FESZTIVÁLAKADÉMIA BUDAPEST - 2017

A NAGY TALÁLKOZÁSOK HETE

 

2017. június 10-16.

Liszt Ferenc ZeneakadémiaPesti VigadóÁdám Jenő Zeneiskola,

Régi ZeneakadémiaSzéchenyi Fürdő

 

 

A Fesztiválakadémián idén is jelen lesznek a műfaj világszínvonalú előadói, külföldi és hazai kiválóságok. Egy héten át koncertek, nyilvános mesterkurzusok és előadások, hangversenyek várják az érdeklődőket. Az eseményekhez újonnan kapcsolódik egy nemzetközi hegedűverseny és lesz pedagógustalálkozó is. A jubileumi év tiszteletére a fesztivál programját mélyen áthatja Kodály Zoltán öröksége, művei felcsendülnek a koncertek mellett a mesterkurzusokon, hegedűversenyen is.

 

A Kelemen Barnabás és Kokas Katalin hegedűművészek által alapított Fesztiválakadémia Budapest törzsközönsége már tudja: ez a hét reggeltől estig ellenállhatatlan programokkal hozza lázba a zenerajongókat. Az idei rendezvény nagykoncertjein valódi sztárszólisták lépnek majd együtt színpadra, hallhatjuk többek között Shlomo MintzKomlósi Ildikó, Nógrádi Gergely, Vilde Frang, Aleksei Semenenko, ifj. Sárközy Lajos, Mácsai Pál, Shai Wosner, Jonathan Cohen, Balog József, Andreas Brantelied, José Gallardo, Nemes Balázs, Rácz Zoltán, Knut-Erik Sundquist, Maxim Rysanov, Garreth Lubbe, és Fenyő László, Kokas Dóra, játékát, fellép a Kelemen Kvartett, Szabó Dénes a Cantemus Kórussal, a Söndörgő Együttes és Pál István Szalonna és bandája, Sárközy Lajos és Zenekara is. 

 

Kodály Zoltán zenepadagógusi és zeneszerzői munkássága mélyen áthatja a Fesztiválakadémia programját, a jubileumi év alkalmából Kodály művei felcsendülnek az előadásokon, a koncerteken és az I. Nemzetközi Fehér Ilona  hegedűversenyen is. A tavalyi Fesztiválakadémia egyik emblematikus művészének, Kocsis Zoltánnak emlékét olyan művekkel idézik majd meg, amelyek szívéhez nagyon közel álltak s a művészeti vezetőkkel többször is előadtak. Ilyenek lesznek többek között Stravinsky A katona története, vagy Richard Strauss Metamorfózis című kompozíciója.

 

Napközben folyamatosan zajlanak a mesterkurzusok, melyekre a világ minden tájáról varjak a zenét tanuló zeneiskolás, középiskolás es egyetemista diákokat, hegedűs, brácsás, csellista, zongorista, klarinétos, fuvolista, nagybőgős és énekes hallgatókat.

 

A Fesztiválakadémia hetében megrendezik Magyarország első korosztályos nemzetközi hegedűversenyét is: az I.  Fehér Ilona Nemzetközi HegedűversenytA 8 és 18 év közötti fiatalok öt korcsoportban mérik össze tudásukat.  A zsűri elnökséget maga Shlomo Mintz vállalta, aki Izraelben Fehér Ilona tanítványa volt. A verseny gálakoncertjét a Vörösmarty utcai Régi Zeneakadémián rendezik.

 

A fesztivál ötletgazdái és művészeti vezetői, Kokas Katalin és Kelemen Barnabás hegedűművészek nagyon fontosnak tartják és szívükön viselik a legkisebbek tanítását, zenei nevelését. Ennek jegyében kerül sor a Halász Ferenc akkreditált Pedagógus Találkozóra. Ezen öt világhírű hegedűtanár −  a Fehér Ilona Hegedűverseny zsűritagjai: Shlomo Mintz (Izrael), Mimi Zweig (USA), Hyuna Kim (Korea) Sebestyén Katalin (Belgium) Szily Éva és Dénes László − tartanak előadásokat és bemutató órákat, hazánk alap- és középfokú képzésében dolgozó pedagógusai számára. A pedagógus továbbképzésre jelentkező zenetanáraink is jelentkezhetnek mesterkurzusra; a fesztivál kamaracsoportokba osztja be őket.

 

Kodály Zoltán felkérésére dr. Kovács Géza kidolgozta az "egészséges zenész életmódprogramját", melyet a Zeneakadémián Kadosa növendékként végzett, dr. Pásztor Zsuzsanna,  a Kovács-módszer szellemi örököse, egyetemi tanára fogja nap mint nap átadni a kurzusra jelentkező diákoknak, pedagógusoknak és az érdeklődő közönségnek.

 

A matinékoncerteken, amelyeket a Zeneakadémia Solti termében és a Vigadó Sinkovits Imre kamaratermében szerveznek, a mesterkurzusok diákjai együtt lépnek fel a Fesztiválakadémia művészeivel. Fazekas Gergely művészettörténész reggeli zenetörténeti előadásain ezúttal is közelebb kerülhetünk a hangversenyeken felcsendülő művekhez és szerzőikhez.

 

Lesz egy igazán különleges és egyedülálló hangverseny is: a Széchényi Fürdőben többek között Händel Vízizenéjét hallgatva lehet része felejthetetlen élményben az exkluzív bérletet vásárló érdeklődőknek. 

 

Minden napra jut egy előadás. Kelemen Barnabás és Fenyő László például a Kodály-év alkalmából, Kodály Zoltán Hegedű-cselló duóját adja elő és saját gondolataikat is megosztják a művel kapcsolatban, Atar Arad izraeli brácsaművész, zeneszerző saját műveinek magyarországi bemutatóját tartja meg s elemzi azokat, csakúgy Shlomo Mintz egy kamarazenekari darabját vezényli először Magyarországon!

 

Izgalmas kihívásra készülhetnek azok a civil foglakozásúak – ügyvédek, orvosok,  stb. – akik hivatásuk mellett kedvtelésből, de rendszeresen muzsikálnak. A fesztivál művészei és pedagógusai ugyanis számukra is tartanak mesetkurzusokat és a Vigadó Makovcz termében saját koncertet is adhatnak!

 

A közönség sem csupán hallgatóság! Ugyanis a Nyíregyházi Cantemus Kórus vezetői az esti koncertek előtt a koncertteremben két Kodály művet tanítanak meg a Nagyérdemű hallgatóságnak. Melyet a zárókoncerten együtt énekelnek majd a művészekkel!

Mert: "Legyen a Zene Mindenkié!"

 

A Fesztiválakadémia Budapestre szóló bérleteket március közepén kezdik árusítani.

 

www.fesztivalakademia.hu

 

További információ:

Adonyi Adrienn

06/30 487 51 31

adrienn.adonyi@gmail.com

 

 

 

A 2017. június 10-16. között megrendezésre kerülő hangversenyek műsorainak, közreműködőinek tervezete

Művészei igazgatók: Kokas Katalin, Kelemen Barnabás

 

 

2017. június 10. 19:45 – Zeneakadémia Nagyterem

Johannes Brahms: Brácsadalok

Közreműködik: Komlósi Ildikó – ének, Kokas Katalin – brácsa, Shai Wosner – zongora

Richard Strauss: Metamorfózisok

Közreműködik: Aleksei Semenenko, Kokas Katalin – hegedű, Gareth Lubbe, Atar Arad – brácsa, Fenyő László, Kokas Dóra – cselló, Knut Erik Sundquist – nagybőgő

---

Szabó Soma: Harangjátékok

Kodály Zoltán: Ave Maria

Közreműködik: Vigh Andrea – hárfa, Cantemus kórus Nyíregyházáról

Igor Sztravinszkij: A katona története

Közreműködik: Mácsai Pál – színművész, Kelemen Barnabás – hegedű, Knut Erik Sundquist – nagybőgő, Thorsten Johanns – klarinét, Jankó Attila – fagott, Nemes Balázs – trombita, Káip Róbert – harsona, Rácz Zoltán – ütőhangszerek

Vezényel: Maxim Rysanov

 

 

2017. június 11. 19:45 – Zeneakadémia Nagyterem

Franz Schubert: C-dúr Fantázia, D. 934

Közreműködik: Vilde Farng – hegedű, José Gallardo – zongora

Kodály Zoltán: Énekszó, op. 1. dalciklus - részletek

Közreműködik: Komlósi Ildikó – ének, Balog József

---

Maurice Ravel: Lúdanyó meséi – négykezes változat

Közreműködik: Shai Wosner és Balog József - zongora

Ludwig van Beethoven: F-dúr „Razumovsky” vonósnégyes, Op. 59. no. 1.

Közreműködik: Kelemen kvartett

 

 

2017. június 12. 15:30 – Régi Zeneakadémia, vagy Vigadó Solti terem

Johannes Brahms: A-dúr zongoranégyes op. 26

Közreműködik: Vilde Frang – hegedű, a kurzusok résztvevői

 

 

2017. június 12. 22:30 – Széchenyi fürdő

Barokk áriák

Közreműködik: Anna Reinhold – ének

Georg Frideric Handel: Vízizene

Vezényel: Jonathan Cohen

 

2017. június 13. 15:30 Vigadó – Solti terem

Matiné koncert

 

 

2017. június 13. 19:45 Vigadó – Díszterem

Lajtha László: Három noktürn énekhangra fuvola, hárfa és vonósnégyes kísérettel, op. 34 12’

Közreműködik: Anna Reinhold – ének, Ittzés Gergely – fuvola, Vigh Andrea – hárfa, Mikhail Ovrutsky, Homoki Gábor – hegedű

Kodály Zoltán: Hegedű-cselló duó

Közreműködik: Kelemen Barnabás – hegedű, Fenyő László - cselló

---

Claude Debussy: Cselló-zongora szonáta

Közreműködik: Mon Puo Lee – cselló, Balog József - zongora

George Enescu: Oktett, op. 7.

Közreműködik: Vilde Frang - hegedű

 

 

2017. június 14. 17:00 – Vigadó

Gerzson kiállítás megnyitó

J. S. Bach: Goldberg variációk – részletek

Közreműködik: Kelemen Barnabás – hegedű, Maxim Rysanov – brácsa, Kokas Dóra - cselló

 

 

2017. június 14. 19:45 – Régi Zeneakadémia

Gálakoncert, beszéd Vigh Andrea és Hoppál Péter

Közreműködnek a verseny győztesei

Gabriel Fauré: Fantázia, op. 79

Közreműködik: Kelemen Barnabás – hegedű, Vígh Andrea - hárfa

 

 

2017. június 15. 15:30 – Vigadó, Solti terem

Matiné koncert

 

2017. június 15. 19:45 – Vigadó Díszterem

Zenék a nagyvilágból, Népek zenéi

Söndörgő, Pál István „Szalonna” Délszláv népzene

Bartók Béla: V. vonósnégyes – Scherzo, Alla bulgarese

Közreműködik: Kelemen kvartett

Kelemen Barnabás, José Gallardo tangókat játszanak

Sárközi Lajos és zenekara: Magyar cigányzene

Johannes Brahms: g-moll zongoranégyes, no. 1 op. 25. – IV. tétel Alla zingarese

Közreműködik: Kelemen Barnabás – hegedű, Kokas Katalin – brácsa, Fenyő László – cselló, Balog József – zongora

Georges Bizet-Pablo de Sarasate: Carmen – részlet

Közreműködik: Komlósi Ildikó – ének, Sárközi Lajos – hegedű, José Gallardo – zongora

---

Nógrádi Gergely a Frankel zsinagóga kántora eredeti zsidó énekek

Ernest Bloch: Nigun

Közreműködik: Kelemen Barnabás

Maurice Ravel: Kaddish

Közreműködik: Kelemen Barnabás – hegedű, Shai Wosner - zongora

Sárközi Lajos: Summertime

Maurice Ravel: Hegedű-zongora szonáta – részlet Blues

Közreműködik: Kokas Katalin – hegedű, Balog József - zongora

Bartók Béla: Kontrasztok

Közreműködik: Kokas Katalin – hegedű, Thorsten Johanns – klarinét, Shai Wosner – zongora

Pál István Szalonna és zenekara: magyar-román népzene

Bartók Béla: Román népi táncok

Közreműködik: Kelemen Barnabás – hegedű, Balog József - zongora

 

2017. június 16. 15:30 – Vigadó Solti terem

Matiné koncert

 

2017. június 16. 19:45 – Vigadó Díszterem

Johann Sebastian Bach: d-moll kettősverseny, BWV 1043

Közreműködik: Shlomo Mintz, Kelemen Barnabás – hegedű, és a Fesztiválakadémia művészeiből és diákjaiból alakult zenekar

Johannes Brahms: Klarinét kvintett, op. 115

Közreműködik: Thorsten Johanns – klarinét, Kelemen kvartett

---

Shlomo Mintz: Ouverture "An anthem of an unknown nation"– magyarországi bemutató

Közreműködik: a Fesztiválakadémia művészeiből és diákjaiból alakult zenekar

Vezényel: Shlomo Mintz

Pjotr Iljics Csajkovszkij: Firenzei emlék

Közreműködnek a Fesztiválakadémia művészei

 

KODÁLY MŰVEK KÖZÖS ÉNEKLÉSE