KOCSIS KATALIN*
120 éve született KEREKES IRÉN NAGYKANIZSAI
ZONGORATANÁR
Kerekes Irén (1897-1980) miskolci származású
zongoraművész-tanár 1927 őszén lett a nagykanizsai Városi Zeneiskola
zongoratanára. Egy év próbaidő után véglegesítették és egész életében a mi
zeneiskolánkban tanított.
Tanári tevékenysége két nagy korszakra osztható: a
kezdetektől 1945-ig tartó, Vannay János igazgató
által fémjelzett korszakra, majd az 1945 utáni évekre, amelyek Ivánkovits Ferenc, majd Fentős Ferenc igazgató
személyéhez kötődtek.
A Vannay-korszak nagy
kérdése volt, hogy az 1926-ban létesített zeneiskola meg tud-e tapadni a város
zenei életében, azaz a város képes-e eltartani. Bizony, sokszor hajszálon
függött a dolog, ezért rendkívüli felelőssége volt nemcsak az igazgatónak,
hanem gyakorlatilag minden egyes tanárnak is. Vannay
igazgató vaskézzel vezette intézményét és rendkívül magas szakmai
követelményeket támasztott. A zenetanároknak, így Kerekes Irénnek a napi
óraadás mellett koncert-fellépőként is magas színvonalat kellett nyújtani
az intézmény gyakori tanári hangversenyein.
Zongoristák hárman voltak az akkori törzsgárdában: Fábiánné Pásztor Irma, Honti Ilona és Kerekes Irén. Ha
teljesen elfogulatlanul próbálom meg minősíteni őket, akkor azt azért
el kell mondani, hogy közülük Pásztor Irma vitte a prímet, ám két
kolléganője is közvetlenül a nyomában volt és gyakorlatilag mindhárman
koncertképes zongoraművészek voltak.
Nem csak szóló darabokat játszottak, hanem sok
kamarazene is hárult rájuk. Közülük Pásztor Irma inkább a hangszeres
kamarazenében vett részt, Kerekes Irén specialitása pedig elsősorban az
énekesek kísérete volt. De gyakran muzsikált együtt Garai Margit csellistával
is. Az alábbi fényképen Witzenetz Jolán - a
későbbi Ivánkovits Ferencné - énekét kíséri,
valamikor a 30-as évek végén, vagy a 40-es évek elején:
Lapozzunk bele a Zalai Közlöny korabeli évfolyamaiba,
hogy kicsit konkrétabb képünk legyen Kerekes Irénről.
Zongoraművészi bemutatkozása a kanizsai közönség
előtt a zeneiskola 1928. január végén megrendezett tanári hangversenyén
történt. Gondolom, saját választásaként Chopin és Liszt etűdöket játszott.
Könnyű keze alatt szinte felolvadnak a
billentyű hangtömegei, melyek imponáló könnyedséggel, nagy dekoratív
készséggel születnek teljes technikai készültségű ujjai alól.
Később aztán ő is, mint kollégái, számos,
zeneiskolán kívüli koncerten is felléptek.
Itt van egy újabb sajtóvisszhang, Kerekes Irén a
Szociális Misszióstársulat Prohászka-emlékünnepélyén szerepelt. Kísért és
önálló blokkot is játszott. Így írt róla a Zalai Közlöny 1929. április 24-i
számában:
Schumann, Liszt, Vannay
darabok - mindmegannyi gyöngyszemek kerültek ezután Kerekes Irén
zongoraművésznő, városi zeneiskolai tanárnő
zongora-előadására. Briliáns, kristálytiszta technika, mely a legnagyobb
nehézségeket leküzdi, hatalmas dinamika, mely a legerősebb effektusok
elővarázslására alkalmas - jellemzik Kerekes Irén művészi
zongorajátékát. Billentése bámulatos, kiegyenlített, zengő. A közönség
nagy ovációval fogadta a fiatal művésznő érzelmes játékát.
Több alkalommal játszotta különböző
rendezvényeken az akkoriban jónevű komponistának
is számító főnöke, Vannay János
zongoradarabjait. 1932. november 15-én ezt írta a Zalai Közlöny, amikor egy Borodin és egy Debussy-darab között Vannay:
Az erdei manó halála című etűdjét adta elő:
Kerekes Irén alkalmanként más kortárs, vagy
majdnem-kortárs műveket is játszott. Egy alkalommal például Kodály: Esik
a városban című
darabját, egy másik koncerten újra Debussyt és a spanyol Alfredo
Casella egy darabját. Ismét a Zalai Közlönybe
olvasunk bele, az 1933. május 2-i számba:
A műsort Kerekes Irén zongoraszáma zárta be, aki
Debussy és Casella nagy technikai felkészültséget
igénylő kompozícióiból mutatott be hármat. Játékának lenyűgöző
hatása alól pillanatra sem tudott szabadulni a hálás hallgatóság, amely
pattanásig feszült idegekkel figyelte a belső világán sajátos egyéniséggel
átszűrt melódiákat.
Úgy találtam, zenekarral összesen egy alkalommal volt
módjában játszani: 1946. február 25-én a sokadszorra újjáalakult városi
szimfonikus zenekarral, Mendelssohn egyik zongoraversenyét.
S ha már eljutottunk a háború utáni időkig, azért
érdemes belegondolni, hogy Kerekes Irén bizony egyedül élte át és vészelte át a
nehéz időket. Mint írtam, miskolci származású volt, Kanizsán nem voltak
gyökerei és nem alapított családot. Nem lehetett számára lelkileg se
könnyű a háborús években, főleg az utolsó hetekben-hónapokban,
sőt, még a béke első idejében sem, és azt hiszem, nemcsak lelkileg.
Bár biztos állása és fizetése volt, a hagyatékában megmaradt élelmiszerjegyek
azért tanúskodnak a nehézségek egy részéről, talán ezért is tartotta meg
őket...
Dolgozott Ivánkovits Ferenc
igazgatása alatt, és 35 szolgálati év után, 1962 nyarán ment nyugdíjba. Ám még
a 70-es években is előfordult, hogy ha szükség volt rá, hónapokon át
helyettesített. Nagy boldogság volt számára, amikor 1974-ben átvehette a
Zeneakadémia Aranydiplomáját. 1976-ban ő is ott volt díszvendégként az
akkor 50 éve fennálló kanizsai zeneiskola ünnepi rendezvényein.
Növendékei közül többen követték őt tanárként a
kanizsai zeneiskolában, mint például Szentendrey
Zsuzsanna és Beke Izabella. Kiugróan tehetséges növendéke volt Legánӱiné Hegyi Erzsébet zenepedagógus, alapvető zeneelméleti
tankönyvek szerzője, zeneakadémiai tanár.
Kerekes Irén hosszú évtizedeken át ebben a házban élt,
szinte szeretett iskolája tőszomszédságában. Itt hunyt el 83 éves korában,
1980. február 10-én.
|
|
|
Nagykanizsa, Sugár út 16/D |
A nagykanizsai köztemetőben nyugszik,
édesanyjával együtt:
|
|
|
XXII. parcella 1. sor 22. |
|
|
