Parlando: 1985/1., 22-28 p.

TECHNIKAI TANULMÁNYOK III/2.

A Zeneműkiadó kiadványát Mező Imre adta közre.

LISZT TANÁR ÚR

„… Virtuóz volt, a zongora mestere, a legnagyobb.” „Thalberg az első, Liszt az egyetlen”, mondták róla. És talán ennél is több; talán, hangszerre való tekintet nélkül, az előadó-művészet legnagyobb teremtő zsenije. Bizonyos, hogy a zongoraművészet Liszt után gyökeresen más lett, mint amilyen előtte volt, és így játékának nyomai valamilyen módon tovább élnek minden későbbi, minden mai művészi gyakorlatban…

„Pedagógus volt kora ifjúságától… Ám hol van az emberi varázsnak, a gazdag emberségnek az a személyes hatása, amely tanító munkáját példátlanná tette?...”

László Zsigmond: Liszt Ferenc élete képekben és dokumentumokban c. könyvéből idézve e sorokat egyenes út vezet Mme Boissier naplójához. Ha ezt a kis könyvecskét olvassuk, „az előadó-művészet legnagyobb teremtő zsenijének és emberi, tanári varázsának” közvetlen közelébe kerülhetünk. Felvillantja előttünk az ifjú Liszt eszmevilágát; szenvedélyes, megalkuvást nem tűrő lénye, munkája példává válhat.

Liszt 1831/32 telén tanította Mme Boissier leányát, Valerie-t. A húszesztendős fiatalember nem akarta túlzottan lekötni magát tanítással. Idejét inkább saját technikájának tökéletesítésére tartalékolta.

„… azt mondta, hogy már sok tanítványt visszautasított; szereti a szabadságát, és halaszthatatlan tennivalói vannak. Hertzhez, Bertinihez, Kalkbrennerhez küldött bennünket, mondván, hogy ők sokkal alkalmasabbak erre a feladatra; ő maga is elismeréssel adózik az urak képességeinek. Mi azonban azt mondtuk, hogy minket az ő tanácsai érdekelnek… Valerie a zongorához ült, eljátszotta néhány etűdömet, valamint Hummel zongoraversenyét. Liszt figyelmesen és elégedetten hallgatta… tehetségesnek találta… és hajlandó volt tanítványául fogadni.”

Mme Boissier az első néhány óra után elbűvölten fogott tollat, hogy naplószerűen megörökítse Liszt személyéről, mágikus erejű zongorázásáról szerzett benyomásait, a gyakorlásra vonatkozó utasításokat. Rendkívül jó megfigyelő, érzékeny ember volt. Muzsikusként figyelt, hiszen maga is komponált (Liszt is látta és játszotta darabjait). Liszt kitűntette azzal, hogy az órákon megosztotta vele az irodalomról, filozófiáról, tudományról, művészetről alkotott gondolatait, és ezáltal szellemi életének részesévé tette. Mme Boissier naplója 1928-ban Párizsban jelent meg, majd Liszt unokája, Daniela Thode v. Bülow adta ki, 1930-ban „Franz Liszt als Lehrer (Tagebuchblätter von Auguste Boissier)” címmel. A válogatás ez utóbbi kiadásból készült.

„Liszt két és fél óra hosszat játszott elő nekünk…” jegyzi fel lelkesen Mme Boissier az óra után.

„Ma hosszan filozofált a művészetről; milyen sokat tanulhat az ember, ha vele beszélget!”

„Csodálatos volt a mai óra, Liszt teljes zsenialitásában tündökölt; ragyogó szellem, csupa ihlet és intellektus…”

„Ma rossz kedve volt ujjrendekkel akadékoskodott… az egész óra legfeljebb tízpercnyit ért… Az udvarias külső mögött vulkán tombol.”

„Kessler oktáv-etűdjét Dante »Poklához« hasonlította - és a hasonlat jogos.”

„Tanítás közben a legcsekélyebb apróság sem kerüli el figyelmét; a legapróbb előadási jellel is foglalkozik, gondja van minden hangra, minden basszusra, amit külön is tanulmányoztat.”

„Mielőtt Valerie játszani kezdett volna, Liszt felolvasta Victor Hugo Jennyhez írt ódáját. Úgy akarta megéreztetni a darab szellemét, hogy leírta, milyen rokonságban van a költészettel.”

„Chateaubriand-t olvasott fel… éspedig csodálatosan: ugyanúgy beszél, hangsúlyoz, mint ahogy zongorázik.”

„Bárcsak meg tudnám jegyezni minden találó mondását, ötletét, eredeti gondolatát… olyan világos, merész, erőteljes és igaz.”

Aligha véletlen, hogy a feljegyzésekben emellett szinte óráról órára, ostinato-makacssággal ismétlődnek bizonyos gondolatok, alapelvek, technikai kérdések és tanácsok: ezekben az években születtek a Technikai Tanulmányok negyvenesztendővel később lejegyzett, kikristályosodott formába öntött, remekműként ránk hagyott fejezetei.

„Liszt felvázolta nekünk egész rendszerét… A zene minden vonala, összefüggése bizonyos alapvető formulákra redukálható, melyekből valamennyi kombináció levezethető… ezek mindenhez kulcsot adnak.

Ezeket a formulákat - passzázsokat - négy nagy csoportra osztja:

· oktávok (egyszerű, tört oktávok, négyes hangzatok)…

· tremolók (egy hangon, akkordban és trillában)…

· kettősfogások (tercek, sextek)…

· skálák…

Liszt a gyakorlás módját is előírja: „A passzázsokat lehetőleg reggel gyakoroljuk. Az oktávra fordítsuk a legtöbb időt…”

„Ahhoz, hogy valóban megtanuljuk az oktávokat, rengeteget kell őket gyakorolnunk… a csukló bekapcsolásával, lágyan eső kézzel, szélesen helyezzük le… először azonos hangon, nagyon lassan… energikusan megütve, a kezet mindegyik oktáv után szabadon emeljük fel…, és ha ily módon hajlékonyságra tett szert, a végsőkig gyorsítsuk fel, fortissimóban. Gyakoroljuk repetálva, egy oktáv terjedelemben, húsz-negyvenszer egymás után, gondosan felépített crescendóval, a legfinomabb pianótól a legerősebb fortéig felfokozva, majd vissza, diminuendóval… azután skálaként - kettősfogásban és akkordban is - végig mind a 24 hangnemen, szép hangképzéssel… A moduláció-láncokat könnyedén mozgó kézzel játsszuk, ne tűrjük a legcsekélyebb merevséget sem. Ne hajoljunk görnyedve a zongora fölé, hogy a fortet elérjük. Inkább kevesebbet vegyünk egyszerre, nehogy lemerevedjen a játék… Ha gördülékenyen játsszuk, később, a zenedarabokban a legmeglepőbb oktávmenetek sem jelentenek majd nehézséget…”

„A tremolókat is a pianótól a fortissimóig erősítve játsszuk; minden ujj legyen független, szabadon és magasra emelve billentsen*, erőteljesen üssön. A legügyetlenebb negyedikkel gyakoroljunk legtöbbet, és a természettől fogva leggyengébb ötödikkel… Sohase felejtsük, hogy ne ujjheggyel, hanem ujjpárnával billentsünk, vagyis a kéz lazán nyújtva legyen… ily módon nagyobb mozgékonyságra tesz szert.”

Trillák és hármas hangzatok - alapformulák - két egymástól teljesen különböző karakterű zongoraműben

„Kezdetben ne játsszuk túl gyorsan a skálákat; ha a szükséges fizikai erő nélkül gyakoroljuk, rossz szokásokat vehetünk fel… a kisszerű, kibökött vagy elkapkodott hangoknak semmi értelme.”

„Mindenekelőtt ujjainkat kell kiképeznünk. A zongorajáték nehézségeit csak akkor győzhetjük le, ha az ujjak tökéletesen függetlenek, hajlékonyak és erősek. Az ujjak kiképzését ne keverjük más dolgok gyakorlásával. Függetlenítésüket gyakoroljuk az »örökkévalóságig«.”

Liszt „tökéletesen egyenletes hangokat kíván: erre igen nagy súlyt helyez, és finom hallásával azonnal felfedezi a legapróbb egyenetlenséget is.”

„Olyan finom árnyalásokat kér, a kifejezés olyan fokú igazságát, hogy a zenedarab közös analizálása iszonyatos türelempróba. Úgyszólván sohasem elégedett. Egy-egy részt tízszer is el kell kezdeni, amíg az ember közelebb jut az ő elképzeléséhez. Egyébként ugyanilyen elégedetlen önmagával is. Gyakran kétségbeesetten ugrik fel a zongorától, mert nem tudja tökéletesen megvalósítani elképzelt ideálját.”

„A gyakorlatok kivitelezésénél mélyedjünk el azok árnyalásában. Végtelenül lágy, könnyed pianóval kezdjük, majd nagy kontraszttal ragyogó fortissimót játsszunk…”

„Gyakorolja így:

Találjon ki más árnyalásokat… új kombinációkat…, ha még a harmonizálással is foglalkozik, tanulmányozza a modulációkat… az etűdjeit minden lehetséges hangnemben végigjátssza, akkor birtokolni fogja a művészet alapjait, és mindenre képes lesz…”

„Soha ne gyakoroljon mechanikusan, mindig a lelke kifejezését keresse! Arra törekedjék, hogy mindazok az árnyalások, melyek a muzsikus igazi palettáját alkotják, tökéletesen, megszokott dologként legyenek a kezében, és az adott pillanatban, amikor fel akarja használni, megvalósításuk ne kerüljön külön fáradságba.”

„Liszt nem tartja helyesnek, ha valaki véres verítékkel dolgoz ki egy darabot. A művek szellemét kell megragadni. Ehhez azonban egyrészt a passzázsokat kell gyakorolni, másrészt sokat kell lapról játszani.”

„Amikor Liszt lapról játszik, összefüggésében látja a vonalakat, nem ütemről ütemre halad. Tény, hogy egyetlen hangot sem téveszt.”

„Ha a kéz és a szem együtt begyakorolt minden lehetséges kapcsolatot, akkor nyilvánvaló, hogy könnyedén és akadálytalanul olvasunk lapról.”

(Talán ezért tartotta Liszt még negyven évvel később, hatvanesztendős korában is fontosnak, hogy minden gyakorlatot minden hangnemben lejegyezzen.)

„…kérte Valerie-t, hogy egy évig, vagy még tovább, megszakítás nélkül csak a passzázsokkal foglalkozzon, mert ez teljes sikerre visz…. a hatás csodálatos… a siker titka a fáradhatatlan munka, az állandó gyakorlás… naponta legalább két órát szánjunk a kéz gimnasztikájára.”

„Legyen türelme önmagához” mondta Liszt Valerie-nek, „mindent tönkretesz, ha túl gyorsan akar előrejutni. Nyugodtan helyezze rá lábát minden lépcsőfokra, hogy biztonsággal emelkedjék a magasba. A természet is lassan dolgozik - kövesse példáját. Bölcsen irányított fáradozásait siker koronázza, ám ha túl gyorsan akar elérni mindent, nem jut célhoz.”

„Liszt sokféleképpen zongorázik, de játéka soha nem merev vagy száraz. Ezt a két hibát gyűlöli Liszt úr!... Még féktelenül energikus fortissimói sem kemények vagy szárazak… A test játék közben legyen egyenes, a fej inkább hátra dőljön, mintsem előre. Ebben nem tűr ellentmondást… Gyűlöl mindent, ami merev, művi. Szép hangokat akar hallani, szabad, könnyed, természetes előadásmódot kér.”

„Liszt, ha új darabbal kezd foglalkozni, alaposan átgondolja, tanulmányozza. Négyszer-ötször átjátssza, lassan. Először csak a hangokat olvassa le… semmit nem vesz el, nem tesz hozzá. Másodszorra a lehető legpontosabban megfigyeli a tagolást, a szüneteket, a hangok értékét. Harmadszorra megfigyeli a fortékat, pianókat, crescendókat, sforzatókat, egyszóval minden kiírt árnyalást, és eldönti, mit akar hozzátenni, mivel a komponisták gyakran csak hozzávetőlegesen látják el darabjaikat előadási jelekkel. Ez a munka kissé hosszadalmas és nehéz… Negyedszerre a basszust és a felső szólamot tanulmányozza, hogy a figurációkban felfedezze a dallamot… majd jelentőségteljessé teszi azt, és háttérbe szorítja a kísérő hangokat… az akkordfelbontásokban és ehhez hasonlókban is a dallamosságot keresi és szabadon játssza… az éneklést hangsúlyozza hajlékony, puha ujjakkal… anélkül, hogy a hangokat szétszaggatná vagy összezúgatná.”

„Ötödszörre a darab tempójával foglalkozik… alaposan megvizsgálja, mit fejeznek ki az egyes frázisok, és ha szükséges, meggyorsítja vagy lelassítja - de csak akkor, ha a zene ezt megengedi; bizonyos klasszikus darabokban, például fúgákban soha nem tesz ilyet.”

„Csak azután kezdi el tanulni a darabot, ha már ily módon alaposan áttanulmányozta.”

„Ha valamilyen nehéz helyre bukkan, kielemzi, és minden hangnemben kigyakorolja.”

„Amit Liszt tanulmány tárgyaivá tesz, annak a gyökeréig hatol. Bármihez nyúl, az a zseni jegyét viseli magán… Szelleme feltűnően jól organizált… koncentráltsága egészen rendkívülinek tűnik, nem csak a zenében - máskülönben is… ritka intellektuális képességei vannak, ismeri saját erőit, szívesen tanul és óriási léptekkel halad a jó irányba, miután megtalálta a helyes utat… Mondhatom, a vele való beszélgetés már most is tartalmasabb, mint jó néhány tanultabb ember társalgása. Végtelenül mély érzésű, és mélyenszántó gondolatai vannak; különösen feltűnő egy húszéves fiatalembernél, hogy szavai kiegyensúlyozottak és lényegretörők, nincs közöttük egyetlen véletlenül odavetett sem, mint ahogy azt a legtöbb embernél tapasztaljuk.”

„Az irodalomról tűzzel és kifinomult gráciával beszél. Minden alkalommal egy sereg olvasott dologra hivatkozik: sokat olvasott, jól olvasott, és mindent elraktározott. Teljesen mindegy, hogy zenéről vagy irodalomról beszél.”

„Mesélte, hogy hosszú időn keresztül csak terméketlenül átlapozta a könyveket, de most már másként olvas. Ami megnyeri tetszését, azt többször is elolvassa, összehasonlítja a különböző műveiket. Úgy hiszi, hogy ez végül hasznára válik majd.”

„Mindemellett meggyőződése, hogy nem elég képzett, és elhatározta, hogy iszonyatosan sokat fog dolgozni. Már évek óta sokat zongorázott, mesélte, koncerteken csillogott, csodának tartotta saját magát, míg egy szép napon rádöbbent, hogy meglevő felkészültségével nem tudja kifejezni a benne lakozó érzéseket. Leszámolt az addigiakkal, pontról pontra megvizsgált mindent, és úgy találta, hogy sem oktávot, sem akkordot, sem trillát nem tud játszani. Ettől kezdve újra skálázni kezdett, és teljesen megváltoztatta billentését… minden merevséget száműzött játékából. Azt akarja, hogy a kifejezés igazi mély érzéseken és teljes természetességen nyugodjon.”

„Természetes odaadás és szenvedély - ez a vezérelve. Előadása soha nem keresett vagy felületes, hanem büszke, független, tüzes lelkének visszatükröződése.”

„Az oktávmeneteket csodálatos könnyedséggel játssza, trillái gyöngyözőek, a tercek és sextek tökéletesen kiegyenlítettek, billentésének kimondhatatlan varázsa van, virtuozitása elképzelhetetlen és határtalan… játékának eleganciája a nehézségekkel megkétszereződik…”

„Tüzes, fiatalos, magával ragadó zenélésének hihetetlen hatása van. Más világba emel fel bennünket. Lehet, hogy negyvenéves korában ügyesebb lesz, de többé már nem fog így játszani. Bizonyára józanabb lesz, és fantáziával teli viharos ideáljai elhalványulnak. Már most sokat tervez, tépelődik…”

Érdemes lenne még sok értékes gondolatot idézni ebből a kis könyvecskéből. Mme Boissier feljegyzései hitelt érdemlőek. Liszt még több évtized múltán is őrizte a barátságot a családdal.

Ábrahám Mariann

*Liszt utasítása a kéz „gimnasztikájára”, az ujjak képzésére, és nem mindenfajta zenemű megszólaltatására érvényes billentésmódra vonatkozik.