Zenélő óráktól az operán át az orgonáig

Interjú Ruppert István orgonaművész-tanárral

Ruppert István orgonaművész-tanár (Teleki Miklós)

A Balaton környékén idén nyáron is megrendezett nagyszabású Majestic soundes orgonakoncert sorozat kiváló vendégművésze Ruppert István igazi különlegességgel ajándékozta meg a balatonfüredi református templom hallgatóságát. A hangverseny döntő részét kitevő Händel, Balbastre, Haydn, Beethoven eredetileg zenélő órákra írt művei, illetve Giovanni Morandi operaszerző darabjai a széles orgonairodalom rejtett kuriózumai. A Majestic soundes Teleki Miklós szervezésében a Balaton jeles városaiban - Siófokon, Balatonlellén, Balatonbogláron, Hévízen és Balatonfüreden- nagy repertoárral nyújt immár évről évre felejthetetlen komolyzenei élményt. Teleki Miklós orgonaművész, mint az eseménysorozat házigazdája és egyben főszereplője, valamint Ruppert István meghatározóan fontosnak tartják a közönség impulzív megszólítását az orgonairodalom gyöngyszemein keresztül. Reméljük, hogy az elmúlt évek sikereire való tekintettel a jövő nyáron is hasonló művészeti élményekkel fog gazdagodni közönségünk a Majestic soundes rendezésében m- mondta Teleki Miklós. Ruppert Istvánnal már Balatonszepezden folytattuk a beszélgetést.

Hogyan formálódott meg az orgonakoncert választott repertoárja?

Az orgonista, hasonló helyzetekben a hangszer adottságaihoz keres olyan repertoárt, koncertműsort, amely azon jól, stílusosan játszható. Fontos, hogy a művek kiválasztásánál ne kelljen túl nagy kompromisszumokat kötni, azaz az orgonista azokat szakmailag fel tudja vállalni, és hogy a közönség tetszését is elnyerje. Erről a hangszerről kicsit régebbről már hallottam, tudtam, hogy a füredi református templomban egymanuálos orgona van, egy oktávos ismétlő pedállal. Az 1800-as évek második felében itt a Balaton felvidéken - de országszerte egyaránt- ez az osztrák-német mesterek által építtetett orgonatípus volt elterjedve, az orgonák a liturgia célját szolgálták, így az effajta hangszerek nem koncert célra születtek. A pedál valójában a balkéznek meghosszabbított formája, basszus, szuboktáv érzetet ad. A füredi orgona Angster, a neves orgonaépítő egyik korai munkája, amely magán viseli Angster franciaországi, párizsi tanulmányait, vagyis a világ akkori leghíresebb orgonaépítő cégénél, Cavaillé-Coll-nál töltött éveinek lenyomatát. Következésképpen fellelhetőek rajta azon alapregiszterek, amelyek egy kisebb Cavaillé-Coll orgonán is vannak. Nagyon szép, szinte eredeti állapotban lévő unikum hangszerről beszélhetünk, amely föladja a leckét a művésznek, hogy ezen, milyen alkotásokat is játsszon. Mivel a Zeneakadémián az orgonairodalmat már régóta „speckoll” kurzusokon is tanítom, s tanítványaimmal érdekes ritkaságokat gyakran veszünk elő, melyek nem tartoznak a szokvány repertoárhoz, tulajdonképpen innen jött az ötlet, hogy melyek lennének azok a művek, amelyek jól interpretálhatóak ezen az orgonán. Természetesen e darabok esetében is azért akadt több-kevesebb kompromisszum, hiszen nem egészen erre a hangszerre komponálták őket.

Miért? Milyen hangszerre íródtak eredetileg?

Koncertem felét Händel, Balbastre, Haydn, Beethoven úgynevezett zenélő órára írt művei töltötték ki. A 17-18. században ugyanis több olyan órásműhely központ létezett Európában, ahol elsősorban az arisztokrácia megrendelésére sípokkal rendelkező zenélő órákat készítettek a főúri szalonok számára, melyek egyúttal az adott nemesi család státuszszimbólumául is szolgáltak. Így kisebb, de nagyobb zeneszerzők is - mint például Händel, Haydn, Beethoven- komponáltak műveket e furcsa zeneszerszámokra. A darabok általában rövidek, egy oldal terjedelműek, időtartam szempontjából pedig 20-30 másodpercesek, illetve két oktáv hangterjedelműek (az egyvonalas C-től a háromvonalas C-ig). Mivel a zenélő órák szám szerint 22-24 kis méretű síppal rendelkeztek, ebből következően a fuvola, piccolo hangszínének magasságában szóltak. Tehát mintegy effektként funkcionáltak. Közülük néhány a mai napig megmaradt eredeti állapotában, ezek inkább már csak múzeumban láthatók. Ritkán orgonaépítők muzeális célra most is készítenek. A koncerten közérthetően próbáltam elmagyarázni e darabok születési körülményeit, elsősorban azért, hogy az embereknek legyenek fogódzási pontjaik, amelyekhez köthetik e furcsa műveket; legyenek érdekes információik, melyekre asszociálhatnak.

Egy olasz operaszerző alkotásai hasonlóan érdekes színfoltjai voltak az estnek…

Életem nagy része a Liszt Ferenc Zeneakadémiához köthető. Liszt Ferencről rengeteg előadást tartottam, főleg külföldi egyetemeken. Egy kutató munka során hihetetlenül megragadta a következő történet a figyelmemet; Liszt egyik útja alkalmával - vallásos ember lévén- betért Rómában egy templomba, ahol azon nyomban el is szörnyülködött, mivel az orgonista a felajánlásra és kimenőre egy opera részlet átiratát játszotta. A zeneszerző teljesen felháborodott, és elhatározta, hogy megreformálja a katolikus egyházi zenét. Ezek után engem el kezdett izgatni, hogy vajon mi lehetett az a zene, ami Lisztnél úgy kiverte a biztosítékot? 7-8 évvel ezelőtt meghívtak Olaszországba, egy Nápoly melletti kisvárosba, egy orgonaverseny zsűrijébe, ahol egy 18-20 regiszteres egymanuálos orgonán a pedálban volt egy nagydob és egy cintányér. Ott minden darab azzal ért véget, hogy megszólalt a nagydob és a cintányér. Ezek az ott prezentált művek nem voltak mások, mint operaátiratok vagy opera ihlette zenék, melyek egyrészről nagyon nevetséges popularitással, de másrészről elegáns „sármmal” rendelkeztek. Az egész egyrészt komikusnak, másrészről pedig nagyon hatásosnak is tűnt… de ugyanakkor nézzük, hogy Liszt mennyi ilyen operaátiratot készített…

Melyekre gondol?

Vannak ezek a parafrázisok, a reminiszcenciák, az operákból egyfajta kivonatok, melyek megint természetesen egészen más célokat tudhattak magukénak. Liszt tulajdonképpeni szándéka abban manifesztálódott, hogy e műveken keresztül - virtuóz elemeivel „megspékelve”- fantasztikus képességeit csillogtatni tudja, valamint, hogy olyan közegben népszerűsítse az operát, ahol addig az ismeretlen volt. Az olaszoknál a 19. században az opera „agyonnyomott” minden más zenei műfajt. Akárki, akármit komponált, az előbb utóbb úgy szólt, mint Rossini vagy Bellini. Személy szerint, egy új kedvenc zeneszerzőm, Giovanni Morandi - aki Rossini közvetlen munkatársa volt- például azt a zenét írta meg orgonára, amit Rossini nem. ( Gyakran előfordult a zenetörténetben, hogy a tanítvány bárhogy szerette volna, előbb-utóbb mégsem tudott kibújni mestere árnyékából.) A lényeg, hogy ezeket a zenéket ott meghallgattam, s természetesen magammal hoztam a kottákat, mondván hogy majd egyszer talán valamire jók lesznek. Tavaly tavasszal volt egy koncertem Debrecenben francia romantikus művekből. Hazafelé a vonaton elkezdtem töprengeni, hogy kellene valami kimondottan újat játszani. Így elevenedett fel bennem ismét a hazahozott olasz kotta anyaga. Egy napig tartott, míg előkotortam a garázs mélyéből, s elkezdtem gyakorolni. Ráadásul épp egy olasz Erasmusos hallgató tanult akkor nálunk a Zeneakadémián, így azonnal lehetőségem nyílott megkérni őt, hogy hozzon vagy küldjön hasonló jellegű kottákat még nekem. Nem sokkal később össze is állítottam egy koncertműsorra valót. Hihetetlen sikere volt! Sőt a darabok közül az egyikben még a mostani német himnusz - mely akkoriban a Habsburg császári himnusz volt- is szerepel. Ez is igazolja, hogy e művek eredetileg az átlagember számára íródtak, minél frenetikusabb hatást célozva meg. E zenei anyag repertoárra tűzésével is szeretném a közönségnek megmutatni, hogy az orgonairodalom milyen hihetetlenül széles. Egyetlen hangszernek sincs ennyi évszázadot felölelő irodalma, mint az orgonának. Természetesen voltak csúcskorszakok, mint például a barokk, voltak mély pontok, mint a bécsi klasszika. Régen alapvetően a zeneszerzőknél két tényező határozta meg azt, hogy milyen darabot komponáljanak; először, hogy mi volt a liturgia elvárása (katolikus és protestáns különbség), másodszor hogy milyen hangszerek álltak rendelkezésre. Mint előadónál, nálam is hasonló szempontok érvényesülnek: milyen a hangszer és melyek (ha vannak) a műsor összeállításával szembeni elvárások.

Mostanában külföldön hol szokott játszani?

Az idén tavasszal pár koncertem volt Dániában. Nagy kihívásnak ígérkezett, mert az egyik hangversenyre konkrétan dán romantikus zenét kértek tőlem. Ez egyrészről nagyon meglepett, másrészről nagyon inspirálóan hatott. Persze, ha az a kérés, és azt nem ismerem… hát akkor tanuljuk meg! Egy másik hangverseny során pedig XX. századi dán szóló orgonadarabok, illetve kortárs orgonára és kórusra írt művek hangoztak el. Utóbbi szintén izgalmasnak bizonyult, hiszen a koncert előtti nap tudtuk csak közösen elpróbálni. Még felvétellel sem rendelkeztünk, mert valamelyik alkotás csak kifejezetten erre a koncertre készült el. 1992 óta járok rendszeresen Dániába, és ezek a fellépések vissza-visszatérő, gyakran kölcsönösségi alapon is történő meghívásokon alapulnak. Ugyanez a helyzet Finnországgal is. Ott is a ’90-es évek elejétől rendszeresen játszom, idén júliusban is voltam ott. Finnország - számunkra orgonistáknak- fantasztikusan szerencsés helyszín, hiszen jó hangszereik vannak. A finnek evangélikusok, és Finnország még azon ritka országok egyike, ahol az állampolgár megszületésével automatikusan az egyház tagjává is válik. Tehát állami alkalmazott, jól felkészült, és aránylag jól fizetett orgonistáik vannak, nyaranta sok helyen tartanak koncertsorozatot. Szeretek oda utazni, mert végtelen nyugalom, lassú élet fogad. Elképesztő a természet; az erdők, tavak, fények végtelen kombinációja... szauna, lazac, nagy sör… egy csomó pozitív dolog… Finnország számomra mindig nyaralás is volt, akármennyi koncerttel, akármennyire fárasztóan is….. Főleg az utóbbi években vált ez számomra még inkább fontosabbá, mert a győri Széchenyi Egyetem Varga Tibor Zeneművészeti Intézet igazgatása mellett, továbbra is zenész embernek érezhetem magam. Ami régebben természetesnek és automatikusnak számított, az most már nem az. Többet kell érte tenni, és nehezebben. De az idei tíz nap kellemesen, szép időben telt el.

Kortárs magyar zeneszerzők közül mit játszik?

Már a zeneakadémiai tanulmányaim alatt többé-kevésbé tanári ösztönzésre kezdtem kortárs zenét játszani. Több kortárs zeneszerzővel jó barátságba is kerültem, kiknek műveit fokozatosan műsorra tűztem. Főleg a 90-es évek elején sokat koncerteztem külföldön. Akkoriban gyakran megkérdezték tőlem, hogy mit hoztál magaddal a hazádból? Így kezdtem módszeresen kutatni, illetve repertoáromat ilyen irányban is bővíteni. Idővel, a két kortárs magyar orgonazenét tartalmazó CD-m után, Artisjus-díjat is kaptam …. Kedvenceim között Koloss Istvánnak, a budapesti Szent István Bazilika orgonistájának művei szerepelnek, melyek rengeteg bartóki effektet tartalmaznak. Továbbá Gárdonyi Zsolt alkotásai is hozzám igen közel állnak, aki relatíve igen jelentős irodalmat írt fúvós hangszerre és orgona kamarazenére. Hidas Frigyes is komponált jó hangzású szóló orgonaműveket, orgonaversenyt. Kodály sajnos nem írt zenét orgonára, de sok átirat született. Bartóknál hasonló a helyzet. Az átiratok a szakmát jelentősen megosztják; valaki fanyalog, valaki lelkesedik érte. Egyszer az amerikaiak kérték tőlem, hogy Bartók Allegro barbaróját játsszam el. Mellbevágott, hogy egy ilyen ikon zongoradarab az orgonán… De éppen akkor Svájcban voltam, és egy ottani kiváló orgonista megajándékozott egy Allegro barbaro átirattal, amit ő készített el. Elkezdtem gyakorolni, olyan izgalmas volt… Kérdés, hogy Bartók mit szólt volna erre? Betiltotta - e volna, vagy azt mondta volna, hogy így is lehet? … Ez mindig egy nagy kérdést vet fel a nem autentikus változatok esetében; hogy akkor mit szabad? Ennek mindig több oldala van. Nézzük, azért rettenetesen sok átirat készült. Sőt, az angolszász orgonairodalom legnagyobb része átirat, melynek hátterében gyakran társadalmi, politikai tényező állt. Mivel a 19. századi Angliában nem született e hangszerből jelentős irodalom, de volt jó orgonista, megkérték a művészt, hogy a városháza újonnan felállított nagy orgonáján játssza el pl. Beethoven VIII. szimfóniáját. Ebből látott napvilágot egy elképesztően nagy átirat-repertoár. Most erre mit szóljunk?… Arról nem is beszélve, hogy az orgonán játszott Liszt művek túlnyomó része is átirat. Természetesen fiatalon azt mondjuk, hogy csak a tiszta forrás, csak az eredeti, de aztán kiderül, hogy a dolog ennél kicsit összetettebb. Kollégáim sokszor játszanak átiratokat, például találkozhatunk egy Csajkovszkij szimfóniával vagy akár Verdi Requiemjével is orgonán. Egyik oldalon a nagy technikai bravúr, másik oldalon a hitelesség kérdése.

Az ifjúsághoz hogyan lehet közel férkőzni? Mennyivel nehezebb a helyzete az orgonának, mint a szimfonikus zenekarnak?

Mindkettő macerás, mert a szimfonikus zenekar nagyon költséges, az orgona meg helyhez kötött. Két lehetőség van, vagy az ifjúságot elvisszük templomba, vagy hangversenyterembe, ahol van orgona, de van, aki a digitális hangszert viszi be iskolákba. Mindenesetre tény, hogy a közönség nagy része az idősebb generációból tevődik össze. Fassang László kiváló kollégám - a Müpá-ban az orgonáért felelős művészeti vezető - rendszeresen tart orgona bemutatókat, főként az ifjúság számára. Sok a dolgunk, és nagy a felelősségünk abban, hogy egyre több fiatal érdeklődjön a kissé elfelejtett és perifériára szorult hangszer iránt.

Erdősi Boda Katinka