Gordonkások repertoárbővítése – Sári József öt
kompozíciója*
A hazai
kortárs hangszeres szóló- és kamaradarabok iránt érdeklődők csakhamar
megtanulták, hogy érdemes időről-időre figyelemmel követni az
Akkord Zenei Kiadó tevékenységét. Évente több újdonság jelenik meg, és mivel a
darabok többsége önálló karcsú kiadványként lát napvilágot, voltaképp nemcsak
azok számára lehetnek tanulságosak, akik megtanulni szándékoznak a darabokat.
Kevés hasonló, könnyen hozzáférhető, belső hallást fejlesztő
lehetőség áll az érdeklődő muzsikusok rendelkezésére. A
közelmúltban viszont különleges kottával gazdagodott a kínálat: Sári József öt
művét tartalmazza a Works for Cello(s).
Végigtekintve a kiadó korábbi kottáinak sorát, azt vehetjük észre, hogy
csellisták semmiféle kamarazenei formációban nem találkozhattak Sári József
zenéjével (legfeljebb a vállalkozó kedvűek megismerkedhettek a szerző
korábbi 14 kiadványából olyan művekkel, amelyek meghatározatlan
előadói apparátusra készültek, mint például az egynemű hangszerek
számára komponált Kánonok, A-1201). Ezt a korábbi „fehér folt”-ot hivatott eltüntetni a gyűjteményes kiadvány
(A-1235).
Öt
különálló kompozíciót kínál, melyek sorát a két gordonkára szánt Prolog nyitja. A mintegy ötperces tétel ajánlása Onczay Csabának és Zoltánnak szól. Családi muzsika, ha úgy
tetszik, házimuzsika, ugyanakkor egyszersmind igényes
koncertszám is. Az ajánlás egyben „fémjelzés” is, inspiráló lehet mindkét
generáció szakmai-baráti köre számára.
A
következő darab is a szerző és az előadó személyes ismeretségére
utal. A „Jugend musiziert”
német ifjúsági versenyen gyakran sikeresen szereplő Laura Sophia Spangenberger különleges
ajándéka: portréjának zenei megörökítése (Bildnis – Portrait). Remélhetőleg az ajándék-okozta
öröm arra inspirálja a fiatal csellistát, hogy gyakran szólaltassa meg azt a
tételt, amelyben vélhetőleg örömmel „ismer magára”. Ha pedig
„belülről” nem ilyennek gondolja önmagát, akkor még mindig marad az
álarcos önarckép-játék. Leányi arckép ez, amely egyszersmind generációjának
szívesen felvállalható vonásait viseli, a határozott elképzelést, a pillanatnyi
belső elbizonytalanodásokat, s nem utolsó sorban, az igyekezetet, az
energiát valamely elképzelés megvalósítása érdekében. A karakteres motívumokból
szőtt zenei szövet anyagából visszatéréses háromtagú forma körvonalazódik,
amelynek harmadik szakasza a középrész tapasztalataival gazdagodva utal vissza
a kezdő anyagra.
A
kiadvány centrumában az Elégia kapott helyet, a legkorábban komponált tétel,
amelyet a Magyar Rádió felkérése hívott életre, Bartók születésének 125.
évfordulója alkalmából. Kottaképét tekintve a legegyszerűbb, mondhatni,
letisztult zene, amely azonban a szerző jellegzetes gesztusvilágából
építkezik. Belső monológnak is tarthatnánk, erre utal az is, hogy
semmiféle dinamikai utasítást nem tartalmaz; a szerző ezáltal is arra
akarja inspirálni az előadót, hogy magamagának építse fel a tételt. 78
ütem, amely rendkívül hasznos lehet a fiatal előadók számára is, hiszen
személyesen érdekeltté teszi őket az átgondolt interpretációban. Afféle Sári-urtext, ami ismeretlenül-személytelenül is
„párbeszédet” inspirál. És aki megszólítottnak érzi magát, még nagyobb kedvvel
veti bele magát azokba a művekbe, ahol azt érezheti: az előadói
utasításokkal mintegy távoktatásban részesül a szerzőtől.
A
2014-ben komponált Confabulation ajánlása Perényi
Miklósnak szól. Ez ismét figyelemfelkeltő lehet a gordonkások több
generációja számára, túl a művész rangján, korszakos jelentőségén
azért is, mert tény, hogy viszonylag ritkán vállalkozik kortárs kompozíciók
megszólaltatására. A címet a szerző ismerői méltán tarthatják
„jellemzőnek”; a kitalált és megtörtént azonos szintű átélése, az
„így is történhetett volna” gesztusa olyan enigmatikus világba kalauzol, ahol
immár kontrollálhatatlan a virtuális és a reális határa, érvényességi köre, s
ily módon az alkotói egyéniség rejtőzködése és kitárulkozása olyképp válik
egyenértékűvé, mint amikor konkrét kérdések elől kitérve,
példázatokkal válaszol szakmai vagy magáncélú beszélgetésekben a szerző. A
tíz percet meghaladó kompozíció értő megszólaltatásához előfeltétel
annyi Sári-mű ismerete, hogy az előadó úgy érezze: képes (szívesen)
ráhangolódni a szerző gondolkodásának „hullámhosszára”, s ne elégedjen meg
a hangok-hangcsoportok precíz megszólaltatásával.
A
gordonka-oeuvre jelképes fináléjának is tekinthető a gyűjtemény
ötödik darabja. A Labyrinth érezteti legintenzívebben
a Sári-stílus atmoszféráját. A tétel szakaszai egyénítetten követik egymást, a
Labirintus a szerző zenei világa, amelyben az ő értő
kalauzolásának köszönhetően nem tévedünk el. Az előadót vezeti a zene
Ariadne-fonalával a szerző, s hogy a hallgató
mennyire érzi élménynek vagy kalandnak ezt az utazást, abban jelentős
szerepe van/lesz a mindenkori előadó(k)nak is.
Fittler Katalin