FEKETE FERENC*
Gondolatok
az iskolavezetésről
Fekete Ferenc a kép jobbszélén kollégáival
(Papp Károlyné, Lengyel Endre, Banda Pál)
az V. Budapesti Banda Ede Csellóversenyen
(2011. április 8-9-én a Fasang Árpád
Zeneiskola)
Néhány évtized távlatából könnyű kijelenteni, hogy szerencsés ember az, aki nem tudja előre, hogy mire vállalkozik. Ez a meggyőződésem, miután 33 tanévet töltöttem el igazgatói munkakörben a debreceni Simonffy Emil Zeneiskolában. Amikor 1970 szeptemberében, pályázatot nyertem gordonka tanárként, a nyíregyházi zeneiskolából, nagy megtiszteltetés volt számomra, hogy id. Papp László tanár úr osztályát vehettem át. Majd 1971-73-ig állami ösztöndíjjal tanulhattam a Kijevi Csajkovszkij Konzervatóriumban.
Fekete Ferenc kijevi diplomahangversenyének plakátja
Hazatérésem után, a tanítás mellett gyakran vállaltam hangverseny közreműködést, és tagja lettem a Debreceni Filharmonikus zenekarnak is. Meg voltam győződve arról, hogy az aktív muzsikálás a tanításban is meghozza majd a kívánt eredményt. Ezt hamarosan igazolták tanítványaim országos versenyeken elért kiemelkedő sikerei. Bár soha nem készültem igazgatónak, mindig vigyáztam arra, nehogy egyszer tényleg „igazgató szakos” váljék belőlem. Elődöm, Potyók Balázs mellett félévig helyettes igazgató lettem. Az ő váratlan betegsége miatt, az 1974/75. tanév beindításával magamra maradtam. Ez volt az első nagy kihívás számomra. Megpróbáltam előre tekinteni, mert elsősorban az oktatás feltételeinek javítása volt az elsődleges cél.
1974 októberében kaptam igazgatói megbízást, az akkor még elég mostoha körülmények között működő iskolánkban. Két év múlva az iskola Hatvan utcai épülete életveszélyessé vált, de talán ez tette lehetővé, hogy 1982-ben új, korszerű épület épüljön fel a Vár utcán, az egykori Zenede szomszédságában, városi beruházásból. Bevallom, jól esett a biztatás, amikor egyik kollegám megjegyezte, hogy „szolmizálni lehet a különbséget”.
De nem csak modern épületre volt szükség, hanem arra is, hogy a város zenetanulási igényének magasabb szinten tudjunk megfelelni. Példa nélküli volt az országban, az a tanári- és tanuló létszámbővítés, amely Debrecenben, az új épület létesítésekor, 1982-ben megvalósult. Kiváló felkészültségű kollegák kerültek hozzánk. A szakmai eredmények tekintetében, azóta is, országosan az elsők között vagyunk. Tantestületünk kapott megbízást pl. a művészeti alap- és záróvizsga követelmények kidolgozására. Alapítványt hoztunk létre a tehetséges gyermekek támogatására. Zenekari együtteseink Európa számos országában vendégszerepeltek. Tanítványaink szerte a nagyvilágban hirdetik a debreceni zeneoktatás sikerét. Sokáig mégsem lehettünk elégedettek, mivel nem volt önálló hangversenytermünk. Ez csak 2007-ben
létesült, amikor a Vár utcai zeneiskolai épület teljes felújítása is megvalósult. Úgy vélem ezzel teljesült minden álmunk, mert a jövőben minden személyi és tárgyi feltétel adott a minőségi munkához. Azon túl, hogy részese lehettem ennek a fejlesztésnek, a tantestülettel együtt megköszönöm a város vezetésének, és támogatóinknak, hogy lehetővé tették a zeneiskola fejlődését.
Elismerem, hogy minden törekvés ellenére, szerencse is kell az álmok valóra váltásához. Bizony, nem tagadom, hogy voltak nehézségek, mint pl. az életveszélyessé vált Hatvan utcai épület, vagy a Vár utcai épület lebontásáról szóló elképzelés.
Iskolánk egykori névadója, Simonffy Emil hegedűművész, országosan elismert szervező volt.
Az írás szerzője: Szatmári Endre (Hajdú-bihari
Napló)
Életműve számomra is követendő példa. Az iskola vezetőjének munkája leginkább a karmesteréhez hasonlítható, akinek határozott elképzelésekkel kell rendelkeznie az előadás sikere érdekében. De vezénylés közben, mindig ügyelni kell arra is, hogy engedje a zenekar tagjait felszabadultan, és örömmel muzsikálni. A próbák, és a műhelymunka során nem árt megértőnek és türelmesnek lenni az együttes tagjaival. Össze kell hangolódni, és feltétlenül együtt kell muzsikálni. Nagyon fontos, a megfelelő tempó megválasztásán túl, az intuíció, az empátia, a közös gondolkodásra törekvés. Örülök annak, hogy ilyen együttműködő tantestülettel dolgozhattam több mint három évtizeden keresztül.