Béláné igazgatótól (Szegedi Enikő) (2011/4.)
- Halász Ferenctől (Pichner Teréz) (2000/2.)
Halász Péter (1960-2015) zenekari ütőhangszeres művésztől (2015/3.)
- Halmos Béla zenei népművésztől tudóstól (2013/4.)
- Halmos Vilmos (1943-2015) zongorista-énekestől,
a Benkó Dixieland Band művészétől (Illusztráció:
Halmos Vilmos énekel és zongorázik / Ray Charles: Georgia
on My Mind/)
(2015/4.)
- Hani Kyoko (1930-2015)
zenetanártól, fordítótól (2015/4.)
- Hartmann
József (1949-2016) harsona- és
rézfúvóstanártól, a paksi Pro Arte AMI alapító igazgatójától (Paksi Hírnők)
(2016/2.)
- Hárs Ernő (1920-2014) költő-műfordítótól (Kemény Aranka) (2015/3.)
- Hegymegi házaspártól (Szatmári László) (2003/4.)
- Héthy Apor (1943 -2014) hegedűművésztől
(Szirányi János, Vásáry Tamás, Telegdy László, dr. Sinkovics Alfréd
visszaemlékezései) (Szerkesztette: Soós Kálmán) (2015/1.)
- Herbert Wulf egyházzenei tanártól (2013/6.)
- Hevesi Judittól hegedűművész-tanártól (Perényi Eszter) (2009/5.)
- Hoppe Pálné Köningsberg Zsuzsa Anikó zenetanártól (Láng Etelka) (2009/2.)
- Horváth Ferencné Daragó Mária (1933-2015) ének-zene szakfelügyelő-tanártól (A
Nap a hegyek mögé csak pihenni tért. Emlékére)
(Fleck Erika) (2016/1.)
- vitéz Horváth Gyulatól (1926-2015) (hegedűtanár, karmester, m.kir. tüzér zászlós, ny. honv. alezredes) (2015/5.)
- Horváth Zsuzsa (1943-2015)
hegedűművészprímás-tanártól (2015/2.)
- Horti Gábor zenekari hegedűművész-tanártól (Dénes László és Pattantyús-Á Károly (1996/2.)
- Hümpfner Károly (1950 - 2016) zenetanártól (Ceglédi Városi Televízió) (2016/2.)
- Jakabné Balla Márától (1928-2014) énekművész-tanártól (2015/3.)
- Jáki Teodóz győri bencés szerzetestől, zenetanártól (1929-2014) (2014/4.)
- Jelena Obrazcova (1939-2015) operaénekes-tanártól (2015/1.)
- Joó Árpád (1948-2014) karmester- zongoraművésztől
(2015/3.)
- dr. József Andrásnétól (Péter Miklós) (2004/4.)
- Kammerer András művésztanártól (2014/2.)
- Kányási Sándor művésztanártól (2014/2.)
-
Karai József zeneszerzőtől (2013/5.)
- Kedves Tamástól (dr. Duffek Mihály, Weninger Richárd) (2007/2.)
- Kemény Endre hegedűművész-tanártól, karmestertől (1925-2014) (Varga Géza) (2014/5.)
- Kenesey Gábor (1948-2014) operaénekestől (2014/5.)
-
Keönch Boldizsár (1938-2016)
énekművész-tanártól (2016/2.)
- Kerecsényi (Kneifel)
László ének- és zenetanár-karnagytól
(1917–2011) (Dr. Döbrössy
János)(2011/4.)
- Keresztény Bélától (1954-2014),
a Szélkiáltó együttes tagjától (2014/6.)
- Kertész Tamás operaénekes, magánének-tanártól (H. J.) (2006/5.)
- Kárpáti József orgonaművész-tanártól. (Enyedy Pál) 2014/3.)
- Kertész Iván (1929-2014) szerkesztőtől, zenekritikustól (2014/4.)
-
Király Évától, a Wagner Társaság elnökétől (2013/5.)
- Kistétényi Melindától (Hollós Máté) (1999/6.*)
-
Kleeberg Strokmayer Mária ének-zenetanártól,
karnagytól (2015/3.)
- Elhunyt
Kleeberg Strohmayer Mária (1957-2015)
ének-zenetanártól, karnagytól (bővített változat) (Hollerung Annamária) (2015/4.)
- Klenjánszky Tamás (1944-2015) zongoraművésztől, zenei életünk egyik legaktívabb, legsokoldalúbb vezető személyiségétől (2015/3.)
-
Kobzos Kiss Tamás (1950-2015) énekes-
és hangszeres előadóművésztől, művésztanár-igazgatótól, az MMA rendes tagjától
(2015/6.)
-
dr. Kokas Klárától (dr. Pásztor Zsuzsa) (2010/2.)
- dr. Kokas Klárától (Nemes László Norbert (2010/2)
-
Kollár Kálmán
karnagy-zenetanártól (Király Spengler Zsuzsanna)
(2012/5.)
-
Kondor Ferenctől
(2012/6.)
-
Konrád Péter
ütőhangszeres-tanártól. Meghalt Konrád Péter ütőhangszeres művész-tanár (Schadl
Zsuzsanna, Pattantyús-Á. Károly emlékezései nyomán) (2014/3.)
- Korondi György (1936-2015) opera-, dal-
és oratóriuménekestől (Illusztráció: Korondi
György énekel /Kodály Zoltán: Psalmus Hungaricus - részlet/) (2015/4.)
-
Kovács Atilla zeneiskolai
igazgatótól (Pápa) (2013/4.)
- Kovács Dénes (Pertényi Eszter, Petrovics Emil) (2005/3.)
- Kovács
Endre (1936-2015) orgonaművésztől, dramaturgtól (Kovács Endre
visszaemlékezéseiből) (2015/3.)
- Kovács
Imre fuvolaművésztől (Kovács Lóránt) (2007/5.)
- Kovács Imre fuvolaművésztől (Tősér Dániel) (2007/5.)
- Kovács János ütőhangszeres-művésztanártól (2013/4.)
- Kovács Kálmánné
Babszi… (1943-2014) (Magyar Margit) (2014/4.)
- Kóté László hegedűművész-tanártól (Kertész István) (2009/4.)
- Körber Tivadarné Nagy Mária (1935-2016) zenetanártól, az ágazati főhatóság és a
Zeneakadémia munkatársától, az Eötvös Loránd Tudományegyetem ének-zene
tanszékének tanárától (dr. Bodnár Gábor) (2016/1.)
-
Králikné Rosner Melániától (Forrai Zsuzsanna) (2005/2.)
- Kovács Gézától (dr. Pásztor Zsuzsa) (1999/1-2.*)
- Kozma Károlytól, a
Művészeti Szakszervezetek főtitkárától
(dr. Gyimesi László) (2012/5.)
- dr. Lajtha Ildikótól
(2013/6.)
- Lakatos Ferenc
(1928-2015) aranykoszorús hegedűkészítő mester (2015/2.)
-
Elhunyt Láng Etelka (1929 – 2014)
zongoraművész-tanár, igazgató (2015/2.)
--Búcsú
Láng Etelkától (Ungár István)
--Láng
Eta (Hantos Andrea)
--Láng
Etelkára emlékezem (Roboz Péterné Klári)
- Lantos Ferenc (1929-2014.) Kossuth-díjas
festőművésztől, pedagógustól (Dr. Páva Zsolt) (2015/1.)
- László Ferenctől (Ittzés Mihály)(2010/4.)
- Legánÿ
Dénestől (Hollós Máté) (2001/1-2.)
- Lehotka
Gábor orgonaművésztől (dr. Bednarik Anasztázia) (2010/2)
- Lehotka
Gábor orgonaművésztől (dr. Pálúr János) (2010/2.)
- Lenkei Tiborné hegedűtanártól (Bódy Árpád) (2003/3.)
- Litván Gábor zeneszerző-karmestertől (Sugár János és Haramza László) (2014/2.)
- Liviu Cira szászrégeni zenetanár-karnagy halála (1932-2014) (2014/4.)
-
Lóránd
Ferenctől (1930-2015), a neveléstudomány
kandidátusától. (Felidézzük Lóránd Ferenc: Egy-két gondolat a „gyermek-közelibb” közoktatásról
c. írását) (2015/4.)
- Lorin Maazel karmester, zeneszerző (1930-2014) (2014/4.)
- Lovag Lászlóné
Füzéséri Ibolya ny. zeneiskolai
igazgatótól (2014/2.)
- Lovag Ibolyára emlékezünk (Barátai, kollégái) (2014/3.)
-
Lovas Györgytől (Péter Miklós) (2004/4.)
- Lukin László tanár úrtól (Tóth Anna) (2004/5.)
- Maka Gyula (1945-2014)
nagybőgőművész (2015/1.)
- Massányi Viktor (1967-2015) operaénekestől,
a Nemzeti Énekkar énekművészétől (Bukta Julianna) (2016/1.)
- Medveczky András (1936-2014) kürtművész-tanártól (2015/1.)
- Meixner Mihálytól (1928-2016) a magyar zenei rádiózás kiválóságától (2016/1.)
- Mihalcsics Lászlóné Szabó Lívia „Bébi nénitől” (A szombathelyi Bartók Béla Zeneiskola tanárai) (2011/3.)
- Miklós Tibor szövegírótól (2013/5.)
- Mohay András (1978-2014), a Budapest
Jazz Orchestra dobosa (Wikipédia) (2014/4.)
- Nagy Ferenc opera-karmestertől (2013/4.)
- Nagy János (1958-2015), a Nemzeti Énekkar művésze (Nemzeti Filharmonikus Zenekar és Énekkar) (2015/2.)
- Nagy József (1937-2015) harmonika- és zongoratanártól (2016/1.)
- dr. L. Nagy Katalintól (Egy nem teljesült ígéret…(Laczó Zoltán) (2012/6.)
- Németh
Gyula (1930-2016) karmestertől (2016/2.)
- Németh Rudolf (1929-2015) zeneelmélet-tanártól, igazgatótól (2015/1.)
- Nicolaus Harnoncourt
(1929-2016) karmestertől (2016/2.)
- Nits Márta (1954-2014) ének-zenetanár-karnagytól (2015/1.)
- Oberfrank Géza (1936-2015) karmester-zeneigazgatótól (2015/1.)
- Oláh Zsolt (1973-2015) operaénekestől (2015/6.)
- dr. Olsvai Imre zenetudóstól (dr. Fehér Anikó) (2014/2.)
- dr. Olsvay Imre zenetudóstól. Búcsúzunk, de a tanár úr itt marad velünk. In memoriam dr. Olsvay Imre. (dr. Gerzanics Magdolna) (2014/3.)
- Ormai Miklósnétól (Varsányi Lászlóné) (2009/5.)
- Pados Róbert (1954-2014) nagybőgőművésztől, polgármestertől (dr. Vincze György
jegyző)
- Paikert Imréné Földiák Erzsébettől (Dr. Gyimesi László) (2010/1.)
- Pál Istvántól (1919-2015) pásztor, dudás (MTI/Juhász Zoltán)
(2015/2.)
- Pallagi János hegedűművész-tanártól (Gábor József) (2013/6.)
-
Pándi Marianne zenetudóstól
(1924-2009.) (Fittler Katalin) (2009/5.)
- Pécsi Géza (1927-2015) zenepedagógustól,
karnagytól, zenei ismeretterjesztőtől (2015/3.)
- Pege Aladártól (Z. T.) (2007/2.)
- dr. Perneczkyné Bányai Edit Edit (1948-2014) zeneiskolai zongora-, szolfézs- és általános iskolai ének-zenetanár (P. Szabó Zoltánné) (2015/2.)
- Péter
Miklós zongoraművész-tanártól, igazgatótól. „Szerettük” (Z.T.)
(2014/3.)
- Péter
Miklós búcsúztatója (Szirmai László) (2014/3.)
- Petrovics Emiltől (Petrovics Emil emlékezete) (Hamar Zsolt) (2011/4.)
- Póka Eszter (1944 - 2015) operaénekes (Opera-Világ) (2015/2.)
-
Pongrácz Péter oboaművésztől (A
rizskötéses kardigán és a „hajnali” beszélgetések (Becze Szilvia)
(2010/4.)
- Elhunyt Poszler György (1930-2015) esztétikai
neveléssel is foglalkozó akadémikustól (Illusztráció:
Interjú Poszler Györggyel –részlet /Nagyvizit-
Litera TV 2014/) (2015/4.)
- Pribojszky Mátyás
(1931-2014) citeraművész-tanártól (2014/5.)
- Pusztai
Ferenc ütőhangszeres művésztanártól (2013/4.)
- Répásy
Györgyi
hegedűtanártól (1925-2009) (Dénes László (2009/4.)
- Rázga
József
karnagy-igazgatótól (Vantara Gyula) (2010/5.)
- Regős
István jazz zongoraművész-tanártól (LFZE) (2012/2.)
- Rékai
Iván (1934-2014) zeneszerző-tanártól (2014/5.)
- Robin Williams filmszínész (1951-2014) (YouTube)
- Rózsa
Vera
énekmestertől (Kovács Ilona) (2011/1.)
- Ruha Istvántól (Ágoston András) (2005/2.)
- Samu Katalin (1935-2014)
karnagytól (Huszár
László) (2015/3.)
- Saru Károly (1943-2016)
(Dr. Duffek Mihály, Gallai Attila) (2016/2.)
Schwartz Oszkár (Medveczky Ádám) (2006/1.)
Schiffer Adolf brácsaművész-tanár (1932-2014) (Dezső Marioanna) (2014/4.)
- Sebestyén János orgonaművésztől (MTI) (2012/1.)
- Sebestyén Jánostól (Szirányi János) (2012/2.)
-
Sebők György, évszám nélkül (Fittler Katalin) (2000/1.)
- Dr. Siposné Szendery Ágnestől (Kovács Ilona) (2005/4.)
- Dr. Soltész Eleknétől (Egy dolgos élet véget ért. Soltész Erzsike néni emlékére (Szatmári László)(2011/4.)
- Solymos
Péter zongoraművésztől (Lantos István) (2001/1-2.)
- Somfai Lászlóné Révész Dorittól (Búcsúztató) (Vikárius László) (2008/6.)
- id. Somorjai József (1914-2015) ének-zenetanártól, karnagytól (Nagy Tamás) (2015/2.)
- Steiner Béla (1927-2016) zenepedagógustól, zeneszerzőtől,
karnagytól (2016/2.)
- Straky Tibor igazgatótól (Búcsúzni jöttünk. Straky Tibor emlékére) (Dr. Duffek Mihály) (2011/4.)
- Strém Kálmántól (Gyöngyössy Zoltán, Zelinka Tamás) (2006/1.)
- Elhunyt
Sudlik Mária (1942-2015) operaénekes.
(Illusztráció: Sudlik Mária énekel /W. A. Mozart:
Figaro házassága – A Grófnő C-dúr áriája/) (2015/4.)
- Szabolcsi Miklós kürtművésztől, nyugalmazott zeneiskolai igazgatótól (K. T.) (2008/5.)
- Szári
Mihály karnagy-zeneszerző-igazgatótól (Brusznyai Judit) (2010/6.)
- id. Szirányi
János zongoraművész-tanárra (Horváth Anikó, Krause
Annamária, Ábrahám Mariann, Fellegi Ádám, Neszlényi Pfeiffer
Judit) (Szerkesztő-riporter: Szőke Cecília) (2004/2.)
- Szekendy Tamás csembalóművész-tanártól (Kalló Zsolt) (2014/2.)
- Szalay József (1929-2014) cimbalomművész-tanár (Gerencsér Ferencné) (2014/4.)
- Szathmári Károly (1925-2015) ének-zenetanártól, karnagytól
(2015/4.)
- Szeép Zoltán
(1936-2014) zenekari brácsaművész-tanártól (2014/6.)
- Szepesi
György (1935-2015) zenekari klarinétművész-tanár, igazgató
(2015/2.)
- Szesztay Zsolt Liszt- és Kodály díjas karnagy, tanszékvezető főiskolai tanártól (dr.
Duffek Mihály) (2008/1.)
- Szilágyi Péter zeneiskolai igazgatótól, karnagytól (In memoriam Szilágyi Péter) (Gyula Ferencné) (2013/4.)
- Szirmai Márta (1939-2015) opera- és dzsesszénekesnőtől
(2015/1.)
- Szőllősy András zeneszerzőtől, zenetörténésztől (MTI) (2008/1.)
-
Szűcs Lóránt zongoraművésztől (LFZE) (2012/1.)
- Szunyogh Balázstól (Hollós Máté) (1999/5.*)
- Takács Lajos igazgatótól (Varsányi Anni) (2011/1.)
-
Takács Miklós
(1932-2015) ének-zenetanártól, karmestertől (Bencsics Klára) (2015/3.)
- Tátrai
Vilmostól (Feuer Mária és Strém Kálmán) (1999/5.*)
- Tegzes
György ének-zene tanártól (Kontra István) (2003/3.)
- Tihanyszegi Mária zeneiskolai igazgatótól (Zelinka Tamás) (2005/1.)
- Till Ottó zeneiskolai igazgatótól, karnagytól (Péter Miklós) (2011/5.)
- Timár Gábor (1959-2014) harsonaművész-tanár, zeneiskolai igazgató (Rédei Panni) (2014/4.)
- Tóthmátyás Lajostól (Péter Miklós)
- Török
Mária zenei szerkesztőtől (2013/6.)
- Dr.
Ujfalussy József akadémikustól (Laczó Zoltán) (2010/2.)
- Dr. Ujfalusi Lászlótól (Prőhle Henrik) (2002/4.)
Vajda József (1947-2016) fagottművész-tanár (2016/2.)
- Váczi Károlytól (Kovács Ilona) (2008/2.)
- Váginé Gődel Hilda (1911 - 2015) operaénekes-tanár (Tihanyi József) (2015/2.)
-
Vági Istvánné Gődel Hilda (1911 -
2015) operaénekes-tanártól (Tihanyi József) (bővített változat) (2015/4.)
- Váradi
Katalin (1948-2015) zongoraművész-karmester-zeneigazgatótól
(2015/5.)
Varasdy Ernő „Titi” (1927-2015) ütőhangszeres művész-tanártól, karmestertől (2015/3.)
- Varga László (1924-2014)
gordonkaművész-tanártól (2015/1.)
- Varga Magda (1922-2015) operaénekes, tanár (2015/2.)
- Varjas
Annától (Esztó Zsuzsa)
- Varsányi
László zongoraművésztől (Péter Miklós) (2005/5.)
- Vázsonyi
Bálint zongoraművésztől (Kovács Ilona) (2003/3.)
-Végh
Sándor hegedűművész-karmester professzortól (Geréb Gábor) (1997/2.*)
- Vermes
István brácsaművésztől) (Nagy Enikő) (2002/5.*)
Vermes István brácsaművésztől (Hommage Á.V. I.) (Rados Ferenc) (2002/5.*)
Vígh Magdolnától (Tuzson Ágnes) (2012/6.)
Virág Lászlótól (1929-2014), a Salgótarjáni Zeneiskola
nyugalmazott címzetes igazgatójától (2015/3.)
-
Virány Gábortól (Hollós Máté) (2005/3.)
- Virizlay Mihály gordonkaművésztől (Berlász Melinda) (2009/1.)
- Vukán
György zongoraművész zeneszerzőtől (A mindenség zenésze)
(Turi Gábor) (2013/4.)
- Wambach Ferencné Zacher Ilma (1939-2015)
hegedű- és szolfézstanár, a Tóth Aladár Zeneiskola örökös igazgatója (Magyar Margit) (2016/1.)
- Weinger Richadtól. „non numero horas nisi serenas”. (dr. Kerek Ferenc) (2012/1.)
- Elhunyt Záborszky József (1918-2015) hegedű- és ének-zenetanár, karmester, zeneszerző, a Szent István Király Szimfonikus Zenekar és Oratóriumkórus alapító karnagya (Mekovecz Pál) (2015/3.)
- Zempléni Kornél zonmgoraművész-tanártól (2013/4.)
- Zsigmondy
Dénes heghedűművész-tanártól (2014/2.)
70 éve hunyt el Nagykanizsán Weckl
Gellért nyugalmazott katonakarmester (Kocsis Katalin) (2015/3.)
75 éves lenne
Kóté László (1941-2009) hegedűművész-tanár (Kertész István, 2009) (2016/2.)
90 éves lenne Sólyom György (2012/1.)
90 éve született Tóth
Mihály (1926-2009), a legendás hírű zeneelmélet tanár (Bartók Béla
Zeneművészeti Szakközépiskola és Tanárképző), karnagy (Magyar Állami Népi
Együttes – karnagy, a KÓTA főtitkár-helyettese (2016/2.)
100 éve született Kadosa Pál (Ábrahám Mariann) (2003/1.)
100
éve született Horváth László zenetanár (2014/5.)
100 éve született Montag Lajos (Enreiter István) (2006/5.)
100 éve született Simándy József (1916-1997) (Ungár
István) (2016/1.)
100 éve született Tibay Zoltán (Enreiter István) (2010/5.)
120 éve született Varró Margit (David Solzman) (2001/6.)
"A jótól, a nagyon
jóig..." Interjú Kovács Lóránt professzorral, Aurèle
Nicolet-ra (1926-2016) emlékezve (Illés Eszter) (2016/2.)
A Bódás-terem avatása (Kerek Ferenc)
(1997/2.*)
A
mindenség zenésze. Vukán György (Turi Gábor) 2013/4.)
Aki száznál több hegedűtanárt nevelt. Várnagy Lajos halálára (Péter Miklós) (1998/3.*)
Agócsy László emlékezete Pécsett (Nagy Ernő) (2015/2.)
Bánky
Tamás
(1932-2014) ének-zenetanár, énekkari-művész, karnagy emlékére (Bánky Tamás:
Elkésett önéletrajz – 2006) (2014/5.)
Dr. Barsi Ernő 1920-2013 (Dr. Nagy Miklós)(2013/4.)
Bodonyi
Istvánra
emlékezve (1922-2012) (Szecsődi Ferenc) (2013/1.)
Bojtár László (1926-1995) zeneszerző emlékére (Bojtár Imre)
(2016/1.)
Búcsú Dobos Kálmántól (1931-2013) (Hollós Máté) (2013/4.)
Búcsú Schiffer Ervin (1932-2014) brácsaművész-tanártól (Dezső Marianna) (2014/4.)
Ceglédy János emlékezése Földes Andorra (2004/1.)
Czeizel Endrére (1935-2015) emlékezünk Balogh László professzor úr szavaival, továbbá a közelmúltban megjelent könyveinek és a „Kéretlen útravalók” c. előadásának felidézésével (2015/4.)
Czidra László Liszt-díjas furulyaművész és zenetudós posztumusz kitüntetése (Fehér Anikó) (2006/2.)
Cziffra György utolsó magyarországi lakhelyén állított emléktábla avatásán (Kocsis Zoltán emlékbeszéde) (1997/1.*)
Dobszay László emlékezete (Erőd Iván) (2011/5.)
Dobszay
Lászlóra emlékeztek 80. születésnapja alkalmából
(LFZE) (2015/2.)
Geszler György tanár úrról emléksorok (Bruckner Adrienn) (2005/2.)
Egész életében a magyar művészetoktatást
szolgálta! (Egy névfelvételi kísérlet után - Váczi Károlyra emlékezve) (Deák Ágnes, dr. Kovács Ilona, Demény Attila, Devich
Márton, Czigány György korábbi írásai és Felvégi Andrea fényképe alapján
összeállította: Zelinka Tamás) (2015/5.)
Egy temetés margójára (Geréb László) (2011/1.)
Elhunyt
Borlai Kinga (1943-2014), az MR vezető hangmestere (Zsoldos Mari)
(2014/4.)
Elhunyt Timár Gábor (1959-2014) harsonaművész-tanár, zeneiskolai igazgató (Rédei Panni) (2014/4.)
Eltiprottak feltámadása. Hollós Máté
beszélgetése Kőry Ágnessel a holokauszt-áldozat magyar zeneszerzők
újrafelfedezéséről (2009/1.)
Emlékezés Ádám Jenőre (Márkusné Natter-Nád Klára) (2007/5.)
Felavatták
Szokolay Sándor (1931-2013) síremlékét.
Devich János gordonkaművész-tanár avatóbeszéde (MTI/MMA 89. Hírlevél) (2015/6.)
Fischer Anniera
emlékezik Csoba Tünde „Muciklám, ez ilyen…” (2002/6.)
Földes Andorra emlékezik Földes Andorné (2004/1.)
Fuvolatalálkozó Gyöngyössy Zoltán
Emlékére. (2015. február 20-án lett volna 57 éves… (Siptár Hajnalka) (2015/2.)
Elhunyt
Gabos Gábor (1930-2014) zongoraművész. Juhász Előd interjúja a Katolikus
Rádióban hangzott el, 2014 tavaszán (2014/5.)
Emlékezés Istók Margitra (1901-1995), első zongoratanárnőmre (dr. Kerek
Ferenc) (2015/4.)
Fehér Ottóra (1945-2015) emlékeztek
halálának 1. évfordulóján (2016/2.)
Geszler György tanár úrról emléksorok (Bruckner Adrienn) (2005/2.)
Gulyás
György
emlékezete, hanglemezen (dr. Bónis Ferenc) (1996/5-6.)
Gyurkovics Mária
emlékhangverseny (Fürth Lívia) (2004/2.)
Halál Isten csókjával (Kroó György
emlékére) (Fittler Katalin) (1998/3.*)
Hangokból katedrális. Magánbúcsú Cs. Nagy Tamástól (Gyarmati György) (2001/6.)
Héthy
Apor
(1943 -2014) hegedűművész emlékére (Szirányi János, Vásáry Tamás, Telegdy
László, dr. Sinkovics Alfréd visszaemlékezései) (Szerkesztette: Soós Kálmán)
(2015/1.)
Hommage à Lantos (1929-2014). 30 éves a Martyn Ferenc Művészeti Iskola
(Pécs.ma) (2016/1.)
„Hosszú búcsú Halmos Bélától”
(1946-2013) (MMA Hírlevele) (2016/2.)
In memoriam Kovács Kálmánné Babszi… (1943-2014) (Magyar Margit) (2014/4.)
In memoriam Szilágyi Péter (Gyula
Ferencné) (2013/4.)
„Jó kolléga volt Bodonyi István” (Deák Ágnes) (2013/1.)
- Károlyi Pál (1934-2015)
zeneszerző-tanár emlékére (Nógrádi Péter, Ambrus Ákos búcsúztatója és Károlyi
Pál: Önéletrajz-részlet) (Illusztráció: Károlyi
Pál: Meditazione /Tóth Kristóf –
hegedű, Sagyebó Ferenc – zongora/) 2015/4.)
Kertész Iván (1929-2014) az opera szerelmese. Kertész Iván: Fodor Géza és közös szerelmünk
az opera (2014/4.)
Köszöntő helyett nekrológ. Dános Lili (1912-2010) emlékére (Kovács Katalin) (2010/5.)
Klári néni
öröksége (Kecskés Balázs) (2001/1-2.)
Kósa Györgyre emlékezve (Nagyné Sárfi Gabriella) (2002/5.*)
Kurtág
György: Tóthmátyás Lajos (2006) (facsimile) (2014/5.)
P. Lányi Margit
(1901-1986) hegedűművész-tanár emléktáblájának avatása (dr. Sánta Péterné,
Józsefváros alpolgármesterének és Szenthelyi Miklós hegedűművész-tanár
emlékezései) (2016/1.)
Mártélyi fűz.
Nagygyörgy Sándor (1933-1993) festő-
és fotóművész hagyatékával gazdagodott a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeum (2016/1.)
Megemlékezés Bántai Vilmos halálnak 25. évfordulójáról. IV. Bántai Vilmos Budapesti Fuvolaverseny. (Schweitzer Júlia) (2011/3.)
„Meggyőződésem,
ha Kodály láthatta volna, hogy én Bachra bukfencezem a gyerekekkel, akkor azt
mondta volna, hogy „hm…” Kodálytól
a Kokas-módszerig. Interjú Kokas Klára (1929-2010) zenepedagógussal, az Agape-Zene -Életöröm
Alapítvány létrehozójával - a nemzetközi hírű zenepedagógussal, 80. születésnapján. (Tóth Teréz) (Új Pedagógiai
Szemle, 2009/7. sz.) (2016/2.)
Méltó teremavatás Bántai Vilmos emlékére (Tősér Dániel) (2011/3.)
Mészáros Aladár emlékére (Fábry Szabolcsné) (2002/4.)
„Mindenki egyért, egy mindenkiért” - Ugrin Gábor (1932-2013) (dr. Fehér Anikó)
NON
OMNIS MORIAR (Debreceni búcsú prof. emeritus Devich Sándor (1935-2016) hegedűművésztől (Molnár Zsolt) (2016/2.)
„Önmagam tükrévé csiszolta bennem a zenét”
Muzsikával idézték meg Rosner Melánia emlékét (Réfi Zsuzsanna) (2006/2.)
Pernye András 25 éve halt meg. A túlélés elviselhetetlen könnyűsége. (Fittler Katalin) (2005/2.)
Pernye Andrásról – 26 év után (Fehér Anikó) (2007/1.)
Psota Irén
(1929
-2016)
a Nemzet Színésze, kétszeres Kossuth-
és kétszeres Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja
énekel (https://www.youtube.com/watch?v=QjCDbqnBrCI&feature=em-share_video_user)
(2016/2.)
Sikerrel zárult a Fischer Annie centenáriumi év
(Gramofon online) (2015/2.)
Szoboravatás Ádám Jenő (1896–1982) emlékére
Szigetszentmiklóson (Kincses Edit) (2015/6.)
Szalay József
(1929-2014) cimbalomművész-tanár emlékére (Gerencsér Ferencné) (2014/4.)
id.
Szirányi János zongoraművész-tanárra emlékezve (Horváth Anikó,
Krause Annamária, Ábrahám Mariann, Fellegi Ádám, Neszlényi
Pfeiffer Judit) (Szerkesztő-riporter: Szőke Cecília) (2004/2.)
Tisztelgés Wehner Tibor emléke előtt (Balázsné Szatmári Éva) (2009/2.)
Tóthmátyás
Lajos
(1934- 2004) zeneiskolai igazgató, zeneszerző kettős évfordulója / Kurtág
György: Tóthmátyás Lajos (2006) (facsimile) (2014/5.)
Utolsó levél Farkas Erzsébethez (Torják
Vilmos) (2013/4.)
Váczi
Károlyra emlékezünk születésének 90. évfordulóján (Szatmári László)
(2011/6.)
Varjas Anna emlékére halálának 10. évfordulóján (dr. Esztó Zsuzsa) (2011/2.)
Végh
Sándor (Rakos
Miklós) (2012/3.)
„Zenei fejedelem volt”. Boros Lajos (1925-2014) prímás emlékére (Z.T.) (2014/4.)
Bartos Csaba: Visszaemlékezés a 2013
januárjában elhunyt Káté István
hegedűművész-tanárra, a veszprémi Csermák
Antal Zeneiskola volt igazgatójára (2013) (2015/3.)
Dr. Bársony
Péter: A vészkorszak magyar muzsikus áldozatai (Eltűnt művészek, meggyilkolt
szerzők) Arvo Pärt: Spiegel im Spiegel c.
zenéjével kísért emlékfilmmel (2015/4.)
Dr. Batta András: Gondolatok Kroó Györgyről a Kőbányai Alapfokú Művészetoktatási Intézmény névadására (2012/1.)
Csepregi
Gábor: Képzeletbeli gyakorlás, valóságos művészet. 100 éve született Sándor
György, a magyar származású zongoraművész, író, Bartók Béla tanítványa és
barátja (2012/6.)
Deák Ágnes: MESTEREIM. Tanulóéveim Rados Dezsőnél, Weiner Leónál és Szabolcsi Bencénél (2013/2.)
Deák
Ágnes: Tanárok, kollégák, emlékmorzsák, emléklapok
(Víg
Árpád, Deák István, Zöldi Sándor, Schönfeld Judit, Hidy Márta, Dékány Béla,
Balogh Ferencz, Banyák Kálmán, Martczy Johanna, Küllei Angéla, Solt Ilonka, Fülep
Tamás, Ötvös Magda, Gerle /Grósz/ Róbert, Cserfalvi Elíz, Kótai Erika, Flesch
Imre, Szamosi Lajos, Móri Béla, Jáki Tóth Pál, Felvinczi Takács Alice, Bárány
Sziszi, Jámbor Böske, Fenyő Ferenc, Varjas Anna) (2015/1.)
Deák Ágnes: Tanárok, kollégák, emlékmorzsák,
emléklapok.
Kollégáim
Rados Dezsőnél - A „Pesti Konzi” - 1935. és 1942. közti tanulmányi éveimre,
akkori zeneakadémiai tanáraimra emlékezve (2015/2.)
Deák Ágnes: Tanárok, kollégák,
emlékmorzsák, emléklapok (3. folytatás) (2015/3.)
Deák Ágnes: Tanárok, kollégák,
emlékmorzsák, emléklapok (4. folytatás) (2015/4.)
Deák Ágnes:
Tanárok, kollégák, emlékmorzsák, emléklapok (5., befejező rész) (2015/6.)
Frideczky Katalin: Emlékezés egy zeneszerzőre. /Togobickij Viktor /1952-1999/ (2013/5.)
Geréb László: Hármas nekrológ (Teőke
Mariann, Ránki Lili, Fischer Magda) (2012/1.)
Dr. Hamburger Klára: N. Pongrácz Erzsébet
„Zsizsi néni” (1906. III. 20.- 1964. XII. 25.) (2009/2.)
Hollós Máté: Gyöngyössy Zoltán
elvesztése (2012/1.)
Horváth-Péczely Emília: In memoriam Mislei
Emese (1943-1956) (2013/5.)
Dr. Ittzés Mihály: Szabó Helga, a kutató zenepedagógus (2011/4.)
Karczag Márton: Fricsay 100 – Akit a
zene éltetett – 2 részlet a könyvből
- A Zeneakadémián (1922 – 1933)
- Először zenekar élén
Dr. Kerek Ferenc: „A szülőföld kötelez”.
Emlékezés Bartók Béla halálának 70. évfordulóján. A nagyszentmiklósi Bartók ünnepen és a
Stuttgarti Balassi Intézetben elhangzott
beszéd szerkesztett változata (2015/6.)
Dr. Kerek Ferenc: Fryderyk Chopin (1810-1849) (2010/1.)
Dr. Kerek Ferenc: „non numero horas nisi serenas”. Búcsú Weinger Richardtól (2012/1.)
Kertész Iván: Fodor Géza és közös szerelmünk az opera (2014/4.)
Keuler Jenő: A magyar elektronikus zene pionírja (Pongrácz Zoltán centenáriumára) (2012/1.)
Kocsis Katalin: A vészkorszak nagykanizsai zeneművész
áldozatai (2015/4.)
- Pásztor Irma
(1894-1944) zongoratanár
- Pauk Anna
(1910-2000) énekművész-tanár )
- Büchler Margit
(1914-1944)
- Strém Kálmán (1934-2005) szociológus,
hangversenyrendező, zenei író
Kocsis Katalin: Egy régi
kanizsai zenetanár, 100 éve hunyt el Venczel Rezső igazgató-zenetanár (2015/3.)
Dr. Kovács Ilona: Egy
ismeretlen zenekritikus: Weiner László zenei jegyzetei 1934-ből (2015/4.)
Dr. Kovács Ilona: Lisztománia — 2011 (2011/5.)
Kroó György: Szabolcsi Bence, a tanár (1996/1.)
Laczó Zoltán: Az árnyéknélküli asszony. Búcsú Csébfalvi Évától (2012/1.)
Orosz Sándor: Tibold Ivánról nevezték
el a Szombathelyi Bartók Béla Zeneiskola Hangversenytermét (2012/1.)
Péter Miklós: Teöke Marianne, a jövő zongoratanára (2012/3.)
Révi R. Tamás rendező filmjeiből: Memento - Király Éva
(1931-2013), a Magyar Wagner Társaság elnöke; A nibelung átka; Kopogó
csizmácskák (2016/2.)
Solymosi Tari Emőke: „Kilencéves koromban már lakodalomban.” Utolsó beszélgetés Zerkula János énekes-prímással (2009/1.)
Solymosi Tari Emőke: Lajtha, az ember. A közelgő kettős évforduló elé (2011/5.)
Rózsáné Szabó Dóra:
Nyíregyházi Ervin (1903 – 1987) élete és tehetsége (2012/3.)
Szabó Balázs:
Fricsay Richárd (1867 - 1945) katonakarmester Székesfehérváron. Fricsay Richárd élete (2015/5.)
Szabó
Balázs: George Enescu erdélyi hangversenyeinek repertoárjáról
(1921–1943) (In memoriam
George Enescu (1881–1955) – a művész halálának 60. évfordulójára) (2015/6.)
Szendi Ágnes zeneműve a 80 éve
született Strém Kálmán emlékére (2014/3.)
Szendi
Ágnes: Zongoramuzsika XIII. Strém Kálmán (1934-2005) emlékére. 10 éve hunyt el
a "hangversenyrendezés művésze". (Facsimile és hangfelvétel a szerző
előadásában (2016/1.)
Szendi Ágnes: Zongoramuzsika XXIX. Szokolay
Sándor tanár úr emlékére op. 277 (facsimile) (2014/5.)
Szeszlerné
Göndör Márta: Emlékezés Waldbauer Imrére (1964/3.)
Szirányi Gábor: Egy Bartók tanítvány – Szalay
Stefánia – visszaemlékezése II/1. rész (2008/4.)
Szirányi Gábor: Egy Bartók tanítvány – Szalay Stefánia – visszaemlékezése II/2. rész (2008/5.)
Szirányi Gábor: Szendy Árpád Liszt Ferenc tanítványa. Tanulóévek (2011/1.)
Szirányi Gábor: Szendy Árpád tanári pályafutása (1890-1896) (2011/2.)
Szirányi Gábor: Szendy Árpád tanári pályafutása (1896-1906) (2011/2.)
Szirányi Gábor: Szendy Árpád tanári pályafutása (1907-1911) (2011/2.)
Szirányi Gábor: Szendy Árpád tanári pályafutása (1911-1913) (2011/2.)
Szirányi Gábor: Szendy Árpád tanári pályafutása (1914-1916) (2011/2.)
Szirányi Gábor: Szendy Árpád tanári pályafutása (1917-1918) (2011/2.)
Szirányi János zongoraművész-tanárra (Horváth Anikó, Krause Annamária, Ábrahám Mariann, Fellegi Ádám, Neszlényi Pfeiffer Judit) (Szerkesztő-riporter: Szőke Cecília) (2004/2.)
Szirányi János-Szirányi Gábor: Zongorabillentyűk II.
Keéri-Szántó Imre és Wehner Tibor emlékezete /Szirányi Gábor: Keéri Szántó Imre
asszisztense: Tauszky Jolán
(1895–1935) / (2015/6.)
Szöllősi-Nagy András: A reneszánsz Lantos
(2016/2.)
Temesi Rita: Gondolataim Gyöngyössy Zoltánról (2013/2.)
Vikárius László: Emlékbeszéd Bartók Béla sírjánál (2015/3.)
XVIII.
kerületi művésztanárok (Szilágyi Olga Beatrix, Turi András) és Csinszkyné
Fejes Mónika művelődésszervező önkormányzati kitűntetése (2015/3.)
20 éves a FONÓ (2015/6.)
Budapest Folkfőváros / Folk Capital
40 éve hunyt el Ungár Imre (Németh Tamás és Ungár István) (2012/5.)
70 éves a MÁV Szimfonikus Zenekar (Kiss Viktória)
(2015/3.)
75 évből 57 kórus közelében. Születésnapi beszélgetés dr. Baross Gáborral (C. Szalai Ágnes) (2010/1.)
75 éve született Delley József (Közr.: Kerek Ferenc( (2012/2.)
75 évből 57 kórus közelében. Születésnapi beszélgetés dr. Baross Gáborral (C. Szalai Ágnes) (2010/1.)
80
éve született Bánrévy Antal (1934-2011) zongoraművész-tanár (Both Lehel)
(2014/6.)
A
70 éves Geiger Györgyöt köszöntése (2015/1.)
A 85 éve született Jáki Sándor Teodóz Atya (1929-2013) emlékére (Bertha János két írása) (2014/6.)
● Jáki Sándor Teodóz
énekel és tanít
● „Köszönöm a sorsnak,
hogy ebben a században élhetek”. Domokos Pál Péter méltó örököse…
90 éve született Darázs Árpád (Kiss
Henriette) (2012/2.)
100 éve született Arató Géza (Közr.: Arató László) (2012/2.)
100 éve született Fasang Árpád (Fasang Árpád írásai) (2012/3.)
100 éve született Rezessy László (Közr.: Rezessyné dr., Szabó Judit és Rezessy Béla) (2012/2.)
100. születésnapján köszöntjük Rauhala Lenke, előző nevén Erdélyi Lászlóné Murin Lenke zenetanár-igazgatót (2014/2.)
101 éves Bán Sándor
zongoraművész-tanár (Szerk.: Dombi Jánosné dr. Kemény Erzsébet) (2015/1.)
2015.
január 11-én lett volna 65 éves Elek Tihamér (1950-2001)
fuvolaművész-tanár (Tősér Dániel búcsúzik, 2001) (2015/1.)
A
70 éves Geiger Györgyöt köszöntése (2015/1.)
A 70 éves Máder László köszöntése (Hollós Máté) (2009/4.)
A 80 éves Gonda János zenetörténész, zongoraművész-tanár köszöntése (Csillag Ferenc) (2012/1.)
A 85 éve született Jáki Sándor Teodóz Atya (1929-2013) emlékére (Bertha János két írása) (2014/6.)
● Jáki Sándor Teodóz
énekel és tanít
● „Köszönöm a sorsnak,
hogy ebben a században élhetek”. Domokos Pál Péter méltó örököse…
A
90 éves Frank Oszkár köszöntik tanítványai (Közreadta: Szendi Ágnes)
-
(Szendi Ágnes, Keuler Jenő, Rőczey Ferenc, Drotár Gabriella, Eötvös Péter, Kiss
Ernő, N. Prém Zsuzsanna, Szendi Ágnes, Murányi Eszter köszöntői) (2012/3.*)
A 90 éves Pallagi János köszöntése (Szecsődi Ferenc) (2012/5.)
A 2015. évi Bartók-Pásztory-díjasok (2015/3.)
A
XXXI. Országos Tudományos Diákköri Konferencia lezárása - Dr. Bodnár Gábor mestertanár
lett (2013/4.)
2015.
január 11-én lenne 65 éves Elek Tihamér (1950-2001) fuvolaművész-tanár
(2014/6.)
-
Tősér Dániel emlékezése /2001/
- Dinnyés István
Elek Tihamér Debussy játékát felidéző videófelvétele /1987. VII. 4. /
"A
Baróti-iskola az életről szólt" (dr. Vigh Andrea, dr. Pálúr János)
(2014/4.)
A hűség nem évül el. Táblát avattak dr. Bárdos Kornél emlékére a hegy lábánál (Csányi Tamás) (2013/6.)
A
legjobbak között a Zeneakadémia (2015/1.)
A magyar zenepedagógusok 2014. évi „kerek” születési évfordulóiból (Összeállította: Zelinka Tamás) (2014/1-2-3-4-5-6.)
A magyar zenepedagógusok 2015. évi „kerek” születési évfordulóiból (Összeállította: Zelinka Tamás) (2015/1-2-3.)
A Magyar Zeneszerzők
Egyesülete díjazottjai (2015/6.)
- Átadták
az Orszáczky-díjat Bacsó Kristóf
szaxofonművésznek, zeneszerzőnek;
- Átadták
az Istvánffy Benedek-díjat Virágh András
Gábor zeneszerzőnek;
- Femme
fatale az űrben. Beszélgetés Virágh
András Gábor Istvánffy Benedek-díjas zeneszerzővel (Bokor Gabriella)
A mester-tanár 90 éves. Tanítványai köszöntik Bántainé Sipos Évát (Szokolay Sándor, Hollós Máté, dr. Áment Lukács, Tihanyi László, Szendy Ágnes) (2009/4.)
A nemzeti ünnepünk alkalmából magas
állami kitüntetésben részesült kollégáink (2016.
március) (2016/2.)
A Vántus István Társaság hatodik
(2015. évi) zeneszerző-versenyének díjazottjai
Az 50 éves Hollós Máté köszöntése (Solymosi Tari Emőke) (2005/2.)
Az
év művészei a Nemzeti Filharmonikusoknál (Bodonyi Katalin és Gaál László) (2014/5.)
Az Év Művészei a Nemzeti
Filharmonikusoknál (Joó Szabolcs és Szalai Ágnes) (Bukta Julianna) (2015/5.)
Az Örök Láng tovább ég (85 éve született Kardos
Pál) (Varga Géza) (2012/3.)
Agócsy
László
emlékezete Pécsett (Nagy Ernő) (2015/1.)
Állami kitüntetéseket adtak 2013. III. 14-én a magyar nagykövetség komáromi ünnepi fogadásán (2013/3.)
„Állandó napsütésben éltünk".
Beszélgetés a 90 éves dr. Vecseri
Zsigmondné Várady Márta nagykőrösi zenetanárral (Dr. Erdélyi Erzsébet) (2015/2.)
Apáról fiúra szállt a zene szeretete (Bogáthy József karnagy, zenetanár 70
éves (2015/3.)
„… az
arra méltó kárpátaljai Credo Együttes nemzet szolgálata Magyar Örökség.”
(Böszörményi Gergely) (2016/2.)
Átadták az idei
állami zenei ösztöndíjakat (2015/3.)
Átadták a 2012. évi Bartók-Pásztory-díjakat (LFZE) (2012/2.)
Átadták a 2015. évi ARTISJUS díjakat
(2015/3.)
Átadták az idei
állami zenei ösztöndíjakat (2015/3.)
B. Sipos Éva tanári pályájának összegzése (Hollós Máté) (1996/4.)
Bárdos Szimpózium, Debrecen, 2014. Pódium-beszélgetés Kocsár Miklós zeneszerzővel. A beszélgetőtárs: Ittzés Mihály (2015/3.)
Dr. Becsky Gáborné
fuvolatanár születésnapjára (Fülep Márk) (2007/3.)
Berdál Valéria
Weiner Leó zenepedagógiai díja (Strém Kálmán) (1996/2.)
Béres Károly 75
éves (Varsányi Lászlóné) (2009/5.)
Berkes Balázs (Strém Kálmán) (1997/2.*)
Bántainé Sipos Éva 95.
születésnapjára (Hollós Máté, Ábrahám Mariann, Szendi Ágnes, Déri András) (Szerkesztette: Szendi Ágnes) (2014/3.)
Bodonyi István
köszöntése 2012. május 12-én a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti
Szakközépiskolában (Szecsődi Ferenc) (2012/3.)
Bodza Klára
szakmai élete: nyitott hangoskönyv. Rendhagyó köszöntésként (Fittler Katalin)
(2012/2.)
Bodza Klára ünnepe (Temesi László) (2002/5.*)
Breuer János (1997/2.*)
Bucz
Magor Soma
nyerte meg a nemzetközi zeneszerzésversenyt. A húszéves zeneszerző kórusművét
Assisi Szent Ferenc egyik imájára komponálta (2015/1.)
Csáki
András az Ágai Karola és Szendrey-Karper László Emlékérem
első gitárművész kitüntetettje (2015/3.)
Deák Ágnes hegedűművész tanár köszöntése 85. születésnapján (Iván Tímea) (2012/1.)
Dénes László hegedűtanár 80 éves
(2015/5.)
Díjat
kapott Kao Csien-csin zenepedagógus a
Kodály-módszer népszerűsítéséért (2015/1.)
M.
Dietrich Helga: Forrai Katalinra emlékezünk (2015/1.)
Csányi’80 (Közzétette: dr. Trencsényi
László – Iskolakultúra, 2010/9.) (2015/5.)
Ittzés dr.
köszöntése (Breuer János) (2008/4.)
Dinnyés István (Strém Kálmán) (2005/1.)
Dr. Eckhardt Mária (Dr. Eősze László) (2005/1.)
Elismerések a
Magyar Rádió Zenei Együtteseinél a Zene Világnapján (Line Ildikó koncertmester, Wittner Géza
énekkari művész) (2015/5.)
Emlékezés Büky Géza (1940-2007)
zeneszerző-tanárra (dr. Rézbányay László) (2015/5.)
Emléktáblát
avattak Fricsay Ferenc (1914-1963) világhírű karmester születésének
centenáriumán (2014/4.)
Dr. Eősze László (Berlász Melinda) (2004/2.)
Dr.
Eősze László zenetörténész MMA köszöntése (2015/1.)
Fekete Győr István (Strém Kálmán) (1997/2.*)
Felavatták
Somorjai Ferenc (1924-2009) ének-zenetanár emléktábláját (2014/6.)
Felavatták
Szokolay Sándor (1931-2013) síremlékét. Devich János gordonkaművész-tanár
avatóbeszéde (MTI/MMA 89. Hírlevél) (2015/6.)
Felavatták Sütő Károly szobrászművész Kodály mellszobrát Galyatetőn. (Az MMA hírlevele alapján dr. Ittzés Mihály avatóbeszéde) (2014/4.
Fél
évszázad summája. Szabó Miklós és a Győri Leánykar (Ittzés
Mihály) (2011/6.)
Fischer Annie-t hallgatva - születésének centenáriumán (2014/5.)
Fittler Katalin: Halandó kézzel – halhatatlanul. 50 éves a Liszt Ferenc Kamarazenekar (2013/3.)
Forrai Katalinra emlékezünk
(M. Dietrich Helga) (2015/1.)
Földiák Erzsébet köszöntése (A tanítás éltet) (Fürth Lívia) (2004/5.)
Dr. Gallai Istvánné zongoratanárnak gratulálunk (dr. Ábrahám Mariann) (2011/2.)
Dr. Garay Attila Weiner Leó zenepedagógiai díja (Strém Kálmán) (1996/2.)
Felavatták
Somorjai Ferenc (1924-2009) ének-zenetanár emléktábláját (2014/6.)
Gratulálunk a 2013. évi nemzeti ünnepünkön állami kitűntetésben illetve művészeti díjban részesült zeneművész-tanár kollégáinknak! (2013/2.)
Gratulálunk a 2014. március 15-én kitűntetett kollégáinknak (2014/2.)
Gratulálunk a
2015. évi pedagógusnapon kitüntetett kollégáinknak (2015/4.)
Gratulálunk
2015. március 15.-e tiszteletére állami kitüntetésben részesült kollégáinknak
(EMMI Sajtó- és Kommunikációs Főosztály) (2015/2.)
Gratulálunk
a LFZE új professor emeritusainak (Botvay
Károly és Nádor György) és mestertanárának (Mezei János) (2013/3.)
Gratulálunk állami kitüntetést/szakmai díjat kapott kollégáinknak (2015. augusztus 19-20.) (2015/4.)
Gratulálunk
dr. Hercz Dorman Aliz egyetemi
adjunktus, tanszékvezető-helyettes (ELTE BTK Zenei Tanszék) Kiváló TDK
Szervezői díjához (2015/6.)
Gratulálunk Fabényi Réka Mária kitűntetéséhez
(2015/6.)
Gratulálunk
Kovács Géza főigazgató díszpolgári címéhez (2014/5.)
Gratulálunk
a Nemzet Művésze Díjjal kitüntetetteknek (2014/6.)
Gyöngyössy Zoltánra emlékezve (Fülep Márk) (2012/6.)
Hiányzó láncszemek. Emlékezés a Holokauszt áldozatául esett magyar zeneművészekre (Justus György, Kondor Lipót, Kuti Sándor, Sárosi Imre, Vándor Sándor, Weiner László és Weisz Ferenc) dr. Gerő Katalin szobrászművész bronz plakettjeivel (2013/1.)
Ifj. Sánta Ferenc prímás köszöntése 70. születésnapján (2015/3.)
Jandó
Jenő zongoraművész kapta 2015-ben Pécs Város Kulturális
Nagydíját (2015/3.)
Kadosa Pál köszöntése (Breuer János) (1963/9.)
Káté István köszöntése (Szecsődi Ferenc) (2012/6.)
Kecskeméti
emlékeim: Rozgonyi Éva zenepedagógus,
karnagy75 (Dr. Varga Géza) (2015/3.)
Kertész Lajos 70
éve. Lajos bátyám! (Hargitai Imre) (1996/2.)
Kemény Endre
megkésett köszöntése (Hollós Máté) (2006/4.)
Kerényi Mária (Hollós Máté) (2005/1.)
Kiváló tanárokat és edzőket díjaztak
(2015/3.)
Kobzos Kiss Tamás 60 éves. Foglalkozása: Énekmondó. SzJ szám:?? nincs. Minősítése: Liszt Ferenc-díjas (Laczó Zoltán) (2011/3.)
Dr. Kovács Géza 80 éves (Nagy Márta) (1997/1.*)
Kovács Sándor
zenetörténész (Papp Márta) (1997/2.*)
Körber Tivadar 75 éves (Z. T.) (2008/4.)
Képek a 100 éve született Földes Andor életéről (Szerk.: dr. Ujj Irisz)
Képek
a 126 éve született Radics Jenő tanár úrról (2015/1.)
Köszöntő
Béres Károlynak (Varsányi Lászlóné Ecsedy Annamária) (2014/5.)
Közös óra
- Fischer Magda (1917-2011)
zongoratanár emlékére (Ungár István) (2015/5.)
Laczó Zoltán köszöntése (Gonda János) (2008/2.)
Láng István 80
éves (Fittler Katalin)(2013/2.)
Lehotka Gáborral
70. születésnapján (Muth Ágota Gizella) (2008/6.)
Lencsés
Lajos 70
éves (Fittler Katalin) (2013/2.)
Lendvai György hegedűművész-tanár,
a MÁV Szimfonikusok zenekari igazgatójának elismerése (2015/5.)
Máder László köszöntése 70. születésnapján. A műsor művésze (Hollós Máté (2009/4.)
Nemzetközi Forrai Katalin díjat kapott
dr. Gállné Gróh Ilona zenepedagógus
(Mélykutiné Dietrich Helga) (2015/4.)
Magyar ezüst és különdíj a nemzetközi karvezető versenyen
(Kocsis-Holper Zoltán sikere)
(2015/4.
„Magyar Művészetoktatásért” Plakett-2011. Bertha János, a fertődi Joseph Haydn Zeneiskola igazgatója (Bokor Gabriella) (2011/6.)
Magyar
Örökség-díj 2014 - Faragó Laura énekművész, népdalénekes (2015/1.)
-
dr. Tóthpál József laudációja
(Tóthpál
József-Magyar Örökség-díj)
-
Ibolyás
domb, föltámadt temető. Faragó Laura: Szép illatja száll a víg szívemre.
A Baranyában élő moldvai magyarok hit- és dallamvilágáról c. könyvének
laudációja költői ajánlása (Juhász Ferenc)
Magyar Örökség Díj 2015 – Balogh
Kálmán és Lukács Miklós
cimbalomművészek laudációja (Liber Endre) (2015/5.)
Magyar zenepedagógusok 2013. évi születési évfordulóiból (Zelinka Tamás (2013/1-6.)
Magyar zeneművészek kiváló helyezései a bachtrack.com internetes portál 2014. évi
TOP 10-es listáján (2015/1.)
Markó
Leó
(1910-1982), az Orosházi Zeneiskola alapítója (2013/5.)
-
Életrajz képekkel (Összeállította: Fülöpné Markó Julianna)
-
Fejezetek az Orosházi Zeneiskola történetéből (Dinnyés István)
Marton Éva tanszékvezető egyetemi tanár és Kocsis Zoltán főzeneigazgató a Corvin-lánc díjazottjai között (LFZE) (2012/3.)
Már nyolcvan? Dr.
Pásztor Zsuzsa születésnapi köszöntése (Dr. Masopust Katalin) (2015/3.)
Megemlékezés Bántai Vilmos halálnak 25. évfordulójáról. IV. Bántai Vilmos Budapesti Fuvolaverseny.(Schweitzer Júlia) (2011/3.)
Megemlékezés Weiner Leóról (Hernádi Lajos) (1960/9.) Megkésett köszöntő - dr. Almási István 80 éves (Pozsony Ferenc) (2015/2.)
Megvalósult álom. Záborszky József
Magyar örökség-díjas köszöntése 90. születésnapján (2008/6.) (Z. T.)
Megvannak
az idei Gramofon-díjasok (2015/1.)
„Még sok ilyen szép napot!” Érdi Tamás
születésnapi koncertje – barátainak (Kovács Ilona) (2010/1.)
Melis György köszöntése 85. születésnapján (Székely György) (2008/4.)
Mészáros Gábor: Nem csak zenéről. Jean Sibelius (1865-1957) születésének 150.
évfordulóján (2015/6.)
MMA
kitüntetések kiemelkedő zenepedagógiai tevékenységért (Legánӱné Hegyi
Erzsébetet, Fekete Győr István) (2015/1.)
Menuhin, Yehudi: Zenei Világnapi köszöntő (1975.) (2012/4.)
Nagy hírnévre tett szert a világban. Rózsa Miklós (1907 – 1995) (Enreiter István) (2013/5.)
Nagy Olivér Péterfi plakettet kapott (Tihanyi László) (1996/2.)
„Nem jelentős zenét szeretnék írni, hanem
szépet”. Találkozás Szokolay Sándor zeneszerzővel. (Aradi Péter
interjúja) (2014/1.)
Nemes László 70
éves (Csáky Krisztina) (2006/4.)
Nemes László 75 éves (Péter Miklós) (2011/6.)
Nemes László Eötvös József-díjas és Balla Tibor Teleki Blanka-díjas (EMMI) (2012/3.)
Nemzetközi Forrai Katalin díjat kapott
dr. Gállné Gróh Ilona zenepedagógus (Mélykutiné Dietrich Helga) (2015/4.)
Oláh Péter fuvolaművész és Némethy Attila zongoraművész kapta 2015-ben a Lajtha László-díjat (2015/2.)
„Olyan időket éltünk” – és élünk. A 80 éves Heltai Nándor újságíró, szerkesztő,
közíró, népművelő, helytörténész köszöntése (ke)
(2015/3.)
Pallagi János (Berlász Melinda) (2005/1.)
Dr. Pásztor Zsuzsa köszöntése 70. születésnapján (Masopust Katalin) (2005/5.)
Patócs
Lajos kitűntetése (Csemadok Közművelődési Díj –Galánta, 2015. január 25.)
(Csemadok Dunaszerdahelyi Területi Választmánya) (2015/2.)
Pauk
György hegedűművész-tanár kiegészítő sorai a Pauk Annáról szóló cikkhez
(2015/6.)
Péter Miklós:
Teöke Marianne, a jövő zongoratanára (2012/3.)
Posztumusz díszpolgári címmel ismerték
el Záborszky József (1918-2015) és Ugrin Gábor (1932-2013) életművét
(2015/6.)
Prőhle Henrik 75 éves születésnapjára (Fülep Márk) (2011/4.)
Raj Gizella 90
éves (Péter Miklós) (2010/6.)
Rázga József
Weiner Leó zenepedagógiai díjat kapott (Strém Kálmán) (1996/2.)
Róth Ede
hatvanadik születésnapjára (Domonkos Máté) (2008/2.)
Sebestyénné
Farkas Ilona kitűntetése elismerése (Vándor Andrea) (2015/3.)
Sikerrel zárult a
Fischer Annie centenáriumi év (Gramofon online) (2015/2.)
Sipos Éva
köszöntése 90. születésnapján (Szokolay Sándor, dr. Áment Ferenc Lukács,
Tihanyi László, Hollós Máté, Szendy Ágnes) (2009/4.)
Stark Tibor (Wolf Péter) (2005/1.)
Starker János (1924-2013). Sokan letérnek a helyes útról (Retkes Attila)(2013/5.)
Sz. Koncz István: A magunk sorsa. Beszélgetés a 80 éves Ivasivka Mátyással (2013/1.)
„Szerencsém, hogy a szakmám a hobbim…” Március 8-án volt 80 éves Földes Imre, a korszakos jelentőségű zenetörténész-professzor (MusiciansWho - Fürth Lívia) (2014/2.)
Szabó Ferenc János: Egy rövid
életpálya dokumentumai. Faragó György (1913–1944) (2014/4.)
Születésnapi köszöntő Péter Miklósnak
(dr. Gyimesi László) 2008/4.)
Szebenyi János
(Zelinka Tamás) (1999/5.*)
Szecsődi Ferenc (Strém Kálmán) (1997/2.*)
„Szerencsém, hogy a szakmám a hobbim…” Március 8-án volt 80 éves Földes Imre, a korszakos jelentőségű zenetörténész-professzor (MusiciansWho - Fürth Lívia) (2014/2.)
Szoboravatás Ádám Jenő (1896–1982) emlékére
Szigetszentmiklóson (Kincses Edit) és Zsigmond Attila avatóbeszéde (2015/6.)
Szilvásy László 80. születésnapján (Máté Balázs) (2006/4.)
Szokolay Sándor,
szeretve tisztelt mesterünk (Angi István) (2006/4.)
Szőnyi Erzsébet köszöntése 85. születésnapján. (Dr. Fehér Anikó) (2009/5.)
Szőnyiné Szerző Katalin: Laudáció Eősze László Magyar Örökség díjához (2013/5.)
Születésnapi köszöntő Péter Miklósnak (dr. Gyimesi László) 2008/4.)
Táblaállítás dr. Bárdos Kornél (1921-1993) zenetudós-tanár, ciszterci szerzetes emlékére (2013/5.)
Tamás Gergely Alajos (1915-1967)
- a majdnem elfelejtett ferences zeneszerző (Bozsai Gábor) (2015/6.)
Tanári
Kodály-díj Törőné Tóth Mártának (2015/1.)
Tanulmánykötet
Ujfalussy József (1920-2010) emlékére (2014/4.)
Tanulmánykötet
Ujfalussy József emlékére (dr. Ábrahám Mariann) (2015/4.)
Till Ottó 75 éves
(Zelinka Tamás) (1999/5.*)
Till Ottó 80 éves (Péter Miklós) (2009/5.)
Új kinevezések a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen (Dr. Vigh Andrea, dr. Dráfi Kálmán és dr. Mohay Miklós) (2013/5.)
Váczi Károly központi igazgató-helyettes Pedagógus-napi köszöntőjéből (1959/2.)
Vallomások. Palotás József hegedű- és szolfézstanár, tagintézmény-vezető 70 éves (Varga Géza) (2014/3.)
Válogatás a magyar zenepedagógusok 2012. évi születési évfordulóiból (Zelinka Tamás) (2012/1-6.)
Válogatás a magyar zenepedagógusok 2013. évi születési évfordulóiból (Zelinka Tamás) (2013/1-6.)
Válogatás a magyar zenepedagógusok 2014. évi születési évfordulóiból (Zelinka Tamás) (2014/1-6.)
Válogatás a magyar zenepedagógusok 2015. évi születési évfordulóiból (Zelinka Tamás) (2015/1-4.)
Varga György életrútja. Az első falusi zeneiskolától az egyik legmodernebb fővárosi zeneiskoláig (Péter Miklós) (2011/2.)
Varsányi
Lászlóné Anni
köszöntése (A Pest megyei Vezetői Klub)
(2014/4.)
Vekerdy Tamás
pszichológus, író, a Waldorf-pedagógia egyik legjelesebb hazai képviselője 80 éves (MTI)
(2015/5.)
Z. Bacsák Erzsébet: Emlékezés Bartók Bélára, a pedagógusra (1962/5.)
Záborszky József
Magyar örökség-díjas köszöntése 90. születésnapján Megvalósult álom címmel
(2008/6.) (Z. T.)
Zákányi Zsolt
(Strém Kálmán) (1997/2.*)
Zempléni Kornél 90. születésnapjára (dr. Zsigmond Zoltán) (2012/4.)
Sikerrel zárult a
Fischer Annie centenáriumi év (Gramofon online) (2015/2.)
Zenei életünk kitüntetettjei 2013. augusztus 20. alkalmából (2013/4.)
Zeneművészeti életünk díjazottjai 2012. III. 15-én (2012. III.15.) (2012/2.)
Zugló
Díszpolgárává választották Záborszky Kálmánt (2014/5.)
Dr. Ábrahám Mariann: A zenei tehetségről.
Beszélgetés Schweitzer Katalin tanárnővel születésének 75. évfordulóján
(2012/1.)
Dr. Angi István: Akit tenyerén hordoz a Jóisten (Pécsi Géza köszöntése) (2010/5.)
Dr. Angi István: Emlékkönyv a jövőnek (2015/2.)
Bächer Iván: Kovács Dénes /2005/ (2015/1.)
Dr. Báll Dávid: Földes Andor (2013/6.)
Dr. Báll Dávid: Adalék
Földes Andor életének tanulmányozásához (2014/1.)
Bertha János: „Magyar Művészetoktatásért”
Plakett-
Dr. Csehi Ágota: Clara Schumann (1819-1896)
művészetére és személyiségére emlékezünk
halálának 120. évfordulója alkalmából (2016/2.)
Dombóvári János: Születésének
bicentenáriumán Mosonyi Mihályra (1815-1870) emlékeztek Sátoraljaújhelyben. Bonusz: Mosonyi Mihály műveinek a jegyzéke Szilavári
Károly összeállításában, Scholcz Péter és Kassai István kiegészítéseivel,
korrekcióival (2015/4.)
Fittler Katalin: Halandó kézzel – halhatatlanul. 50 éves a Liszt Ferenc Kamarazenekar (2013/3.)
Gál
József: Egy szombathelyi hegedűművésznő. A 115 éve született Bárdos Alice hegedűművész-tanár
emlékezete (Muzsika folyóirat -1999) (2014/4.)
Geiger György: Ballada és ellenballada az ifjúságról (Ránki Györgyre emlékezve) (2012/4.)
Hollós Máté: Találkozás Pongrácznál és Pongrácczal (2012/2.)
Dr. Kerek Ferenc: „A szülőföld kötelez”.
Emlékezés Bartók Béla halálának 70.
évfordulóján. A nagyszentmiklósi Bartók
ünnepen és a Stuttgarti Balassi Intézetben
elhangzott beszéd szerkesztett változata (2015/6.)
Kocsis Katalin: A vészkorszak nagykanizsai zeneművész
áldozatai (2015/4.)
- Pásztor Irma
(1894-1944) zongoratanár
- Pauk Anna (1910-2000) énekművész-tanár )
- Büchler Margit (1914-1944) zongoratanár
- Strém Kálmán (1934-2005) szociológus, hangversenyrendező, zenei
író
Kocsis Katalin visszaemlékezései néhai nagykanizsai
muzsikusokról (2015/6.)
- 115 éve
hunyt el Grünbaum József (1826/27-1900) zeneművész-tanár
- 105 éve született Rácz Lajos (1910-1986) zenetanár
-
100 éve hunyt el Venczel Rezső
(1844-1915) zenetanár
Dr. Kovács Ilona: A zeneszerző-Dohnányi (2012/5.)
Dr. Kovács Ilona: Dohnányi tanár úr. (A zeneszerző születésének 135. évfordulójára) (2012/4.)
Kőry Ágnes: Terézvárostól Theresienstadtig. Weisz Ferencz (1893-1944) élete és
munkássága (2015/5.)
Lajtha Ildikó: 50 éve történt (2013/2.)
Prof. Dr. Maczelka Noémi DLA:
Zongorajáték és zongoratanítás. Bódás Péter (1936-1995) művészete (2002)
(2015/5.)
Morva Péter: Egy ország Karcsi Bácsija 90 éves
(2015/5.)
Sapszon Ferenc:
2015. december 16., Kodály Zoltán 133. születési évfordulója (Elhangzott a
Magyar Kodály Társaság születésnapi megemlékezésén) (2016/1.)
Retkes Attila Népszavában megjelent interjúiból:
- Kitárul előttem a világ (Rost
Andrea)
(ROST Andreahttp://nepszava.hu/cikk/1071316-rost-andrea-kitarul-elottem-a-vilag
(szept. 28.)
- Néha elfog egy különleges
izgalom (Frankl Péter)
(FRANKL Péter: http://nepszava.hu/cikk/1071797-neha-elfog-egy-kulonleges-izgalom
(okt.2.)
Portrék
A „Doppler Projekt”- Egy nyolcéves
kutatómunka története és eredményei. Fábián Tímea interjúja Claudi Arimany spanyol fuvolaművésszel (2015/5.)
A
Kodály-módszer közösségteremtő ereje – stúdióbeszélgetés B. Horváth Andrea
karnaggyal (A Vatikáni Rádió hangfelvétele) (2014/6.)
"A Kodály-módszernél ma sem találni jobbat". Dr. Vigh Andrea a megújult zenei tanárképzésről, a mindennapi éneklésről, a XXI. századi módszerekről (Réfi Zsuzsanna) (2014/3.)
„A magyar gitározás abszolút versenyképes!” Interjú dr. Vas Bence gitárművésszel, a tavaszi országos szakközépiskolai gitárverseny zsűrijének elnökével (Fehér Márta) (2013/3.)
A szeretet a lényege és a motorja a zenének is.” Józsa Ágnes interjúja Vásáry Tamással (2014/3.)
A színpadon tanultam meg mindent. Beszélgetés Miklósa Erikával (Kritika - Józsa Ágnes) (2014/2.)
A
tanítás és a zene éltet. Interjú Botvay Károly gordonkaművész-tanárral
(Szepesi Krisztina, Pesti Műsor/MMA 74. Hírlevél) (2015/1.)
A tehetség elég?
– Művész. Nő. Külföldön. Őszintén. Beszélgetés
Baykov Boglárkával (Hegedüs
Tímea Szilvia)
„A teve púpját meg kell rakni”. Interjú Némethy Attila zongoraművész-tanárral
(Bokor Gabriella – Legato 34. szám) (2015/2.)
„A zenei adottságot nem lehet tanítani”.
Interjú Kovács
Anikó hegedűművész-tanárral (Bokor
Gabriella) (2016/1.)
„A zeneoktatás esélyt ad a jobb minőségű felnőtt-életre”. Magyar Margit a köznevelési törvényről, tankerületekről, megújulásról (Réfi Zsuzsanna) (2012/3.)
A
zenélés egy életforma. Interjú Hamari Júlia művésznővel novemberi
mesterkurzusa előtt. (Zsekov Éva Mónika) (2014/5.)
A zenélésből meríteni. Interjú dr. Vigh Andreával, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektorával (Legato - Bokor Gabriella) (2014/2.)
„A zenélést, az éneklést felírnám receptre”. Katonáné Malmos Edit feladatokról,
tanításról, közösségteremtésről (Réfi
Zsuzsanna) (2016/2.)
„A zenének varázshatalma van”. Beszélgetés Medveczky Ádámmal, Kossuth, Liszt, Bartók-Pásztory, Artisjus-díjas karmesterrel miskolci bérletes koncertje előtt (Zsekov Éva Mónika) (2014/3.)
„Adják bele szívüket-lelküket a zenélésbe” – Beszélgetés Vermes Mária hegedűművésszel (Kovács Ilona) (2013/5.)
Ajándék
Békés-Tarhosról. Sebestyénné Farkas Ilona ének-zenetanárral, karnaggyal
Radóczy Jusztina beszélget (A SZÍV c. lelkiségi folyóirat után)
(2015/1.)
Femme
fatale az űrben. Beszélgetés Virágh
András Gábor Istvánffy Benedek-díjas zeneszerzővel (Bokor Gabriella)
(2015/6.)
Az
ének-zene tárgy a közoktatásban. Az iskolai zeneoktatás válsága. Dr. Nemes
László Norbert zenekultúráról, zenepedagógiáról. „Kutatómunkával
sikerült már bizonyítani, hogy az ének-zene az egyik legelutasítottabb tantárgy
az iskolákban” (ZeneKar
- Csengery Kristóf) (2014/4.)
„Az embert a művészet teszi emberré”. Marton
Árpád szegedi interjúja Rév Lívia Párizsban élő világhírű
zongoraművész-tanárral (2012/3.)
„…az biztos, hogy kell egy nagyon jó tanár is.” Szabadi Vilmos hegedűművésszel, a LFZE egyetemi docensével (Bokor Gabriella) (2014/1.)
Beszélgetés
dr. Vígh Andrea hárfaművésszel, a LFZE rektorával (Réfi Zsuzsanna)
(2014/3.)
Bárdos Szimpózium, Debrecen, 2014. Pódium-beszélgetés Kocsár Miklós zeneszerzővel. A beszélgetőtárs: Ittzés Mihály (2015/3.)
Beszélgetések Sapszon Ferenccel - Helyezzük előtérbe a
zenei oktatást! (Hrecska Renáta
/ Magyar Hírlap) + Pályafutásának
alakulása és a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola története (MMA felvétele, 2015. III.) (2015/6.)
Csillagórák. Interjú
Devich Sándorral (1935-2015), a
Zeneakadémia professor emeritusával 2015 szeptemberében (Bokor Gabriella)
(Legato 41.)
Dallal
hódítják a világot. Interjú Szabó Dénessel (Kelet-Magyarország/MMA 74.
Hírlevél) (2015/1.)
Egymásra
találni… a kamarazenében. Interjú Fülei Balázzsal (Bokor Gabriella)
Ezt a
pályát cérnával kell bírni. Polgár Lászlóval
Retkes Attila beszélgetett 2001) (2015/6.)
„Fontos lenne, hogy a szakmával
foglalkozzunk a legtöbbet”. Interjú Balázsané
Szatmári Éva zongoraművész-tanárral, a ZETA egyik alelnökével (Réfi Zsuzsanna) (2015/6.)
Generációk orgonazenéje. Beszélgetés Virágh Andrással, a X. Országos Orgonaverseny zsűri elnökével (Bokor Gabriella) (2013/5.)
Gracza Antal, a
bácskossuthfalvi általános iskola nyugalmazott ének-zenetanára (Herceg
Elizabetta) (2015/2.)
Gyergyóremetei
Figaro Rossini operájában
Beszélgetés
Molnár Levente operaénekessel (Erdősi-Boda Katinka) (2016/2.)
Hangok után
zene. Interjú Farkas Gáborral, a LFZE zongoraművész-tanárával (Bokor Gabriella) (2015/6.)
Helyzetjelentés
a finn végekről. Tharan Marianne interjúja dr. Kádár György Finnországban
élő zenetanárral (2014/5.)
Herczku Ágnes kalandvágyó bandázása
(Retkes Attila / Népszava, 2015. IX. 25.) (2015/5.)
Interjú dr. Don
Ester (of Music Education at Ball State University School of Music,
Indiana, United States) professzorral (Buzás Zsuzsa) (Az eredetileg angol
nyelvű beszélgetést Somlai Zsófia fordította) (2015/4.)
Interview with Dr. Don Ester, Professor of Music Education at Ball
State University School of Music, Indiana, United States (Zsuzsa Buzás) 2015/4.)
Interjú dr. Robert Palmerrel, az indiana-i Ball State University, School of Music zongora- és orgonatanszékének tanszékvezető egyetemi tanárával (Buzás Zsuzsa) (2014/5.)
Képességfejlesztés
játékosan. Interjú Aczél Balázzsal
(tehetseg.hu) (2015/3.)
Kodály Zoltánné Péczely Sarolta
bízik abban, hogy a Kodály-módszer alkalmazása
újra lendületet kaphat Magyarországon (Hirado.Hu) (2015/5.)
Lehet így is… Ajándékozó visszatérés.
Beszélgetés Tschurl Károly brácsaművésszel. A beszélgetőtárs Ittzés Mihály
(2016/1.)
"Magam
sem gondoltam, hogy ennyire tanárrá is válhatok". Prunyi Ilona
életmentő zongorázásról, oktatásról, növendékekről, jubileumról (Réfi Zsuzsanna)
(2014/5.)
Matuz
István:
Fejetlenen – jelenet fejetlen fuvolá(s)ra. A gyakorlás művészete, avagy a
gyakorlás is művészet? Egy rég megálmodott Stúdium margójára (Fülep Márk)
(2014/6.)
Mire csillannak fel a szemek?
Interjú Fischer Ivánnal, a Budapesti Fesztiválzenekar zeneigazgatójával
(Galambos Ágnes) (2013/3.)
Nem
éltem hiába. Interjú Szőnyi Erzsébettel (Hegyvidékújság.eu/MMA 74.
Hírlevél) (2015/1.)
„Nincs
reménytelen
eset, csak az idő volt még
kevés…” Gulyás Csilla minden korosztályt örömmel tanít a hárfázás szeretetére (Réfi
Zsuzsanna) (2015/4.)
Portréfilm
Fischer Ivánról (2015/3.)
„Szerencsém, hogy a szakmám a hobbim…” Március 8-án volt 80 éves Földes Imre, a korszakos jelentőségű zenetörténész-professzor (MusiciansWho - Fürth Lívia) (2014/2.)
„Szereti Ön Strausst?” – Beszélgetésem egy kínai zenebaráttal (Szabó Adrienn) (2014/3.)
Tamás Gergely Alajos (1915-1967) - a majdnem elfelejtett ferences zeneszerző (Bozsai Gábor) (2015/6.)
Új hang
születik. A Duo Musiciens Libres bemutatkozik (Bokor Gabriella) (2016/1.)
Vallomások. Palotás József hegedű- és szolfézstanár, tagintézmény-vezető 70 éves (Varga Géza) (2014/3.)
„Várom a csillagot, és a csillag
megszületik”. Mohayné Katanics Máriával
beszélget Albert Zsuzsa (2003) (2016/2.)
Zene és költészet – Interjú Deák-Sárosi Lászlóval (Ladislaus
Horatius) (2015/5.)
Zenetér:
Harmóniát teremteni – kórusban és iskolában. Székely Árpád, a
Kolozsvári Református Kollégium igazgatója zenetanár és karnagy portréja.
Szerkesztette: Benkő Judit. Fotók: Molnár Ferenc (Zeneszó).
Filmezte: Essig József, Tóth
Guttman Elemér (2015/6.)
„Zenélni
kell…” Josef Mertin beszél életéről és a zenetudományról I és II. rész (Urbanetz-Vig
Margit) (2014/6.)
Zenével
lekötni az energiákat. Beszélgetés Szenthely Miklós Kossuth-díjas hegedűművész-tanárral,
a Virtuózok zsűritagjával (Bokor Gabriella) (2015/1.)
Dr. Ábrahám Mariann: „Ahol a kincsed, ott a szíved is”. Beszélgetés Bokor Györggyel, a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnázium igazgatójával. (2009/5.)
Dr. Ábrahám Mariann: Akikre büszkék lehetünk… (Balogh Ádám 9 éves, Horváth Benedek 18 éves, Kaneko Miyuji 18 éves) (Közreadta: Ábrahám Mariann) (2008/3.)
Dr. Ábrahám Mariann: A zenei tehetségről.
Beszélgetés Schweitzer Katalin tanárnővel (2012/1.)
Ábrahám Mariann: Beszélgetés Balassa Sándor zeneszerzővel a zenetanítás jelenéről és jövőjéről (1994/1.)
Dr.
Ábrahám Mariann: Beszélgetés Nádor György professor emeritussal a
nyíregyházi országos zongoraversenyről (2013/3.)
Dr. Ábrahám Mariann: Beszélgetés Major Edittel, a budapesti Rácz Aladár Zeneiskola AMI zongoratanárnőjével és Megyimóreczné Schmidt Ildikó tanárnővel, a pécsi Liszt Ferenc Zeneiskola tanárával (2008/5.)
Ábrahám Mariann: Betekintés Soproni József alkotóműhelyébe. Beszélgetés a szerzővel a Jegyzetlapok c. zongoradarab-sorozatról (1984/8-9.)
Ábrahám Mariann: Hatvanöt év tapasztalatainak összefoglalásaként. Máthé Klára: Felkészítés a zenei pályára (1985/11.)
Ábrahám Mariann: Interjú Dezső Mariannával („Tanárfüggő”) (2004/2.)
Ábrahám
Mariann: Lépésről
– lépésre… zongorára, 4 kézre Sári József új négykezes zongoradarab-sorozatáról
beszélget a szerzővel (1984/8-9.)
Ábrahám Mariann: Miért is volt ő (Máthé Miklósné) kiváló?(1995/5.)
Ábrahám Mariann: Miért Kiváló? Néhány gondolat Máthé Miklósné (Klári néni) óráinak hallgatása nyomán (1979/12.)
Aradi Péter: „Nem jelentős zenét szeretnék írni, hanem szépet”. Találkozás Szokolay Sándor zeneszerzővel. (2014/1.)
Avedikian Viktória: Kertész András, a Musicianswho.hu igazgatója (2006/5.)
Nagygyörgy Sándor portréi zeneszerzőkről, előadóművészekről (Szerk. Ábrahám Mariann (2013/4.)
„Szerencsés csillagzat is kell…” Beszélgetés Ábrahám Márta hegedűművész-tanárral, a IX. Országos Bartók Béla Hegedű-duó Verseny (2013. IV. 19-20.) zsűri-elnökével (Bokor Gabriella) (2013/4.)
Dr. Ábrahám Mariann: Akikre büszkék lehetünk… (Balogh Ádám 9 éves, Horváth Benedek 18 éves, Kaneko Miyuji 18 éves) (Közreadta: Ábrahám Mariann) (2008/3.)
Dr. Ábrahám Mariann: A zenei tehetségről.
Beszélgetés Schweitzer Katalin tanárnővel (2012/1.)
Ábrahám Mariann: Beszélgetés Balassa Sándor zeneszerzővel a zenetanítás jelenéről és jövőjéről (1994/1.)
Dr.
Ábrahám Mariann: Beszélgetés Nádor György professor emeritussal a
nyíregyházi országos zongoraversenyről (2013/3.)
Dr. Ábrahám Mariann: Beszélgetés Major Edittel, a budapesti Rácz Aladár Zeneiskola AMI zongoratanárnőjével és Megyimóreczné Schmidt Ildikó tanárnővel, a pécsi Liszt Ferenc Zeneiskola tanárával (2008/5.)
Ábrahám Mariann: Betekintés Soproni József alkotóműhelyébe. Beszélgetés a szerzővel a Jegyzetlapok c. zongoradarab-sorozatról (1984/8-9.)
Ábrahám Mariann: Hatvanöt év tapasztalatainak összefoglalásaként. Máthé Klára: Felkészítés a zenei pályára (1985/11.)
Ábrahám Mariann: Interjú Dezső Mariannával („Tanárfüggő”) (2004/2.)
Ábrahám
Mariann: Lépésről
– lépésre… zongorára, 4 kézre Sári József új négykezes zongoradarab-sorozatáról
beszélget a szerzővel (1984/8-9.)
Ábrahám Mariann: Miért is volt ő (Máthé Miklósné) kiváló?(1995/5.)
Ábrahám Mariann:
Miért Kiváló? Néhány gondolat Máthé Miklósné (Klári néni) óráinak
hallgatása nyomán (1979/12.)
Avedikian Viktória: Kertész András, a Musicianswho.hu igazgatója (2006/5.)
„Az embert a művészet teszi emberré”.
Marton Árpád szegedi interjúja Rév Lívia Párizsban élő világhírű
zongoraművész-tanárral (2012/3.)
Aradi Péter: „Nem jelentős zenét szeretnék
írni, hanem szépet”. Találkozás Szokolay Sándor zeneszerzővel.
(2014/1.)
Dr. Berlász Melinda: Harmincötéves a Bárdos Lajos Zenei Hetek kórusfesztivál (1977–2011) Beszélgetés Kempelen Tündével, a Bárdos Lajos Zenei Hetek alapító karnagyával és művészeti vezetőjével (2011/4 és 2011/5.)
Bokor Gabriella: „A legszebb a tanításban maga a zene… Interjú Dezső Mariannával, a tatabányai Erkel Ferenc Zeneiskola igazgatójával (2011/3.)
Bokor Gabriella: A zene és az azon túli világ. Interjúja Madarász Ivánnal (2010/3.)
Bokor Gabriella: „A zenében kockáztatni kell a szépségért”. Interjú Banda Pállal (2010/6.)
Bokor Gabriella: „Abból elindulni, amit otthonról hoznak…” Interjú Snétberger Ferenccel (2012/4.)
Bokor Gabriella: Egymásra találni… a kamarazenében. Interjú Fülei Balázzsal (2013/4.)
Bokor Gabriella: Generációk orgonazenéje. Beszélgetés Virágh Andrással, a X. Országos Orgonaverseny zsűri elnökével (2013/5.)
Bokor Gabriella: Mindenkihez egyénileg kell megtalálni az utat. Interjú Szabó Péter gordonkaművésszel (2011/4.)
Bokor Gabriella: „Szerencsés csillagzat is kell…” Beszélgetés Ábrahám Márta hegedűművész-tanárral, a IX. Országos Bartók Béla Hegedű-duó Verseny (2013. IV. 19-20.) zsűri-elnökével (2013/4.)
Borbásné Köves Júliáról, Juci néniről (Szőnyiné Szerző Katalin) (2013/1.)
Budai Tímea: Vásáry André - A siker útján (2013/2.)
Büky Virág: Pótolni mindazt, ami hiányzik. Interjú Angela Tosheva bolgár zongoraművésznővel (2007/5.)
Deák Ágnes: MESTEREIM. Tanulóéveim
Rados Dezsőnél, Weiner Leónál és Szabolcsi Bencénél (2013/2.)
Csanda Mária: „Ha szívvel-lélekkel teszem a dolgom, azt a gyerekek észreveszik. Beszélgetés Zámbó Ferencné Perger Erzsébet ének- szolfézstanárral (2011/4.)
Dr. Csehi Ágota: Néhány gondolat a zene határok nélküli internacionális küldetéséről. Beszélgetés Ladislav Burlasszal, a szlovák zenei élet kiemelkedő alakjával (2011/3. és 2011/5.)
Czigány
György: Napsugarak zúgása (2015/1.)
-
Füst Milán Rácz Aladárról beszél,
-
Fél óra Ungár Imre otthonában
Dr.
Fehér Anikó: „A gyerekkel való kapcsolat nagyon meghatározó” Interjú Papp
Károlyné Papp Zsuzsával (2012/2.)
Dr. Fehér Anikó: A muzsika és a japán katona… Beszélgetés Orosz Erzsébet karnaggyal, a budapesti Árpád Gimnázium énektanárával (2010/2.)
Dr.
Fehér Anikó:„Ami szól, az szól!” Interjú Záborszky Józseffel. (Muzsika a
katedrán. Beszélgetés 25 magyar pedagógussal c. interjú kötetből) (2012/2.)
Dr. Fehér Anikó: „Egyenként építem bele a kórusom tagjait a zenébe”. Interjú M. Katanics Máriával (2012/5.)
Dr. Fehér Anikó: „Mindenki egyért, egy mindenkiért” - Ugrin Gábor (2013/4.)
Dr.
Fehér Anikó: „Mindenkit érhet zenekar!” Interjú Párkai István professzor
emeritusszal. (Muzsika a katedrán. Beszélgetés 25 magyar pedagógussal c.
interjú kötetből) (2012/3.)
Dr. Fehér Anikó: „Ne csak a népdalt szeressék, hanem egymást is…” Bodza Klára „Oscar-díja” (2007/5.)
Dr. Fehér Anikó: „Nem tanítgatni kell, hanem
megtanítani konkrét, mérhető dolgokat”. Beszélgetés dr. Mindszenty
Zsuzsánnával (2011/3. és 2011/4.)
Dr.
Fehér Anikó: „Szerelemmel kell szeretni a zenét, de akit tanítunk, tán még
jobban”. Interjúja Bartalus Ilonával (2012/4.)
Dr. Fehér Anikó: Dr. Szőnyi Erzsébet köszöntése 85. születésnapján. (2009/5.)
Fehér
Márta: Most kezdődik a neheze. Interjú Nagy Péterrel, a 2011. évi Liszt Ferenc
Nemzetközi Zongoraversenyről (2011/6.)
Fehér Márta: Tehetséggondozás és egészségmegőrzés. Interjúja dr.
Masopust Katalinnal (2012/3.)
Ferenczi Anna: Hegedűs a zongoránál. Részletek
a Hegedűs Endréről készült interjúkötetből (2004/4.)
Feuer Mária: Banda Ede (2004/6.)
Fittler Katalin: Apanyelve: magyar:
Pedagógus-portrévázlat Michel Sognyról (2008/3.)
Fischer Annie
rendkívüli életéről Székely György közreadása (I-II. rész) (2005/6.)
Frank Oszkár köszöntése 80. születésnapján. „A tanítást folytatom, amíg mozogni tudok…” Szendi Ágnes interjúja (2002/5.*)
Fürth Lívia: „Elli néni, Shichtanz Lórántné szerint „a tanításba nem lehet belefáradni.” A zongoratanárnő 101. születésnapjára (2005/5.)
Fürth Lívia: Élménnyel juttatni tudáshoz az embereket. Interjú Várbíró Judittal (2008/6.)
Honti György: Zenei nevelés Szolnok megyében, avagy egy konok ember küzdelme. Interjú Patkós Imrével és Szatmári Dorottyával) (Az ELTE doktori iskolájának munkáiból. Vezető: dr. Trencsényi László) (2012/2.)
Hollós Máté: Tóparton Kokas Klárával (2009/6.)
Horowitz, Vladimir: Interjú a művésszel a
Szovjetszkaja Muzika 1960/8. számában megjelent cikk alapján (1960/7-8.)
Horváth Anikó: Csembalózni jó! I. Beszélgetés Czizmadia
Angelica csembalótanárral (2005/1.)
Horváth Anikó: Csembalózni jó! II. Beszélgetés
Schön Károlyné Tódy Ilona Éva csembalótanárral (2006/6.)
Horváth Anikó: Csembalózni jó! III.
Beszélgetés Soltész Anikóval, a Bartók Béla Zeneművészeti
Szakközépiskola tanárával (2008/3.)
Horváth Ildikó: Műszaki a zenészek között. Beszélgetés Ujházy Lászlóval (2008/3.)
Huszonhat évig a hatvanéves nagykőrösi zeneiskola igazgatójaként (Interjú Barna Eleknéval) (Szigeti Zsuzsa) (2013/3.)
Józsa Ágnes: A színpadon tanultam meg mindent. Beszélgetés Miklósa Erikával (2014/2.)
Juhász Előd:
Zeneközelben II.
-
Hámori József
(2015/4.)
-
Freud Tamás
(2015/5.)
Kovács Ilona: A magyar zene követei
Nagy-Britanniában.
-
Banda Pál gordonkaművésszel (2009/2.)
- Bogyay Katalinnal, a londoni Magyar
Kulturális Intézet igazgatójával (2006/5.)
- Edward Dusinberre-rel, a
Takács Vonósnégyes prímáriusával (2007/5.)
- Érdi Tamás zongoraművésszel
(2006/2.)
- Frankl Péter zongoraművész (2006/1.)
- Kőry Ágnessel, a londoni Bartók Béla
Zeneműhely létrehozójával (2005/5.)
- Pauk György hegedűművész (2006/3.)
- Rózsa Vera énektanárnő (2006/6.)
- Szabadi Vilmos hegedűművésszel
(2005/3.)
- Vásáry Tamás zongoraművésszel
Dohnányiról, Kodályról, zenéről (2008/3.)
- Perényi Miklós gordonkaművésszel 60.
születésnapja alkalmából (2008/4.)
- Székely Bálint hegedűművésszel
(2008/5.)
- Takács-Nagy Gáborhegedűművésszel
(2008/6.)
- Lukács Györgyi operaénekesnővel
(2009/1.)
- Szervánszky Valéria zongoraművésszel
(2009/6.)
Kovács Ilona: „A klasszikus értékek és a szerénység nagyasszonya” Beszélgetés Profánt Istvánné Vesztróczy Judittal 80. születésnapján (2010/5.)
Kovács Ilona: „Adják bele szívüket-lelküket a
zenélésbe” – Beszélgetés Vermes Mária hegedűművésszel (2013/5.)
Kovács Ilona: Kezdetek, karrier, kalandok –
Beszélgetés Ránki Dezső zongoraművésszel (2010/6.)
Kovács Ilona: Portrévázlat Faragó Györgyről. Beszélgetés Faragó György egykori tanítványával, Váczi Károlyné Löbl Lilivel (2010/2.)
Kovács Ilona: Vargáné Korchma Fruzsina, a mindig jókedvű fuvolatanár. (2011/4.)
Kovács Ilona: „Szolfézsreceptek” váci módra. Beszélgetés Falvayné Sisak Ágnessel és Brusznyai Margittal, a váci Bartók Béla Zeneiskola szolfézstanárával (2011/2.)
Kovács Ilona: Sir Peter Maxwell Davies, a királynő zenemestere (2005/5.)
Kovács Ilona: Weiner László-reneszánsz. Beszélgetés Dirk Hegemann brácsaművésszel (2010/3.)
L. Ritók Nóra: Az Igazgyöngy AMI (2013/1.)
Laczó Zoltán: A megfogantatástól a felnőttkorig… Beszélgetés az 50 éves PARLANDO szülőatyával, Szatmári Lászlóval. (2009/3.)
Laczó
Zoltán: Beszélgetés Dénes Lászlóval (Korona a pedagógiai
életművön)
-
I. rész (2003/6.)
- II. rész (2004/1.)
- III. rész
(2004/2.)
Laczó Zoltán: Foglalkozása: Énekmondó. SzJ szám: ?? nincs. Minősítése: Liszt Ferenc-díjas (Kobzos Kiss Tamásról) (2011/3.)
Prof. Dr. Maczelka Noémi DLA:
Zongorajáték és zongoratanítás. Bódás Péter (1936-1995) művészete (2002)
(2015/5.)
Márkusné Natter –Nád Klára: Farkas Ferenc (1905-2000) (2011/1.)
Morva Péter: Egy ország Karcsi Bácsija 90 éves
(2015/5.)
Pajor Éva: Beszélgetés Alföldiné
Dobozi Eszterrel, Ladics Tamásnéval, és Dratsay Ákossal, a
kecskeméti Kodály Iskola tanáraival (Az elsők között) (2006/3.)
Pajor Éva: Interjú Belleiné Horváth Györgyi bajai csellótanárral (2007/1.)
Pajor Éva beszélgetése Varsányi Lászlóné zongoratanárral (2005/5.)
Pósa
Zoltán: Szimfónia Program a szegény családok gyerekeinek. „A zenélő közösségek
esélyt adnak a boldog felnőttkorra”. Interjú Kupper András országgyűlési
képviselővel) (2012/5.)
Retkes Attila Népszavában megjelent interjúiból (2016/1.)
- Kitárul előttem a világ (Rost Andrea)
- Néha elfog egy különleges izgalom (Frankl Péter)
Réfi Zsuzsanna: „A Muity egy márkanév”. Rangos állami kitüntetésben részesült egy zenetanár, aki egyben szakszervezeti vezető is (2010/4.)
Réfi Zsuzsanna interjúja „A nyugodt nevelés oktatás éve?” Ember Csaba tragédiának tartja, hogy nincs átjárás az elméleti és gyakorlati képzés között (2008/5.)
Réfi Zsuzsanna: „A zeneoktatás esélyt ad a jobb minőségű felnőtt-életre”. Beszélgetés Magyar Margittal a köznevelési törvényről, tankerületekről, megújulásról (2012/3.)
Réfi Zsuzsanna: Az éneklés az úton levés öröme.
Kiss Noémi Kanadában tanul és tanít (2009/6.)
Réfi Zsuzsanna: Capricciók mindenkinek. Szenthelyi Miklós új cd albuma nemcsak hegedűsöknek szól (2010/2.)
Réfi Zsuzsanna: „Ezt a feladatot mindig szolgálatnak tekintettem” Interjú Laczó Zoltánnal (2010/2.)
Réfi Zsuzsanna: Régi-új igazgató, új fenntartóval.
Ember Csaba pályázati lehetőségekről, finanszírozásról, túlélésről.
(2012/2.)
Réfi Zsuzsanna: „Nem kérdőjelezik meg az alapfokú művészeti iskolák létét és fontosságát". Ember Csaba pluszórákról, álláshelyekről, pótlékokról, pedagógus karról (2014/1.)
Réfi Zsuzsanna: „Találja meg mindenki önmagát a zenében.” Kovács Kálmánné zsűrizésről, tanításról, tanárokról és ars poeticáról
Réfi Zsuzsanna: Zeneiskolák életre hívója. Török
György zenéről, tanításról, hivatásról (2011/3.)
Sebők György (Az
előadóművészi képesség gyökerei Sebők György művészetében (Dombi
Jánosné) (2003/1.)
Solymosi Tari Emőke: „Az elsődleges kívánsága
a mély, benső átélés volt.” Adalékok Lajtha László tanári portréjához Antal
Lívia énekművésznőtől (2008/3.)
Solymosi Tari Emőke: „Csak a zene volt
fontos”. Beszélgetés Kemény Endrével Lajtha Lászlóról, a Nemzeti
Zenedéről, a kamarazene-tanításról és sok másról (2008/1.)
Solymosi Tari Emőke: Egy éves a Liszt Ferenc Emlékmúzeum Franz Schubert Köre (Beszélgetés Eckhard Máriával) (1995/4.*)
Solymosi Tari Emőke: „Kizárólag a zenére
összpontosítok”. Beszélgetés Perényi Miklóssal, Rohmann Imrével és
Stulller Gyulával (2001/6.)
Solymosi Tari Emőke: Erkölcsöt csak példamutatással lehet tanítani. Budapesti beszélgetés Yehudi Menuhinnal (1996/5-6.)
Solymosi Tari Emőke: Beszélgetés Járdányi
Gergely nagybőgőművésszel és a „Hangszervarázs” c. CD-jéről (2007/2.)
Solymosi Tari Emőke: „Lajtha pedagógusi vénája
legalább olyan erős volt, mint a zeneszerzői”. Arányi-Aschner György
zeneszerzővel Lajtha László zeneszerzésóráiról, a „42-es cipőről”, és arról,
hogy mitől lesz egy komponista sikeres (2008/2.)
Szabó Katalin
zongoratanárral, Bogányi Gergely első zongoratanárával beszélget Szőke
Cecília (2004/6.)
Szatmári
Lászlóval és Szatmáriné Lechnitzky Erzsébet ny. igazgatókkal, zenetanárokkal
beszélget Solymosi Tari Emőke.
-
I. rész (2005/3.)
- II. rész (2005/4.)
Sz. Koncz István: A magunk sorsa. Beszélgetés a 80 éves Ivasivka Mátyással (2013/1.)
Dr. Székely György: Fischer Annie
rendkívüli életéről (I-II. rész) (2005/6.)
Szendi Ágnes: Egy zenepedagógus műhelytitkai.
Interjú Frank Oszkár zeneszerző-zenetanárral 85. születésnapja
alkalmából (2007/5.)
Szőnyiné Szerző Katalin: Borbásné Köves
Júliáról, Juci néniről (2013/1.)
Szirányi Gábor: Egy Bartók tanítvány – Szalay
Stefánia – visszaemlékezése II/1. rész (2008/4.)
Szirányi Gábor: Egy Bartók tanítvány – Szalay Stefánia – visszaemlékezése II/2. rész (2008/5.)
Szirányi Gábor: Szendy Árpád Liszt Ferenc tanítványa. Tanulóévek (2011/1.)
Szirányi Gábor: Szendy Árpád tanári pályafutása (1890-1896) (2011/2.)
Szirányi Gábor: Szendy Árpád tanári pályafutása (1896-1906) (2011/2.)
Szirányi Gábor: Szendy Árpád tanári pályafutása (1907-1911) (2011/2.)
Szirányi Gábor: Szendy Árpád tanári pályafutása (1911-1913) (2011/2.)
Szirányi Gábor: Szendy Árpád tanári pályafutása (1914-1916) (2011/2.)
Szirányi Gábor: Szendy Árpád tanári pályafutása (1917-1918) (2011/2.)
Zsekov Mónika: Weiner Leó pedagógiai munkássága egy volt növendék visszaemlékezése alapján. Beszélgetés Deák Ágnes hegedűművész-tanárral (2010/6.)
Országos
és nemzetközi versenyek, találkozók
II. Országos hangjegykártya verseny az esztergomi Zsolt Nándor Zeneisko-lában (Stipkovits Fülöp, Spiegel Mariann) (2010/4.)
III. Budapesti
Gyermek- és Ifjúsági Kamarazenei Fesztivál (2015. XII.4-6.) (Gulyás Csilla)
(2016/1.)
III. Országos Kodály Zoltán Kamaraének Találkozó (Budapest, 2014. IV. 12.) (2014/3.)
IV.
Nemzetközi Hegedű Fesztiválról (Törökszentmiklós, 2015.
március 27-28.)
(dr. Sárosi György) (2015/3.)
IV. Regionális Szolfézsverseny, 2014 Esztergom (Daragó Rita Laura) (2014/3.)
XI. Kadosa Pál Zongoraverseny – Léván (2014/1.)
A IV. Országos Zathureczky Ede Emlékversenyről (Szesztay Zsoltné) (2014/3.)
A VIII. Országos Jeney Zoltán Fuvolaverseny
eredményei 2015. március 27-29. (2015/3.)
A VIII. Országos Zeneiskolai Zenekari Verseny díjazottjai (Dunaújváros, 2014. IV. 25-27.) (2014/3.)
A Hétszínvirág film sikere (2012/3.)
„A magyar gitározás abszolút versenyképes!” Interjú dr. Vas Bence gitárművésszel, a tavaszi országos szakközépiskolai gitárverseny zsűrijének elnökével (Fehér Márta) (2013/3.)
A zeneakadémisták győzelmével fejeződött
be a VI. Popper Dávid Nemzetközi
Csellóverseny (Onczay Csaba) (2016/1.)
A zongoraművészet tradíciói – Magyarország. Szimpózium a Bécsi Zeneművészeti Egyetemen. (dr. Marlies Nussbaumer, fordította: Baranyi Klára) (2010/6.)
A
zsűri összekacsint. Várdai sikere a huszadik zsolnai fesztiválon (Hollós
Máté)(2010/4.)
Akkreditáltan tovább képezve (László Éva) (2007/4.)
Alapfokú
művészeti iskolák számára 2014. március-május között megrendezett országos
tanulmányi versenyeken díjazottak névsora (2014/4.)
-
VIII. Országos Verseny a továbbképző évfolyamokra járó tanulók számára
-
VII. Országos Népzenei Verseny
-
XIV. Országos Ütőhangszeres Kamaraverseny
-
VIII. Országos Zenekari Verseny
-
XI. Országos Kodály Zoltán Szolfézs- és Népdaléneklési Verseny
-
VIII. Országos Ádám Jenő Verseny
Bács-Kiskun megyei zongoristák találkozója
(Dombi Jánosné) (2004/2.)
Bács-Kiskun megyei zongoristák III. találkozója (Dombi Jánosné) (2006/1.)
Bács-Kiskun Megyei Zongoristák XI. Találkozója (Dombiné Kemény Erzsébet) (2014/1.)
„Bebújni a hangok mögé”. Interjú Perényi Eszter DLA, habilitált egyetemi tanár, professor emerita-val a 2013. évi XIV. Országos Koncz János Hegedűverseny tapasztalatairól (Bokor Gabriella) (2014/1.)
Beszámoló a IV. Farkas Ferenc Zongoraversenyről (Dr. Ruszinkóné Czermann Cecília) (2011/1.)
Beszámoló a XI. temesvári Eurorégiós „Alma Cornea Ionescu” versenyről (Zsigmondné dr. Pap Éva) (2013/3.)
Beszámoló az EPTA 9. Nemzetközi Zongoraversenyéről fiatal zongoristák számára. (Osijek, 2015. április 8-11.) (Ábrahám Mariann) (2015/3.)
Bozsoki kaleidoszkóp- Bozsoki Zenei Tábor és
Művészeti Fesztivál 2015 –Visszatekintés
(Össszeállította: Balogh G. Alexandra) (2015/5.)
„Debrecenbe kéne menni…”. Beszámoló a debreceni Kadosa Pál Zongora Emlékversenyről (Némethy Attila) (2014/1.)
„Érdekes
jelenségekkel találkoztunk!” Interjú Széplaki Zoltánnal, a VIII. Országos
Czidra László Furulyaverseny zsűri elnökével (Fehér Márta) (2013/3.)
„Ezért is jók ezek a versenyek!” Bokor Gabriella interjúja Hőna Gusztávval, a XI. Országos Szakközépiskolai Harsona- és Tubaverseny zsűri elnökével (2013/2.)
Generációk orgonazenéje. Beszélgetés Virágh Andrással, a X. Országos Orgonaverseny zsűri elnökével (Bokor Gabriella) (2013/4.)
„Hazám, hazám te mindenem...” Dr. Kerek Ferenc zsűritag gondolatai a VIII. Nemzetközi Simándy József énekverseny zárásakor (2013/4.)
Mosonyi Mihály Nemzetközi Zongoraverseny Debrecenben (2015. XI. 21.) (Felvégi Béla) (2016/1.)
Nemzetközi
ütőhangszeres siker (2014/5.)
Nemzetközi versenyek díjnyertes fiatal
zongoristái (Ábrahám Mariann) (2003/1.)
Nyári akadémia Debrecenben (Körber Tivadar) (2007/5.)
Szabó Marcell nyerte a 2014. évi Szegedi Nemzetközi Bartók Béla Zongoraversenyt (2014/3.)
„Szerencsés csillagzat is kell…” Beszélgetés Ábrahám Márta hegedűművész-tanárral, a IX. Országos Bartók Béla Hegedű-duó Verseny (2013. IV. 19-20.) zsűri-elnökével (Bokor Gabriella) (2013/4.)
Táncok billentyűkön. V. Zongorás Találkozó, Ráckeve (Darvassi Andrea) (2014/3.)
Ünnep. XIV.
Országos Zeneiskola Zongoraverseny (Nyíregyháza, 2016. III. 18-20.). Interjú
dr. Hargitai Imre
zongoraművész-tanárral, a zsűri elnökével (Ábrahám Mariann) (2016/2.)
Vörös Szilvia nyerte az I. Nemzetközi
Marton Éva Énekverseny fődíját (2014/5.)
Dr.
Ábrahám Mariann: Beszélgetés Nádor György professor emeritussal a
nyíregyházi országos zongoraversenyről (2013/3.)
Ábrahám Mariann: Nemzetközi Liszt Zongoraverseny, Los Angeles (2005/1.)
Arany Zsolt: Gondolatok az első országos
zeneiskolai harmonikaversenyről a zsűri szemszögéből (2003/6.)
Arany Zsolt: Harmonika háromszor. Összefoglaló
értékelés és egyéb gondolatok a Bogár István emlékére meghirdetett III.
Országos Harmonikaverseny kapcsán (2009/5.)
Arany Zsolt: Végre „nagykorú” lett a harmonika
Magyarországon! (A II. Országos Zeneiskolai Harmonikaverseny szakmai
értékelése) (2006/5.)
Arany Zsolt: Zárszó és összefoglaló értékelés a IV. Országos Harmonikaverseny tapasztalatai alapján (2012/3.)
Aszalós Tünde: IV. országos Zeneiskolai
Ferenczy György Zongoraverseny (2009. december 4-6.) (2010/1.)
Aszalós Tünde: IV. Budapesti Nemzetközi és III. „Chopin+….” Zongoraverseny, 2010.03.11 – 2010.03.15. (2010/3. és 2010/5.)
Aszalós Tünde: V. Országos Zeneiskolai Ferenczy György Zongoraverseny (Budapest, 2011. december 9-11.) (2012/1.)
Aszalós Tünde: Beszámoló egy „zongorapedagógiai misszió” újabb eseményéről (2014/2.)
Banda Ede: Gondolatok a nemzetközi „Pablo Casals” gordonkaverseny után (1963/11.)
Dr. Bednarik Anasztázia: Laudatio organi –
Postludium az I. Országos Zeneiskolai Orgonaversenyhez (Kiskunlacháza)
(2012/1.)
Bokor Gabriella: Generációk orgonazenéje. Beszélgetés Virágh Andrással, a X. Országos Orgonaverseny zsűri elnökével (2013/4.)
Bokor Gabriella: „Mindenkinek tudnia kell
Haydn és Mendelssohn játszani…” Beszélgetés Nagy Péter zongoraművész-tanárral
(2010/2.)
Bokor Gabriella: „Szerencsés csillagzat is kell…” Beszélgetés Ábrahám Márta hegedűművész-tanárral, a IX. Országos Bartók Béla Hegedű-duó Verseny (2013. IV. 19-20.) zsűri-elnökével (2013/4.)
Csajányi Melinda: A XII. Országos szakközépiskolai zongoraversenyről (2007/3.)
Dr. Csehi Ágota: Kadosa Pál zenei üzenete Szlovákiában (2010/1.)
Dr. Csehi Ágota: Kadosa-Liszt-Bartók művészete a szlovákiai Léván. Beszámoló a Kadosa Pál Zongoraverseny jubiláló 10. évfolyamáról (2012/1.)
Dr. Déri György: A Friss Antal Gordonkaversenyről (2015/3.)
Dr. Dominkó István: Egy kis Crescendo a nagy diminuendóban – beszámoló a IX, Crescendo Nyári Akadémiáról (2012/4.)
Fittler Katalin: Amikor a 12 nem egy tucat… Gondolatok a 2013. évi Lisznyay Szabó Gábor emlékére meghirdetett XI. Országos Orgonaverseny után (2013/2.)
Fürth Lívia: A verseny egy pillanatkép
(2005/1.)
Fürth Lívia: Magyar Kórusok Európában – III. Magyar Karvezető Konferencia (2004/3.)
Göncz Nándor: Pomázlista szaxofonosok (2011/1.
és 2011/2.)
Három napig zene. A II. Országos Bartók Béla Zeneiskolai Zongoraverseny margójára (Dr. Duffek Mihály) (2009/2.)
Herceg
Attila: A motiváció szerepe a versenyfelkészülésben illetve
–felkészítésben (2015/1.)
Herencsár Viktória: Cimbalom kongresszus Budapesten (2012/1.)
Herencsár Viktória: Cimbalomoktatás Pekingben (2007/3.)
Herencsár Viktória: Cimbalom szeminárium Linzben a Bruckner Művészeti Egyetemen (2012/2.)
Herencsár Viktória: Cimbalomtörténeti előadások általános iskolákban (2011/4.)
Herencsár Viktória: Sound of Eurasia (2012/1.)
Dr. Hontvári Csaba: Összegezés a XII. Országos Lubik Imre Zeneiskolai Trombitaversenyről (2012/1.)
Dr. Hontvári Csaba: Összegzés a XIII.
Országos Lubik Imre Zeneiskolai Trombitaversenyről (2015/3.)
Dr. Horváth Anikó: IV. Országos Zeneiskolai Csembalóverseny, 2012. (2012/2.)
Kálmán Gyöngyi: Énekeljenek a népek! – A
fődíjat is elhozta a nyíregyházi Pro Musica Leánykar (2004/3.)
Dr. Kerek Ferenc: II. Ella Philipp Nemzetközi Zongoraverseny-Temesvár (2009/1.)
Dr. Kerek Ferenc: IX. Országos Zongora Négykezes és Kétzongorás Verseny (2012/3.)
Dr. Kerek Ferenc: „Felelősséggel és kötelességtudattal segítette a fiatal tehetségek kibontakozását…” Gondolatok a Dunakeszin 2012. november 16-17.-én megrendezett V. Farkas Ferenc Zongoraverseny alkalmából (2013/1.)
Kostyál Kálmán: Hosszú idő eltelte után végre megrendezésre került a XIV. Országos Kamarazenekari Fesztivál Kőszegen, 2006. május 26-28. között (2006/5.)
Kovács Béla: A 2013. évi országos klarinétversenyről (2013/3.)
Körber Tivadar: Borsod-Abaúj-Zemplén megyei
zeneiskolások rézfúvós versenye (2008/3.)
Körber Tivadar: Ifjú zeneművészek nemzetközi nyári akadémiája – Debrecen 2008. (2008/4.)
Kuthy Tamás: A nemzetközi „Erkel Ferenc”
énekversenyről (1960/10.)
Laczó Zoltán: GYŐR – napsütésben, bárányfelhőkkel. Országos Zenei Nevelési Konferencia (2010. április 22-25.) (2010/4.)
Laczó Zoltán: Jubileumi zongoraverseny
Nyíregyházán, 2004. április 2-5. (2004/4.)
Laczó Zoltán: Ünnepeink. (XI. Országos
Zeneiskolai Zongoraverseny Nyíregyháza, 2007. március 16-19.) (2007/4.)
Laczó Zoltán: Tizenkettő – nem tucat! A XII. Országos Zeneiskolai Zongoraversenyről (2010/3.)
Magyar siker a tizennegyedik Los Angeles-i Nemzetközi Liszt Versenyen (Neszlényi Judit) (2011/2.)
Dr. Marczi Mariann: Szakmai beszámoló - London International Piano Symposium (2013.
február 8-10., London, Royal College of Music) (2013/2.)
Dr. Marczi Mariann: Szakmai beszámoló a 4. Újvidéki Nemzetközi Zongorapedagógiai Konferenciáról (2012/4.)
Márkus Tibor: Az I. Országos Zeneiskolai Jazz Versenyről (2012/1.)
Nagy
Ágnes: Ez egy csoda volt…… mifelénk így mondják. Tudósítás a XXI. Országos
Szólótáncfesztiválról (2013/2.)
Nagy Gabriella: X. Négykezes Találkozó Barcs (A beszámoló végén a díjnyertesek teljes névsorával) (2011/3.)
Némethy Attila: I. Nemzetközi Bartók
Zongoraverseny Szegeden (2004/3.)
Némethy Attila: III. Nemzetközi Bartók Béla
Zongoraverseny – Szeged (2008/4.)
Némethy Attila: 13. Országos Szakközépiskolai
Zongoraverseny, Békéscsaba (2009/4.)
Némethy Attila: X. Országos Szakközépiskolai
Zongoraverseny, Békéscsaba (2003/3.)
Némethy Attila: Második nemzetközi
Bartók-zongoraverseny (2006/3.)
Némethy Attila: Éljen Szekszárd (2004/3.)
Némethy Attila: Gondolatok egy zongoraverseny
ürügyén (2007/3.)
Némethy Attila: Országos Szakközépiskolai
Zongoraverseny, Békéscsaba (2005/3.)
Némethy Attila: Országos főiskolai Bach-zongoraverseny (2006/3.)
Némethy Attila: Tűnődések a IV. Nemzetközi Bartók Béla Zongoraverseny ürügyén (2010/4.)
Némethy Attila: Zenetanárok XIV. Országosa
Zongoraverseny, Szekszárd (2012/1.)
Némethy Attila: V. Nemzetközi Bartók Zongoraverseny Szegeden (Némethy Attila) (2012/3.)
Nemzetközi Konferencia – Gödöllő. 1998. szeptember 1-4. Varró Margit Szimpózium (Ábrahám Mariann) (1998/6. és 2016/2.)
Pajor Éva: A Starker János gordonkaversenyről.
Beszámoló négy díjazott és Mező László zsűri elnök véleménye alapján (Pajor
Éva) (2006/4.)
Pajor Éva: Starker János VIII. Országos
Gordonkaverseny Kecskeméten (2004/3.)
Muth Ágota Gizella: Beszélgetés Lehotka
Gáborral 70. születésnapján (2008/6.)
Péter Miklós: IV. Országos Zeneiskolai
Továbbképzős Verseny, Szentedre (2002/4.)
Péter Miklós: I. Országos Zeneiskolai
Csembalóverseny (2003/3.)
Péter Miklós: IV. Országos Zeneiskolai Rácz
Aladár Cimbalomverseny (2003/3.)
Péter Miklós: XI. Országos Ütőhangszeres Kamaraverseny,
Vác, 2005. (2005/4.)
Péter Miklós: VIII. Országos Zeneiskolai Kürtverseny, Kisújszállás, 2004. ápr. 15-18. (2004/4.)
Péter Miklós: XIII. Országos Friss Antal
Gordonkaversenyről Mező László, a zsűri elnöke (2012/1.)
Péter Miklós: A III. Országos Ferenczy György
Zeneiskolai
Zongoraversenyről.
Interjú Havasiné Darska Izabella zongoraművésszel, a Szent István Zeneiskola és
Zeneművészeti Szakközépiskola tanárával, a Ferenczy György Alapítvány és a
Ferenczy György Zongoraversenyek alapítójával, valamint Aszalós Tünde gyakorló
iskolai vezető zongoratanárral, szaktanácsadóval, az eddigi mindhárom Ferenczy
György Zongoraverseny zsűritagjával. (2008/4.)
Péter Miklós: Szigeti-Hubay Nemzetközi
Hegedűverseny. Interjú Perényi Eszterrel, a nemzetközi zsűri elnökével
(2008/1.)
Réfi Zsuzsaanna: „Akinek nincs önbizalma, ne álljon ki a pódiumra”. Sólyom-Nagy Sándor versengésről, éneklésről, hivatástudatról (2011/4.)
Réfi Zsuzsa: „Meg kell tanulniuk koncentrálni
és odafigyelni a partnerekre.” A budapesti harsonaversenytől a szatmári
rézfúvós napokig (2005/6.)
”Rév
Lívia” I. Dél-Dunántúli Regionális Zongoraverseny
(Nagy
Gabriella)
Sándor Frigyes: A Weiner Leó emlékére rendezett kamarazene-verseny után (1963/12.)
Dr. Szabó István: Beszámoló a VII. Országos
Maros Gábor Ütőhangszeres Szóló- és Duóversenyről (2012/3.)
Szatmári Zsolt: Zsűri elnöki beszámoló a XII. Országos Zeneiskolai Klarinétversenyről (2013/2.)
Szilágyi Pálma: 2013. évi kürtverseny-zárószavak (2013/3.)
Virág Barnabás: „Elkezdeni az első leckénél és befejezni a századiknál”. Szinkópa Vegyeskari Találkozó, 2014. (2014/3.)
20 éves Szlovákiai Magyar Zenebarátok Társasága (Dr. Csehi Ágota) (2011/1.)
30 éves a Veszprémi Dohnányi Ernő Zeneművészeti Szakközépiskola (Nagyné Prém Zsuzsanna) (2014/1.)
III. Nemzetközi Fuvolafesztivál - Pécelen (2014. október
17-19.) (Z.T.) (2014/6.)
XI. Crescendo Nyári
Akadémia, Tokaj. (2014.
július 28 - augusztus 11.)
(Füzesséryné Dudás Eszter) (2014/4.)
A 25 éves Budapest-Hegyvidéki Kamarazenekar 25 éves jubileuma (2013/3.)
A 100 éves Fővárosi Énekkar laudációja a Magyar Örökség Díj átvételekor (Zelinka Tamás) (2012/5.)
A Budapesti Ifjúsági Kórus jubileuma (Z.
T.) (2016/1.)
A
"Dicsőség" az égig szállt... (Végh Adrienne) (2015/6.)
A Gramofon 2015.
évi díjazottjai (2016/1.)
A helsinki vonósok magyarországi vendégszereplése (2014/4.)
A Hétszínvirág film sikere (2012/3.)
A
holokauszt és a magyar zenei emlékezet. Zenetudományi konferencia 2014. október
30-án az MTA BTK Zenetudományi Intézetében (Dobi Ildikó) (2015/1.)
A hűség nem évül el. Táblát avattak dr. Bárdos Kornél emlékére a hegy lábánál (Csányi Tamás) (2013/6.)
A kincsesház kapujában. Beszélgetés Solymosi Tari
Emőkével. – „Az élet kincsesháza”. Beszámoló az MMA Művészeti nevelés,
művészettel nevelés a közoktatásban c. konferenciájáról (Magyar Nemzet/MMA 89.
Hírlevél) (2015/6.)
A Kroó György AMI tanárai és diákjai a nemzetközi Crescendo Nyári Akadémián (Füzesséryné Dudás Eszter) (2015/4.)
A
Magyar Tudomány Ünnepe 2014. Az MTA egy hónapig tartó eseménysorozatáról
(2014/6.)
-
Dr. Dobi Ildikó PhD összefoglalója
-
Dr. Csépe Valéria: A hangok hatalma – a kognitív fejlődés és az újrahangolt agy
(videofelvételen)
„A művészeti nevelés fejlesztéséért”. UNESCO világkonferencia Szöulban (Dr. Bodnár Gábor) (2010/5.)
A
tehetséggondozást a jövő generáció szüleinél kell kezdeni! Beszámoló a szegedi
tehetségkonferenciáról (2014. XI. 29.) (MATEHETSZ Hírlevél) (2015/1.)
A világ legszebb iskolái I-III. (2015/3.)
A világ legszebb óvodái I-III. (2015/3.)
A zene ünnepe Kalocsán - a Bács-Kiskun Megyei Zongoristák Találkozója jegyében (dr. Dombiné dr. Kemény Erzsébet) (2015/6.)
Az
EPTA 2000 „Múlt-Jelen Jövő” Nemzetközi Kongresszus anyagából
(2001/1-2.)
-- EPTA - kongresszus, Budapest (Ábrahám Mariann)
-- Összefoglaló a továbbképzés előadásairól. Örömök kertje: zene (Urbánné Varga
Katalin)
-- Összefoglaló az improvizáció kurzusairól (Márkus Tibor)
EPTA-konferencia az interneten –
riport Zoltner Rudolffal (2001/1-2.)
Az I. Budapesti Nemzetközi Gitárversenyről (2014/6.)
Az El Camino Ifjúsági Szimfonikusok jubileumi turnéjának budapesti koncertjéről (2013. július 5.) (Fittler Katalin) (2013/4.)
Az
LFZE Zeneszerzés Tanszékének nemzetközi kapcsolatai (2014/6.)
Agócsy
László
emlékezete Pécsett (Nagy Ernő) (2015/1.)
Álmodtunk egy nagyot, álmodtunk egy
napot. Gondolatok a IV. Szinkópa Vegyeskari Találkozóról (Mihály Andrea)
Konferencia és sajtótájékoztató
(Domonkos Máté)
Ami
a tükrökön túl van – naplójegyzetek egy koncerthez
(Fittler
Katalin) (2011/1.)
AMT-Napok 2006. (Szendy Ágnes) (2006/6.)
Bács-Kiskun
megyei zongoristák XII. találkozója (Dombi Jánosné dr. Kemény Erzsébet)
(2015/1.)
Bartók-Fesztivál Londonban (Kovács Ilona)
(2007/4.)
Bartók
Béla Szlovák népdalok 3. kötetének bemutatója Pozsonyban (Dr. Csehi Ágota)
(2009/6.)
Beszámoló az 5. Hang Világkonferenciáról (Altorjay Tamás) (2012/6.)
Beszámoló a XI. temesvári Eurorégiós „Alma Cornea Ionescu” versenyről (Zsigmondné dr. Pap Éva) (2013/3.)
Beszámoló a Szilvay-fivérek 2014. évi nyári kurzusairól (Z. T.) (2014/4.)
Beszámoló a Zenei könyvtáros ismeretek I. tanfolyamról (Darvassi Andrea) (2012/3.)
Beszámoló dr. Paul Michel előadásáról (Sz. M.) (1961/1-2.)
Bozsoki
Zenei Tábor - Álomból valóság (Balog Alexandra - Belák Erzsébet)
(2014/4.)
„Dicsérjétek dobbal és tánccal, dicsérjétek fuvolával és gitárral!”
(Zsolt. 150,4) 50 éve a zene szolgálatában…
(Tihanyi József) (2015/3.)
Fényképes
beszámoló a Rokon Népek Napja alkalmából a budapesti Finn Nagykövetségen 2015. október 15.-én tartott Crescendo Szalonkoncertről
(Dudás Eszter) (2016/2.)
Egy híres
musical elő- és utóélete: „A mi Hairünk” (Dobi Ildikó) (2015/4.)
Egy Kórusfesztivál műhelye – a
játszóasztal mögül meglesve. Europa Cantat Pécs
2015 (Morva Péter) (2015/4.)
Emlékeztető a Magyar Pedagógiai Társaság
2015. III. 28.-i üléséről (dr. Trencsényi László) (2015/3.)
„Érdekes
jelenségekkel találkoztunk!” Interjú Széplaki Zoltánnal, a VIII. Országos
Czidra László Furulyaverseny zsűri elnökével (Fehér Márta) (2013/3.)
EU-zárókoncert Lisszabonban (Kovács Ilona) (2011/5.)
Expanzió és szerkezetváltás. Összefoglaló
a Magyar Pedagógiai Társaság 2015. április 18.-i Konferenciájáról (dr. Trencsényi László) (2015/3.)
Egy hangverseny margójára. Gonda János Vonzások és választások – MÜPA Fesztivál Színház 2011. I. 16. (Csillag Ferenc) (2011/2.)
Énekelt az ország! (Kerezsi Anna Mária) (2015/3.)
Felavatták
Lajtha László (1892-1963) portrészobrát a Budapest V. kerületi Károlyi-kertben
(MTI) Bonusz: Lajtha László műveinek CD és LP diszkográfiája Solymosi
Tari Emőke szerkesztésében (2015/4.)
Felfedezőúton –
a Zuglói Filharmóniával (Fittler Katalin) (2016/1.)
"Fény a
zenében" - egy sikeres pályázat beszámolója, vagy - pécsi zeneiskolások
zenekari hete (Pallagi Eszter) (2015/4.)
Fesztiválzenekar a gyerekekért. Ember Csaba sikeresnek tartja a kezdeményezést, s bízik a folytatásban. (Réfi Zsuzsanna) (2011/2.) (2015/4.)
Fúvósparadicsom
– a Salzburgi Ünnepi Játékokon (Fittler Katalin) (2015/4.)
Gyermekek a gyermekekért – egy Bartók
évfordulóra (Budapest, 2015. szeptember 21.) (Mihalicz Csilla összeállítása nyomán) (2015/5.)
Hajdú Zongoraversenye
újból Gödöllőn (Szkordiliszné dr. Czitrovszky Ilona) (2015/3.)
Hangistálló Óbarok-Nagyegyházán (Zsohár Melinda) (2013/4.)
Hatvanadik évadát nyitja a Zuglói Filharmónia (Szalóky Zsuzsa) (2014/4.)
Ian
Bostridge énekét hallgatva –koncerten és hangfelvételről (Fittler Katalin)
(2015/1.)
Jeney Zoltán zeneszerző szerzői estje a Kodály
Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskola és Zeneiskola-AMI Kodály-termében (P.
Stébel Ildikó) (2015/2.)
Kamarazenei tábor a Szentendrei-kistérségben. Interjú Turmezeyné dr. Heller Erikával, Bolyky Zoltánnal, Káip Róberttel, Kékesi Judittal, Rozmán Lajossal és Schmidt Eleonórával (Darvassi Andrea) (2013/4.)
Kerek évfordulók: 20 – 25– 50 – 60 (Fehér György Miklós és Szendi Ágnes) (2013/4.)
Kiss Nagy András
„Hárfázó nő” c. szobra a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának új parkjába
került (2015/4.)
Klasszikus gitárosok debreceni találkozója (2010. augusztus 8 – 18.) (2011/1.)
Klubban –Emlékkoncert Kadosa Pál és Sugár Rezső tiszteletére (2004/1.)
Lengyelországban jártunk (Kerezsi Anna Mária) (2014/3.)
Mennyi is egy tucat? (Darvassi Andrea) (2013/4.)
Mini a CAFe-ban 4.1. (Eisenbacher Zoltán) (2016/1.)
Nemzetközi ütőhangszeres siker (2014/5.)
Olaszországban
jártunk (Kerezsi Anna Mária) (2015/1.)
Osztályéneklési
Fesztivál Pécsett (Nagy Ernő) (2014/6.)
Összefoglaló Ábrahám Mariann: 25 éves az EPTA, az Európai Zongoratanárok Szövetsége (2003/3.)
Sass Sylvia Mosonmagyaróváron (Fittler Katalin) (2014/4.)
Stravinsky Maraton (Fittler Katalin)
(2015/2.)
Táncok billentyűkön. V. Zongorás Találkozó, Ráckeve (Darvassi Andrea) (2014/3.)
Új utakon a kisgyermekek fuvola
oktatásában. Beszámoló Barbara Gissler-Haase előadásáról (Barth István)
(2015/3.)
Titkok. A Muzsikás együttes hangversenye a Kallós Alapítványért (Fehér Anikó) (2008/3.)
Tudósítás Ádám Jenő
városából (Kincses Edit) (2015/3.)
Ünnep. XIV.
Országos Zeneiskola Zongoraverseny (Nyíregyháza, 2016. III. 18-20.). Interjú
dr. Hargitai Imre zongoraművész-tanárral, a zsűri elnökével (Ábrahám Mariann)
(2016/2.)
Versenygyőztes zongoristák koncertje (2014/2.)
Világhír és ismeretlenség - Egy megíratlan napló bejegyzései. Helen Donath Budapesten (2014. szeptember 23.) (Fittler Katalin)
Vörös Szilvia nyerte az I. Nemzetközi
Marton Éva Énekverseny fődíját (2014/5.)
Zeneoktatás a Közel-Keleten (MusiciansWho / Kondor Kata) (2015/2.)
Zeneoktatás
Afrikában (MusiciansWho/Kondor Kata) (2015/3.)
Zeneoktatás
Ausztráliában és Új-Zélandon (Kondor Kata-MusiciansWho) (2015/5.)
Zeneoktatás az
Egyesült Államokban (MusiciansWho / Kondor
Kata) (2015/4.)
Zeneiskolai koncertek az AMT szerzőinek műveiből Dorogon és Monoron (Szendi Ágnes és Zsombok Erika) (2015/3.)
Zenekari
kirándulás a "A fény éve a Kroó György AMI"-ban c. programsorozat
keretében (Dudás Eszter) (2015/3.)
Zeneoktatás
Latin-Amerikában (MusiciansWho / Kondor Kata) (2015/1.)
ZeTa közreműködés „A Muzsika Hídja Fesztivál”-on (Szkodiliszné dr. Czitrovszky Ilona) (2014/4.)
Zuglói Filharmónia a Pesti Vigadóban
(Fenyves Mária Annunziata) (2016/1.)
Dr. Ábrahám Mariann: A zongora szekció munkájáról (1984/2.)
Dr. Ábrahám Mariann: A „ZONGORÁLOM”
sikere külföldön (2013/3.)
Dr. Ábrahám Mariann: Chopin a kortárs világban. 32. Nemzetközi EPTA Konferencia (2011/1.)
Ábrahám Mariann: Cziffra György mesterkurzusa a keszthelyi Festetics kastélyban (1986/10-11.)
Dr. Ábrahám Mariann: EPTA 2002 „Múlt-Jelen-Jövő” Nemzetközi Konferencia (2003/1.)
Dr. Ábrahám Mariann: EPTA Oslo. Nemzetközi Konferencia, 2014. június 26-29. (2014/4.)
Dr. Ábrahám
Mariann: Kapcsolatok megteremtésének kulcsai (Az Európai Zongoratanárok 37.
Konferenciájáról, Amszterdam, 2015. október 22-25.) (2015/6.)
Dr. Ábrahám Mariann: „Minden út Rómába vezet”
(2005/2.)
Dr. Ábrahám Mariann: Rövid ismerkedés a moszkvai Központi Zeneiskolával (1973/4.)
Altorjay Tamás-Bihari Adél: Beszámoló a 11. PEVOC konferenciáról (2015/6.)
Altorjay Tamás: Beszámoló a 2013. évi Kodály Zoltán zenepedagógiai konferenciáról (2013/3.)
Altorjay Tamás: Beszámoló a 10. PEVOC konferenciáról (2014/1.)
Angi István: A klasszikus gitár zenéje, mint jelenkori esztétikai élmény
Arányi (Aschner) György: Meglátogattuk: a Váci Zeneiskolát (1963/9.)
Aszalós Tünde: IV. országos Zeneiskolai
Ferenczy György Zongoraverseny (2009. december 4-6.) (2010/1.)
Aszalós Tünde: IV. Budapesti Nemzetközi és III. „Chopin+….” Zongoraverseny, 2010.03.11 – 2010.03.15. (2010/3. és 2010/5.)
Aszalós Tünde: V. Országos Zeneiskolai Ferenczy György Zongoraverseny (Budapest, 2011. december 9-11.) (2012/1.)
Aszalós Tünde: Beszámoló egy „zongorapedagógiai misszió” újabb eseményéről (2014/2.)
Asztalos Kata: A zenetechnológia kutatási irányzatai és alkalmazási lehetőségeiaz oktatásban. Beszámoló a Sempre MET 2014 konferenciáról (2014/3.)
Balázsné Szatmári Éva: Haydn és az elvarázsolt kastély (2010/1.)
Banda Ede: Gondolatok a nemzetközi „Pablo Casals” gordonkaverseny után (1963/11.)
Bándoli
Katalin: A könyvtárak a zenei nevelés szolgálatában, avagy miért érdemes
a zenei könyvtárakat látogatni (2012/6.)
Bartók
Béla Szlovák népdalok 3. kötetének bemutatója Pozsonyban (Dr. Csehi Ágota)
(2009/6.)
Bokor Gabriella: „Mindenkinek tudnia kell Haydn és Mendelssohn játszani…” Beszélgetés Nagy Péter zongoraművész-tanárral (2010/2.)
Buzás Zsuzsa - Pásztor Attila: A 2012-es regensburgi EARLI JURE Konferencia (2013/1.)
Buzás Zsuzsa – dr. Szarka Júlia: Zenepedagógiai doktori kutatások hazánkban és külföldön. Beszámoló az MTA Pedagógiai Tudományos Bizottságának Tantárgy-pedagógiai Albizottsága és a Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat IV. Kerületi Tagintézménye zenepedagógiai kutatásokkal kapcsolatos nyilvános üléséről (2014/4.)
Csernus Szilvia: Már nem csak titokban
népszerű - A magyar jazz nyomában a Vendéglátóipari
Múzeumban (2015/6.)
Csillag Ferenc: Amikor az ifjak a zongora elé
ülnek (2003/3.)
Csillag Ferenc: Vasárnap délelőtti hangverseny
a Fészek
Dr. Csehi Ágota: Liszt Ferenc és Erkel Ferenc művészete Pozsonyban. Emlékezés a két zeneszerző bicentenáriuma alkalmából (2012/2.)
Csodák és átváltozások…(Laczó Zoltán) (2007/4.)
Czakó Dóra: „Kreativitásra kreatív tanárok tudnak nevelni. (2015/4.)
Dezső Marianna: Magyar zenészprofesszorok mesterkurzusa a Genfi-tó partján (2005/4.)
Dimény
Judit: A sazlburgi Orff-Intézet nyári kurzusáról (1964/12.)
Dombóvári János: Születésének
bicentenáriumán Mosonyi Mihályra (1815-1870) emlékeztek Sátoraljaújhelyben. Bonusz: Mosonyi Mihály műveinek a jegyzéke Szilavári
Károly összeállításában, Scholcz Péter és Kassai István kiegészítéseivel,
korrekcióival (2015/4.)
***
Eisenbacher
Zoltán koncert-recenziói
- 24. Mini-Fesztivál (2012/2.)
- Az idő sodrában IV. (2012/5.)
- Gamba moderno (2012/2.)
- Matuz István fuvolaestje (2012/1.)
- Tér/Zene (2012/2.)
- Titánia (2012/2.)
- Gyökerek II. (2012/3.)
- Ifjú tehetségek (2012/3.)
- Születésnap (2012/3.)
- Tanítványok III. (2012/3.)
- Idővel I. (2012/4.)
- Idővel II. (2012/4.)
- Idővel III. (2012/4.)
- Koncert az „Olaszban” (2012/4.)
-
Egy évszázad (2012/6.)
-
Napjaink zenéje I. (2012/6.)
- Napjaink zenéje II. (2013/1.)
- Napjaink zenéje III. (2013/1.)
- Napjaink zenéje IV. (Eisenbacher Zoltán) (2013/1.)
-
Napjaink zenéi V. (2013/2.)
-
Napsugár (2013/2.)
-
Német-est (2013/2.)
- Jubileumi Mini-Fesztivál I. – Kamarazenei est (2013/3.)
- Jubileumi Mini-Fesztivál II. - Kamaraműsor (2013/3.)
- Jubileumi Mini-Fesztivál III. - Wrocławi Leopoldium Kamarazenekar (2013/3.)
-
Nyitókoncert (2013/4.)
- Évfordulók III. 39. Korunk Zenéje Kortárs Zenei Fesztivál. Kocsár Miklós 80 / Benjamin Britten 100 (2014/1.)
- Évfordulók IV. 39. Korunk Zenéje Kortárs Zenei Fesztivál. Witold Lutosławski 100 / Ligeti György 90 művei (2014/1.)
-
Évfordulók V. 9. Korunk Zenéje
Kortárs Zenei Fesztivál. Ligeti Görgy 90 / Witold Lutosławski 100 (2014/1.)
- Évfordulók VI. 39. Korunk Zenéje Kortárs Zenei Fesztivál. Láng István
80 (2014/2.)
- Évfordulók VII. 39. Korunk Zenéje Kortárs Zenei Fesztivál. Dubrovay László 70 (2014/2.)
- 26. Mini-Fesztivál. Az újratöltött paradicsom (2014/3.)
- 26. Mini-Fesztivál III. A MÁV Szimfonikus Zenekar koncertje (Eisenbacher Zoltán) (2014/3.)
- Fapados fesztivál (Eisenbacher
Zoltán) (2015/2.)
- Mini a CAFe-ban 4.1. (Eisenbacher
Zoltán) (2016/1.)
- Mini a CaFe-ban 4.2. (Eisenbacher Zoltán) (2016/1.)
***
Fabényi Réka: Europa in Takt: Tanítsunk
hangszerjátékkal. Hangszertanítás az értelmileg akadályozott gyermekeknél
(képes beszámoló
(2013/2.)
Fábián Imre hagyatéka az Országos Széchényi Könyvtár Zeneműtárában (Solymosi Tari Emőke (2007/4.)
Fasang Árpád: Meglátogattuk a Nagykörösi Zeneiskolát (1963/2.)
Fasang Árpád: Országos Úttörő Zenekari Fesztivál Egerben (1963/8.)
Dr. Fehér Anikó: A Máté passiótól a Zsip-zsupp kenderzsuppig…(avagy fordítva…) (2010/2.)
Ferencziné
dr. Ács Ildikó: Erasmus Intenzív Program a Nyíregyházi Főiskolán
2010.
II. 22 – III. 6. (2010/4.)
Fittler Katalin: Mesterkurzus – fesztiválkeretben (2010/5.)
Fittler Katalin: Quasthoff tanít (2011/3. és
2011/4.)
Fleck Erika: A Pécsiek tisztelgése Kodály
emléke előtt (2008/6.)
Földes Imre: Meglátogattuk: a Karcagi Zeneiskolát (1963/7.)
Friss Antal: Gordonkatanárok első országos értekezlete és továbbképzése (1963/8.)
Fülep Márk: Együtt zenélni jó! 10 éves
Fülep Márk fuvolaegyüttese – Budaörs, Leopold
Mozart Zeneiskola (2016/1.)
Füzesséryné Dudás Eszter: 12. Crescendo Nyári Akadémia Tokajban - szakmai beszámoló (2015/4.)
Gaálné Gróh Ilona: Énekelj velünk!
Kóruséneklés a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Zenei Gyűjteményének programjában
(2010/3.)
Gallai Attila: Tíz éves az Alkotó Muzsikusok
Társasága (2001/6.)
Gallai Attila: Nagybőgősök tapasztalatcseréje Miskolcon (2007/2.*)
Gonda János: 30 éves a Jazztanszak (1995/4.*)
Gulyás Csilla: Egy különleges zenei verseny ádventi hangulatban (2010/1.)
Hagyományok – Fót – Továbbképzés (Balázsné Szatmári
Éva) (2012/5.)
Dr. Harmat László: A művészeti nevelés, mint gazdasági tényező a családban és a társadalomban. Konferencia a tudomány és művészet, a hagyomány és megújulás jegyében (ELTE BTK Zenei Tanszék, 2011. április 16.) (2011/4.)
Havas Miklósné: A belga Jeunesses Musicales nyári táborában (1964/11.)
Hegedűsné Tóth Zsuzsanna: Konferencia az ELTE Tanító- és Óvóképzőn a zenehallgatóvá nevelésről (2011/3.)
Hercz Dorman Aliz: Betekintés az európai
országos zeneoktatási rendszerébe. (I.) Zeneoktatás a
Horvát Köztársaságban (2013/5.)
Hercz Dorman Aliz: Betekintés az európai
országos zeneoktatási rendszerébe. (II.) Zeneoktatás
a Belgiumban (2013/6.)
Hercz Dorman Aliz: Betekintés az európai
országos zeneoktatási rendszerébe. (III.) Zenetanárok képzése Németországban
(2014/1.)
Hercz Dorman Aliz: Betekintés az európai országos zeneoktatási rendszerébe. (IV.) Az olasz zenetanárképzés felépítése és szakmai háttere (2014/2.)
Hercz Dorman Aliz: Betekintés az európai országos zeneoktatási rendszerébe. (V.) A spanyol zeneoktatás helyzetéről (2014/3.)
Hercz Dorman Aliz: Betekintés az európai országos zeneoktatási rendszerébe. (VI.) Zenetanárképzés Szlovéniában (2014/4.)
Hercz Dorman Aliz: Betekintés az európai országos zeneoktatási rendszerébe. (VII.) Zenetanárképzés Lengyelországban (2014/5.)
Hercz Dorman Aliz: Betekintés az európai országos zeneoktatási rendszerébe. (VIII.) Zenetanárképzés Szlovákiában (2014/6.)
Herencsár
Viktória: Beszámoló a Cimbalom Világszövetség 13. Kongresszusáról (2016/1.)
Herencsár Viktória Beszámoló a CWA 12. kongresszusáról (2014/1.)
Herencsár Viktória: Cimbalomtörténeti előadások általános iskolákban (2011/4)
Herencsár Viktória: Cimbalom kongresszus Budapesten (2012/1.)
Herencsár Viktória: Cimbalomoktatás Pekingben (2007/3.)
Herencsár Viktória: Cimbalom Szemináriumi napok Besztercebányán (2014/1.)
Herencsár Viktória: Cimbalom szeminárium Linzben a Bruckner Művészeti Egyetemen (2012/2.)
Herencsár Viktória: Sound of Eurasia (2012/1.)
Honti György: Zenei nevelés Szolnok megyében, avagy egy konok ember küzdelme. Interjú Patkós Imrével és Szatmári Dorottyával. (Az ELTE doktori iskolájának munkáiból. Vezető: dr. Trencsényi László) (2012/2.)
Horváth Anikó: Játék a múzeumban (2001/6.)
Ittzés Mihály: Művészpalánták zenekari hangversenye Kecskeméten (2010/5.)
Ittzés Mihály: Kettős utóhang egy kecskeméti hangversenyhez (2011/3.)
Kadosa Pál zenei üzenete Szlovákiában (Dr.
Csehi Ágota) (2010/1.)
Kedves Tamás: Bartók és kora a vonóskultúrában. Az ESTA Budapesten. A 22. Konferenciáról (1996/2.)
Kollár Endre: Pedagógiai művek bemutató hangversenye (1963/5-6.)
Kovács Béla: A 2013. évi országos klarinétversenyről (2013/3.)
*
Dr. Kovács Ilona: Operamorzsák
-
A 969. Tosca-előadás (2010/5.)
-
Mefistofele tragédiája (2010/5.)
A plüssmaci és a bamba
turisták esete Carmennel (2010/5.)
Bánk bán viszontagságai (2011/2.)
Egy bolond
nap Figaro-módra (2011/3.)
– A lelkiismeret drámája - Verdi: Macbeth (2011/3. és 2011/4.)
– Egy bolond nap Figaro-módra - Mozart: Figaro házassága (2011/4.)
– „Cserebogárzene” à la Kovalik – R. Strauss: Elektra (2011/4.)
- Az operák operája - Don Giovanni (2012/1.)
- Verdi- és Wagner-bicentenárium az Operaház 2012/2013-as évadjában (2012/4.)
*
Dr. Kovács Ilona: Múzeumi muzsika. A MÁV Szimfonikus Zenekar hangversenye (2012/4.)
Körber Tivadar: Bárdos Szimpózium – 2008
(2008/3.)
Körber Tivadar: 25. Bárdos Szimpózium (Debrecen
2010. március 19-21.) (2010/3. és 2010/5.)
Körber Tivadar: Debreceni nyári akadémia –
2006. Beszélgetés Duffek Mihállyal, Berkes Kálmánnal, Zs. Szabó Máriával és
Kováts Zoltánnal (2006/5.)
Körber Tivadart: A Világzenekar Debrecenben
(2009/6.)
Körber Tivadar: Földvári napok (1996. június
21-25.) (1996/4.)
Körber Tivadar: Nyári akadémia Debrecenben
(2005/4.)
Körber Tivadar: Nyár zenével – Debrecenben
(2004/4.)
Körber Tivadar: Nyírbátor – 1998 (1998/5.*)
Körber Tivadar: Zenei tábor Debrecenben – 2001.
augusztus (2001/6.)
Laczó Zoltán: a 25. ISME Konferenciáról
(Bergen, 2002. augusztus 11-16.) (2002/6.)
Laczó Zoltán: Az ISME konferencián voltunk.
Tenerife, 2004. július 11-16. (2004/5.)
Laczó Zoltán: Beszámoló a VIII. győri zenei nevelési konferencia műhelymunkájáról (Győr, 2014. május 14-15-16) (2014/5.)
Laczó Zoltán: Beszámoló a XXVIII. ISME Konferenciáról. Bologna, 2008. VII. 20-25. (2008/5.)
Laczó Zoltán: Kicsit szubjektív beszámoló a
XXVII. ISME Konferenciáról (2006/6.)
Lázár Eszter: Zenevásár Frankfurtban (1995/4.*)
Dr. Marczi Mariann: Szakmai beszámoló - London International Piano Symposium (2013.
február 8-10., London, Royal College of Music) (2013/2.)
Dr. Marczi Mariann: Szakmai beszámoló a 4. Újvidéki Nemzetközi Zongorapedagógiai Konferenciáról (2012/4.)
Mészáros Gábor: Koncert és zenetörténet. Magyar népies dallamok az Alpokalján Lisztfesztivál Raiding, 2012. (2013/1.)
Mucsi András: „Nem élhetünk háttal a világnak…” A békési Zeneiskola 50 éves jubileumára (2015/6.)
Multimuzsika
- Hangverseny a Tokaji Ferenc Gimnázium aulájában (Fittler Katalin) (2015/4.)
Nagy Gabriella: X. Négykezes Találkozó Barcs (A beszámoló végén a díjnyertesek teljes névsorával) (2011/3.)
Nagy
Márta: Szőnyi Erzsébet művei az előadó szemszögéből (2014/5.)
Nagy Zoltán: A magyar – szlovák zene
kamaraestje Egerben (2010/3.)
Németh Tamás: MEA-tábor Debrecenben (1997/1.*)
Neszlényi Judith Liszt-hangversenyéről (Dr. Ábrahám Mariann) (2012/3.)
Nyikes Nikoletta: Első Heves megyei gitárverseny és szakmai nap (2010/3.)
Nyírő Gizella: Kulturális Projektnap a Deákban
A Zene Világnapjára (2011/3. és 2011/6.)
Oromszegi Ottó: A 127 éves Alma Mater
köszöntése – Szoboravató (2002/4.)
P. Stébel Ildikó: A Zenede Palota Debrecenben
(2012/1.)
P. Szabó Helga: Hallásfejlesztési konferencia Moszkvában (1963/3.)
Papp Lajos: „Az égig érő fa” kottájának
ősbemutatója a veszprémi Csermák Antal Zeneiskolában (Szirbek Józsefné)
(2002/4.)
Pásztor Attila - Buzás Zsuzsa: A 2012-es regensburgi EARLI JURE Konferencia (2013/1.)
Pechan Zoltán: Lehet így is. Egy zenei
vetélkedő tapasztalatai (2003/3.)
Péter Miklós: VIII. Országos Koncz János
Hegedűverseny (Szombathely, 1995. november 23-26.) (1996/3.)
Péter Miklós: Budapest XVI. kerületi Rácz Aladár Zeneiskola 35 éves jubileumi rendezvényei (2004/1.)
Péter Miklós: Meglátogattuk a Nyíregyházi Zeneiskolát (1963/3.)
Péter Miklós: Új Zeneiskola a Főváros XVI. kerületében (2002/1.)
Pusztay Krisztina: Projekt a zeneiskolában. Alternatív módszer alkalmazási lehetőségei a hagyományos iskolatípusba (2011/3.)
Réfi Zsuzsanna: Hegedűs seregszemlék Győrött és Szombathelyen. A versenyek tanulságairól Perényi Eszter számol be (2011/1.)
Révász Ágnes: Szabad gondolatok a rögtönzésről (2011/3.)
Sándor Frigyes: A Weiner Leó emlékére rendezett kamarazene-verseny után (1963/12.)
Sipos Soma Mihály: Harminc éves a kecskeméti zeneművészeti szakközépiskola (2012/2.)
Dr. Soltész Elekné: Tündérvilágban jártunk. A
Garabonciás Együttes előadásáról (2005/2.)
Solymosi Tari Emőke: Két nemzetközi
konferencia a zene- és művészetoktatásért (2005/6.)
Solymosi Tari Emőke: Félszáz koncert – hat nap alatt. A Bolognában megrendezett XXVIII. ISME-konferencia hangversenyeiről (2008/5.)
P. Stébel Ildikó: A Zenede Palota Debrecenben (2012/1.)
Szádeczky-Kardoss Géza: „El Sistema” – zenével
a szegénység ellen. Venezuelai minta nyomán indul program Magyarországon?
(2013/2.)
Sz. L. (Szatmári László): A VI. Országos Kamarazene Fesztivál tapasztalatai (1963/5-6.)
Székely András: Elmulasztott lehetőségek.
Haydn - Fesztivál Fertődön, 1998. szeptember (1998/5.*)
Székely György: Kurtág György Salzburgban
(2005/1.)
Székely György: Óriások és nagymesterek –
Barokk pünkösd Salzburgban (2004/5.)
Dr. Szőnyi Erzsébet: Japán jegyzetek (1963/9.)
Tiszai
Luca: Zeneterápiás tapasztalatok Baszkföldről (2013/3.)
Tóparti fesztiválok. Strém Kálmán nyári
újításai és elképzelései (Tóth Anna) (1996/3.)
Tóth Anna: „Csomagon” belül és kívül a finanszírozás esetlegességhez zenei táborainkban (A Pro Musica 12. Nyári Zeneakadémia 1996. évi megrendezéséről) (1996/3.)
Ungár István: Marci (Terts Márton operaházi vezényléséről) (2012/4.)
Váczi Károly: Ifjú zenebarátok találkozója Gyöngyösön (1963/8.)
Váczi Lili: Drezda, a művészetek városa (1962/9.)
Varga Károly: Hungaroton-Hang-Játék (2003/4.)
Várszeginé Gáncs Erzsébet: Zenei nevelési konferencia négy évtized távlatából. Interjú dr. Nagy Miklós nyugalmazott főiskolai tanárral (2010/4.)
Virág Barnabás: „Elkezdeni az első leckénél és befejezni a századiknál”. Szinkópa Vegyeskari Találkozó, 2014. (2014/3.)
Zene húros hangszerekre… dudára és furulyára. A Jánosi együttes koncertjéről (Fehér Anikó) (2006/4.)
Művészetoktatási
intézmények életéből
25
év - 25 előadás (Bárdos Szimpóziumok könyvben) (2014/4.)
40 éves a
kecskeméti Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézet (MTI) (2015/5.)
110 év - 110 perc (110 éves a Tóth Aladár Zeneiskola ünnepi
koncertjéről + a 110 éves iskola története) (2014/4.)
II. Országos hangjegykártya verseny az esztergomi Zsolt Nándor Zeneisko-lában (Stipkovits Fülöp, Spiegel Mariann) (2010/4.)
A XVIII. kerületi Dohnányi Ernő Zeneiskola
újévi hangversenye (Kovács Ilona) (2008/2.)
A Fővárosi Zeneiskola Szervezet 50 éves jubileumára (Váczi Károly) (1960/9.)
A jubiláló Pastorale (A Szent István Király Zeneiskola és Zeneművészeti Szakközépiskola ifjúsági hangversenysorozatáról) (Lukács Mónika) (2007/3.)
A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Mesterkurzus előzetese - 2014 ŐSZ (2014/4.)
„A műfajok közötti határok mára már
elmosódtak”.Tíz éves a Kőbányai Zenei Stúdió (Réfi Zsuzsanna) (2008/6.)
"A Kodály-módszernél ma sem találni jobbat". Dr. Vigh Andrea a megújult zenei tanárképzésről, a mindennapi éneklésről, a XXI. századi módszerekről (Réfi Zsuzsanna) (2014/3.)
A
legjobbak között a Zeneakadémia (2015/1.)
A Tóth Aladár Zeneiskola hangversenyéről (Szitha Tünde, Magyar Margit, Kékesi Tibor) (2007/2.)
„A zenélést, az éneklést felírnám receptre”. Katonáné Malmos Edit feladatokról,
tanításról, közösségteremtésről (Réfi
Zsuzsanna) (2016/2.)
Alapfokú
művészeti iskolák számára 2014. március-május között megrendezett országos
tanulmányi versenyeken díjazottak névsora (2014/4.)
-
VIII. Országos Verseny a továbbképző évfolyamokra járó tanulók számára
-
VII. Országos Népzenei Verseny
-
XIV. Országos Ütőhangszeres Kamaraverseny
-
VIII. Országos Zenekari Verseny
-
XI. Országos Kodály Zoltán Szolfézs- és Népdaléneklési Verseny
-
VIII. Országos Ádám Jenő Verseny
Az I. Budapesti Nemzetközi Gitárversenyről (2014/6.)
Az
LFZE Zeneszerzés Tanszékének nemzetközi kapcsolatai (2014/6.)
Az Operettszínházból eltávozva – 168 óra elteltével…(A Tóth Aladár Zeneiskola hangversenyről (Laczó Zoltán) (2010/3.)
Bács-Kiskun
Megyei Zongoristák X. Jubileumi Találkozója (Dombiné Kemény Erzsébet) (2012/6.)
Beszélgetések Sapszon Ferenccel - Helyezzük előtérbe a
zenei oktatást! (Hrecska Renáta
/ Magyar Hírlap) + Pályafutásának
alakulása és a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola története (MMA felvétele, 2015. III.) (2015/6.)
Cinegemuzsika Fótról (Z. T.) (2014/3.)
„Dicsérjétek dobbal és tánccal, dicsérjétek fuvolával és gitárral!”
(Zsolt. 150,4) 50 éve a zene szolgálatában…
(Tihanyi József) (2015/3.)
"Fény a
zenében" - egy sikeres pályázat beszámolója, vagy - pécsi zeneiskolások
zenekari hete (Pallagi Eszter) (2015/4.)
Generációk orgonazenéje. Beszélgetés Virágh Andrással, a X. Országos Orgonaverseny zsűri elnökével (Bokor Gabriella) (2013/5.)
Gracza Antal, a
bácskossuthfalvi általános iskola nyugalmazott ének-zenetanára (Herceg
Elizabetta) (2015/2.)
Jeney Zoltán zeneszerző szerzői estje a Kodály
Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskola és Zeneiskola-AMI Kodály-termében (P.
Stébel Ildikó) (2015/2.)
Kerek évfordulók: 20 – 25– 50 – 60 (Fehér György Miklós és Szendi Ágnes) (2013/4.)
Nemzetközi ütőhangszeres siker (2014/5.)
Párizsban is hallották… Az Ifjú Zeneművészek Nemzetközi Nyári Akadémiájáról (Dr. Duffek Mihály) (2011/6.)
Zeneiskolai koncertek az AMT szerzőinek műveiből Dorogon és Monoron (Szendi Ágnes és Zsombok Erika) (2015/3.)
Ábrahám Mariann: A révkomáromi Művészeti
Alapiskoláról (2007/1.)
Arányi (Aschner) György: Meglátogattuk: a Váci Zeneiskolát (1963/9.)
Baranyai Irén: Gondolatok egy továbbképzés
után (1998/4.*).
Dr. Berlász Melinda: A Járdányi Pál
tiszteletére rendezett emlékhangverseny a II. kerületi Járdányi Pál Zeneiskola
és a Tapolcai Járdányi Pál Zeneiskola együttműködésében (2010/3.)
Dr. Berkes Kálmán: Meglátogattuk: a győri Liszt Ferenc Zeneiskolát (1963/11.)
Bodonyi István: Bécsben adott hangversenyt az
Ádám Jenő Zenekar (2002/6.)
Csodák és átváltozások…(Laczó Zoltán) (2007/5.)
Csorba Rózsa és a Szombathelyi Zeneiskola
(Deáky István interjúja) (2000/6.)
Gondolatok egy előadássorozatról (Vígh Sándorné) (1996/2.)
Hangverseny Dunaharasztiban (Z. T.) (2012/3.)
Hárfás tábor - Nyári hárfás iskola (Gulyás Csilla) (2011/6.)
Osztályéneklési
Fesztivál Pécsett (Nagy Ernő) (2014/6.)
Táncok billentyűkön. V. Zongorás Találkozó, Ráckeve, AMI (Darvassi Andrea) (2014/3.)
Új
zongora a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karán (2016/2.)
Zenei
képességfelmérés a pápai ovikban (Hetyei József) (2015/3.)
Zenekari
kirándulás a "A fény éve a Kroó György AMI"-ban c. programsorozat
keretében (Dudás Eszter) (2015/3.)
Bárdos Jenő: A
zene felemel… és megtart. A Snétberger Zenei Tehetség Központ, mint pedagógiai
kihívás és iskolakísérlet (Társadalmi Együttélés 2012/3. szám) (2015/5.)
Darvassi Andrea: Bösendorfer boldog billentyűsei (2013/2.)
Dezső Marianna: Őszi Kortársművészeti Napok
(Dezső Marianna) (2006/1.)
Dezső Marianna: Őszi Kortársművészeti Napok Tatabányán, az Erkel Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézményben (Dezső Mariann) (2007/1.)
Dezső Marianna: 11. Tatai Barokk Fesztivál és 4. Nemzetközi Zenei Mesterkurzus – 2010 (2011/1.)
Dombiné Kemény Erzsébet: A Bács-Kiskun megyei zongoristák találkozójáról (Szendrei Imre emlékére) (2011/1.)
Dobra János: Választ kaptunk válaszutón (Dobra János beszámolója) (2011/1.)
Dobray István: Országos dalos-találkozó Szombathelyen (1963/11.)
Dr. Duffek Mihály: A III. Bartók Béla Zeneiskola Zongoraversenyről (2012/1.)
Fábry Zoltánné: Százéves a debreceni zeneoktatás (1962/5.)
Fehér György Miklós: Rakitas – zenei
ritkaságok egy tanári hangversenyen (1998/3.*)
Fejes Antal: Zene által formálódik az ember. Országos Szakközépiskolai Zongoraverseny és JM – Vonószenekari tábor Békés-Tarhoson (1998/5.*)
Ferencziné
dr. Ács Ildikó: Erasmus Intenzív Program a Nyíregyházi Főiskolán
2010.
II. 22 – III. 6. (2010/4.)
Fesztiválzenekar a gyerekekért. Ember Csaba sikeresnek tartja a kezdeményezést, s bízik a folytatásban. (Réfi Zsuzsanna) (2011/2.)
Fleck Erika: Bartók és csirkecomb (2006/5.)
Földes Imre: Meglátogattuk: a Karcagi Zeneiskolát (1963/7.)
Fülep Márk: Együtt zenélni jó! 10 éves
Fülep Márk fuvolaegyüttese – Budaörs, Leopold
Mozart Zeneiskola (2016/1.)
Gábriel Sándorné: Hetven éves a pápai Bartók
Béla Zeneiskola (2007/2.)
Gálahangverseny és Preambulum (Pála Károly,
Rápli Györgyi és Zelinka Tamás) (1999/5.*)
Gévayné Janurik Márta: A szülőföld kötelez. Jubileumi Bartók-év Szegeden és Nagyszentmiklóson (2007/1.)
Gonda János: 30 éves a Jazztanszak (1995/4.*)
Gonda János: Ötvenéves a Jazztanszak (2015/1.)
Hajdú
Zongoraversenye újból Gödöllőn (Szkordiliszné dr. Czitrovszky Ilona) (2015/3.)
Hercz Dorman Aliz: Betekintés az európai
országos zeneoktatási rendszerébe. (I.) Zeneoktatás a
Horvát Köztársaságban (2013/5.)
Hercz Dorman Aliz: Betekintés az európai
országos zeneoktatási rendszerébe. (II.) Zeneoktatás
a Belgiumban (2013/6.)
Hercz Dorman Aliz: Betekintés az európai
országos zeneoktatási rendszerébe. (III.) Zenetanárok képzése Németországban
(2014/1.)
Hercz Dorman Aliz: Betekintés az európai országos zeneoktatási rendszerébe. (IV.) Az olasz zenetanárképzés felépítése és szakmai háttere (2014/2.)
Hercz Dorman Aliz: Betekintés az európai országos zeneoktatási rendszerébe. (V.) A spanyol zeneoktatás helyzetéről (2014/3.)
Hercz Dorman Aliz: Betekintés az európai országos zeneoktatási rendszerébe. (VI.) Zenetanárképzés Szlovéniában (2014/4.)
Hercz Dorman Aliz: Betekintés az európai országos zeneoktatási rendszerébe. (VII.) Zenetanárképzés Lengyelországban (2014/5.)
Hercz Dorman Aliz: Betekintés az európai országos zeneoktatási rendszerébe. (VIII.) Zenetanárképzés Szlovákiában (2014/6.)
Horn
András: Új zenei projekt a Bartók Konziban (2013/2.)
Ifjúsági hangverseny a dorogi zeneiskolában (Szendi Ágnes) (2011/5.)
Könyves Claudia: Nem kellett a jégbehűtött
whisky (1997/2.*)
Körber Tivadar: Egyházzenei konferencia
Kecskeméten (1997/1.*)
Dr. M. dr. Losonczy Katalin: Leopold Mozart
Zeneiskola, Budaörs. Jelen és küldetés (2009/2.)
Mácsai
János: "Aporchestra" zenekar koncertje 2012. december 19-én a
Bálint Házban (2013/2.)
Dr.
Makai Éva: Zenei nevelés egy alternatív iskolában – a Kincskereső Iskola
(2013/2.)
Márkusné Natter-Nád Klára: A ferencvárosi Ádám
Jenő Zeneiskola jubileumai (2010/2.)
Miskolcziné Hajtun Zsuzsa avató beszéde a Csepeli „Fasang Árpád” Zeneiskola névfelvételi ünnepségén (2002/6.)
Mucsi András: „Nem élhetünk háttal a világnak…” A békési Zeneiskola 50 éves jubileumára (2015/6.)
Nagy Zoltán: Meglátogattuk a Mosonmagyaróvári Zeneiskolát (1963/1.)
Nyirő Gizella: Képes beszámoló a Zene Világnapjáról. Liszt Ferencre emlékeztünk 2012 októberében (2012/3.)
Nyirő Gizella: Zenei
nevelés könyvtári órán (2013/2.)
Orosz
Sándor: Tibold Ivánról nevezték el a Szombathelyi Bartók Béla Zeneiskola
Hangversenytermét (2012/1.)
P. Stébel Ildikó: A Zenede Palota Debrecenben
(2012/1.)
P. Stébel Ildikó: „Azért vagyunk e világban,
hogy valahol otthon legyünk benne” (2005/3.)
Pajor Éva: Harminc éves a Kodály Intézet.
Interjú Erdei Péterrel, az intézet főigazgatójával (2005/3.)
Papp Istvánné: Bemutatkozik a Nyíregyházi
Zeneiskola (2001/6.)
Papp Károlyné: Az 55 éves nagykőrösi Weiner
Leó Zeneiskoláról (2009/2.)
Papp Károlyné: Népdalverseny a szentendrei
Vujicsics Tihamér Zeneiskolában (2010/2.)
Péter Miklós: Beszámoló a XV. kerület I. Ifjúsági Zenei Hetéről (Péter Miklós)
Péter Miklós: 20 éves a ferencvárosi Ádám Jenő
Zeneiskola szimfonikus zenekara (2004/3.)
Péter Miklós: A szombathelyi Koncz János
Országos Zeneiskolai Hegedűverseny és a győri XIII. Bárdos Alice Országos
Zeneművészeti Szakközépiskolai Hegedűverseny. Interjú Perényi Eszterrel,
mindkét verseny zsűrijének elnökével. (2008/2.)
Péter Miklós: Korszerű zeneiskolát avattak a
főváros XV. kerületében (2007/2.)
Péter Miklós: Újítások és a hagyományok
ápolása: a pomázi Teleki-Wattay Művészeti Iskola (2010/1.)
Réfi Zsuzsanna: Régi-új igazgató, új
fenntartóval. Ember Csaba pályázati lehetőségekről, finanszírozásról,
túlélésről. (2012/2.)
Sipos Soma Mihály: Harminc éves a kecskeméti zeneművészeti szakközépiskola (2012/2.)
Dr.
Soltész Elekné: Orgonaavató hangverseny a Ferencvárosban
(2006/2.)
Solymosi Tari Emőke: Millenniumi tavasz. Két művészetoktatási fesztivál Budapesten (2000/5.*)
Szendi Ágnes: Ifjúsági hangverseny a dorogi zeneiskolában (2011/4.)
Szilágyi György: Gondolatok szabadtéri
koncertek után (2010/5.)
Dr. Ujfalussy József: Tízéves az ELTE Zenei
Tanszéke (1996/1.)
Valkó Mihály: A Szolnoki Bartók Béla
Zeneiskolában (1997/2.*)
Varsányi Lászlóné: 40 éves a Szobi „Kodály Zoltán” Zeneiskola (2012/3.)
Varsányi Lászlóné: „Biztos alapot teremtettünk, amire lehetett építeni” (2008/3.)
Vázsolyi János: Tízéves a miskolci Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskola (1960/11.)
„Vége
a komédiának…”. (Erdősi-Boda Katinka) (2015/1.)
Veszprémi Lili: Hozzászólás a közgyűlés vitájához. A nem állami zeneoktatás problémái Pest megyében (1963/7.)
Zelinka Tamás: Erzsébet-himnusz. Beszámoló egy
új egyházzenei mű születéséről (2001/1-2.)
Zelinka Tamás: Operabemutató a Szent István
Király Zeneművészeti Szakközépiskolában (1997/2.*)
Zelinka Tamás: Örömzenélés felsőfokon. A Szent István Gimnázium Jubileumi Szimfonikus Zenekarának koncertjéről (1999/1-2.*)
Kollár Endre: Felelősségteljes munkák küszöbén (1963/9.)
Réfi
Zsuzsanna: „A
Muity egy márkanév”. Rangos állami kitüntetésben részesült egy zenetanár, aki
egyben szakszervezeti vezető is (2010/4.)
Réfi Zsuzsanna interjúja Ember Csabával a művészeti iskolák 2012/2013. tanévindító konferenciájáról (2012/4.)
Tóth Éva: A szerszervezeti vezetőségválasztások elé (1964/12.)
*
Dr.
Gyimesi László főtitkárral Réfi Zsuzsanna interjúi
- „Több pénzre és egy szakmai háttérintézményre lenne szükség”. (2004/2.)
- Amiről meglehetősen
keveset tudunk. (2004/3.)
- „Küzdenünk kell azért is,
hogy a normatíva ne csökkenjen!” (2004/4.)
- Új javaslatok az alapfokú
művészetoktatás gondjainak megoldására. (2005/4.)
- Szakmai ellenőrzés vár
minden művészeti iskolára. (2006/1.)
- Új javaslatok az alapfokú
művészetoktatás gondjainak megoldására. (2005/4.)
- „Van, akinek az a
reform, ha kevesebbe kerül az oktatás”. Dr. Gyimesi László bízik abban, hogy
nem csökken jelentősen a pedagógus munkahelyek száma (2007/1.)
- „Elsőbbséget a
minőségnek és a szakmai teljesítményeknek.” Dr. Gyimesi László bízik abban,
hogy a legjobb intézményeket anyagilag is elismerik (2007/3.)
- „Talán a
legnehezebb időszakon már túljutottunk”. Dr. Gyimesi László úgy véli, a szakmai
ellenőrzés fontosságával mindenki tisztában van (2008/1.)
- Egyezség a
pedagógusok jobb megbecsüléséért. Dr. Gyimesi László örül, hogy egy teljesen új
bérpótlék rendszer jelenik meg a közoktatásban (2008/4.)
Új
év – új szakszervezeti feladatok. Dr. Gyimesi László úgy véli, a tagságot nem
szabad illúziókban ringatni. (2009/1.)
Költségvetési kérdések a finanszírozásról, a bérekről és a zamárdi tanácskozásról (2010/1.)
„Az előjelek egyelőre biztatóak…” Dr. Gyimesi László oktatási reformról, létszámról (2010/5.)
„A zenepedagógus munkahelyek talán nincsenek veszélyben” Réfi Zsuzsanna interjúja dr. Gyimesi Lászlóval, az MZTSZ főtitkárával (2011/5.)
Az új köznevelési törvénytől a jogvédő
szervezetekig. Dr. Gyimesi László a Zamárdiban rendezett tanácskozásról,
tendenciákról, tervekről (2012/1.)
"A minél jobb pozíció elérésére törekszünk". Dr. Gyimesi László egyeztetésekről, állami fenntartásról, állásokról, nyugdíjazásról (Réfi Zsuzsanna) (2013/1.)
"A zeneoktatásnak stabil a helye az oktatási rendszerben". Dr. Gyimesi László nyugdíjas foglalkoztatásról, óraszámemelésről, bérekről (Réfi Zsuzsanna) (2013/2.)
"Az új szabályozásnak a pedagógust védő eleme is van". Dr. Gyimesi László az egyéves szerződésekről, a bérekről és az óraszám-emelésről (Réfi Zsuzsanna) (2013/4.)
„Azonnali és hosszú távú megoldásra is szükség van”. Dr. Gyimesi László küldöttgyűlésről, zenész életpályáról, szakmai nyugdíjról (Réfi Zsuzsanna) (2015/3.)
*
Részletek a küldöttértekezleteinek
dokumentumaiból
1999. április 7-i küldöttértekezletének beszámolójából (1994-1999) és határozataiból (1999/6.*)
- A Magyar
Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezetének állásfoglalása a 2005. évi
költségvetési törvény-tervezetről (2004/6.)
- A Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezetének Állásfoglalása a Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről szóló törvénytervezet alapfokú művészetoktatást érintő rendelkezéseiről (2007/1.)
Az szakszervezeti
tisztségviselők továbbképzése Zamárdiban
- Laczó Zoltán:
Szakszervezetünk jelenléte. Zamárdi – 2002. szeptember 21-22. (2002/6.)
- Pechan Zoltán: Szakszervezeti tisztségviselők továbbképzése Zamárdiban
(2004/1.)
- Pechan
Zoltán: Továbbképzés a művészeti iskolák szakszervezeti tisztségviselői számára
(2006/1.)
Pechan Zoltán: Szakszervezeti tisztségviselők továbbképzése Zamárdiban, 2006 őszén (2007/1.)
- Pechan
Zoltán: Szakszervezeti tisztségviselők tanácskozása
Zamárdiban (2009/1.)
- A művészeti oktatás nagyobb hangsúlyt kap a jövőben
Dr. Gyimesi László a zamárdi konferenciáról, a várható változásokról (Réfi Zsuzsanna) (2011/1.)
- Az új köznevelési törvénytől a jogvédő szervezetekig. Dr. Gyimesi László a Zamárdiban rendezett tanácskozásról, tendenciákról, tervekről (Réfi Zsuzsanna) (2012/1.)
Réfi Zsuzsanna: Egyetlen önálló zeneiskola
hullott csak ki a rostán. Az intézményekben lezajlott szakmai ellenőrzés számos
problémára hívta fel a figyelmet. Beszélgetés Kovács Kálmánnéval, a minősítő
testület elnökségi tagjával, a zeneművészeti szekció vezetőjével és Muity Mária
zenepedagógussal, az MZTSZ Országos Zenepedagógusa Tagozatának elnökével.
(2008/2.)
A Magyar Zeneiskolák és Művészeti Iskolák
Szövetsége művészetoktatást segítő tevékenysége
„A művészeti oktatás feladatát
közalkalmazottaknak kell ellátniuk, nem vállalkozóknak.” Ember Csaba harcol az
állami támogatás megőrzéséért, és készül a minősítés második fordulójára.
(2007/4.)
Az új zeneiskolai tantervekről.
Beszélgetés Kovács Kálmánnéval, a Fővárosi Pedagógiai Intézet vezető
szaktanácsadójával, a Magyar Zeneiskolák és Művészeti Iskolák
elnökhelyettesével (Péter Miklós) (1996/5-6.)
Réfi Zsuzsanna: Egyetlen önálló zeneiskola hullott csak ki a rostán. Az intézményekben lezajlott szakmai ellenőrzés számos problémára hívta fel a figyelmet. Beszélgetés Kovács Kálmánnéval, a minősítő testület elnökségi tagjával, a zeneművészeti szekció vezetőjével és Muity Mária zenepedagógussal, az MZTSZ Országos Zenepedagógusa Tagozatának elnökével. (2008/2.)
„A
művészetoktatás az állam feladata” Ember Csaba úgy véli, megmarad a módszertani
szabadság, növekszik a pedagógus felelőssége (Réfi Zsuzsanna)
2011/6.)
Réfi
Zsuzsanna: Interjú Ember Csabával, a MagyarZeheiskolák és Művészeti Iskolák
Szövetsélge elnökével (munkacím) (2013/6.)
Réfi
Zsuzsanna: Interjú Magyar Margittal, a Tóth Aladár AMI igazgatójával (munkacím)
(2013/6.)
Réfi
Zsuzsanna: Jakabné Muity Mária a választásról, a plusz órákról és a kollektív
szerződésről (2014/2.)
„Meg kell őriznünk a jelenlegi pozíciónkat”. Dr. Gyimesi Lászlót újabb öt évre az főtitkárává választották (Réfi Zsuzsanna) (2014/3.)
Minősített iskolák és művészek. Dr. Gyimesi László, az főtitkára a szakképzés közelmúltbeli változásairól, és művészpálya érdekében eddig elért új fejleményekről (Réfi Zsuzsanna) (2015/5.)
“A művész ne érezze idegen közegben magát”. Új otthonra talált a Művészeti Szakszervezetek Szövetsége Óbudán (Réfi Zsuzsanna) (Zenekar, 2016/2.) (2016/2.)
KLEBELSBERG ISKOLAFENNTARTÓ
KÖZPONT (KIK) MŰVÉSZETOKTATÁST SEGÍTŐ MUNKÁJÁRÓL
Szükség
van az oktatási rendszer átalakítására. Marekné dr. Pintér Aranka, a
Klebelsberg Intézményfenntartó Központ főigazgatója szerint kiemelt szerep
illeti a művészetoktatást (Réfi Zsuzsanna) (2012/6.)
"A zeneoktatásnak stabil a helye az oktatási rendszerben". Dr. Gyimesi László nyugdíjas foglalkoztatásról, óraszámemelésről, bérekről (Réfi Zsuzsanna) (2013/2.)
ORSZÁGOS ZENEPEDAGÓGUS SZAKOSZTÁLY SZERVEZETI ÉLETÉBŐL
Az 1. Országos Zenepedagógus Konferencia (1960/5-6.)
Az Előkészítő Bizottság referátuma (1960/5-6.)
Horváth Kiss László: A Zenepedagógus Szakosztály Működési Szabályzatainak ismertetése (1960/5-6.)
Az Országos Zenepedagógus Szakosztály II. Kongresszusa(1963/5-6.)
Az Országos Zenepedagógus Szakosztály II. Kongresszusának Határozata (1963/5-6.)
Az Országos Zenepedagógus Szakosztály Működési Szabályzata (1963/5-6.)
Veszprémi Lili: Hozzászólás a közgyűlés vitájához. A nem állami zeneoktatás problémái Pest megyében (1963/7.)
Az Országos Zenepedagógus Szakosztály Választmányi ülése (1964/11.)
Laczó Zoltán: Beszámoló a Zenetanárok
Társasága (ZETA) 2. Közgyűléséről (1996/2.)
A ZETA rendkívüli közgyűlése elé (Gonda János)
(1996/4.)
Beszámoló a Zenetanárok Társasága
Közgyűléséről (L. Z.) (1997/1.*)
A ZETA elnökének nyílt levele (Gonda János)
(1997/2.*)
A ZETA- Zongora-tagozatának programjavaslata
1997-1998-ra (Ábrahám Mariann) (1997/2.*)
Komplex Művészeti Szekció – a ZETA új
szekciójának rövid programja (Apagyi Mária és Lantos Ferenc) (1997/1.*)
A zenetanárok közgyűlése 1999. május 8-án a
Rátkay Klubban. (Szerkesztette: Laczó Zoltán) (1999/6.*)
Beszámoló a Zenetanárok Társaságának 2000.
április 27-i Közgyűléséről (Laczó Zoltán) (2000/5.*)
Legánÿ Dénesnek, a ZETA új főtitkárának
köszöntője (2000/5.*)
A ZETA rendkívüli közgyűléséről (Laczó
Zoltán). A ZETA Munkaterve 2002. évre (2002/1.)
Laczó Zoltán: A ZETA rendkívüli közgyűléséről
(2002/1.)
Beszámoló a ZETA közgyűléséről, a ZETA programterve, Ki kicsoda a ZETA vezetőségében, Tájékoztató a ZETA vezetőségének 2003. évben tartott tanácskozásairól (2003/2.)
„Fontos lenne, hogy a szakmával
foglalkozzunk a legtöbbet”. Interjú Balázsané
Szatmári Éva zongoraművész-tanárral, a ZETA egyik alelnökével (Réfi Zsuzsanna) (2015/6.)
Tájékoztató a ZETA vezetőségének 2003. évben
tartott tanácskozásairól (folytatás) (Laczó Zoltán) (2003/5.)
Hírek, események a ZETA szervezeti, szakmai életéből (2004/1.)
Beszámoló a ZETA utóbbi három hónapos
tevékenységéről (Laczó Zoltán) (2004/2.)
A ZETA közgyűléséről (Laczó Zoltán) (2005/1.)
Laczó Zoltán: A Bartók konferenciáról –
röviden (2006/4.)
Laczó Zoltán: A Zenetanárok Társasága
Közgyűléséről (2007/1.)
A Zenetanárok Társaságának Állásfoglalása az
alapfokú művészetoktatási intézmények minősítési eljárásával kapcsolatban
(2008/3.)
Csillag Ferenc: Beszámoló a ZETA 2008. évi Közgyűléséről (2009/1.)
*
Történelmi ívek a magyar zenepedagógiai
gondolkodásban. Emlékezés Varró Margit pedagógiai
hagyatékára (A 2009. IV. 4-5.-i ZETA Konferencián elhangzott előadások
szerkesztett változata) Szerkesztette: Ábrahám Mariann
- Apagyi Mária: Kreatív zongoratanulás. ZongorÁlom.
Kottabemutató I. (2009/1.)
-
Apagyi Mária: Kreatív zongoratanulás. ZongorÁlom. Kottabemutató II. (2009/3.)
-
Dr. Duffek Mihály: Tanár és növendék, mester és tanítvány – XXI. századi
gondolatok Varró Margit nyomán (2009/3.)
- Erdélyi Judit: A kezdő zongoratanárok viszonya
Varró Margittal (2009/3.)
- Fehérvári Anita: A tanár-diák viszony kérdése
(2009/3.)
-
Kis Jenőné dr. Kernesei Éva: Adaptivitás a zenei nevelésben – Varró Margit
üzenete I. (2009/1.)
-
Kis Jenőné dr. Kernesei Éva: Adaptivitás a zenei nevelésben – Varró Margit
üzenete II. 2009/3.)
-
Kubinyi Zsuzsanna: A zeneoktatás szerepe korunk körülményei között. „Merre
haladunk Varró Margit óta?” (2009/3.)
- Dr. Maczelka Noémi: Rév Lívia (2009/3.)
-
Pásztory Blanka: Varró Margit és a zenei ismeretterjesztés (2009/3.)
- Szalai
Klára: A
zenei tehetség sokoldalú fejlesztése. ANK Martyn Ferenc Művészeti Szabadiskola
bemutatása (2009/3.)
- Varga Ákos: A zenei ízlés és ítélőképesség nevelése (2009/3.)
***
„Ezt a feladatot mindig szolgálatnak
tekintettem” Interjú Laczó Zoltánnal (Réfi Zsuzsanna) (2010/2.)
A Zenetanárok Társasága (ZETA) 2010. február
13-i közgyűléséről (2010/2.)
1. az MZTSZ megalakulása óta támogatja a ZETÁ-t. Interjú dr., Gyimesi László
főtitkárral (Réfi Zsuzsanna)
2. Laczó Zoltán elnöki beszámolója a Zenetanárok Társasága 2010. február 13-án
megtartott közgyűlésén
Réfi Zsuzsanna: „A versenyt vállalni kell”. Az
új ZETA elnök, Csillag Ferenc tervekről, célokról (2010.)
Beszámoló a ZETA 2010. II. 13-i választmányi üléséről (Csillag Ferenc) (2010/3.)
„A hangok elkezdenek mozogni…”.
2010. május 8-9.-i ZETA konferencia a rögtönzésről (dr. Fehér Anikó)
(2010/4.)
- Gonda János: A rögtönzésről általában. A
konferencia elé (2010/4.)
- Laczó Zoltán: A rögtönzés néhány pszichológiai és pedagógiai vonatkozásai (2010/5.)
- Sáry László: Kreatív zenei gyakorlatok (2010/6.)
125 éve
született Weiner Leó – Beszámoló a ZETA zongoratagozatának
tisztelgésről (Csillag Ferenc) (2011/1.)
- Apagyi Mária-dr. Lantos Ferenc: Integratív, komplex művészeti nevelés (2011/2.)
- Faragó Béla: Pentaton örökségünk a világ népzenéiben (2011/3. és 2011/6.)
- Révász Ágnes: Szabad gondolatok a rögtönzésről (2011/3.)
A Zenetanárok Társaságának 2012. január 21-én tartott közgyűléséről (Csillag Ferenc) (2012/1.)
ZETA – Liszt (Ábrahám Mariann)(2012/1.)
Még mindig Liszt / A Zenetanárok Társasága Liszt emléknapja Budapesten/ (dr. Czitrovszky Ilona) (2012/1.)
Beszámoló a Zenetanárok Társasága Kodály évfordulós programjáról (Csillag Ferenc) (2013/1.)
Kadosa Pál Ifjúsági Zenei Fesztivál és a Tóth Aladár Zeneiskola ünnepi tanéve. Szívet-lelket gyönyörködtető hangversenyek (2013/6.)
Ábrahám Mariann: Kadosa Pál Ifjúsági Zenei Fesztivál és a Tóth Aladár Zeneiskola ünnepi tanéve. Szívet-lelket gyönyörködtető hangversenyek (2013/6.)
ZETA: „Tűzőrzés és megújulás” (dr. Ruszinkóné Czermann Cecília) (2014/3.)
ZeTa közreműködés „A Muzsika Hídja Fesztivál”-on (Szkodiliszné dr. Czitrovszky Ilona) (2014/4.)
Dr. Ábrahám Mariann: EPTA Oslo. Nemzetközi Konferencia, 2014. június 26-29. (2014/4.)
KÖZLEMÉNY
a
PARLANDO Tanácsadó Testületének megalakulásáról (2014/5.)
Gulyás Csilla: „Virtuózok” a felkészítő tanár szemével - beszámoló a Zenetanárok Társaságának szakmai fórumáról (2015/3.)
„Nincs
reménytelen
eset, csak az idő volt még
kevés…” Gulyás Csilla minden korosztályt örömmel tanít a hárfázás szeretetére (Réfi
Zsuzsanna) (2015/4.)
Beköszöntő (1959/1.)
Visszatekintés (Szatmári László) (1959/1.)
Új esztendő kezdetén (A Parlando szerkesztőbizottsága) (1964/1.)
40
éves a Parlando (Összeállította: Laczó Zoltán) (1999/3-4.)
- Laczó Zoltán: Jubileumi
köszöntő
- PARLANDO
szerkesztőbizottsági tagok 1959-1999.
- A 70-es és 80-as évek
rovatai
- Beköszöntő – 1959
- 40 éves PARLANDO válogatott bibliográfia (1999/3-4.)
KÖZLEMÉNY a PARLANDO Tanácsadó
Testületének megalakulásáról (2014/5.)
A Fővárosi Zeneiskola Szervezet 50 éves jubileumára (Váczi Károly) (1960/9.)
A középfokú zeneoktatás reformjáról (1964/12.)
A Magyar Zeneiskolák Szövetségének köszöntése (Z. T.) (1995/4.*)
A Művészeti Szakszervezetek Szövetségének IV. Kongresszusa (1960/10.)
„A távolból”, III. rész (Kováts Andrásné)
(1995/4.*)
A zeneiskolai reform országos vitái után… (1996/6.)
Ankét a régi magyarországi zenekultúra felélesztéséről (1964/5.)
Tanterv-javaslat
az állami zeneiskolák részére (1964/5.)
Ágainé Bocskay Irén: Az ének-oktatás problémái (1962/6.)
Bácskai János: Szép és fe4lemelő az a munka, amely a vidéki zeneiskolákban folyik (1960/5-6.)
Balázs Árpád: Válogatott életeim (Szentes-Bp.,
Szentes Városi Könyvtár Nonprofit Közhasznú Kft. - Argumentum, 2012) (Fittler
Katalin) (2013/5.)
Banda Ede: Gondolatok a nemzetközi „Pablo Casals” gordonkaverseny után (1963/11.)
Baranyai Tibor: Mit vár a Szakszervezet a Szakosztály munkájától (1960/5-6.)
Báthory Sándor: Több munkás-parasztszármazású növendéket a szakiskolába! (1960/5-6.)
Béres János: A fúvós előképzőről (1963/2.)
Beszámoló az ISME 6. konferenciájáról (1964/12.)
Borhy Ottó: Zeneiskolai tanárok továbbképzése Kőszegen (1964/10.)
Breuer János: Esti koncert (1964/7-8.)
Czövek Erna: Az oktatási reformtervezet irányelveinek alkalmazása az állami zeneoktatásban (1961/1-2.)
Czövek Erna: Előadóművészek nevelése a Szovjetunióban (1961/3.)
Czövek Erna: Korszerű zongoraiskola tervezete I. (1963/3.)
Czövek Erna: Korszerű zongoraiskola tervezete II. (1963/4.)
Dr. Dobszay László: Levél a gordonkatanárokhoz
(1963/3.)
Czövek Erna: Zenepedagógiánk útja (1962/5.)
Dimény
Judit: A sazlburgi Orff-Intézet nyári kurzusáról (1964/12.)
Dr.
Dobszay
László: Levél a gordonkatanárokhoz (1963/3.)
Dr. Dobszay László: Zenész a társadalomban (1962/12.)
EAS — Egy új, kevéssé ismert európai nevelési szervezetről (1995/4.*)
Fasang Árpád: Miben más a muzsikus, mint a többi ember? (1964/9.)
Fasang Árpád: Miként vihetjük előbbre zenei életünket? (1960/5-6.)
Fasang Árpád: Mit várunk a zenei nevelési tervtől? (1963/11.)
Fejnberg: Az előadóművész és a mű (1961/6.)
Friss Antal: Gordonkatanárok első országos értekezlete és továbbképzése (1963/8.)
Gál György Sándor: A zenei ismeretterjesztés problémái (1962/9.)
Havas Miklósné: Az ifjúsági hangversenyekről (1960/11.)
Herszényi Bálint: Hiányát érezzük a szocialista zeneesztétikáról szóló előadásoknak! (1960/5-6.)
Horváth Károlyné: A tantervi reform kérdései (1963/2.)
Járdányi Pál: Nemzetközi Népzenei Konferencia Budapesten (1964/10.)
Julio Salvador Sagreras gitáriskolája (dr. Adrovitz István)(2013/5.)
Kollár Endre: Felelősségteljes munkák küszöbén (1963/9.)
Kollár
Endre: Meglátogattuk…
-
az Abonyi Zeneiskolát (1963/10.)
- a Gyöngyösi Zeneiskolát (1963/3.)
- (1964/3.)
- a Komlói Zeneiskolát (1963/12.)
- a Nagykanizsai Zeneiskolát (1964/6.)
- a Székesfehérvári Zeneiskolát (1963/12.)
- a Nagykanizsai Zeneiskolát (1964/6.)
Kollár Endre: Sokrétű feladatok az új tanévben (1964/9.)
Kontra István: Medglátogattuk a kecskeméti Zenei Általánios Iskolát (18964/10.)
Kökényessy Miklós: Fúvóstanárok továbbklépzése Debre3cenben (1964/7-8.)
Kulcsár Zoltán: Az I. körzet javaslatainak bírálata (1963/7.)
Kulcsár Zoltán: Zenei ismeretek tanítása a Szovjetunióban (1961/7-8.)
Dr. László Zsigmond: A könyv- és kottakiállításról (1964/7-8.)
László Zsuzsa: Meglátogattuk a ceglédi Erkel Ferenc Zeneiskolát (1964/12.)
Lesznai Lajos: Tudományos végzettség (1964/7-8.)
Lukin Kászló: Meglátogattuk az egri zeneiskolát (1964/11.)
Maróti Gyula: A zeneiskolák a zenei élet központjaivá váltak (1960/5-6.)
Máthé Miklósné: Zenei verseny egy cseh kastélyban (1964/1.)
Meruk Vilmos: A zenepedagógus nem alakíthatja külsőleges eszközökkel, hogy a szocialista rendszer híve! (1960/5-6.)
Nagy Miklós: A közösségi ember kinevelése mindannyiunk fontos feladata (1960/5-6.)
Papp László: Gordonka tanárok országos értekezlete és továbbképzés (1963/1.)
Péter Miklós: Az alsó fokú zeneoktatás reformjáról (1963/1.)
Pongrácz Zoltán: Meglátogattuk a Hajdúböszörményi Zeneiskolát (1964/1.)
Dr. Rossa Ernő: Népművelés a zeneiskolában (1963/7.)
Sárai Tibor: A zenepedagógia a szocialista emberré nevelés fontos eszköze (1960/5-6.)
Dr. Soltész Elekné: Muzsikáló úttörők seregszemléje (1960/11.)
Dr. Soltész Elekné: Neveljünk tervszerűen (1963/10.)
Subik István: Gondolatok a Művészeti Szakszervezetek IV. Kongresszusa alkalmából (1960/9.)
Szatmári László: Bartók-Duó verseny a Fővárosi Zeneiskola Szervezet rendezésében. Beszélgetés Irsai Verával és Sándor Frigyessel a verseny tapasztalatairól (1964/3.)
Ford.: Szávai Magda: A „Jeunesses Musicales”. (1962/5)
Szávai Magda: Az ISME konferencia előkészülete (1964/5.)
Szávai Magda: Az ISME konferencia elé (1996/6.)
Szávai Magda: Két elnök (1964/7-8.)
Dr. Szende Ottó: A hangszertanítás mozgásélettani, lélektani vonatkozásai és a reformterv I. (1993/5-6.)
Dr. Szende Ottó: A hangszertanítás mozgásélettani, lélektani vonatkozásai és a reformterv II. (1993/5-6.)
Szigethy Zsuzsa: Az emberiség programja (1961/11.)
?: Szolfézs és hangszer kapcsolatáról ― hangszeres tanárok számára (1963/3.)
Dr. Soltész Elekné: Neveljünk tervszerűen (1963/10.)
Dr. Szőnyi Erzsébet: Az improvizáció, mint a forma és harmóniaérzék fejlesztésének eszköze a szolfézstanításban (1963/2.)
Szőnyi Erzsébet: Hozzászólás Zoltay Dénes előadásához (1964/5.)
Tóth Atilla: 10 éves az István Gimnázium zenekara (1964/6.)
Dr. Ujfalussy József: A zenei előadó művészet mai feladatai (1960/7-8.)
Úttörő Művészeti Szemle az Úttörő Szervezet 15. évfordulójának tiszteletére (1960/10.)
Varga Károly: Baráti találkozók (1964/7-8.)
Varga Károly: Célunk az ifjúmunkásokat elvezetni az értékes zene élvezéséhez (1960/5-6.)
Varga Károly: Meglátogattuk a Pécsi Zeneművészeti Szakiskolát (1964/9.)
Váczi Lili: Meglátogattuk… a 180 éves Kassai Zeneiskolát (1964/5.)
Veszprémi Lili: Hozzászólás a közgyűlés vitájához. A nem állami zeneoktatás problémái Pest megyében (1963/7.)
Villányi Lajosné: Az alsó fokú zenetanítás feladatai az új pedagógiai irányelvek tükrében (1961/11.)
Dr. Zoltay Dénes: A szocialista esztétikai nevelés néhány elvi kérdése (1964/5.)
Dr. Zoltay Dénes: A szocialista esztétikai nevelés néhány elvi kérdése (folytatás) (1996/6.)
KÖNYVEKRŐL,
KOTTÁKRÓL, CD-kről (abc sorrendben)
A
Hétszínvirág film sikere (2012/3.)
Dr. Antal-Lundström Ilona: A zene ajándéka. Hogyan segítheti a zene a gyermek rejtett tehetségeinek feltárását és érzelmi-szociális fejlődését. A könyv szerzői előszaván kívül további fontos információk is olvashatók (2011/3.)
A bécsi klasszikus szimfónia Magyarországon (Zelinka Tamás) (2002/6.)
A bolygó hollandi a Müpa-ban (Dobi
Ildikó) (2015/5.)
A „Cifra palota” daloskönyvről (Laczó Zoltán)
(2003/5.)
„A harmadik nagy magyar” Solymosi Tari Emőke: Két világ közt. Beszélgetések Lajtha Lászlóról (Fehér Anikó) (2010/6.)
A „Három Grácia” és a Váci Szimfonikus Zenekar új CD-jéről (Zelinka Tamás) (2000/2.)
A magyar emigráns zenekar, a
Philharmonia Hungarica története interjúk és dokumentumok tükrében. Nagyszerű
és hézagpótló könyv. Péter Miklós recenziója (2007/3.)
A Miskolci Szimfonikus Zenekar Kodály cd-jéről (Zelinka Tamás) (2013/6.)
A Molnár Antal Zeneiskola 21011. új CD-jéről (Zelinka Tamás) (2000/2.)
„A művészet az ember szépség-ösztönének a kifejezése”. Solymosi Tari Emőke: „… magam titkos szobája” Lajtha László: A kék kalap című vígoperájának keletkezéstörténete, esztétikai vonatkozásai, zenetörténeti kapcsolódásai (Dr. Fehér Anikó) (2008/5.)
A szakpedagógiai
körkép III. kötetéről (Németh Eszter) (2016/2.)
A Szent István Király Zenei Együttesek új CD-jéről (Zelinka Tamás) (2000/1.)
A szép és a szakrális – A karácsonyi ünnepkör Bárdosi Ildikó énekhangján (Deák-Sárosi László) (2014/1.)
A Takács Zongorás Trió Hungaroton korongon,
Prunyi Ilona Hungaroton felvételei, Baráti gondolatok Ábrahám Mariann és
Emmanuel Feldman magánkiadású CD-jéről) (Zelinka Tamás) (2000/6.)
A Zeneakadémia 125. tanévét köszöntő dupla CD (Zelinka Tamás) (2002/6.)
A zeneértés alapjai. Zongoraiskola I-II.
Összeállította és írta: Hunyadi Zsuzsanna (Ábrahám Mariann) (2012/1.)
A zongora-szonatina mesterei. Közreadja: Csurka Magdolna (Kovács Ilona) (2007/3.)
Az „érett” pszichológia az „éretlen” pedagógiáról – töprengések Berentés Éva könyvének olvastán (Dr. Trencsényi László) (2015/2.)
Adagio &
Allegro. Devich Gergely első felvételéről (Fittler Katalin) (2015/4.)
Aki tudja… Michel Sogny koncert
DVD-felvételéről (Fittler Katalin) (2008/2.)
Akkordduos (Fittler Katalin) (2000/5.*)
Dr. Antal-Lundström Ilona: A zene
ajándéka (dr. Trencsényi László) 2015/4.)
Balog József Liszt Transzcendens etűdjeit játssza (Fittler Katalin) (2015/4.)
„Barokk etűdök” (Fittler Katalin) (2002/6.)
Beszélgetés Bartókkal (Fittler Katalin) (2001/6.)
Beszélgetés Mező Imre: Kiskarácsony, nagykarácsony c. megjelenés előtt álló zongoradarab-sorozatáról (mm) (2001/5.)
Brácsavilág –
Rivka Golani hangversenyének felvételéről (Fittler Katalin)
Cinegemuzsika Fótról (Z. T.) (2014/3.)
CLIP-DVD a népzene és a műzene találkozásáról (Fittler Katalin (2007/3.)
Comparative research on teacher education
(Váradi Judit) (2015/4.)
2 részlet a könyvből:
- Boruzsné Bűdi Katinka- Szabóné
Fodor Adrienne: A magyarországi zenetanárképzés rendszere
- Dr.
Hausmann Kóródy Alice: Zenepedagógus-képzés Romániában
Dallamírási feladatok I-II. kötet (Péter Miklós) (1999/1-2.*)
Daniel Charles emlékkötet (Márta Grabócz –
Geneviève Mathon (dir.): Des temporalités multiples aux bruissements du
silence. Paris: Hermann, 2013. 446 pp + CD)
Dohától Debrecenig – és tovább. Afshin
Jaberi zongorafelvételéről
(Grand Piano – Overtone, GP 694) (Fittler Katalin)
(20016/1.)
Dokumentumgyűjtemény Durkó Zsoltról (Fittler Katalin) (2006/3.)
Egy hangszer voltam az Isten kezében. Havasi János monográfiája Pécsi Géza életútjáról (dr. Anghi István) (2012/2.)
Egy 120 éves kórus története, avagy recenzió
Varga László: „A zene szárnyán…” című könyvéhez (Orsovics Yvette) (2012/3.)
Eltáncolni az építészetet? Megragadni a zenét? Réz Lóránt recenziója a Typotex kiadó „Claves ad musicam” sorsorozatában megjelent Surányi László Megszólít vagy elvarázsol? A zene szelleméről – c. könyvéről. (2011/1.)
Farkas Ferenc
zenekari műveinek 3. korongjáról (Fittler Katalin) (2015/5.)
Felnőttek zenei nevelése Európában. A zene integratív funkciója. „Musiques à l'école”, avagy egy könyvismertető margójára (Dr. Hercz-Dorman Aliz) (2013/4.)
Fischer Annie-t hallgatva - születésének centenáriumán (Fittler Katalin) (2014/5.)
for Kids –
korongszaporítás (Fittler Katalin) (2016/2.)
Harnoncuort-portré
(Fittler Katalin) (2015/5.)
„Musiques
à l'école”, avagy egy könyvismertető margójára. A Francia Tanárképző Intézetek Tanácsa
(Conseil de CFMI) által közzétett
tanulmány (Hercz-Dorman Aliz) (2015/5.)
Tanulmánykötet
Ujfalussy József emlékére (dr. Ábrahám Mariann) (2015/4.)
Ábrahám Mariann: A 2006-ban megjelent két új
zongoraiskoláról (Lakos Ágnes: A barátságos zongoraiskola I-IV. Apagyi Mária:
Zongorálom I. 1.) (2006/6.)
Ábrahám Mariann: Kétágú síp. Orbán György
zeneszerző új zongoramű-sorozatának bemutatója a szentendrei Vujicsics Tihamér
Zeneiskolában, 2013. május 3-án (2013/3.)
Angi István: „Örvendjen az egész világ”. Kodály: Bicinia Hungarica és Tricinia c. műveinek 3 HUNGAROTON cd-n megjelent összkiadásáról (2014/2.)
Aszalós
Tünde: Gondolatok a zongorapedagógia kérdéseiről. (A Tóth Aladár Alapítvány
gondozásában megjelentetett módszertani füzet „Tanítási tapasztalatok II.” c.
fejezete) (2013/3.)
Bakos Anita: Zenetanulás színesen - a színes kotta módszer magyar nyelvű kiadványai (2014/3.)
Barbara
Smoleńska-Zielińska: Fryderyk Chopin élete és zenéje
(Kovács
Ilona recenziója) (2010/4.)
Béres József: Szép magyar ének (Fittler
Katalin recenziója) (2010/3.)
Bogár István: A rézfúvós hangszerek (Lehotka
Ildikó) (2010/2.)
Bónis Ferenc: Mozarttól Bartókig (Fittler Katalin) (2002/4.)
Bosnyák
Csilla: Játékos kottaolvasás kicsiknek 1. (Fittler Katalin) (2014/5.)
Bosnyák Csilla: Játékos
kottaolvasás kicsiknek 2 (Fittler Katalin) (2015/6.)
Dr. Deszpot Gabriella: Üzenet a kapukon
túlról. Megjelent a Kokas Klára filmjeiből készült gyűjteményes album (2013/3.)
B. Horváth Andrea: Minden út Rómába vezet…
(Egy könyv születésének története (2004/6.)
Capricciók mindenkinek. Szenthelyi Miklós új
cd albuma nemcsak hegedűsöknek szól. (Réfi Zsuzsanna) (2010/2.)
Csellómánia. A Budapesti Csellóegyüttes CD-jéről (Zelinka Tamás) (2003/3.)
Csicsergő. Horváth Istvánné Smid Anna zenei óvodások és előképző osztályosok tankönyvcsaládjáról (Spiegel Mariann) (2012/5.)
CSILLAG-órák. Csillag Ferenc-Takács István: Utak – Tévutak. Példák az iskolai konfliktusok kialakulására és kezelésére. (2010. Flaccus, Budapest) (Laczó Zoltán) (2011/2.)
Czeizel
Endre: Zeneszerzők, gének, csodák (Galenus Kiadó,
Budapest, 2014). (dr. Turmezeyné Heller Erika)
(2015/4.)
Dohnányi Ernő: Ruralia Hungarica, Op. 32/a
(Kovács Ilona) (2009/4.)
Dohnányi Ernő: Hat koncertetűd, Op. 28 (Kovács
Ilona) (2009/5.)
Esther Meynell Anna Magdalena Bach kis krónikája II. (Fittler Katalin recenziója) (2010/4.)
Farkas Ferenc kórusműveinek
CD-felvételéről (TOCCATA CLASSICS – TOCC 0296) (Fittler Katalin) (2016/1.)
Farkas Ferenc zenekari műveinek cd-felvétele (Fittler Katalin) / Farkas Ferenc: Zenekari Zene I. kamarazenekarra (Vez.: Csaba Péter, Km.: Perényi Miklós, Toccata Classics, Budapest, 2014) / (2014/3.)
Farkas
Ferenc zenekari műveinek újabb CD-felvételéről (Fittler Katalin) (2015/1.)
Fehér Anikó: Mi vagyunk a rózsák. Magyar népzenei alapvetés. 125 magyar népdal elemzése – CD melléklettel – Csodálatos népzene (2012/2.)
Fittler Katalin: Egy újra kiadott Lendvai Ernő
könyv margójára (1996/2.)
Földes Andor Bartók műveket zongorázik. Éneklésre bírta a zongorát (Zelinka Tamás) (2002/6.)
Francia művészek
Schubert-felvételeiről (Fittler Katalin) (2015/3.)
Frank Oszkár: A romantikus zene műhelytitkai. Schubert-dalok. (Hutira Albin recentiója) (1995/4.*)
Frank Oszkár új könyve (Szendi Ágnes) (2005/2.)
Frideczky
Katalin: Álomszőttes c. könyvéről Handó Péter könyvkritikája
(2014/4.)
Gelencsér Ágnes: Magyar népzenei alapismeretek
(Hutira Albin) (1996/5-6.)
Gonda János: A rögtönzés világa I. (A
rögtönzés és komponálás a zene alapelemeivel (Apagyi Mária) (1997/1.*)
Gödény
Márta Bartók cd-jéről (2013/6.)
Grabócz Márta: Zene és narrativitás (Fittler
Katalin) (2005/5.
Gratuláció Madarász Ivánnak szerzői CD-inek
megjelenése alkalmából (Zelinka Tamás) (1999/6.*)
Hamburger Klára: Liszt Ferenc zenéje (Márkusné Natter-Nád Klára (2011/5.)
Hangszer és NEMCSAK zene – a 65. év termése.
Geiger György: Elfogult írások és képek borról, trombitáról, Soroksárról
(Fittler Katalin) (2008/6.)
Havass Miklós: A dallam matematikája (2007/2.)
Hegyi István: Világunk zeneoktatási öröksége
(Sasvári Attila) (1998/1-2.*)
Hollós Máté bio-diszkográfiájáról (Szelíd
dalok) (Simon Géza Gábor) (2004/3.)
Hollós Máté: Ének hajolj ki ajkamon. A szerzői CD-ről (Zelinka Tamás recenziója) (2008/4.)
B. Horváth Andrea: Minden út Rómába vezet…
(Egy könyv születésének története (2004/6.)
Ian
Bostridge énekét hallgatva –koncerten és hangfelvételről (Fittler Katalin)
(2015/1.)
Járdányi Pál összegyűjtött írásai (Körber Tivadar) ( )
Jót s jól – jókor. Carlo Gesualdo nagyheti
responzóriumainak hangfelvételéről (Fittler Katalin) (2015/6.)
Jullian Budden: Verdi (Fittler Katalin)
(2008/5.)
Kamarazene kezdők számára (Fittler Katalin)
(2002/6.)
Karai József: Kórusművek CD-n (Zelinka Tamás)
(2000/1.)
Kárpáti János: Bartók-analitika (Fittler
Katalin) (2005/2.)
Kedves Tamás kötete Gulyás Györgyről („Az
ember, mint feladat nyomul a világba” (Körber Tivadar) (2004/5.)
Kedves Tamás: Szöveggyűjtemény a
zeneesztétikai tanulmányokhoz (Laczó Zoltán) (1998/1-2.*)
Kerényi Eszter: Zenei antológia (Körber
Tivadar) (1998/3.*)
Kertész Lajos zongorázik Hungaroton CD-n
(Zelinka Tamás) (2003/4.)
Két könyv zenei közelmúltunkból (Körber Tivadar) (2005/5.)
Király Katalin ének-zene tankönyvsorozatáról, amely az általános iskolák felső tagozata számára készült és 2007-ben jelent meg a szegedi Mozaik Kiadónál (Huszár Lajos) (2011/1.)
Klotz,
Hans: J. S. Bach zongora- és orgonaműveinek díszítőművészete
Magyar Hangszermíves Céh MHMC kiadása, Budapest 2009
(Kocsis
Zoltán) (2011/1.)
A zeneértés alapjai. Zongoraiskola I-II.
Összeállította és írta: Hunyadi Zsuzsanna (Ábrahám Mariann) (2012/1.)
Klarinét és szaxofon – tanárnak, diáknak. A Hungaroton Classic újdonságaiból (Lehotka Ildikó) (2011/6.)
Kortárs-etűdök,
mint sikerszámok (Havasi - Solo piano etudes No. 1-13 - CD melléklettel) (Fittler Katalin) (2015/3.)
Kortárs-kotta újdonságok az Akkord Zenei Kiadó
kínálatában (Fittler Katalin) (2007/1.)
Kovács Gábor: Reneszánsz táncok, barokk táncok (Váradi István) (1999/1-2.*)
Könyvecske
– CD-melléklettel: A Cantata profana bűvöletében (Fittler Katalin)
(2007/6.)
Kusz Veronika: Dohnányi
amerikai évei (könyvajánló)
Lajtha László: Magyar népdalok – nyomtatásban
(Fittler Katalin) (2004/3.)
Lantos Rezső (1927-1977) vezényel. A Lantos Rezső Alapítvány CD-jéről (Zelinka Tamás) (2000/2.)
Le
a (vas)kalappal! Rendhagyó Prímástalálkozó (Dr. Fehér Anikó) (2013/3.)
Le moment d'un adieu (Egy búcsú pillanata).
Elektronikus zenetanárnak, diáknak (Lehotka Ildikó) (2012/6.)
Lehár Ferenc: Romantikus szerenád (Zelinka
Tamás recenziója) (2008/4.)
Lélekvirágok. Bodza Klára életútja. (dr. Fehér Anikó dvd ismertetése) (2010/3.)
Lendvay Kamilló: 12 hegedűduó (Fittler Katalin) (2014/3.)
Levéláriák és duettek. Iván Ildikó énekel Hungaroton CD-n (Zelinka Tamás) (2003/4.)
Lindner András:
Művészportrék - Vallomások (Gramofon Könyvek) (Fittler Katalin) (2016/2.)
Liszt Ferenc a pszichológus szemével (Horváth Anikó) (2013/3.)
Liszt és a zongorapedagógia. Bertrand Ott könyvéről (Ábrahám Mariann) (1986/10-11.)
Liszt Ferenc utolsó napjai. Zenei szakkönyv –
csak erős idegzetűeknek? (Fittler Katalin) (2010/1.)
Lovász Irén: Égi hang (Fehér Anikó) (2006/3.)
Lovász Irén: Szerelmes virág c. CD-jéről (Dr.
Fehér Anikó) (2009/4.)
Madarász Iván – Muzsikáló mesék c. CD-ről (Z.
T.) (2008/6.)
Magyar nóták Veszprém vármegyéből. Horváth Anikó „Verbunkos” című lemezérő (Kecskés Balázs) (2011/6.)
Magyar jazztörténet Hungaroton CD-sorozaton (Csányi Attila) (2006/2.)
Marton Éva Puccini románcokat és áriákat
énekel Hungaroton CD-n (Zelinka Tamás) (2003/4.)
Márkus
Tibor: A jazz elmélete I.
-
Gonda János ajánlása
-
Részletek a könyvből (Dallam harmonizációs technikák. Blokkakkordok,
Állóharmóniák ritmizációja a dallam ritmusának függvényében. Harmóniafordításon
alapuló blokkakkord technika. Diatonikus parallelizmus. Kromatikus
parallelizmus. Tonicizálás. Példák jazzművészek blokkakkord technikáira. A
Shearing-féle blokk-akkord technika) (2012/4.)
Megjelent a teljes új Pátria sorozat (x)
(2011/2.)
Mező Imre: Kiskarácsony, nagykarácsony - négykezes zongoradarabok (Becht Erika) (2013/2.)
Michael
Tanner: Wagner (Fittler Katalin) (2014/6.)
Monográfia Fischer Annie-ról Szerk.: Székely György (Molnár Szabolcs) (2003/2.)
Móser
Zoltán: Időt halasztani, napot mulasztani… Képes Ének-Tár. Magyar Kultúra Kft
2014. (Paksa Katalin) (2015/1.)
Muzsika a katedrán. Beszélgetés 25 magyar zenepedagógussal. Fehér Anikó interjúkötetéről (Ittzésné Kövendi Kata) (2012/3.)
„Népi dallamokkal bánni tudni…” Bartók Béla: Magyar népdalok énekhangra és zongorára. Előadja: Herczku Ágnes, Djerdj Tímea és Kincses Margit. CD. Kiadja a Hagyományok Háza 20076.(Fehér Anikó)
Nép(zenészek) nagy tanára. Karsai Zsigmond 90
éves (Fittler Katalin) (2010/6.)
Népszerűsítő tehetséggondozás (Fittler Katalin) (2011/6.)
Nikolaus Harnoincourt és az Európai
Kamarazenekar – CD-n és DVD-n (Fittler Katalin) (2007/5.)
Oboa-ABC (Fittler Katalin) (1996/5-6.)
Olsvay Endre, a szín-művész. Az új Erkel Ferenc-díjas Tengerszem c. 2003-ban megjelent Hungaroton cd-jéről (Zelinka Tamás) (2012/2.)
Olvasnivalók – zongoristáknak. Szirányi Gábor: Zongorabillentyűk - Thomán István, Szalay Stefánia és Böszörményi-Nagy Béla emlékezete (Fittler Katalin) (2013/4.)
Orbán György: AULOS - KÉTÁGÚ SÍP. Zongoradarabok a polifónia gyakorlására (Ábrahám Mariann) (2014/3.)
Orfeusz hangzó zenetörténet (Zelinka Tamás) (2000/1.)
Papp Károlyné – Spiegel Marianna: Alapfokú szolfézstanítás a gyakorlatban (S. Szabó Márta) (2014/1.)
Dr. Pásztor Zsuzsanna zenei mozgás-előkészítés
hangszer nélkül zeneiskolás növendékeknek c. videokazettájáról (Ábrahám
Mariann) (2004/1.)
Pernye András: A jazz (Csányi Attila recenziója) (2008/4.)
Pernye András Budapest hangversenytermeiben.
Válogatott zenekritikák 1959-1975 (Fittler Katalin (2013/2.)
Poldini Ede: Farsangi lakodalom c. Hungaroton
Records CD-ről (Zelinka Tamás) (2002/1.)
„Régi magyar zene gyöngyei”. A Magyar Kultúra Kiadó új cd-felvétele. Gróf Fáy István négykezes feldolgozásait Horváth Anikó és Elek Szilvia játssza. (Kecskés Balázs) (2013/4.)
Rendhagyó recenzió Thomas Hampson
ária-felvételéről (Fittler Katalin) (2006/2.)
Rendhagyó recenzió pedagógus-aggodalmakkal.
Monika és Hans-Günter Heumann: Zenei lexikon gyerekeknek (Fittler Katalin)
(2009/6.)
Retkes Attila: Zenélő ezredkezdet – részlet az
interjúkötetből (2004/6.)
Rózsavölgyi történet (Hutira Albin) (2000/6.)
Sárosi Bálint: A hangszeres magyar népzene
(Hutira Albin) (1996/5-6.)
Schumann-Liszt és kortárs szerzők. Ábrahám Mariann dupla CD albuma a Hungaroton gondozásában (Zelinka Tamás) (2012/2.)
Séta Kiss Gy. Lászlóval (Hollós Máté)
(2015/1.)
Sólyom-Nagy Sándor: Gyökerek, ágak, levelek.
Vallomás pályájáról, életéről. (Zelinka Tamás) (2000/2.)
Soproni József: Jegyzetlapok zongorára és XIV.
szonáta. A 2 CD-s korongot bemutatja és ismerteti: Ábrahám Mariann (2004/6.)
Stravinsky: The Rake’s Progress – Operafilm DVD-n (Fittler Katalin) (2006/2.)
Sulyok Gizella: Pilletánc c. háromkötetes daloskönyvéről (2005/4.)
Szabó Antal: Theobald Bhöm és fuvolája (Barth
István) (2006/1.)
Szabó Helga nyilatkozik Az éneklés öröme c.
hangkazettájáról, amelyet kisdiák számára szerkesztett. (1998/1-2.*)
Szaxofon-ABC (Fittler Katalin) 2003/3.)
Szaxofonduók (ifj. Vázsonyi János) (2003/3.)
Szinetár Miklós: Pályázat (Részlet a szerző azonos c. könyvéből) (2012/1.)
Szvjatoszlav Richter, a zongorista (Fittler
Katalin) (2012/1.)
Tallér Zsófia: Kippkopp és Tipptopp c. zongoradarab-sorozatáról) (Spiegel Mariann ajánlója) (2012/1.)
„Tengercseppek”. Balázs Árpád: 20
bagatell két klarinétra (Editio Musica Budapest
Z. 14 811) (Fittler Katalin) (2016/1.)
Tinédzser-karrier. Edgar Moreau első
CD-felvételéről (Fittler Katalin) (2015/2.)
Tóth Armand: „Tristan” partíta (Kiss Gy.
László) (2006/5.)
Tihanyi László: Schattenspiel (Árnyjáték)
(Zelinka Tamás) (2002/4.)
Titán a 21. századból (Fittler Katalin) (2005/3.)
Trencsényi László: Gyerekek színpadon-nézőtéren –
Trencsényi László
kritikai írásaiból (1981–2011). Fapadoskönyv.hu Kiadó, Budapest (Tölgyessy
Zsuzsanna) (2015/6.)
Tudatos út a tudattalanhoz… Lovász Irén: Belső
hang (Gyógyító hangok II. CD-jéről (Fehér Anikó) (2007/6.)
Tündértánc. A gordonkairodalom gyöngyszemei. Szabó Ildikó CD-jéről (Z.T.) (2008/5.)
Tyeplov: A zenei képességek pszichológiája (dr. Szende Ottó) (1961/9.)
K. Udvari Katalin: Művelődéstörténeti Kincsestár. Budapest, Püski Kiadó, 2015; (Tardy József) (2016/2.)
Új hanglemezek (Oldal Gábor) (1996/2.),
(1996/4.), (1996/5-6.), (1997/1.*)
Új CD-ről (Amtmann Prosper János Pál
kamaraműveiről, Vajda János szerzői CD-jéről) (Zelinka Tamás) (2006/1.
Új hanglemezekről (Zelinka Tamás) (2001/1-2.)
Új hanglemezekről (Oldal Gábor) (1995/4.*)
Új hanglemezekről (Oldal Gábor) (1997/2.*)
Új kottákról (Fittler Katalin) (2005/4.)
„Újrafelfedezett”
Dohnányi-művek. Az F-dúr szimfónia, a Zrínyi-nyitány és a Suite en Valse (op.
39) világpremierje a Hungarotonnál (Kovács
Ilona) (2011/3.)
Új utak a zeneoktatásban. A fizikai gondozás eszméjének térhódítása a zenében és az általános oktatásban (Szerkesztette: dr. Pásztor Zsuzsanna) (Réz Lóránt) (2011/6.)
Vajda János énekkari művei CD-n (Zelinka
Tamás) (2009/1.)
Változatok a Magyar Nemzeti Himnuszra, Az Egri-Peris Duó korongjáról) (Zelinka Tamás (2000/5.*)
Várható és kiszámíthatatlan tanulság. Liszt
tanítványok felvételeiről Fittler Katalin recenziója (2008/4.)
Verdi: A pünkösdi királyság (Fittler Katalin
recenziója) (2009/2.)
Veszprémi Lili: Richter tanára. G. G. Neuhaus A zongorajáték művészete c. könyvéről (1961/12.)
VILÁGFA.
Lovász Irén és Hortobágyi László CD-jének remix változata (dr. Fehér Anikó)
(2012/4.)
Világfa. Lovász Irén és Hortobágyi László
CD-jének remix változata (Fehér Anikó) (2010/5.
Vízesés fuvolára. Sáry László - Mannuel Zurria: Niagara (Eisenbacher Zoltán CD recenziója) (2010/3.)
Vokális zene – diákoknak, tanároknak (Lehotka
Ildikó) (2010/6.)
Volt egyszer egy magyar karmester. Somogyi László és kora. Szerzői kiadás, CD-melléklettel (Fittler Katalin) (2006/5.)
Wagnerissimo - A fából vaskarika négyszögesítése.
Bernd Oberhoff: A Nibelung gyűrűje. Neuroline Kiadó, Budapest, 2014 (Fittler
Katalin) 2015/6.)
Watzatka Ágnes: Budapesti séták Liszt Ferenccel (Mészáros Gábor) (2011/6.)
Weiner Leó zongoraműveinek hangzó összkiadása négy CD korongon (Berlász Melinda) (2007/5.)
Winkler Gábor: A
FOKANOVista, aki itthon lelt otthonra (Fittler Katalin)
Tudomány Kiadó, Budapest,
2015 (2016/1.)
z.
Tóth Antal: Ilosfalvy Róbert – Forró szívvel, hideg fejjel (Fittler Katalin)
(2014/6.)
Zenei
napló. Dr. Várnai Ferenc 122 írása Pécs város és Baranya vármegye zeneművészeti
múltjáról és 1959 és 2007 közötti zenei eseményeiről (Dr. Fehér Anikó)
(2012/3.)
Zimre József: Crescendo – feladatok,
rejtvények -) (1998/1-2.*)
Zeneiskolák Nagykanizsán. Két részlet Kocsis Katalin: Nagykanizsa 100 zenei emlékhelye (Nagykanizsa, Czupi Kiadó, 2009) c. könyvből (2011/1.)
Zeneirodalom I-II. Körber Tivadar munkájáról (Ittzés Mihály) (2011/2.)
Zombola Péter: Ritmusgyakorlatok (Akkord Zenei Kiadó) (Fittler Katalin) (2011/2.)
111-Képek,
emlékek, gondolatok – IN MEMORIAM ANDOR ILONA c. emlékalbum (2016/1.)
A GRAMOFON
Könyvek új kiadványai: Szirányi János-Szirányi Gábor: Zongorabillentyűk II.
Keéri-Szántó Imre és Wehner Tibor emlékezete/Lindner András: Művészportrék -
Vallomások (2015/6.)
A GYERMEKNEVELÉS c. online tudományos
folyóirat 2015. áprilisi száma (2015/3.)
A „SZÁZÉVES TERV” TÖRTÉNETÉHEZ. Szőnyi
Erzsébet és Kodály Zoltán levelezése Részlet
Bónis Ferenc: Rákóczi-induló, Kossuth-szimfónia, Székely fonó. Húsz írás
a magyar zenéről (Balassi Kiadó) (2015/6.)
Bátki
Fazekas Zoltán: Könnycseppek – válogatott versek. KÖZÉLET KIADÓ, Szeged, 2010 (2014/3.)
Altató, Bagolyka dal, Búcsú,
Búcsúcsók, Csak hallgatóztam, Édenben, Félefajta játék, Fényben születő, Isten
vonatán, Istenem!, Kicsi gyönyörűm, Kispacsirtám, Isten vonatán, Könnycseppek,
Mielőtt elmegyek, Óvárdombon, Rózsaének, Suttog az éj, Szeretnék csönddé válni,
Tisza parton.
Bryan Magee: Richard Wagner világképe. A Park Kiadó új könyvének előszava (2013/4.)
Burján Emil:
Érzéki meditációk – Gyergyószentmiklós (2015/3.)
Czigány György: Keresztény élmény,
magyarság. Úton Babitshoz, Kodályhoz és utódaikhoz (Szent István Társulat) (2015/4.)
Édouard
Louis: Leszámolás Eddyvel. Fordította: Pataki Pál (Ab Ovo Kiadó,
2015) (2015/3.)
Fehér
Anikó: Muzsika a katedrán. Beszélgetés 25 magyar zenepedagógussal.
Részletek
a Muzsika a katedrán c. könyvből
●Nemes László
Norbert: Előszó (2012/2.)
●Fehér Anikó: „A
gyerekkel való kapcsolat nagyon meghatározó” Interjú Papp Károlyné Papp
Zsuzsával (2012/2.)
●Fehér Anikó:„Ami szól, az
szól!” Interjú Záborszky Józseffel (2012/2.)
● „Mindenkit érhet zenekar!”
Interjú Párkai István professzor emeritusszal (2012/3.)
●„Szerelemmel kell szeretni
a zenét, de akit tanítunk, tán még jobban”. Interjú Bartalus Ilonával (2012/4.)
●„Egyenként építem bele a
kórusom tagjait a zenébe”. Interjú M. Katanics Máriával (2012/5.)
● „Mindenki egyért, egy mindenkiért” - Ugrin Gábor (2013/4.)
Frank Oszkár:
Hangzó zeneelmélet II. - XIX. századi romantikus zene (Főnix Zeneműhely) (Szendi
Ágnes) (2016/2.)
Gárdonyi Zsolt • Hubert Nordhoff: ÖSSZHANG ÉS TONALITÁS. A harmóniatörténet stílusjegyei (2013/2.)
Dr. Gévayné Janurik Márta – Dr. Kerekné Fekete Éva: A zenedétől a zeneművészeti karig. Fejezetek a szegedi zeneoktatás történetéből dokumentumok és kpépek tükrében (2014/3.)
A GRAMOFON
Könyvek két új kiadványa (2015/6.)
- A Gramofon Könyvek
sorozat újdonságairól
- Szirányi János-Szirányi Gábor: Zongorabillentyűk II.
Keéri-Szántó Imre és Wehner Tibor emlékezete /Szirányi Gábor: Keéri Szántó Imre
asszisztense: Tauszky Jolán (1895–1935)
- Lindner András: Művészportrék - Vallomások /Ilosfalvy
Róbert, 2000. május/
Illés Mária:
„Tiszta hangok”. Vántus István élete és műve. Részlet a IV.
fejezetből: "Az elgörbült zenei tér" korszaka (1985-1992) (SZTE GYJF Kiadó) (2016/1.)
Juhász Előd:
Zeneközelben II. (Nap Kiadó)
- Hámori József)
(2015/4.)
- Freund Tamás
(2015/5.)
- Szinetár Miklóssal (2015/6.)
K. Udvari Katalin: Művelődéstörténeti kincsestár - Válogatás dr. Maróti Gyula (1912−2004), a Kórusok Országos
Tanácsa (KÓTA) alapító főtitkárának magán dokumentum-gyűjteményéből - Forrai
Miklós, a karvezető (Püski Kiadó) (2015/5.)
K. Udvari Katalin: Művelődéstörténeti kincsestár - Válogatás dr. Maróti Gyula
(1912−2004), a Kórusok Országos Tanácsa (KÓTA) alapító főtitkárának magán
dokumentum-gyűjteményéből / Budapesti Kórusok Tanácsa Ifjúsági Kórusok II.
Parlamentje. Rövidített jegyzőkönyv és határozatok 1980. február 23. / (2016/2.)
Karczag Márton: Fricsay 100 –
Akit a zene éltetett – 2 részlet a könyvből
- A Zeneakadémián (1922 – 1933)
- Először zenekar élén
Kerekes György: Jazzportrék I. A kezdetektől az ötvenes évekig (A T.bálint Kiadó kiadványa) (2013/5.)
Lőwenberg Dániel: Végh Sándor. (Egy fejezet a Rózsavölgyi és Társa
Kiadónál megjelent könyvből) (2013/1.)
Megfelelés vagy megtorlás | Feldmár András:
Hogyan lesz a gyerekből felnőtt? A kultúrkirakat /Agóra Oktatási Kerekasztal/dr. Trencsényi László) (2015/3.)
Meizl Ferenc: A zene bűvöletében - A sors, az
élet és az évek szívemben egyre csak zenélnek c. memoárjának VIII. fejezete
„Pedagógiai munkásságom” címmel (Magánkiadás)
(2016/2.)
Mózner Miklós (a
tapolcai Járdányi Pál Zeneiskola zongoratanára) könyvei (2016/1.)
- Rím egyszerű zenei morzsák
- Rímes zenetörténeti morzsák
Nagy Anikó Johanna: Csillagfürt avagy hogyan gyógyuljunk ki a lustaságbetegségből. Meseregény és furulyaiskola Egri Mónika rajzaival Berg Judit író és Kállay Gábor ének- és furulyaművész, a Weiner Leó Zeneművészeti Szakközépiskola tanára ajánlásával (2014/2.)
Dr. Nagy Miklós ének-zenetanár,
karnagy visszaemlékezései (Közreadta: Várszeginé dr. Gáncs Erzsébet)
(2015/5.)
Szinetár Miklós: Pályázat (Részlet a szerző azonos c. könyvéből) (2012/1.)
Tanner, Michael: Wagner. Az EURÓPA könyve az Életek és Művek sorozatban, Fischer Ádám ajánlójával (2014/3.)
Trencsényi László: Művészeti neveléstől a
gyermekkultúráig. Tanulmányok, módszertani írások, reflexiók (részletek) /
1973-2013 / (2013/4.)
-
Az olvasó köszöntése és útbaigazítása
-
Koncerttermi szocializáció
-
Aelia Sabina vale Római-projekt a Római-parton
Vásáry Tamás: Üzenetek (A Libri Kiadó újdonsága) (2013/5.)
Winkler Gábor: A Fokanovista, aki itthon lelt otthonra.
DVD melléklettel megjelent portrékötet (Tudomány Kiadó Kft.) (2015/6.)
Kármán Sándor: Keep Swinging (2014/6.) Véget
ért a Hagyományok Háza kettős jubileumi éve. Megjelent az Időben című kötet a
60 éves Magyar Állami Népi Együttesről. Sajtóinformáció (+ kép) (2012/1.)
Erkel kórusművek – cd ismertető (2012/1.)
Julian Budden: Puccini-könyvajánló (2012/1.)
A Kortárs Zenei Műhely új sorozatot indít (2012/1.)
Gitáriskola teljesen kezdőknek (hyperhivatkozással) (2012/1.)
Binder Music Manufaktory (hyperhivatkozással) (2012/1.)
Véget ért a Hagyományok Háza kettős jubileumi
éve és Mihályi Gábor az Időben c. albumáról (2012/2.)
Kovács Mária: Liszt Ferenc nevét viselő iskolák Magyarországon – (Könyvismertető a Liszt Ferenc Társaság – Budapest kiadványáról) (2012/2.)
Dr. Batta András: Ki kicsoda? - zenetörténeti társasjáték (2012/2.)
A Choir - A Family. „Az éneklés mindennapi életünk művészete” (2012/3.)
Frank Oszkár könyvei az Akkord Zenei Kiadónál (2012/3.)
Frank
Oszkár eddig megjelent könyvei (2012/3.)
Turmezeyné Heller Erika - Balogh László: Zenei tehetséggondozás és képességfejlesztés. Kiadó: Kocka Kör és a Nyitrai Egyetem, 2009. (2012/3.**)
Quantz: Fuvolaiskola (2012/3.)
Kortárs Zeneműhely hirdetése (2012/3.)
Didakt Kiadó (www.didakt.hu) kiadványaiból (2012/3.)
Gramofon folyóirat 2012. nyári szám tartalma (2012/3.)
Gramofon 2012/ 3. (őszi szám) (2012/4.)
Zeneműkiadó Koncert 1234 Kft. kiadványaiból (2012/4.)
Dohnányi Ernő a zeneszerző és a zongoraművész
HUNGAROTON CD-ken (2012/6.)
Kodály Zoltán művei HUNGAROTON CD-n és DVD-n
(2012/6.)
Sári József művei HUNGAROTON CD-n (2012/6.)
Soproni József művei HUNGAROTON CD-n (2012/6.)
Leonard Bernstein HUNGAROTON CD-n (2012/6.)
Balsay Krisztina: Nyuszi-füzetek. A POLIFON-MUSIC
TRADE Bt. Kottájának ajánlója
Lázárné
Nagy Andrea: Margaréta I-II. Szolfézs feladatgyűjtemény az alapfokú zeneoktatás
számára, amely bármely szolfézs tankönyv mellett használható… (A Romi-Suli
kiadó kottái) (2013/1.)
Simon Erika: Zene, zene, zene. Beszélgetés Kocsis Zoltánnal (2013/1.)
Simon Erika: És mégis megszólal a pálca. Beszélgetés Medveczky Ádámmal (A Kairosz /www.kairosz.hu/ új könyvei) (2013/1.)
Zenei
szakmai szervezetek állásfoglalása a Magyar Himnuszról /Letölthető hang- és
mozgókép anyaggal) (2013/2.)
Új módszer a gitártanuláshoz címmel jelent meg egy új kottakiadványunk. (1234 Zeneműkiadó) (2013/2.)
A Fonó Budai Zeneház ajánlata (Új Fonós lemezek, Felsütött a nap az égre – rendhagyó daloskönyv premierje) (2013/2.)
Megjelent a Kokas Klára és munkatársai által
elkészített „Zenében
talált világ”
c. filmválogatás gyűjteményes albuma magyarul és angolul (2013/3.)
Fischer Annie centenáriuma (Fidelio/MTI/rzs) (2013/4.)
Megjelent a Kokas Klára filmjeiből készült gyűjteményes
album ismertetője (2013/4.)
Megjelent Lajkó Félix első citerás és a Rendhagyó Prímástalálkozó második lemeze a Fonó Budai Zeneház gondozásában (2013/4.)
Az Editio Musica Budapest újdonságaiból (2013/5.)
A Zeneműkiadó Koncert 1234 Kft. újdonságaiból (2013/4.)
Az Authentic Quartet kiadványokon (2013/5.)
BEFEJEZÖDŐTT AZ ARCHÍVUM DIGITALIZÁLÁSA (2013/6.)
Bali János: Bevezetés az avantgárdba furulyásoknak. Betekintés az EMB új kiadványába. (2013/6.)
Új kotta furulyásoknak (Közreadta: Lachegyi Imre) (2013/6.)
Két új zeneakadémiai vonatkozású könyvről (2014/2.)
A Cinegemuzsika c. kotta-sorozatról (2014/2.)
Megjelent a „Félre bánat, félre bú...”
című vidám, mulattató dalokból álló magyar népzene válogatás dr. Joób Árpád
szerkesztésében(2014/2.)
ÚJ Grecsó-CD ajánló BMC (2014/2.)
Megjelent a Borbély Műhely Hungarian Jazz Rhapsody c. új cd-je a BMC-nél (2014/2.)
Megjelent Papp Károlyné és Spiegel Marianna: Alapfokú szolfézsoktatás a gyakorlatban c. munkája (2014/2.)
2014. évi nyári kurzusok a Kodály Intézetben (2014/2.)
Madárszó. Egy alkalmazás, amellyel a szolfézs
gyerekjáték (LFZE) (20
Kodály Zoltán: Adagio - Új kiadás (EMB) (2014/3.)
J. S. Bach: Orgonaművek (Teleki Miklós) (2014/3.)
Fischer Annie: The Centennial Collection (2014/3.)
Johann Sebastian Bach: Klavierübung III – Korálok (Karosi Bálint) (2014/3.)
Emanuel Moór: Csellóversenyek (Szabó Péter, Szabó Ildikó, Miskolci Szimfonikus Zenekar, vez.: Hamar Zsolt) (2014/3.)
Joseph Martin Kraus: Szimfóniák és hegedűverseny (Capella Savaria, Nicolas McGegan) (2014/3.)
Szergej Rahmanyinov: A holtak szigete, Szimfonikus táncok (Miskolci Szimfonikusok, Kovács László) (2014/3.)
Egy- és többszólamú
liturgikus énekek a Szent Kereszt tiszteletére (Schola Hungarica) BMC RECORDS (2014/3.)
Gregorz Karnas Trió -
Lukács Miklós: Vanga BMC RECORDS (2014/3.)
Kathy Horváth Lajos: Alfa & Omega (FONÓ RECORDS) (2014/3.)
Parapács zenekar –
Bëbocsātlak (FONÓ RECORDS) (2014/3.)
Juhász Előd: Zeneközelben. Beszélgetések egy
rádióműsor muzsikus vendégeivel (Nap Kiadó) (2014/3.)
A Johann Sebastian Bach csellószvitjeit bemutató sorozat második lemezén a 2., 4. és 6. szvitek hangzanak fel Rohmann Ditta előadásában (2014/4.)
Operaáriák (Mozart, Donizetti, Bellini,
Rossini, Verdi, Puccini, Saint-Saëns, Delibes és Gounod) Victoria
Markaryan és Philippe Brocard (ének) és a Szegedi Szimfonikus Zenekar Gyüdi
Sándor vezényletével (2014/4.)
BMC RECORDS
kiadványaiból:
- Gustav Mahler: I. szimfónia (NFZ-Kocsis Zoltán) (2014/4.)
- Tóth Viktor Arura Trió - Szemed
kincse (2014/4.)
Gregorz
Karnas Trió - Lukács Miklós: Vanga
- Michael Schiefel: Platypus Trio (2014/4.)
- Eastwing: Betyárvilág Agócs Gergely ismertetőjével
(2014/4.)
- Tallabille - Hallották-e hírit Csongorád megyének?
Legeza Márton ismertetőjével (2014/4.)
- Pál Eszter: Napot, Holdat, Csillagot Kelemen László
ajánlásával (2014/4.)
Uplifting
Classical 2. – Új világzenei stílus – Újabb magyar unikum (Novák Anikó és
Takáts Róbert) (2014/4.)
Bánom
is én, ha a majomtól származunk. Michael Tanner Wagner könyvéről (Mogyorósi
Gizella) (2014/4.)
Új monográfia Brahmsról (2014/4.)
Lilibri
Kft. munkáiból (Stifán Orsolya)
(2014/4.)
Széchényi Imre (1825–1898) művei. Előadók: Kassai István – zongora, Lázár György – zongora, Katharina Ruckgaber – szoprán, Virág Emese – zongora, Pálkövi Ágnes – cselló, Németh Tünde – zongora, Dombi Rajmund – hegedű, Lipi Tamás – nagybőgő (2014/5.)
Johann Sebastian Bach (1685–1750) hegedűversenyek (a-moll hegedűverseny, BWV 1041), E-dúr hegedűverseny, BWV 10442), d-moll hegedűverseny BWV 1052R (rekonstrukció), g-moll hegedűverseny, BWV 1056R (rekonstrukció). Előadók: Kalló Zsolt – hegedű és a Capella Savaria – korhű hangszereken (2014/5.)
Orbán György: Lux æterna, Tóth Péter: Res gesta mundi, Oláh Kálmán: A Duna arca Előadók: Eötvös Loránd Tudományegyetem Bartók Béla Énekkar és Egyetemi Koncertzenekar, Kovács László – karmester (2014/5.)
Wolfgang Amadeus Mozart (1756–1791) A-dúr szonáta, K. 305, B-dúr szonáta, K. 454, e-moll szonáta, K. 304, A-dúr szonáta, K. 526. Előadók: Kállai Ernő – hegedű, Fejérvári Zoltán – zongora (2014/5.)
Carlo Alfredo Piatti (1822–1901) 12 capriccio, Op. 25, Aram Hacsaturján (1903–1978) Szonáta-Fantázia. Előadó: Vadim Pavlov – cselló (2014/5.)
A records kiadványi
(2014/5.)
„Kárpát-medencei
magyarok zenéje” (A KmMZ 2001 – 2014 éveinek összefoglalója és a
StereoPeriferic újdonságai) (Böszörményi Gergely) (2014/6.)
Megjelent
Bodza Klára „Ó, áldott szűzanya” című szakrális lemeze a Fonó kiadásában
(2014/6.)
Egy
zongora, két ember, négy kéz egy élet… Liszt ismert és ismeretlen arcai.
Várnagy Andrea és Farkas Zsolt zongora négykezes cd-je (Aczél Péter ajánlója és
a cd ismertetője) (2014/6.)
Dr.
Antal Lundström Ilona munkáiból (2014/6.)
Karácsonyi
hangok
-
Európai karácsonyi gyermekdalok (ének-zongora+ CD)
-
Európai karácsonyi gyermekdalok több szólamra, eltérő nehézségű kórusművekre
átírva (kamarazenekari partitúrával és szólamanyaggal ellátott kiadás)
A
zene ajándéka (tanulmánykötet)
Egy
zongora, két ember, négy kéz egy élet… Liszt ismert és ismeretlen arcai.
Várnagy Andrea és Farkas Zsolt zongora négykezes cd-jének ismertetője (2014/5.)
Antal
–Lundström Ilona & Eskil Ludström: Karácsonyi harangok. Dalok Európából cd
melléklettel - (Előszó, Borító szövege, Beleolvasónak: Királyok indulója)
(2014/5.)
Hangoskönyvek
Kossuth-díjas művészek előadásában (2015/1.)
Klasszikus hárfaszonáták
Gulyás Csilla előadásában (2015/1.)
A
Göncölszekér együttes „Szép Don Juan” c. új cd-jéről (2015/1.)
Karen Harrington “Notenspeller
for Piano” című zongoraiskolája és munkafüzete (Agnes van Dijk-Lengyel)
(2015/1.)
Bosnyák
Csilla: Eperhajó. Játékos zongora és énektanulás 4-12 éves gyermekeknek
(2015/1.)
TYPOTeX
eKIADÓ művészeti könyveiből (2015/1.)
Akit a zene éltetett – Fricsay
100. Egy könyvbemutató (2014.
október 30., Operaház,
Székely Bertalan terem) ajánlója(2015/1.)
- Hangoskönyvek
Kossuth-díjas művészek előadásában (2015/1.)
-
Klasszikus hárfaszonáták
Gulyás Csilla előadásában (2015/1.)
A
Göncölszekér együttes „Szép Don Juan” c. új cd-jéről (2015/1.)
Zenei nevelés az óvodában -
szöveggyűjtemény. Szerkesztette: Hovánszki Jánosné (2015/1.)
Karen Harrington “Notenspeller
for Piano” című zongoraiskolája és munkafüzete (Agnes van Dijk-Lengyel) (2015/1.)
Bosnyák
Csilla: Eperhajó. Játékos zongora és énektanulás 4-12 éves gyermekeknek (2015/1.)
TYPOTeX
eKIADÓ művészeti könyveiből (2015/1.)
Johann Sebastian Bach hegedűversenyei. Előadó: Kalló
Zsolt és a Capella Savaria (2015/3.)
Mozart divertimentók - Kis éji zene. Az Anima Musicae
Kamarazenekar új cd-je (2015/3.)
Mozart hegedű-zongora
szonátái. Előadók: Kállay Ernő (hegedű) és Fejérvári Zoltán (zongora) (2015/3.)
Végh János – Vonósnégyesek. Authentic Quartet korhű hangszereken (2015/3.)
Bartók
Új Sorozat: I. és II. hegedű-zongoraszonáta - Szonáta hegedűre. Előadók:
Kelemen Barnabás (hegedű), Kocsis Zoltán (zongora) (2015/3.)
Kállai kávéház. Előadók: Ifj. Kállai
Kiss Ernő (hegedű) és cigányzenekara, Kállai Kiss Ernő (klarinét). Fényes Szabolcs: Ugye, hogy nem felejtesz el?
, Nótaegyveleg, Operett-dalok, Híres melódiák, Sándor Jenő: Fejem fölött kerek
ég, Sándor Jenő: Már megettem a kenyerem javát, Erdélyi Mihály slágerei, C-dúr
szirba, Koncz Tibor: Hová tűnik el a csillag?, Komjáthy Károly: Azt az egy
nyáréjszakát, Bura Károly: Sose nyíljon kiskertedben, Régi slágerek, Dankó
Pista nótái, Régi pesti slágerek, Kurucz János: A pápai dimbes-dombos, Magyar
filmslágerek (2015/3.)
Bartók ismeretlen arca – Férfikarok parasztzenei környezetben. A Szent Efrém Férfikar és Szokolay Dongó Balázs cd-je a BMC Lemezkiadó gondozásában (2015/3.)
Serei Zsolt & Zombola Péter - Magyar Kortárs
Vesperások / Hungarian Contemporary
Vespers (BMCCD211) (2015/3.)
Uplifting Classical 2. Új világzenei stílus – újabb magyar unikum. Megjelent a szimfonikus világzene hazai képviselőinek új, Uplifting Classical 2. című albuma (2015/3.)
Öt új Fonós lemez megjelenése (Góbé Ez van! / Parasztünnep / Korpás Éva: A
pozsonyi sétatéren – népzene gyerekeknek / Ifj.
Fodor Sándor „Neti”: Szegelet – kalotaszegi népzene / Fokos zenekar: Kiskoromtól nagykoromig /
–
sajtóközlemény
(2015/3.)
Híradás egy készülő új kötetről.
Megjelenés ősszel! Trencsényi László: Látomás az iskola jövőjéről (2015/3.)
Hat új Géniusz kötet ajánlója (dr. Mező Ferenc: Interdiszciplinaritás a tehetséggondozásban, Kiss Albert: Az „esély és
ösztönzés” komplex tehetségsegítő modell pedagógiai kutatásának részeredményei,
Harmatiné Olajos Tímea, Pataky Nóra: A lelki egészség
személyiségdinamikai kettősségei – kihívások a tehetséggondozásban,
dr. Máth János: A természettudományos oktatás válsága, dr. Martinkó József: A tehetséggondozás
halhatatlanja: Harsányi István, Turmezeyné dr. Heller Erika, dr. Máth János: A zenei írás-olvasási képesség fejlődésének
longitudinális vizsgálata 2–8. osztályosok körében,
(Géniusz Műhely kiadványok /
Tehetseg.hu) (2015/3.)
Forrai Katalin: Eszterlánc - Dalok és játékok
kicsinyeknek (Új kiadás) (2015/3.)
Együttműködési megállapodást írt alá a
Zeneakadémia és a Nemzeti Filharmonikusok (2015/4.)
Visszavette az államtól iskoláit
- így a Zeneiskola működtetését is - Esztergom (2015/4.)
J.
Haydn hegedűversenyei Kalló Zsolt, a Capella Savaria és Nicholas McGegan előadásában (2015/4.)
Russian
Concert. Rivka Golani (brácsa), John Lenehan
(zongora), Douglas Perry (brácsa) játszik Dmitrij Sosztakovics, Szergej
Prokofjev és Szergej Rachmaninov műveiből
(2015/4.)
Teréz
Illés: Musikalisches Nationalbewusstsein
bei Béla Bartók. Drei Volkslieder am Weg zum Konzertprogramm (2015/4.)
A kecskeméti Kodály Zoltán
Zenepedagógiai Intézet kiadványai
A Musicalia Danubiana új sorozata
első kötetének bemutatója (2015/5.)
Komlós
Katalin: Tanulmányok a 18. századi zene történetéből (Rózsavölgyi és Társa)
(2015/5.)
Műfajok,
stílusok, szubkultúrák. Tanulmányok a magyar populáris zenéről. (Szerkesztette:
Ignácz Ádám) (2015/5.)
Fryderyk
Chopin: Mazurkák, Noktürnök, Polonézek, Dalok, Keringők Szilasi Alex (zongora)
előadásában (2015/5.)
A Records legújabb, szeptemberi jazz,
kortárs & klasszikus kiadványai (Sáry László: Hyperion sorsdala, Bartók ismeretlen arca
– Férfikarok parasztzenei környezetben, 1705 Zone, Grencsó Kollektiva -
Rétegzene) (2015/5.)
Dubrovay László összes zongoraműve Balázs János
Liszt-díjas zongoraművész előadásában
(Hegedűs Anna) (FONÓ Budai Zeneház) (2015/5.)
Zenei Hálózatok: tudományos folyóirat a populáris zenéről (2015/5.)
Baráti Kristóf – a “Lady Harmsworth” nevű Stradivari-hegedűn játszik
Farkas Gábor (zongora) közreműködésével cd-n (2015/6.)
Singing Cello
– Várdai István (cselló) és Julien Quentin
(zongora) játszik cd-n (2015/6.)
Beethoven összes zongoraversenye a
világ egyik legkeresettebb zongoraművésze, Várjon Dénes játékával és a Concerto
Budapesttel a nál (2015/6.)
Corelli öröksége. Illés Szabolcs – barokk hegedű, Dalibor Pimek – barokk cselló és Ondřej Macek – csembaló Arcangelo Corelli (1653–1713), Gasparo
Visconti (1683–1713), Francesco Geminiani (1687–1762), Giovanni Battista Somis
(1686–1763) és Giovanni Mossi (1680–1742) szonátáit játssza cd-n. (2015/6.)
Etűdök az ének-zene tanításához! Összeállította: Király Katalin. - Szabó Endre: Tinódi és Sárvár, vagy lantosok és hegedősök nyomában. - Király Katalin: Hogyan legyen a zene mindenkié? (Mozaik Kiadó, Opus, 2012/2) (2015/6.)
Dömötör Zsuzsa – Kovács Mária, Mona
Ilona, Sziklavári Károly Liszt Ferenc utazásai a reformkori Magyarországon (K.
M.) (2015/6.)
Bombera Krisztina: Roby Lakatos – Gipsy Fusion (TRUBADUR /LIBRI) (2015/6.)
Avar Judit: A dal (2012/2.)
Avar Judit költeményeiből (I.) (2015/3.)
- Enyém a pálya,
- Ihlet, Idegenség
- A szépség
Avar Judit
költeményeiből II. (2015/4.)
- Egy koncert
emlékére,
- Hitvallás,
- Néma zenészek
Avar Judit költeményeiből III.
(2015/5.)
- Mosolyod csillagvirág
- Csókod mint kályha melege
- Néma zenészek
- Hivatás
- Pszt
- Szellemi
Bächer Iván: Kovács Dénes /2005 / (2015/1.)
Baranyi Ferenc: Allegro barbaro (2006/4.)
Bartalus Ilona: 60 éves lettem (2015/4.)
Bátki
Fazekas Zoltán: Válogatás a „Könnycseppek” c. kötetből (2014/3.)
●Altató
●Bagolyka
dal
●Búcsú
●Búcsúcsók
●Csak
hallgatóztam
●Édenben
●Félefajta
játék
●Fényben
születő
●Isten
vonatán
●Istenem!
●Kicsi
gyönyörűm
●Kispacsirtám
●Isten
vonatán
●Könnycseppek
●Mielőtt
elmegyek
●Óvárdombon
●Rózsaének
●Suttog
az éj
●Szeretnék
csönddé válni
●Tisza
parton)
Bertók
László: A megváltó zene (2012/5.)
Bertók
László: Berajzolunk egy pici almafát (2012/5.)
Czigány György: Dallamaink (2013/1.)
Czigány György: Fischer Annie (2014/3.)
Czigány György:
Gyászgondola (Parafrázis Liszt
emlékére) (2014/3.)
Czigány
György: Napsugarak zúgása (2015/1.)
-
Füst Milán Rácz Aladárról beszél
-
Fél óra Ungár Imre otthonában
Czigány György:
Parafrázis (2014/3.)
Dobai Péter: „Álmodozás”. Egy régi muzsikus, Giovanni Bottesini, felleges futamai álmatlan éjszakákra (2014/2.)
Dobai Péter: Antonín Dvořák, A-dúr zongoraötös(2014/2.)
Fenyves Mária Annunziata költői
írásaiból (2016/1.)
- A nádas csöndesen zizzent…; Nimfa
vagyok…; Liszt Ferenc emlékére
Fenyves Mária Annunziata: Meditáció (Massenet: Thais-Meditáció hallgatása közben) (2013/5.)
Ferencziné dr. Ács Ildikó: Gyermekversek muzsikája. Weöres Sándor költemények a gyermekkari irodalomban (2013/3.)
90
éves Frideczky Frigyes zenei és kulturális író, esszéista, karvezető, költő,
egyetemi magántanár, a néhai Művelődési Minisztérium Zenei Osztály egykori
vezető munkatársa, egyetemi magántanár (2014/6.)
●
Frideczky Frigyes költeményeiből:
-
Hitvallás
-
Én hiszem, hogy élek
●
Frideczky Frigyes irodalmi értékű recenzióiból:
-
Az Andok kultúrái. Az ősi Peru
-
Gyönyörű album fővárosunkról. Buzinkay Géza: Budapest képes története
-
Nagyigényű áttekintés. Maria Laura Della Croce: Itália remekei
-
A tanításművészet módszere
- Szabolcsi Bence válogatott írásai
Frideczky
Katalin munkáiból:
-
Szemelvények Álomszőttes c. könyvéből és Handó Péter könyvkritikája
(2014/4.)
- Részletek Dilemmák c. esszékötetéből (2014/4.)
Frideczky Katalin: Emlékezés egy zeneszerzőre. /Togobickij Viktor /1952-1999/ (2013/5.)
Frideczky Katalin: Feloldódás (2015/6.)
Geiger György: Kedves Trombitások! (2012/1.)
Geiger György: Kotta a polcon, avagy Hrabal mint mentőangyal (2012/2.)
Hajdó
Károly: Ki hűséget vet, életet arat. 50 év hűség és alázat a zene, a
kóruséneklés és a közösség szolgálatában. (2014/4.)
- Bartók és Kodály gondolatainak mélységei
(2007). Ami az interjúból kimaradt. (Hajdó Károly)
-
Zenei nevelés az iskolában és iskolán kívül (Hajdó Károly)
-
Muzsikáló század, muzsikáló sors (Moldovan Irina-Marina)
-
A nyár legnagyobb ajándéka (Lejegyezte: Bölöni Domokos
Kiss Tamás -
Kocsis Csaba: Fiamnak, hangszereihez (2015/3.)
Körber
Tivadar: Kodály műveinek irodalmi forrásai (2014/6.)
Laczkó Mihály: MAGYARORSZÁGON A REFORMKORBAN (1845). Berlioz Magyarországon. Széchenyi és Kossuth vitája c. könyvének 1. fejezete. Magyar História sorozat, Gondolat Kiadó, 1977 (2013/3.)
Nyilas
Atilla: Valami a zenéről, Egy lemez megszeretése („Az ékesszólásról” tételei)
(2015/5.)
Örkény
István: A dal (2012/3.)
Pauk
Anna „A 12539-es számú fogoly” c. könyvének előszava (Közreadta: Dobra János)
(2001/6.)
Petrőczi Éva: Zongoramorzsák…. Barabás Mártonnak (2013/2.)
Rapai Ágnes: Boldog, boldog, boldog születésnapot, Amadeus! (2013/1.)
Válogatás
Ránki Katalin verseiből (II/1) (2016/1.)
(Zenehallgatás itthon, Hangok
oázisa, ’Varázsital’, Toncsi, Hátraarc!)
Válogatás
Ránki Katalin költeményeiből (II/2) (A
’mágnes’; Anyu X-dik
utólagos szülinapjára; Hétvégi piruett; Marco és Éva;
Melankolikus szerenád; Memória;
Válság?) (2016/2.)
Sulyok
Gizella: Pilletánc II. Kiegészítő daloskönyv Sulyok Gizella költeményeire az
iskolai ének- és zenetanításhoz, valamint szabadidős foglalkoztatáshoz serdülők
számára (2014/4.)
Sulyok Gizella: Zengő-bongó bolygón, Improvizáció, Esti fuvalom, Benépesült csend, Térzene, Három macska énekel, Bodzasípos zöld manócska, Szökellő dal (2013/3.)
Sulyok Gizella: Téli álom,
Énekóra I-II. (Görög Júlia rajzaival) (2015/6.)
Sulyok Gizella: Virágzó fehér csend (2014/1.)
Szauer
Ágoston: Szenteste (2012/6)
Szauer
Ágoston: Műhely (2012/6)
Turczi
István költeményei (2014/5.)
-
Bálnahangok
- Szonáták és közjátékok
preparált zongorára
Zagajewski,
Adam öt költeménye Zsille Gábor fordításában (2014/6.)
-
A veled hallgatott zene
-
Cselló
-
Anton Bruckner
-
Három hang
-
Szél az ágak között
-
Franz Schubert sajtókonferenciája
Zene és költészet – Interjú Deák-Sárosi Lászlóval (Ladislaus
Horatius) (2015/5.)
Zsirai László versei (A megfojthatatlan;
A zene hatalma; A zene gyógyszer; Vaksötétben; Koncert a télben; Bartók
(2016/2.)
Dobszay-Meskó Ilona - Charles
Baudelaire: Fleurs du mal (MÁV
Szimfonikus Zenekar Madaras Gergely vezényletével és Hábetler András-ének)
(2015/5.)
Cserna
Ildikó népzenei tanszakos zeneakadémiai növendékeinek YouTube felvételeiből
(2016/2.)
Fenyves
Mária Annunziata: 200 éve született Lermontov grúz költő (2015/1.)
Kottamelléklet:
Rubinstein-Lermontov: Tamara románca A Démon c. operából
„Fontos lenne, hogy a szakmával
foglalkozzunk a legtöbbet”. Interjú Balázsané Szatmári Éva
zongoraművész-tanárral, a ZETA egyik alelnökével (Réfi Zsuzsanna) (2015/6.)
Hangok után zene. Interjú Farkas Gáborral, a LFZE
zongoraművész-tanárával (Bokor Gabriella)
(2015/6.)
Homoki
Endre tárogatón játszik XIX. századi magyar muzsikát 2007-ben, I-II) (2015/4.)
●Kapi
Horváth Ferenc:
Három
magyar népdal zongorára, négy kézre (1999)
Kurtág György:
Tóthmátyás Lajos (2006) (facsimile) (2014/5.)
●Petrovics
Emil (1930 – 2011): C'est la guerre (Történik Budapesten, 1944 második felében)
(2015/4.)
-
A feleség és az őrnagy kettőse – (Mátyás Mária, Faragó András)
- A feleség és a szökevény jelenete - Dunszt Mária,
Ilosfalvy Róbert
●Szendi
Ágnes:
-
Tánc 2 szopránfurulyára és zongorára, Op. 345. No.1. (2011.)
-
Három négykezes gyermekeknek Op. 341 (2011.)
No.1.
Fény és árnyék
No.2.
A teknősbéka és a nyúl
No.3.
Varázslat
Szendi
Ágnes: Variációk Sipos Éva 95. születésnapjára, op. 365 (facsimile+
hangfelvétel) (2014/4.)
Szendi Ágnes zeneműve
a 80 éve született Strém Kálmán emlékére (2014/3.)
Szendi
Ágnes: Zongoramuzsika XIII. Strém Kálmán (1934-2005) emlékére. 10 éve hunyt el
a "hangversenyrendezés művésze". (Facsimile és hangfelvétel a szerző
előadásában (2016/1.)
Szendi Ágnes: Zongoramuzsika XXIX. Szokolay
Sándor tanár úr emlékére op. 277 (facsimile és hangfelvétel) (2014/5.)
Zenetér:
Harmóniát teremteni – kórusban és iskolában. Székely Árpád, a
Kolozsvári Református Kollégium igazgatója zenetanár és karnagy portréja.
Szerkesztette: Benkő Judit. Fotók: Molnár Ferenc (Zeneszó).
Filmezte: Essig József, Tóth
Guttman Elemér (2015/6.)
20
éves a FONÓ (2015/6.)
Budapest
Folkfőváros / Folk Capital
2015.
január 11-én lenne 65 éves Elek Tihamér (1950-2001) fuvolaművész-tanár
(2014/6.)
-
Tősér Dániel emlékezése /2001/
-
Dinnyés István Elek Tihamér Debussy játékát felidéző videófelvétele /1987. VII.
4.
A
svéd-norvég The Thingn zenekar egy amerikai általános iskolában játszott free
jazzt játszik (2016/1.)
Az
ég felé nyitott tanterem. Film a Rimóci Iskolakert kísérletről – az iskolakert,
mint az élménypedagógia, az intuitív pedagógia helyszíne.
Producer-rendező: Székely Orsolya (ikonstudio.hu) (2015/5.)
Almási Tamás Tititá című alkotása a nemzetközi zsűri különdíját kapta a szarajevói filmfesztiválon (Részlet a Tititá c. filmből) (2015/5.)
Balogh
Sándor: Brémai muzsikusok (Hábetler András, Lukácsházi Győző, Besnyői Botorkálók, Gödöllői Szimfonikus Zenekar. Vezényel: Horváth Gábor) (2016/1.)
Balogh
Sándor: Magyarország az én hazám. Kóti
Jánoska énekel (Családokért Tisztán Alapítvány / Aczél Tamás) (2015/3.)
Beszélgetések Sapszon Ferenccel - Helyezzük előtérbe a
zenei oktatást! (Hrecska Renáta
/ Magyar Hírlap) + Pályafutásának
alakulása és a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola története (MMA felvétele, 2015. III.) (2015/6.)
Bepillantás
Kistétényi Melinda (1926-1999) orgonaművész, a Liszt Ferenc
Zeneművészeti Főiskola szolfézs-, zeneelmélet-tanárának óráiba. A két
filmrészletet (tanítás és improvizáció) Cserna Ildikó énekművész ajánlotta
figyelmünkbe (2015/1.)
Boros
Misinek, a Virtuózok c. zenei vetélkedő népszerű résztvevőjének a YouTube-n
található felvételeiből (2015/2.)
-
Boros Misi -
Mozart: C-dúr szonáta I. tétel KV. 309.
-
Boros Misi:
Haydn D-dúr zongoraverseny 1. tétel - Gálaest
Breinich Beáta operaénekes felvételei a YouTube-n (2015/5.)
- G. F. Händel:
Cleopatra's aria - Se pieta
- W.
A. Mozart: Don Giovanni – Zerlina (Vedrai Carino)
- G.
Donizetti: L'elisir D'amore - Zitto choir (Giannetta)
- Menotti:
The Telephone - Lucy (Hello, Hello)
Bucz
Magor Soma nyerte meg a nemzetközi zeneszerzésversenyt. A húszéves zeneszerző
kórusművét Assisi Szent Ferenc egyik imájára komponálta (YouTube-film a
TEHETSEG.HU honlapról)(2015/1.)
Cserna
Ildikó énekművész-tanár kortárs-zenei felvételeiből (Orbán György:
Magnificat-Gloria; A. L. Webber: Requiem-Pie Jesu; Tallér Zsófia: Pert em
heru... /Kilépés a fénybe/ (2014) (2016/2.)
Cserna
Ildikó népzenei tanszakos zeneakadémiai növendékeinek YouTube felvételeiből
(2016/2.)
Edgar
Moreau Gabriel Fauré: Elégia c. művét játssza (YouTube) (2015/2.)
Fricsay
Ferenc próbál az RSO Berlin élén 1961-ben (Kodály Zoltán: Háry János-szvit)
(2015/5.)
Dr.
Gerzanics Magdolna: Mi lesz veled Zoboralja? A gyimesi hagyományőrzők
felvételeiből
(Parta-parta, Ki lovai vannak, Magos a rutafa) (2015/1.)
Halmos Vilmos énekel és
zongorázik / Ray Charles:
Georgia on My Mind/) (2015/4.)
Hangok után zene. Interjú Farkas Gáborral, a LFZE
zongoraművész-tanárával (Bokor Gabriella)
(2015/6.)
Héjja
Bella, Sipos Gábor Gergő és Kovács Levente zenekara a Bella Banda Thököly Vajk
versét zenésítette meg. A filmet Pálmonostorán forgatta a KDC Film csapata.
Szereplő: Görög Anna (2015/4.)
Igor
Stravinsky A tűzmadár fináléját vezényli (YouTube/BFZ honlap) (2015/2.)
Károlyi
Pál: Meditazione /Tóth Kristóf –
hegedű, Sagyebó Ferenc – zongora/) 2015/4.)
Kiss Tamás -
Kocsis Csaba: Fiamnak, hangszereihez (2015/3.)
Korondi
György énekel /Kodály Zoltán: Psalmus Hungaricus - részlet/ (2015/4.)
Közel 100 szerző remekműve
(2015/3.)
Mendelssohn:
Dal szöveg nélkül - Gondoladal. Fülep Márk (altfuvola) és Gábor József
(zongora) művésztanárok átiratában és előadásában (2014/6.)
Mendelssohn
művek Fülep Márk (fuvola) és Gábor József (zongora) közös átiratában és
előadásában (2015/2.)
-
Mendelssohn: Dal szöveg nélkül Op. 19. No 6. Andante sostenuto, g-moll
(Velencei gondoladal)
-
Mendelssohn: Dal szöveg nélkül Op. 30. No 1. Andante espressivo, Esz-dúr
-
Mendelssohn: Dal szöveg nélkül Op. 38. No 2. Allegro non troppo, c-moll
Portréfilm
Fischer Ivánról (2015/3.)
Psota Irén (1929 -2016) a Nemzet Színésze, kétszeres Kossuth-
és kétszeres Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja
énekel (https://www.youtube.com/watch?v=QjCDbqnBrCI&feature=em-share_video_user)
Raffay Zsófia képriportjai (2015/5.)
- Snétberger Zenei Tehetségközpont a Müpában 2012. 03.
30
Révi R. Tamás rendező filmjeiből: Memento - Király Éva
(1931-2013), a Magyar Wagner Társaság elnöke; A nibelung átka; Kopogó
csizmácskák (2016/2.)
Szabadidő a
Snétberger Tehetségközpontban (Készítette: Nagy Gergely) (2015/5.)
Almási
Tamás Tititá című alkotása a nemzetközi zsűri különdíját kapta a szarajevói filmfesztiválon (Részlet a Tititá c.
filmből)
Sudlik
Mária énekel /W. A. Mozart: Figaro házassága – A Grófnő C-dúr áriája/ (2015/4.)
Szendi
Ágnes: Variációk Sipos Éva 95. születésnapjára, op. 365 (facsimile+
hangfelvétel) (2014/4.)
Szendi Ágnes: Zongoramuzsika XXIX. Szokolay
Sándor tanár úr emlékére op. 277 (facsimile és hangfelvétel) (2014/5.)
Révi R. Tamás zenei filmjeiből (Der Ring, Gála szemecskék) (2016/1.)
Válogatás a Virtuózok sorozatban is sikeresen
szerepelt Szüts Apor (LFZE zongora szakos hallgatója, továbbá zeneszerző,
karmester) YouTube-n található felvételeiből (2015/6.)
Ráadás:
- Egy
lassú tétel fogságában (Egy nyugdíjas zenepedagógus gondolatai Szüts Apor
Beethoven interpretációjáról)
- Szüts Apor dédapja, Ungár Imre
(1909-1972) Chopin 24 prelűdjét (Op. 28) játssza a YouTube-n található legendás
HUNGAROTON LPX-en
ELŐADÁSOK-INTERJÚK KÉPFELVÉTELE
A közoktatás indikátor rendszere 2015. Szerkesztette: Varga
Júlia. A kötet szerzői: Hajdu Tamás, Hermann Zoltán, Horn Dániel, Varga Júlia.
(MTA KRTK KTI) (http://
econ.core/file/download/kozoktatasi/indikatorrendszer.pdf) (2015/3.)
A Sári József / Sáry László és Sáry Bánk család
fotóalbumából (Aranyos Katalin) (2016/2.)
A
svéd-norvég The Thingn zenekar egy amerikai általános iskolában játszott free
jazzt játszik (2016/1.)
Akadémikus portrék -
Eősze László zenetörténésszel Czigány György beszélgetetett 2012-ben (részlet) (MMA Hírlevél)
(YouTube) (2015/2.)
Beszélgetések Sapszon Ferenccel - Helyezzük előtérbe a
zenei oktatást! (Hrecska Renáta
/ Magyar Hírlap) + Pályafutásának
alakulása és a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola története (MMA felvétele, 2015. III.) (2015/6.)
Czeizel Endre „Kéretlen útravalók” c. előadása
(2015/4.)
Hangok után zene. Interjú Farkas Gáborral, a LFZE
zongoraművész-tanárával (Bokor Gabriella)
(2015/6.)
Interjú
Poszler Györggyel –részlet /Nagyvizit-
Litera TV 2014/ (2015/4.)
Kiss Tamás -
Kocsis Csaba: Fiamnak, hangszereihez (2015/3.)
Kokas Klára: A zene
felemeli a kezeimet (filmrészlet - 2004-2006) (Agora Oktatási Kerekasztal)
(2015/3.)
Nagyon
sok tehetséget nagyon korán elveszítünk!” Interjú Csapó Benő egyetemi tanárral, SZTE BTK
Neveléstudományi Intézet vezetőjével, az MTA doktorával a jó iskola és tanár
ismérveiről, a finn iskolákról, a konfliktuskezelésről, és a tanári
tekintélyről (2010) (2015/4.) (YouTube felvétel)
Pethő Attila
beszélget Homoki Endrével. Dél TV 2009. (2015/4.)
Portréfilm
Fischer Ivánról (2015/3.)
Próbától a premierig - Tallér
Zsófia: Leander és Lenszirom c. meseoperája ősbemutató volt az Erkel
Színháziban (2015. 04.11.) (2015/3.)
Selmeczi Zoltán, a KLIK főosztályvezetője előadásához
készült illusztrációk (2014/6.)
Szabó Éva: A digitális szakadékon
innen és túl – A tanárszerep változása a XXI.
században (Digitális Nemzedék Konferencia, Budapesten 2015.
március 21.) (https://www.youtube.com/watch?v=0UtjT3Y-pbI) (2015/3.)
Szabó Marcell zongorázik (hang- és filmfelvétele)
(2016/1.)
- Liszt: Benediction de Dieu
dans la Solitude
- Debussy: Képek - I. kötet -
III. tétel
- Bartók: Improvizációk magyar parasztdalokra
Zenetér:
Harmóniát teremteni – kórusban és iskolában. Székely Árpád, a
Kolozsvári Református Kollégium igazgatója zenetanár és karnagy portréja.
Szerkesztette: Benkő Judit. Fotók: Molnár Ferenc (Zeneszó).
Filmezte: Essig József, Tóth
Guttman Elemér (2015/6.)
17th International Viola d’amore Congress in Hungary June, 25 th - 29 th, 2014 Budapest and Kaposvár. A Perspective from Elisabeth Watson (2014/6.)
17. Internationaler Viola d’ Kongress in Ungarn (Budapest/Kaposvár) 25.-29. Juni 2014 von Carlos María Solare (2014/6.)
Benedek
Mónika: The role of piano
improvisation in teaching harmony, using combined materials selected from the
Baroque period and jazz standard repertoire: towards a comprehensive approach –
main findings of PhD research - A zongora-improvizáció szerepe és
széleskörű alkalmazása a barokk és jazz harmónia tanításában – egy doktori
kutatás eredményei (2016/2.)
Dr. Villő Pethő: Life-reform elements in Zoltán Kodály’s and his successors’ music pedagogy - Theses of PhD dissertation (2014/6.)
Felavatták Sütő Károly szobrászművész Kodály
mellszobrát Galyatetőn. (Az MMA
hírlevele alapján dr. Ittzés Mihály avatóbeszéde) (2014/4.)
Felavatták
Szokolay Sándor (1931-2013) síremlékét. Devich János gordonkaművész-tanár
avatóbeszéde (MTI/MMA 89. Hírlevél) (2015/6.)
Hiányzó láncszemek. Emlékezés a Holokauszt áldozatául esett magyar zeneművészekre dr. Gerő Katalin szobrászművész bronz plakettjeivel (2013/1.)
Hommage à Lantos (1929-2014). 30 éves a Martyn Ferenc Művészeti Iskola
(Pécs.ma) (2016/1.)
Fenyves
Mária Annunziata alkotásaiból (2013/5.)
Fenyves Mária Annunziata író, költő, festő, grafikus, zongorista, énekes és kiváló szervező (Nagy L. Éva - Király Lajos. Szerkesztette: Weninger Endréné
Dr. Gerő Katalin muzsikus
portréi. Liszt és Chopin mellszobra egymás közelében
(2013/1.)
Karasszon Dezső: Egy kép – két tanulság (2013/4.)
Kiss Nagy András
„Hárfázó nő” c. szobra a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának új parkjába
került (2015/4.)
Dr. Lantos Ferenc állandó kiállításának megnyitója Pécsett (2013. december 13. (Az ismertetőt összeállította: Ábrahám Mariann) (2014/1.)
MÁRTÉLYI FŰZ. Nagygyörgy
Sándor festő- és fotóművész hagyatékával gazdagodott a hódmezővásárhelyi
Tornyai János Múzeum (2016. január 15 - 2016. január 31). Almási
István, Hódmezővásárhely város polgármesterének megnyitóbeszéde (2016/1.)
S. Hegyi Béla szobrászművész Cziffra György emléktábláját avatták fel Nagytétényben (2015/1.)
Simon
Tünde: A zene és a
képzőművészet közös nyelve (2013/2.)
Stremeny
Géza Liszt Ferenc-szobra Torontóban
(2015/1.)
Szoboravatás Ádám Jenő (1896–1982) emlékére Szigetszentmiklóson (Kincses
Edit)
Szöllősi-Nagy András: A reneszánsz Lantos
(2016/2.)
Spiegel Mariann: Ajánló (Tallér Zsófia: Kippkopp és Tipptopp c. zongoradarab-sorozatáról) (2012/1.)
Spiegel Mariann: Csicsergő. Horváth Istvánné Smid Anna zenei óvodások és előképző osztályosok tankönyvcsaládjáról (2012/5.)
Zenevár. Írta és szerkesztette: Ferenczi Anna (2012/3.)
OLVASTUK - MÉDIAFIGYELŐ –
SZEMELVÉNYEK
(A Parlandóbeli közreadás sorrendjében)
195 éves a kolozsvári magyar zeneoktatás (Lászlóffy Zsolt - HELIKON IRODALMI FOLYÓIRAT) (2014/4.)
A rögtönzés művészetéről. Hazai jazz fejezetek Gonda Jánossal (Pallos Tamás- Új Ember) (2014/4.)
Míg leég egy szál gyufa. Kobzos Kiss Tamás Kossuth-díjas énekmondó, lantművész-tanár (MMA_Akadémia 65. szám) (2014/4.)
Géniusz
műhely - újszerű kiadvány pedagógusoknak
Agyunk
csodás titkai – A munkahelyi, otthoni, iskolai túlélés és tündöklés 12 alapelve
(ÚJ KATEDRA) (2014/4.)
A zene az európai identitás pillére. Interjú Káel Csabával (Józsa Ágnes - NÉPSZABADSÁG és KRITIKA) (2014/4.)
A Szentendrei
Kamarazenekar… (SZENTENDREI HÍREK) (2014/4.)
Marosz
Diána és az Arcus Régizene Kórus (Czak Dóra - MusiciansWho) (2014/4.)
Bánom is én, ha a majomtól származunk. Michael Tanner Wagner könyvéről (Mogyorósi Gizella) (2014/4.)
Utálja
a szolfézst? Majd most megszereti! (CSALÁDHÁLÓ) (2014/4.)
Kodály-módszer
a 21. században (2014/5.)
Lángszóróval
Kodály országában (Csepelyi Adrienn - Népszabadság) (2015/1.)
Tetszhalottá
vált a Kodály-módszer (Horn Gabriella - 168 óra online) (2015/1.)
Nem
éltem hiába. Interjú Szőnyi Erzsébettel (Hegyvidékújság.eu/MMA 74. Hírlevél)
(2015/1.)
A
tanítás és a zenei éltet. Interjú Botvay Károly gordonkaművész-tanárral
(Szepesi Krisztina, Pesti Műsor/MMA 74. Hírlevél) (2015/1.)
Dallal
hódítják a világot. Interjú Szabó Dénessel (Kelet-Magyarország/MMA 74.
Hírlevél) (2015/1.)
Lantos Ferenc (1929–2014) „…a pályát végig
futottam, hitemet megtartottam…” (Magyar Demokrata - Aknai Tamás/MMA Hírlevél(2015/2.)
195
éves a kolozsvári MAGYAR zeneoktatás (Lászlóffy Zsolt – Kolozsvár)
(2015/2.)
„A zene szebbé varázsolja a lelket” (Szabó
Dénes) (Magyar Hírlap/MMA Hírlevél) (2015/2.)
Ha a népdal visszaszáll a gyökerekhez- Interjú
Sebestyén Mártával (erdely.ma/MMA Hírlevél) Lantos Ferenc (1929–2014) „…a
pályát végig futottam, hitemet megtartottam…” (Magyar Demokrata - Aknai
Tamás/MMA Hírlevél (2015/2.)
195
éves a kolozsvári MAGYAR zeneoktatás (Lászlóffy Zsolt – Kolozsvár) (2015/2.)
„A zene szebbé varázsolja a lelket” (Szabó
Dénes) (Magyar Hírlap/MMA Hírlevél) (2015/2.)
Ha a népdal visszaszáll a gyökerekhez-
Interjú Sebestyén Mártával (erdely.ma/MMA Hírlevél) (2015/2.)
Mi zajlik a gyerekek agyában ha tévéznek?
(www.eletestudomany.hu, gyerekmusor.blog.hu) (2015/2.)
Feltevések
muzikalitásunk eredetéről 1.(hipnozis.hu) (2015/2.)
„A
»Csodazongorában« minden benne van” (Magyar Nemzet/MMA Hírlevél) (2015/2.)
Hetei-Bakó Teodóra ifjú fuvolaművész
sikerei (Fidelio-ja) (2015/2.)
Zenei nevelés a magzati
kortól. A
jobb agyfélteke felelős a muzikalitásért, ennek fejlesztését már embrionális
korban elkezdheti az édesanya. (Magyar Hírlap online) (2015/3.)
Látható hangok.
Interjú dr. Antal-Lundström Ilona zenepedagógia professzorral (2012) (tirek.hu/Kojsza Péter) (2015/3.)
A magyar nevelés, a zenei nevelés
prófétája: Kodály Zoltán (Erdélyi Tündérkert Alapítvány és a Marosszéki Kodály
Zoltán Gyermekkar közös honlapjáról) (2015/3.)
Csákány Csilla: Kodály forrásai –
a forrás Kodálya (Korunk, 2008. február)
(2015/3.)
László
Ferenc: Fiatalok és a klasszikus zene. Komoly, de nem reménytelen (Magyar Narancs,
2012/35. szám) (2015/3.)
Kincsünk a komolyzene. Kinka
Ritával arról is beszélgettünk, mitől függ a gyerekek zene iránti szeretete (Magyar Szó/Miklós
Hajnalka) (2015/3.)
A magyar
jazzoktatás ünnepe. Jubilál
a jazz-tanszak, amely a műfaj hazai integrációját segítette elő (Magyar
Nemzet/Turi Gábor) (2015/3.)
Eredics
Gábor: Őrizni, ápolni, továbbadni a népzenét (Solt/Kárpátalja)
(2015/3.)
Dr. Lóránd Ferenc: Egy-két gondolat a
„gyermek-közelibb” közoktatásról (Agóra Oktatási Kerekasztal/dr.
Trencsényi László) (2015/3.)
Tévedhetnek-e a
tanárok? (DIA/Kiss László) (2015/3.)
Carl Rogers és az indeterminált emberkép. Kiss Hajnal interjúja Tringer László professor
emeritusszal (Agóra Oktatási Kerekasztal / dr. Trencsényi László, 2015. március 18.)
(2015/3.)
Esély és ösztönzés a gyakorlatban. Interjú Kiss Alberttel, a
Zalabéri Általános Iskola és AMI
igazgatójával és tanárával (tehetseg.hu) (2015/3.)
Beszélgetés Benke Évával, a Fekete
László Zeneiskola AMI tanárával (Fekete
László AMI / Kerekes András) (2015/3.)
Véletlenül
tökéletesedett a hegedűkészítés? (Fidelio/MTI) (2015/3.)
Steklács János: Szemmozgásvizsgáló
Oktatásmódszertani Kutatóműhely és Labor
/Anyanyelv-pedagógia című elektronikus folyóirat (www.anyanyelv-pedagogia.hu)/
(2015/4.)
Válaszol Gonda János jazzmuzsikus,
zenetörténész, pedagógus (www.hvg.hu- Ligeti
Nagy Tamás) (2015/4.)
Kapcsolódások. László
Attilával, a magyar jazz élet egyik legmeghatározóbb alakjával,
pályáról, tanításról, társakról (Bokor Gabriella) (2015/4.)
AJÁNLÓK-INFORMÁCIÓK-HIREK
(A Parlandóbeli közreadás sorrendjében)
Véget ért a Hagyományok Háza kettős jubileumi
éve. Megjelent az Időben című kötet a 60 éves Magyar Állami Népi Együttesről.
Sajtóinformáció (+ kép) (2012/1.)
Erkel kórusművek – cd ismertető (2012/1.)
Julian Budden: Puccini-könyvajánló (2012/1.)
A Kortárs Zenei Műhely új sorozatot indít (2012/1.)
Gitáriskola teljesen kezdőknek (hyperhivatkozással) (2012/1.)
Binder Music Manufaktory (hyperhivatkozással) (2012/1.)
Bárdos Szimpózium 2012. (2012/1.)
Filharmónia Budapest Kht. 2012. évi nemzetközi programjaiból (2012/1.)
Felhívás - A ZETA ifjúsági Kodály rendezvénye (2012/1.)
Véget ért a Hagyományok Háza kettős jubileumi
éve és Mihályi Gábor az Időben c. albumáról (2012/2.)
Kovács Mária: Liszt Ferenc nevét viselő iskolák Magyarországon – (Könyvismertető a Liszt Ferenc Társaság – Budapest kiadványáról) (2012/2.)
Meghívó a Béres 2012. évi énekmaratonra (Béres Mónika) (2012/2.)
Dr. Batta András: Ki kicsoda? - zenetörténeti társasjáték (2012/2.)
A Choir - A Family. „Az éneklés mindennapi életünk művészete” (2012/3.)
Frank Oszkár könyvei az Akkord Zenei Kiadónál (2012/3.)
Frank
Oszkár eddig megjelent könyvei (2012/3.)
Turmezeyné Heller Erika - Balogh László: Zenei tehetséggondozás és képességfejlesztés. Kiadó: Kocka Kör és a Nyitrai Egyetem, 2009. (2012/3.**)
Quantz: Fuvolaiskola (2012/3.)
Kortárs Zeneműhely hirdetése (2012/3.)
Didakt Kiadó (www.didakt.hu) kiadványaiból (2012/3.)
Gramofon folyóirat 2012. nyári szám tartalma (2012/3.)
Fekete Gyula vezeti a Zeneakadémia zeneszerzés tanszékét (2012/4.)
Keresztes Magor Szabolcs sikere az 5. Fermói Nemzetközi Ütőverseny
kisdob kategóriájában (2012/4.)
Gramofon 2012/ 3. (őszi szám) (2012/4.)
Zeneműkiadó Koncert 1234 Kft. kiadványaiból (2012/4.)
Dohnányi Ernő a zeneszerző és a zongoraművész
HUNGAROTON CD-ken (2012/6.)
Kodály Zoltán művei HUNGAROTON CD-n és DVD-n (2012/6.)
Sári József művei HUNGAROTON CD-n (2012/6.)
Soproni József művei HUNGAROTON CD-n (2012/6.)
Leonard Bernstein HUNGAROTON CD-n (2012/6.)
Balsay Krisztina: Nyuszi-füzetek. A POLIFON-MUSIC
TRADE Bt. Kottájának ajánlója
Lázárné
Nagy Andrea: Margaréta I-II. Szolfézs feladatgyűjtemény az alapfokú zeneoktatás
számára, amely bármely szolfézs tankönyv mellett használható… (A Romi-Suli
kiadó kottái) (2013/1.)
Simon Erika: Zene, zene, zene. Beszélgetés Kocsis Zoltánnal (2013/1.)
Simon Erika: És mégis megszólal a pálca. Beszélgetés Medveczky Ádámmal (A Kairosz /www.kairosz.hu/ új könyvei) (2013/1.)
Zenei
szakmai szervezetek állásfoglalása a Magyar Himnuszról /Letölthető hang- és
mozgókép anyaggal) (2013/2.)
Lajtha-díjak átadása és hangverseny a Magyar Rádióban (2013/2.)
„A magyar név megint szép lesz!” (Képriport a Zuglói Filharmónia 1848. március 15.-ét köszöntő ünnepi ifjúsági előadásáról) (2013/2.)
Új módszer a gitártanuláshoz címmel jelent meg egy új kottakiadványunk. (1234 Zeneműkiadó) (2013/2.)
A Fonó Budai Zeneház ajánlata (Új Fonós lemezek, Felsütött a nap az égre – rendhagyó daloskönyv premierje) (2013/2.)
Bősze Ádám internetes zenei antikváriuma üzlethelyiséggel bővült (2013/2.)
A „Hangbolt” felhívás (2013/2.)
Megjelent a Kokas Klára és munkatársai által
elkészített „Zenében
talált világ”
c. filmválogatás gyűjteményes albuma magyarul és angolul (2013/3.)
20 éves a Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar (Molnár Józsefné) (2013/3.)
A Duna Szimfonikus Zenekar családi bérletsorozatának 2013/14. évadi programja (2013/3.)
Harmonia Caelestis – Kismartonban (2013/3.)
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Közleménye az általános iskolákban 16 óráig kötelezően megszervezendő egyéb foglalkozásokról (2013/4.)
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma válasza dr. Gyimesi László MZTSZ főtitkár továbbfoglalkoztatással és nem állami fenntartású iskola finanszírozásával kapcsolatos kérdéseire (2013/4.)
Az Emberi
Erőforrások Minisztériuma által meghirdetett és anyagilag támogatott
művészeti tanulmányi
versenyek a 2013-2014. tanévben (2013/4.)
Fischer Annie centenáriuma (Fidelio/MTI/rzs) (2013/4.)
A
zenei nevelés egy életforma. Balogh Zoltán miniszter Kodály életművéről
(2013/4.) (MTI)
A
13 és fél éves Lara Bocskor nyerte meg a 2013. évi Flesch Károly Nemzetközi
Hegedűversenyt (MTI) (2013/4.)
A Tehetséghidak Programról! (2013/4.)
Bonis Bona – A nemzet tehetségeiért (2013/4.)
A
Kroó György Zeneiskola Bécsben (Fidelio - rzs) (2013/4.)
A
Zuglói Filharmónia Berlinben – 2013. nyár (2013/4.)
Üzenet a kapukon túlról. (2013/4.)
Megjelent a Kokas Klára filmjeiből készült gyűjteményes
album ismertetője (2013/4.)
Megjelent Lajkó Félix első citerás és a Rendhagyó Prímástalálkozó második lemeze a Fonó Budai Zeneház gondozásában (2013/4.)
A Zeneakadémia a nemzetközi zenei élet élvonalába kerülhet (2013/5.)
Kormánybiztos lett dr. Batta András (2013/5.)
Két első díj a 2013. évi Budapesti Nemzetközi Fuvolaversenyen (2013/5.)
Bonis Bona díjak átadása (2013/5.)
Támogatott tehetséggondozás a Bartók Konziban (2013/5.)
Starker János emlékkoncert Párizsban (2013/5.)
Weöres Sándor ütőhangszereken (2013/5.)
Az Editio Musica Budapest újdonságaiból (2013/5.)
A Zeneműkiadó Koncert 1234 Kft. újdonságaiból (2013/4.)
Az Authentic Quartet kiadványokon (2013/5.)
Solti szobor avatása (2013/6.)
A Hazám-díj 2013. évi kitüntetettjei (2013/6.)
BEFEJEZÖDŐTT AZ ARCHÍVUM DIGITALIZÁLÁSA (2013/6.)
Liszt Ferenc Hanglemeznagydíj (2013/6.)
Vásáry Tamás ösztöndíj (2013/6.)
A Bölcsészettudományi Kutatóközpont Zenetudományi Intézetében tartott koncertek krónikája és előzetes (2013/6.)
Az "Operaház Nagykövetei" programról (2013/6.)
Bali János: Bevezetés az avantgárdba furulyásoknak. Betekintés az EMB új kiadványába. (2013/6.)
Új kotta furulyásoknak (Közreadta: Lachegyi Imre) (2013/6.)
Kurtág-hangverseny és ünnepélyes díjátadás Londonban (2014/1.)
José Cura újra Budapesten (Bokor Gabriella) (2014/1.)
Átadták a 2013. évi zeneművészeti Junior Príma Díjakat (2014/1.)
Díjeső Lajkó Istvánnak (2014/1.)
Rumy Balázs sikere New Yorkban (2014/1.)
Emlékezés a 250 éve született Lavotta Jánosra (2014/1.)
Szoboravatás Budafok Borvárosban a kettős bicentenáriumon (2014/1.)
Szobrot kapott Puccini (2014/1.)
Megújult a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem honlapja (2014/2.)
Auer-kultusz Veszprémben (2014/2.)
Zenepedagógiai-történeti kiállítás a Tóth Aladár Zeneiskolában (2014/2.)
Két új zeneakadémiai vonatkozású könyvről (2014/2.)
A Cinegemuzsika c. kotta-sorozatról (2014/2.)
Átadták az első Vásáry Tamás-ösztöndíjakat (2014/2.)
HANGSZEREK IS VANNAK a Tehetségpontok
valamint hátrányos helyzetű tehetségekkel foglalkozó tanodák számára
biztosított „ajándékcsomagban” (2014/2.)
Megjelent a „Félre bánat, félre bú...”
című vidám, mulattató dalokból álló magyar népzene válogatás dr. Joób Árpád
szerkesztésében(2014/2.)
ÚJ Grecsó-CD ajánló BMC(2014/2.)
Megjelent a Borbély Műhely Hungarian Jazz Rhapsody c. új cd-je a BMC-nél(2014/2.)
Új tartalmakkal egészült ki az Útmutató, megjelent hat szakterület tanfelügyeleti Kézikönyve (2014/2.)
VIII. Győri Zenei Nevelési Konferencia (2014. V. 15-17.) felhívása (2014/2.)
(IV. NEMZETKÖZI BARTÓK BÉLA ZENEISKOLAI
ZONGORAVERSENY (Budapest, 2014. XII. 5-7.) (2014/2.)
A Magyar Zeneszerzők Egyesülete és a Vántus István Társaság felhívása zeneszerző versenyre (2014/2.)
Megjelent Papp Károlyné és Spiegel Marianna: Alapfokú szolfézsoktatás a gyakorlatban c. munkája (2014/2.)
2014. évi nyári kurzusok a Kodály Intézetben (2014/2.)
Madárszó. Egy alkalmazás, amellyel a szolfézs
gyerekjáték (LFZE) (20
Kodály Zoltán: Adagio - Új kiadás (EMB) (2014/3.)
J. S. Bach: Orgonaművek (Teleki Miklós) (2014/3.)
Fischer Annie: The Centennial Collection (2014/3.)
Johann Sebastian Bach: Klavierübung III – Korálok (Karosi Bálint) (2014/3.)
Emanuel Moór: Csellóversenyek (Szabó Péter, Szabó Ildikó, Miskolci Szimfonikus Zenekar, vez.: Hamar Zsolt) (2014/3.)
Joseph Martin Kraus: Szimfóniák és hegedűverseny (Capella Savaria, Nicolas McGegan) (2014/3.)
Szergej Rahmanyinov: A holtak szigete, Szimfonikus táncok (Miskolci Szimfonikusok, Kovács László) (2014/3.)
Egy- és többszólamú
liturgikus énekek a Szent Kereszt tiszteletére (Schola Hungarica) BMC RECORDS (2014/3.)
Gregorz Karnas Trió -
Lukács Miklós: Vanga BMC RECORDS (2014/3.)
Kathy Horváth Lajos: Alfa & Omega (FONÓ RECORDS) (2014/3.)
Parapács zenekar –
Bëbocsātlak (FONÓ RECORDS) (2014/3.)
Juhász Előd: Zeneközelben. Beszélgetések egy rádióműsor muzsikus vendégeivel (Nap Kiadó) (2014/3.)
Madarász Iván az Artisjus élén (2014/3.)
Pauk György ismét itthon volt (2014/3.)
Odaítélték a 2014. évi zenei ösztöndíjakat (2014/3.)
Bélyegen a Kodály Filharmonikusok és a Kodály Kórus (2014/3.)
Világra szóló érdeklődés az I. Nemzetközi Marton Éva Énekversenyen (2014/3.)
„Tiszta forrás település” (2014/3.)
Egy európai tehetségsegítő hálózat felé (2014/3.)
Kamarazene a CEU-ban
(2014/3.)
Átadásra kerültek az Év Talentuma díjak (2014/3.)
Rekorddöntés, új
módszertan (A 8. CsengőFestről) (2014/3.)
FELHÍVÁS - IV. Országos Gregor József Énekverseny, Székesfehérvár, 2014. november 21-23. (2014/3.)
Átadták az Istvánffy Benedek- és az Orszáczky-díjakat (2014/3.)
Beszámoló a Szilvay-fivérek 2014. évi nyári kurzusairól (Z. T.) (2014/4.)
A helsinki vonósok magyarországi vendégszereplése (2014/4.)
Sass
Sylvia Mosonmagyaróváron (Fittler Katalin) (2014/4.)
Anna
Nyetrebko védnőksége alatt mutatják be a kismartoni Esterházy-kastélyban
"A Hókirálynő" c. gyermekoperát (2014/4.)
A BFZ két rangos nemzetközi díjat nyert el Mahler V.
szimfóniájának felvételével (2014/4.)
Visegrád-díjat
kapott az NFZ (2014/4.)
Japán
elismerést kapott a Zeneakadémia (2014/4.)
20
éves a Gifui Japán-Magyar Társaság (2014/4.)
110 év - 110 perc (110 éves a Tóth Aladár Zeneiskola ünnepi
koncertjéről + a 110 éves iskola története) (2014/4.)
Dohnányi-hagyaték
érkezett az MTA kutatóközpontjába Floridából (2014/4.)
Hatvanadik
évadát nyitja a Zuglói Filharmónia (Szalóky Zsuzsa) (2014/4.)
XI. Crescendo Nyári Akadémia, Tokaj (2014. július 28 - augusztus
11.) (Füzesséryné Dudás Eszter) (2014/4.)
Balog
Alexandra - Belák Erzsébet: Bozsoki Zenei Tábor - Álomból valóság (2014/4.)
Dr.
Barsi Ernő nevét veszi fel a Kapuvári Alapfokú Néptánc, (2014/4.)
I.
Halmos Béla Népzenei és Világzenei Fesztivál (2014/4.)
VII.
Régizene Fesztivál és Nyári Egyetem Csíkszeredán(2014/4.)
A XXVIII. Békéscsabai Nemzetközi Fúvósfesztivál és Zenei
Ifjúsági Találkozó augusztus 14-18. (2014/4.)
Közadakozásból
jutott hangversenyzongorához Hódmezővásárhely (2014/4.)
A
Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Mesterkurzus előzetese - 2014 ŐSZ (2014/4.)
Szeptembertől
Szimfónia Program: Esély a boldog felnőttkorra (dr. Kupper András) (2014/4.)
25
év - 25 előadás (Bárdos Szimpóziumok könyvben) (2014/4.)
30.,
2015. évi Bárdos Lajos Szimpózium és továbbképzés felhívása (2014/4.)
„Virtuózok”
- Komolyzenei tehetségkutató sorozat kezdődik összel (2014/4.)
A Duna Szimfonikusok 2014/15. évadi Matiné bérlete (a volt Ifjúsági
bérlet) (2014/4.)
A Magnificat
Ifjúsági Kórus nyerte meg a
Bartók Béla XXVI. Nemzetközi Kórusversenyt és az Emberi Erőforrások
Minisztériumának 2000 eurós nagydíját (2014/4.)
Alapfokú
művészeti iskolák számára 2014. március-május között megrendezett országos
tanulmányi versenyeken díjazottak névsora (2014/4.)
-
VIII. Országos Verseny a továbbképző évfolyamokra járó tanulók számára
-
VII. Országos Népzenei Verseny
-
XIV. Országos Ütőhangszeres Kamaraverseny
-
VIII. Országos Zenekari Verseny
-
XI. Országos Kodály Zoltán Szolfézs- és Népdaléneklési Verseny
-
VIII. Országos Ádám Jenő Verseny
Az országos szervezésű (alap- és középfokú) művészeti tanulmányi
versenyek felhívásai (2014/2015. tanév) (2014/4.)
A Johann Sebastian Bach csellószvitjeit bemutató sorozat második lemezén a 2., 4. és 6. szvitek hangzanak fel Rohmann Ditta előadásában (2014/4.)
Operaáriák (Mozart, Donizetti, Bellini,
Rossini, Verdi, Puccini, Saint-Saëns, Delibes és Gounod) Victoria
Markaryan és Philippe Brocard (ének) és a Szegedi Szimfonikus Zenekar Gyüdi
Sándor vezényletével (2014/4.)
BMC RECORDS
kiadványaiból:
- Gustav Mahler: I. szimfónia (NFZ-Kocsis Zoltán) (2014/4.)
- Tóth Viktor Arura Trió - Szemed
kincse (2014/4.)
Gregorz
Karnas Trió - Lukács Miklós: Vanga
- Michael Schiefel: Platypus Trio (2014/4.)
- Eastwing: Betyárvilág Agócs Gergely ismertetőjével
(2014/4.)
- Tallabille - Hallották-e hírit Csongorád megyének?
Legeza Márton ismertetőjével (2014/4.)
- Pál Eszter: Napot, Holdat, Csillagot Kelemen László
ajánlásával (2014/4.)
Uplifting
Classical 2. – Új világzenei stílus – Újabb magyar unikum (Novák Anikó és
Takáts Róbert) (2014/4.)
Bánom
is én, ha a majomtól származunk. Michael Tanner Wagner könyvéről (Mogyorósi
Gizella) (2014/4.)
Új monográfia Brahmsról (2014/4.)
Lilibri
Kft. munkáiból (Stifán Orsolya)
(2014/4.)
Beszámoló az EMMI tanévnyitó
konferenciájáról az Oktatási Hivatal közleménye alapján (2014/5.)
Megerősödik a zenekari műhelymunka a Zeneakadémián
(2014/5.)
A Máltai Szeretetszolgálat országos hangszergyűjtő akciója (2014/5.)
Két új hangversenyzongorát kapott a tatabányai Erkel
Ferenc Alapfokú
Művészeti Iskola (2014/5.)
Anyanyelvünkön és zenei kincsünkkel nevel a
Református Zeneóvoda Nagyváradon (2014/5.)
Közös lemezfelvétel a tüzes hegedűművésszel Laurent
Korciával (2014/5.)
Ünnepi koncerttel zárult a 75 éves Lengyel Intézet
jubileumi programsorozata (2014/5.)
Mozart-szonáta autográfja (2014/5.)
A Zenetudományi intézetbe
kerül (2014/5.)
Már szavazhat a közönség az idei Prima Primissima díj jelöltjeire (2014/5.)
A MÁV Szimfonikus Zenekar – Budapest 2014/15. évadjáról (2014/5.)
Lehet
élni zene nélkül is, de minek! Az Óbudai Danubia Zenekar 2014/2015-ös évadának
őszi hangversenyei. (2014/5.)
Széchényi Imre (1825–1898) művei. Előadók: Kassai István – zongora, Lázár György – zongora, Katharina Ruckgaber – szoprán, Virág Emese – zongora, Pálkövi Ágnes – cselló, Németh Tünde – zongora, Dombi Rajmund – hegedű, Lipi Tamás – nagybőgő (2014/5.)
Johann Sebastian Bach (1685–1750) hegedűversenyek (a-moll hegedűverseny, BWV 1041), E-dúr hegedűverseny, BWV 10442), d-moll hegedűverseny BWV 1052R (rekonstrukció), g-moll hegedűverseny, BWV 1056R (rekonstrukció). Előadók: Kalló Zsolt – hegedű és a Capella Savaria – korhű hangszereken (2014/5.)
Orbán György: Lux æterna, Tóth Péter: Res gesta mundi, Oláh Kálmán: A Duna arca Előadók: Eötvös Loránd Tudományegyetem Bartók Béla Énekkar és Egyetemi Koncertzenekar, Kovács László – karmester (2014/5.)
Wolfgang Amadeus Mozart (1756–1791) A-dúr szonáta, K. 305, B-dúr szonáta, K. 454, e-moll szonáta, K. 304, A-dúr szonáta, K. 526. Előadók: Kállai Ernő – hegedű, Fejérvári Zoltán – zongora (2014/5.)
Carlo Alfredo Piatti (1822–1901) 12 capriccio, Op. 25, Aram Hacsaturján (1903–1978) Szonáta-Fantázia. Előadó: Vadim Pavlov – cselló (2014/5.)
A records kiadványi
(2014/5.)
Amerikai
kritikusok díját nyerte a MÁV Szimfonikusok lemeze (2014/5.)
Egy
zongora, két ember, négy kéz egy élet… Liszt ismert és ismeretlen arcai.
Várnagy Andrea és Farkas Zsolt zongora négykezes cd-jének ismertetője (2014/5.)
Antal
–Lundström Ilona & Eskil Ludström: Karácsonyi harangok. Dalok Európából cd
melléklettel - (Előszó, Borító szövege, Beleolvasónak: Királyok indulója)
(2014/5.)
Gratulálunk
a Nemzet Művésze Díjjal kitüntetetteknek (2014/6.)
Szózaténeklő
Verseny felhívása Borsod-Abaúj-Zemplén Megye fiataljai részére
(2014/6.)
Zongoraverseny
felhívás a Borsod-Abaúj-Zemplén Megye zongora szakos növendékei számára
(2014/6.)
Tanulmányi
versenyek és területi válogatók felhívásai (2014/6.)
Dr.
Kupper András a Zeneakadémia kancellárja (2015/1.)
Bartók
Béla Írásai sorozat előkészületben lévő 2. és 4. kötetének munkálatairól
(2015/1.)
A
Pannon Filharmonikusok 2015-ös évadja a MŰPÁ-ban (Dobi Ildikó) (2015/1.)
Újabb
négy tehetséget támogat a Zeneakadémia Karrierirodája (2015/1.)
Megalakult
a Kis Virtuózok Alapítvány (2015/1.)
Hangoskönyvek
Kossuth-díjas művészek előadásában (2015/1.)
Klasszikus hárfaszonáták
Gulyás Csilla előadásában (2015/1.)
A
Göncölszekér együttes „Szép Don Juan” c. új cd-jéről (2015/1.)
Karen Harrington “Notenspeller
for Piano” című zongoraiskolája és munkafüzete (Agnes van Dijk-Lengyel)
(2015/1.)
Bosnyák
Csilla: Eperhajó. Játékos zongora és énektanulás 4-12 éves gyermekeknek (2015/1.)
TYPOTeX
eKIADÓ művészeti könyveiből (2015/1.)
Kurtág
Zwiegespräche (Párbeszédek) című darabjából Olivier Cuendet készített zenekari
változatot (BFZ) (2015/1.)
A
legjobbak között a Zeneakadémia (2015/1.)
Megvannak
az idei Gramofon-díjasok (2015/1.)
Magyar zeneművészek kiváló
helyezései a bachtrack.com internetes portál 2014. évi TOP 10-es
listáján
(2015/1.)
A
legjobbak között a Zeneakadémia (2015/1.)
Megvannak
az idei Gramofon-díjasok (2015/1.)
Magyar zeneművészek kiváló
helyezései a bachtrack.com internetes portál 2014. évi TOP 10-es
listáján
(2015/1.)
Akit a zene éltetett – Fricsay
100. Egy könyvbemutató (2014.
október 30., Operaház,
Székely Bertalan terem) ajánlója(2015/1.)
- Hangoskönyvek
Kossuth-díjas művészek előadásában (2015/1.)
-
Klasszikus hárfaszonáták
Gulyás Csilla előadásában (2015/1.)
A
Göncölszekér együttes „Szép Don Juan” c. új cd-jéről (2015/1.)
Zenei nevelés az óvodában -
szöveggyűjtemény. Szerkesztette: Hovánszki Jánosné (2015/1.)
Karen Harrington “Notenspeller
for Piano” című zongoraiskolája és munkafüzete (Agnes van Dijk-Lengyel) (2015/1.)
Bosnyák
Csilla: Eperhajó. Játékos zongora és énektanulás 4-12 éves gyermekeknek (2015/1.)
TYPOTeX
eKIADÓ művészeti könyveiből (2015/1.)
S. Hegyi Béla szobrászművész Cziffra György
emléktábláját avatták fel Nagytétényben (2015/1.)
Stremeny
Géza Liszt Ferenc-szobra Torontóban (2015/1.)
Agócsy
László
emlékezete Pécsett (Nagy Ernő) (2015/1.)
Így
ünnepel a 140 éves Zeneakadémia (2015/3.)
Díjat
nyert a Chicagói Nemzetközi Filmfesztivál televíziós versenyén a Zeneakadémia
imázs-filmje (2015/3.)
Europa
Nostra-díjat nyert a Zeneakadémia (2015/3.)
Zeneakadémisták
a Csontváry Művészeti Udvarházban (2015/3.)
A Batthyány-palotába költözhet a Zenetudományi Intézet (2015/3.)
A Bartók-Sibelius Emlékbizottság
felhívása művészetpedagógusokhoz, előadóművészekhez, művészetközvetítésre
hivatott intézményekhez, szervezetekhez, iskolákhoz, művészeti iskolákhoz koncerthelyszínek házigazdáihoz, a
média szakembereihez (2015. április 22.) (2015/3.)
Az Oktatási Hivatal
Projektigazgatóság Hírlevele (2015. április 22.) (2015/3.)
Világra jött az Isonoz (Bubnó
Tamás) (2015/3.)
A belső várkastély
Misztériumjáték Avilai Nagy Szent Terézről (Bubnó Tamás) (2015/3.)
Johann Sebastian Bach hegedűversenyei. Előadó: Kalló
Zsolt és a Capella Savaria (2015/3.)
Mozart divertimentók - Kis éji zene. Az Anima Musicae
Kamarazenekar új cd-je (2015/3.)
Mozart hegedű-zongora
szonátái. Előadók: Kállay Ernő (hegedű) és Fejérvári Zoltán (zongora) (2015/3.)
Végh János – Vonósnégyesek. Authentic Quartet korhű hangszereken (2015/3.)
Bartók
Új Sorozat: I. és II. hegedű-zongoraszonáta - Szonáta hegedűre. Előadók:
Kelemen Barnabás (hegedű), Kocsis Zoltán (zongora) (2015/3.)
Kállai kávéház. Előadók: Ifj. Kállai
Kiss Ernő (hegedű) és cigányzenekara, Kállai Kiss Ernő (klarinét). Fényes Szabolcs: Ugye, hogy nem felejtesz el?
, Nótaegyveleg, Operett-dalok, Híres melódiák, Sándor Jenő: Fejem fölött kerek
ég, Sándor Jenő: Már megettem a kenyerem javát, Erdélyi Mihály slágerei, C-dúr
szirba, Koncz Tibor: Hová tűnik el a csillag?, Komjáthy Károly: Azt az egy
nyáréjszakát, Bura Károly: Sose nyíljon kiskertedben, Régi slágerek, Dankó
Pista nótái, Régi pesti slágerek, Kurucz János: A pápai dimbes-dombos, Magyar
filmslágerek (2015/3.)
Bartók ismeretlen arca – Férfikarok parasztzenei környezetben. A Szent Efrém Férfikar és Szokolay Dongó Balázs cd-je a BMC Lemezkiadó gondozásában (2015/3.)
Serei Zsolt & Zombola Péter - Magyar Kortárs Vesperások
/ Hungarian Contemporary Vespers
(BMCCD211) (2015/3.)
Uplifting Classical 2. Új világzenei stílus – újabb magyar unikum. Megjelent a szimfonikus világzene hazai képviselőinek új, Uplifting Classical 2. című albuma (2015/3.)
Öt új Fonós lemez megjelenése (Góbé Ez van! / Parasztünnep / Korpás Éva: A
pozsonyi sétatéren – népzene gyerekeknek / Ifj.
Fodor Sándor „Neti”: Szegelet – kalotaszegi népzene / Fokos zenekar: Kiskoromtól nagykoromig /
–
sajtóközlemény
(2015/3.)
Híradás egy készülő új kötetről. Megjelenés
ősszel! Trencsényi László: Látomás az iskola jövőjéről (2015/3.)
Hat új Géniusz kötet ajánlója (dr. Mező Ferenc: Interdiszciplinaritás a tehetséggondozásban, Kiss Albert: Az „esély és
ösztönzés” komplex tehetségsegítő modell pedagógiai kutatásának részeredményei,
Harmatiné Olajos Tímea, Pataky Nóra: A lelki egészség
személyiségdinamikai kettősségei – kihívások a tehetséggondozásban,
dr. Máth János: A természettudományos oktatás válsága, dr. Martinkó József: A tehetséggondozás
halhatatlanja: Harsányi István, Turmezeyné dr. Heller Erika, dr. Máth János: A zenei írás-olvasási képesség fejlődésének
longitudinális vizsgálata 2–8. osztályosok körében,
(Géniusz Műhely kiadványok /
Tehetseg.hu) (2015/3.)
Forrai Katalin: Eszterlánc - Dalok és játékok
kicsinyeknek (Új kiadás) (2015/3.)
Ez olvasható az Iskolakultúra c.
folyóirat 2015/4. számában (2015/3.)
„Látható
Hangok" továbbképzés 2015 őszén (2015/3.)
XV. Országos Neveléstudományi Konferencia Tudományos
(2015/3.)
A Bartók-Sibelius Emlékbizottság a művészetpedagógusokhoz,
előadóművészekhez, művészetközvetítésre hivatott intézményekhez,
szervezetekhez, iskolákhoz, művészeti iskolákhoz koncerthelyszínek
házigazdáihoz, a média szakembereihez (2015/3.)
VII. Országos Ferenczy György
Zongoraverseny (2015. november 26-29.) (2015/3.)
A Magyar
Zeneiskolák és Művészeti Iskolák Szövetsége, valamint a zeneszöveg.hu
együttműködése (2015/3.)
A Duna Szimfonikus Zenekar 2015/16.
évadi Családi Matiné Hangversenysorozata (2015/3.)
Munkacsoport „Az iskolai énektanítás megújítására, az iskolai éneklés megerősítésére” (MTI) (2015/4.)
Konferencia a zenei szakképzés
megújításáról (MTI) (2015/4.)
Komolyzenei
kampány kezdődik a brit iskolákban. Nagyszabású
kampány keretében igyekszik megismertetni és megszerettetni a brit
kisiskolásokkal a komolyzenét a BBC brit
közszolgálati tartalomszolgáltató (2015/4.)
Együttműködési megállapodást írt alá a
Zeneakadémia és a Nemzeti Filharmonikusok (2015/4.)
Visszavette az államtól iskoláit
- így a Zeneiskola működtetését is - Esztergom (2015/4.)
J.
Haydn hegedűversenyei Kalló Zsolt, a Capella Savaria és Nicholas McGegan előadásában (2015/4.)
Russian
Concert. Rivka Golani (brácsa), John Lenehan
(zongora), Douglas Perry (brácsa) játszik Dmitrij Sosztakovics, Szergej
Prokofjev és Szergej Rachmaninov műveiből
(2015/4.)
Teréz
Illés: Musikalisches Nationalbewusstsein
bei Béla Bartók. Drei Volkslieder am Weg zum Konzertprogramm (2015/4.)
A kecskeméti Kodály Zoltán
Zenepedagógiai Intézet kiadványai
A Musicalia Danubiana új sorozata
első kötetének bemutatója (2015/5.)
Komlós
Katalin: Tanulmányok a 18. századi zene történetéből (Rózsavölgyi és Társa)
(2015/5.)
Műfajok,
stílusok, szubkultúrák. Tanulmányok a magyar populáris zenéről. (Szerkesztette:
Ignácz Ádám) (2015/5.)
Fryderyk
Chopin: Mazurkák, Noktürnök, Polonézek, Dalok, Keringők Szilasi Alex (zongora) előadásában
(2015/5.)
A Records legújabb, szeptemberi jazz,
kortárs & klasszikus kiadványai (Sáry László: Hyperion sorsdala, Bartók ismeretlen arca
– Férfikarok parasztzenei környezetben, 1705 Zone, Grencsó Kollektiva -
Rétegzene) (2015/5.)
Dubrovay László összes zongoraműve Balázs János
Liszt-díjas zongoraművész előadásában
(Hegedűs Anna) (FONÓ Budai Zeneház) (2015/5.)
2016-ban
indul Bartók műveinek kritikai összkiadása (2015/5.)
Több mint 100 millió forintból újulhat
meg a Bartók Konzervatórium hangszerparkja (2015/5.)
50 éves a Békési
Zeneiskola (2015/5.)
1. Budapesti
Nemzetközi Gitárfesztivál (2015. december 4-5-6.)
(2015/5.)
Zenei Hálózatok: tudományos folyóirat a populáris zenéről (2015/5.)
Baráti Kristóf – a “Lady Harmsworth” nevű Stradivari-hegedűn játszik
Farkas Gábor (zongora) közreműködésével cd-n (2015/6.)
Singing Cello
– Várdai István (cselló) és Julien Quentin
(zongora) játszik cd-n (2015/6.)
Beethoven összes zongoraversenye a
világ egyik legkeresettebb zongoraművésze, Várjon Dénes játékával és a Concerto
Budapesttel a nál (2015/6.)
Corelli öröksége. Illés Szabolcs – barokk hegedű, Dalibor Pimek – barokk cselló és Ondřej Macek – csembaló Arcangelo Corelli (1653–1713), Gasparo
Visconti (1683–1713), Francesco Geminiani (1687–1762), Giovanni Battista Somis
(1686–1763) és Giovanni Mossi (1680–1742) szonátáit játssza cd-n. (2015/6.)
Etűdök az ének-zene tanításához! Összeállította: Király Katalin. - Szabó Endre: Tinódi és Sárvár, vagy lantosok és hegedősök nyomában. - Király Katalin: Hogyan legyen a zene mindenkié? (Mozaik Kiadó, Opus, 2012/2) (2015/6.)
Dömötör Zsuzsa – Kovács Mária, Mona
Ilona, Sziklavári Károly Liszt Ferenc utazásai a reformkori Magyarországon (K.
M.) (2015/6.)
Bombera Krisztina: Roby Lakatos – Gipsy Fusion (TRUBADUR /LIBRI) (2015/6.)
Beethoven
Budán. A Beethoven kadenciaverseny pályázati felhívása (2015/6.)
ZENE, JÁTÉK, ÖRÖM – Hagyomány és korszerűség
az óvodai zenei foglalkozásokon. Szedlacsek Katalin zenepedagógus 30 órás
akkreditált továbbképzése (Budapest XIV., Cserepes Ház, 2016. március 3, 10,
17, 24.) (2015/6.)
Junior Prima Díj
A Liszt Ferenc Emlékmúzeum
múzeumpedagógiai foglalkozásai (Összeállította: Peternák Anna) (2016/1.)
A Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum
sajtóközleménye. Jazzkonferencia a
Múzeumban (2016/1.)
JaTaKuCs @ BMC. A Jazztanulmányi
Kutatócsoport nyilvános előadássorozata a BMC Könyvtárban, 2016. január-május
(2016/1.)
- Beethoven összes zongoraversenye a
világ legkeresettebb zongoraművész, Várjon Dénes játékával és a Concerto
Budapesttel, a Hungarotonnál
- A hold vonzásában. Brahms, Virágh és Debussy művek Fülei Balázsa
előadásában
- Farkas Ferenc: Hét évszázad dalai (Meláth Andrea, Szabóki Tünde - ének,
Dominkó István - zongora)
A Records újdonságai (2016/1.)
A Fonó kiadásában a közelmúltban megjelent
új korongok (2016/1.)
A Liszt Ferenc Emlékmúzeum
múzeumpedagógiai foglalkozásai (Összeállította: Peternák Anna) (2016/1.)
Új
zongora a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karán (2016/2.)
A Budapesti Fesztiválzenekar 2016/17-es
zenepedagógiai évadja (Dobi Ildikó) (2016/2.)
A Pannon
Filharmonikusok a zenei nevelésért (Dobi Ildikó) (2016/2.)
Forrai Katalin Daloló ABC és/vagy Daloló állatok című kötetének összes dalához illusztráció készítési pályázat felhívása (2016/2.)
A Nemzetközi Forrai Katalin Díj
elnyerésére szóló jelölés felhívása (2016/2.)
A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari
Múzeum Sajtóközleménye a 2016. május 1-ig meghosszabbított nyitva tartás és
parádés koncertek a jazztörténeti kiállításon
(2016/2.)
Folytatódik a Jazztanulmányi
Kutatócsoport előadássorozata a BMC Könyvtárban
(2016/2.)
Dalos Anna:
Kodály és a történelem. Tizenkét tanulmány (Rózsavölgyi és Társa) (2016/2.)
A Gramofon 2016
tavaszi számának (XXI. évfolyam 1. szám) tartalomjegyzéke (2016/2.)
- Corelli öröksége. Közreműködik: Illés
Szabolcs, Ondřej Maciek, Dalidor Pimek(2016/2.)
- Takács Klára
felvételeiből. Liszt Ferenc, Giuseppe Verdi, Richard Strauss és Robert Schumann dalok, románcok. Előadók: Takács
Klára – mezzoszoprán, Magyar Állami Hangversenyzenekar, Kórodi András –
karmester, Falvai Sándor – zongora, Jandó Jenő – zongora (2016/2.)
- J. S. Bach: Brandenburgi versenyek (Capella Savaria, Kalló Zsolt) (2016/2.)
- Farkas Ferenc: Hét évtized dalai. Előadók:
Dominkó István, Meláth Andrea, Szabóki Tünde (2016/2.)
Records
újdonságaiból
Krausz Adrienne– Rachmaninoff, Liszt; Csalog Gábor - Plays Beethoven, Szőllősy, Csapó; Balance (Ávéd János - Fenyvesi Márton - Benkó Ákos); Rozsnyói
Péter Trió: Pain of an Angel; Palotaï Csaba - The Deserter;
Borbély Mihály Quartet - Be by me Tonight (Gyere Hozzám Estére); Hans Lüdemann: die kunst des trios 1-5 (2016/2.)
Megjelent a MÁV Szimfonikusok új
cd-je a
Naxos kiadónál (Weiner Leó: Csongor és Tünde című 14
tételes balettzene-szvit 1959-es változata, Ballada brácsára és zenekarra).
Közreműködik Szűcs Máté, a Berlini Filharmonikusok brácsa szólamvezetője,
vezényel: Csányi Valéria (2016/2.)
A Kodály
Zoltán Magyar Kórusiskola kiadványai (2016/2.)
A Fonó Budai Zeneház DVD/CD
újdonságaiból (2016/2.)
Alapítva: 1959 (58. évfolyam)
SZERZŐI
ÉS TEMATIKUS TARTALOMJEGYZÉK