AKI KORCSOPORTJÁBAN MEGNYERTE A VIRTUÓZOK 2014. ÉVI
DÖNTŐJÉT
Boros Misi – a Virtuózok felfedezettje, 2016-os Junior Prima díjas
zongoraművész –önálló koncertjét 2016. november 15-én a Nemzeti
Filharmonikus Zenekar közreműködésével a Művészetek Palotájában
rendezték meg. Az est teljes zenei anyaga dupla CD-n is megjelent, ebből
az alkalomból született meg írásunk, és rendhagyó beszélgetésünk vele, s
szüleivel együtt, otthonában.
Boros Misi önálló koncertje a
MüPá-ban – werkfilm:
https://www.youtube.com/watch?v=e8jLCTgSlIU
A koncert kezdeten felhangzó Domenico Scarlatti két C-dúr
- mind a K. 159, L. 104, mind a 420, L.S. 2 számot viselő szonátája igazi
felütés, nemcsak a nyitás, hanem a zenei válogatás, az előadás tartalma,
koherenciája, struktúrája szempontjából.
Nem véletlen, hogy Scarlatti édesapja, Alessandro, annak
az ún. nápolyi iskolának a megalapítója, amely a 18. század legmeghatározóbb
zenei műhelyének számított, s így további korok stílusainak kialakulásaira
is formáló erővel bírt. Fia, a kis Domenico, ebben a zenei légkörben
nevelkedett. Életének második felében született híres 555 szonátájából e két
jelentős zenemű, – melyeknek lendületes, kicsattanó életvidámsága
máig lehengerlő –, Boros Misi
játékos előadási stílusában pedig ugyancsak igen friss. A „szonáta”
elnevezés azonban a ma kor hallgatójának igen megtévesztő is lehet. Így
elengedhetetlen műfaji, formai aspektusból elkülöníteni, a Scarlatti-féle
egytételes szonátát utódjától; a későbbi, bécsi klasszikusokhoz
köthető, többtételes, a közben kialakult szonátaforma szabálya szerint szigorúan
szerkesztett szonátától. Scarlatti ez alkotásaival nemcsak e zenei műfaj,
hanem a 19. század etűdjeinek alappilléreinél is markáns szerepet vállalt.
Scarlatti, mint V. János portugál király udvari karnagya, illetve a család,
Maria Barbara hercegnő zenetanára különös hangsúlyt fektetett a
hercegnő hangszertechnikájának fejlesztésére. Következésképpen szonátái, –
így e kettő is – jól „koncentrálnak” egy-egy előadói feladatra,
problematikára. Misi ezeket szem előtt tartva, a trilla, a merész hangköz-ugrások,
repetálások, a futamok technikai bravúrjainak eleget téve a zenei sodrásban,
tisztán és érthetően artikulálva, barokkos stílushűséggel tolmácsol,
játszik, lágy könnyedséggel a zongora klaviatúráját magabiztosan birtokolva.
Ami a folytonosságot illeti, Scarlatti nem vette körül
magát tanítványokkal, így reneszánsza is kissé váratott magára. Nem
meglepő, hogy az etűdjeiről híres Carl Czerny fedezte fel újra,
adta közre nyomtatásban Scarlatti 200 szonatáját, mintegy többlépcsős,
szellemi hidat teremtve a későbbi Chopin etűdökhöz.
A lemezen szereplő harmadik zongoradarab, Scarlatti
kortársának, Johann Sebastian Bachnak alkotása, az e-moll prelúdium és fúga
(BWV 855), Das wohltemperierte Klavier sorozatából. A két mester
feltehetően nem ismerte egymást, de egyes műveik feltűnő
rokonságot mutatnak egymással. A Das wohltemperierte Klavier prelúdiumai
többségükben szintén nem igazi előjátékok, Scarlatti szonátáihoz
hasonlóan, pedagógiai, zongoratechnikai célzattal – de a mindenkori szólista
nagy örömére – íródtak, olykor a klasszikus szonáta formájának korai
modelljeiként, előfutáraiként. Maga a Das wohltempertierte Klavier, arra a
„kiegyenlített hangolású zongorára” utal, amely Bach korában igazi újdonságnak
számított. A korábbi századokban elterjedt tiszta hangolást, a temperált
hangolás váltotta fel. Így Bach számára lehetőség nyílt a kromatikus
hangsor valamennyi dúr-és moll hangnemét sorra véve sorozatát megkomponálni,
meghirdetve egyes darabjaival minden egyes hangnem éthoszát. Innentől
kezdve a művek a „fényes D-dúr”, a „napsugaras A-dúr”, a „patetikus
c-moll, és a „démoni d-moll” jelzőkkel kerültek a zenei köztudatba.
Zenetörténeti érdekesség, hogy a különböző karakterű, jellemű
hangnemek hogyan befolyásolták további korok zeneszerzőit, zongoristáit.
Misi által érzékenyen, majd dinamikusan játszott e-moll prelúdium és fúga
különlegessége, hogy az eredetileg kifejezetten a zongorista bal kezére szánt
darab volt. Az átdolgozás során a bal kéz mozgó tizenhatodos szólama csupán
háttérfestő funkcióvá vált, teret engedve a középszólam valódi
kíséretének, s a felett éneklő szoprán áriának. A mester találékonysága,
és meglepetésszerű, váratlan fordulata a 23. ütemben érhető igazán
tetten. A lemezen Misi az addigi lassú Andante lírai énekét a Presto részbe
mindenféle előrejelzés nélkül, robbanásszerűen vezeti. A tempóváltás
zökkenőmentes, a Presto immár 2 szólamra redukálva vágtat a fúgába. A
kétszólamú fúga Misi szigorúan játékos billentyűs játékával, váltott
fúgatémákkal zakatol tovább a végkifejletbe.
Mondhatni, hogy megfelelő előkészítés,
bevezetés után, a következő negyedik darab már nevében és formájában is
„valódi szonáta”. Beethoven F-dúr szonátája, op. 10 No. 2 a kiforrott bécsi
klasszicizmus valamennyi stílusjegyét már magán viseli. Misi az első tétel
forgácsszerű mozaikjait, aprólékosan kidolgozva, fokozatosan építi
egymásra, míg a melléktéma C-dúr hármashangzatait melodikus kötöttséggel
fűzi össze, a főtémával kontrasztba állítva. A záró téma izgalmas,
fergeteges, feszítő hangkavalkádját pedig impulzívan, vibrálóan foglalja
össze, mintegy az expozíció maradandó lenyomataként. A kidolgozás régi-új zenei
szövetét félig ismerősen félig rejtelmesen varázsolja a hallgatóság elé.
Majd a D-dúrban elhangzó visszatérést természetes felszabadultsággal közvetíti.
A második tétel – f-moll balladai komorságban – elfojtott uniszónóra eltolt
keringőritmus nem mindennapi megfogalmazásban válaszol. A záró Presto
lapidáris staccato témája olykor fugaszerkezetet is láttathat, melynek
rendszerszerű, horizontális-vertikális szemlélete, s az ebből fakadó
pontos előadásmód áttetszően áttekinthetővé teszi a művet.
Ezt követően, a CD-n szereplő ötödik darabbal
már el is érkeztünk annak a hídnak a túloldalához, azaz a romantikus zseni,
Chopin fergeteges etűdjeihez, melyeknek elődeit Scarlatti kapcsán már
korábban részletesebben említettük. Maga az etűd kifejezés a
kalapácszongora elterjedésével az 1800-as évek elején került be a
zeneszerzői köztudatba. Az új hangszer rengeteg új figuráció-típust,
technikai elemet, mozgásformát hozott napvilágra. Az ujjak fürgeségének,
rugalmasságának fejlesztésére és megtartására készített rendszerezett technikai
stúdiumok, önálló darabokként zenei helyzetbe ágyazva – gyakran nehézségi
sorrendet követve - elsőként Czerny, Bertini, Cramer keze alól kerültek
ki. A látványosság és a virtuozitás igénye ebből következően a
hallgatóság részéről is megnövekedett. Létrejött a koncertetűd,
melynek káprázatos, csillogó példái Liszt Transzcendens etűdjei, valamint
Paganini ördögi, mágikus alkotásai. Ebben a felkavaró légkörben fogalmazódtak
meg Chopin improvizatív, légies, intim jellegű etűdjei, melyek a
későbbi előadóművészeket nagyon nehéz, ugyanakkor felemelő
szituációba hozza. Misi az f-moll op. 25, No. 2, valamint a Gesz-dúr, op. 10,
No. 5 etűdöket valódi természetességgel szólaltatja meg. Míg az
előbbiben szereplő két különböző ritmusképlet
egyidejűségének pontos kivitelezése erős ritmikai érzékenységre vall,
a második, úgynevezett feketebillentyűs darab a jobb kéz fantasztikus
ügyességének képességéről tanúskodik. Ugyanakkor Misi nemcsak az
etűdökkel, hanem – a harmadikként játszott – Chopin cisz-moll nocturnével
is áttetszően légies atmoszférát teremtett a lemezen, illetve a
koncertteremben egyaránt, immár az éjszakai műfaj lassú álomvilágában. Az
éjjel lírájában, a zongora hangja fennkölt ábrándozások látképébe burkolózik,
teret engedve a hangcsipkék mozaikszerű variálásainak, rögtönzéseinek. A
tempóingadozások, a dinamikai elváltozások a tudattalan olyan szférájába
vezetik a hallgatót, amely az érzelmek birodalmában feszültség teli, elfojtott,
ugyanakkor révedező áramlattal járja át az emberi lét és a környező
világ realitását. Ezek után utolsó darab Chopintől a kevésbé ismert
Bolero, op. 19 valódi kuriózum. A mű 1833-ban, tehát 95 évvel, azaz
majdnem 100 évvel előbb született, a híressé vált névrokonához, Ravel:
Bolerójához (1928) képest. Misi a bolerót, az eredetileg, ľ-es lüktetésű,
nemesi, lassú, páros, spanyol, népi elemekből összeállított táncot teljes
szuggesztivitással, intenzív feszességgel játssza. A teljes összképhez azonban
az is hozzátartozik, hogy a Bolero csak nevében bolero, hiszen igen sokan
inkább a lengyel eredetű páros táncra, a polonézre asszociálnak a darab
hallgatásakor, vagyis ez bolero ŕ la polonaise, a gyorsabb élénksége miatt.
Ráadásul Chopin először 1838-ban járt csak Spanyolországban, a darab
megírása előtt öt évvel.
A lemez utolsó, befejező darabja a hat tételből
álló Bartók: Román népi táncok, mely nemcsak lelkiségében, hanem kedveltségében
is határokon átívelő. Bartók köztudott, hogy nemcsak magyar, hanem a
szomszédos országok (az akkori kisebbségek) népzenéjét, dallamait is
gyűjtötte. A román népzene dallamait Busitia János bíztatására 1909-ben
kezdte el lejegyezni Belényes környékén. 1915-ben írta meg gyűjtése
alapján zongoradarabját, melyből 1917-ben zenekari változat is készült. Az
első tétel: Bottánc, a második „Öves” (körtánc), a harmadik Topogó (páros
tánc), a negyedik Bucsonyi tánc, az ötödik Román polka, a hatodik pedig egy
gyors Aprózó. Mind a hat tétel fűzérszerűen illeszkedik egymáshoz az
interpretáció vonatkozásában is. Az olykor fürge, olykor sejtelmes, olykor meg
ízig-vérig életvidám textúra valódi csattanó Misi előadásában, nemcsak
kronológiailag, hanem a stílusbeli sokrétűségnek megfelelően.
A második lemez – a szünet, a szóló zongoradarabok után -
Mozart C-dúr zongoraversenyét (K. 467) tartalmazza a Nemzeti Filharmonikusok
közreműködésében, Kovács János vezényletével. A mű annak a formájában
arisztokratikus, tartalmában polgárosult eszmerendszernek (társadalomnak) leképeződése,
amely e két korszak határán tör utat magának, a későbbi forradalmak
előszelét még halványan sem észlelve. Kettősség, de disszonanciát
nélkülözve, annál inkább abszolút harmóniát, békét, és egyensúlyt közvetítve.
Tallián Tibor így fogalmaz: „Mozart nagysága egyszerre maga a törvény, mely az
emberi szubjektumot meghatározza, s ugyanakkor a szabadság, mellyel a
tizennyolcadik századi ember saját életének formáit, törvényeit megalkotja.”[1] A pezsgő légkörben, hangversenyek özöne,
rajongó-művelt közönség árasztja el a központokat. Ünnepelt zsenik
szólókoncertjeit várja a hallgatóság. Ebbe a bizsergő környezetbe
születnek Mozart zongoraversenyei, így a C-dúr is. A zeneszerző művét
1785-ben az egyik Burgtheater-beli alkalomra komponálta. Formáját tekintve
igazi szabályos zongoraverseny szerkesztésű. A struktúrát még bécsi
elődeitől sajátította el, s kristályosította tovább,
óriásméretűvé. Az első tétel klasszikusan a szonátaformát követi. A
lemezen a zenekari expozíció után Misi a főtémát világosan, kecsesen,
klasszikus könnyedséggel vezeti elő. Finom motorikus futamokkal,
akkordfelbontásokkal jut el a kidolgozásig. Előadásában a figurációk,
szekvenciák gördülékenyen gurulnak egymásra, elérve a kadenciát, mely a
visszatérést improvizatívan zárja le. A gyors élesen tagolt első tétel
után lassú - a fantázia formanyelvét hordozó - zene szól a lemez hallgatójához.
Misi oldott, rögtönzést imitáló stílusa nem parttalan, kicsapongó, hanem a
mértéket is előnyben részesítő. Ugyanakkor cseppet sem merev, hanem
rugalmas, élő elevenséggel láttat, vetít ki érzelmet. A befejező,
harmadik tétel rondója valódi örömzene mindenki számára.
***
- Mikor határoztad
el, hogy komolyabban szeretnél foglalkozni a komolyzenével?
- Boros Misi: Egyik legfiatalabbként, 8 évesen 2011-ben
nyertem meg egy országos zongoraversenyt, akkor fogalmazódott meg bennem, hogy
zongoraművész szeretnék lenni. Négy éves koromban kaptuk a testvéremmel,
Danival, ezt a pianínót, rögtön el is kezdtem rajta játszani, hat éves koromban
a szüleim elvittek Megyimóreczné Schmidt Ildikó zongoratanárnőhöz, aki
azóta is tanárom. Hat éves voltam,
amikor a „Rév Lívia” Regionális Zongoraversenyen, Kaposváron, első díjat
kaptam, ráadásul a legkisebbnek járó Maci is az enyém lett. Majd következett a
„mesterhármas”, azaz a három nagy országos zongoraverseny, a Bartók Béla
Zongoraverseny (2011), a Nyíregyházi Zongoraverseny (2013), a Ferenczy György
Zongoraverseny (2013). Külföldi zongoraversenyekre is rendszeresen jártam,
voltam Bécsben, Rómában, Berlinben, Milánóban, Párizsban. A Virtuózok óta pedig rengeteg felkérésem van
itthon is, külföldön is.
Boros Misi szüleivel (Mandiner.család)
- Mennyiben
befolyásolta Misi zenei fejlődését a szülői indíttatás?
- Orbán Jolán: Szülői indíttatás volt, hogy
gyerekeinket zenére tanítjuk. De nem volt eltökélt szándékunk, hogy a
gyerekeinkből zenészeket neveljünk. Születésüktől kezdve mindent
próbáltunk megmutatni nekik, a verseléstől a sportokon keresztül a művészetekig.
Már egész pici korukban kifejezetten fogékonyak voltak a zenére. Tanultak
zongorázni és hegedülni. Misi a mai napig játszik mindkét hangszeren. Nagyobbik
gyermekünk, Dani, hetedikes korában a kémia mellett döntött, jelenleg a Fazekas
Mihály Gimnázium tanulója, és nagyszerű eredményeket ér el országos és
nemzetközi versenyeken. Így nem sok ideje marad gyakorlásra, de a mai napig
játszanak négykezest Misivel.
- Boros János: Misinek a mozgása, illetve a ritmusokra
való reakciója is már egész kis korától kezdve hihetetlenül eredetinek
mutatkozott. Mindig kedves, nyitott gyerekként rendkívül sokat barátkozott.
Mikor óvodába került, itthon mindjárt az óvodás énekeket saját átiratában,
ritmikájában énekelte, mozgott rájuk. Olyan mozgásformákat produkált, mint a
Mick Jagger, akit soha nem látott vagy hallott előtte. Három éves korában
gitárt is kért karácsonyra, hogy tudja kísérni a különféle zenei dallamokat, énekeket.
Vannak is szép számmal gitározós fényképek. Aztán négy éves korában – mikor már
Dani zeneiskolába járt- karácsonyra egy lepellel letakart óriási csomag
érkezett. Kíváncsian bontották ki, hogy mi lehet ebben az ajándékban. Egy szép
fekete pianínó. Attól kezdve Misikét nem lehet leszedni a zongoráról.
Emlékszem, alig érte fel a zongorabillentyűket, de már próbálgatta, hogy
szólnak egyenként vagy együtt.
- Ti játszottatok
valamilyen hangszeren?
- Orbán Jolán: János zongorázott, én nem tanultam
hangszeren játszani. Bár mindig szerettem a zenét. Egy időben
zeneszerző szerettem volna lenni. Arra gondoltam, hogy kottafejeket tudok
rajzolni, mi lenne, ha azokat ráírnám egy lapra, majd megpróbálnám őket
lejátszani. Persze semmiféle tudomásom nem volt e téren. A klasszikus zene
mélyen megérintett, mindig foglalkoztatott, hogy a zene olyasvalamit fejez ki
az emberből, ami szavakkal kimondhatatlan. Az érzékiségnek, az
érzékenységnek láthatatlan, csak hallható birodalma. Nem volt bennem egy olyan
vágy, legalábbis tudatosan, hogy ha már én nem tudok hangszeren játszani, akkor
a gyerekeimnek mindenképpen meg kell tanulniuk. De a zongora tetszett a
legjobban a hangszerek közül, ez is igaz.
- Boros János: Igen, érdekes, hogy én is csak általános
iskolás koromban zongoráztam. Mivel nem volt otthon zongoránk, máshová kellett
mennem gyakorolni. Az tény, hogy Jolika nem játszott zongorán, viszont húsz
éves korában, mikor először ellátogattam a szülői házba hozzájuk,
akkor láttam, hogy egy nagy komolyzenei gyűjteménnyel rendelkezett. Ezt
középiskolásként ő szedte össze, rendszeresen hallgatta, kezdve a
klasszikus barokktól egészen – teljesen meglepődtem - a legmodernebb
komolyzenéig, Schnittkéig. Nem azt szeretném ezzel kifejezni, hogy a lemezek
adták azt az indítékot, mely alapján azt mondtam, hogy ez a lány tetszik nekem,
mert voltak egyéb szempontok is. De nagyon olvasott volt, irodalmár akart
lenni, az is lett, itt az egyetemen oktat ő is, az irodalom tanszéken. S
akkor ott van egy nagyszerű zenei gyűjtemény! Hiszen egyáltalán nem
evidens, hogy valaki ennyire érdeklődjön a komolyzene iránt, későbbi
irodalomtörténészként. Tehát Misi számára a mamájától nagyon erőteljesen
érkezett a domináns motiváció.
- Orbán Jolán (kacagva): Misikém! Azért Tomnak és
Jerrynek is sokat köszönhetsz.
- Boros Misi: Hihetetlenül tetszett nekem, ahogy ketten
együtt zenélnek. Így kiváltképp megörültem, hogy én is el kezdhetek zongorázni.
A rajzfilm alapján írtam is egy Liszt-átiratot, amit elneveztem
Ripsz-rapszódiának. Nagyot nevettem, amikor kiderült, hogy Lang Langnak is ez
volt az egyik kedvenc rajzfilmje.
- Orbán Jolán és Boros János: Különösen érdemes megnézni,
hogy a Tom és Jerry-s rajzfilmek közül néhányban a klasszikus zene milyen
nagyszerűen kerül előtérbe. Egyikben a macska fergeteges humorral,
valódi beleéléssel játssza el koncerten a Liszt rapszódiát, miközben Jerryvel
folyamatosan kell megküzdenie. A kettejük közti verseny óriási gegekkel teli,
mely a kisgyermeknek, de felnőttnek is lehengerlően élvezetes. Nem
csoda, hogy ez a kis film közel tudja hozni a komolyzenét akár minden
generációhoz is.
- Az életviteletek
hogyan változott meg, mikor Misi befutott művész lett?
- Orbán Jolán: Életünk különösen szép pillanata volt,
mikor Misike nyolc évesen egy bécsi zongoraverseny után megszólalt: „Eddig ti
vittetek minket külföldre, most mi viszünk titeket”. Sokszor gondolunk vissza
erre. Korábban velünk utaztak gyerekeink a különböző nemzetközi és hazai
konferenciákra, de ez volt az a pont, mikor a helyzet megfordult. Ettől
kezdve Misike és Danika visz minket külföldre. Sokat járunk zongoraversenyekre,
koncertekre, mesterkurzusokra, de ezeket mindig igyekszünk összehangolni a
szakmai munkánkkal. Míg a gyerekeink zenei programokon vesznek részt, mi
könyvtárakban, vagy könyves üzletekben vagyunk. Nagyváradon és Párizsban
például olyan felkéréseink voltak, hogy a konferencián mi előadást
tartottunk, Misi és Dani pedig zongoráztak.
Korábban is sokat jártuk a világot, most ugyanezt a gyerekeinkkel együtt
tesszük. Próbáljuk életünket úgy szervezni, hogy össze tudjuk egyeztetni az
ő szakmai programjaikat a miénkkel.
- Boros János: Mi mindig úgy álltunk gyerekeinkhez, hogy
ők életünk középpontjai. Ami iránt érdeklődtek, azt támogattuk. Az
alap attitűdben nincs változás. Kétségtelen, hogy a koncertmeghívások
következtében sokat utazunk, de ezt meg tudjuk oldani.
- Orbán Jolán: Ennek megvalósításához három körülmény
szerencsés együttállására volt szükség. Elsőként említeném azt, hogy mi
már a szakmai karrierünket felépítettük, amikor megszülettek a gyerekeink. Nem
így terveztük, de így történt. Utólag azt gondolom, hogy jól volt ez így. A
családtervezés során, érdemes arra figyelni, hogy ne essen egybe a
legintenzívebb szakmai karrierépítés a gyermekek érkezésével. Egy felelős
szülőnek gondolnia kell arra, hogy a lehető legtöbb minőségi
időt töltse együtt gyerekével, főleg kiskorában. A másik fontos
szempont, hogy mindkettőnknek olyan munkaterülete van, - János filozófus,
én irodalmár vagyok - ami megengedi, hogy egymás közt jól be tudjuk osztani az
időnket. Úgy tudtuk szervezni az óráinkat és a programjainkat, hogy valaki
mindig tudott a gyerekekkel lenni, a nagyszülőkre is mindig számíthattunk.
Csak a szülők együttműködésével lehet felnevelni a gyerekeket. A harmadik szempont a tanár és
iskolaválasztás. Nekünk nagy szerencsénk volt, mert megtaláltuk a gyerekeink
számára a legjobb zongoratanárnőt Megyimóreczné Schmidt Ildikót. A Jókai
Mór Általános Iskola és a Liszt Ferenc Zeneiskola támogatását is élvezzük, Misi
magántanuló, így szabadok vagyunk. Ezért tud eljutni annyi programra ő is,
és mi is.
- Misi, merre jársz
most a nagyvilágban?
- Boros Misi: 2016-ot Japánban kezdtük és Pakisztánban
fejeztük be. Ezen kívül Franciaországban, Angliában, Svédországban, Kínában,
Erdélyben és természetesen itthon is több koncertet adtam. Japánban, Tokióban
és Oszakában léptem fel, Svédországban, Stockholmban és Göteborgban, Kínában,
Pakisztánban Iszlámábádban, Lahorban és Karacsiban. London a kedvenc városom,
így nagyon örültem, hogy ott koncertezhettem. Franciaországban Párizsban, Aix
en Provanceban a Vasarely Alapítvány meghívására, Chateaurouxban pedig a Lisztomanias program
keretében léptem fel, ahol Liszt pianínóján is játszhattam, nagy élmény volt
számomra.
- Orbán Jolán: Az elmúlt években nagyon sokat utaztunk.
Amerika számunkra ismerős, de Misinek ismeretlen volt. Azonban Japán,
Kína, Svédország és Pakisztán nagy meglepetésként ért bennünket is. E
területeken nemcsak a zenei, de az irodalmi, filozófiai életben is próbáltunk
kapcsolatokat építeni, melyeket szakmánkban is fogunk tudni majd érvényesíteni.
Természetesen mindig - amennyire lehet-, felkészülünk az utakra, de sokszor az
utolsó pillanatokban még dolgozatokat javítunk. Pakisztán azért is volt
érdekes, mert Misike nemcsak testvérével játszhatott együtt négykezest, hanem
egy pakisztáni kislánnyal, illetve egy ottani zongoraművésszel is.
- Miben látjátok a
zenére történő nevelés hatékony eszközeit?
- Orbán Jolán: Kodállyal természetesen egyetértünk abban,
hogy mennyire fontos a zenei nevelés. Azzal is, hogy nem a gyermek születése
előtt 9 hónappal, hanem az anya születése előtt 9 hónappal kell
elkezdeni a gyermek zenei nevelését. Ez nálunk az említettek miatt nem teljesen
így alakult. Viszont, azt gondolom, hogy amikor a gyermek elkezdi a zenetanulást,
akkor a szülőnek igenis oda kell állnia gyermeke mellé. Hat éves korától a
gyerek érti, érzi, és már felelősséggel is viszonyul mindenhez.
Elengedhetetlen a zene az érzékenység, az agyműködés, a szociális háló
kialakítása szempontjából, de a belső igény és a szülői támogatás is
nélkülözhetetlen. Nem lévén zenészszülők, Pécsett óriási segítség volt
számunkra, mikor Hamar Zsolt karmester a kétezres évek közepén a Pannon
Filharmonikus Zenekarral együtt elindította a Segítség, komolyzene! című,
gyermekeknek szóló koncertsorozatot. A próba során be lehetett ülni a zenekar
közepére, fantasztikus volt, a gyerekeket teljesen elvarázsolta. Zenetörténeti
kérdéseket tettek fel, játékosan, vidáman, mindig CD-vel, könyvvel,
belépőjegyekkel, bögrékkel, csokival jutalmazták a helyes válaszokat,
rajzpályázatokat írtak ki – kell ennél több a varázslathoz? A Segítség,
komolyzene! című program azt is megmutatta a gyerekeknek a koncert
első felében, hogy milyen komoly munka van egy-egy megszólaló zenemű,
egy-egy hangverseny előtt – vagy mögött. Az előadók is tanulják a
zenét, játék csak a fegyelmezett munka következménye lesz. Milyen hangszerek
vannak? Hogyan keletkezik a szimfónia? Mit jelent gyakorolni? A csodálkozó
gyermekek szeme láttára és füle hallatára mondja a karmester felnőtt, zenészeknek,
hogy ezt nem így, hanem másképpen kérem… A koncerten, lemezen „kész” zenét
hallunk, de itt a műhelymunkába volt betekintésünk. Mivel gyerekeink elég
picik voltak, ezeket az alkalmakat úgy fogták fel, hogy magát a zenét is meg
kell tanulni. S nem úgy, hogy hát ezt a nagyok tudják, mi meg nem tudjuk. Így
fokozatosan ismerkedtek meg azzal, hogyan lehet a zenével együtt élni,
felnőni, gyakorolni, benne feloldódni.
- Misi te mire
emlékszel ezekből a koncertekből?
- Boros Misi: Én akkor még hároméves voltam, de pontosan
emlékszem arra, hogy milyen nagy élmény volt beülni a zenekarba, játszani a
hangszerekkel, figyelni a karmestert, a zenészeket, amint megszólaltatnak
egy-egy hangszert. Az első év végén kaptunk egy CD-ét, az volt a
feladvány, hogy találjuk ki, mi van rajta, és rajzoljuk le. Dani, a bátyám, aki
akkor hat éves volt, és mindig, minden kérdésre tudta a választ, rögtön
felismerte az Állatok farsangját. Nekem az tetszett, hogy a különböző
hangszerek hogyan játsszák el az állatokat, ezért az én rajzomnak az volt a
címe: A hangszerek farsangja.
- Boros János: Nagyon komolyan magyarázták, hogy próbál a
zenekar, valódi próba tanúi lehettünk, megtudtuk, milyen hangszercsoportjai
vannak a zenekarnak, milyen részei vannak egy zeneműnek, László Csaba
színművész közreműködésével. A műsor második felében
eljátszották az egész művet együtt-egyszerre. Meg vagyok
győződve, hogy ebből a gyermeknemzedékből több hivatásos
zenész nő föl. Pécsett úgy látjuk, rengeteg tehetséges gyermek van, és
rendkívül jó a zenei alap- és középoktatás. A Liszt Ferenc Zeneiskola, Zsoldos
Attila vezetésével nagyszerű eredményeket ér el.
Megyimóreczné Schmidt Ildikó, Misi zongoratanára pedig,
most már külföldi tapasztalataink alapján is mondhatjuk, nemzetközi
viszonylatban is az egyik legnagyobb zongoratanár. A gyermek zenekari programok
szervezésében Hamar Zsolt mellett, Horváth Zsolt a zenekar igazgatója, és
Németh Judit művészeti vezető is intenzíven részt vett, a
szülőkkel is intenzív kapcsolatokat építve. Ahogy már mondtuk, mi nem
akartunk zenészt nevelni a gyerekeinkből, de eddigi tanulmányaim révén
hiszem, hogy minden gyermek lehetőségként jön a világra. Hogy mi lesz
belőle, azt a későbbi fejlődés dönti el.
Megyimóreczné Schmidt Ildikó és Misi (pecsma.hu)
A gyermek mindenesetre a végtelen lehetőségek
tárháza, mint ahogy ezt az agyi-idegkutatásokból feltárták. Összekapcsolódó
neurorendszerünk a születés után alakul ki. Ezért van az, hogy ahol nagyon
intenzív élményvilágba, sűrű szemantikai felhőbe születnek a gyerekek,
ahol a beszéd és a világ jelentésességén nagy hangsúly van, ott a gyermek
tehetsége valamilyen vagy akár több területen is kibontakozik. Ez nem csak
genetika. Hogy az agysejtek, idegpályák hogyan kapcsolódnak össze, az a
születés után dől el, a külső körülmények hatására, az első
három év különösen fontos. Mi azt mondtuk, hogy legyen a gyerekből az, ami
lenni akar, de mi minden lehetőséget megadunk neki. Játékos, mindenféle
aktivitást segítő szabad nevelést kaptak, de nagyon odafigyeltünk rájuk,
és mindig ott voltunk velük vagy legalább a háttérben. Van egy érdekes mondás,
amit én már többször is elmondtam. Mire van legjobban szüksége egy gyereknek?
Időre, a szülei idejére. Tehát ha neked doktorátust, diplomát kell írni,
házat kell építeni, akkor gyereket nevelni nem lehet, azt a gyerek sínyli meg.
Meg kell próbálni a gyereket, olyan közegbe fogadni, ahol a szülő már tud
minden erejével rákoncentrálni, és nem a pénzkeresésre, avagy a karrierre. Az
erős, összetartó család ebben nagyon segíthet.
Bibliográfia:
Pándi Marianne: Hangversenykalauz. IV. Zongoraművek.
Hatágú Síp Alapítvány. Budapest, 1995.
Péteri Judit: Fryderik Chopin: Tizenkét etűd op. 25.
In: Kroó György (Szerk.): A hét zeneműve 1983-1984.
Tallián Tibor: Wolfgang Amadeus Mozart: C-dúr
zongoraverseny K 467. In: Kroó György (Szerk.): A hét zeneműve.
Zeneműkiadó. Budapest, 1973.
Erdősi-Boda
Katinka