DR. Maczelka Noémi*

 

Rév Lívia művészete[1]

 

Rév Lívia Szegeden egy könyv-örökbefogadási ünnepség díszvendégeként (Várkonyi Tibi felvétele, 2012. április)

 

Miért pont Rév Lívia?

Azért, mert az ő művészete mély humánumot, személyisége életerőt, op­­timizmust sugároz. Ha az ő zongorázását hallgatjuk, megismerhetjük a muzsika valódi mibenlétét.

 

Rév Líviát 1990-ben ismertem meg, amikor hosszú idő után először látogatott Magyar­or­szág­ra, és ezzel az első látogatással rögtön Szegedet tisztelte meg. Rév Lívia első koncertje és mesterkurzusa Szegeden 1990 tavaszán volt. (Lívia később többször megkérdezte tőlem [mint egyetlen hiteles forrástól…], hogy mikor járt először Szegeden, mert nem emlékezett rá. Én azért emlékszem pontosan, mert Borbála lányom akkor volt fél éves pici baba.)

 

Nagyon élveztem Lívia társaságát, a beszélgetéseket, az érdekes történeteit, a koncertjeit, a mesterkurzuson bemutatott darabokat; és igyekeztem minél többet vele lenni. Megkérdeztem Weninger Richárdot[2], a Zeneművészeti Főiskola akkori igazgatóját, a Weiner Kamarazenekar karmesterét, hogyan került hozzánk Lívia (akkor még ott is tanítottam). Ő azt válaszolta, hogy egy alkalommal, amikor Fischer Annie-val koncertezett, megkérdezte Anniet, kit ja­va­solna mesterkurzus tartására Szegedre. Fischer Annie Rév Lívia meghívását tanácsolta. Ez egy fantasztikusan jó gondolat volt tőle.  Szegeden Lívia elbűvölte mindazokat, akik kapcsolatba ke­rül­tek vele, bámulatos életkedvével, optimizmusával és humorával – ragyogó zongorahangjáról és muzsikus lényéről nem is beszélve.

 

Az 1990-es szólóest, melyen Mozartot és Debussyt játszott, egészen különleges volt. Külön­le­ge­sen szép zongorahangon játszott, és végtelen hajlékonysággal formált. Emlékszem, szo­kat­lan pedálkezelésének ésszerűségét és szépségét meg kellett magyaráznom a növendékeimnek. Nem kevésbé volt elbűvölő megjelenése sem: máig emlékszem a kitűnő szabású, egészen zárt, fekete, elegáns estélyire, melynek egyetlen dísze egy szépséges vörös selyemrózsa volt.  A szólóestet követő egy hetes mesterkurzuson én magam a darabok bemutatását élveztem a legjobban… Nem sokkal az első kurzus után újból Szegedre jött koncertezni, Mozart A-dúr zongora­ver­senyét (K.488) játszotta a Weiner Kamarazenekarral, Weninger Richárd vezetésével a Tisza szállóban.

 

A szegedi zsinagóga jótékonysági hangversenyeire is többször meghívtuk, eddig összesen há­rom­szor játszott.  Az elsőn Beethoven: c-moll és Mozart: d-moll zongoraversenyét, melyet a Salieri kamarazenekarral, Pál Tamás vezényletével adott elő. A koncertet némi izgalom előzte meg: Dr. Pollák László - a Zsinagógáért Alapítvány elnöke – lakásán találkoztunk szombaton este, ahol kedélyesen beszélgettünk, míg egyszer csak úgy mellékesen megjegyeztem - Beethoven: C-dúr és Mozart: d-moll zongoraversenye lesz műsoron, ugye? Erre Lívia a legártatlanabb csodálkozó tekintettel válaszolta, hogy egyáltalán nem a C-dúr, hanem a c-moll. Azt hittem elsüllyed a szoba velem, ugyanis tudtam, hogy a zenekar épp akkor kezdte próbálni a c-moll versenyművet. Laci bácsi elővette a levelezést, amelyből egyértelműen kiderült, hogy Lívia tévedett. Mit volt mit tenni, elrohantam a színházba a rossz hírrel Pál Tamáshoz, aki éppen a második tételt próbálta, az elsőn már túl voltak. Ő meglepetésemre egyáltalán nem esett pánikba, rögtön intézkedni kezdett: a kottaanyagért Búza Róbertet Budapestre küldte. Másnap megjött a zenekari anyag, próba, és hétfőn a hangverseny csodálatosan sikerült…

 

Később, amikor Szegeden járt, rendszerint nálam lakott, mert nem szerette a lélektelen szállodákat. Mi igen magasan lakunk, lift nincs, és kicsit féltem, hogy nem bírja az emeleteket. Még 90 évesen is tempósan vette a lépcsőket, alig pihenve a fordulókban. Marton Árpád róla készült könyvének anyagát (Ő muzsikál rajtam keresztül. Kairosz kiadó, 2007.) nagyrészt abból az interjúból merítette, amit nálunk készített Líviával.

 

Még egy apró történet, amit sem a fent említett könyvben, sem a róla készített filmben (Mácsai János – Pálos György, 2006) nem találtam: egy alkalommal cinkos mosollyal mesélte el nekem egyik zongorája eladásának történetét. (Az apropót az adta, hogy dicsértem zongorahangjának szépségét.) A vevő – így Lívia - megkért, hogy játsszam valamit a zongorán, hogy hallja a hangját, mivel ő nem tudott zongorázni. Én szívesen megtettem, mire megjegyezte, hogy csodálatos hangja van a hangszernek. Én persze nem mondtam neki, hogy ez nagyrészt az én billentésemnek köszönhető, és az ő keze alatt fele ilyen szépen nem fog szólni…

 

Arthur Rubinstein is elragadtatással írta róla: "Íme egy zongorista, aki igazi tehetséggel rendelkezik, és mindazzal, ami ezzel jár: ritmika, stílus, hangszín, érzelmek és tökéletes technika."

 

A most következő Chopin-nocturne (c-moll, 1837) a világ kritikusaitól a legszebb felvétel cí­met nyerte el. A BBC több kritikus véleményét hallgatta meg, akik anélkül tették meg ész­re­vé­teleiket, hogy ismerték volna az előadók nevét. A lejátszott felvételek között Arthur Ru­bin­stein lemeze is ott volt. A győztes Rév Lívia nocturne-gyűjteménye lett. Nagyon büszkén és nagy örömmel mesélte ezt nekünk. 

 

A nocturne után a róla készült filmből mutatnék be részleteket, mert varázslatos egyéniségéről így tudhatunk meg a legtöbbet.

 

Néhány adat Rév Líviáról:

 

Született: 1916. július 5. Budapest

Eredeti neve: Rauchwerger Lívia

Tanárai: Varró Margit, Máthé Klára, Weiner Leó, Székely Arnold (Budapest), Robert Teichmüller (Lipcse), Paul Weingarten (Bécs)

9 évesen nagydíjat nyer. 12 évesen zongoraversenyt játszik zenekarral a Zeneakadémia nagytermében.

1946-tól Párizsban él. Férje Pierre Aubé báró, diplomata. Két lányuk született.

Koncertek Európában, Afrikában, Japánban, a Közel-Keleten, az USA-ban.

A következő karmesterekkel játszott együtt: Sir Adrian Boult, André Cluytens, Eugen Jochum, Josef Krips, Rafael Kubelík, Hans Schmidt-Isserstedt, Konstantin Silvestri, Walter Susskind. Felvételek: SAGA, Palexa, Hyperion.

Felvett művek: Debussy: Preludes I-II, Children’s corner, Por le piano, Estampes, Chopin: Nocturnes, 4 impromptus, Fantaisie, Berceuse, Mendelssohn: Lieder ohne Worte, For children (kis darabok különböző szerzőktől) stb.

A francia Becsületrend (2008), és a Pro Cultura Hungarica kitüntetés tulajdonosa.

 

 

 

 


* Prof. Dr. Maczelka Noémi DLA zongoraművész, tanszékvezető egyetemi tanár (Juhász Gyula Pedagógusképző Kar, Szeged)

 

[1] Elhangzott az SZTE JGYPK Művészeti Intézet Ének-zene Tanszékén 2008-ban rendezett nemzetközi konferencián. Megjelent 2009-ben Szegeden a „80 év a zenei nevelés szolgálatában. Tanulmánykötet az SZTE JGYPK Ének-zene Tanszék megalakulásának 80. évfordulójára” c. kötetben.

 

[2] Weninger Richárd (Versec, 1934. december 21. – Szeged, 2011. november 2.) hárfaművész, Liszt-díjas karmester.