Az általános iskolai zenehallgatás kezdetei

KISS HENRIETT*

Az általános iskolai zenehallgatás kezdetei

(1945−1948)[1]

A Köznevelés I. évfolyamának 4. számában, 1945. augusztus 15-én jelent meg Miklós Béla miniszterelnök aláírásával az ideiglenes nemzeti kormány 6650/1945. M. E. számú rendelete az általános iskola szervezése tárgyában. Az új iskolát a népiskola I−VIII., a gimnázium, valamint a polgári iskola I−IV. osztályaiból kellett létrehozni. (Köznevelés,1945: 4) Ez volt a XX. század legnagyobb hazai iskolareformja, melynek során létrejött a nyolcosztályos általános iskola és a négyosztályos gimnázium (Mészáros, Németh és Pukánszky, 2005).

Tantervek és útmutatások

„Ideiglenes tanterv”, 1945[2]

A Köznevelés fentebb hivatkozott számában jelent meg a vallás- és közoktatásügyi miniszter 37.000/1945. V.K.M. sz. rendelete az 1945/46. iskolai év megnyitásának és tanulmányi rendjének szabályozása tárgyában (Köznevelés, 1945: 4). A rendelet Mellékletében, a II. részben, a Részletes utasításban olvasható az általános iskola I. és V. osztályának óraterve és tanterve.[3] Ennek értelmében az I. osztályban az 1940. évi XX. tc. alapján létrejött nyolcosztályos népiskola I. osztályos óraterve és tanterve alapján kellett tanítani. Ez az 1941. évi népiskolai tanterv figyelembe vételét jelentette. Az 1941-es népiskolai tanterv I. kötetében, az Ének címszó alatt, az énektanítás céljainak osztályonkénti ismertetése után, apró betűs jegyzetben az alábbiak olvashatók:

„7. Lehetőség szerint zenei bemutatás (énekkel, hegedűn, harmóniumon, hanglemezzel, rádióval, a zenei sajátosságok kiemelésével).” (Tanterv és útmutatások: I., 1941. 49. o.)

Az V., „Részletes útmutatások” című kötetben, az Ének tantárgynál „A tanítás módja” című fejezet d, pontjában (Módszeres útmutatások) a következők szerepelnek:

„… Alkalomszerűen használjuk fel a szorosabban vett tanításon kívül a zenei nevelésnek más eszközeit is. Ilyenek a zenei vonatkozású elbeszélések, vagy egy-egy magyarázatos szemelvény bemutatása. Rádióval és gramofonnal is szerezhetünk tanulóinknak nemes élvezetet.” (Tanterv és útmutatások: V., 1941. 178. o.)

Az V. osztály 1945/46. iskolai évi tantervében az ének tantárgy kapcsán nem történik utalás zenei bemutatásra.

Tanterv, 1946

Az általános iskola első, teljes tanterve 1946 júliusában jelent meg. (Mészáros, Németh és Pukánszky, 2005). „Az 1946-os tanterv tananyag-meghatározásai meglehetősen elnagyoltak, vázlatosak és aránytalanok voltak.” (Ballér, 1996. 89. o.). Az ének tantárgy részeként például, a zenei bemutatásra való utalással ismét csak apró betűs jegyzetek formájában, a VIII. osztály anyagát követően lehet találkozni: „…Az V−VIII. oszt.-ban: … „Alkalomszerű zenei bemutatások. … A VII-VIII. oszt.-ban: … Zenetörténeti olvasmányok.” (Tanterv, 1946. 41. o.)

Részletes útmutatások, 1946

Az általános iskola 1946-os tantervéhez minden tantárgyból részletes útmutatások is készültek. „A részletes útmutatások azonban már alaposabb eligazítást adtak, mégpedig nemcsak a tananyag tartalmát, hanem szellemét illetően is. Az útmutatók viszont – elnevezésük is erre utalt – inkább az iskolák, a tanárok önállóságára számító ajánlások voltak.” (Ballér, 1996. 89−90. o.). A tantervben énekből éppen csak érintett alkalomszerű zenei bemutatások itt részletesebb kifejtést kapnak:

„Alkalomszerű zenei bemutatások. A rádió és egyéb technikai találmányok útján ma már a legtávolabbi faluba is eljut a muzsika. Ennek nyomán az egyén a legkülönbözőbb zenei problémákkal találkozik. A jó zene éppen úgy, mint a selejtes, állandóan ott kering a gyermek, az ifjúság között. Az énekoktató nem mehet el ez előtt behunyt szemmel! Minden rendelkezésére álló eszközt fel kell használnia, hogy növendékei – különösen a magasabb osztályokban – a hangszeres muzsika terén is ismereteket, élményéket, benyomásokat nyerjenek.” (Részletes útmutatások, 1946. 44. o.)

Így szólt tehát az alkalomszerű zenei bemutatások indoklása. A részletes útmutatásokban a továbbiakban arról esett szó, hogy milyen alkalmakkal, mely zeneszerzők műveinek, milyen eszközökkel és milyen módszer szerinti bemutatása történjék meg.

A Részletes útmutatás az énektanítás segédeszközeiről szólva az énekterem felszereléséhez sorolta többek között a hangszert, a hanglemezeket és a rádiót is (Részletes útmutatások, 1946.).

Tankönyvek

Az 1945/1946-os tanévben a tankönyvjegyzék az általános iskola I. osztályánál nem adott meg tankönyvet énekből. Az általános iskola V. osztályában Kerényi György–Rajeczky Benjamin Énekes Ábécé. Polgári fiú-és leányiskola, gimnázium és leánygimnázium számára című munkáját kellett használni (Köznevelés, 1945: 5). Kerényi és Rajeczky tankönyve – eredetileg a polgári iskolák és a gimnáziumok alsó négy osztályához igazodóan – négy részből állt. Az általános iskola V. osztálya számára feltehetőleg a tankönyv első része lehetett használatra kijelölve. Ez a rész semmilyen zenetörténetre, zeneirodalomra vagy zenei bemutatásra vonatkozó utalást nem tartalmazott. A dalanyagban ugyan szerepel három gregorián ének, két Kodály-, és egy Bartók-dallam, de ezek a tételek a dalanyag részét képezték (Kerényi és Rajeczky, 1946).

Az 1946/1947-es tanévben a tankönyvjegyzék az általános iskola I−IV. osztálya esetében szintén nem írt ének tankönyvről. Az V. és VI. osztályban továbbra is az előbb említett Kerényi–Rajeczky-féle tankönyvből kellett tanulniuk a gyerekeknek (Köznevelés, 1946: 16). Ebből az ének tankönyvből az általános iskola VI. osztályában feltehetőleg már a második rész tanulásával kellett folytatni az előző tanévben megkezdett munkát. Ez a második rész szintén semmilyen, kifejezetten a zenetörténetre, zeneirodalomra vagy zenei bemutatásra vonatkozó utalást nem tartalmaz, ugyanakkor a tankönyv dalanyagában fel kell figyelni Vivaldi, Schubert, Wagner, Kodály és Bartók néhány dallamára (Kerényi és Rajeczky, 1946).

Az 1947/1948-as tanévben az alsó tagozatos osztályok esetében ismét nem került énekből tankönyv megadásra, a felső tagozaton azonban tankönyvcsere történt. Az V., VI. és VII. osztályokban Kodály Zoltán–Ádám Jenő: Szó-mi füzeteinek a használatára kellett áttérniük az iskoláknak (Köznevelés, 1948: 5). Az egyes osztályok semmilyen, a zenetörténet, zeneirodalom kifejezett tanítására, vagy éppen zenei bemutatására való példát nem tartalmaznak. Az alapvetően a magyar népzene uralta dalanyagban ugyanakkor kisebb számban, de találkozni lehet magyar történeti énekkel is (Kodály és Ádám, 1946, 1948, 1946?).

„Vezérkönyvek”[4]

Kerényi György–Rajeczky Benjamin: Éneklő Iskola

Kerényi György és Rajeczky Benjamin Énekes Ábécé. Tankönyv polgári fiú-és leányiskolák, gimnáziumok és leánygimnáziumok alsó osztályai című tankönyvének vezérkönyve még 1940-ben jelent meg, Éneklő Iskola címmel (Kerényi és Rajeczky, 1940). Rajeczky Hangszerhasználat című fejezete olyan eseteket sorolt fel, amikor szükséges a hangszer az énektanításban. Ezek között szerepel a megtanult dallamok hangszeren történő bemutatása, valamint azok művészi feldolgozásban történő meghallgatása. A felhasználható hangszerek közé a szerző a zongorát, a harmóniumot és a furulyát sorolta. A vezérkönyv egy másik, szintén Rajeczky tollából származó, Rádió, gramofon című fejezete az énektanításban megjelenő gépzenéről szólt. A gépzenéről általában véve is sok szó esett már ekkoriban – amint ez a bevezető sorokban is olvasható. Egyrészt veszedelmesnek tartották, mert sokan rosszra/rosszul használták fel ezeket a technikai eszközöket − az otthonaikban rádiózó és gramofonozó diákoknál például „ízlés- és fülrontást” okozhatott. Mindazonáltal a rádiót és a gramofont hasznos dolognak tartotta a szerző, amelyeknek a használatáról szerinte mégsem kellene lemondani: az iskola feladata jóra nevelni e téren a társadalmat, az okos meghallgatás megtanítása fog elvezetni oda, hogy a rosszat később a tanítványok maguktól is elkerüljék.

A két eszközt tekintve a rádió énektanítás során történő felhasználását még nem találta megoldottnak a szerző: véleménye szerint ehhez kifejezetten az iskolák számára készített és sugárzott rádióműsorokra lenne szükség. Ha a tanító mégis hallgat rádiót a tanítványaival, akkor az ilyen órára alaposan fel kell készülnie, mivel évente inkább csak 2–3 alkalommal használják az órán a rádiót. A tanítványokat is arra kell nevelni, hogy határozott céllal kapcsolják be a rádiót.

Az énektanítás szempontjából több lehetőséget látott Rajeczky a hanglemezekben. A hanglemezek segítségével meg lehet hallgatni a népdalokat eredeti alakjukban, valamint művészi feldolgozásban; tanulmányozni lehet az énekesek és az énekkar hangját; híres művészek játékát lehet felidézni, s a kamarazene és a zenekari muzsika is elérhetővé válik általuk. Az iskoláknak maguknak kell jól felhasználható, okosan összeállított hanglemez-gyűjteményre szert tenniük (az akkoriban kapható hanglemezeket a szerző nem tartotta megfelelőnek a középiskolai énektanításra).

Rajeczky megosztotta olvasóival a hanglemezekkel való kísérletezésének addigi tapasztalatait is. Szerinte a 14 év alatti tanítványok az egyszólamú, kíséret nélküli dallamok előadását kedvelték a leginkább, míg a hangszeres zenét tekintve szólóban szerették hallgatni a hangszerek hangját, így például a fuvolát, a dudát, az oboát, a fagottot és a hegedűt (a zongora hangját viszont önmagában nem, inkább kísérőhangszerként szerették) – a zenekari művekkel szemben is a két-és háromszólamú kamarazenei műveket preferálták. Az énekművészek előadása ebben az életkorban még nem ragadta meg a fantáziájukat, miképpen az énekkari lemezek megértése, befogadása sem volt könnyű számukra. E tapasztalatok alapján a következő lemezeket ajánlotta meghallgatásra Rajeczky: eredeti népzenei felvételek, népdalfeldolgozások, az idegen zenén belül elsősorban a népdal-lemezek, hangszeres zene.

Ádám Jenő: Módszeres énektanítás a relatív szolmizáció alapján

Kodály Zoltán új magyar zenepedagógiája ebben az időszakban vált hivatalosan is az általános iskolai énektanítás alapjává. „E zenei nevelő program folyamatának apró részleteit írja le Ádám Jenő Módszeres énektanítás című könyvében.” (Szabó, 1991. 98. o.) A vezérkönyv (Ádám, 1944) témához kapcsolódó fejezetének címe: Általános zenei ismeretek. E fejezet élén Ádám is hivatkozik arra a sokféle zenei hatásra, amelyek többek között a rádió és a gramofon útján értek el a korábbinál szélesebb néprétegeket. Hasznosnak tartotta, ha ezeket a zenei ismereteket a népiskola felső osztályaiban rendszerezik. Ő is kiemelte a zenében, a zene hallgatásában a válogatás fontosságát, valamint az iskola és benne a tanító szerepét a magyar közönség zenei nevelésében, mivel a tanító elbeszélései, hangszerjátéka része az általános zenei ismeretek elsajátításának (ünnepinek tekintette azt az órát, amelyen a tanító mesél, elbeszél).

Ádám szerint a mesélés, elbeszélés témája lehet a templomok zenéje, a pap éneke, az istentisztelet dallamai, vagyis a zene régmúltja – véleménye szerint a musica sacra olyan kincs, amely életre szóló tanítást jelenthet a róla folytatott beszélgetések révén (a tanító hétköznap is elviheti tanítványait a templomba, ahol bemutathatja az orgonát, valamint együttes éneklésre és zenélésre is sor kerülhet).

A szerző további javaslatai: zenekari mű rádión történő tanórai meghallgatása esetében az élményt beszélgetés útján is fel kell dolgozni – emellett a zenei tárgyú olvasmányok és a tanulók által összeállított különböző zenei gyűjtemények szintén jó szolgálatot tehetnek az általános zenei ismeretek megszerzésében, bővítésében, valamint a tanult énekek, kórusművek rádióból vagy hanglemezről történő meghallgatása is hasznos lehet.

Zenei bemutatások

Az Énekszó című szakmai folyóirat 1946 márciusában közölt egy részletet Aaron Copland Our New Music című könyvéből, amelyben a kiváló XX. századi amerikai zeneszerző a hanglemezeknek a modern zenetanításban betöltött egyre fontosabb szerepéről, az Egyesült Államok példájáról írt (Copland, 1946). A tanulmány olvasása során érdemes felfigyelni a közreadó lábjegyzetére is: „… A háború befejeztével immár meginduló szellemi megújulás remélhetőleg lehetővé teszi a hanglemez-illusztrációs zeneoktatás kibővülését a magyar iskolákban. A postaforgalmi nehézségek megszűntével hozzáférhetővé válik az Egyesült Államok, a Brit Birodalom és a Szovjetunió mérhetetlen gazdagságú lemezfelvételeinek (korai századok vokális irodalma, népi zenék) megszerzése, aminek segítségével a magyar zeneoktatás a legmodernebb nevelési eszközök birtokába juthat. …” (39. o.) Ezen túlmenően a Magyar Rádió is hozzájutott egy kb. 3000 hangfelvételből álló gyűjteményhez, e három nagyhatalom diplomáciai szerveinek segítségével. A nevelés szempontjából is fontos felvételeket folyamatosan sugározta a rádió.

A második világháború során a bombázások és belövések folytán sok iskolát súlyos épületkár ért. A tantermek, iskolaépületek megrongálódása mellett a felszerelésekben is károk keletkeztek: szertárak és könyvtárak pusztultak el (Romsics, 2002). Ilyen összefüggésben értelmezhető a Nyíregyházáról érkezett hír, miszerint az iskola minden felszerelése, közte a zongora, a gramofon, a lemezek stb. tönkrementek (ismeretlen szerző, 1946).

Kelemenné Péterffy Ida fővárosi ének szakfelügyelő az 1947/48-as tanévben 42 budapesti általános iskolában mintegy 200 énekórát látogatott meg. Tapasztalatait az Énekszó szakfolyóiratban összegezte – többek között ekként írt a zenei bemutatásokról: „A zenei képzés szempontjából fontos lenne, hogy az egyes korosztályoknak megfelelő zenei bemutatásokat eszközöljünk. Zongorán, hegedűn, rádión, hanglemezen kellene bemutatni a gyermek− és népdalfeldolgozó darabokat. Sajnos, efféle bemutatásoknak semmilyen formában sem lehettem tanuja. A tanárok minden energiáját az új módszer köti le. Baj van a hangszerekkel is, néhol a hangszertudással.” (Kelemenné, 1948. 5. o.)

Összegzés

A második világháborút követően új iskolarendszer alakult ki Magyarországon. Ennek egyik pillére a 6−14 éves korú gyermekek számára létrehozott általános iskola volt, amelyet három korábbi iskolatípusból kellett kialakítani.

A vizsgált időszakban két tantervet készült. Az ún. ideiglenes, 1945-ös tanterv az újonnan induló I. osztály esetében az 1940. évi XX. törvénycikkel az 1941-es népiskolai tantervre utalt vissza. Ebben csak apró betűs jegyzetben, de találkozni lehet a zenei − mind élőzenei, mind pedig gépzenei − bemutatás kívánságával. Az 1941-es népiskolai tantervhez készült részletes útmutatások megerősítették a tantervben megfogalmazott kívánalmat. Osztályt sem a tanterv, sem pedig a részletes útmutatás nem rendelt a zenei bemutatásokhoz, így nem tudható, hogy milyen életkorban tartották ezeket megfelelőnek abban a korszakban. Az mindenesetre nyilvánvaló az idézett rövid utalásokból is, hogy az általános iskola egy korábbi iskolatípusnak az örökségét vitte tovább a zenei bemutatások vonatkozásában. Érdekes ugyanakkor, hogy a szintén újonnan induló V. osztály óra− és tantervében, amely pedig részletesen került kifejtésre 1945-ben, nem szerepelt zenei bemutatás az énektanításban. Az általános iskola első, teljes tanterve 1946-ban a korábbi gyakorlatot folytatta akkor, amikor továbbra is csak apró betűs végjegyzetben írt a zenei bemutatásokról. Fontos felfigyelni két momentumra: a zenei bemutatások egyelőre még alkalomszerűek, és a felső tagozatos énekórákhoz kötöttek.

Ezeknek a felső tagozatos, alkalomszerű zenei bemutatásoknak a lehetőségeit és módszertanát az 1946-os tantervhez készült részletes útmutatások fejtették ki.

Az 1945−1948 közötti időszakban a tankönyvjegyzékek tanulsága szerint az általános iskola alsó tagozatos énekóráin semmilyen ének tankönyvet nem használtak. A felsőbb osztályokban az első két tanévben Kerényi György és Rajeczky Benjamin tankönyvét, majd, 1947-től Kodály Zoltán és Ádám Jenő Szó-mi füzeteit kellett használni. Dalanyagukat tekintve mindegyik ének tankönyv a magyar népzenére épül. Elvétve találni bennünk egy-két énekes szemelvényt az európai, illetve magyar zenetörténetből. Meg kell állapítani, hogy ezekben az években a tankönyveket még nem használták fel úgy a zenetörténeti és a zeneirodalmi ismeretek tanítására, amint az napjainkban megszokott, és zenei bemutatásra történő utalás sem történt bennük.

A két tankönyvsorozathoz készült vezérkönyvek mindegyike írt az egyidejűleg egymás mellett alkalmazott élőzenei és gépzenei zenei bemutatásokról. Fontos észrevenni, hogy Kerényi György és Rajeczky Benjamin munkája − már 1940-ben – egészen hosszú, önálló fejezetet szentelt a rádiónak és a gramofonnak. A fejezetet író Rajeczky saját, hanglemezekkel történt addigi kísérleteinek az eredményeit is megosztotta olvasóival, valamint ajánlásokat fogalmazott meg az iskolai énektanítás számára beszerzendő hanglemezekkel kapcsolatban. A másik vezérkönyvben, Ádám Jenő 1944-es munkájában a zenehallgatás, benne az élőzene és gépzene hallgatásával az általános zenei ismeretekről szóló fejezetben rövidebben került kifejtésre. Mindkét szerző kiemelte ugyanakkor a gyorsan és széles körben terjedő gépzene hallgatása esetében az iskola szerepét. Egybehangzó véleményük szerint az iskola feladata a zene hallgatásának és a zenék közötti válogatásnak a megtanítása.

Az énekórákon folyó zenei bemutatásokat a világtörténelem is jócskán befolyásolta. A második világháború harcászati cselekményeinek következtében Nyíregyházán az énektanítás felszerelései is tönkrementek (feltehetőleg ez nem volt egyedi eset). A világháborút követően viszont helyreállt a kapcsolat a győztes nagyhatalmakkal, aminek egyik folyományaként az iskolák értékes hanglemezekre tehettek szert. Feltehetőleg ezeknek a hangfelvételeknek a vásárlásai anyagi okokból sokáig sok helyen még nem jelentettek reális lehetőséget. Emellett erre az időszakra esett Kodály Zoltán zenei nevelési elveinek az énektanítás országos gyakorlatába történő átültetése. A fővárosi ének szakfelügyelő beszámolójából kiderült, hogy ez nagyban igénybe vette az iskolai tanerők energiáját – ezért, valamint hangszer és hangszertudás hiánya miatt nem hallhatott / nem láthatott zenei bemutatást a fővárosi énekórákon (valószínűleg vidéken sem lehetett jobb a helyzet).

Összességében azt mondható el, hogy − apró betűs, rövid utalások formájában – de a tantervek révén az általános iskolai énektanítás részét jelentették a zenei bemutatások. Azt is érdemes megjegyezni, hogy az általános iskola egyik elődjének tekinthető népiskolában már az 1941-es tantervben szerepelt zenei bemutatás az ének tantárgy esetében, tehát a zenei bemutatások nem jelentettek teljesen új vonást a honi énektanításban az 1945-ben újonnan létrehozott általános iskolában. A korszak tankönyvei nem foglalkoztak kifejezetten zenetörténettel, zeneirodalommal és semmilyen formában nem utaltak zenei bemutatásra. Az a néhány zeneirodalmi példa, amely megjelenik ezekben a tankönyvekben, énekes szemelvényként a dalanyag részét képezi. A tankönyvekhez készült vezérkönyvek viszont elég részletesen foglalkoztak a zenei bemutatások kérdésével. Itt ismét fel kell hívni a figyelmet arra, hogy zenei bemutatás az általános iskolát megelőző iskolatípusokban is folyt az énekórákon: Kerényi és Rajeczky tankönyve és vezérkönyve a polgári iskolák és a gimnáziumok alsóbb osztályai számára készült, tehát 1945 előtt ezekben az iskolatípusokban is volt élőzenei és gépzenei zenei bemutatás. A zenei bemutatások gyakorlatáról keveset lehet elmondani: úgy tűnik, hogy egyrészt a háborús pusztítások, másrészt a kodályi zenepedagógia alkalmazására való áttérés nehézsége miatt nem fordulhattak elő nagy számban zenei bemutatások a vizsgált korszak énekóráin. Feltételezhető ugyanakkor, hogy – miként azt a tantervek és a vezérkönyvek esetében – az új általános iskolák megörökölhették a jogelőd iskolák hangszereit, gramofonjait és hanglemezeit, valamint rádiókészülékeit. A világháborút követően újrainduló diplomáciai kapcsolatok pedig még hanglemez-vásárlási lehetőséghez is juttathatták az iskolákat.

Irodalom

Jogszabályok:

Az ideiglenes nemzeti kormány 6650/1945. M.E. számú rendelete az általános iskola szervezése tárgyában. Köznevelés, 1. 4. sz. 17.

A magyar vallás-és közoktatásügyi miniszter 37.000/1945. V.K.M. sz. rendelete az 1945/46. iskolai év megnyitásának és tanulmányi rendjének szabályozása tárgyában. Köznevelés, 1. 4. sz. 17−33.

Tantervek:

Tanterv és útmutatások a nyolcosztályos népiskola számára. I. Kötet: Tanterv. V. Kötet: Részletes útmutatások. Kiadta a m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter 55.000/1941. V. sz. rendeletével. Budapest, Királyi Magyar Nyomda, 1941.

Tanterv az általános iskola számára. Kiadta a magyar vallás- és közoktatásügyi miniszter 75.000/1946. V.K.M. számú rendeletével. Budapest, Országos Köznevelési Tanács, 1946.

Részletes útmutatások az általános iskola tantervéhez. 10. füzet. Ének. Kiadta a m. vallás- és közoktatásügyi miniszter 130.000/1946. III. ü.o. sz. rendeletével. Budapest, Országos Köznevelési Tanács, 1946.

Tankönyvjegyzékek:

Az 1945/46. iskolai évben használható tankönyvek. Köznevelés, 1. 5. sz. 26−33.

Az 1946/47. iskolai évben használható tankönyvek. Köznevelés, 2. 16. sz. 9−16.

Az 1947/48. iskolai évben használható tankönyvek. Köznevelés. 4. 5. sz. 43−51.

További irodalom:

Ádám Jenő (1944): Módszeres énektanítás a relatív szolmizáció alapján. Vezérkönyv Kodály Z.: Iskolai énekgyűjteményéhez valamint Kodály – Ádám: Szó-mi daloskönyveihez. Turul kiadás, Budapest.

Ballér Endre (1996): Tantervelméletek Magyarországon a XIX−XX. században. A tantervelmélet forrásai 17. Sorozatszerkesztő: Horánszky Nándor. Országos Közoktatási Intézet.

Böhm László (1990): Zenei műszótár. Az 1961-es kiadás reprintje. Editio Musica Budapest.

Copland, Aaron (1946): A hanglemez szerepe a zeneoktatásban. Énekszó, 72. sz. 39−41.

Ismeretlen szerző (1946): Nyíregyházi hírek. Énekszó, 14. 75. sz. 23.

Kelemen Elemér (2007): Az általános iskoláról – a 60. évforduló után. Iskolakultúra, 5. sz. 3−15. http://www.iskolakultura.hu/ikultura-folyoirat/documents/2007/2007-5.pdf Letöltés: 2016. december 17.

Kelemenné Péterffy Ida (1948): Énekoktatás a fővárosi általános iskolákban az 1947−48-as tanévben. Énekszó, 84. sz. 1−7.

Kerényi György–Rajeczky Benjamin (1940): Éneklő Iskola. Vezérkönyv az Énekes Ábécéhez. Magyar Kórus, Budapest.

Kerényi György, dr.–Rajeczky Benjamin, dr. (1946): Énekes Ábécé. Tankönyv polgári fiú- és leányiskolák, gimnáziumok és leánygimnáziumok alsó osztályai számára. XIII. kiadás. Magyar Kórus, Budapest.

Kodály Zoltán–Ádám Jenő (1946): Szó-mi. Besüt a nap. Énekeskönyv az általános iskolák V. osztálya számára. Magyar Kórus.

Kodály Zoltán–Ádám Jenő (1948): Szó-mi. Repülj fecském. Énekeskönyv az általános iskolák VI. osztálya számára. Magyar Kórus, Budapest.

Kodály Zoltán–Ádám Jenő (1946?): Szó-mi. Énekeskönyv az általános iskolák VII. osztálya számára. Magyar Kórus, Budapest.

Mészáros István–Németh András–Pukánszky Béla (2005): Neveléstörténet. Bevezetés a pedagógia és az iskoláztatás történetébe. Osiris Kiadó, Budapest.

Nagy Sándor (1979, főszerk.): Pedagógiai Lexikon. Akadémiai Kiadó, Budapest.

Romsics Ignác (2002): Magyarország története a XX. században. Harmadik, javított és bővített kiadás. Osiris Kiadó, Budapest.

Szabó Helga (1991): A magyar énektanítás kálváriája. A szerző kiadása, Budapest.

* A szerző abszolvált doktorandusz hallgató (ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar Neveléstudományi Doktori Iskola)

[1] A 2016. április 15.-én az Óbudai Egyetemen a Doktoranduszok Országos Szövetségének Tavaszi Szél elnevezésű konferenciáján elhangzott előadás írott, szerkesztett változata.

[2] Az 1945-ös tanterv csak ideiglenes tantervi megoldás volt (Kelemen, 2007).

[3] Az általános iskola kiépítését felmenő rendszerben tervezték megvalósítani, ezért az 1945/46. iskolai évben az I. és az V. osztállyal kezdődött a folyamat. Az általános iskola mind a nyolc osztálya az 1948/49. iskolai évre épült ki (Mészáros, Németh és Pukánszky, 2005).

[4] A vezérkönyv kifejezés korábban a zenében és a pedagógiában is egyaránt használatban volt. A zenében a partitúrát (Böhm, 1990), míg a pedagógiában a tanítók számára írott kézikönyveket jelentette (Nagy, főszerk. 1979). Jelen dolgozatban a vezérkönyv elnevezés az utóbbi értelemben jelenik meg.