“Minden gyereknek más a hegedűhangja”

Szászné Réger Judit mesemuzsikával fejleszti a fantáziát

Szászné Réger Judit(EPA)

Több mint fél évszázada tanítja a gyerekeket. Növendékei között számos ismert művészt találni, s több mint százan döntöttek úgy, követik az útját, s a pedagógushivatást választják. Társszerzője a hegedűtanításban kiemelkedő jelentőségű Hegedű ABC-nek. Versenygyőztes tanítványait összeszámolni is nehéz, a Virtuózok sorozataiban több növendéke is akadt, a legutóbbi Koncz-versenyen ugyancsak számos díjat szereztek. Pedig Szász Józsefné Réger Judit célja mindig az, hogy az adott tanítványt a lehető legmesszebb eljutassa, legalább addig, hogy örömöt szerezzen számára a muzsikálás. S abban hisz, hogy meg kell teremteni a fizikai, a mentális és a spirituális sík harmóniáját. Sikerességét számomra a tanterme is jelzi. Ugyanis mindenütt bájos gyerekrajzok, különböző alkalmakra készült alkotások sorakoznak, amelyek hatalmas szeretet tükröznek mind a zene, mind a tanárnő felé.

- Hogyan látja a pedagógus szerepét, feladatát?

- A kérdés mindig az, hogy a tanár hol tart, ugyanis az ember az élete során hihetetlen változásokon megy keresztül, s ez nyilván a tanítására is hat. Az iskolát igazából csak végigjárjuk, az igazi fejlődés utána kezdődik, amikor az ember már nem engedelmeskedik, hanem kitalálja, megkeresi a legjobb megoldásokat. S úgy vélem, a tanítás - ahogy az élet - három síkon létezik. Van a fizikai, azaz az anatómiai, valamint a mentális és a lelki sík. S amíg ez a három nem kerül egységbe, addig valami sántít. Ha csupán az ujjaimat rakosgatom egymás után, az nem más, mint iparos munka. Meg kell találni gyereknél, hogy a mentális rész, az olvasás, hallás, az emlékezet,a zeneiség hogyan működik,, hiszen a hegedülésben mindezeknek nagyon fontos szerepük van. A zeneiség az ember legtitokzatosabb pontjáról érkezik, s arra is hat a leginkább. Nem lehet megállni ott, hogy csupán csak lejátszom a darabot.

-

A legfontosabbnak azt tartom, hogy az a bizonyos lélek, aki abban a gyerekben lakik, át tud-e jönni a hegedűje hangján… Ha egy tanárnál minden gyerek ugyanolyan hangon hegedül, az nem igazán jó. Hiszen mindenkinek más a belső, s ezáltal a hangszeren keresztül megszólaló hangja, ez az egyik legérdekesebb jel az egész tanításban. Miután sok évet töltünk együtt a gyerekkel, ez az idő lehetőséget ad szinte minden készség kialakítására.

- Hogyan választ növendéket?

- Sosem az a cél, hogy a legkiválóbbakat, a legtehetségesebbeket gyűjtsem össze. Nem az az ambícióm, hogy verseny győzteseket neveljek. Az ilyen nyilvános szereplés külön személyiséget igényel, olyat, aki bírja a stresszt, rivaldát, a nyilatkozatokat, s mindent, ami ezzel jár. Akadnak ilyen növendékeim is, a Virtuózokban néhányan nagyon jól teljesítettek. A Koncz versenyen szintén sikerrel szerepelt Kiss Zoltán, Székely Anna Lilla, dicséretet is szereztünk. Most nyáron indulnak tanítványaim a Fesztiválakadémia „Fehér Ilona” versenyén, , s van, aki olaszországi versenyen vesz majd részt. Ezeknek a megmérettetéseknek stimuláló erejük van…Hiszen egy gyerek, aki már magasabb szinten áll, s előadónak készül, nemcsak órákra akar járni. S bizony egy művésznek közönség előtt kell bizonyítani... Annak is örülök, hogy ez évben két tanítványomat felvették a Zeneakadémia előkészítő tagozatára. Visszatérve a kérdésre, számomra a legfontosabb, hogy a hozzám kerülő gyermek szeresse a hegedűt, és alapvető adottságai fejleszthetőek legyenek. De én tényleg nem a tehetség alapján válogatok. Sosem utasítok el gyereket. aki hozzám szeretne járni S az összes növendékemet igyekszem eljuttatni a lehetőségei határáig. A cél ugyanis az, hogy örömét lelje a zenélésben és a zenében. Ebben a hivatásban össze kell kapcsolódni az ő kis lelkükkel, persze ehhez a tanár személyiségének is rengeteget kell fejlődnie. A pálya kezdetén az ember egója nagyon nagy, s akkor a saját ambíciójának rendeli alá a gyerekeket. Ha már idősebb, akkor jön rá, hogy a lényeg az, mit tud adni, miben tud segíteni. S ha ezt az irányt követi, akkor már sokkal hatékonyabbá is válik a munkája…

Szászné Réger Judit (Auer Akadémia)

- Mi a döntő a tanítványokkal való kapcsolatban?

- Nagy szeretettel és örömmel kell fogadni őket már a legelső alkalommal is. Annak a kicsi gyereknek, aki belép az ajtón, azt kell éreznie, hogy én el- és befogadom őt. Ezáltal rögtön más lesz a kapcsolatunk. S nagyon szeretni kell a hegedülést a tanárnak magának. Emellett a pedagógusnak lélekben is erősnek kell lennie, hinni kell ugyanis abban, hogy a problémák megoldására számtalan lehetőség van, ez az önfejlesztés titka.

- A lelki odafigyelés mellett Ön azonban a fizikumra is ügyel…

- Mindig megtornáztatom az gyermekeket, sőt a tanárokat is. Eddigi pályám során sokféle mozgásjavító gyakorlatot megtanultam, többek között a gerincjavító, ízületek szabad mozgását segítő tornát is. A legfontosabb a hegedülésnél, hogy az anatómiai lehetőségek szerint működjön, az, hogy az előadónak, mint a madárnak, szabad legyen mindene. Ha bármi görcsös, akkor a hang is beszorul… Épp ezért az órán az anatómia atlaszt is megmutatom a gyerekeknek, mert kezdettől fogva tudniuk kell, miért és hogyan működik testük a hegedülésnél, Ha ezekkel a fizikális dolgokkal is tisztában vannak, akkor később, önállóan is figyelni fognak rá. Az anatómiát alapnak tekintő hegedűtanár Rados Dezső volt, számára ez szinte már rögeszmének számított. Sajnos, a tanárképzésben ezzel a területtel nem foglalkoznak eléggé. S néha döbbenten látom, hogy mindezzel még a felnőtt zenészek sincsenek tisztában. Pedig nagyon lényeges. A gyerek még nem tudja, nem érzi, hogy a keze nem funkcionálisan működik. S ha a kar, a test nincs a megfelelő pozícióban, és nem organikusan működik, akkor az inak összehúzódnak, izmok megfeszülnek, s már fáj a hegedülés. Ráadásul rosszul szól a hangszer, s ez elveszi a kedvüket az egész muzsikálástól. Még jobban elfárad az órától, ahelyett, hogy töltődne a zenétől… Lényeges hát, hogy megtanítsák neki a megfelelő utat, a kellő testtudatosságot, vagy legalább halljon róla, mert később már maga is utána mehet. Mindez rengeteget számít a hangszerhez való viszonyban. Mi az óra elején használjuk az ugrókötelet, mely kedélyjavító és a gyerekek megérzik a gravitációt, körbemegy a kezük, a lábuk. Lazává teszi őket, s szabaddá válnak az ízületek. S azért is fontos mindez, hiszen olyan időszakban foglalkozunk a tanítványokkal, amikor a kicsiknek a legtöbbet változik a testük, megnyúlnak, s ehhez alkalmazkodni kell. Az előkészítő gyakorlatokat minden órán megcsináljuk, ezt a mozgást, az odafigyelést azonban hasznos lenne egész életében folytatni...

- S miként látja, hogyan változtak a gyerekek az elmúlt években? Nehezebb hozzájuk megtalálni a kulcsot?

- Régebben, amikor mindenkinek kötelező volt tanulni valamilyen hangszert, és sokan azért választották a hegedűt, mert azt haza lehet vinni, hát, abból sok jó nem származott… S akkoriban még én is kezdő pedagógus voltam, kevesebb eszközzel. Most már tényleg több mint fél évszázada tanítok, s majd ugyanennyi ideje vagyok a Józsefvárosi Zeneiskola pedagógusa. Az utóbbi évtizedekben azért már olyan gyerekek jelentkeznek, akik valóban szeretnének hangszeren tanulni, és ez sokat számít. Azt tapasztalom, hogy ma komoly gondot jelent, hogy a kicsik szinte egyáltalán nem énekelnek, erre szinte lehetetlen rávenni őket. Ez valahogy a furcsa általános frusztráció része, már nem kap olyan hangsúlyt az éneklés, mint Kodály idejében. Ha ugyanis az ember megszólaltat egy hangot a torkában, azzal odaadja magát, megnyílik, s ők ezt nemigen akarják megtenni.,Én a nyolcadik kerületben tanítok, ahol sok hátrányos helyzetű gyermek él,, rálátásom van a problémákra... A fantáziájuk is szegényes, mert nem élik át, nem olvassák, csak nézik a meséket. Nincs szókincsük, nem mesélnek, nem énekelnek nekik. Éppen ezért elindítottam egy mesemuzsika-programot két kerületi iskola első osztályában az iskolánk kiváló szolfézstanárával, Mendölyné Kiss Cecíliával. S a kicsiknek a Benedek Elek meséi közül válogatunk, különböző figurákkal jelenítjük meg a szereplőket, meg persze zenével. Nálam mindig ott a hegedű, Cili énekelteti őket, s persze egy kis játék sem hiányozhat ebből az együtt töltött időből. Személyiség és képzeletfejlesztő meseterápia. Ezzel a műsorral még a legproblémásabb osztályokban is meglepő hatásokat tapasztalunk, a foglalkozásokért hihetetlen szeretet kapunk a gyerekektől. S azt tapasztalom, hogy rengeteget lehet rajtuk fejleszteni. Valóban nem könnyű a mai gyerekekkel, más világból érkeznek az órákra… Visszatérve a saját osztályomhoz mindig játékkal kezdjük az órát, a játékszer a hegedű,. improvizálunk, próbálgatjuk a lehetőségeket, így alakul a keze, füle, fantáziája s képessé válik arra a mozgásra is, amit a hangszer igényel. Üres húrokkal kezdünk, artikulációs gyakorlatokkal. S fejlesztjük a fantáziát, hiszen a hegedűjátékban az ő kis lénye mellett a képzeletének kell megjelennie, annak kell keresztülsugároznia a hangokon. A muzsikálással üzenetet közvetítünk, adunk valami személyeset a másik embernek. Kell, hogy legyen mondandója… El kell érni, hogy a hegedű hangja és az ő belső hangja találkozzon. Ezt kell neki megtanítani. Az ember egyébként az élete során gyűjtögeti a különböző pedagógiai metódusokat, megoldásokat. S abból tanul, ami nem sikerül, amit a gyereken elrontott, és sajnos rengeteg mindenben lehet hibázni…

Szászné Réger Judit (YouTube

)

- Nehéz mondandót közvetíteni, élményt adni a játékkal.

- Mindenféle fejlődésen kell ezért átmenni a gyerekeknek. A nagy titka az egésznek a rezgés – abból létezünk mi is. Az igazi nagy zenészek ezzel a rezgéssel, hanggal, spirituális mondanivalóval hatnak az emberek szívére Ezért a legfontosabb a szép hang, a hang, ami lélekből jön, és ez segíti a belső éneklés megszólalását a hegedű által. …. Ez a hivatása a tanítónak, kapcsolat a gyerekekkel, ami fantasztikus ajándék, eljuttatni őket zenélés öröméhez...

- A tanítás mellett pedig egy zenekart is életre hívott. Idén negyedszázados jubileumát ünnepelheti a Weiner-Szász Kamaraszimfonikusok.

- A férjem, Szász József hegedűművész, zeneakadémiai tanár fiatalon elhunyt /1984/ növendékeiből született az együttes. A zenei alapot pedig Weiner Leó és Simon Albert tanítása jelentette. Ezek a fiatal muzsikusok folytatni akarták a nemes zenei tradíciót, 1992-ben megalapítottuk a Weiner-Szász kamarazenekart. Nagyszerű társaság alakult ki természetesen mindvégig sok nehézséggel küzdöttünk, és küzdünk, de ahová soha nem kellett senkit hívnom, jöttek maguktól azok a muzsikusok, akik ebbe a társulatba illettek. Kiváló művészekkel dolgoztunk együtt, tematikus sorozatainkat a Bartók Rádió állandóan műsorán tartja, lemezeink a BMC terjesztésével széles körben ismertek Jelenleg négy koncertes sorozatunk van az MTA Dísztermében, emellett sokszor zenélünk gyerekeknek is. Van egy edukációs programunk, s a kicsik és a tanárok mindenütt nagyon örülnek a zenekarnak. A hangversenyeink visszaidézik azokat a fantasztikus művészeket, művészeket, Végh Sándort, Fenyves Lórándot, Varga Tibort, Starker Jánost, Sebők Györgyöt, akiket annak idején a férjem révén ismerhettem meg Még ma is különleges érzés belépni délutánonként a tantermembe, amely Szász Józsefről lett elnevezve…

Réfi Zsuzsanna