Gál Éva Emese verse

ÉNEK

A földre hullt és összetört az ének,

ami lekottázta a messzeséget,

a világ némává zsugorodott,

de a hatalmát kikiáltó csendben

én mégis dallamokra emlékeztem,

melyek átölelik a távlatot

s utat köveznek egymáshoz a lélek

fennsíkjain átsuhanó igéknek,

hogy találkozzon ezer gondolat,

s embert emberért éltető vágy, érzés,

hogy soha ne szűnjön meg a kísértés,

melyben szellem és szerelem szabad!

Most a dallamok szilánkjait mentem,

illesztgetem össze az életemben,

s nem tudom, lesz-e teljes énekem,

de te, ki fölhangoltad a világom,

s kitől fényévnyi messzeségre fázom,

megbocsátod-e a csendet nekem?

_____________________

A szerzőről

Gál Éva Emese erdélyi költő, grafikus, újságíró, rajztanár, Burján Emil költő társa.