Ács Gyula: Szép fehér pekulár (cd)
Közreműködik:
Reményi Ede Kamarazenekar
Török Tilla
(ének)
Bese Botond
(duda)
Ács Gyula
(duda, tárogató)
Vezényel: Ács
Gyula
A miskolci Reményi
Ede Kamarazenekar felkérésére komponálta Ács Gyula a népi hangszerekre írott
két versenyművét, a tárogatóra készült “Joc” (Zsok ) c. darabot és a kettős Magyar
dudaversenyt. A Fonó kiadásában a két mű most lemezen is megjelent,
kiegészülve három népdalfeldolgozással, amelyek közül az egyik, moldvai csángó
dallam a “Miorița” a megölt havasi pásztor
balladája a lemez címadó dala. A lemezbemutató koncert 2016. december 1-jén
volt a Fonó színpadán.
„A dudaverseny eszméje már a nyolcvanas évek óta foglalkoztat engem mióta megtanultam rajta játszani… Tobak
Ferenc barátommal együtt dudálva éreztem, több van ebben, mint három ugrós meg
két csárdás.” „A “Joc” egy magyarországi román
többségű falu Elek különleges zenei hagyományából merít. Eleken készült
gyűjtéseket hallgatva válogattam ki a dallamokat.”
(Ács Gyula)
„A felvételeken énekeltek, furulyán játszottak, és
hegedűtokon dobolva kisérték magukat az adatközlők; ezekből a
benyomásokból alakítottam át a dallamokat tárogatóra és vonószenekarra.”
“Maradt még hely a lemezen ezért felkerült három népdalfeldolgozás is a
CD-re kettő mezőkövesdi népdal a harmadik egy moldvai csángó dallam a
“Miorița” a megölt havasi pásztor balladája ez
utóbbi a címadó dal…. nem véletlenül… hisz mindazt
hordozza, amit a népzenéről és annak feldolgozásáról gondolok… csak egy
“hangparavánt” állítok a népdal mögé, hogy kiemelje egyszerű szépségét… a
dalokat Török Tilla énekli hitelesen megkapó szépséggel….” (Ács Gyula)