ÁRAD BELŐLE A FÉNY

Interjú Bartalus Ilonával

A 23. Békés-Tarhosi Zenei Napok ének-zenei kurzusán egyik tanárom Bartalus Ilona nemzetközi hírű zenepedadógus, “a Kodály-módszer nemzetközi papnője” (Sikeres Nők Lapja 1999/3) volt. Lenyűgözött minket a belőle áradó fény, energia: ragyogó mosolya, amikor tanít, amikor a kórus tiszta hangokat csal elő magából, amikor Schubert IV. szimfóniáját hozza közel a szívünkhöz…

- Hol lakik benned, honnan táplálkozik a ragyogás?

Az energia egyrészt a matériából - a zenei anyagból - jön, amely olymértékben gyönyörű, hogy én szinte szerelmes vagyok bele. Alig várom, hogy továbbadhassam. Másrészt erős közlésvágy él bennem kisgyerekkorom óta. Szeretem továbbadni a jó híreket. A pletykát és a negatív híreket nem szeretem, nincs is sok barátnőm. Harmadszor, nagyon szeretem azokat, akiket tanítok. Amikor egy osztállyal találkozom, 5-10 percen belül megkóstolom a kisugárzásukat, megtalálom a visszasugárzó szemeket. 35 év alatt nem fordult elő, hogy olyanokat tanítottam volna, akiket nem szeretek! Abszolút kölcsönös szeretetre épül a tanításom.

- A gyermekkori tisztaság, naivitás, ami férjedet is megragadta benned, hogyan őrzöd meg? Hogy éled meg azt, ha bántanak? Mit látsz e mögött a viselkedés mögött? A kapott sebek hogyan gyógyulnak?

A csalódásaimat nehezen dolgozom fel. Fiatalabb tanár koromban sokat szenvedtem a piszkálódásoktól, az irigységből fakadó bántásoktól. Egy kiváló professzorom azt mondta egyszer vigasztalásképpen, hogy az irigyeink számán tudjuk lemérni a sikerünk mértékét. Ez nekem akkor is, most is nagyon cinikusan hangzik. Nálunk egy nőnek - e patriarchális társadalomban - nem könnyű sikeres vezetőnek lenni. Ha egy nő vezető és sikeres, bizony a naivitását félre kell tennie. A tisztaságát nem. Helyette nagyon logikusan, nagyon udvariasan, nagyon következetesen kell cselekednie. Az igazán nagy férfi kollégák nem is bánják a női vezetést, inkább a nőkkel van baj. Bár felnéznek rád - mert talán többet tettél, mint az átlagember, de nem tudsz olyan kedves, jóindulatú lenni, hogy ne rágcsáljanak. Emberek vagyunk, gyarlók. Most már lerázom magamról a méltánytalan ütéseket. Vagy úgy, hogy megvédem az én nézőpontomat, vagy úgy, hogy felülemelkedem a történteken. Közben persze szembesülök magammal is, és megkeresem az igazságot. Sokat imádkozom, és az Isten gyakran súg nekem. Akinek van egy puha rész a szívében, azt “érdemes” bántani, és általában az erős emberek - mint én is -, nagyon sebezhetőek is. Az ármánykodástól, az igazságtalanságtól szinte rosszul vagyok, annyira zavarnak. S, hogy hogyan őriztem meg a gyeremekkori fényeket? Úgy, hogy az egészséges életösztönöm soha nem hagy el. Azaz a diákokért, a tévézénézőkért dolgozom, nem pedig a kollégákért. Így aztán szinte el sem fáradok igazán. A gyönyörű zene feltölt, szinte áldott állapotban tart, akár a tanteremben, akár a koromat illetőleg. Sokkal több az energiám, a hitem, mint 40 évesen. Minden este hosszan visszaidézem a napot, ha bakiztam, kérem Istent, hogy ne haragudjon rám, hadd menjek tovább. Persze könnyebb magunknak felmentést kérni, mint másoknak megbocsátani. Megbocsátani is csak a magunk felemás módján tudunk. Nem vagyunk Teréz Anyák, de ha igyekszünk egyre jobbak lenni, Isten annyira irgalmas! Olyan csodálatosan lesimítja a lelkünket. Isten jó Isten, nem bosszúálló. A én feladatom az, hogy sugározzon belőlem a szépségbe vetett hit, az optimizmus. Hogy Schubertet belopjam mások szívébe, hogy mások is boldogok legyenek tőle. Mindössze ennyi a dolgom. Hogy melegedhessenek a szeretteim a társaságomban. Hogy a 3 gyerekem és a férjem örüljenek, amikor hazaérek.

- Létezik a sorsszerűség az életedben?

Igen. De szabad akarat gyakorlása is. Adott az Úr szabad akaratot is, és sokszor teremtett olyan sorsszerű helyzetet is, amibe szinte csak úgy belepottyantott. Az, hogy itt beszélgetünk, az sem véletlen. Talán azért történt, hogy téged, mint fiatalabbat megerősíthesselek, vagy én örülhessek annak, hogy egy fiatalabb máris ott tart, ahol én idősebb koromban.

A sorsszerűségre egy példa: amikor hazajöttünk 6 éve, halálosan fáradt voltam, úgy gondoltam, egy-két évig jól kipihenem magam. Erre Isten belepottyantott a Duna Televízió zenei vezetői pozíciójába, és 6 éve olyan jókedvét leli a munkámban… Csinálhatom a szép műsorokat, úton útfélen gratulálnak a nézők. Vagy egy másik példa: 44 évesen elveszítettem az édesanyámat, ami nagyon megviselt. Minden összetört bennem, recsegett-ropogott az addigi stabilitásom… ekkor konfirmáltam.. És egy év múlva megajándékozott Isten a harmadik gyermekemmel. Levisz és fölvisz bennünket - bizony létezik sorsszerűség.

A szabad akarat is nagy ajándék, de nagy bátorságot igényel. Nem hallom mindig, hogy mondaná, merre menjek. Gyermekkorom óta állandóan változtatok. 35 év alatt 6 kiváló munkahelyem volt. Gyakran kellett döntenem, hogy maradok, vagy megyek, és valami azt mondta, hogy “menj!”. Teljes élet, komplikált élet van eddig mögöttem, de semmit nem bántam meg. Most érzem először, hogy most már kicsit pihenhetek is. A soron következő házi feladatom, hogy egyesítsem a családomat úgy, hogy közben itthon is dolgozhassak. A család egyik fele 10.000 kilométerre van tőlünk 6 éve.

- Gyermekkorod óta jellemző rád a szorgalom. Fontos tulajdonság ez?

Igen. Másként el sem tudom képzelni az életemet. Szeretem szépíteni a világot, boldog vagyok, hogy szeretek dolgozni. Talán a lusta emberre Isten nem néz olyan mosolyogva, mint a szorgosra, a tevékenyre, aki előbbre viszi a világot. Nem ítéli el a lustákat, de ha van értékrend, vagy mérték, a szorgalom fontos ebben. Én sajnálom a lustákat: micsoda üres élet! Társadalmi szinten már inkább hajlamos vagyok kritizálni a lustaságot, mert nem erény nem felseperni a járdát, nem lenyírni a füvet, nem felszedni az eldobált csikkeket a strandon… Az “így is jó” attitűd nekem nem szimpatikus - én meg azoknak nem vagyok szimpatikus, akiknek ezt szóváteszem.

- Milyennek látod a mai világot és a magyarokat?

Nem tudok pozitívat mondani. Szétesett, dekadens világ. A klasszikus értékek, amikben meg tudunk kapaszkodni - a család, a konvencionális életmód, a hittel megkötött és kompromisszummal leélt házasságok…- darabokra tépődtek. Hogy mi magyarok miben bízunk, nem tudom, mert a negativizmus gyilkol. Semmi sem jó, semmi sem elég. Hiába kaptunk egy óriási szellemi szabadságot, újra rabok lettünk. A pénz rabjai. Ahogy a kesernyés vicc mondja: “kimentek a tankok, bejöttek a bankok…”

A tanult, idealista észak-amerikai értelmiség egy letisztulásban bízik az ezredforduló után. Mostanság - már mintegy 10 éve - a Sátán teljes kapacitással dolgozik: háborúk, gyilkolás, természeti katasztrófák…

- Milyen kiutat látsz?

A szépséget kell megmutatni! Minden este sugároznék egy nők által készített alternatív híradót is, melyben csak örömteli dolgok szerepelnének: hogy megszületett egy kisbaba, hogy beültették virággal a Múzeumkertet… Teljesen természetellenes viselkedés az, hogy úgy megyünk el a szépség mellett, mintha az nem is lenne méltó egy szóra sem... csak a rút, a közönséges, a megbotránkoztató… azok érdemlik a szót. Nagyon rosszirányú a gondolkodásunk. Na és a ZENE! Újra tanítani kellene minden osztályban. Minden reggel Vivaldival vagy más szép zenével kezdeni a napot: üljünk le, hallgassunk, s ha tudunk - imádkozzunk. Engedjük be a művészet szépségét. De most nem ilyen világban élünk.

- Kodály elképzelése, hogy az értékes zene a mindennapok része legyen, miért nem valósult meg?

Mert kificamodott a világ Kodály halála óta. Az elanyagiasodás, a technicista “fejlődés”, a tévé és a computer divatja, a mindenáron való racionálás… ez mind inkább hátrafelémenet, mint előre. Azonkívül míg egy nyugati zenepedagógus ragyogóan él - úgy, mint egy jól menő ügyvéd -, addig a magyar pedagógus egy szolga. Nincs becsülete. Az iskolában egy csomó felesleges információt tanítunk a gyerekeknek, ugyanakkor fontos tárgyak nem is léteznek. Nincs “Kommunikáció”, “Erkölcstan” csak egyre a ráció, a materialista szféra felé “haladunk”. Én ezt nem tartom haladásnak. Nem szeretem a rációt. Abból lesznek a háborúk. Az intuíció, a megérzés sokkal fontosabb. No és az empátia. Ezért kellene, hogy a világban sokkal nagyobb szerepet kapjanak az érzékeny, művelt nők is.

Aztán a mai ember türelmetlen. A gyerekek sem tudnak 15 percnél tovább nyugodtan ülni a padban. Szórakoztatni kell őket, nem szeretik a csendet sem. Sajnos nem jó az élethez való viszonyunk, nem jó a kommunikációs kultúránk. Vidéken még sokkal jobb a légkör, de Budapest erősen neurotikus.

Muszáj idealistának lenni, előre nézni és fölfelé: ott mindig van egy kis csillag. Konfuciusz mondja: ne a sötétséget szidd, hanem gyújts egy gyertyát! Én hozzátenném, ám szidjad, de rögtön adjad a terápiát is. Mindenre van megoldás, optimistának kell lennünk, mert különben nem érdemes felkelni az ágyból. Ha tényleg belegondolnánk abba, hogy mi van körülöttünk, akkor nem tudnánk se zenét tanítani, se újságcikket írni.

Azt mondják, az emberiség 90%-a teljesen közönyös, 8% kicsit odafigyel, változtatgat, és van 2%, a megszállottak, akik vállalják, hogy kinevetik vagy irigylik őket… de ők viszik előbbre a világot.

- Mit nyerhetnénk a zene által?

A zenemű egy nálunk tehetségesebb, nagyobb, kreatívabb ember műalkotása. Ha hallgatjuk, nézzük, elemezzük, rájövünk, hogy mi milyen kis szerény képességű emberkék vagyunk. Kiszedi belőlünk a dölyföt, a gőgöt, az egocentrizmust - alázatosságra tanít. Elámulunk és megváltozunk.

A zene a legemocionálisabb dolog: bemegy a fülünkbe és azonnal lecsorog a szívbe. Mossa, puhítja mint egy lelki balzsam. Aki ki van szikkadva, azt bepermetezi, aki haragjában vergődik, megnyugtatja. A zene szerepe korlátlan, de adagolni kell első elemitől az egyetem utolsó évfolyamáig.

NÉVJEGY:

Bartalus Ilona zenepedagógus: Köröcstarcsán született. 8 évesen tehetségét felfedező énektanára két népdalfeldolgozás vezénylését bízta rá. 12 évesen Békés-Tarhosra került Gulyás György híres énekiskolájába. A Liszt Ferenc Zeneakadémián tanult tovább. Negyedéves korában a Szilágyi Erzsébet Gimnázium karnagya, tanára lett. Diplomázás után a Lórántffy utcai Zenei Általános Iskola tanár lett. Állandó bemutatótanítások kihívásának kellett megfelelnie a hazai és külföldi vendégek előtt, akik a Kodály-módszert akarták látni a gyakorlatban. 26 éves korában egy ilyen alkalom után kérték fel a kanadai torontói egyetemre 900 zenetanár képzésére. Hat év után tért haza. Nyaranta külföldön tanított. 30 évesen elfogadta a londoni egyetem (Kanada) 2 éves meghívását, ahol végül 6 évig dolgozott. Hazatérése után tanított a Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskolában, a Liszt Ferenc Zeneakadémián, és rendszeresen készített zenei ismeretterjesztő műsorokat a Magyar Televízió felkérésére. 1985-ben 10 évre újra Kanadába ment tanítani (Viktória). A magyarországi változások hírére újra hazatért. Férje 35 éve Janota Gábor, a nemzetközi hírű fagottművész. Gyermekeik Zsófi, Márton és Orsolya.

Pedagógusi munkája alatt közel 11.000 tanítvánnyal ismertette és szerettette meg a zenét. 26 éves kora óta több mint 80 zenei műsort készített az MTV-nek és a Duna Tévének, melynek zenei vezetője.

1999 JÚLIUS, MEZŐKOVÁCSHÁZI HÍRLAP

(ÖNKORMÁNYZATI LAP)

CIKK SZERZŐJE: MIKITÉNÉ KISS KATALIN (Főszerkesztő)