„Hallgasd, élvezd, tanuld, csináld!”
Póka Egon muzsikálásról, tanításról, a Kőbányai Zenei Stúdió
húsz évéről
Éppen
két évtizeddel ezelőtt, 1996 őszén nyitotta meg a kapuit a
Kőbányai Zenei Stúdió. Az eltelt húsz esztendő alatt temérdek
tehetséges könnyűzenészt indítottak útjára. De nemcsak muzsikusokat, zenei
szakembereket neveltek, hanem zeneszerető embereket is. Az intézmény
történetében a következő tanévtől új korszak következik, hiszen
állami fenntartásba kerülnek, de az igazgató, Póka Egon úgy véli, mindez az
iskola szellemiségén, koncepcióján semmit sem változtat, hiszen továbbra is az
a cél, hogy személyre szabott oktatást folytassanak, s megfelelően gondozzák
a muzsikuspalántákat. A zenész rengeteg ötlettel rendelkezik a folytatást
illetően is, s a negyedszázados jubileumot már nagyobb iskolában ünnepelné
szívesen.
- Szép
évforduló az idei, s Ön is már a huszadik esztendőt tölti itt, hiszen a
kezdetektől vezeti az intézményt, alapítója, igazgatója.
- Így igaz, bár
az akkreditációra csak 1998-ban került sor, akkora már két tanéven voltunk túl.
Nem sütkérezünk azonban a sikereink fényében, tesszük a dolgunkat. Az utóbbi
esztendők nem voltak túl könnyűek, akadtak ugyanis nehézségeink a
finanszírozásban. Az iskolát normatív támogatásból és a Magyar
Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezetének támogatásából
tartottuk fenn. Amikor azonban a közös jogkezelőktől, így az
EJI-től is, forrásokat vontak el, ránk is kisebb összeg jutott, s hiába
nőtt a normatív támogatás, létbizonytalanságba kerültünk. Az iskola életét
emellett a különböző rendeletek, jogszabályváltozások is veszélyeztették.
A személyes kapcsolatoknak és az eredményeinknek köszönhetően tudtunk persze
korrigálni, de ez idegőrlő időszakokat jelentett. Voltak
igazgatásszervezési, tanügyi változtatások, a jól bevált három plusz egy éves
képzésünket kettőre csökkentették… Most sikerült visszaállnunk legalább a
kettő plusz kettőre. S mára az is kiderült, hogy a kormányzat nem
támogatja az alapítványi iskolákat, centralizálás zajlik. Nekünk is valahová
tartoznunk kell.
- Mi
történik akkor a Kőbányai Zenei Stúdióval?
- Az eddigi
munkánk elismerése, hogy fontosnak tartják az intézményt, különböző
változatokat ajánlottak fel arra, hogy hogyan, miként kaphatjuk meg egy állami
iskola státuszát. Ennek a folyamatnak tartunk a közepén. Fenntartói
részről megszűnik tehát a szakszervezet szerepe, s a 2017-es tanévet
már állami iskolaként kezdjük.
- Jelent
ezt valamilyen változást az iskolában folyó munkát tekintve?
- Szakmai téren
- erről már biztosítottak -, minden változatlan marad. Nem kívánnak
beleszólni az oktatásba. Hozzá kell tegyem, az elmúlt két évtized során nagyon
sokszor megmérettünk, és minden vizsgálat mindig rendben talált nálunk mindent.
Egyedi a képzésünk, hiszen nálunk a jegyzeteket is a kollégák írják, a
könnyűzenész-képzésnek nincs meg a szakirodalma… Személyre szabott
oktatást folytatunk, hiszen a muzsikusok mind különleges emberek, a kis palánták
gondozása a cél, és nem a méretre vágása.
- Az
eddigi munkásságuk, a korábbi növendékeik névsora azt gondolom, igazolja az
iskola működését…
- Ritkán lehet
hallani rólunk, pedig azt gondolom, tényleg nagyon sok zenésznek indult útnak
Kőbányáról. Ha nem is lehet mindenkit felsorolni, csak néhány név: Zséda,
Kunovics Katinka, Veres Mónika (Nika), Takács Nikolas, Éliás Jr., Kasza Tibor,
Rakonczai Viktor, de említhetem Lukács Petit, Nagy Lacit, ifjabb Tornóczky
Ferencet.Gyémánt Bálintot, Kaszás Pétert Vagy a legújabbak közül Tarján Zsófit,
Csemer Bogit, Petruska Andrist a Margaret Islandot vagy Szabó Balázs bandáját
is Ha bemegyek a tv-be, vagy egy fesztivál back stage-be, az olyan, mint egy
iskolai öregdiák-találkozó, szinte minden második jelenlévő a nyakamba ugrik
! Nemrég, az A38-as hajón készítettek egy riportot velem, ahova vittem egy
listát, a nálunk tanult – ismertebb növendékekről, a műsorvezető
a végére sem tudott érni, hiszen több mint száz gyerek neve szerepelt rajta. S
persze, akkor még nem beszéltem a technikusokról, a zenei
szerkesztőkről, azokról a szakemberekről, akik szintén a
Kőbányai Zenei Stúdióban tanultak. Mindig dr. Gyimesi Lászlót, az iskola
másik szülőatyját szoktam idézni, aki azt mondogatja, nekünk nemcsak
művészeket, szakembereket kell képeznünk,
hanem zeneszerető embereket - közönséget is. Különösen a mai világban,
ahol tökéletesen
elveszítette a szerepét a
művészet, lenne nagyon fontos, hogy a kultúra utat mutasson, fáklyát vigyen.
- Tíz
évvel ezelőtt készítettünk egy nagyobb beszélgetést, akkor kétszáz
növendék járt ide, s 45 főből állt a tanári kar. Változtak ezek a
számok?
- Most kicsit
kevesebben vagyunk, de nem sokkal. A tematikája is változott némileg az
iskolának, az óraszámokat korrigáltuk a növendékekkel együtt, hiszen olyan
intézmény hoztunk létre, ahol figyelünk a gyerekek visszajelzésére. Magasabb
lett a zenekari gyakorlat óraszáma, új tantárgyak is beléptek a képzésbe,
amelyek a zenész léthez kellenek. Ezek közé tartoznak például a jogi, gazdasági
tudnivalók. Ha ugyanis mi nem foglalkozunk ezzel, máshol nem kapják meg. Ha már
létrehoztunk egy ilyen intézményt, akkor tényleg töltsük meg tartalommal. A
hagyományőrzés mellett arra is nagy figyelmet fordítunk, hogy olyan
dolgokra is megtanítsuk őket, amiről máshol nem hallanak.
- Ahogy
arra is ügyelnek, hogy a növendékeik megtanuljanak kottát olvasni,
s a szolfézs is a tanulmányok része legyen….
- Kicsit furcsa
is ez nekem, hogy Kodály országában a könnyűzenészek egy része csak hallás
után tud megtanulni dallamokat. Annak idején zenei általánosba jártam, mi
voltunk a második ilyen kísérleti osztály, s hetente találkoztunk Kodály
Zoltánnal… A zenében az írás-olvasás a legegyszerűbb dolgok közé tartozik,
amit mindenki meg tud tanulni. Kicsit túl van misztifikálva azok részéről,
akik nem sajátították el…. S igen, a zenében ez a kommunikáció
legegyszerűbb módja. Ezért természetes, hogy a növendékeinknek meg kell
tanulniuk. Meg is van egyébként az eredménye. Ha bárhol a mi tanítványaink
muzsikálnak, másképp állnak hozzájuk a technikusok, de még a
koncertszervezők is.
- Működtetnek
egy kollégiumot is, a tehetséges vidéki fiataloknak. Ez a jövőben is
megmarad?
- Igen,
fontosnak tartjuk ennek a fenntartását. Bizonyos szempontól sok ajtó kinyílik,
ha állami fenntartásba kerülünk, több lesz a lehetőség. Egyedül az
jelentene veszélyt, ha erőszakosan megpróbálnának a nálunk folyó szakmai
munkába beleszólni, de biztosítottak arról, hogy ezt senki sem akarja.
Egyébként több hozzánk hasonló iskola kezdett el működni, de sajnos,
jelentős részükről kiderült, megélhetési oktatásról van szó… Komoly
fenntartásaim voltak ennek a hivatásnak a tanításával kapcsolatban,
mielőtt ezt az iskolát létrehoztuk, csodálkoztam, sokan honnan veszik a
bátorságot - miközben ők maguk is komoly képzésre szorulnának - hogy ezt
oktassák. Ráadásul vígan megélnek belőle. Amikor azonban elindítottuk a
Kőbányai Zenei Stúdiót, hamar bebizonyítottuk, hogy méltó körülmények
között, emelt fővel is lehet mindezt művelni. Komoly szelekció
alapján válogattuk ki azokat a kollégákat, akik itt taníthatnak, s aki nem volt
idevaló, az hamar ki is kopott. Tényleg családként működünk az
idősebb és a fiatalabb kollégákkal, segítjük egymást, figyelünk a másikra.
- Milyen
arányú a jelentkezés az iskolába?
- A legelején
teljes zsúfoltság volt, sokszoros túljelentkezés, most már kicsit kevesebben
jönnek. De azért nem panaszkodunk, vannak így is elegen, s nálunk nemcsak
névleges a pótfelvételi. Működtetünk zenei tábort is Zamárdiban a
jövendő elsősöknek, s ez remekül betölti a felkészítő szerepét.
Az együtteseink rendszeresen koncerteznek a kerületben, ahol tényleg
példaértékű az együttműködésünk az önkormányzattal. Tőlük kaptuk
ezt a házat, amelyet mi, a tanárok és néhány barát közösen újítottunk fel, s
tényleg otthonként tekint rá minden idejáró gyerek. A kerület segít, amiben
tud, s a gyerekek rendszeresen közönség elé lépnek, van egy saját klubunk is,
ahová havonta várjuk az érdeklődőket. Nagyrendezvényeink is akadnak,
amelyeken több ezer ember előtt szerepelnek a növendékeink.
- Sőt,
a stúdiómunka is nagyon lényeges, amelyet szintén megtanulhatnak Önöknél a
fiatalok.
- Ezekkel a
tanulmányokkal az a célunk, hogy a zsebükre vigyázzunk. Megtanulnak a saját stúdiónkban
mindent, így később, felvétel esetén nem pazarolják az időt, ráadásul
a promóciós anyagokat is el tudják készíteni maguknak.
- A
növendékeik szívesen indulnak a mai, televíziós tehetségkutatókon?
- Mindig
elmondjuk nekik, ez felesleges… Sőt, nálunk tanult, tanul Antal Timi és
Várhegyi Lucas Palmira, akik szintén beszámoltak nekik a saját
tapasztalataikról. Hangsúlyozzuk, hogy ez inkább egy show, amelyben ők
csak díszletül szolgálnak. Sajnos ritka az olyan műsor, mint a Virtuózok,
amelytől megmelegszik az ember szíve….
- Gondolom,
azért Önöknek, a tanáraiknak azért hisznek, hiszen mindegyikük komoly zenei
karrierről számolhat be. Ön például játszott Radics Bélával, Charlie-val,
Zoránnal majd a Hobo Blues Band, később a Szekeres Tamás project és a P.
Mobil tagja volt, s most is rendszeresen pódiumra lép együttesével, a Póka Egon
Experience-szel és a Póka-Tátrai Regeneráció-val.
- Ha az ember
nem hiteles, akkor baj van. Azt hinnénk, a gyerekek nincsenek ezekkel a régi
dolgokkal tisztában, de nagyon odafigyelnek arra, hogy a tanárok mit csináltak,
csinálnak.
- Amikor
itt jártam, az iskolában, mindig nagyon udvarias, kedves fiatalokkal
találkoztam, s úgy vettem észre, kellő szakmai alázattal állnak a zenéhez.
- Tényleg egy
nagy család vagyunk, ahová a régi növendékek rendszeresen visszatérnek.
Eljönnek, megmutatják a felvételeiket, a gyerekük fényképét. S bárhol is
dolgoznak is, mindig gondolnak a többiekre, azokat hívják, akikkel szívesen
dolgoznak. S tudják, bármit is csinálnak is, fontos, hogy a legjobbat nyújtsák.
Mindig azt mondom nekik, profi muzsikusokká szeretnénk őket képezni, akik
lehet, hogy a saját zenéjüket játsszák a pódiumon. Vagy az is lehet, más
muzsikáját adják elő, vagy egy szálloda lobbijában játszanak. De e között
nem szabad, hogy komoly minőségkülönbség legyen. Ha van önbecsülésük, egy
party-zenekar is ugyanolyan jó lehet, mint egy első vonalbeli együttes. Hiszen,
ahogy az iskolánk szlogenje is szól: Hallgasd, élvezd, tanuld, csináld!
- Öt év
múlva, a negyedszázados jubileumon miről számolna be szívesen?
- Azt szeretném
elmondani, hogy ezt is megértük. Ha gondok voltak, akkor eddig is előre
menekültünk. Egyetlen dolgot tehetünk, dolgozunk meggyőződésünk és
hitünk szerint. Nagyon komoly terveink is vannak, szeretnénk épület felújítást,
s bővítenénk is az iskolát. Van egy épület, amelyet felajánlottak, csak
hatalmas összegbe kerülne a felújítása. .. Szükség lenne azonban több térre, a
növendékek nagy része jelenleg nem nagyon tud hol gyakorolni. Egyébként a
nálunk végzettek kétharmada talál munkát a szakmában. Büszke vagyok rájuk, mert
ez szép igazolása a munkánknak. Pozitív szemléletre, szellemiségre törekszem az
iskolánkban. Hiszen örömet kell sugároznunk a színpadról, s a szó legjobb
értelmében szórakoztatnunk. Alapvetően optimista vagyok! A mostani
merőben új helyzet. Azonban a kollégáimmal
együtt bízunk benne, hogy jó lesz…
Réfi
Zsuzsanna