Elindultunk
szép hazánkból…
A Budapesti
Monteverdi Kórus* hangversenyei Erdélyben
Régi
vágyunk teljesült: sok szép hazai és európai utazás után, végre Erdélybe
látogathattunk. Indulástól érkezésig hat napunk volt, - és ez bizony igen rövid
idő, ha közben négy hangversenyt is terveztünk, és nagy kört jártunk be
Kolozsvár – Sepsiszentgyörgy – Csíksomlyó - Marosvásárhely csomópontokkal.
Magunk
szerveztük az utazást, és bár sok kedves ismerősünk várt minket út közben,
nem volt meghirdetett fesztivál vagy meghívó partner kórus, - csak a megbeszélt
hangverseny helyszínek kötötték meg a programunkat. Így tulajdonképpen szabadon
választhattunk a tengernyi látnivaló, szívmelengető történelmi emlékhely,
festői kis templom, múzeum és ámulatba ejtően szép táj között. Erdély
kitűnő ismerője, kórusunk énekese és elnöke tervezte meg
utunkat, és így olyan kiemelkedő helyszíneket látogattunk meg, mint a
Segesvár,
Kézdivásárhely
(Székely Múzeum), Gelence, Csíkkarcfalva,
Gyergyószentmiklós, Csíkszereda, Maréfalva, Szováta fürdő. Külön kiemeljük rövid látogatásunkat Szentegyházán,
a Gyermekfilharmónia székhelyén, ahol Haáz Sándor csodálatos zenei és kulturális központot
épített a környék gyermekeiből álló énekkarnak, zenekarnak, és
világhírűvé tette együttesét.
Boldog
emlékű Márton Áron püspök életútja, mély tiszteletet kiváltó példája adta
az alapgondolatot ahhoz, hogy születésének 120. évében elinduljunk erre a
gyönyörű útra, és így örömmel csatlakoztunk a Magyar Állam által
meghirdetett „Márton Áron Emlékév” eseményeihez. Ez alkalomból tűztük műsorunkra
Szőnyi Erzsébet: „Ima alkonyi harangszóra” című, gyönyörű
alkotását is, amelynek szövege Csíkszentdomokosról,
Márton Áron szülőhelyéről való.[1]
Műsorunk
három nagy egységből épült föl, az elsőben magyar zeneszerzők
motettái hangzottak el (Liszt Ferenc, Kodály Zoltán, Bárdos Lajos, Szőnyi
Erzsébet, Orbán György, Csemiczky Miklós). A
műsor második nagy egysége az európai zenetörténeti korok egyházi
zenéjéből adott válogatást, (Händel, Vivaldi, Fauré,
Rachmaninov). Erdélyben először adtuk elő a romantikus román
Három
szoprán a Budapesti Monteverdi Kórusból. Balról jobbra: Nagy Györgyi,
Hegedűs Júlia, és Szegedi-Szabó Kata
szerző, G. Musicescu „Doamne buzele mele” kezdetű
áhítatos, szép művét, amely az 50. zsoltár 17. versére készült („Uram,
nyisd meg ajkamat…”).
A kórus
műsorának harmadik része világi alkotásokat tartalmazott.
Marosvásárhelyen, a Kultúrpalotában lehetőségünk nyílott arra, hogy magyar
népzenei földolgozások oldják föl az imádságos művek hangulatát. Nagyon
jól esett, hogy Bartók Béla, Kodály Zoltán, Pászti Miklós, Karai József és Csíky Boldizsár darabjai mosolyt csalhattak az előadók
és a közönség arcára.
Kolozsváron,
Erdély történelmi központjában, a Szent Mihály templomban volt
Kolozsvár,
Szent Mihály templom
az
első hangversenyünk, és annak ellenére, hogy hajnali indulás, teljes napi
utazás, több apró késleltető meglepetés után igen későn érkezünk meg
a helyszínre, a lelkes hallgatóság nagy tetszésére énekeltünk. A koncert után
szeretetteljes fogadtatásban részesített minket Tóth Guttman
Emese asszony, a Romániai Magyar Dalosszövetség elnöke, dr. Potyó
István karnagy és Kovács Sándor főesperes, a
Szent Mihály templom plébánosa. A Kolozsvári Rádió hosszú riportot készített
együttesünkkel, - ez 2016. július 4-én, a Hangoló c. műsorban hangzott el.
Sepsiszentgyörgyi
hangversenyünk ismét népes hallgatóság számára hozott nagy örömet. A
hangverseny végén nem is akart elmenni a közönség, - a kitartó taps után jó
adag kürtős kaláccsal és egy kis pálinkával köszönték meg énekünket.
Sepsiszentgyörgyön
éppen ott létünk idején folyt az Első Erdélyi Karvezető Szeminárium, amelynek
létrehozója a kiváló fiatal karnagy és tanár, Löfi
Gellért, - szakmai vezetője Rozgonyi Éva és Ordasi Péter karnagy volt. Így
adódott a lehetőség, hogy a Krisztus Király templomban tartott
hangversenyünkön a szeminárium hallgatói és oktatói is részt vettek. Barátságos
találkozás volt. Kiderült, hogy azonos helyen vacsorázott a két társaság, és
felszabadult, jó kedvű énekléssel örvendeztettük meg egymást.
Csíksomlyón
a „Sarlós Boldogasszony” ünnepi szentmise keretében énekeltünk, és ezután rövid
hangversenyt adtunk. A Kegytemplom hangulata mindenkit elvarázsolt, és csak az
idő múlása és a hátralévő utazás kényszere vetett véget a meghitt
koncertnek.
Marosváráshelyi hangversenyünk
volt utazásunk fénypontja. Rövid időnk jutott arra, hogy megcsodáljuk a
Kultúrpalotát, ahol a koncertet adtuk. Azért így is
Marosvásárhelyi
Kultúrpalota (Erdély Honismereti Fotóalbumok)
elámultunk a
magyar szecessziós épületek egyik legszebb alkotásán, amely minden részletében
a XX. század elejének építészeti és belsőépítészeti pompáját és
gazdagságát tükrözi.[2]
Változatos
és igen hosszú műsor állt össze erre az alkalomra, - hiszen minden
szépséget szerettünk volna megszólaltatni, - és valóban, különleges
koncentrációval, emelkedett és boldog énekléssel adtuk elő programunkat.
Nagy megtiszteltetés volt számunkra, hogy Csíky
Boldizsár, az erdélyi zenei élet nagy tekintélyű muzsikusa is eljött a
koncertünkre. Ő ebben a városban él és alkot, - korábban, hosszú éveken át
a világhírű Kultúrpalota zenei igazgatója volt, és mivel a hangversenyünk
is ebben a csodálatos épületben, a híresen kiváló akusztikájú Díszteremben
volt, ünnepi pillanatot jelentett, hogy itt énekelhettük
el neki a
„Ker’be virágot szedtem…”
kezdetű, kedves népdalfeldolgozását.[3] Csíky Boldizsár lelkes szavakon túl, őszinte
elismerését fejezte ki gazdag, sokszínű műsorunkról. Értékes
gondolatai mindnyájunknak életre szóló útravalót adtak.
Műsorunk
különleges darabja volt Vasile Cazan,
román zeneszerző műve, amelyet magyar nyelven írt, Reményik Sándor: Templom és iskola című versének
első és utolsó versszakára. Vasile Cazan a kolozsvári Kultúrpalota mostani zenei igazgatója,
karmester és karnagy. Hálásak vagyunk neki, hogy ezen a csodálatos helyszínen
léphettünk föl. Több műve közül választottuk ki ezt a drámai művét.
Természetes, hogy a mintegy ötszáz főnyi közönség, amelynek nagyobb része
magyar volt, megrendülve hallgatta a gyönyörű hitvallást. Bizonyos, hogy
ezzel a művével a zeneszerző, a nagyszerű muzsikus és
tiszteletre méltó román ember, élete egyik legnagyobb ajándékát adta a
testvérként mindinkább boldoguló magyar és román népnek. Egyébként, ő maga
a három nappal korábbi, sepsiszentgyörgyi hangversenyünkön hallhatta darabját,
mert szívkórházi kezeléséből csak ekkor tudták elengedni őt, hogy
meghallgasson minket. A meghatódás és a kölcsönös köszönet szavai hangzottak
el, amelyeket megsokszorozott az ottani közönség lelkes ünneplése is. /Mindkét
koncertünk végén, Sepsiszentgyörgyön és Marosvásárhelyen is, - amint mesélték,
- ritka eseménynek számított, hogy hosszan, állva tapsolt a hálás hallgatóság./
Dicséret
illeti Krasznai Gáspár kollégánkat a zongora illetve orgonakíséretekért, és
köszönjük Horváth Csaba énekesünk előadását, aki Kodály: „El kéne indulni”
című népdalfeldolgozását szólaltatta meg a Kultúrpalotában, remek humorral
és nagy sikerrel.
Köszönetet
mondunk az Emberi Erőforrás Minisztériumának, valamint a Nemzeti
Kulturális Alap Zenei Kuratóriuma tagjainak, hogy segítségükkel létre jöhetett
hangversenykörutunk. Köszönet illeti kórusunk énekeseit is, akik dús évadunk
végén vállalkoztak erre az utazásra.
Hamar
eltelt a hat nap, gyorsan véget ért az élményekkel, muzsikával teli szép
kirándulás. Elindultunk szép hazánkból, és elérkeztünk kincses Erdélybe, magyar
történelmünk és kultúránk bölcsőjéhez. Úgy készültünk, hogy énekünkkel
tiszteletünket fejezzük ki a magyar egyháztörténet nagy alakja, Márton Áron
püspök munkássága előtt, hogy örömet viszünk kedves barátainknak,
mindazoknak, akik Erélyben segítettek nekünk a koncertek előkészítésében,
és örömet adunk mindenkinek, aki meghallgat minket. Ha most mérleget készítünk,
akkor azt érezzünk, hogy mi kaptunk tőlük sok-sok élményt, megértést és
szeretetet. Mindig hálásak leszünk érte.
Kollár Éva,
a
Budapesti Monteverdi Kórus
karnagya