Gulyás György: Énekes hagyomány születése Debrecenben (1961)

NÉPMŰVELÉS – az Országos Népművelési

Tanács folyóirata VIII. évfolyam 10. sz.

Kiadó: Lapkiadó Vállalat

Szerkesztőség és kiadóhivatal: 1073 Budapest, Lenin krt. 9-11.

Szerkesztő: dr. Ibos Ferenc

A megjelenés időpontja: 1961.

Oldalszám: 32

A havi folyóirat mérete: 20×28,5 cm

Több mint fél évszázada, 1961-ben indította el Gulyás György Debrecenben a Bartók Béla Nemzetközi Kórusversenyt. A hazai és külföldi kortárs kórusművészet megismertetésének céljával megalapított kórusverseny világhírt vívott ki magának, és az elmúlt évtizedek alatt a világ egyik legszínvonalasabb kortárs kóruszenei eseményévé vált.

Debrecen város 2016-ban a XXVII. Bartók Béla Nemzetközi Kórusversenyt és Folklórfesztivált rendezi meg, amelyen amatőr és hivatásos énekkarok egyaránt részt vehetnek. (A szerk.)

ÉNEKES HAGYOMÁNY SZÜLETÉSE DEBRECENBEN

„LLANGOLLENBE JŐ A VILÁG”- olvastam 1958-ban az egyik angliai zenei folyóiratban, amikor a Kodály lánykórussal részt vettem az ottani nemzetközi versenyen. Mi tette híressé ezt a kicsi walesi városkát? Először azt hittem, hogy valamilyen magántársaság ötletéből született üzleti vállalkozás az, ami évente Llangollenbe hívja az embereket. Ma már másképpen látom. Ebben a kis városkában sűrűsödik össze a walesi énekes hagyományok – azelőtt csak annyit tudtunk, hogy az angliai énekkultúra híres – sok érdekes tradíciója. Ezért a walesiek „nemzeti” kincsüknek tekintik. Nem is rendezik másképpen, mint egész Walesre kiterjedő kulturális ünnepségsorozat és kiállítás betetőzőjéül.

A lezajlott debreceni nemzetközi verseny sikere fölött érzett nagy örömünkben eleinte csak az eredményeket számolgattuk és a hibákat vizsgálgattuk. Mindkettőből volt bőven. Érdemes most – a verseny után lehiggadva – újból emlékezni a llangolleni írásra – és a debreceni versenyre. Hiszen augusztusban Debrecenben adott találkozót sok nemzet énekkara! Szemünk előtt öltött testet a népek barátsága eszméjének nagy gondolata! És ez az egyik legfontosabb kérdés: teljesítette-e ez a találkozó küldetését, lerakta-e első alapkövét mindannak, amit a kóruséneklés jelenthet az embereknek, a népek közötti barátkozásban?

A válasz, úgy érzem és hiszem, csak igenlő lehet. Mégis, a bizonyosság milyen jeleivel találkozhattunk?

EGYÜTT JELENTKEZETT MINDEN. A versenyzők egymással való személyes találkozása éppen úgy, mint a közönséggel való ismerkedése és bensőséges kapcsolata. Éppen ez volt a nagyszerű: még az erős mezőnyben és a verseny hevében sem a rivalizálás volt a fontos, hanem az élmény, amely ebből az egymásra találásból született. Ezért tűnt szürkének minden, amikor elmúlt, ezért lett üres és néma a város a debreceniek számára...

A MEGYEI HANGVERSENYEK adták meg az alaphangját ennek az egymásra találásnak. Nem ismerték egymást, sem a közönség, sem a dalosok. Egymás nyelvét is alig értették. A zene, az ének tette oldottá mégis e találkozásokat, emberi kapcsolatot, kontaktust teremtve a falisi vendéglátók és az idegenből jött vendégek között. Hétköznapi, gyakorlati nyelvre fordítva ezt fogalmazta meg Claude Panterne francia karmester, amikor elmondta: a Polgár község művelődési házában adott hangversenyük – a verseny előtti estén – megadta a biztonságérzést számára. Ha a kis magyar falu egyszerű közönsége ilyen megértéssel fogadta a francia dalolást, akkor a szakemberekből álló zsűri hogyan is ne értené éneklésük hangját! Jürgen Jürgens, a hamburgi kórus karnagya pár nap elteltével lelkendezve fedezte fel a debreceniek barátságos mosolygásáról, üdvözléséről és készségeskedéséről: lám, már megismerik és szinte személyes vendégükként tartják őket számon! Nem a hivatalos rendezőség adta hát meg az alaphangot, hanem a verseny-rendezésen kívülálló, de annál jobban érdeklődő, szíveskedő emberek.

A NEMZETKÖZI SZÍNVONAL is figyelemreméltó. S ez nemcsak a résztvevők számában jelentkezett. Inkább abban, hogy a népi demokráciák és a nyugati országok kórusai által hozott műsoranyag tükrözte a mai nemzeti kórusirodalmakat. Éppen ezáltal vált mentessé a verseny a provincializmustól. A nyugati versenyeken járva tapasztalhattuk, hogy az ottani kórusok alig ismerik Bartók, Kodály műveit, akiket pedig személy szerint nagyra tartanak (további haladó kórusirodalmunkról nem is beszélve). És a mi kórusaink ajkán is alig szólalnak meg más nemzetek új kórusművei. Ezzel ugyan nem mondtam újat, mégis szeretném aláhúzni: egymás kóruskultúrájának megismerése nemzetközi színvonalat adott a versenynek. Külön óriási nyereség mindannyiunk számára, hogy az előadói stílus is a legmagasabb szintű volt. Lehettek viták és eltérő vélemények a műsoranyagról, a stílusról és a műfaji problémákról – nem lehetett viszont túl sok vita az előadói erényekről.

AZ ELŐADÓI SZÍNVONALRÓL KÖZELEBBRŐL: A SOKSZÍNŰSÉGRÓL is beszélni kell akkor, amikor megállapítjuk, hogy a verseny szervezettségében, külső demonstrációjában elérte a nemzetközi szintet. A nyugati versenyeken csak a világ egyik részének kórusirodalma van képviselve. A sokszínűség viszont keresztmetszetben szélesebb skálát hozott. (Ezért is volt több a vita nálunk, mint más hasonló versenyeken és ez érthető, sőt természetes is volt.) A kötelező Bartók, Kodály művek mellett a népi demokráciák kórusainak egyéni hangvétele és jellegzetessége, a franciák chansonjai, a hamburgiak énekelte modern kórusirodalom egyszerre, egymás mellett jutott szóhoz. Még nincs itt az ideje, hogy a verseny adta kölcsönhatásról beszélhessünk. Annyi biztos: a franciák meglepődve tapasztalták a Bartók művek egészen más hangvételét (el is határozták, megpróbálkoznak vele otthon újból, hosszabb szoktatás után); Mircea Neagu, a zsűri román tagja is azzal búcsúzott: sok tanulsággal szolgált számukra a verseny, az elkövetkező ilyen alkalomra még sokszínűbb műsoranyaggal jönnek.

A sokszínűség új gondolatot is érlelet: a versenyt ki kellene majd bővíteni az esti zenei fesztiválok segítségével, több nyelven, többféle kultúra reprezentatív bemutatása által. Ez végeredményben megoldaná azt a problémát is, hogy nagyobb teret biztosítsunk a modern művek propagálásához, s megteremti a lehetőségét előadói stílusok tisztázásának, hangzás, intonáció és formálás tekintetében egyaránt.

Más vonatkozásban hasonló eredményt ígér a toursiak ötlete. Az esti hangversenyek alkalmával egy-egy testvér kóruspár kiválasztását javasolják (pl. francia és magyar, szovjet és olasz stb.) A kiválasztott kórusok kölcsönösen megtanulnának egy-egy művet egymás kórusirodalmából, s ezek megtanulása és előadása – eredeti nyelven – tovább mélyítené egymás kultúrájának, e kultúrák jellegzetességeinek megismerését.

A MAGYAR KÓRUSMOZGALOM is megmutatta jelenlegi erejét, nívóját és végre összehasonlítást is tudtunk tenni: hol hát a helyünk a nemzetközi mezőnyben? Szinte elementáris erővel jelentkezett a magyarországi dalos mozgalom százados tradíciójának minden értéke, közöttük a debreceni tradíciókból is jó néhány, nem utolsósorban a debreceniek zeneszeretete, a kóruséneklés megbecsülése. Ám ennél is nagyobb jelentőségű talán, ahogyan a külföldi vendégeink – zsűri- és énekkari tagok – értékelték kórusaink éneklését. Énekkari irodalmunk erőteljessége, színes hangvétele, az énekelhetőség és a mai élettel való kapcsolat mind-mind feltűnést keltett. Elgondolkoztató még egy nagy eredmény : a debreceni közönség, a hajdú városok, tsz-ek és állami gazdaságok közönsége megszerette ezeket a hangversenyeket, nagy figyelemmel végighallgatta és már a következő versenyt várja. Ezen az élményekkel teli héten a kórusmozgalom, mint kulturális nevelőtényező is magára talált – bátrabban lehet rá a jövőben támaszkodni és építeni!

DEBRECEN ÉNEKES HAGYOMÁNYAIT mostanában – a verseny előkészítése idején különösképpen – sokat emlegettük. Sokszor felzendült már az ének ebben a látszólag mozdulatlan városban. Ezen a héten kiszélesedtek a régi debreceni tradíciók. Most már nemzetközi szinten vettük igénybe a zene, a közös éneklés embereket lelkesítő – mozgósító erejét. Ha igaz, új énekes hagyomány születésénél voltunk jelen!

Llangollenbe 15 éve járnak a kórusok, de elsősorban csak a világ egyik részéből. Mennyivel szebb és nagyobb küldetést teljesített Debrecen, amikor a világnak ezen a pontján adott találkozót a legkülönfélébb kóruskultúráknak, testvér és baráti, közeli és távoli népek énekes fiainak-lányainak.

Szívből reméljük, hogy két esztendő múltán és azután is, kétévenként, mi is így írunk majd: „Debrecenbe jő a világ”...

Segédanyag a debreceni „Bartók Béla” Nemzetközi Kórusverseny
művészeti tapasztalataival kapcsolatos ankét résztvevői számára.

Az ankét helye és ideje: Művész Klub 1961. november 8., du. 3 óra

1. A Nemzetközi „Bartók Béla” Kórusverseny néhány tanulsága

Breuer János cikke Megjelent: a Népszabadság 1961. augusztus 26-i számában

2. Bartók Kórusverseny Debrecenben

Fodor Lajos cikke megjelent: a Muzsika 1961.októberi számában

3. Utóhang a Debreceni Kórusversenyhez

Fodor Lajos cikke megjelent: a Muzsika 1961. novemberi számában

4. A Nemzetközi Bartók Béla Kórusverseny után

Maróti Gyula cikke megjelent: a Népművelés 1961. októberi számában

5. Sikeres Hagyomány Születése Debrecenben

Gulyás György cikke megjelent a Népművelés 1961. októberi számában

(Valamennyi írás teljes terjedelmében felsorolásra került.)

A Győri Zeneművészeti Szakközépiskola leánykara, karnagy: Szabó Miklós