FERENCZI
ANNA – LÁNG GABRIELLA*
HAJDÚ
ANDRÁS/ANDRE HAJDU ZENESZERZŐ, ZENEPEDAGÓGUS, ZENETUDÓS EMLÉKÉRE
(1932-2016)
A
Wikipédián található kép 2012-ben készült
Életének 84. évében haza szólította
Teremtője HAJDÚ ANDRÁS Izraelben élő magyar zeneszerzőt, a jeles
Kodály tanítványt, aki mindvégig megőrizve magyarságát, különleges és
sajátos módon ápolta a kodályi hagyományokat.
-
„Gyermekien ártatlan, mégis érett
érzelmekkel teli
-
összesítette az etűdökhöz szükséges
technikai tudást és a romantikus darabok mélységét – magasságát
-
az egyik legkreatívabb ember, akinek a
zeneszerzésen kívül a költészet is kellett az önmegvalósításhoz, de a
személyiségében a legmeghatározóbb, hogy bár az évek folyamán a teste
öregedett, belül nem vesztett a színeiből, soha nem szürkült el –
megmaradt a lelke végsőkig ifjúnak.” (Barabás
Eszter)
Emlékére
és kézírásával álljon itt néhány mű, amely 2014-ben Gödöllőn, a Frédéric Chopin Zeneiskola hangversenytermében rendezett
szerzői esten csendült fel először Magyarországon.
Hajdú
András az elmúlt 20 évben több alkalommal tartott zongora kurzust a
Gödöllői Frédéric Chopin Zeneiskolában. Hatalmas
tudása, embersége, magával ragadó improvizálása, fáradságot nem ismerő
lendülete életre szóló élményekkel ajándékozta meg a zongora tanszak tanárait
és a tanítványokat, akiket tanított. Ünnep volt számunkra megjelenése,
természetessége, ahogyan átadta a lényéből és a zene mélységeiből
feltörő igaz értékeket.
Ferenczi Anna
Hajdú
András zeneszerzővel (a kép jobb oldalán) Láng Gabriella
zongoraművész révén került kapcsolatba a zeneiskola
Láng Gabriella emlékezése:
Még
mindig nem tudok Andrásra múlt időben gondolni, és a lehetetlenre
vállalkoznék, ha apámról, bátyámról, lelki társamról (ez mind volt nekem
András) pár személyes mozzanatot emelnék ki.
Inkább
leírom a folyamatot, ahogy őt megismertem.
Gödöllőre 1996-ban jött először, és 2014-es novemberi szerzői estjével lezárult számunkra
földi „zarándok útja”.
Valamilyen
céllal darabot kellett választani kb. a ’90-es évek elején.
Ábrahám
Mariann tanácsára bementem a Zeneakadémiára kivenni Hajdú
András: Milky Way négy
kötetét. Ezzel a pillanattal kezdődött számomra ennek az Embernek –
zeneszerzőnek rajongó tisztelete, pedagógiai hitvallásának maradéktalan
elfogadása a véresen komoly Homo Ludensének a kottapapírra leírt hangok által
és azok közötti tartalmának hálával teli szeretete.
Akkoriban
leendő tanárokat tanítottam a Semmelweis Tanárképzőn és a darabokat
hallva elragadtatásom átragadt rájuk is, és vitték a másolatokat gyakorlati
tanításukra. Elementáris késztetést éreztem mindezeket Vele közölni. A kotta
elejére lapoztam.
Pár
mondatban ennyi állt Róla: született 1932-ben Budapesten, 1956. Párizs, és 1966
óta Jeruzsálemben él. A Bar Ilan Egyetemen tanít. Cím
nélkül is kézbesítették írásomat.
Erre a
levelemre jött egy nagyon személyes, kedves válasz: pont jönne Magyarországra –
szívesen tanítaná műveit – „ha van rá érdeklődés” Gödöllőn – honorárium nélkül!!!
Első
ittlétekor veszítettem el édesapámat. Ő
annyira átérezte gyászomat, hogy mentesített a
kurzuson való jelenlétem alól. (Nem éltem vele!)
Kívánom
mindenkinek, hogy olyan emberek vegyék körül, akik így tudnak részvéttel
osztozni mélységes fájdalmukban és önfeledten örülni a másik sikerének,
boldogságának!
Kapcsolatunk
nemhogy megmaradt, de kitágult és elmélyült, hogy betegsége alatt a legnagyobb
magasságokba íveljen.
Következő
találkozásunkkor már a postán elküldött felnőtt szóló zongoradarabjaiból
játszottam neki.
Műveiben
megragadott maga az élet, és ahogy az testet öltött bennük. Szenvedélyes
gyakorlásra sarkallt, hogy minél többet játsszam belőlük. Ehhez hívott meg
a Jeruzsálemi Rádióhoz három darabja felvételére. (1998) Megismerkedtünk egymás
családjával és baráti körével és családtagokká váltunk.
Kedvükért
látogattam át Erdélybe feleségével és legkisebb fiával. (Nem akart úgy távozni,
hogy ott ne járt volna.)
2008-ban
nagyon komolyra fordítva beszélgetésünket arra kért: „itt az ideje, hogy a még
fel nem vett darabjait CD-re játsszam.” Két CD-re való anyag gyűlt össze,
egyik nap a felvételkor ő és felesége is jelen volt. (Mátyásföldön 2009.)
A master felvételt postáztam és izgatottan vártam,
mit fog mondani a telefonban.
„Egyvégtében
meghallgattam. Te nem tudod felfogni ennek a jelentőségét!”
Itt
megállok az elbeszélésben, mert ettől a ponttól neki kellene nyilatkozni –
magunkról. Úgy, mint ő, „az öndicséretet” nem tartanám helyénvalónak.
2012-ben,
80 éves szerzői estjére Magyarországról egyedüli meghívottként játszhattam
Jeruzsálem legnagyobb koncerttermében. Az egész kétrészes szerzői estet
egyenesben közvetítette az ottani „Bartók” rádió. Másnap,
élő beszélgetésre mentünk a stúdióba.
Olyan
beszélgetés, ahol ő legalább egyszer ne említette volna Kodály Zoltán
nevét egyszer sem volt a húsz év alatt. Az együtt töltött idő alatt egész
nap magyarul beszéltünk, eruptív módon tört fel Andrásból a magyar nyelv
kapcsán a gyermek és ifjúkor. Számtalan verset, rímekkel teli mondókát
„komponált” prózában.
Sajnáljuk,
hogy több próbálkozás dacára ezek megjelentetésére sajnos nem akadt vállalkozó
kiadó!
Nagyon
szomorú vagyok, hogy életében - tényleg gyakran volt Magyarországon – ha csak
az elmúlt 20 évet nézem – egyetlen egy riporter, újság vagy cikkíró sem
tartotta fontosnak a vele való elbeszélgetést.
A
2014-es szerzői estje pl. egy jó alkalom – most már tudjuk: az UTOLSÓ –
lett volna ezt pótolni. Szerénysége – tudjuk ez a legnagyobb nagyság ismérve –
tiltotta a tolakodást, önmutogatást.
A
legnagyobb kincsét, a játszadozó gyermeket megőrizte utolsó pillanatáig;
nem bírta a képmutatást, hamisságot, őszinte volt akkor is, mikor
ebből kára származott
Az élet
számtalan területén láttam, hallottam megnyilatkozásait, életem részévé vált.
Minden cselekedetében éreztem, tudtam: Isten dicsőségére és annak vigyázó
szemei oltalmában teszi legjobb tudásával és teljes emberségével a földi
dolgait.
Egyik
telefonbeszélgetésünkkor, mikor a betegsége még nem hatalmasodott el rajta,
olyan szépet mondott, hogy azonnal le kellett írjam, nehogy később álomnak
tűnjék: „Gabikám, de örülök, hogy hallom a hangod. A mi barátságunk annak
a Valakinek a magasságában van!
Már nem
éltem hiába – köszönöm Neki!
Ha már
elmulasztották sokan őt személyesen megismerni, kérem, vegyék elő a
műveit! Hallgassák, játsszák, tanítsák! Jobban jelen van általuk, mint
sokan körülöttünk.
Barabás Eszter tanítványom, – akinek egyik legnagyobb zenei élménye volt
Hajdú András négykezesének megtanulása és eljátszása – mondta:
„Hajdú
András maga volt a saját zenéje”.
Hajdú
Andrásnak hat fia született, akiknek apjukkal való különleges kapcsolatáról
dokumentumfilm is készült három évvel ezelőtt:
https://www.youtube.com/watch?v=UuFPwEan_VM&feature=youtu.be
A Parlandóban Hajdú András életművéről megjelent
írásokból:
1998/6. szám
André Hajdu: The Milky Way
(1979-95
1992/2. szám
Hajdú
András: Új utakon Scarlatti nyomában. (Az előadást sajtó alá rendezte:
Balázsné Szatmári Éva), 1992. Nr. 2. p. 7-16.
Munkásságáért
1997-ben elnyerte Izrael legrangosabb kitüntetését, az Izrael-díjat.