DR. DUFFEK
MIHÁLY*
Fél
évszázados a debreceni felsőfokú
zenetanárképzés
Ötven
esztendeje, 1966-ban tartották meg azt a tanévnyitót, amely már egy új debreceni
zenei felsőoktatási intézmény első tanévének kezdete volt. A zenei
tanárképzés a múlt században egészen 1966-ig az egykori Zenede jogutódjában, a
Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakiskolában, annak Szaktanárképzőjében zajlott
igen kicsiny hallgatói létszámmal. Ez valójában megfelelt az akkori igényeknek
is, hiszen a zeneiskolák hálózata akkor még kisebb munkaerő-piacot
jelentett, mint a későbbi évtizedekben. Az itt kapott végbizonyítvány a
képesítést megadta ugyan az alapfokú zenetanításra, de a végbizonyítvány maga nem
volt felsőoktatásban megszerzett oklevél. 1966-ban tehát az akkori
oktatáspolitika a zenetanárképzést rangjában felemelte a közismereti
tanárképzés szintjére, azaz, főiskolai szintre, de
a képzési három éves időtartamban jelölte meg. Ez az akkori
tanítóképzéshez hasonló képzési idő már a megalakuláskor sem volt
kompatibilis a pedagógiai főiskolák négyéves képzési periódusával. Az új
felsőoktatási intézmény zenei felsőoktatás országos
intézményhálózatának tagjaként a Zeneakadémia szervezeti keretei között kezdte
meg munkáját. Az alapító igazgató Gulyás György
volt. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Zene- és
Énektanárképző Szak Debreceni Tagozata ezáltal
egy olyan intézet-hálózat része lett, amely minden nagy megyei jogú városban,
így Szegeden, Pécsett, Győrött, Miskolcon és – Budapesten is létrejött.
Ezzel a zeneművészeti felsőoktatás – a többi művészeti
területtől eltérően – a mai napig egyedüliként kialakította azt a ma
is működő országos képzési hálózatot, amely alapjául szolgált a
képzés későbbi fejlődésének. Nem elhanyagolható az a tény sem, hogy
ezek a tagozatok a helyi városi és regionális környezetben fokozódó és egyre
fontosabb, rangosabb kulturális küldetést töltöttek be, és töltenek be ma is.
Évfordulóink
Az idei
esztendő több évfordulóval szolgál a fenti meghatározó eseményen túl:
1996-ban született meg az a jelentés, amely a zenei felsőoktatás
történetében először készült a képzés sikeres akkreditációjáról, így a
Debreceni Konzervatóriumról, jogelőd intézményünkről. 2016
novemberében ünnepeljük az egykori Konzervatórium karrá alakulásának 10 éves
évfordulóját is. Szintén a 2016-os, tízéves évforduló a bolognai típusú
zeneművészeti képzés akkreditációja. Ekkor akkreditálták az alapképzések
mellett a művész mesterképzést Debrecenben 13 szakirányon. Az évfordulók ugyan
száraz és tényszerű adatok, de a háttérben gazdag és színes történések
állnak, sok-sok szorgalmas és tehetséges alkotó munka, egyfajta folyamatos
evolúció zajlott és zajlik napjainkban is a debreceni zeneművészeti
felsőoktatásban.
A régióban egyre
fokozódó zenetanár hiány, az országos zeneiskolai hálózat bővülése
generálta azt a mennyiségi és minőségi változást, amely az újonnan
létrejött főiskola intenzív fejlődését indukálta. Ez a folyamat
elodázhatatlanná tette a kezdetben még a Vár utcában, a Zeneművészeti
Szakiskolával egy épületben működő intézmény fizikai különválását, és
az 1974-ben, az Egyetem téren felépített korszerű intézmény így teret
biztosíthatott a diáklétszám és az oktatói kar bővítéséhez, valójában a
képzés egész volumenének intenzív fejlődéséhez.
Az 1990-es
esztendő a hazai zenei felsőoktatásban ugyancsak mérföldkőként
számon tartott időpont. Ebben az évben vált hazánkban négyévessé a
zeneiskolai tanárképzés, valamint intézményfejlesztés keretében a
Zeneművészeti Kar akkori jogelődje új intézménytípusként felvette a
Debreceni Konzervatórium nevet együtt a szegedi társintézménnyel, amely Szegedi
Konzervatóriumként működött tovább. A szervezeti hovatartozás továbbra is
változatlanul maradt a Zeneakadémia keretei között. Az új képzési konstrukció
kialakításában az akkori igazgatónak, Kedves Tamásnak volt fontos szerepe.
Ha végiglapozzuk
a korabeli jogszabályokat, amelyek a felsőoktatásról szóltak, bizony a
„konzervatóriumot”, mint intézményi formát nem találjuk meg. Pedig ekkor
különleges iskolai szerkezet jött létre: főiskolai-, és kiegészítő egyetemi
képzés működött (ez utóbbi nem minden szakterületen), ezen kívül
előkészítő tagozat is indult a 18 év alatti, kiemelkedően
tehetséges tanulók számára. Az előkészítő tagozat behatárolt
létszámmal elkülönülve, párhuzamosan működött és működik ma is. A konzervatóriumi
rendszer lényege tehát nem csak a képzés négyéves mivoltát hozta, hanem egy
olyan intézménytípust alakított ki, amelyben egyidejűleg megjelent a zenei
képzés teljes vertikuma. Ez a létforma számos tekintetben segítette a személyre
szabott képességfejlesztési folyamatot és a képzések közötti átjárhatóságot.
A következő
intézményi-szervezeti változás 1998-ban következett be. A felsőoktatás
2000-ben bevezetett integrációja keretében a Debreceni Konzervatórium a
Debreceni Egyetemi Szövetség teljes jogú tagja lett, költségvetésével pedig az
átmenet idejére a Kossuth Lajos Tudományegyetemhez csatlakozott.
Mint említettük,
ez a különleges státusz átmenetileg, két esztendőn keresztül maradt fenn,
a Debreceni Egyetem megalakulásakor a Konzervatórium az Egyetem ún. rektor-közvetlen intézeteként csatlakozott az integrációhoz.
A tudományos és művészeti felsőoktatás ilyen típusú integrációjára
Magyarországon addig még nem volt példa, így valójában ekkor kellett létrehozni
azt a struktúrát, amely máig hat és jelenleg is működik.
2006 ismét
sorsfordító esztendőnek bizonyult: november 29-én a Konzervatórium a
Debreceni Egyetem karává vált, amely az iskola történetének eddigi legmagasabb szintű szervezeti formája. Ezzel
párhuzamosan megkezdődött az ötéves, 3+2 évre osztott, bolognai képzés kialakítása és gyakorlata is 2007-től. Ez
jelentős koncepcióváltozást is mutatott.
Ünnepi karavató ülés a Liszt
teremben
A képzésről
1966
szeptemberében a létrehozott új főiskolai tagozat képzése az alapító igazgatón
kívül mindössze nyolc kinevezett oktatóval jött létre. Álljon itt az iskolateremtők
névsora:
- dr. Szabó
Ernő (hegedű főtárgy, módszertan és kamarazene)
- Zsadon Antal (zeneelmélet, szolfézs és általános iskolai
ének)
- Illés Kálmán
(zongora főtárgy, zongorakötelező tárgy)
- Kányási József (oboa főtárgy, oboa módszertan és
kamarazene)
- P. Nagy Ilona
(zongora főtárgy, zongorametodika)
- Dr. Bognár Rezsőné
(zongora főtárgy, zongorakötelező)
- Bencze
Lászlóné (szolfézs, népzene, zenetörténet, énekkar)
- dr. Molnár
Kálmán (marxizmus-leninizmus)
A felsorolt
tanárok döntő többsége a megalakulás utáni évtizedekben még hosszú ideig
meghatározója volt a képzésnek. A névsor ezt követően fokozatosan
bővült.
Az 1966-os
megalakulástól kezdve egészen 1990-ig Debrecenben a zenetanári diploma három
komponensből állt: egyidejűleg zeneiskolai hangszertanár, zeneiskolai
szolfézstanár és általános iskolai énektanár diplomát szerzett az a hallgató,
aki sikeresen teljesítette hároméves tanulmányi kötelezettségeit. Tekintettel az
oktatási időtartamra és ismerve a mai zenetanár képzési gyakorlatot, ez a
képzés főként a zenei tehetségszint és a hangszeres felkészültség felvételi
vizsgán bizonyított, adott szintjét tekintette alapnak, ami ma sincs másként,
de ehhez a képzés maga nagyon sok ismerettel és kifejlesztett készséggel adós
maradt, és ami a legfőbb sajátosságok egyike volt, az az iskolai tanítási
gyakorlat „laboratóriumi” jellege. Ez azt jelentette, hogy hallgatóink egy-egy
félévben néhány heti hospitálásra és gyakorlati tanításra voltak kötelezettek,
amely tanítás egy-egy gyermekek oktatásával történt, s így valójában nem modellezte
a mindennapi zeneiskolai valóságot. 1974-ben a szolfézs-zeneelmélet
szakterületen önálló képzés jött létre, szintén hároméves képzési időtartammal.
Az itt végzettek a zeneiskolai szolfézstanári, általános iskolai
ének-zenetanári képesítés mellett karvezetői képesítésüket is elnyerték.
1980-ban a
Zeneakadémia vezetése új zenei tanárképzési struktúrát hozott létre, megkezdte
működését az a kétlépcsős tanárképzés, amely a hallgatók számára
megnyitotta a lehetőséget a főiskolán szerzett zeneiskolai tanári
diplomát követő középiskolai (szakközépiskolai) zenetanári képesítés
megszerzésére kiegészítő egyetemi képzés keretében. E képzési
lehetőség Debrecenben is megadatott, így elsőként a brácsa, gordonka,
nagybőgő, fuvola, oboa, kürt, trombita, harsona és ütőhangszer
szakirányokon honosodott és indult meg az új képzési forma.
A szakma által
legtehetségesebbeknek, legeredményesebbeknek tartott oktatók a Zeneakadémia
Egyetemi Tanácsától személyre szóló engedélyt kaptak arra, hogy a
főiskolai tanulmányokra épülő új egyetemi kiegészítő képzés
révén művésztanári, pontosabban szakközépiskolai tanári diplomát adhasson
ki az intézmény. Kezdetben az egyetemi tagozatos felvételi vizsgák, a vizsgák a
Zeneakadémián kerültek megrendezésre, majd a nyolcvanas évek derekán már
Debrecenben vizsgáztak újsütetű egyetemistáink. A tanulmányaikat záró
diplomahangversenyek is Debrecenben hangzottak el a Zeneakadémia adott szakának
tanszékvezetője vagy valamely prominens képviselője jelenlétében. A
kiadott diplomákat természetesen a Zeneakadémia adta ki és annak rektora írta
alá.
A képzésben
megjelent a zeneiskolai tanárok továbbképzése is, amely főként Debrecen,
Hajdú-Bihar és a környező megyék zenetanárai számára jelentette tudásuk
bővítésének lehetőségét, de távolabbi megyékből, sőt,
Budapestről is voltak fiatal kollégák, akik részt vettek a programban.
Debrecen fontos
bázisává vált a fiatal zeneszerzők munkássága bemutatásának, az új zene
népszerűsítésének. Ez a folyamat egyaránt érintette a vokális és a
hangszeres képzési területet, az oktatókat és a hallgatókat. (Számos
zeneszerző komponált darabokat előadóművész oktatóink,
előadó-együtteseink és a Bárdos Leánykar számára.)
1990-ben sikerült
számos tartalmi elemmel bővíteni a képzést, 1991-ben jött létre az
orgonatanár képzés, de más új szakot is sikerült bevezetni (Gitártanár) Bővült a kínálat is egy igen fontos elemmel: a
Zeneakadémia jóváhagyásával 1996-ban megszületett az ökumenikus tartalommal
létrehozott egyházzenei képzés is, amely a jövő generációi számára teszi
lehetővé az egyházzenei kultúra elsajátítását, a magasrendű
interpretációt és hozzáértést. Az egyetemi kiegészítő képzés ekkor már
több szakirányon folyamatosan jelen volt. A
vidéki egyetemi képzés célja azonban eltért és ma is eltér a budapestitől:
nem világjáró művészek, (bár néhány hallgatónk előadóművészi
karrierje mégis regisztrálható), hanem középiskolai hangszeres és ének-, szolfézs-zeneelmélet
tanárok, karvezetők, magánénekesek képzése volt a cél, amelyhez a kiemelt,
egyetemi szintű zenei, művészi tudás és felkészültség
elengedhetetlen. 1996-ban az egyetemi képzésben a Zeneakadémia engedélyezte a
teljes körű egyetemi képzés kiterjesztését az első évfolyamtól az
ötödik évfolyamig minden hangszeres szakirányra és a magánének-, és a
szolfézs-zeneelmélet, karvezetés szakirányra is.
Az 1996-os
esztendőben lefolytatott első, sikeres intézményi akkreditációt
lezáró akkreditációs jelentés a konzervatóriumot kiemelve az alábbi
megállapítást tette:
„A Konzervatóriumi forma bevezetése az
LFZF egyik eredményes javaslata a zeneoktatás átalakítására. … Az intézmény
regionális szerepét jól látja el, ezen a téren „hátrányt” csak a többi
országrészelszívó hatása jelent. Sajnálatos, hogy nincs gyakorlóiskola, ennek
létrehozásait nem csak a tanárképzést segítené, hanem a város zeneoktatására is
jótékonyan hatna.”
A
felsőoktatás egyetemi integrációs folyamata Debrecenben, a képzés
szempontjából igen izgalmasan alakult, hiszen a Zeneakadémia szervezetéről
való leválás egyik legérzékenyebb pontja az egyetemi képzés megtartása, sorsának
jövőbeni alakulása volt. Többnapos tárgyalások, feszültségek és félelmek,
kudarccal fenyegető fordulatok közepette a végeredmény mindkét félnek
elfogadható lett: a korábban engedélyezett egyetemi képzés megmaradt
Debrecenben, de jogállása szerint a Zeneakadémia székhelyen kívüli képzéseként
működött. Ennek megfelelően az egyetemi diplomákat továbbra is a
Zeneakadémia rektora írta alá, míg a főiskolai szintűeket a Debreceni
Egyetem rektora és a Konzervatórium igazgatója látta el kézjegyével. A korábbi
szakmai együttműködés a Zeneakadémiával tovább folytatódhatott.
A hazai zenei
felsőoktatásban először Debrecenben bevezetett kreditrendszer szabályzatokban és a mindennapi képzési
gyakorlatban is változásokat jelentett. Az integrált egyetemi szervezethez tartozás
véglegesen tudatosította, hogy az időközben Európai Unióhoz csatlakozott
ország felnövekvő zeneművész-, zenetanár nemzedékeinek nem csupán a
hazai versenypályán kell versenyképesnek lenniük, hanem egy egész kontinensen,
vagy talán ennél is nagyobb körben kell helytállniuk.
A bolognai
képzés bevezetése újból nagy változásokat hozott és több
tekintetben is újraírta a történelmet. A ciklusokra bontott képzés
bevezetésének határideje a nemzetközi egyezményekben 2010 volt, de az oktatási
kormányzat felgyorsította a folyamatot, és 2006-tól indítani kívánta az új
képzési formát. Kezdetben a Zeneakadémián és a vidéki zenei képző
intézményekben a bolognai átalakulást az orvostudományi- és a jogi képzéshez
hasonlóan sokak kivételként kívánták elkerülni, szorgalmazták, hogy az
évszázados, és nemzetközi elismerésnek örvendő magyar zenei
felsőoktatás ne csatlakozzon az átalakuláshoz. A Zeneakadémia akkori rektorváltása
után felerősödött az a koncepció, amely mégis lehetségesnek és
szükségesnek látta a bevezetést a hazai képzési
hagyományok és értékek megtartásával. A legfőbb, kétségkívül
valós érv a hallgatói nemzetközi mobilitás megteremtése volt, valamint a hazai
intézmények közötti átjárás könnyítése. Miközben a művészképzésben
belátható volt a bolognai szerkezeti változás megvalósítása, addig a
tanárképzés vonatkozásában különösen kérdéses volt a bevezetés, hiszen a
képzési tartalom bővülése miatt csak saját egyetemük pedagógiai-,
pszichológiai potenciáljára számíthattak, amely ugyanakkor az egységes
tanárképzési koncepció miatt már kész, akkreditált – közismereti tanárképzési
programmal várta a bolognai képzéshez csatlakozó zenei képzéseket.
Generális
hibának és tévedésnek bizonyult a tanárképzésben az is, hogy a magyar
értelmezés szerint az alapképzés (BA) az egykori főiskolai szintnek, míg a
mesterképzés (MA) az egykori egyetemi szintnek felel meg… Létrejött ezzel Debrecenben is egy olyan
képzési struktúra, amely látványosan megemelt – és sajnos, nem zenei profilú –
pedagógiai-pszichológiai modult és óraszámot jelentett, s még
időarányaiban is torz módon választotta szét a zenei és pedagógiai tárgyak
oktatási szerkezetét – a zenei képességfejlesztési folyamatok kárára.
Az átalakulás számos,
rendszerszintű ellentmondásainak ellenére, a Debreceni Egyetemen,
köszönhetően a Bölcsészettudományi Kar és a Tanárképzési Kollégium
együttműködő hozzáállásának, mégis talán Debrecenben sikerült a
legeredményesebben egy olyan tanárképzési koncepció megvalósítása, amelyben az
akkor már Zeneművészeti Kar fegyelmezetten elfogadta ugyan az Egyetem
tanárképzési akkreditációjából következő tantervi struktúrát,
de az egyes tudáscsomagokat az általános tartalom mellé zenei sajátosságok
alapján kialakított képzési tartalommal töltötte fel, egészítette ki. Nagy
nyereség volt ugyanakkor a féléves, egybefüggő tanítási gyakorlat
bevezetése, amely végre valós iskolai környezetbe helyezte a leendő
zenetanárokat.
A
művészképzés (a korábbi egyetemi képzés) területén a hároméves alapképzés
és a kétéves mesterképzés szerkezete alakult ki. Debrecenben ez a folyamat nagy izgalmakkal járt, hiszen a korábbi, kihelyezett
egyetemi képzés régi struktúrájának és szakirány-megoszlásának végnapjait
kellett tudomásul venni, miközben a szakirányonkénti akkreditációs folyamat
immár saját jogon indítandó művész mesterképzésként a MAB irányításával
zajlott. Az ekkor lezajló akkreditáció tiszta vizet öntött a pohárba: a
korábbiakban huszonkét szakirányon folytatott egyetemi képzéssel szemben az új,
bolognai típusú művész mesterszakok közül tizenhárom esetében volt
eredményes az akkreditáció, többek között ekkor indult látványos fejlődésnek
a magánének művészképzés opera szakiránya is, valamint az országban akkor
még egyedüliként a fúvóskarnagy művész mesterszak. Ezzel az eredménnyel
azért kellett megelégedni, mert időközben a személyi feltételek is
változtak, de még így is Debrecenben működik messze a legtöbb művész
mesterképzési szakirány Magyarországon a Zeneakadémia után. Azóta újabb
mesterszakkal bővült a repertoár: a közelmúltban nyert sikeres
akkreditációt a Klasszikus szaxofon mesterszak.
A hazai
tanárképzésben előálló anomáliák, az egyetemek más tanár szakain hirtelen
lecsökkenő hallgatói, felvételi arány a tanárképzésben az oktatás
irányítóit újból gondolkodásra késztette: a visszaesés okát többek között a
tanárképzés bolognai szerkezetűvé alakításában látták, s ha Debrecenben
tudtunk is élni az új szerkezettel, a hazai zenei felsőoktatási képző
helyszíneken megerősödött az a törekvés, amely követelte a visszaalakítást
egyciklusú, osztatlan képzéssé. Való igaz, hogy a szakmai képességfejlesztés és
az ezzel párhuzamos tanári kompetenciák fejlesztésének időbeli,
egyenletesebb elosztása jobb tehermegosztást jelent a hallgatók számára.
2011-ben meg is született az erről intézkedő jogi szabályozás, így
2012-ben újra osztatlanná vált a tanárképzés, amely 4+1 éves képzési
idővel mester szintű diploma kiadásának jogát kapta meg. (A + 1 év az
iskolában töltendő összefüggő tanítási gyakorlatot jelenti.)
Mindezek mellett
a zeneművész tanárképzés kérdése másként alakult. A művészképzésben
megmaradt az osztott szerkezet, így az alapképzés után művész mesterszakot
végző hallgatók számára a tanári diploma megszerzése a mesterképzés idejében
felvett és teljesített tanári modul elvégzésével válik lehetővé, szintén
egyéves zeneiskolai és szakközépiskolai tanítási gyakorlattal. Csak a leírtak
alapján is elképzelhető, hogy a két rendszer – az osztatlan és az osztott
– működtetése és szabályozása milyen nehézségeket jelent, ugyanis a zenei
képzés alapja a testreszabott, egyéni tehetségfejlesztés, amelyet kötött és
nehezen átjárható rendszerek működtetésével mégis lehetővé kell
tenni. Az egyházzenei, valamint a szolfézs-zeneelmélet, karvezetés
szakterületek esetében a fenti folyamatok eltérően alakultak. Ott maga a
jogszabály lehetőséget adott arra, hogy a középiskolai képesítést adó
tanárképzés 5+1 éves keretben működjön, hiszen e szakterületek sok
tekintetben hasonlítanak a közismereti tanárképzéshez.
Debrecenben a
képzés szakirányainak gyarapodása volt jellemző az eltelt időszakban:
míg a nyolcvanas években honosodott meg az orgona szakirány, a klasszikus gitár
szakirány, a kilencvenes években az egyházzenei képzés, az évezred első
éveiben pedig a furulya és a klasszikus szaxofon
szakirány képzése indult meg. A képzés ma színes kínálattal szolgál a
jelentkező hallgatók számára.
Újkeletű
együttműködés a Bölcsészettudományi Karral, a Neveléstudományi Doktori
Alprogrammal kialakított doktoriskolai együttműködés is. A PhD
minősítést adó programban a Zeneművészeti Kar a zenepedagógiai
profilt képviseli mind törzstagi, mind oktatási tekintetben. Ez a képzés komoly
perspektívát mutat, hiszen jelenleg a legnagyobb számban e doktori (PhD) program
rendelkezik zenepedagógiai doktoranduszokkal Magyarországon.
Országos- és nemzetközi találkozók és
versenyek
Kedves Tamás korábbi
igazgató nevéhez fűződnek és az ő idején kezdtek realizálódni
azok a törekvések, amelyek a debreceni zenei felsőoktatást a korábbiaknál
jobban kívánták népszerűsíteni, és biztosítani akarták minél több
hallgatónknak az összehasonlíttatás lehetőségét. Ez az elengedhetetlen
minőségi feltétel (ti. az összehasonlíttatás) az
egyik legfontosabb képzési elem. A körülmények pozitív együttléte (a környezeti
feltételek alkalmassága, a szervezési hajlandóság) lehetővé tette szakmai
találkozók, szimpóziumok, országos- és esetenként nemzetközi zenei versenyek
megrendezését. Kezdetben, 1976-ot követően a Nagybőgős
Találkozók voltak közismertek, amelyek később nemzetközi eseményekké
váltak. A nagybőgő oktatás felfutása és megerősödése mindenekelőtt
Saru Károly tevékenysége révén vált lehetővé. Ezzel párhuzamosan már az
Egyetem téri épületben vált rendszeressé a Szesztay
Zsolt által létrehozott Bárdos Szimpózium, amely építve az egykori mester,
Bárdos Lajos szellemi és zenei hagyatékára, a szolfézstanárok,
ének-zenetanárok, kórusvezető karnagyok számára teremtett országos
jelentőségű szakmai eseményt, megnyilvánulási fórumot és egyfajta
továbbképzést is. A Rézfúvós és Ütőhangszeres Találkozó és Verseny mind a
mai napig a megnevezett zenei szakterületek (trombita, kürt, harsona, tuba,
ütőhangszerek) országos versenye, amely egy-egy hangszeres területen
(trombita és ütőhangszer) korábban nemzetközi versenyt is lebonyolított.
Ennek megalapítója 39 esztendővel ez előtt Kammerer András volt,
együttműködésben a szintén iskolateremtő Vrana
József ütőhangszer tanárunkkal.
A kilencvenes
évtizedben, 1990-től kezdődően és a kétezres évek elején évi
rendszerességgel kerültek a Zongora Tanszék megrendezésében azok a zongora emlékversenyek amelyek az egyes zeneszerzők születési
vagy halál évfordulójához kötődtek. Ezek az emlékversenyek Duffek Mihály nevéhez fűződtek. 2003-ban Molnár
Zsolt szervezésében elindult az azóta évente
megrendezett kamarazenei verseny, amely az alapítás után két évvel felvette
Dohnányi Ernő nevét. Ezen a versenyen az összes hazai zenei felsőoktatási
intézmény hallgatói részt vesznek. A verseny létrehozásában, számos alkalommal
a zsűriben való közreműködésben Devich
Sándornak, a Zeneakadémia egyetemi tanárának szerepe és segítsége
elévülhetetlen. Szabó János fafúvós tanszékvezetésének egyik eredménye az
Országos Klarinétverseny, amely kétéves rendszerességgel ugyancsak
lehetőséget ad a hangszer tanulóinak országos összehasonlíttatására. Rokon
hangszer lévén, új versenyként meghonosodtak az országos szaxofon-találkozók és
versenyek is az elmúlt esztendőkben. Adrovicz
István az Klasszikus Gitárosok Debreceni Fesztiváljának évenkénti
megrendezője. Ez a népszerű nyári rendezvény jelentősen
szolgálja a klasszikus gitárjátékot tanuló fiatalok megismertetését és tudásuk
összemérettetését. Mintegy testvér-rendezvényként minden esztendőben a
Zeneművészeti Kar ad otthont a Gitárzenekari Fesztiválnak, amelyre a hazai
gitárzenekarok mellett egyre gyakrabban érkeznek együttesek külföldről is.
A legfiatalabb verseny a Petrovics Emil Énekverseny Mohos Nagy Éva tanszékvezetése
révén az Ifjú Zeneművészek Nyári Akadémiájának keretében 2015-ben került
megrendezésre első alkalommal. A verseny különleges profilját az adja,
hogy repertoárjában csak kortárs vokális alkotások szerepelhetnek. A verseny
létrehozásában és megrendezésében Bátori Éva operaénekesnő, az opera
nagykövetének szerepe volt kulcsfontosságú. Ugyancsak újkeletű
az Országos Rézfúvós Kvintett Verseny, amelynek legfőbb sajátossága, hogy
megszervezése a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemmel közös, és az eddigi
tapasztalatok alapján értékes szakmai megmérettetése a rézfúvós kamarazenei
területnek. Az egyes szakterületek szakmai találkozói (fuvolás találkozók,
oboás találkozók), valamint az egyedi szervezésben megvalósuló szakmai napok
(Vonós-, Zongora Tanszék,), tovább színesítik a képet és gyarapítják a szakmai
kínálatot.
Zenei együttesek, mint a képzés zenei
műhelyei
A művészeti
felsőoktatás alapvető feladata, hogy a képzést szabályszerűen,
fegyelmezetten és eredményesen folytassa a vonatkozó jogszabályokban foglaltak
szerint, azaz, teljesítse tantervét. Az órák szabályszerű megtartása azonban
messze nem elégíti ki a zenei tehetségfejlesztés igényeit és a képzés iránt
támasztott, fokozódó minőségi elvárásokat. Éppen ezért a Zeneművészeti
Karnak és jogelődjének életében ma már nagy múltú hallgatói együttesek
működnek. Az egykori Debreceni Tagozat szinte megalakulása óta
rendelkezett kórussal, amely a legelső időben részben a Kodály Kórust
is jelentette, majd a hallgatói létszámnövekedéssel létrehozott önálló
együttest. Az 1974-es, új épületbe költözés ebben a tekintetben is nagy változást
hozott, hiszen hamarosan új formáció jelent meg, a Bárdos Lajos Leánykar Szesztay Zsolt vezetésével (a kórus mai nevét 1987-ben
vette fel). Az együttes fő profilja hosszú éveken keresztül a kortárs
magyar kórusművészet alkotásainak bemutatása volt mind Magyarországon,
mind külföldön.
Az új épületben a
növekvő hallgatói létszám lehetővé tette azt is, hogy egy komplett
szimfonikus zenekar jöhessen létre, kezdetben dr. Szűcs Lajos, majd Martos
László, Kováts Zoltán és Hámori Máté vezetésével. A szimfonikus zenekarral
egyidejűleg létrejött az a Vonósegyüttes, amely
a vonós kamarazene kiemelt minőségi igényével tűnt ki. Az együttes
vezetését egykor még Dékány Endre, alkalmanként Ruha István és Martos László,
illetve Kiss Vilmos Péter látta el. A szimfonikus zenekar fiatal karmestere jelenleg
Bolyky Zoltán. Vrana
József, akinek a debreceni felsőfokú ütőhangszeres képzés létrejötte
köszönhető, ütőhangszeres együttest alapított, majd az egykori tanítvány,
Szabó István a Talamba- és a Sonus
Ütőhangszeres Együttes megalakításával folytatta a hagyományt. A Rézfúvós
Együttes több évtizedes, hosszú története során mindig kiemelkedő
minőségben teljesítette az alapító Kammerer András szakmai elvárásait,
koncertjeik különleges élményszámba mentek. Az együttes mai művészeti vezetője
Bognár Péter. Két és fél évtizedet átfogó, igen kiemelkedő minőségű
művészi munkát felmutató együttes a Török Ágnes vezette Canticum Novum Kamarakórus, amely
szintén nemzetközi versenyeken hitelesített színvonalon ad értékes zenei
élményeket a közönségnek. Az elmúlt évtizedek során a Debreceni Bach Collegium régizene együttes Nagy Csaba vezetésével ismertette meg a
hallgatókkal a reneszánsz és a barokk zenekultúrát. Az 1992-ben alakult
zenélő közösség a Debreceni Kodály Kórussal több jelentős hangversenyen
fellépett így rangos budapesti zenei rendezvényeken is. Az együttes tevékenységét
a Harmonia Instrumentalis
folytatta 2006-ig kollégánk szakmai irányításával. 2015-ben alakult meg az a régizene együttes, amely a Debreceni Régizene
Műhely nevet viseli. Különleges formációként igen hosszú ideig
működött a Főnix Kamarazenei Csoport is, amelynek számos oktató és a
legtehetségesebb hallgatók voltak a tagjai. Kamarazenei hangversenyeik a
debreceni hangversenykínálat igen nívós eseményei voltak. Az együttes vezetése
hosszú ideig Martos László karmester nevéhez fűződött. Az Adrovicz István által alapított, 1984 óta működő
Gitárzenekar szintén különleges színfolt, több versenyen és külföldi
vendégszereplésen is sikerrel megmérettetett zenélő közösség. Többek között
a Gitárzenekari Fesztivál létrehozatalát is indukálta ez a tény, hiszen a
rendezvényen az e műfajban működő együttesekkel mérheti magát
össze a zenekar. A Fúvóskarnagy művész mesterszak indulásakor, 2007-ben
jött létre a Zeneművészeti Kar Fúvószenekara Dohos László irányításával,
amely részben az oktatás részeként működik, de önáll hangversenyeket is
ad. Számos, igényes komolyzenei átirat előadás fűződik nevükhöz.
Eredményesen vettek részt a 2014-ben a WASBE Debrecenben megrendezett
nemzetközi konferenciáján és fesztiválján. Az együttes mai művészeti
vezetője Bekker Gyula.
A bemutatott
együttesek részt vállaltak és ma is vállalnak egy-egy diplomahangverseny
zenekari szolgálatának teljesítésében is, vagy éppen teret adnak a diplomára
készülő karvezetőknek a kórusélet világának megismerésére,
kórusgyakorlatára, közreműködnek a karvezetés záróvizsgákon. Nagyon jó
lehetőséget adnak arra is, hogy a nyilvánosság is kontrollálhassa a képzés
minőségét, muzsikájukban gyönyörködhessenek ünnepeink résztvevői és
az egyetem polgárai. Azok a hangversenyek, amelyek több együttes közös
szereplésével jönnek létre (pl. opera-keresztmetszetek előadásai) itthon
és a határon túl olykor professzionális együtteseket megszégyenítő
minőségben adják tanúbizonyságát az áldozatos munka eredményességének. 1998
óta egy olyan nőikarnak is helyet ad a Zeneművészeti Kar, amely még
1979-ben alakult az akkori Kölcsey Ferenc Művelődési Központban, Tamási
László vezetésével a város középiskolás diákjaiból. Az immár tizennyolc
esztendeje a Zeneművészeti Karon működő kórus fontos gyakorló
énekkari funkciót tölt be, számos nemzetközi versenyen nyert első díja,
karnagyi különdíjai jelentik azt a garanciát, amely a jövendő
karvezetők képzésében megbízható és jelentős útravaló a fiatal
pályatársak számára. Rádiófelvételeik, megjelent hanglemezeik fontos és
maradandó értéket jelentenek.
A hallgatókról
Kezdetben,
Debrecenben a zenetanárképzésben tanulók száma összesen 50-60 hallgató volt. Az
akkor még a Vár utcában működő főiskolai tagozat az akkori
szakiskolai létszám mellett igen szűkös elhelyezést kapott a közös
épületben. 1974-ben, az új épületben megnyitott első tanévben már 70
fő körüli létszám kezdte meg a tanulást. A kollégiumnak akkor még csak
mindössze két emeletét lakták be a hallgatók. Már akkor látható volt, hogy a beiskolázás
körzetesítési korlátozásától éppen megszabaduló,
országos beiskolázású tagozat kilépett a regionalitásból, s a Dunántúlról
éppúgy voltak hallgatók, mint Budapestről, vagy Dél-Magyarországról,
Észak-Magyarországról. Ez az országos beiskolázási tendencia folyamatosan
erősödött, a nyolcvanas években a hallgatói létszám elérte a 160-170
főt is. A kilencvenes években az egyetemi képzés kiteljesedésével, a
zeneoktatási rendszer méretei miatt és talán nem szerénytelenség kimondani,
hogy néhány erős szakirány miatt is folyamatos, további létszámnövekedés
történt. Az évtized végén a hallgatók száma elérte már a 190 főt, majd az
ezredfordulón át ez a létszám tovább nőtt: ma 230 fő körül
stabilizálódott a képzésben résztvevők száma. A kilencvenes
esztendőktől kezdve hullámzó arányban mindig voltak külföldi
hallgatók is, akik Ciprusról, Görögországból, Dániából, Finnországból,
Katarból, Szerbiából, Iránból, Törökországból, Szlovákiából, Japánból,
Koreából, Spanyolországból, Kínából és az USA-ból érkeztek. A határon túli
magyar hallgatók száma főként a Kárpátaljáról érkezők révén mondható
jelentősnek. A Liszt Ferenc név elvesztése, amely az egyetemi integráció
természetes velejárója volt, sajnos, a külföldi diákok vonzását hátrányosan
befolyásolta.
Az egyetemi
integráció tette lehetővé a Zeneművészeti Kar részvételét az ERASMUS
programban, ma számos európai országban találhatóak azok a társintézmények,
ahová hallgatóink mennek, vagy ahonnan hallgatók érkeznek. A mobilitásnak e
lehetőségével pozitív tapasztalatok birtokában élnek hallgatóink. Ez is
egy olyan lehetőség, amely kiváló alkalom a megmérettetésre, képzésünk
színvonalának kontrolljára.
Az egyes
szakterületek hazai és nemzetközi versenyein résztvevő
hallgatóink igen tisztes, vagy éppen kiemelkedő teljesítményt
nyújtanak, nyújtottak egy-egy esztendőben a teljes hallgatói létszám
22-23%-át is elérte a „dobogós” helyezést nyert tanítványok száma.
Immár több mint
négy évtizedet ível át az az egyedülálló hagyomány, amelyet a külvilág Éjféli
koncert néven ismer. Még a Vár utcai régi épületben
honosodott meg az a rendezvény, amely kezdetben a főiskola belső
világának számos történését, eseményét, olykor tanárát parodizálta, a humor
eszközével tartott tükröt a főiskola teljes közössége elé, természetesen
az intelligens humor szabályait megtartva… Az elnevezés valóban éjfélkor
kezdődő hangversenyt jelentett és jelent ma is, amelyen
lehetőleg olyan zene csendül fel, amely humort, paródiát, könnyed
hangvételt tartalmaz, de helye van a prózának is. Szokás szerint a koncertet
megelőzően más, szórakoztató zenei programok is elhangoznak, illetve
a hangversenyt követően a táncé a főszerep. A rendezvény az évtizedek
folyamán nyilvános érdeklődésre tett szert, így mind volumenében, mind
tartalmában átalakult. A külső látogatók a belső paródiákat nem
értvén, igényelték az általánosabb zenei szolgáltatást és humort, de azért még
ma is megtalálhatóak a műsorokban a belső paródia elemei.
A mindenkori
hallgatói közösség tagjai hivatástudatukat bizonyítván egyénileg is gyakori
zenei közreműködői egyetemi rendezvényeknek, általában élvezik az
Egyetem más karain tanulók rokonszenvét is, így jelentősen hozzájárulnak a
Zeneművészeti Kar folyamatos, pozitív megítéléséhez az Egyetemen.
A képzés szakmai bázisa, az oktatói kar
Az intézmény
irányításáért eddig három vezető felelt: az iskolaalapító Gulyás György Liszt-díjas karnagy,
érdemes művész (1966-1976), Kedves
Tamás gordonkaművész (1976-1992) és Dr. Duffek Mihály (1992-). 1976.
január-szeptember között Illés Kálmán főiskolai
tanár megbízott intézetigazgatóként
irányította a munkát. A felsorolt vezetők személye abban a tekintetben is
meghatározó volt, hogy koncepcionális fejlesztési elképzeléseik és megvalósult
terveik, az intézmény mindenkori menedzselése egymáshoz szervesen kapcsolódtak,
nem tagadva és nem elvetve az előző korszak eredményeit, inkább
építve azokra, így téve lehetővé a folyamatos gyarapodást. A
Zeneművészeti Kar egykori és mai oktatóinak névsorát látva egy igen
tekintélyes és nagy szakmai kvalitású művész- és tanár egyéniségeket
felvonultató lista tárul elénk, a Kar történetének különleges képe. Az oktatói
kar összetételében minden korszak igényessége megtestesítette a debreceni zenei
felsőoktatás fejlesztésének törekvéseit, egyben ennek lehetőségét
is. Közben eltávozott a képzésből
számos olyan kollégánk, aki az 1966-os alapításkor vagy néhány évvel
később kulcsszerepet játszott a képzés létrehozatalában, mondhatni mára
lezajlott a teljes oktatói generációváltás. Ez az iskolateremtő művész
közösség Gulyás György iskolaalapító igazgató irányításával, részben az akkori
MÁV Szimfonikus Zenekar (ma Kodály Filharmónia) tagjaiból állt. Az 1974-es
ugrásszerű változás során Debrecenbe kerülő új tanárok jelentős
előrelépést generáltak. Ők erősítették meg a folyamatos szakmai
fejlődést.
A nyolcvanas
években alakult ki a mai, úgynevezett nem önálló tanszékek kezdeti struktúrája:
a Zongora Tanszék, a Vonós Tanszék, a Fafúvós Tanszék, a Rézfúvós-Ütőhangszeres
Tanszék, a Magánének Tanszék, a Szolfézs-Zeneelmélet,
Karvezetés Tanszék Illés Kálmán, Kiss Vilmos Péter, Kammerer András, Szesztay Zsolt, Zádor Endre vezetésével. A kilencvenes
években jött létre a Kamarazene Tanszék Martos László vezetésével, majd
2007-től Kamarazene Kabinetté alakult Molnár
Zsolt irányításával. Jelenlegei tanszékvezetőink: Dr. Duffek Mihály (Zongora-), Dr. Sárosi György
(Vonós-), Dr. Szabó János
(Fafúvós-), Dr. Szabó István
(Rézfúvós és Ütőhangszeres-), Dr.
Mohos Nagy Éva (Magánének-), Dr. S.
Szabó Márta (Szolfézs-Zeneelmélet, Karvezetés
Tanszék). A nem önálló tanszékek nem rendelkeznek önálló munkáltatói. Illetve
költségvetési jogosítványokkal, ugyanakkor szorosan együttműködő
szakmai műhelyek, amelyek a mindennapi szakmai élet legfőbb
színterei.
A
jogszabályokban az oktatók számára előírt doktori minősítési
kötelezettségek teljesítésére a Zeneakadémia DLA képzése révén, valamint más,
külföldi intézményekben nyílt lehetőség, így létrejött az érdemi
együttműködés a finnországi Jyväskylä Egyetem
Zenetudományi Intézetének Doktoriskolájával. Kollégáink egy része ezen kívül az
idő közben létrejött pécsi doktoriskolában, valamint Pozsonyban, Beszetercebányán, Lembergben szerezte meg minősítését.
Jellemző a jelenlegi oktatói karra,
hogy a minősítettségi arány ma eléri az összlétszám 45%-át, és további minősítési folyamatok vannak folyamatban,
a következő esztendőkben ez az arány jelentősen növekedni fog.
A kulturális szerepvállalásról
A Zeneművészeti
Kar korábbi fejlődéséről a leglátványosabb képet többek között e
területen kaphatjuk. Különösen az 1974-es, új épületbe költözés jelentős
változást hozott. A pazar, közel háromszáz fős saját hangversenyterem
minden igényt kielégített, de földrajzi távolsága a városközponttól többeket
távol tartott a koncertektől, tekintettel a koncertek utáni késői
villamosozás fáradságaira… Az a közvélekedés alakult ki a városban, hogy a
főiskola „kiköltözött” a városból, egyfajta elefántcsont-toronyba
burkolózott, s igazából nem lehet tudni, hogy mi is folyik ott. Természetesen,
azért nem maradt közönség nélkül a főiskolai koncertek sora, de
jelentősen megcsappant a közönség létszáma. Különösen az is fokozta ezt az
élményt, hogy a terem az egykori hangversenyterem, a Kodály terem befogadó
képességének többszöröse, így jobban feltűnt a kezdeti létszámcsökkenés is.
A főiskolai
tagozat, majd a Konzervatórium vezetése eltökélte magát, hogy bár az intézmény
fenntartója a Minisztérium, és így a felsőoktatás nem tartozik Debrecen M.
J. Város Önkormányzatához, mégis itt oktatják a városi professzionális zenei együttesek
utánpótlását, a Debrecenben született zenei tehetségek jelentős hányadát, a
zeneiskola, később a szakközépiskola tanári utánpótlását is, természetes
gondolat az, hogy az itt termelődő értékekből a város
közönségének is nagy számban részesülnie kell. Ezért a Konzervatórium offenzívát
indított, egyre több és színvonalasabb hangversenyt szerevezett részben saját
tanárainak szerepeltetésével, valamint neves hazai és külföldi művészek
meghívásával. Viszonylag korán megszületett az elhatározás, hogy az iskolákat
kell ifjúsági hangversenyekre invitálni, a jövő koncertlátogatóit kell
élményekkel gazdagítani, a zene szeretetére nevelni. A turizmus felé
történő nyitást jelentették azok az IBUSZ-koncertek is, amelyek az egykori
Szovjetunióból érkező turistacsoportok számára adtak zenehallgatási
lehetőséget mini koncertek formájában, megismertetve a magyar zenét és
előadókat, diákjainkat és tanárainkat.
Az egyetemi
integráció a kulturális szerepvállalást jelentősen megerősítette.
Érzékelhetően javult az Egyetem és a Város kapcsolata sok tekintetben, így
Debrecen mindenkori kulturális vezetésével igen gyümölcsöző
együttműködés vált lehetővé (bár korábban is jó kapcsolatot lehetett
regisztrálni). A Csokonai Színházzal, a Kodály Filharmóniával és a Magyar
Honvédség 5. Bocskai István Lövészdandár vezetőivel aláírt
együttműködési keret-megállapodások formálisan is jelezték a kapcsolatok
szorosabbá válását. A karrá válás időszakában már látható volt a
megerősödő szerep az Egyetem belső kulturális életében is, amit
például az Universitas Debrecen Hangversenysorozat
megszervezésének átvállalása is jelez, valamint az, hogy hallgatóink, tanáraink
zenei közreműködése rendszeressé vált az Egyetem nagy eseményein,
ünnepein, konferenciáin. A mai koncerttevékenység látogatottságára az
jellemző, hogy ritka az üres hangversenyterem, növekvő számú
érdeklődőről és bérlet vásárlóról számolhatunk be, bár távolról
sem mondható befejezettnek a fejlődés ebben a tekintetben. A
szerepvállalás növekedésével szükségessé vált a koncertszervezési funkció
elkülönítése a kari szervezeten belül, külön kulturális menedzser megbízása dr.
Váradi Judit személyében, aki a meghirdetett hangversenysorozatokat szervezi, valamint
egyedi hangversenyeket rendez és minden olyan szereplés létrehozatalában közreműködik,
amely a Zeneművészeti Kar falain kívül Magyarországon vagy külföldön
történik.
A koncerteken –
legutóbb a Zene Világnapjának városi rendezvényén 2015-ben – a
Zeneművészeti Kar együttesei gyakran lépnek fel, felsorolhatatlanul sok
emlékkoncert, évfordulós hangverseny, kortárs zenei koncert fémjelzi a
tevékenységet. Ezzel a Zeneművészeti Kar Debrecenben a koncertélet
megkerülhetetlen résztvevője lett, kiegészítve oktatási küldetését és
feladatát. Több alkalommal került sor az elmúlt két és fél évtizedben arra is,
hogy hallgatói együtteseink hazai helyszíneken, pl. Budapesten (Zeneakadémia
Nagyterme, Régi Zeneakadémia, Óbudai Társaskör), Veszprémben és más városokban
adtak hangversenyt.
Hazai és külföldi kapcsolatok
A kezdet
kezdetén jogelőd intézményeink még nem gondolkodhattak önálló külföldi
kapcsolatrendszer kiépítéséről, bár Gulyás György személyes külföldi
kapcsolatai olykor lehetőséget adtak a tanároknak finnországi, szomszéd országok-beli fellépésre. Az igazi külföldi kapcsolatokat a
Zeneakadémia menedzselte és szabályozta. Ebben a tekintetben gyökeres változást
a konzervatóriumi intézménytípus kialakulása, a rendszerváltás, és legfőképpen
az egyetemi integrációhoz csatlakozás jelentette. Ma is meghatározóak az
oktatók személyes külföldi kapcsolatai, de egyre nagyobb hangsúlyt kap az
intézményes együttműködés.
A külföld
kapcsolatok leglátványosabb eseménye a 2001-ben első alkalommal
megrendezett Ifjú Zeneművészek
Nemzetközi Nyári Akadémiája, amely tizenöt éves fennállása alatt – tanulva
a Debreceni Nyári Egyetem példájából – folyamatosan építette ki ma ismert
profilját és volumenét. Mind az egyéni hangszeres mesterkurzusok tanárai, mind
maguk a résztvevők a hazaiak mellett számos országból érkeztek és érkeznek
ma is: Szlovákia, Szlovénia, Szerbia, Románia, Ausztria, Németország,
Nagy-Britannia, Spanyolország, Mexikó, az Egyesült Államok, Argentína, Peru,
Finnország, Belgium, Hollandia, Koreai Köztársaság, Dél-Afrikai Köztársaság,
Japán, Kína. A jelenlegi, 200 főt is elérő hallgatói részvétel nem
kis részben köszönhető Vásáry Tamásnak, a Nemzet
Művészének, a Debreceni Egyetem díszdoktorának, Debrecen Díszpolgárának,
Kossuth-díjas zongoraművész-karmesternek, aki a Kodály Zoltán Ifjúsági
Világzenekar zenekari kurzusát vezeti és vezényli a hazai és külföldi
hangversenykörút hangversenyeit. A nagyértékű
rendezvény elterjedt híre a világban jelentősen hozzájárul a kapcsolatok
színes palettájához, de a hazai megítélést is kedvezően befolyásolja.
A külföldi
kapcsolatok másik dimenziója a Debreceni Egyetem külföldi kapcsolatrendszerében
történő részvétel (nemzetközi, egyetem-közi egyezmények), illetve a
közelmúltban, három koreai egyetemmel megkötött kari együttműködési
megállapodás. A külföldi kapcsolatépítés további formája hallgatóink külföldi
versenyszerepléseinek sora. Ezek olyan kihívások, amelyek valóban a nemzetközi
mezőnyben mérik meg a debreceni zenei felsőoktatás képzési
minőségét, eredményességét. Sok emlékezetes hallgatói-tanári siker
gyarapította eddig értékeinket.
A körülményekről, a tárgyi
környezetről
Talán
elsőre pillanatban is belátható, hogy a zenei képzés komoly
infrastruktúrát követel. Ez nem csak a tantermi, épületbeli adottságokra
vonatkozik, hanem jelentős mértékben a hangszerállományra is. Kezdetben, a
Vár utcában a szűkös hangszerpark mindkét intézmény rendelkezésére állt,
még ha az a két intézmény tulajdonjogaiban el is különült egymástól. A hetvenes évek elejére az épület
szűkösen tudta csak a két intézményt ellátni, talán a legjellemzőbb
erre az, hogy a hallgatók gyakorlása valójában lehetetlen volt az épületben, és
a hangszerállomány, főként a zongorák amortizációja komolyan
veszélyeztette a képzés minőségét. Az épület maga is
műemléképületként működött, felújítására már akkor sem volt pénz,
csak részleges javításokat lehetett elvégezni.
Az 1974-es
esztendő mérföldkő a Zeneművészeti Kar jogelődjének fejlődésében:
az Egyetem téren új épület épült, Gulyás György találta meg és harcolta ki azokat
a lehetőségeket, amelyek mind politikailag, mind pénzügyileg mind szakmailag
lehetővé tették az építkezést. Az akkori árak alapján 67 milliós
költségvetésből felépült épület a kor színvonalához képest igen
korszerűnek bizonyult. Hangszigetelt tantermei, reprezentatív
hangversenyterme, vadonatúj hangszerparkja, akkor korszerűnek számító stúdiótechnikája
kiemelkedően alkalmassá tették az új épületet az oktatásra és a
gyakorlásra. Ezt bizonyítja a számos
külföldi látogató is, akik még évekkel az építkezés és az átadás után is
találtak látnivalót az épületben… A kilencemeletes
toronyrész tartalmazta a kollégiumi emeleteket, (ma Weiner Leó Kollégium)
legtetején saját kazánházzal (ma itt működik a Campus Rádió), a földszinti
és a kétemeletes oldalszárny pedig a tantermeket. A kollégiumi férőhelyek
száma (kezdetben 80 fő) a hallgatói létszám növekedésével előbb 100
főre, majd 110 főre növekedett. Ez a körülmény kiemelkedő
fontosságú, hiszen a kollégiumi szobák a klasszikus kollégiumi szállás
funkciója mellett biztosították és ma is biztosítják a hallgatók számára azt a
hangszeres gyakorló helyszínt is, amely nélkül nem létezik semmilyen zenei
képzés. A szobák nagy többségében elhelyezett pianínók, majd az 1998-ban
lezajlott részleges, belső felújítás jelentősen növelte a színvonalas
szállás lehetőségeit telefon- és internetes hálózat kiépítésével.
A Tanári
Tanácskozó mellett elhelyezkedő szakkönyvtár feladata az oktatáshoz
elengedhetetlenül szükséges szakkönyv- és kotta- és lemeztár működése. Az
új épületbe költözés ebben a tekintetben is ugrásszerű fejlődést
eredményezett.
Az épület igazi
ékessége a Liszt terem, akkor még elnevezés nélkül, amely közel háromszáz
főt képes befogadni nézőterén. Ebben orgona is helyet kapott, két
zongora folyamatos elhelyezése egészíti ki a berendezést. Közvetlenül a terem
mellett stúdió kiépítésére is sor került, amely közvetlenül a termekből is
tudott hangfelvételt készíteni. A kilencvenes évek elején a hagyományos
stúdiótechnikát a kor színvonalán álló digitális technika váltotta fel, majd a
hangversenyteremben egy kamera felszerelése is megtörtént.
1998-ban, mint
már említettük, épület felújításra nyílt lehetőség. A Konzervatórium ekkor
csatlakozott a Debreceni Egyetemi Szövetséghez és a Kossuth Lajos
Tudományegyetemhez. A csatlakozással együtt komoly anyagi támogatásban is részesült
a Konzervatórium, amelyből igen sokrétű belső felújítás vált
lehetővé.
A következő,
2012-es felújítás a korábbinál sokkal nagyobb volt, hiszen az épület a több
évtized alatt az időjárás viszontagságai és az építési technológia miatt
komoly elhasználódást mutatott. Egy előző évben elnyert energetikai
korszerűsítési pályázat révén sikerült olyan forrásokhoz jutnia az
Egyetemnek (KEOP), amelyek lehetővé tették az épület külső
nyílászáróinak teljes cseréjét, a teljes épület felület hőszigetelő
burkolatának kialakítását és azoknak a napkollektoroknak az elhelyezését,
amelyek a fűtési és meleg vízszolgáltatást segítik. A felújítás 2014-ben
folytatódott az udvar (és korábban a parkoló), a kerítés felújításával, ekkor
került a Zeneművészeti Kar udvarába Kiss Nagy András Hárfázó nő című
szobra.
Még az 1990-es
évek végén alakult ki az az informatikai infrastruktúra, amely az
Egyetemről átvezetett optikai kábel kiépítésével kezdődött. A mai
kollégiumi szobákban és a tantermekben, irodákban vezetékes internet
szolgáltatás érhető el, de az utóbbi években felszerelt routerek a WiFi szolgáltatás
révén lehetővé teszik az internet használatát bármely épületrészben. Lehetővé
vált azoknak az informatikai szolgáltatást igénylő feladatoknak az
ellátása, amelyek a működéshez szükségesek, és oktatóink, hallgatóink
informatikai igényeit kielégítik.
A Zeneművészeti Kar mai,
felújított épülete
Hol találjuk ma egykori tanítványainkat?
Az elmúlt
évtizedekben Debrecenben végzett zenetanárokat, előadóművészeket
Magyarország egész területén megtaláljuk a zenei oktatási intézmények mindhárom
szintjén, Budapest zenei intézményeiben, professzionális előadó-együtteseiben,
zeneiskoláiban, zeneművészeti szakközépiskoláiban., a Magyar Állami
Operaházban, vidéki színházakban és szimfonikus zenekarokban, a Debreceni
Kodály Kórusban, a média különböző
intézményeiben, stb. Bizonyára megbecsülendő eredmény az, hogy a végzett
hallgatók diplomájuk átvétele után 100%-ban elhelyezkednek a hazai
munkaerő piacon. Külföldön is találkozhatunk velük Olaszországban, Németországban,
Franciaországban, Spanyolországban, Ausztriában, Finnországban. A hazai
foglalkoztató intézmények általában pozitív visszajelzéseket adnak az egykori
hallgatókról, jól képzettnek, fegyelmezett kollégáknak tartják őket.
Egy-egy zeneiskolában olykor szinte csak volt debreceni diákot alkalmaznak.
A fenti
felsorolás ad igazi örömteli értelmet annak a küldetésnek, amely megalakulása
óta sajátja a jogelődöknek és a Zeneművészeti Karnak. Mind a
régióban, Debrecenben, mind az országos zenekultúrában olyan szerepet tölt be,
amely magas színvonalon adja át a zeneművészet értékeit az egymást
követő nemzedékeknek, olyan zenetanárok, iskolai tanárok, zenekari
zenészek képzését végzi, akik képesek a zenei tehetség felfedezésére és
fejlesztésére. A Debreceni Egyetem folyamatos támogatásával olyan kulturális
küldetést kíván megvalósítani, amely a mindenkori magyar kultúra részeként
annak gyarapítását vallja legnemesebb feladatának.
Felhasznált irodalom:
A zeneiskolai tanárképzés húsz éve 1966-1986
(A Liszt Ferenc
Zeneművészeti Főiskola ZTI Évkönyve, szerk.: Fülep Tamás és Zelinka Tamás)
Miskolc, 1988
Évkönyv a debreceni intézményes
zeneoktatás 125. évfordulójára
(szerk.: Straky Tibor)
Debrecen, 1987
A Debreceni Egyetem évkönyvei
Debreceni Egyetem