“NEM HISZEK ABBAN, HOGY EZEN A TERÜLETEN KORFÜGGŐ LENNE A TELJESÍTMÉNY”

Dr. Gyimesi László konferenciáról, Köznevelési Kerekasztalról, óraszámokról

Szeptember végén ismét országos tanévnyitó konferenciára gyűlhettek össze a zenepedagógusok, a Magyar Zeneiskolák és Művészeti Iskolák Szövetsége, valamint a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete által szervezett, már hagyományosnak mondható eszmecserének most a Duna Palota adott otthont. A KLIK képviseletében az elnök, Pölöskei Gáborné vett részt a tanácskozáson, az EMMI-t Lebanov József főosztályvezető képviselte, és többek között szó esett a művészetoktatásban aktuális változásokról és a feladatokról is Bokor György előadásában. A témák között szerepelt még a Köznevelési Kerekasztal is, s természetesen a tanárokat leginkább érdeklő kérdésekre is sor került. A találkozóról Dr. Gyimesi László, az MZTSz főtitkára, a Művészeti Szakszervezetek Szövetségének elnöke beszélt.

- Sok éve szervezik az MZMSz-szel közösen a tanévnyitó konferenciát. Most milyen lényeges kérdésekről esett szó?

- Az ország legkülönbözőbb részeiről érkeztek az iskolaigazgatók, szakszervezeti vezetők, hogy tájékoztatást kapjanak a most indult tanévre vonatkozó, leglényegesebb változásokról, illetve azokról az elképzelésekről, amelyek a jövő oktatására vonatkoznak. Fontos találkozó volt, fontos előadókkal. Az első részben Pölöskei Gáborné, a KLIK elnöke tartott előadást, és ennek keretében részletesen ismertette a KLIK átalakulását – amely jelenleg is folyik, de jogi értelemben január elsejétől fog realizálódni – s azt is, hogy mindez milyen változásokat eredményez. Ha összegezni kell ennek az előadásnak a lényegét, akkor azt tudom visszaidézni, hogy a pedagógusok életében, munkavégzésében ez a folyamat semmilyen lényegi változást nem jelent, ők ugyanúgy, ugyanolyan feltételek és körülmények között végezhetik a munkájukat. A változások egyfelől a fenntartó jogköröket érintik, másfelől pedig az új, sokkal kisebb számú, összesen 52 tankerület feladatait, illetve az igazgatói feladatellátást. Ez az egyik, nagyon lényeges elem a szabályozási környezet változása, a másik az, hogy milyen fejlesztési tervek, koncepciók léteznek. Az alapfokú zeneoktatás, művészetoktatás nem néz semmilyen lényeges, a jelenlegi működésétől eltérő változás elébe. Nem kell attól tartaniuk a pedagógusoknak, hogy újabb átfogó változáson mennének keresztül a munkafeltételeik, a munkakörülményeik. Ugyanakkor az iskolák számára úgy tűnik – ahogy ez elhangzott a KLIK elnökétől –, hogy új fejlesztési, pályázati lehetőségek nyílnak, elsősorban a jó minőségű hangszerek, másrészt az eszközök, és a beszerzések területén. Még különböző döntések hátra vannak, de a kép elég biztató. Meg kell azt is jegyeznem, hogy a KLIK ma Magyarország legnagyobb foglalkoztatója, és hogy ennek a szervezetnek az elnöke fontosnak tartotta azt, hogy találkozzon a – közoktatáson belül egyébként relatíve kis létszámú csoport – a zenepedagógusok képviselőivel, az mindenképpen jelzésértékű. Egyébként Pölöskei Gáborné már korábban, helyettes államtitkárként is részt vett hasonló rendezvényünkön.

- S mi minden történt a tanácskozás második részében?

- Az EMMI köznevelési államtitkárságának képviselője, Lebanov József is tájékoztatót tartott. Ő egy új főosztályvezető, de senki számára nem volt ismeretlen, hiszen zenész, igazgatóként és tankerületi igazgatóként is dolgozott korábban. Egy fiatal, de tapasztalt szakember, zenei és jogászi végzettséggel. Naivitás lenne azt feltételezni, hogy azért, mert valaki erről a területről érkezik, különleges elbánásban részesülne a zenepedagógia, de az nagyon pozitív, hogy olyan ember ül az EMMI fontos posztján, aki érti, miről beszélünk. Ennek a hiánya ugyanis egyébként komoly problémát szokott jelenteni a különböző egyeztető fórumokon… Lebanov József színvonalas előadást tartott az aktuális és a lehetséges változásokról. Sok kérdésre is választ adott. Ezt követően én magam tartottam egy rövid összefoglalót néhány témában. Az első általános jellegű volt, ami a szakszervezet tevékenységét magyarázta el a tekintetben, hogy miért veszünk mi részt a Köznevelési Kerekasztal munkájában, hiszen a többi szakszervezet ehhez nem csatlakozott…

- Ezen a szakszervezeti lépésen sokan meglepődtek, voltak, akik bírálták is emiatt az MZTSZ-t…

- Igen, mert ezzel olyan látszatot keltünk, mintha mi szembefordulnánk valakikkel, miközben erről szó sincs. Azt mondtam el, hogy nekünk az a feladatunk, hogy képviseljük azokat, azt a területet, amelyre felhatalmazást kaptunk a tagjainktól, méghozzá egy erős, Magyarországon nagy létszámú és nagyon erős reprezentativitással bíró szakszervezetként; és mi úgy ítéltük meg – természetesen a testületeinkkel együtt –, hogy számunkra a tárgyalás, a folyamatokban való részvétel, azok befolyásolása az elsődleges feladatunk, tekintettel arra is, hogy a zeneoktatási terület érdekérvényesítési ereje messze elmarad az általános közoktatási terület súlyától. Nekünk a tárgyalás és az együttműködés kell, hogy az első számú szakszervezetpolitikai pozíciónk legyen. Ami nem azonos azzal, hogy mi elfogadnánk mindazt, amit a partnereink gondolnak vagy javasolnak. S úgy éreztük, hogy ezt meg lehet tenni, mert nagyon-nagyon vékony kis mezsgye az, amin mi járkálunk… Soha nem akarunk szembe kerülni a szakszervezeti partnereinkkel, sőt, erősíteni kívánjuk őket. De nem akarjuk a saját pozícióinkat se – az említett okok mentén – gyengíteni. Erről beszéltem, elmondtam azt, hogy milyen kérésekkel, javaslatokkal álltunk elő, s azt is, hogy a Kerekasztalnál ezek milyen visszhangot és javaslatokat váltottak ki. Illetve, hogy hogyan látszik mindennek a jövője. A Köznevelési Kerekasztal javaslatai – általában – számos ponton egybeesnek a szakszervezetek javaslataival. Ezt kevesen fogadják el és még kevesebben hiszik el, pedig így van. Ott, a Kerekasztalnál is zömében pedagógusok, szakemberek, iskolaigazgatók ülnek, ők is nap mint nap ugyanazokkal a problémákkal néznek szemben, mint bárki más a kollégák közül, aki nem ül ott ennél az asztalnál. Sajnálatos módon a kormányzat elég kevés javaslatot fogadott el a Kerekasztal által elfogadott javaslatok sorából. Most az általános kérdésekről beszélek, és még nagyon sok menet van hátra ebben az ügyben… A mi területünkön megjelenő problémákról azt mondom, hogy ezek természetesen gondok, őszintén meg kell állapítani, hogy nem érintenek alapkérdéseket. Ez rendkívül fontos! A mai viszonyok között, ellentétben a tíz évvel ezelőtti állapottal – amikor mindig az volt a kérdés, hogy mi lesz a jövő évben, hogyan finanszírozunk, hogyan tudjuk egyáltalán túlélni azokat a feltételeket, amelyek várhatóak – nincsenek ilyen gondok. Beszélünk persze problémákról, amelyek megoldásra várnak, mint a 22-26 óra kérdése, a tanítás biztonsága…

- Ezek közé tartozik például az osztályfőnöki pótlék kérdése…

- Így igaz. Itt is az a kérdés, hogy lesz-e plusz jövedelem, de szerencsére nem az a téma, hogy megmaradnak-e a pedagógusállások. S ez egy szakszervezet számára is sokkal testhez állóbb feladat, hogy valamiért, és ne valami ellen küzdjön. Most úgy tűnik, hogy valamilyen megoldás irányába mindenki el akar mozdulni, meg akarja ezt a gondot oldani. Az osztályfőnöki pótlék ugyanis nem csupán pénz, hanem órakedvezmény kérdés is, a kettőt együtt kell megoldani, mert a mostani jogi szabályozás sok bizonytalanságot hagy. Ezért szinte tankerületenként másként értelmezik, ami nem jó… Olyan problémák akadnak, amelyek a jelenlegi besorolási rendszerhez kapcsolódó, különböző feladatokkal, az előrelépés szakmai tartalmára vonatkozó feladatok körére vonatkoznak. Ebbe nehéz szakszervezeti szempontból beavatkozni. Nekünk elsősorban azért a végeredményt kell látni. Ez az egész előmeneteli rendszer azt kínálja annak, aki részt vesz benne, hogy magasabb szakmai elismerése és magasabb jövedelme lesz. S a hátrányai mellett – szakmailag – előnyei is vannak. Vannak persze, akik szerint nincsenek ennek a rendszernek előnyei, csak formainak tartja mindezt, tény azonban, hogy hozott előrelépést a jövedelmeket tekintve. A nagy probléma a szabályozás. Újra és újra gondot jelent az, hogy a mostani, kötelező, heti óraszám megszűnése helyett egy ilyen ‘tól-ig’ szabály lépett be – 22-től 26 óráig –, s ez igazságtalan helyzeteket szül. Az iskolán belül – hasonló tudás és kvalitás mellett – van, aki kevesebbet, és van, aki többet dolgozik ugyanazért a fizetésért. De nemcsak egy intézményen belül, iskolák között is felmerülhet ilyen gond… Ilyen kérdéseken kell vitázni, s aztán valamilyen döntést hozni. Ezek azonban lényegesen kellemesebb problémák, mint az említett, alapkérdéseket érintő korábbiak.

Emellett bizonyos területeken ugyanis hiány van a zenepedagógusokból. Ez részben szakos tanárhiányt jelent, s területi hiányt is. … Ez megoldásokat kényszerít ki, ugyanakkor szakszervezeti vezetőként nem az álláshelyek megszűnése ellen kell harcolni.

- S mi a helyzet a nyugdíjazással? Ha már hiány van, akkor miért nem taníthatnak tovább automatikusan a zenepedagógusok?

- Ez nem erre a tanári csoportra vonatkozik csupán, hiszen ez egy kormányzati állásfoglalás. Ami a 1700-as kormányhatározatban öltött testet, s ettől a kormány nem kíván eltérni. Annak ellenére sem, hogy a Köznevelési Kerekasztal azt a javaslatot tette, hogy térjen el… Egyelőre nem változott a szabályozás. Azt azonban ne felejtsük el, hogy ezen szabályozáson belül a zeneoktatás megkülönböztetett helyzetben van, a szakképzéssel együtt. Erre a területre nincs tilalom, kérelem alapján további foglalkoztatásra van lehetősége a nyugdíjasoknak is. Nekünk nem kevés munkánkba került, hogy erről meggyőzzük a kormányzatot. Az esetek nagy részében megkapják a hozzájárulást. Van persze, amikor mégsem… De ez még mindig lényegesebb jobb, mint az eredeti kormányhatározat. Erről már beszélgettünk korábban is, és a véleményem nem változott. Továbbra sem hiszek abban, hogy korfüggő lenne ezen a területen, hogy valakinek milyen a teljesítménye. A zenepedagógusi hivatásban fiatalabb és idősebb korban egyaránt nagyon értékes munkát tudnak végezni a kollégák. Ezért szükség van az idősebbek tudására, tapasztalatára, és arra, hogy ezt átadják a fiataloknak. Ha ez elmarad, akkor ott hiány keletkezik. Ez azonnal nem látszik, egy idő után azonban sajnálatos módon az általános színvonalban is meg lehet érezni… De úgy tűnik, hogy ezt a véleményt jelenleg nem osztja a kormány.

- Milyen gondokat említettek még a pedagógusok?

- Az állam, nagyon helyesen tudni akarja, hogy mire költik a pénzét, s ez rengeteg adminisztrációs kötelezettséget ró a tanárokra, iskolákra. De ugyanilyen gond az is, hogyha például zenei versenyre viszik el a gyerekeket, akkor a munkaidő elszámolása hogyan történik. Mennyit ér az erre fordított energia, idő… Ez nem feltétlenül jelentkezik más művészeti pedagógusmunkakörben sem. Nehéz persze a jog eszközeivel minden élethelyzetre jó megoldást találni. Itt együttműködésekről, belátásokról van szó. Nem szabályozási kérdések ezek elsősorban.

- Milyen kérdéseket tettek fel még a jelenlévők?

- A korábban említett témákról, ezeknek a részleteiről beszélgettünk. Országos szervezet vezetőjeként mindig arra kell figyelnem, hogy az alapkérdések rendben legyenek. Ha azok rendben vannak, akkor az összes többit, helyben vagy más módon meg lehet oldani. Arra azonban különösen kell vigyázni, hogy nem szabad kis kérdéseket felfújni nagy kérdésekké. Mert az nem reális, és nem szabad úgy beállítani a problémáinkat, mintha azok a valóságosnál súlyosabbak lennének. Ha vannak folyamatok, amelyek kedvezőnek látszanak, és valamilyen állapotban vannak, az se rossz hír. Jó hír az, hogyha foglalkoznak a terület problémáival. S azért arról se feledkezzünk el, hogy az egész magyar köznevelési rendszer – ellentétben az alapfokú zeneoktatással – meglehetősen súlyos szakmai, pedagógiai, szervezeti és ezer féle problémával küszködik. A közoktatás területén dolgozó pedagógusok, amikor szakmai kifogásokkal állnak elő, akkor annak nyilván nyomós oka van. A Nemzeti Alaptanterv problémái nyilván nagy súlyúak. Ehhez képest az alapfokú művészetoktatás kerettanterve semmilyen lényegi vitának nem tárgya. Hiszen a szakma készítette… Szóval, összességében – úgy vélem – nem állunk nagyon rosszul.

R. Zs.