DR. FAZEKAS ÁGNES*
Polgári
dalos mozgalom Magyarországon a 19. században
3. rész
Dalárünnepélyek
Az országos Dalárünnepély megrendezését Halász József, a szekszárdi dalegyesület vezetője vetette fel 1863-ban, a Zenészeti Lapok hasábjain. Lelkes és hazafias felhívást intézett az ország valamennyi dalegyletéhez és dalárdájához, hogy vegyenek részt a Sopronban megrendezendő első magyar Dalárünnepélyen. Kezdeményezése azonban nem talált túl nagy visszhangra. Az 1863-ban megrendezett soproni Dalünnepélyen csak kevés magyar kórus vett részt, az együttesek főként a szomszédos Ausztriából érkeztek. Az első magyar kórustalálkozó még váratott magára.
Az első Dalárünnepélyt a Pécsi Dalegylet rendezte1864-ben. A felhívás az ország valamennyi dalárdájához és dalegyletéhez szólt, meghívva őket zászlójuk ünnepélyes felszentelésére. A Wachauer Károly által vezetett Pécsi Dalegylet addigra már komoly múlttal rendelkezett. 1863-ban nagy sikerrel szerepeltek Eszéken az ottani dalegylet zászlójának felszentelésén, s talán ez adta az ötletet, hogy az ő zászlójuk felszentelésének ünnepére meghívják az ország összes dalegyletét.
Zászlószentelés Pécs 1864
A pécsi találkozóra az ország valamennyi részéből érkeztek kórusok. Az ünnepségen tizennyolc együttes vett részt, ám közülük csak öten versenyeztek (néhány dalárda küldöttséggel képviseltette magát). A zsűri tisztségét a közönség látta el és szavazatával a Pécsi, illetve az Aradi Dalárdát kiáltotta ki győztesnek.
Az első dalos-találkozó fényes keretek között zajlott. 1864. augusztus 14-én este a Széchenyi téren mutatkozott be a Pécsi Dalárda, ezt követően szerenádot adtak a zászlóanya, Majláth Györgyné Prandau Stefánia bárónő tiszteletére. Másnap reggel, augusztus 15-én vadászok zenekara járta be a várost ébresztőt fújva, majd a kórusok a közös próba után Volkmann Róbert D-dúr miséjét adták elő a pécsi Székesegyházban. Az együttesek később a Széchenyi térre vonultak, ahol a zászlószentelés ünnepségét tartották. Délben a Nemzeti Kaszinóban volt a díszebéd, délután pedig mindannyian kivonultak a Tettyére. Ezzel kezdetét vette az ünnepi díszhangverseny. A felállított pódium sajnos nem bírta el az énekesek súlyát és az a hangverseny közben leszakadt. Az ijedségen kívül azonban semmi nagyobb baj nem történt. Este fényes tűzijáték örvendeztette meg a közönséget, később pedig a kaszinóban folytatták a mulatozást.
Másnap délelőtt megbeszélést tartottak, melynek célja az volt, hogy határozatot hozzanak az évenkénti Országos Dalárünnepély megtartásáról. Parázs viták között zajlott a megbeszélés, de végül megegyeztek abban, hogy a következő dalünnepélyt Budán rendezik.
A második országos Dalárünnepély megrendezésére (1865) végül Pesten került sor. A felhívásra, amely a Zenészeti Lapokban jelent meg, új egyletek sokasága alakult vidéken és a fővárosban egyaránt. A szervezők a Dalárünnepélyt összekötötték a Pest-budai Hangászegyleti Zenede (később Nemzeti Zenede) ünnepi hangversenyével, melyet fennállásuk 25. évfordulójára rendeztek.
Az ünnepségeket előkészítő bizottság elhatározta, hogy a jubileumi hangversenyen Liszt Ferenc új művét, a készülő Szent Erzsébet legendát mutatják be. Ennek vezényletére magát Liszt Ferencet kérték fel, aki örömmel vállalta a felkérést. Báró Prónay Gábornak címzett válaszleve a Zenészeti Lapokban jelent meg magyar és francia nyelven. „Ama megtiszteltetés, melyben 1864. december 19-ről kelt levelében foglalt meghivása folytán részesültem, a legőszintébb hálára kötelez. Ha valaha e zenekölteményem kedvező fogadtatásban részesülne Magyarországban: felette boldognak érezném magamat.” (Zenészeti Lapok)
A pesti Dalárünnepélyre 43 dalárda jelentkezett. A zsúfolt program közös próbákat, hangversenyeket, vezetőségi megbeszéléseket tartalmazott. Augusztus 15-én bemutatták Liszt Szent Erzsébet oratóriumát, 17-én díszhangversenyt, 20-án pedig közös éneklést rendeztek a Városligetben. Augusztus 21-ére közgyűlést szerveztek, melynek célja a következő találkozó előkészítése volt. A bizottság a közös éneklésre Erkel Himnuszát, Liszt Harci dalát, Mosonyi Ébresztőjét és Mendelssohn A művészekhez című férfikari műveit választotta.
Liszt oratóriumát közel 500 énekesből és zenészből álló
együttes adta elő. Az augusztus 15-i Pesti Vigadóban megrendezett
nagyszabású hangversenyről Ábrányi számolt be a Zenészeti Lapokban.
Kétoldalas cikkében hosszasan méltatta az előadást és Liszt Ferencet. „Nagyszerű diadalt ült a zenemüvészet
Liszt Ferenc legújabb müvében, mely arra van hivatva, hogy mindent meghóditó
lánghatalmával bevilágitsa az egész világ művészeti egét… E rendkívüli
mű első előadása hazánkban történvén meg: a nagy zeneköltő
ebbeli honszerelme mindnyájunkat örök hálára kötelez s az általa aratott
dicsőségre, méltán lehetünk büszkék.” (Zenészeti Lapok)
Az augusztus 17-én tartott ünnepi díszhangverseny hatalmas siker volt. A Vigadóbeli hangversenyen Liszt vezényelt, ahol többek között Volkmann Ünnepi nyitánya, Händel Messiásának Alleluia részlete, a Rákóczi induló és a Dante szimfónia hangzott el.
A dalegyletek augusztus 20-án mutatkoztak be a Városligetben. Többségük 18-án érkezett Pestre, díszes lobogókkal és festői magyar öltözetekben. 19-én Erkel vezényletével közös próbát tartottak s a jól felkészült kórusok kivívták Liszt elismerését, aki ezen a próbán is megjelent. Az előadás napján a kórusok a Vigadóban gyülekeztek és onnan vonultak át a helyszínre. Az úton hatalmas tömeg kísérte a menetet, taracklövések jelezték az indulást és katonai zenekar kísérte a kórusokat.
Pest, Városliget 1865
A hangversenyen hatalmas tömeg volt. A dobogót azonban túl alacsonyra építették, így a fellépőket csak kevesen láthatták. Sajnos a szabadtéri akusztika is megzavarta az előadókat, ennek ellenére a közös számok jól sikerültek. A közönség lelkesen ünnepelte a kórusokat és a karnagyukat, Erkel Ferencet.
Másnap, augusztus 21-én a dalegyletek képviselői közgyűlést
tartottak és a bizottság a következő évi dalárünnep helyszínéül (1866) „az aradi dalárda elnöke Vajna Miklós lelkes
és vendégszerető meghivására, egyhangu lelkesedéssel Arad városát tüzte
ki”. (id. Ábrányi Kornél: Az Országos Magyar Daláregyesület negyedszázados
története)
Az aradi találkozó az 1866-os év zaklatott politikai helyzete miatt (osztrák-porosz háború, illetve országos kolerajárvány) elmaradt. A harmadik országos találkozóra csak 1867 augusztusában kerülhetett sor, melynek megtartása a koronázási ünnepségek miatt került veszélybe. A Kiegyezés befejezéseként 1867. június 8-án Ferenc Józsefet ünnepélyes keretek között királlyá koronázták Pesten és ez alkalomból az Egyetemi Dalárda felhívást intézett az ország valamennyi kórusához, hogy képviseltessék magukat akár testületileg, akár egyénileg is az ünnepségen. A koronázási ünnepségek teljesen elvonták a figyelmet az aradi találkozóról és május elejére csak néhány kórus jelezte részvételét. Ábrányi mindent elkövetett, hogy az aradi találkozót megtartsák. A Zenészeti Lapokban több hasábon keresztül érvelt az aradi találkozó mellett, hiszen ezen a találkozón akarták az Országos Magyar Daláregyesület alapszabályait megtárgyalni. Végül az aradi Dalárünnepélyre 43 kórus jelentkezett. A találkozó bár sikeresnek volt mondható, színvonalában nem érte el az 1865-ös fővárosi ünnepségeket.
A kórusok 1867. augusztus 9-én érkeztek Aradra. A vonatnál már várta őket az Aradi Dalárda és a rövid üdvözlőbeszédek után a kórusok kibontott zászlókkal vonultak végig a városon. Másnap Kunert Ede vezetésével tartották a közös művek próbáját. A katonai lovarda, amely a próba helyszínéül szolgált elég tágasnak bizonyult a közel 600 énekesnek. A közös művek (Egressy Szózat, Mosonyi Dalárének, Reitz Ónémet csatadal) próbája jól sikerült. Délután az egyletek képviselői megbeszélést tartottak, amelynek témája az Országos Daláregyesület létrehozása, illetve a következő találkozó megszervezése volt.
Augusztus 11-én szentmisével kezdődött a Dalárünnepély. Ezt követően az egyletek díszes külsőségek között a templomtérre vonultak, ahol megkezdődött az Aradi Dalegylet zászlójának szentelése. Az ünnepi beszédek elhangzása után a kórusok a ligetbe mentek ebédelni, s bár a bankett kissé kínosra sikerült (a város előkelőségei közül sokan nem vettek részt díszebéden), mégis sok köszöntő hangzott el. A hangverseny délután 6 órára volt kitűzve. Sajnos az eső elmosta az aznapi programot, ezért csak másnap kerülhetett sor a dalegyletek bemutatkozására.
Zászlószentelés Arad 1867
Augusztus 12-én, a közös művek előadása után kezdődött el a verseny. A szereplések sorrendjét húzással döntötték el, így a Budai Dalegylet énekelt elsőnek, a gyulai kórus pedig utolsónak. A 24 tagú zsűri között kevés volt a zenész, ezért a részrehajló ítéletek komoly feszültségeket okoztak. A Budai Dalárda nehezebb műveket énekelt, mint a szentesi, mégsem ők nyerték az első díjat. A karnagyok hamar belátták, hogy a versenyeket egészen más alapokra kell helyezni. A sértődések és elégedetlenségek ellenére Ábrányi sikeresnek ítélte a találkozót.
Az 1867-es találkozó legjelentősebb eredménye az Országos Magyar Daláregyesület az OMDE megalakulása és az alapszabályok megtárgyalása volt. Az egyesület létrehozását id. Ábrányi Kornél indítványozta, aki a megalakulástól, 1867-től egészen 1889-ig látta el az egyesület vezértitkári teendőit. Már a pécsi találkozó alkalmával (1864) felvetődött egy országos egyesület létrehozása, amely összefogja, irányítja, szervezi és rendezi a közös találkozókat, de a tervet akkor elvetették.
A kidolgozott alapszabályokat a Zenészeti Lapok közölte az aradi találkozó előtt, így az egyletek felkészülten vehettek részt a közgyűlésen. Komoly viták, nézeteltérések, heves szópárbajok jellemezték az OMDE, az Országos Magyar Daláregyesület magalakulását. Többen a központi irányítástól féltek, ezért ellenezték az országos egyesület létrejöttét, mások korainak ítélték annak megalakulását. A közgyűlés végül kevés módosítással elfogadta a benyújtott tervezetet és a jelenlévő 43 dalegylet közül 16 kórus jelentkezésével magalakult az Országos Magyar Daláregyesület. Az eredeti elképzeléssel szemben azonban nem szövetség, hanem egyesület alakult.
Az alapszabály részletesen foglalkozott az egyesület céljával, a tagság és a tisztségviselők kötelezettségeivel, meghatározta a közgyűlés és a központi igazgatói választmány teendőit, leírta az OMDE gazdasági működését. A cél egyértelmű volt: a magyar kultúra, a magyar nyelv ápolása, a magyar zene és művészet terjesztése. Ennek érdekében elhatározták, hogy kétévente országos találkozókat tartanak és a hangversenyek, díszelőadások után közgyűléseken vitatják meg az aktuális problémákat. Elnöknek Madarassy Pált, titkárnak id. Ábrányi Kornélt, pénztárosnak pedig Engeszer Mátyást választották. Az alapszabály az évek folyamán többször módosult, alapszellemében azonban nem tért el az 1867-ben megfogalmazottaktól.
(Forrás: id. Ábrányi Kornél: Az Országos Magyar Daláregyesület negyedszázados története, id. Ábrányi Kornél: Életem és emlékeim)
(A képek forrása: internet)