A késői comes

Hollós Máté beszélgetése Soproni Józseffel 24 prelúdium és fúgája kapcsán

Huszonnégy prelúdium és fúga… Gigantikus vállalkozás. A huszadik században Sosztakovics és Geszler György szánta rá magát. A huszonegyedikben először – s vajon lesz-e még követője? – Soproni József. Saját talaján jár: Sosztakovicsot becsüli, de az ő sorozatát mélyebben nem tanulmányozta, Geszlerével pedig eleddig nem került kapcsolatba. 2015-ben és 16-ban négy kiváló zongoraművész: Ábrahám Mariann, Baráth András, Borbély László és Wilheim András a teljes sorozatot megszólaltatta. Hárman közülük: Ábrahám, Baráth és Borbély Soproni előtti főhajtásul most hangfelvételen rögzítettek 18-at.

A 87. évében töretlen lendülettel alkotó Soproni Józsefet rózsadombi otthonában látogattam meg, hogy a ciklusról beszélgessünk.

‒ Sokat beszélgettünk a darabokról a komponálás folyamán – mutat feleségére, a zongoratanár Zsuzsa asszonyra. – Nagy zeneirodalom-ismerete és szakmai érzékenysége biztonságot ad. A zene mögé lát, van-e és mi az értelme az adott hangoknak. Megítéli a formát: nem sok-e, kevés-e valami. S nagyon jó, hogy azonos a zenei ízlésünk.

‒ Meg is fogadod a tanácsát?

‒ Jóska nagyon sokat mérlegel – szól közbe Zsuzsa asszony. – Többször átgondol mindent…

‒ És átírom – veszi vissza a szót a zeneszerző. – A legnagyobb kottapapír-fogyasztó vagyok…

‒ Honnan datálod Bachhal való kapcsolatodat?

‒ Sopronban a zeneiskolában nagyon sok invenciót zongoráztam. Majd elkezdtem a templomokban orgonálni már a 40-es évek elején. 1947-ig – amíg létezett ilyen – a diákmiséken én játszottam. (Komlós Katalin édesapjának szerepét örököltem meg.) A Zeneakadémiára Viski Jánoshoz kerülvén 15 két- és 15 háromszólamú invenciót írtam (sajnos csak a kétszólamúak vannak meg). [A tananyag csupán néhány darabot ír elő mind a két- mind a háromszólamúakból – HM.] Bachhoz tehát kezdettől nagyon közel kerültem. Nemcsak érzelmileg és gondolatilag, hanem a belső erővonalak éltetésének módszere, a zenei logika szempontjából is. Hogy a szólamvezetésben milyen kikerülhetetlenül egyetlen hangot lehet csak leírni valahova. Tatjana Nyikolajeva előadásában hallottam néhány Sosztakovics prelúdium és fúgát: nem találtam barokkosnak. Komoly kompozíciók, de nem közelítenek Bach szelleméhez. Arra buzdítottak, hogy próbáljam meg a magam módján, a magam képére formálva elmondani, mit jelent nekem Bach. Mintegy kétéves folyamat volt az első 12 darab megírása. Eltökéltem: nem teszek karakterbeli különbséget dúr és moll között: az nagyon szűkítette volna a mozgásteremet. Nem a kvintkör rendjében kezdtem komponálni. Mivel a h-moll mise rendkívüli hatással volt rám, a H-ban írt darabbal láttam munkához. Ugyanakkor nem hétfokú skálában gondolkodtam, hanem hatfokúban: a H-ban írt prelúdium és fúgát a Desz, Esz, F, G, A követte, majd B-ről folytattam: C, D, E, Fisz, Asz. Ha nem használtam is dúrt és mollt, a hangnemi dominanciát a dúr képviseli. Sőt, a zárlat általánosan nyitott, világos dúr, a prelúdiumokban és a fúgákban is. Az egészhangú skála kihatása, hogy sohasem írok mondjuk C, D és E után F-et és G-t, mert akkor nyomban jelentkeznék az I.–IV.–V.–I. funkciós rend. Hanem Fisz-re ugrom, mert a tritónusz megdobja a tonális szintet. Ez nemcsak a dallamban, hanem a basszusban is emelkedés érzetét kelti. De mindez nem elvi koncepció, hanem ezt hallom. Az imitáció sem mindig kvintről vagy kvartról indul, emlékszem, milyen frissen szólt, amikor tritónuszról indítottam. Az egy másik kilátópont.

‒ S hogyan lett a 12-ből 24 prelúdium és fúga?

‒ Még egyszer megírtam. Igen jó lelki hatással volt rám, hogy megkomponáltam a 12-t, s apránként el is kezdték játszani. Belső indíttatásom tovább izgatott.

‒ Amikor ugyanazt a hangnemet másodszor használtad, reflektáltál a korábbi azonos hangnemű darabra?

‒ Nem!

‒ Szinte már nem is emlékezett rá – teszi hozzá a feleség. Olyannyira, hogy egy műtétre készülődve hangoztatta: még meg kell írnom az Asz-t!

Én raktam rendet a tornyosuló kottalapok közt, s megtaláltam az Asz hangnemű prelúdium és fúgát. Sőt – nem szokásos módon – még az is szerepelt a kottán, hogy zsennyei házunkban fejezte be. A G prelúdiumot is tévedésből kétszer írta meg.

‒ A korábbit a négytételes XXI. szonáta egyik tételévé igazítottam át.

‒ A felvételeket hallgatva azon tűnődtem: mi volt fontosabb Számodra: a „fúgaság” vagy a „Bachság”?

‒ A „Bachság”. Te is így érezted?

‒ Egyértelműen.

‒ Sőt, Lisztre, Schumannra, Mendelssohnra is gondoltam. Még a zeneiskolában játszottam Mendelssohn e-moll prelúdium és fúgáját. És Liszt B–A–C–H-ja… Liszt mintegy ürügy a számomra. Úgy éreztem, úgy tudok szembekerülni mindezekkel, ha magamhoz láncolom őket. S hát a B–A–C–H témában rejlő atonalitás milyen vonzó!

‒ Emlékszem, mikor 20. századi zeneszerzés órán a Zeneakadémián erre felhívtad a figyelmünket.

‒ S az már Bartókhoz vezet! A Zene nyitótételének fúgájához.

‒ Ha már Bartókot említed: a fúgaírásban Bach és a barokk óta történt egy és más. Hogy csak két csúcsot említsek: Beethoven, Bartók. Ezek nem befolyásolták a Te prelúdium és fúgáidat?

‒ Liszt, Schumann talán ott lebeg. A fúgaépítés vonzott.

‒ Most, hogy együtt van a 24-es ciklus, valamit lezártál, teljesnek tekintesz az életművedben?

‒ Ez a gondolkodásmód része az életemnek. Most elkészült 12 négykezesemben megint írtam egy prelúdium és fúgát. Ott a szólamok mozgástere tágabb, de nem sűrű az anyag, s vigyázni kell, hogy a két játékos keze ne zavarja egymást.

‒ A fúgáidról már beszéltünk. A prelúdiumaidnál mire törekedtél: miben különbözzenek egymástól, és hogyan kapcsolódjanak a fúgákhoz?

‒ Egymáshoz nem viszonyítottam őket, csak a fúgákhoz, hogy kellő ellentét feszüljön köztük. Nem törekedtem a prelúdiumokban olyan figuratív mozgásokra, amilyeneket Bach alkalmaz. Eufónia és értelmezhető mondatszerkesztés volt bennük a célom. Az egyes formarészek kohéziós pontjait kitapinthatóvá akartam tenni. Mindig is egy – tág értelmű – széphangzás vonzott, nem szerettem volna spekulatív zenét írni. Nem a gépies világot akartam leképezni. Megpróbálkoztam ilyesmivel, mutattam még a Zeneakadémián Viskinek, de nem azt az utat választottam. Követhető zenét szeretek írni.

‒ Immár 21 zongoraszonátád és 16 vonósnégyesed van. Ezekből mennyi vár még bemutatásra?

‒ A kvartettekből a nyolcadik, és a tizenkettediktől mindegyik. Most talán a Kruppa Vonósnégyes a XVI.-at megtanulja, de közben elkezdtem gondolkodni a tizenhetediken is. A szonátákból nagyon sokat rejt még a fiók.

‒ Ahogy válaszolsz, úgy tetszik, nem nagyon foglalkoztat, mi nem került még közönség elé.

‒ Néha szeretném meghallgatni a műveimet, de egyedül, úgy, hogy senki más ne hallja. Olyankor szembekerülnék azzal, mit kellett volna másképp leírnom. Egyébként is, ahogy visszatekintek kompozícióimra, mintha zeneszerzés órára mennék saját magamhoz – a tanár kritikájával szemlélem őket. De kérdésedre válaszolva: hiányzik belőlem a nyilvánosság-keresés.

A fúga fogalmaira visszautalva: Bach-„dux” késői „comes”-e, Soproni József, találjanak műveid utat a nyilvánossághoz!

***

SOPRONI JÓZSEF

24 PRAELUDIUM ÉS FÚGA

(Válogatás)

Első sorozat (I. sor.)

Második sorozat (II. sor.)