BÁNFAI
JÓZSEF*
A zenei tehetség és vizsgálatának módszerei a múlt század első
felének hazai szakirodalmában I.-II. rész
(Utánközlés[1])
I. rész
A Tehetség 2007. évi 2. száma adott hírt „A tehetség-probléma hazai történetének irodalma a kezdetektől 1950-ig” című, közel 25 éve készülő bibliográfiám internetes változatáról.[2] Miután az eddig összegyűjtött anyag jelentősebb bővítését, illetve az egyes tételek annotálását és a tárgymutató belátható időn belül történő elkészítését jelenlegi körülményeim nem teszik lehetővé, más módot kellet választanom az értékes adatok használhatóbbá tételére: eddig elkészült jegyzeteim felhasználásával „szakirodalmi kalauzokat” készítek a tehetség-probléma egy-egy nagyobb témakörének fontosabb, érdekesebb írásaiból.[3] Tájékoztató könyvtárosi gyakorlatomból tudom, megfelelő források hiányában milyen nehéz egy szakdolgozathoz vagy akár egy nagyobb előadáshoz megfelelő mennyiségű és minőségű anyagot találni, illetve a címek alapján eldönteni, vajon érdemes-e a nehezen hozzáférhető könyvek és folyóiratcikkek megszerzésére időt és pénzt áldozni. A határterületek irodalmának java mindig is kívül marad a keresők látóhatárán, különösen akkor, ha a címekből nem derül ki a speciális (esetünkben a zenei) vonatkozás.
Ebben szeretnék segíteni az olvasóknak tematikus összeállítások közreadásával. Ezek alkalmasak arra, hogy tájékoztassanak egy korszak jellemző témáiról, fontosabb szerzőiről és munkáiról, külföldi hatásokról, tudományos eredményekről stb. Az első, két részesre tervezett válogatás a zenei tehetség sokféle megközelítésére mutat be érdekes példákat.[4] Helytakarékosság céljából az egyes művek címének teljes leírása helyett csak a szerző neve és a megjelenés éve szerepel, szögletes zárójelben.[5] A hiányzó adatok legkönnyebben a bibliográfia „Évkereső” pontjára kattintva érhetők el. Természetesen az internetes oldalakon keresésre használható Ctrl + F billentyűkombináció itt is működik.
Agyfelszín és zenei
tehetség
A kiemelkedő tehetség kialakulásának természettudományi magyarázatában érdekes irányt képviseltek az agyvelő morfológiai vizsgálatával foglalkozó tanulmányok. Ezekben kiváló szellemi képességű személyek elhunyta után azt próbálták megállapítani, volt-e agyuknak valamilyen, e képességekkel összefüggésbe hozható alaki sajátossága. Az itt bemutatott írások megértése, az utolsó kivételével, komoly anatómiai ismereteket igényel. Az első beszámoló [GUSZMAN 1900.] „egy korán elhunyt zseniális zeneművész” agyának boncolásakor szerzett tapasztalatokat írta le. (Erről a művészről nem rendelkezem további információkkal.) Egy másik tanulmányban [BOCHKOR 1923.] a szerző egy 14 éves korában, autóbalesetben életét vesztett zseniális hegedűművész esetében az agyvelő vizsgálatának eredményeit az elhunyt alapos pszichológiai jellemzésével egészítette ki, különös tekintettel zenei tehetségének és kiváló nyelvérzékének megnyilvánulására. Az, hogy az ifjú művész Nagy János (1908-1922) volt, csak egy hét évvel későbbi írásból derült ki… [SOMOGYI I. 1930.] Utóbbi szerző az ő és Pogány György (1884-1924) opera-énekes, kiváló tenorista agyának vizsgálata alapján próbálta megállapítani, mely részekhez kapcsolható a zenei tehetség, illetve mi az oka egyes agyterületek túlfejlettségének. A bevezetőben érdekes módszertani megfontolások olvashatók a képességek agyi lokalizációjának vizsgálatához.
A legközérthetőbb tanulmány [MORAVCSIK 1923.] a zenével bármilyen módon összefüggő agyi központok szerepét azzal világította meg, hogy bemutatta, sérülések hatására miként változik meg működésük. A szerző, Moravcsik Ernő Emil (1858-1924) elmegyógyász, egyetemi tanár számos érdekes zenetörténeti adalékot felhasználva írt a zenei tehetség korai megjelenéséről, az alkotóképességről, az ihletről, stb.
Monográfia egy zenei csodagyerekről
A munkásságát jórészt emigrációban kifejtő világhírű pszichológus, Révész Géza (1878-1955) magyarul mindmáig nem olvasható monográfiája Lipcsében jelent meg. [RÉVÉSZ 1916.] A szerző mintaszerű szakmai felkészültséggel dolgozta fel egy zenei csodagyerekként indult zongoraművész és zeneszerző, a Budapesten született és Los Angelesben elhunyt Nyíregyházi Ervin (1903-1987) korai éveit. A kisfiú két évesen már zongorázott, négy éves korában komponálta első művét. Révész munkája az első igazán jelentős kísérlet arra, hogy éveken át tartó megfigyelések és szakszerű lélektani vizsgálatok alapján írják le egy speciális tehetség korai megnyilvánulását és fejlődését. Az alkalmazott módszerek önmagukban is nagyon érdekesek: zenei és akusztikus képességek, abszolút és relatív hallás, hangzatfelismerés, transzponálás, hangjegy- és partitúraolvasás vizsgálata, a zenei emlékezet három összetevőjének ötletes elkülönítése, valamint az alkotóképesség fejlődésének követése az improvizációban és az önálló művek létrehozásában. (Megjegyzendő, hogy a könyvben leírt eljárások inkább a kiemelkedő zenei képességűek vizsgálatában használhatók; összeállításom következő részében két, az iskolai gyakorlatban, illetve a zeneoktatásban is alkalmazható módszereket tartalmazó könyvet is bemutatok.) A tartalmas kötetet a kis Ervin kompozícióinak kottáiból készült válogatás zárja.
A művet a hazai szaksajtóban Máday István (1879-1959) idegorvos, egyetemi magántanár ismertette. [MÁDAY 1919.] A közel három oldalas írás nagyon sok értékes információt tartalmaz a vizsgálati módszerekről és Nyíregyházi Ervin zenei tehetségének fejlődéséről egyaránt. A korszakban elég sok példát találhatunk az olyan részletes recenziókra, melyek - csekély túlzással – szinte pótolták az eredeti mű elolvasását.
Révész, vizsgálódásának körét más tehetség-területekre is kiterjesztve, 1918-ban adta közre „A tehetség korai megjelenése” című munkáját, mely a gondolatok mélységével, az életrajzi adatok gazdagságával, a sokakat ámulatba ejtő tények és jelenségek rendkívül mértéktartó értékelésével (lásd például a virtuozitás kérdését) máig lenyűgöző olvasmány. [RÉVÉSZ 1918.] Munkásságának bizonyos elemei, konkrétan a talentum lényegének definiálása - évtizedekkel a kreativitás fogalmának megjelenése előtt – az új, eredeti és értékes alkotásokra való képességet tette a tehetség központi elemévé. A mű ismerete nélkülözhetetlen a téma kutatásában.
II. rész
Jelen összeállításban – a szűkebb értelemben vett vizsgálati módszerek irodalma mellett - a zenei tehetség, mint jelenség mélyebb megismerésére irányuló érdekes elképzeléseket mutatok be.
Csoportos és egyéni
vizsgálatok
Az 1940-es évek elején két fontos összefoglaló mű is megjelent a témában. [SZÖGI 1940, KÁLMÁN 1941.] Jellemzőjük, hogy a kérdést pedagógiai szempontból közelítették meg. Szögi (utóbb Szeghy) Endre zenepedagógus, zeneszerző (1898-1972) a zenei képességvizsgálatok történetének lényegre törő összegzése után teljes részletességgel mutatta be, saját, elsős és másodikos polgári iskolai tanulókon végzett kísérleteit. Megismerhetjük a tesztek összeállítását, az egyes feladatokat, az öt kísérlet lefolyását, az eredményeket tartalmazó grafikonokat. A szerző elgondolása az volt, hogy „a gyermek lelkében élő hangtulajdonságok” mindegyikéhez rendeljen egy megfelelő feladatot. Ez a megközelítés sokféle érdekes próbát eredményezett, melyek a hangközök, hangnemek, hangzatok, felhangok, hangszín, ritmusérzék, dallamemlékezet, zenei stílusérzék és beleélési képesség vizsgálatára terjedtek ki. A kísérletek elméleti alapjairól jó összefoglalást olvashatunk egy rövid recenzióban. [HENCZ 1943.] „Szögi Endre értekezése nagyon értékes gondolatokon alapszik, de ezeket nem fejti ki elég világosan, így elméleti fejtegetései néhol nehezen érthetők.”
A többekkel együtt írott Zongoraiskolákból ma is ismert Kálmán György (1883-1944) zongoratanár nagyon olvasmányos, de szakszerű munkájában szerencsésen ötvöződött az elmélet és a nagy gyakorlati tapasztalat. A szerző a zenei tehetségnek a szokásosnál több tényezőjét sorolta fel, s ezeket négyes csoportokra osztva tárgyalta. (1. hallás, ritmusérzék, értelmi képesség, emlékező képesség; 2. emocionális képesség, esztétikai érzék, intelligencia, zenei fantázia; 3. figyelőképesség, akaraterő, fizikum és idegrendszer.) Emellett foglakozott a kézügyesség és a környezet szerepével. Tesztjei egyszerűek, könnyen kivitelezhetők. Mindkét könyvben szereplő feladatokat – lehetőség szerint aktualizált zenei anyaggal – bátran lehet ajánlani a mai zenepedagógusoknak is.
A muzikalitásról
Prahács Margit (1893-1974) zenekritikus, zenetörténész szerény külsejű kis könyve, bölcsészdoktori értekezése [PRAHÁCS 1925] rendkívül értékes tartalmat rejt. A szerző a zenei tehetség alapvető feltételének a muzikalitást tekintette. Szerinte a zenei tehetség kibontakozásának feltételei azonosak a zenei megértés feltételeivel. Elvetette a muzikalitás vizsgálatára szolgáló kísérleti módszereket, a hangsúlyt a zene és az emberi lélek sokoldalú kapcsolatának megismerésére helyezte. Dolgozata végén a pedagógiai tanulságokat is megfogalmazta. Prahács Margit kitűnő pszichológiai, filozófiai és zenei felkészültségével, csodálatra méltó intuíciójával kivételes mélységekbe hatolt a téma megismerésében.
A zeneművész –
irodalmi megközelítésben
Az utókor által íróként és kiváló műfordítóként számon tartott Szöllősy Klára (1913-1970) nagyszerű tanulmányában, (melynek címlapján még Szőllősy néven szerepelt), tíz német regényben és a francia Romain Rolland egyik ismert művében (Jean Christophe gyermekévei) vizsgálta a zeneművész alakját, típusait. [SZŐLLŐSY 1936.] A tipológiával foglalkozó három fejezet mellett önálló részt szentelt a női zeneművészeknek, a csodagyermekeknek, a művészek társadalmi kapcsolatainak és a halhatatlanságra törekvés kérdésének is. A szerző naprakész filozófiai, pszichológiai és esztétikai ismeretei révén, egyetemi doktori disszertációjával nemcsak az összehasonlító irodalomtudományt gyarapította, de érdekes és értékes gondolatokkal járult hozzá a művészi alkotás folyamatának megismeréséhez, a tehetség és a zsenialitás elméletéhez is.
A „kettős
képességekről”
Ritka, alig kutatott témával, az orvosi és zenei képességek „együtt járásával” foglalkozott a kiváló gyermekgyógyász, Bókay János (1858-1937), maga is remek muzsikus, zeneszerző. [BÓKAY 1933.] Előadása a tiszteletére rendezett ünnepségen hangzott el, ahol – igen stílszerűen – orvos kollégái adták elő az ő műveit. Az előadó rengeteg érdekes életrajzi adalékot sorolt fel, melyek igazolni látszanak a „kettős képességek” meglétét, de tudományos magyarázattal nem szolgált. A „Kis Akadémia” könyvsorozatában megjelent kötetet méltató Boda István (1894-1979) pszichológus terjedelmes recenziójában sok fontos adatot közölt a mű létrejöttéről és a szerzőről, emellett választ próbált adni a Bókay János által csak vázlatosan érintett kérdésekre is. [BODA 1933/1]
BIBLIOGRÁFIA[6]
BOCHKOR ÁDÁM: Egy kiváló magyar zeneművész agyfelszínének vizsgálata. = Orvosi Hetilap 1923. 25. 292-293. p. [BOCHKOR 1923.] [Lásd még: SOMOGYI I. 1930.]
BODA ISTVÁN: Bókay János: Az orvosi és zenei kettős képességről és néhány kettős képességű orvosról. [Recenzió az 1933-ban megjelent kötetről.] = Magyar Psychologiai Szemle 1933. 3-4. 187-192. p. [BODA 1933/1.]
BÓKAY JÁNOS: Az orvosi és zenei kettős képességről és néhány kettős képességű orvosról. Bp. : Kis Akadémia, 1933. 23 p. (A Kis Akadémia könyvtára 8.) [BÓKAY 1933.] [Ismerteti: BODA 1933/1.]
GUSZMAN JÓZSEF: Az agy felszínének morfológiájáról. [Beszámoló az élettani szakosztály 1899. november 21-i ülésén tartott előadásáról.] = Természettudományi Közlöny 1900. 365. füzet 44. p. [GUSZMAN 1900.]
HENCZ ILONA: Szögi Endre: A zenei képesség és tehetség elemzése. [Recenzió az 1940-ben (!) megjelent könyvről.] = Magyar Paedagogia 1943. 1-2. 99-100. p.[HENCZ 1943.] [Lásd: SZÖGI 1940.]
KÁLMÁN GYÖRGY: A zenei tehetség és tehetségvizsgálat. – Bp. : Rózsavölgyi, [1941?] 49 p. [KÁLMÁN 1941.]
[MÁDAY ISTVÁN] ma.: Révész Géza: Erwin Nyiregyházi. Psychologische Analyse eines musikalisch hervorragenden Kindes. [Recenzió az 1916-ban megjelent könyvről.] = A Gyermek 1919. 227-229. p. [MÁDAY 1919.] [Lásd: RÉVÉSZ 1916/2.]
MORAVCSIK ERNŐ EMIL: Az agyvelő mozgató, érző, zenei középpontjairól és a zeneművészekről. = Természettudományi Közlöny 1923. 799. füzet 1-17. p. [MORAVCSIK 1923.]
PRAHÁCS MARGIT: A muzikalitás lelki feltételei. – Bp.: Budavári Tudományos Társaság, 1925. 63 p. (A Budapesti M. Kir. Pázmány Péter Tudományegyetem Filozófiai Szemináriumának dolgozatai 1.) [PRAHÁCS 1925.]
GÉZA, RÉVÉSZ: Erwin Nyiregyházi: Psychologische Analyse eines musikalisch hervorragenden Kindes. [Címfordítás: Nyiregyházi Ervin : Egy kiváló zenei tehetségű gyermek lélektani elemzése.]- Leipzig: Verlag von Veit, 1916. 148 p. [RÉVÉSZ 1916.] [Ismerteti: MÁDAY 1919.]
RÉVÉSZ GÉZA: A tehetség korai felismerése. – Bp.: Benkő, 1918. 44 p. [Ua.: Athenaeum 1918. 1.] [RÉVÉSZ 1918.]
SOMOGYI ISTVÁN: Adatok a zenei képesség agyi localisatiojához. = Orvosi Hetilap 1930. 31. 777-782. p. [SOMOGYI I. 1930.] [Lásd még: BOCHKOR 1923.]
SZÖGI ENDRE:
A zenei képesség és tehetség elemzése. – Szeged: Ablaka ny., 1940. 59 p.
(Közlemények a Szegedi Ferenc József Tudományegyetem Pedagógiai Lélektani
Intézetéből 36.) [SZÖGI 1940.] [Ismerteti: HENCZ 1943.]
SZŐLLŐSY KLÁRA: A zeneművész. Összehasonlító tanulmány a német irodalom
köréből. – Bp.: [Minerva Társaság], (Dunántúl Pécsi Egyetemi Könyvkiadó és
Nyomda R.-T. Pécsett), 1936. 72, [1] p. (Minerva-könyvtár 101.)
[SZŐLLŐSY 1936.]