FITTLER KATALIN

BOSNYÁK CSILLA: JÁTÉKOS KOTTAOLVASÁS KICSIKNEK 3.

A játszva-tanulás dicsérete – erről szól ez a recenzió. A sorozat két kötetéhez hasonlóan ez is tanévkezdetre elkészült, sőt, számos könyv- illetve zeneműboltba eljutott. Rendre évenként jelennek meg a kiadványok, jóllehet, használatuk ideje korántsem tanévekhez kötött. A pedagógiai fokozatosság elve a felépítettségükben rejlik, a használat módját és intenzitását a szerző rábízza a gyermekekre és környezetükre. Merthogy a kezdet feltételezi a felnőtt (vagy legalábbis idősebb) közreműködőt; tanárt, szülőt, idősebb gyereket – tehát valaki partnert, akinek a közreműködése kollektív élménnyé teszi a játékos kottaolvasást. Mert valójában társas játékról van szó, éspedig annak a leginkább fejlesztő típusáról, a szabályjátékról.

Játszani sokféleképp lehet, kisebb-nagyobb társaságban, több-kevesebb eszközzel – és nem utolsó sorban: fantáziával! Mindezek szükségesek ezekhez a kiadványokhoz is, de (a résztvevők számára szinte) észrevétlenül benne van az a fejlesztő szándék, hogy a gyerek kiküszöbölje a „mindegy” kategóriát. Mert nem mindegy, hogy hova írja a sorminta-szerű kottafejeket, s az sem, hogy az első két füzetben melyik matricát hova ragasztja. Célirányos tehát valamennyi játékos feladat, igaz, a kezdetiek oly könnyűek, hogy szinte lehetetlen rossz megoldást produkálni. A hibázás lehetőségét kiküszöbölő, kézügyességet és kreatív látást fejlesztő gyakorlatok fokozatosan bekapcsolják a hallást és a hangadást; elénekelnivalót kínálnak és biztosítják az akusztikus kontroll lehetőségét. Zenei írás-olvasás egyidejű gyakoroltatásáról van szó kezdettől fogva.

A harmadik füzet valamiféle „minőségi többletet” jelent – jóllehet, a cím a „kicsiket” szólítja meg, ám azok a kicsik, akik értő használói/hasznosítói ennek a kiadványnak, a kottaértést illetően már „magasabb osztályba léptek”! Tudja ezt a szerző is, éppen ezért a játékosságnak a matricázást követően más teret kínál: zongora-makettet készíthetnek a gyerekek – tehát, kézügyességet kívánó játékuk a síkból (színezés, rajzolás) a térbe kerül. Megint zongora – mondhatná, aki korábban „zongoracentrikusnak” tartotta az olvasófüzeteket. Bizony, viszont ezzel párhuzamosan további hangszereket mutat be az ismeretközlő oldalakon: a gordonkát, a fagottot és a kürtöt (ez utóbbinál szemléletesen tájékoztatva az olvasót a transzponáló hangszer speciális kottaolvasó gyakorlatáról! – s ma már itt tartunk, transzponáltat is mintapéldát).

Bosnyák Csilla pedagógiai munkája során a fejlődéslélektan megannyi sajátosságával szembesült, ennek a többlet-tapasztalatnak a haszonélvezője kiadványsorozatának valamennyi forgatója. És ebben mutatkozik meg az egyszerzősség haszna: pontosan tudja, mit kell (kellene) tudni a korábbi füzetek ismerőjének, s azt is, hogy az alap-ismereteket időről-időre érdemes átismételni, hogy rögződjék, „vérré váljék” mindaz, ami a későbbiek során a folyamatos kottaolvasást (zeneértést) segíti majd. Mind több tudatossággal szemléltetni a hangközöket, a dúr és moll hangnemek mellett megismertet a kromatikus hangsorral és az egészhangú skálával is. Hasonlóképp metrikailag is sokoldalúságra törekszik; túl a páros és páratlan metrumokon a változó ütemre is mutat példákat. És többdimenzióssá tágítja az ismeretanyagot azáltal, hogy karaktereket tudatosít, játékosan, tánctípusok bemutatásával (ezúttal a címlapon is táncospárt láthatunk).

A komplexebb tudnivalók komolyságát ellensúlyozza azzal, hogy továbbra is szerepeltet részben lekottázott szavakat – például, kottafejek és betűk összeolvasásával fejthetők meg zeneszerző-nevek, nyelvek és fővárosok. Gondolt a rejtvények kedvelőire is: szókereső négyzetből kereshető vissza az általánosan használt Mozart-műjegyzék összeállítójának neve, a zongora alakú szókereső három híres zeneszerző nevét rejti, a záró oldal gordonkaformájú betűtáblája pedig már-már zeneirodalmi ismeretet ad: kilenc Mozart-mű címét lehet összeolvasni belőle.

A búcsúzó oldal másik feladata „zenefelismerés” élményét is kínálja az érdeklődőknek.

Az első két füzethez képest annyiból is fokozati különbséget jelent ez a kiadvány, hogy számít a fiatalok önállósodási igényére is. Feltételezi, hogy a gyerekek ekkorra már személytelen partnernek tekintik a kiadványt, tehát, akkor (és többnyire csak akkor) tartanak igényt felnőtt-közreműködőre, amikor azt valamely feladat jellege nélkülözhetetlenné teszi. Emellett persze marad másik sikerélmény-forrásként a megoldások megmutatása kottaértőknek (tanároknak és/vagy szülőknek), akikkel immár közös tudásanyag birtokában tudnak beszélni az újonnan elsajátított ismeretekről.

Az ismeretanyagok tudatosítást szolgálja a zenei műszavak szótára, többféleképp hasznosítható a két teszt anyaga (akár kiscsoport tudása is tesztelhető általa) – a pihentető percek számát növelik a rövid anekdoták csakúgy, mint a kakukktojás-kereső kérdések.

A gyermeknek fő tevékenységi formája a játék – s miközben a tanuló-korszakban megannyi képességet megszerez a későbbi munkavégző életperiódushoz, továbbra is örömmel játszik. A játéköröm megőrzése alapfeltétel ahhoz, hogy „homo ludens” maradjon mindhalálig – s ehhez kínál lehetőséget a Játékos kottaolvasás sorozat legújabb kötete is, amelynek használata korántsem kötött meghatározott életkorhoz.

Fittler Katalin