Zenepedagógiai délelőtt

Beszámoló a szegedi Vántus István Kortárszenei Napok egyik rendezvényéről (2016. XI. 22.)

XLVI. évfolyamához érkezett az 1971-ben alapított szegedi kortárszenei rendezvénysorozat, amely méltán viseli Vántus István nevét. A zeneszerző emlékét, akit már életében „Szeged zeneszerzője”-ként emlegettek, egykori ismerői-ismerősei (rokonai, barátai, kollégái és növendékei) emlékezetén túl ez a négynapos program is hivatott életben tartani. Elsődleges módja munkássága továbbéltetésének természetesen kompozícióinak (lehetőség szerinti) rendszeres hangzó életre keltése lenne, de ilyesmi sem a Tegnap, sem a Ma szerzőinek nemigen jut osztályrészül. Mindenesetre nem kevés, hogy Vántusról (zenei és zenei közéleti munkásságáról) rendelkezésre állnak kiadványok (köztük Illés Mária doktori munkája). A tárgyi feltételek tehát többé-kevésbé adottak, s hogy példaadó lelkesedése nem merült feledésbe, annak ékes bizonyítéka, hogy a rendezvény sikere érdekében megannyi intézmény részt vállal. Ráadásul oly módon, hogy a sok bába között nem vész el a gyermek!

A szokásos (egyébként jutányos áru) hangversenyek mellett számos ingyenes rendezvény kínál ismereteket, tanulságokat és élményeket az érdeklődőknek, többnyire a délutáni-esti órákban. Az általam hallott zenepedagógiai délelőttnek a SZTE JGYPK Ének-zene tanszéke adott otthont, az oktatási program részeként.

„Zenepedagógiai délelőtt” – a cím egyszerre konkrét és mégis talányos. Pedagógiai célú művek kerülnek előadásra, diákok-tanárok tolmácsolásában, netán növendékek munkái? Konkrétsága ellenére sok minden „belefér” – olyannyira, hogy aki végigolvasta a műsort, az ellenkező oldalról közelíthette meg az immár leszűkítőnek érzett címet.

Sajnos, hagyománya van annak, hogy csak az esti hangversenyekről tartalmaz ismertetést a műsorfüzet - pedig nem lett volna haszontalan, hiszen hol a művekről, hol a szerzőkről és/vagy előadókról lehetett volna olyan naprakész adatokat-információkat közölni, amelyek figyelemfelkeltőként hathattak volna.

A sztárolás legkisebb szándéka nélkül, érdemes lett volna rámutatni Sallay Gergely sokoldalúságára (hogy szegedi diáktársai és tanárai számára nyilvánvaló, az nem mentesíti a tény dokumentumigényű regisztrálását). Mindenesetre, a figyelmes érdeklődőnek feltűnhetett, hogy ő a szerzője egy Ave Mariának, amelynek megszólaltatásában gitárosként vesz részt, és ugyanő énekli Pilinszky János versének dallá zenésítését, a szerző, Kiss Ernő zongorakíséretével. S ami a műsorból nem derült ki, csupán látványként: az ő irányításával énekelte a MA I. évfolyam hallgatóiból alakult alkalmi kisegyüttes Ránki György Nyelvtörő kánonját.

A „Négy négykezes” bemutatója után Láng István az előadókkal,
Fittler Katalinnal és dr. Dombiné dr. Kemény Erzsébettel

A műsorban olvasható, hogy Láng István Négy négykezes zongoradarabja (Lépegető, Változó ütem, Beszélgetés, Harangozó ritmusok) ősbemutatóként csendült fel, de arra nem derült fény, hogy Fehér György Miklós Petőfi-megzenésítése, a Te voltál egyetlen virágom mindössze két héttel korábban került először közönség elé Budapesten. Dr. Maczelka Noémi pedig, a JGYPK művészeti intézetének vezetője, feltehetőleg magyarországi bemutatóként zongorázta Maros Miklós Szonátájának nyitótételét. Erre az igényes, zenepedagógiai besorolását tekintve mindenképp művészképzős anyagra rímelt a műsorzáró számaként Soproni József két prelúdium és fúga tételpárja, Ábrahám Mariann tolmácsolásában (akinek nevéhez fűződik a teljes ciklus bemutatása). Zongoraművek szerzőjeként került még a műsorba Huzella Elek, Balassa Sándor és Kocsár Miklós neve (Joóbné Czifra Éva illetve Dombiné Kemény Erzsébet tolmácsolásában), Beischer-Matyó Tamás 23. zsoltára volt a nyitószám (a SZTE JGYPK Argenteus Vegyeskarát Kovács Gábor vezényelte), s több diáknak módja nyílt, hogy más hangszeres előtanulmányaikat kamatoztassa (Horváth Barnabás hegedűduóiból hallottunk, valamint Tóth Péter zongorakíséretes hegedűdarabját, a Keringőt).

A Hattyas u. 10. szám alatti épület 8103-as terme délelőttre koncertteremmé lényegült át, s a diákok a zenének köszönhetően kicsit kilendülhettek a hétköznapokból. Csak remélni lehet, hogy kedvet kaptak a Vántus István Kortárszenei Napok egyéb rendezvényeihez, és személyes élményeik arra sarkallják őket, hogy keressenek maguknak játszanivalót a legújabb-kori kompozíciók világában is.

Az érdeklődés: részlegesen mérhető. Mert egy-egy új impulzus hatása csupán később mutatkozik meg, s egy-egy élményforrás visszakeresésére sincs mindig mód. Talán az oral history egyes adalékaiban felbukkannak emlékek, amelyek azt támasztják alá: a zeneművek hangzó életre keltése sohasem felesleges; általa értékes darabok menthetők ki a feledés süllyesztőjéből – de legalább annyira hasznos az a többlet-tudás is, amelyre kizárólag sok-sok zenehallgatással lehet szert tenni, amikoris ki-ki, legalábbis saját maga számára, képes minősíteni kompozíciókat, és mind tudatosabb zenehallgatóvá válni.

Fittler Katalin