A III. Nemzetközi Marton Éva Énekverseny
(Zeneakadémia, 2018. IX. 10-16.)
A Zeneakadémia immár harmadik alkalommal hirdette meg
a nagyszabású nemzetközi énekversenyt, melyre legkésőbb 2018. március
14-ig jelentkezhetnek a megmérettetés honlapján a 18–32 éves hölgyek, illetve
18–35 éves urak. A szervezők ezúttal is a feltörekvő
operaénekes-generáció legjobbjait várják Budapestre.
VILÁGKLASSZISOK VERSENYE
A Zeneakadémia harmadik alkalommal meghirdetett saját
rendezésű megmérettetése immár hagyományosan négyfordulós lesz. Az online
előválogatóhoz a jelentkezési anyagok részeként tölthetik fel a
jelentkezők a verseny megújult honlapjára videó felvételeiket: egy barokk
és egy más korszakból származó szabadon választott áriát. A Marton Éva vezette előzsűri döntéséről 2018. április 15-ig küld
tájékoztatást a verseny titkársága.
Az őszi élő fordulókba továbbjutó
versenyzők – a jelentkezési díjat csak nekik kell megfizetniük – egy
Liszt-dal és hét ária előadásával méretik meg magukat. A darabokat
kívülről, eredeti hangnemben, eredeti nyelven és a teljes verzióban kell
majd előadniuk. A 2018. szeptember 10–16. között a nagyközönség
előtt zajló fordulók helyszíne – a megmérettetés történetében első
alkalommal a gáláé is – a Zeneakadémia lesz, s a versenyt az élő
internetes közvetítésnek köszönhetően Magyarország és a világ minden
pontjáról követhetik majd az érdeklődők. A döntőben és a gálán a
Magyar Állami Operaház Zenekara működik közre Kocsár
Balázs vezényletével. A 42.000€ összértékű díjak mellett számos
különdíjat, köztük a Magyar Művészeti Akadémia díját, koncertfelkéréseket
és ösztöndíjakat vehetnek át a legkiválóbbnak bizonyuló versenyzők.
A magyar kormány által biztosított mintegy 100 millió
forintos céltámogatásból megrendezett verseny Marton Éva vezette zsűrijébe
az operavilág olyan magyar és nemzetközi kiválóságai kaptak meghívást, mint Peter
Mario Katona, a londoni Royal Opera intendánsa, Miguel Lerín, az európai operaélet egyik legbefolyásosabb
menedzsere, Anatoli Goussev, a La Scuola Musicale
in Foro Buonaparte
di Milano professzora, Teimuraz Gugushvili, a Tbiliszi Konzervatórium professzora, Vittorio Terranova,
a F. Tagliavini operaverseny művészeti
vezetője, Eva Wagner-Pasquier, a
Bayreuthi Fesztivál korábbi igazgatója, illetve magyar részről Meláth Andrea, a Zeneakadémia Ének
Tanszékének vezetője és Ókovács
Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója.
A nemzetközi zsűri, a versenyzők, a
közönség, és nem utolsó sorban a kritika visszajelzései alapján Marton Éva
nevéhez és pályafutásához méltó kimagasló színvonalon megrendezett első
két verseny után a rendezők célja nem lehet kevesebb, mint hogy a III.
Nemzetközi Marton Éva Énekverseny pozícióját a világ legjobb zenei versenyeinek
elit ligájában tovább erősítsék. A 2014-es és a 2016-os versenyen
legjobbnak bizonyult fiatal művészek karrierjének felívelését látva joggal
számíthatunk rá, hogy a 2018-as verseny díjazottjai is rövid időn belül a
hazai és az európai operaélet rendszeres és méltán ünnepelt csillagai lesznek.
A 2017. november 7-i
sajtótájékoztató galériája megtekinthető a verseny Facebook-oldalán!
(Fotó Mudra László)
VERSENYFEJLESZTÉS ÉS NEMZETKÖZI MÉDIAKAMPÁNY
A III. Nemzetközi Marton Éva Énekverseny
előkészületei 2017 nyarán kezdődtek meg. A már megszokott, bevezetett
és jól működő keretektől nem kívánt a Zeneakadémia radikálisan
elszakadni, ugyanakkor a 2013 óta felhalmozott tapasztalatok felhasználásával,
a részletek továbbgondolása és finomítása révén a névadó és a verseny irányítói
joggal várják el, hogy a verseny még nagyobb nemzetközi figyelmet kapjon. A versenyfelhívást
változatlanul a világ legkiválóbb zeneoktatási intézményeinek hallgatóihoz és
az operavilág feltörekvő csillagaihoz kívánják eljuttatni a
szervezők, s a meghirdetést támogató nemzetközi médiakampány, illetve a
verseny maga hangsúlyos imázsépítő szerepet is
be kíván tölteni. Megváltoztak ugyanakkor a versenyt előkészítő stáb
működési keretei: a kommunikációs előkészítés és lebonyolítás a
Zeneakadémia oktatási és koncerttevékenységéhez kapcsolódó kommunikációs
teamtől függetlenül, az intézményen belüli projektszervezet részeként
működik. A versenyfejlesztést és a nemzetközi kommunikációt Szabó Stein
Imre korábbi kommunikációs igazgató ezúttal tanácsadói minőségben
irányítja, az egyes feladatokban az előző versenyek során már
bizonyított csapat külsősként működik közre.
A
2018-as versenykiírásra felfrissített arculat kulcsa a logó körül
stilizáltan megjelenő, és minden kreatív felületen visszaköszönő „spotlight”, azaz reflektorfény-effektus, mely a korábbi
sarkos vizualitást – s ezzel áttételesen az immár harmadszorra megrendezett
versenyt – mintegy perspektívába helyezi. A Zeneakadémia Nagytermét idéző
arany színvilág és a babér motívum továbbra is az arculat hangsúlyos eleme
maradt, ugyanakkor a korábbiaknál plasztikusabban jelennek meg, illetve ölelik
körül a névadó portréját. Az új vizuális világ a versenyt beharangozó brosúrán,
a martoncompetition.hu címen elérhető aktualizált honlapon és a hozzá
csatlakozó új Facebook-oldalon, illetve a nemzetközi
médiakampány hirdetési felületein debütál, de már készülnek a díjak,
ajándéktárgyak és a versenykatalógus felfrissített tervei is.
Erősebb, és koncepciójában is frissült
irányvonalak mentén állt össze a nemzetközi beharangozó kampány. A
nemzetközi operavilág, illetve komolyzenei élet legrangosabb csatornái (Opernglas, Opéra Magazine, Opera Now,
operanews.com, centralpalc.com, gramophone.co.uk, Classical
Music, bachtrack.com, musicalamerica.com, thestrad.com), illetve egy-egy orosz
és kínai felület mellett imázsépítő
jelleggel megjelennek a Marton Énekverseny hirdetései néhány véleményformáló
közéleti médium kultúra rovatában is. A szűkebb zenei szakma
kereteinek átlépése nemcsak – a néhány hete lezárult Bartók Világverseny és
Fesztivál sikeres meghirdetése során bizonyított módon – jelentős
figyelmet irányít a versenyre, hanem a verseny rangját is jelzi. Ezen
elgondolás jegyében jelennek meg a következő hetekben a verseny hirdetései
a Le Monde, a Der Spiegel és az Euronews online
felületein. A sajtóhirdetések, illetve az azokat kiegészítő
keresőmarketing- és közösségimédia-kampány középpontjában a 2016-os
verseny professzionális multimédiás dokumentációjára építve elkészült félperces
imázsfilm áll. A reklámszpot
a versenyről – az MTVA és a Zeneakadémia koprodukciójában, Varga Zs. Csaba rendezésében – készült dokumentumfilmben
megidézett drámai pillanatokat sűríti össze Puccini Turandotjának
markáns dallamaira. REFLEKTORFÉNYBEN
A III. NEMZETKÖZI MARTON ÉVA ÉNEKVERSENY
(A dokumentumfilm a linkre kattintva - a
tájékoztató közepén - megtalálható)
A kisfilm alkotói megegyeznek a Bartók Világverseny és
Fesztivál legutóbb Cannes-ban díjazott imázs szpotjának
stábjával.
ELŐZMÉNYEK
Az első alkalommal 2014-ben megrendezett
Nemzetközi Marton Éva Énekverseny jelentős mérföldkőnek számított a
megmérettetést megrendező Zeneakadémia és a névadó számára egyaránt. Az
intézmény történetének legelső, saját fejlesztésű és rendezésű
nagyszabású zenei versenyeként azonnal a komolyzenei világ megmérettetéseinek
élvonalába került, másfelől pedig beteljesítette a Zeneakadémia egykori
növendékének és Professor Emeritájának régi álmát. „Zeneakadémista koromban
megfogadtam, hogy ha valaha saját tanítványaim lesznek, akkor az első
perctől kezdve önállóságra, önbizalomra fogom őket tanítani. A tanár
általában kisebb művészt akar faragni a tanítványából, mint saját maga. Ez
hiba! Szárnyakat kell adni, hogy minél hamarabb megállják a helyüket az
életben” – nyilatkozta a verseny legelső meghirdetésekor Marton Éva, s
szavait méltán tették meg a szervezők az énekverseny mottójának.
A verseny létrejöttének feltételei a Zeneakadémia
2013-ra befejeződött nagyszabású megújulásával teremtődtek meg. A
verseny repertoárjának, menetének és lebonyolításának részletein a Zeneakadémia
programigazgatósága dolgozott a névadóval és a versenytitkársággal szoros
együttműködésben. Az intézményi imázzsal rokon,
mégis egyedi arculat megálmodása, a verseny jelentkezési szakaszában nélkülözhetetlen
szerepet játszó honlap felépítése, a meghirdetést támogató komplex médiakampány
kialakítása, majd később a teljes kiadvány és marketingeszköz-portfólió
kidolgozásának és a díjak megalkotásának irányítása, illetve a verseny
dokumentációja és kommunikációja a Zeneakadémia kommunikációs csapatának
feladata volt.
A 2013 decemberében meghirdetett első
megmérettetés online
válogató fordulójára a következő év januárjától lehetett jelentkezni a
verseny honlapján. Az érdeklődés minden várakozást felülmúlt: 150
énekes küldte el a jelentkezési anyagát, a világ öt földrészéről, összesen
harminchét országból. A Marton Éva vezette válogató bizottság összesen 77
énekest – köztük tizenegy magyar fiatalt – tartott érdemesnek arra, hogy az
élő fordulókban is megmutathassa tudását, tehetségét. Az öt napon át tartó
intenzív verseny végén a zsűri – Marton Éva felkérésére a hazai és a
nemzetközi operaélet legbefolyásosabb szereplői vállalták, hogy részt
vesznek az általa vezetett grémium munkájában – egybehangzóan Vörös
Szilviának ítélte oda az I. Nemzetközi Marton Éva Énekverseny nagydíját,
míg az első díjat a romániai bariton, Alexandru Aghenie vihette haza. A verseny hangulatára jellemző
módon a zsűri és a közönség egyaránt a legjobbak közé sorolta Tetiana Zhuravel ukrán szopránt,
aki így a közönségdíjnak és a második helyezésnek örülhetett, míg a harmadik
helyezett Marcelina Beucher
lengyel szoprán végzett. „Gyönyörű hangokat és nagyon igényes, muzikális
fiatal művészeket ismerhettünk meg a beküldött anyagokból. A 2014-es
versenyhez képest is érezhetően emelkedett a színvonal: egyértelmű,
hogy a gyengébbek az első verseny színvonalából kiindulva már be sem
nyújtották a jelentkezéseiket. A jelentkezők feltűnően jól
felkészültek, és tisztában vannak azzal, hogy a Zeneakadémián világszínvonalú
versenyre számíthatnak. Nagy öröm ez számomra, mert azt bizonyítja, hogy nem
hiába alapítottuk meg a Nemzetközi Marton Éva Énekversenyt” – nyilatkozta a
névadó a II. Nemzetközi Marton Éva Énekverseny válogatóját követően.
A két év elteltével, 2016 első napjaiban
meghirdetett II. Nemzetközi Marton Éva Énekversenyre öt kontinens huszonöt
országából száznál is több művész jelentkezett. A Marton Éva vezette
bíráló bizottság döntése értelmében az élő fordulókba ezúttal is 77
versenyző jutott tovább, közülük 18 nemzet képviseletében 48 fiatal énekes
érkezett meg Budapestre, és mérte össze tudását 2016 szeptemberében. A verseny
nagydíját és a közönségdíjat a fehérorosz basszus, Alexander Roslavets nyerte el. Az I. díjat a mongol Ankhbayar Enkhbold (bariton)
kapta, a II. díjat az egyetlen döntőbe jutott magyar versenyzőnek,
a szoprán Horti Lillának ítélte oda a zsűri, míg a III. díjat a
lengyel Lucyna Jarzabek
(szoprán) érdemelte ki. A fináléba bejutott versenyzők egyetértettek
abban, hogy kihagyhatatlan lehetőség és a nemzetközi operavilágra nyíló
ajtó a Marton Énekverseny, s azt hangsúlyozták, hogy a Zeneakadémiáéhoz fogható
helyszínt és professzionális rendezést korábban még soha nem láttak.
„Az eredmény magáért beszél: a világ legnagyobb
operaszínpadaira kész, érett művészek tartották fontosnak, hogy
jelentkezzenek a II. Nemzetközi Marton Énekversenyre. S
hogy a minden részletét tekintve – a nemzetközi zsűri összetételétől
a díjplasztikák legapróbb babérmotívumaiig bezárólag – nagy gonddal megálmodott
és megvalósított verseny valóban nemzetközi, és valóban felkeltette a világ
érdeklődését, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a középdöntő,
illetve a döntő tízkamerás élő internetes közvetítését Japántól az
Egyesült Államokig, Norvégiától Brazíliáig a világ harmincnál is több
országából követték” – emelte ki a 2016-os döntőt követően Szabó
Stein Imre, a II. Nemzetközi Marton Éva Énekverseny projektvezetője.
III. NEMZETKÖZI MARTON ÉVA ÉNEKVERSENY - TÉNYEK ÉS
SZÁMOK
Dátum:
2018. szeptember 10–16.
Helyszín: Zeneakadémia
A verseny online válogatóból és három élő
fordulóból áll. Az összes forduló nyilvános, és élő internetes közvetítés
segítségével is követhető a verseny honlapján.
Jelentkezők
A versenyen bármely ország énekese részt vehet, ha a
verseny nyitónapján már betöltötte a 18. életévét, és
·
hölgyek
esetében 1986. szeptember 10-én vagy az után született,
·
urak
esetében 1983. szeptember 10-én vagy az után született.
Zsűri
Éva MARTON (elnök), Anatoli GOUSSEV, Teimuraz GUGUSHVILI, Peter Mario KATONA, Miguel LERÍN,
MELÁTH Andrea, ÓKOVÁCS Szilveszter, Vittorio
TERRANOVA, Eva WAGNER-PASQUIER
Díjak
NAGYDÍJ |
15 000 € |
1. DÍJ |
12 000 € |
2. DÍJ |
9 000 € |
3. DÍJ |
6 000 € |
Közönségdíj |
3 000 € |
A Magyar Művészeti Akadémia és a Zeneakadémia Alapítvány különdíja
Marton Éva döntése alapján |
8 000 € |
Repertoár, jelentkezési anyagok és online jelentkezési lap
Elérhető
a martoncompetition.hu oldalról
Jelentkezési határidő
2018. március 14.
Early Birds: 2018. február 15.
Tájékoztatás a továbbjutókról
Az előzsűri döntésének
eredményét 2018. április 15-ig tesszük közzé.
Az Elődöntőbe kiválasztott versenyzők
jelentkezhetnek a Marton Éva művésznő vezetésével 2018. szeptember
17–18. között tartandó nemzetközi mesterkurzusra, mellyel kapcsolatban
részletes tájékoztatást a továbbjutott versenyzőknek adunk.
Jelentkezési díj
A jelentkezés 200 Eurós (Early
Birds jelentkezés esetén: 100€) díját csak a
válogatón továbbjutott versenyzőknek kell megfizetniük. A díj
befizetésének részleteivel kapcsolatban a verseny titkársága tájékoztatja az
élő fordulókra meghívást kapott jelentkezőket.
Kapcsolat
Liszt
Ferenc Zeneművészeti Egyetem
III.
Nemzetközi Marton Éva Énekverseny
1061
Budapest, Liszt Ferenc tér 8.
secretariat@martoncompetition.hu
communication@martoncompetition.hu
martoncompetition.hu
facebook.com/martoncompetition.hu