DR. SOLTÉSZ
ELEKNÉ / Soltész Erzsébet zenetanár, karnagy, SzÖVEGÍRÓ, zeneiskolai igazgató
centenáriuma
(Budapest, 1916. augusztus 21.
– Budapest, 2011. május 17.)
Szülei – az én nagyszüleim – egyszerű emberek voltak, édesanyja háztartásbeli, édesapja katonatiszt, de mindkét lányukat taníttatták, azt akarták, hogy többre vigyék. Noha otthon nem volt sok könyv, édesanyja volt a közeli könyvtár egyik legszorgalmasabb kölcsönzője, szabad idejében állandóan olvasott. Zenével a nagyszülők kávéházában muzsikáló Keller bácsi révén már kisgyerekkorában közeli kapcsolatba került, de csak kedvtelésből tanult zongorázni. Szeretett volna francia szakra az egyetemre menni, de akkorra a numerus clausus miatt ez már lehetetlen volt. Édesapja egy katonatársának zeneakadémiai kapcsolata révén viszont 1936-ban egyike lehetett a Zeneakadémiára felvett két zsidó hallgatónak. Elvégezte a középiskolai énektanár és a tanítóképző intézeti ének- és zenetanárképző szakot.
A háborúban elvesztette első férjét, majd megismerkedett édesapánkkal, akivel a háború után összeházasodtak. Nagy boldogságban neveltek kettőnket, míg 55-ben betegség következtében édesapám is meghalt. Ezután egyedül gondoskodott az akkor 7- és 8-éves kislányokról, idős szüleivel együtt ötünkről. Mindketten megkaptunk mindent, sőt még többet is, mint a kétkeresős családban felnőtt kortársaink: zenét tanultunk, sportoltunk, különórára jártunk nyelvet és rajzolást tanulni, hangverseny- és operabérletünk volt, rendszeresen jártunk múzeumba, strandra, kirándulni, nyaralni, mindketten továbbtanulhattunk, egyetemet végeztünk. Mindezt nagymamám nélkülözhetetlen segítségével győzte.
Nagyon nagyra becsülte tanárait, akiktől az életre szóló zeneszeretetet, tudást, lelkesedést, a továbbadás vágyát kapta: Kodály Zoltánt, Ádám Jenőt, Bárdos Lajost mindig sokat emlegette. A Zeneakadémia szeretett otthona volt, falai diákkorában az antiszemitizmus egyre durvább atrocitásaitól is megvédték, Dohnányi nem engedte be a „turulosokat”, és az osztálytársak („hét lány, hét fiú, hét apáca”) is maximálisan szolidárisak voltak a két zsidó lánnyal.
A háború utáni reményteli időben találtak egymásra az úttörőmozgalommal, amelynek örökös „nótafája” lett, nemcsak dalszövegeket írt az úttörődalokhoz (pl. Kemény Egon, Balázs Árpád dalaihoz), hanem minden továbbképzésen, úttörő-összejövetelen, csillebérci vagy egyéb táborban megénekeltette a résztvevőket, kedvet teremtett a daloláshoz még a „botfülű” funkcionáriusok közt is. Mivel az iskolások zenei versenyeit is az úttörőmozgalom bonyolította le, nagyon sok helyen volt zsűrizni, tanácsaival, útmutatásaival segítette a zenei munkát. Felkarolt olyan együtteseket, iskolákat, amelyeknek az érvényesüléshez hiányzott a támogatás, a hírverés, testvériskolákat kapcsolt össze, fellépési lehetőségeket keresett kórusoknak.
Éneket tanított az Anna Frank Gimnáziumban, a Magyar Rádió Gyerekkórusának ő tartotta a szolfézsórákat. A Pedagógiai Főiskolán, a Fővárosi Zeneiskola Szervezet körzeti iskoláiban szolfézst tanított. Sok tanítványa lett ismert muzsikus, zenetanár. Néhány nevesebb tanítványa: Kovács János karmester, Fischer Iván és Ádám karmesterek, Bársony László brácsaművész, Ella István orgonaművész, Tihanyi László és Madarász Iván zeneszerzők.
Szakfelügyelő lett, és amikor megalakultak a fővárosi kerületi zeneiskolák 1968-ban, ő lett a VIII. kerületi Zeneiskola igazgatója. Az iskolát a mártír kommunista kórusvezetőről, Vándor Sándorról neveztette el. Nagyon sokfelé ágazó kapcsolatokat épített ki, Moszkvába is elutaztak a Zeneiskola tanáraival. Rendszeres kölcsönös látogatásaik voltak testvériskoláikkal, a martonvásári és a leninvárosi (ma Tiszaújváros) zeneiskolával. Tevékenyen közreműködött abban, hogy a szigetszentmiklósi zeneiskola felvegye Ádám Jenő nevét, és a Moszkva (ma Széll Kálmán) téri házon emléktáblát helyeztetett el emlékére. A Józsefvárosi Zeneiskola őrzi a fényképekkel, műsorokkal, cikkekkel gondosan vezetett naplókat, amelyekből ízelítőt kaphatunk a pezsgő zeneiskolai életről.
Innen ment nyugdíjba 1975-ben, de a zenei nevelés ügyét szinte az utolsó percéig szívén viselte, megragadott minden alkalmat, hogy mindenkivel megszerettesse a zenét. A zeneiskola mai igazgatója, Katonáné Malmos Edit, és igazgatóhelyettese, Szatmári Éva is a tanítványa volt: a zeneiskolában még többen dolgoznak olyanok, akik munkatársai voltak. Helyettese Szatmári Lászlóné volt, nagyon jól együttműködve virágoztatták fel a zeneiskola életét.
Nyugdíjazása után Juhász Klára magán-zeneiskolájában tanított tovább, és egy autista intézetben végzett munkájával bebizonyította, hogy az autisták viselkedésén is bizony segít a zenei nevelés. Amikor már nem tudott eljárni, otthonában fogadta a többnyire felnőtt tanítványokat.
A zenei ismeretterjesztés terén is fáradhatatlan volt. TIT-előadásokat tartott, a Nemzeti Múzeumban vagy annak kertjében tartott hangversenyeken is könnyed anekdotákkal szórakoztatva vezette be a laikus közönséget a zene birodalmába. Rengeteg cikket, kritikát, ismertetőt írt. Ha a rádióban hallott egy érdekes hírt, ami a zene megszerettetését célozta, azonnal írt róla valamelyik folyóiratba. Zenei ismeretterjesztő könyveit, felnőtteknek szóló, ma is használatos
szolfézskönyvét (Tanuljunk zenét) kollégákkal együtt készítette, de több önálló
könyve is megjelent, saját összeállítása utolsó munkája is, a Zsidó dalok,
amelyet a Makkabi kiadó adott ki. Gyűjtötte a zenével kapcsolatos idézeteket, ezekből és régi tanítványaival kapcsolatos csokorba kötött emlékeiből adott egy-egy példányt látogatóinak. A Kisgyermek című folyóiratba készült cikksorozatát egyedül kezdte nagy lelkesedéssel. Zeneszerzők gyerekkoráról írt azzal a szándékkal, hogy a mai szülők és óvónők érezzék, milyen felelősség egy gyermek zenei nevelését korán elkezdeni és támogatni. Egyre több segítségre szorult a cikkírásban, végül már memóriája cserben hagyta.
Több kitüntetése volt, az utolsót, a Józsefvárosi Becsületkeresztet 90 éves korában attól a Józsefvárostól kapta, ahol egész életét élte és a legtöbb munkahelye volt.
Soltész Anna emlékezése
VÁLOGATÁS DR. SOLTÉSZ ELEKNÉ MUNKÁIBÓL
I.
A VIII. kerületi Zeneiskola
történetéhez
Az 1960-as átszervezések idején sorra kerültek a zeneoktatási intézmények is, amelyeket pedig 1945 után az addigi magán zeneoktatói munkaközösségekből egyszer már összevontak Fővárosi Zeneiskola Szervezet címen. Az 1968. évi újraszervezés során a Fővárosi Zeneiskola Szervezet tagiskolái a kerületi Tanácsok Oktatási osztályaihoz kerültek.
Ami „fent” egy tollvonás volt, az lent sokszor kínkeserves, sokszor tragikomikus procedúra lett. Az új intézménynek régi, zsúfolt iskolaépületekben kellett helyet találni: irodahelyiséget, netán tanári szobát /ez utóbbi sehol sem valósult meg!/, de hangszerrel berendezett, délutánonként 6 óráig szabad tantermeket is rendelkezésre kellett volna bocsátani. Meg kellett szervezni a hosszabb portaszolgálatot /ezt vajon ki fizeti?/ Ami talán még ennél is keményebb dió volt: olyan kompromisszum kész, zenebarát /?/ igazgatót találni, aki befogadja, eltűri, netán még támogatja is az új „zajkeltő”-ket. Majd zeng az egész iskola a kalimpálás, a dobverés, hegedű- és más hangszerek nyikorgásától, te jó Isten, már csak ez hiányzik! – sóhajtották sokan. Ráadásul az Oktatási osztályról elterjedt a rémhír, hogy ezek a „zenészek” egyetlen gyerek 1 órai tanításáért ugyanannyi fizetést kapnak, mint a „rendes” pedagógusok 25-30 gyerek után. Ilyen „szakértő” főnökség alá kerültünk, itt aztán már nemcsak zenét kellett oktatnunk!
Főtt a feje az Oktatási osztály dolgozóinak és az igazgatóknak ettől az istenáldástól! Hát még a mi fejünk! De a lábunk és a nyelvünk is belefáradt! Jártuk a csárdást a kerület térképén: kettőt jobbra – a Práter utcai iskolába, kettőt balra – a Köztársaság téri iskolába, meg közöttük minden oktatási intézménybe, mint a hajléktalanok, mígnem középen, a Somogyi Béla utcában megleltük a mi emberünket, a kompromisszumokra hajlandó Molnár Béla igazgató barátságos, áldozatkész, kísérletpártoló személyében. Minden kezdeti és későbbi nehézség, akadály és kisebb-nagyobb bonyodalom ellenére a kapcsolat szívélyes és őszintén segítőkész volt. Köszönet érte.
Irodahelyiség-kereső, már-már reménytelennek látszó „iskolabejárásunk” alkalmával már csak egy helyiség volt hátra a dugig tele épületben, a III. emelet egyik sarkában a térképtároló szertár, egy kis háromszögletű zug, amit jobb híján elfogadtunk. Bár ezt hamar kiürítették és kitakarították, hosszú ideig belengte a térképragasztó enyv „mámorító” illata, de az „intim” kis sarokszobában – a közmondás szerint: „Sok jó ember kis helyen is elfér” – szépen elhelyezkedtünk: 2 nagyobb és egy kisebb asztal, egy mini könyvszekrény, a pianínó és még mi is: az igazgató, az igazgató helyettes és az iskolatitkár. Ha jött valaki, különösen, ha bizalmas mondanivalója volt, kettőnek legalább, de egynek biztosan ki kellett mennie a WC és a lépcsőház közti „sétálóra”.
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem éreztük itt jól magunkat, hiszen kitűnő társaságban voltunk, és szerettük ezt a „pionír” munkát, a zenetanítást, az „elölről kezdés”, szervezés munkáját. Nagyszerű terveink voltak és nagyon jól megértettük egymást. Igazgatótársam, Szatmári Lászlóné Lechnitzky Erzsike, druszám, régi zeneakadémiai muzsikus ismeretség, jó hírű zongoraművész, emellett igazi emberbarát, nagyszerű pedagógus, okos, segítőkész, szívbéli jó barát /az még ma is, 30 év után!/. Az iskolai munkában és a magánéletben is jól megértettük és kölcsönösen átsegítettük egymást a nehézségeken. Ma is hálás vagyok neki.
A Zeneiskola központjának kialakításával egyidejűleg megszerveztük a kerület általános iskoláiban a tanfolyamokat, amelyekről Szatmári Erzsike írt.
Megalakult a párt- és szakszervezet – a kor történelmi követelményei szerint. Zeneiskolánk 1970. április 25-én hangverseny keretében felvette a mártírhalált halt kórusvezető és zeneszerző, Vándor Sándor nevét, akinek emlékét további hangversenyekkel is őriztük.
Iskolánk lendületes megszervezését és színvonalas munkáját a látogató
szakfelügyelők is dicsérettel emlegették és jegyzőkönyvezték. A
zeneiskola a tagiskolákkal együtt 38 tanárral és 850 tanulóval indult. Nálunk
tanultak hangszerjátékot, szolfézst és zeneelméletet a Rádió akkor már híres
Gyermekkórusának tagjai is. Tanulóink létszáma az első évben
Másik testvér-intézményünk a Leninvárosban /ma Tiszaújváros/ megalakult zeneiskola volt, ahol óralátogatással, hangversenyeken való részvétellel segítettük munkájukat. Az iskola nagyszerű híre az azóta sajnálatosan balesetben elhunyt igazgató, Hegymegi Ernő és felesége, Katus kiváló művészi és pedagógiai munkáját dicséri. Emléküket szeretettel és kegyelettel őriztük.
Harmadik testvériskolánk a Kispesti Zeneiskola, amelyről Szatmári Erzsike már beszámolt. Innen is sok kedves és hasznos közös emlékünk van. Szatmári László igazgatót és tanárait köszönet és elismerés illeti baráti segítségükért.
A zeneiskola életéről, munkájáról, történetének eseményeiről naplót vezettünk, ez sok szép élményünket őrzi. Azt tapasztaljuk, hogy ugyancsak őrzik emlékeiket iskolánknak zenei pályára került, volt növendékei, akik közül többen, mint tanárok kerültek vissza az iskolába. Utódaink érdeme az önálló iskolaépület megteremtése. Talán nem hat szerénytelenségnek, ha ebben a sikerben egy kis szerepet kap küzdelmes múltunk, melyet most nagy vonalakban vázoltam.
Büszke vagyok és boldog, hogy ma egy volt, kedves, nagyon tehetséges tanítványunk, Katona Gáborné Malmos Edit tanárnő vezeti az iskolát. Az egyik igazgatóhelyettes, a zongora tanszakot is vezető kiváló zongoratanár és előadóművész, Szatmári Éva is tanítványunk volt. Csak gratulálni tudok az iskola nagyszerű vezetéséhez, ami nemcsak zenei, de manager-i munkáját is dicséri! Ezúton kívánok további jó munkát, sikereket, ehhez pedig erőt, küzdő kedvet a zenei nevelés és az egész magyar kultúra érdekében.
(2008. január)
II.
Mire
jó még a zene – azon kívül, hogy szép?
Kodály Zoltán a tanügyi hatóságokról írja 1956-ban: „Ezeknek hiába magyarázod, hogy a zenével nem csak zenét tanulunk. Hogy az ének felszabadít, bátorít, gátlásokból, félénkségből kigyógyít. Koncentrál, testi-lelki diszpozíción javít, munkára kedvet csinál, alkalmasabbá tesz, figyelemre, fegyelemre szoktat. Hogy egész embert mozgat, nemcsak egy-egy részét. …Fejleszti a közösségi érzést…” /Tanügyi bácsik, nénik! Engedjétek énekelni a gyermekeket!/
65 éve, amióta Kodály Zoltán koncepciója alapján Ádám Jenő kidolgozta az ének-zene tanítás nagyszerű módszertanát, sok ezer énektanár a gyakorlatban bizonyította és azóta is tapasztalja a fentiek igazát. Kodály Zoltán vészt jelző felszólítása ma – sajnos – újra érvényes: az iskola oktató-nevelő munkájának egyik leghatékonyabb érzelmi és beszédjavító eszköze, az ének-zene tanítás újra mostoha, mellőzhető tényező a nevelés irányítói szemében.
Ez ellen szeretnék újabb érvekkel küzdeni, mégpedig nemcsak muzsikusok, hanem az elembertelenedő világért aggódó más téren dolgozók gondolataival is.
Dr. Csépe Valéria, az MTA Pszichológiai Kutató Intézetének tudományos tanácsadója rádióbeli előadásában aggodalmát fejezte ki a tanulók beszédében elterjedt artikuláció-torzulás miatt: Nem érvényesül a szótagok hosszúsága-rövidsége, a kiejtés már-már az értelem, érthetőség és a helyesírás rovására megy. Beszédük azért is torz, mert hiányzik ismereteikből a rövid-hosszú szótagok használata, kiejtése, az ékezetek írása-olvasása, helyes alkalmazása, amelyet pedig a kottaírás, -olvasás, -éneklés nagyon jól jelez és megszoktat. Ha nem szépsége, nyelvi-nyelvtani követelménye, de a beszéd és írás helyessége magában is megkövetelné a szótagok hosszúságának megkülönböztetését.
Egy másik észrevételből, amelyet a Svédországban élő magyar újságíró, Garam Katalin közölt, kiderül, hogy hasznos példa zenekarok, énekegyüttesek és vállalatok számára egymás munkamódszerének ismerete, alkalmazása.
A svéd rádió valamikori karmestere, a Los Angeles-i Filharmonikusok jelenlegi vezető karnagya, Esa-Pekka Salonen szerint nagyon sok a hasonlóság egy zenekar és egy vállalat között abban, hogyan kell vezetni ezeket. „A zenekar egy szépséges organizmus, amelyben a tagok összjátéka következtében egy fantasztikus produkció születik” – állítja. Számtalan vállalatvezető ilyen összjátékot szeretne elérni a saját szervezetében. A korábbi szigorú hierarchiában működő szervezetek, hatalmi struktúrák helyett ma már egyre inkább a motiváció és az eredmény áll a középpontban. 50 évvel ezelőtt a karmester abszolút uralkodó volt, döntéseit senki nem kérdőjelezte meg. Ma közte és az együttes között folyamatos kommunikáció zajlik, amely a közös alkotáshoz és sikeres produkcióhoz szükséges. Salonen a vállalatvezetés és a zenekarvezetés közötti párhuzamot emelte ki egy vállalatigazgatóknak tartott előadásában, ahol a vezetést zenekari perspektívából közelítette meg, és ahol az igazgatók részt vettek néhány zenekari próbán is.
Salonen gondolatait a gyakorlatba ültették át a Helsingborgi Szimfonikusok. A zenekar irányítja saját művészi fejlődését, és Andrew Manzet, a kiváló angol hegedűst hívták meg karmesternek. Az ő keze alatt Händel és Brahms művei hangzottak el mintaszerű előadásban. Ennek egyik oka volt a kollektív, a tagok által is javasolt és közösen elfogadott játékmód és megszólaltatás. Ez a zenei gyakorlatban alkalmazott kollektivitás hozta meg az előadás nagy és maradandó sikerét, és ad példát mindenféle nevelési, zenei vagy üzleti szervezetnek és sikernek.
Ezt a gyakorlatot lehetne alkalmazni az óvodai foglalkozásokban. A közösen épített játék, épület vagy városka tervezésébe és elkészítésébe, közös zenei produkciókba kérjük és fogadjuk helyesléssel a gyerekek ötleteit, javaslatait, vagyis ahogy dr. Vekerdy Tamás pszichológus tanácsolja: „hagyjuk a kisgyermekeket a maguk örömére rajzolni, építgetni, énekelni, táncolni, mert így tudják legkönnyebben kifejezni érzelmeiket és gondolataikat szavak nélkül is”, mert ez kialakítja bennük a zenei téren alkalmazott és gyakorolt demokratikus, szabadon alkalmazott hozzászólást, javító szándékot és önálló vélemény-nyilvánítási készséget minden téren.
Végezetül is Kodály szavaihoz térünk vissza: hozzon a gyermeknek mindenki, amit tud, játékot, zenét, örömöt.
III.
Kodály Zoltán: 15 kétszólamú
énekgyakorlat
Soltész Erzsébet szövegével
1. Pittyeg a csíz
Szoprán
(S): Pittyeg a csíz cserfa magasán, hallgatja egy
kicsi lány falu alján.
Alt(A):
Pittyeg a csíz cserfa magasán, hallgatja egy
bús kicsi lány.
2.
Ringató
S: Este jő, fának árnya nő, aludj, aludj csendesen, álmod őrzöm,
édesem, szép jó éjt!
A: Este jő, fának árnya nő, aludj, aludj csendesen, édesem, sz͜ép jó éjt!
S: Alszik már ágon a madár, esti szellő
elpihen, aludj te is, édesem, szép jó éjt!
A: Alszik már ágon a madár, esti
szellő elpihen, édesem, sz͜ép jó éjt!
3.
Zúg a
vízár
S: Lenn a mélyben szűk a völgy, zúg a vízár. Csattogj, hullám,
sziklabörtön szorosán, vár széles táj.
A: (zúg a vízár). Lenn a mélyben szűk a völgy, zúg a vízár, zúg a vízár,
künn a síkon széles út vár.
4. Hegyre fel!
S:
Fel, fel, hegyre fel, ott a szélvész énekel, itt lenn hegy tövén felhő
árny ül. Ott lenn fényben ég napsütötte dombvidék, kéklő hegytetőn
tiéd a világ.
A: Fel, fel a
hegyre! Hegyre fel! Itt lenn zord felhő árnya ül. Ott fenn napsütötte domb
és kéklő, fénylő csúcs áll!
5. Kél a hold
S:
Kél már a hold, árnyas a domb, sompolyog az éj, suttog a lomb. (Folyt. nnn…)
A: (Aaaa…) 5. ütemtől: Esti szél jár, búg a madár, elhal a
dal m͜ár, fészkére száll.
6. Sárga falevél
S:
Sárga falevél egyre hull lefelé, fecske száll dél felé.
Őszi köd szitál, egyre hull sárga falevél egyre
hull lefelé.
A: Sárga falevél hull, száll a fecskepár dél felé, dél
felé. Őszi köd szitál ólomszürke égből, egyre hull, sárga falevél
hull.
7. A patak
S:
Hipp, hopp szökdécsel a sziklákon az ér, ám lenn a rónaságon szélesívű hullámokkal már lassan ring, ring, úgy, mint
egy álom. Ráveti a sugarát fénylő ég, tükörében libegőn a falevelek.
Hipp, hopp, szökdécsel a játszi napsugár, s a róna égi tükrén délibáb a táj.
A: Már lassan
ring, ring, úgy, mint egy álom. Hipp, hopp, szökdécsel a sziklákon az ér, ám
lenn a rónaságon széles íve hullámzik. Ráveti a nyári fénysugarát az ég
tükrében, füzek árnya bólongatva leng, ring, úgy, mint egy álom.
8. Balatoni táj
S:
Nézz csak a balatoni tájon szét, mikor kiderül az ég, hűs a szelíd szél, a
nádas haja leng, fürge hullámokkal suttog, hószárnyú
madarait ringatja a tó. Távol a hegyek erdőkoszorúja őrt áll, ott túl
a tónak peremén már kel a fény, s felhőből tóra szállva aranyhídon
sétál a nap.
A: Nézz csak a
balatoni tájon szét, mikor kiderül az ég, hűs a szelíd szél, úgy leng a
parti nád, zöld a tó, messze puha pára libeg tetején. Távol a hegyek
erdőkoszorúja őrt áll túl a tónak peremén, s felhőből tóra
szállva sétálgat, aranyhídon jár a nap.
9. Álom
S:
Álmomban szálltam, mint a pille, oly libegőn ott fenn és súlytalan, egyre
feljebb s újra lenn, s az ég fele pihe puha mesebeli álmomban szálltam, mint a
pille, hol hívogat a teli kék ég, vitt a vágy még feljebb és feljebb, hol
hívott a felleg. Álmomban szálltam, mint a pille, íme, harmatosan üde zöld a
rét, és az álomtájon pára leng, ringat a békés csend.
A: Álmomban
szálltam, mint a pille, oly libegőn ott fenn és súlytalanul szökellve ott,
hova hívogat a derűs ég. Álmomban szálltam, mint a pille, ahol hívogat a
teli kék ég, és feljebb, még feljebb, ahol pihe puha mesebeli ködfellegek.
Álmomban szálltam, mint a pille, álomkép csupán, kár, hogy tovaleng ez a békés
esti csend.
10. Gyere,
rózsám
S: Gyere, rózsám, gyere bálba, muzsikálnak,
szól a nóta, hegedű zenél, fuvola lágy hangon dúdolja: gyere, rózsám,
gyere bálba, muzsikálnak, szól a nóta, mazurkára hívogat a flóta, hej, haj,
gyere, rózsám, menjünk el a bálba, hej, haj, menjünk el a bálba, hej, vígan
járd a táncot, haj, száll a dallam, zeng a szép nóta, jókedvű víg móka. Gyere,
rózsám, gyere bálba, muzsikálnak, szól a nóta, mazurkára hív a flóta,
ettől zeng ma a világ.
A: Gyere, rózsám, gyere bálba,
muzsikálnak, szól a nóta, döng, dübörög a dob, felvisít a síp, kanyarítja dallamát
a flóta, gyere, rózsám, gyere bálba, muzsikálnak, szól a nóta, döng, dübörög a
dob, felvisít a síp, kanyarítja dallamát a flóta, hej, haj, mazurkára hívogat a
flóta, hej, haj, gyere, rózsám, menjünk el a bálba, mazurkára hív a flóta, hej,
szól a nagydob, haj, mazurkára hív a flóta, fürgén járja minden pár,
hegedű zenél, riogat a kürt, duruzsol a fagott meg a bőgő, dalol
az oboa, kontrázik a brácsa, ettől zeng a világ.
11. Hív a tenger
S:
Halld, ó, halld: halkan suttog a lenge szellő, szárnyán úszik a bárányfelhő,
szállong a légen át, és a mélyben mormol a tenger hangja, zeng, bong, leng,
zsong, zúg, búg, kong, mint lágy harangszó. Tovaring a habja, gyöngyöket hint a
partra, fenn az égen a szélben a sok sirály. Nézd, ó, nézd: napfény fürdeti
karcsú szárnyuk, szállni hívogat síró hangjuk, tárul a végtelen, míg odalenn
gördül a hab, s a partra ér. Ó, ez a rengő, álmokat rejtő tenger,
zeng, bong, leng, zsong, zúg, búg, kong, mint lágy harangszó. Messzire ring a
habja. Szellő kél, kerget hajnali hullám fodrot, naptól fény teli sziklát
csapkod, csillan a hűs fövenyen. Halld, ó, halld, hogy a mélyben mormol a
tenger hangja, zeng, bong, leng, zsong, zúg,
búg, kong, mint
hűvös hang, hív a tenger, halld, ó, halld!
A: … hogy a
mélyben mormol a tenger hangja: zeng, bong, leng, zsong, zúg, búg, kong, mint
lágy harangszó. Halld, ó, halld: halkan suttog a lenge szellő, szárnyán
úszik a bárányfelhő, szállong a légen át. Lenn tovaring a hab, gyöngyei hullanak, az égen a sok sirály. Halld, hogy a mélyben
mormol a tenger hangja, zeng, bong, leng, zsong, zúg, búg, kong, mint lágy
harangszó. Odalenn a hab tovaring s a partra ér. Szellő kél, kerget
hajnali hullámfodrot, naptól fény teli sziklát csapkod, szállong a szirteken,
tovaszáll, tovalebben. Ó, ez a rengő, álmokat rejtő tenger zeng,
bong, leng, zsong, zúg, búg, kong, mint lágy harang. Halld, hogy a mélyben
mormol a tengerár, Halld, ó, halld, halkan suttog a lenge szellő, szárnyán
úszik a bárányfelhő, téged csábít a bűvös hang, hívogatón, ó, halld!
*
Soltész Anna emlékezete szerint Édesanyja több fórumon próbálta terjeszteni, Fazekas Pálné Kicsinyek kórusával elő is adott belőlük.
Soltész Anna egy levél másolatát őrzi, melyet Édesanyja Sarlós Istvánnak, az MSZMP PB akkori tagjának küldött el. Nem tudni, hogy Soltész Elekné kapott-e választ Sarlós Istvánnak írt alábbi levelére, de azóta se adta ki senki a verses énekgyakorlatokat:
„Kedves Sarlós Elvtárs!
A Kodály év megemlékezéseihez szeretnék hozzájárulni az alábbi javaslattal.
Kodály Zoltán: 15 kétszólamú énekgyakorlatát keletkezésük óta ismerem,
mint főiskolás, tanultam, és mint tanár, 35 éve tanítom őket. Érzem,
hogy többek puszta etűdöknél. Szöveget kívánnak és evvel szélesebb
elterjedést. Mint szövegírót, évek óta foglalkoztatnak ezek a kis
remekművek. Néhányat megszövegeztem. Úgy gondolom, hogy a Kodály-év
alkalmából ezek – mint „újdonságok” – helyet kaphatnának kórusok, együttesek
műsorain, változatosabbá tehetnék azokat, és ízelítőt adnának a
Kodály életmű egy, eddig csak kevesek által énekelt részletéből
előadóknak és hallgatóknak egyaránt, - ha a Zeneműkiadó vállalkoznék
szöveges kiadásukra. Néhány zenei tagozatú általános iskolába már elküldtem
egyiket-másikat (ott ez tananyag), mind a tanárok, mind a tanulók örömmel
fogadták, óráikon és hangversenyeken is énekelték, és sikeresnek mondták.
Ha nem is a teljes füzetet, esetleg csak néhányat lehetne megjelentetni
ilyen címmel: Válogatás K. Z. 15 kétszólamú énekgyakorlatából, a Válogatott
Biciniumok vagy a Kis Biciniumok mintájára. (Egyébként ezekben is van olyan,
amelyiknek én írtam a szövegét Kodály Tanár Úr jóváhagyásával).
A most elküldött szövegekről kérem szíves véleményét. Bármilyen
javítási, változtatási, átírási javaslatot szívesen veszek, és készséggel
átdolgozom az eddigieket, és újabbakat is írok. (Hogy a szövegek nem
véglegesek, azt jelzi, hogy ceruzával írtam a kottába őket.)
Válaszát várva szívélyesen üdvözli:
(Füred) 1981. júl.
IV.
Művészek,
írók, költők és más nagy gondolkodók a zenéről
(Gyűjtötte: dr. Soltész Elekné)
Tanügyi Bácsik, Nénik! Engedjétek énekelni a gyermekeket!
Kodály Zoltán (1882-1967)
Az ének-zene tanítás mai, egyre mostohábbá váló körülményei között nemcsak Kodály Zoltán figyelmeztetését kell meghallanunk, hanem írók, költők, művészek és más nagy gondolkodók évezredes tapasztalataiból is tanulnunk kellene! Ezt szolgálja a következő gondolatsor: Nekem a zene maga a szépség.
Yehudi Menuhin,
hegedűművész
Orpheus, a
halhatatlan dalnok, lantjával és énekével megszelidítette
az alvilág szellemeit és felhozta az alvilágból kedvesét, Euridikét.
Ógörög mitológiai
elbeszélés Orpheusról, "a dalok atyjáról", ie.
1400 körül
Az Úr lelke
elhagyta Saul királyt, s egy gonosz lélek zaklatta. Szolgái így szóltak
Saulhoz: "Parancsolja meg urunk, s szolgái keressenek valakit, aki tud
hárfázni. Aztán ha rádtör a gonosz lélek, a hárfázó
megpendíti a húrokat és jobban leszel...” S akárhányszor csak rátört Saulra a gonosz
lélek, vette Dávid a hárfáját és pengeté. Ilyenkor
Saul megnyugodott, jobban lett... és a gonosz lélek
odébbállt...
Sámuel I. könyve
16-23, ie. 1100-1000 körül
A hang az emberi szívben születik. Amikor
a szív megindul, ez azt jelenti, hogy a külső világ hat rá. A világ
hatására izgalom kél a szívben, és ez a kedélyhullámzás hangokban nyer
kifejezést
Kínai
filozófiai iratból, ie. V. századból
Énekkel,
zenével kell gyógyítani azt, akinek a testében a "féktelen lélek"
bajt idézett elő.
Asklepiades, ókori
görög orvos (ie. 300-250 körül)
Az ókori görögök úgy érezték, hogy a zene az
ember nevelésének, az egyéniség kialakulásának legbiztosabb eszköze, épp mert
csak félig emelkedik az ösztönök világa fölé, félig odalenn marad a mélyben;
így mindennél jobban befolyásolhatja az öntudat körét, irányíthatja,
megnevelheti.
Szabolcsi
Bence
Azért van olyan nagy fontossága a zenei nevelésnek, mert ritmus és dallam
hatolnak be a legjobban a lélek belsejébe, azt hatalmas erővel megragadják
s jó rendet hozva magukkal, azt, aki e helyes elvek szerint nevelkedik,
rendezett lelkű emberré teszik. A zene nem végződhet másutt, mint a
szép szeretetében.
A zene mélyén ott rejlik a nevelés.
A zene az a varázsszer, amellyel megváltoztathatjuk a világot, de nem
varázslat útján, hanem az ember formálása révén.
A zene formái sehol sem változhatnak meg anélkül, hogy az állam
legfontosabb törvényei is meg-
változnának.
Platon,
ókori görög bölcs (ie. 427-347) "Az
állam" c. könyv III. 10-12
Öröm e
földön nemesebb,
Nem is
tudom, más mi lehet,
Mint amit az
ének szerez:
Az
ékességes, zengzetes.
Martin Luther: Muzsika asszony (Ford.:Csorba
Győző)
A zene
nemcsak a bánatos szívek legfőbb vigasztalója, de a legjobb nevelő
is, mert megnemesíti az emberi kedélyt, ezért a teológia után őt illeti a
legfőbb tisztesség. A zene legfőbb érdeme, hogy megeleveníti a szöveget.
Martin Luther
...mert nincs olyan dühös, nyers és bamba
lény, hogy
át ne formálná kissé a zene.
Az az ember,
akiben nincs zene,
s akire édes összhang sohse hat,
gyanús, hogy megcsal, kirabol, elárul:
lelke mozgása nehéz, mint az éj:
érzése sötét, mint az Erebus*:
ilyennek sohse higgy! – Hallgasd a zenét!
*Erebus= az alvilág folyója
William
Shakespeare “A velencei kalmár” c. drámájából
( ford.: Szabó Lőrinc)
Orpheus lantja szólt:
Lomb, fagyos bérc meghajolt,
Hallva bűvös éneket.
Zsendült inda, fű, virág,
Enyhe zápor, napvilág
És nem-múló kikelet.
Hallgatták, hogy cseng a dal:
Tengerár és szélvihar
Fejet hajtott, elpihent.
Ének, édes hatalom:
Tőle minden fájdalom
Mély álom, vagy síri csend.
William Shakespeare: Dal a
VIII. Henrik c. drámából (ford.: Weöres Sándor)
Költőben szellem legyen, életet adjon szobrász,
Lelkünknek szavakat csak Polyhymnia* ad.
*Polyhymnia= a himnuszköltészet múzsája
Friedrich Schiller (1759-1801): Zene (ford.: Rónay György)
A zenei érdeklődés felébresztése: a növendék hallás után tanulja egyszerű dalocskáit – hasonlóan ahhoz, ahogyan beszélni tanulunk –, s a kottaolvasás csak később következzék!
Jean Jacques Rousseau: Részlet
az Émile c. könyvből
Nem tudok
költői módon írni, nem vagyok költő. Nem értek a fény és árnyék
művészi elosztásához, nem vagyok festő. Még arcjátékkal és
mozdulattal sem tudom gondolataimat kifejezni, nem vagyok táncos. De mindezt
tudom hangok útján: muzsikus vagyok.
Wolfgang Amadeus
Mozart
Aki nem szereti a zenét, az nem szolgált rá az ember névre; aki szereti, az csak fél ember; aki maga zenél, az egész ember.
Johann
Wolfgang von Goethe
Ahogy a kifejezés biztonsága szárnyakat ad
a szónok gondolatainak, úgy ad a zene szárnyakat az érzésnek.
Johann
Wolfgang von Goethe
Nálunk a képzés első foka az ének, minden más ehhez kapcsolódik, és minden mást ez közvetít. A legegyszerűbb élvezetet is úgy, mint a legegyszerűbb tanítást, nálunk az ének kelti életre és vési be a lényünkbe. Amit a hitvallásból és az erkölcsből átörökítünk, még az is az ének útján jut el hozzánk.
Johann Wolfgang von Goethe
A juhásznak jól van dolga,
Egyik dombról a másikra
Terelgeti nyáját, fújja furulyáját,
Bú nélkül éli világát.
Ha megunja furulyáját,
Előveszi bőrdudáját,
Belefújja búját a birka bőrébe,
Szélnek ereszti belőle.
Magyar népdal
A muzsika a lelket emeli. Az olyannyira nem testi örömök felől, mint amit a muzsika ád, nem szabad szólani! Hol az a szó, mely azt fesse?
Kazinczy Ferenc
A zene minden művészetek legromantikusabbja: hiszen szelleme az egész természetet áthatja. Nem üres kép, nem puszta allegória, ha a muzsikus úgy érzi, hogy előtte színek, illatok és sugarak is hangok képében jelennek meg. A zene tárgya egyes egyedül a végtelenség.
Ernst Theodor Amadeus Hoffmann
Csupán egy nyelv van, amely közvetlenül átülteti az érzelmeket egyik lélekből a másikba magyarázat nélkül, s ez a művészet, s minden művészet közül a zene a legalkalmasabb.
Liszt Ferenc
Dalotokra könnyebben derül fény,
Hamarabb kihajt a holt berek;
A jelennek búját édesítvén:
Fiaim, csak énekeljetek!
Tompa Mihály: A madár, fiaihoz
Egy nép lakik túl tengeren,
Hol délre lejt az Álpok alja,
Hol fűszeres völgy, rónaság
Az erdős Appennint uralja:
Hajdan dicső nemzet, ma rab:-
Hogy lánca csörgésit ne hallja,
Énekkel űzi bús neszét.
S az érc igát enyhíti dalja.
Oh, hát dalolj nekünk!...
Arany János: Hollósy
Kornéliának (Emlékkönyvbe)
A zene a nemes értelem fegyvere.
Albert Schweitzer (1875-1968)
Megmondom titkát, édesem, a dalnak:
Önmagát hallgatja, aki dalra hallgat.
Mindenik embernek a lelkében dal van,
És a saját lelkét hallja minden dalban.
És akinek szép a lelkében az ének,
Az hallja a mások énekét is szépnek.
Babits Mihály: Második ének
A
művészet az öröm forrása és az élet vigasztalása.
Sigmund Freud
"Musica humana" – mondta a középkor embere a test és lélek belső harmóniájára.
Szabolcsi Bence
Nincs út, nincs idő, lélek sincsen,
testünk csak mozgó ravatal,
ha nem fakad ének a szájon,
mert nincs diadal a halálon,
csupán a dal, a dal, a dal!
Zelk Zoltán
A zene átmegy a szobán
és táncraperdül és forog,
az égből permetez alá
és a földből fölbugyorog
...
a teremtést építi át,
világokat ejt és emel,
pedig csak ül a szőnyegen
és labdázik a semmivel.
Szabó Lőrinc: Rádiózene a szobában
...gyógyíts meg, Zene
te, Mindenségé, édes üteme
a fájdalomnak. Varázsfuvola,
varázsjáték, te, tündér, mámora
hitnek, reménynek: árnycsík a falon
a nagy fényben, s a szívben nyugalom.
Szabó Lőrinc: Mozart
hallgatása közben
A zene a hatalmas eszközök egyike, amellyel a pedagógusok a lélek
formálására rendelkeznek.
Georges Duhamel
A muzsika, s a muzsikálás öröme legelső gyermekkori élményeim közé tartozik, s ezt én mindig is a sors nagy ajándékának vallottam, és csak ahhoz a csodához tudom hasonlítani, mikor kiderül, mint egy varázslat, hogy a szavak jelentenek valamit, a hó havat, az ég eget, igen, a muzsika is megfogalmazott valamit, csakhogy nem a szemmel látható világból, hanem bent, valami örömet, vagy éppen szomorúságot, amelyhez fáradhatatlan dobként a szív ütötte a ritmust. Második emberi beszéd volt, szavak nélkül, de világos és varázslatos. Mintha villámgyors madárfüttyöt hallanék, a rigók pentatonját, a nyitnikék tercét, a kakukk kvartját: tisztul elém a gyerekkori kép, az orpheusi kovácsműhely, ahol nem lant szól ugyan, csak kései rokona, a citera...
Csukás István: Részlet a
"Koncert" c. versgyűjteményhez írt előszóból: A második
emberi beszéd 1975
...az ének felszabadít, bátorít, gátlásokból, félénkségből kigyógyít. Koncentrál, testi-lelki diszpozíción javít, munkára kedvet csinál, alkalmasabbá tesz; figyelemre, fegyelemre szoktat... egész embert mozgat, nemcsak egy-egy részét... Fejleszti a közösségi érzést... Kifejleszti a csírájában minden emberben meglevő zeneérzéket, ezzel megadja a zenei műveltség alapját, amivel aztán szebbé, gazdagabbá teszi egész életét.
Kodály Zoltán: Részlet a "Tanügyi Bácsik! Engedjétek énekelni a gyermekeket!" c. írásból 1956
V.
Az én öt aranytallérom
A tanító a nemzet napszámosa – mondta egykor Gárdonyi Géza, de a mondás ma is érvényes. A tanító, a pedagógus igazi fizetése, ha megtudja, hogy volt diákjai emlékezetében él a tanítása. Ilyenek mutatóba az én aranytallérjaim.
40 éves érettségi találkozóra hívnak valamikori gimnáziumi tanítványaim, ma már 58 éves hölgyek és urak. Megérkezem az iskola elé, a feljárón ott áll 10-15 négy világrészből hazalátogató volt diák, körülvesznek, és felhangzik üdvözlésül: A csitári hegyek alatt régen leesett a hó… A második versszakot már szipogva-könnyezve együtt fújjuk, a járókelők csodálatára. A harmadik szakasz után, ölelgetés közben, egyikük megjegyzi: emlékszünk rá, hogy ez volt Erzsi néni kedvenc dala! – Így igaz!
Íme, az első aranytallér!
Napi sétám közben a szemközti járdáról átszalad egy hórihorgas férfi: Csókolom, hogy tetszik lenni? Megismer Erzsi néni? /Jó is volna, 30-40 év után és több száz kisgyerek közül, ki lehet ez a jól megtermett bajuszos?/ De már mondja is: Solymosi Jancsi vagyok a Százados úti iskolából, tetszik tudni, oda jártam hegedülni, és nem felejtem el a szolfézsórát, amikor polkát jártunk! Kapisgálom: Jancsi, a híres lógós, akit többnyire a focizók közül kellett becitálni a zeneórákra! Pár szó a „szép emlékű” zenei múltról meg a számítógépes jelenről, aztán elbúcsúzunk. Nekem meg kisüt a nap!
Íme, a második aranytallér!
Külföldi vendégeket kísértünk folklóros vacsorára a Márványmenyasszony vendéglőbe. Belépünk. Szól a nóta: Az a szép…, de tovább nem jut, mert a prímás leteszi a hegedűt, hozzám szalad, átölel: – Itt az én tanár nénim! – A banda meg megkövülten várja a nóta folytatását, a dán vendégek csodálkoznak a „családi” jeleneten és kérdik: talán a fia? Sem fiam, sem rokonom, de valahai tanítványom a prímás, aki máris tovább játszik, de most már azt, hogy: Általmennék én a Tiszán – amit régen tőlem tanult.
Íme, a harmadik aranytallér!
Zeneakadémia, ruhatár, sorunkra várunk. Mit hallok? Fél oldalról szószószólá szó mi -dallam „Jó estét kívánok!” -szöveggel, egy mély bariton és két ciripelő kisfiú-hang. Odanézek: egy jóképű papa két fiával áll a sorban és huncutul rám mosolyognak. Dalolva visszaköszönök – a sorban állók derültségére –, és mindjárt kérdezem: kik vagytok? – mert a köszöntés zenei rokonokra utal, ez a mi szokásos szolfézsórai üdvözlésünk. A nyurga papa bemutatkozik, s nekem előtűnik a vékony, jólfésült kisfiú, aki mindig tudta a szolfézsleckét. – Órásmesterként is biztosan ilyen pontos! – mondom. – A gyerekek is tanulnak hegedülni, zongorázni – meséli –, rendszeresen járunk velük hangversenyekre, én meg a régi jegyzeteimből elmagyarázom nekik, hogy mit fogunk hallani. Örülök, hogy találkoztunk.
Íme, a negyedik aranytallér!
Az utcán szembejön velem régi, kedves kolleganőm. Kölcsönös örömteli üdvözlés után érdeklődöm fiáról, egykori szeretett tanítványomról. – Ó, ő már többgyerekes családapa, mérnök – mutatja a fényképeket –, de még a gyerekeinek is sokszor elmeséli azt a napot, amikor Kodály Tanár Úrhoz vitted őt, nyolcadmagával látogatóba, éneklésre. Büszke arra, hogy a Tanár Úr megdicsérte, mert a zongoristák közt ő volt az egyetlen csellista, és emlegeti, hogy ő vitte a magnetofont (ami akkor még öt-hat kilós monstrum volt!) Életre szóló, felejthetetlen élmény volt számukra ez a találkozás és beszélgetés a Tanár úrral.
Íme, az ötödik aranytallér!
Hogy a történetek most éppen mind fiúkról szóltak, nem véletlen. A fiúkat nehezebb a zene bűvkörébe vonni (hát még a zeneórákra odaszoktatni), mint a lányokat. De íme, nem lehetetlen, csak egyformán kell szeretni a gyerekeket és a zenét, így akkor maradandó jó barát lesz mindkettő.