HOLLÓS KORVIN LAJOS*
Kései gyászbeszéd
Kuti Sándor zeneszerző, karnagy**
Tizenkét éves voltál, én tizennégy,
hogy kézen fogtál félszegen és szótlanul
a Dunaparton, úgy
vezettél
egy földbesüppedt, homályos szobába,
penész-szagot lehellő,
omlatag
falak közé, hol minden szürke volt, csak
anyád arca sárgállott, mit avar...
Mi is csillagtalan mélységben éltünk,
de oly sivár, oly értelmetlen, oly
reménytelen nyomort még én se láttam,
(vagy úgy lehet, hogy ennen nyomorát
megszokta a szegény s nem látja már?)
Kifosztott csontváz-bútorok között
meggyujtottad a petróleumlámpát
s némán ültél a rokkant zongorához,
mely rég feledte hangját, s mint a holdtól
viszolygó eb s a párzókedvü
macska,
vonított és nyivákolt – Beethovent,
áttetsző, hosszú ujjaid nyomán...
Így szóltál hozzám, mert beszélni
már akkor is csak muzsikában tudtál,
akár később, Dohnányi s Bartók
hű s kedvelt tanítványaként, majd
mint kommunista karmester és zeneköltő,
ki gyujtó dallamokkal
koszorúztad
verseimet, és munkáskórusokat
oktattál énekkel harcra, mert
fegyvered is a zene volt, s esetlen,
szelíd külsőd mögött a forradalmár
titánok hangján zengett csatadalt,
mígnem halálba mart a megveszett kor...
Testemmel védtem volna testedet
a puskatustól, mellyel farkasokká
vadult keretlegények holtra vertek
valahol északon... Lidércnyomásos
álmaim ma, tizenhat év után is
rémlik az arcodat eltorzító
rettenetet s a torkodon
véreddel kiszakadt üvöltést,
első s utolsó hangos szavadat,
hogy én gyötrődjem, ki mindezt nem is
láttam-hallottam – míly
törvényszerű ez! –
a gyilkosok helyett, akik bizonnyal
rég elfeledtek, nem tudván felőled
akkor se többet, annyit csak, hogy egy
vagy a kiirthatók közül...
S mert oly falánk, oly telhetetlen
halál eladdig még nem járt a földön:
egy légibomba minden művedet
úgy elsöpörte otthonoddal együtt,
hogy hangnyi emlék sem maradt Belőled.
Ekként pusztítottak el kétszeres
és végleges halállal,
s oly nyomtalanul, mint kit anyja meg se
szült...
Álljon e vers íly
nyersen: csiszolatlan,
derékbe tört sírkőként ismeretlen
sírod fölött, tér helyett az időben,
szent művész és kerúbi
harcos:
Kuti Sándor,
hogy neved éljen legalább, amíg lesz
emlékezet, mely szavamat megőrzi.
További írások a fenti tárgyban:
Eltiportak feltámadása. Hollós Máté
beszélgetése Kőry Ágnessel a holokauszt-áldozat
magyar zeneszerzők újrafelfedezéséről (Parlando,
2009/1.)
In memoriam. Holokauszt-áldozat magyar zeneszerzők
(Múlt és Jövő, 2000/2.)
Dr.
Bársony Péter:
A vészkorszak magyar muzsikus áldozatai (Eltűnt művészek, meggyilkolt
szerzők) Arvo Pärt:
Spiegel im Spiegel c. zenéjével kísért emlékfilmmel (pdf) (Parlando 2015/4.)
Dr.
Kovács Ilona:
Egy ismeretlen zenekritikus: Weiner László zenei jegyzetei 1934-ből (pdf) (Parlando 2015/4.)
Kocsis
Katalin: A
vészkorszak nagykanizsai zeneművész áldozatai (Parlando, 2015/4.)
- Pásztor Irma
(1894-1944) zongoratanár
- Pauk Anna (1910-2000) énekművész-tanár
- Büchler Margit zongoratanár (1914-1944)
- Strém Kálmán (1934-2005) szociológus, hangversenyrendező,
zenei író