“Negyvenhárom év és valahány nap”

Ember Csaba úgy véli, a pedagógusok megbecsülésének újabb lendületet kellene adni

2017 szeptembere óta már nem ő nyitja a kaput, s kapcsolja le éjjel, távozáskor a villanyt a balassagyarmati Rózsavölgyi Márk Művészeti Iskolában. De azért mindennap benéz… Ahogy a fővárosban is találkozni vele hetente több alkalommal, hiszen az igazgatói feladatok nélkül is temérdek a tennivalója. Október elején például az immár hagyományosnak számító, évnyitó konferenciát rendezték meg az MZTSz-szel, s idén még az alapfokú művészetoktatás értéktárát is összeállítják. Ember Csaba emellett dalegyletet vezet, zsűrizik, szaktanácsot ad, s a Magyar Zeneiskolák és Művészeti Iskolák Szövetségének elnökeként a következő öt esztendőre is akad terve jócskán. Szóval, nyugdíjasként is fáradhatatlanul tevékenykedik a zenei nevelésért és a kollégáiért.

- A tennivalói úgy látom, nem csökkentek jelentősen… Hiszen az MZMSz elnökségét 2022-ig látja el, s gondolom, maradt más feladat is bőven.

- Az egyik interjúzó kolléga megkérdezte, hogy ennyi dolog mellett korábban hogyan jutott időm az iskolára… Tényleg nem unatkozom, hiszen tagja vagyok a nemzeti tehetségügyi koordinációs fórumnak, a Magyar Zenei Tanácsban az ellenőrző bizottság elnökeként tevékenykedem, vezetem a Balassagyarmati Dalegyletet, az ottani kórusalapítvánnyal és a Pro Musica Balassagyarmatért alapítvánnyal szintén foglalkozom, emellett rendszeresen járok zsűrizni, s szaktanácsadóként is számítanak a munkámra. Sok koncertet adunk a kórussal, s az iskolaszövetségnek ugyancsak komoly feladatai és céljai vannak idén. Most például az alapfokú művészetoktatás értéktárának az összeállításán dolgozunk, amelyre nyertünk 40 millió forintot, s a készülő kiadvány célja az, hogy bemutassa, melyek azok a nemzeti értékek, amelyeket mindenképpen meg kell őriznünk az alapfokú művészeti oktatásban. Az anyagban némi iskolatörténet mellett módszertani összegzés is helyet kap, amelyből kiderül, hogy hol milyen technikákat alkalmaznak, egy-egy iskola mit tart lényegesnek, megőrzésre méltónak. Az anyagokat ősszel szeretnénk összegyűjteni legalább 200 iskolától, mi rendezzük majd egységes formába, s ezt az értékes tudást összesítő könyvet vagy DVD-t december közepén, Kodály születésnapján akarjuk megjelentetni. S ehhez egy konferencia is társul majd. Van emellett egy másik pályázati projektünk is, a Kodály-évforduló kapcsán éneklő ifjúság koncerteket is rendezünk, ezzel is van tennivaló jócskán.

- Most is a tanévnyitó konferenciát követően találkoztunk…

- A Magyar Zeneművészek és Tánművészek Szakszervezetésével közösen szerveztük, s ezen a találkozón arról is szó esett, hogy a jelenlegi helyzetet milyennek látja a minisztérium, s a Klebelsberg Központ. Akad sok ügy, amelyről beszélnünk kell, ilyen például az osztályfőnöki pótlék kérdése, vagy a hangszerkarbantartás, amely hosszú időn keresztül nem történt meg, mert nem volt rá forrás. Hiába írja elő jogszabály, hogy legyen hangszerkarbantartó, ha nincs… Ígéretet kaptunk arra, hogy a következő évi költségvetésben lesz 3 milliárd forint forrás a hangszerpark felújítására, felfrissítésére. Közben azonban az is elhangzott, hogy a Klebelsberg Központ felmérése alapján a rendszerből hiányzik 17 milliárd forint… Kérdés, hogy erre mi lesz a megoldás. S természetesen, örülünk, hogy a hangszerek kérdése megoldódni látszik, de ezek még csak az első lépések. Ahogy továbbra is engedéllyel taníthatnak nyugdíj után a zenetanárok, de legalább ez a lehetőség számunkra adott. Azonban még ezzel a kedvezménnyel együtt is elöregedőben van a zenetanár társadalom. Már látszódik a probléma, hiszen hiába veszek fel két tanárt, ha közben négyen nyugdíjba mennek, akkor már bajban vagyunk… Korábban a gitár számított hiányszakmának, most ez a szerint váltakozik, hogy mikor, milyen instrumentum népszerű. Eközben a zenetanulás iránti igény növekszik, hiszen miközben csökken a gyereklétszám az általános iskolában, a hangszertanulók száma változatlanul százezer körül van. Korábban még magasabb is volt, az utóbbi hat évben azonban ez a létszám stabilizálódott. Sokat tesznek ezért a zeneiskolák, ahogy sokat számított a Virtuózok műsora is.

- Ahogy hallom, a műsor életrehívója, Peller Mariann is számít a tanácsaira…

- Így igaz, nagyon szívesen együttműködöm velük, kollégáim ott vannak, jó a kapcsolat. Az elején kicsit aggódtam, milyen lesz a sorozat, de sikerült értéket teremteni, s nagyon jó irányba haladunk. Örülök, mert a műsornak köszönhetően a gyerekek a tv-ben is látják, gyakorolni kell. Megtanulják, hogy a siker mögött mennyi munka rejlik, viszont azt is megtapasztalhatják, hogy a kitartás meghozza a gyümölcsét, s ezek a fiatalok nem tizenöt percig tündökölnek, hanem egy életpályán indulnak el. Egyébként a Virtuózok zenehallgatásra is ösztönöz, s ez nagyon jó, hiszen a kíváncsiság rengeteg gyereket vezet el a hangszerekig…

- Ahogy a zeneiskolai pedagógusokkal, intézményvezetőkkel beszélgetek, folyton azt hallom, hogy mindenütt túljelentkezés van, várólisták.

- Így igaz. Szerencsére az állam nem állít létszámkorlátokat, megkapjuk a támogatást, a gond csak az, hogy nincs tanár… A jelentkezők összetétele miatt ugyanakkor egyre inkább hiány van például a vonós hangszert tanulókból. Kérdés, mi lesz így a zenekarokkal.

- Azt tapasztalom, hogy az MZMSz fórumán rendszeresen jelen van, mindig válaszol az érdeklődő kollégák kérdéseire. Milyennek látják a jelenlegi helyzetet?

- Nem eléggé elégedettek a kollégák, és tulajdonképpen igazuk van… Mert tény, hogy jelentős béremelés történt, sokan azonban hiányolják az osztályfőnöki pótlékot, annak egységes megítélését. S persze az is gondot jelentett, hogy a béremelés nem lett a minimálbérhez rögzítve, vagy egy inflációt követő számhoz. Mindennek az a következménye, hogy míg egy zenepedagógus hat év alapfok után négy évet középfokon tanult, majd következik az ötéves egyetem, gyakornokként alig lesz több a fizetése, mint egy középfokú végzettséggel rendelkező minimálbéresnek. A pedagógusok megbecsülésének - úgy vélem - most újabb lendületet kellene adni. Azért, hogy az, ami indulásnál a tervezetett anyagi elismerés volt, valóban megjelenjen a fizetésekben is… A rendszerszintű problémák egyébként lassan rendeződnek. S öröm, hogy remélhetően a hangszerek kérdése megoldódik, azonban az is gondot jelent, hogy hiába élünk a XXI. században, az elmúlt tíz évben alig volt olyan pályázat, amelyekkel technikai eszközöket szerezhettek volna be az iskolák. Miközben az adminisztrációhoz is szükség volna modern számítógépekre, arról nem is beszélve, hogy a zenetanításban is hasznát lehetne venni. Minősítésnél elvárás ezen eszközök készségszintű használata, ugyanakkor van iskola, ahol összesen egy-két elavult gép kerül.

- Ezek szerint e téren is akad tennivaló bőven… Milyen elképzelésekkel kezdett neki a következő elnöki periódusához az MZMSz élén? S hogyan látja az eddig eltelt két évtizedet?

- Nagyon sok tervem volt, ennek egy része valósult meg, részben technikai, részben anyagi okok miatt. S persze, ne feledkezzünk meg a társadalmi változásokról sem, amelyek művészetpedagógus vezető kollégáimat nagyon helyhez kötik. Temérdek olyan típusú tennivalója van az igazgatóknak, ami miatt nehezebben tudják otthagyni az iskolát. A digitális kapcsolattartás közben persze lehetséges, de az más, mint amikor személyesen vált szót valakivel az ember. Ezeket a találkozásokat azonban egyre nehezebb megszervezni. Valahogy azt szerettem volna elérni - s bízom benne, hogy el is fogom -, hogy ne csak az iskolák közötti kapcsolatok alakuljanak, hanem meg tudjunk jelenni, a legjobb értelemben tömegként - mint magyar művészetoktatás. Az idei tanév sok fontos jubileumot tartogat, az állami zeneoktatás 65 éves, s emellett nem szabad csendben elmenni. S éppen ötven esztendeje, hogy a fővárosban - a decentralizáció jegyében - minden kerületben lett zeneiskola. Ez szintén fontos évforduló. Egyébként a most megszűnt megyei fejlesztési tervek helyett azt is meg kell vizsgálnunk, hogy a tankerületek céljai mennyire valósak, ezeket meg lehet-e valósítani, s ezek hogyan lesznek összehangolva. Nem szabad ugyanis, hogy a kerületek csak magukkal törődjenek. Ráadásul lényeges különbségek is akadnak közöttük, attól függően, hogy az adott kerületben a művészetoktatást ki mennyire tartja fontosnak… Ha visszatekintek az elmúlt évekre, az mindenképpen előrelépés, hogy mindenkinek van költségvetése - az állami fenntartásnak köszönhetően - s abban bízom, hogy jelentősen csiszolódik a rendszer. Szerencsére jó a párbeszéd az intézményvezetők és a tankerületi vezetők között. A szövetségnél szintén sok a tennivaló. Sokszor az iskoláknak értelmezési gondokban kell segítenünk, hogy ki mit taníthat, hány órában, milyen körülmények között. Mostanában egyébként rendszeresen felvesszük a kapcsolatot a közismeret iskolákkal, intézményekkel, próbáljuk velük megértetni, a zeneoktatás szintén állami feladattá vált, és valahogyan be kellene férni annak is a gyerekek napjába. Nagy kérdés, hogyha megszületnek az iskolaközpontok, és ott a művészetoktatásnak is helye lesz, akkor hogyan teremtik megy az egyéni oktatás feltételeit, s mikor lesz ideje a kicsiknek gyakorolni? Arról nem is beszélve, hogy a továbbképzési rendszer gyakorlatilag összeomlott. Hiába van kötelező tanárképzés, nincs hozzá anyagi fedezet. A képzések egyre drágábbak, s ezt a pedagógusok a saját pénzükből egyre kevésbé győzik. Abban bízom, hogy a következő, 2018-as ciklusban elindul valami érdemleges változás, ugyanis már hosszú ideje nem volt az iskolákban továbbképzési keret. Szóval akadnak elképzeléseim… S van is hová fejlődni.

- S Balassagyarmaton mi mindent valósított meg a tervei közül?

- Sok apró elképzelést illetően sikerrel jártam. Szerettem volna teljesen felújíttatni az iskolát, lett központi fűtésünk is. Sok versenyt elindítottunk, volt nemzetközi versenyünk fuvola duóból, négykezes megmérettetés, ezek egyben szakmai találkozásokat is jelentettek. Nagy szeretettel fogadtunk mindenkit, figyeltünk egymásra, igyekeztünk megismerni azokat, akik ellátogattak hozzánk. Tanítani 1974-ben kezdtem el, nyugdíjazásomig 43 évet és valahány napot töltöttem az intézményben… Zenei nyári tábort is szerveztünk, amelyből jövőre már a 32-re készülünk, mert abban továbbra is részt veszek. Amikor az iskola vezetője lettem, négyszáz növendékünk volt, ma pedig 900-an járnak hozzánk. Tizenhárom településen vagyunk jelen. Az életem része mindez, s nagy öröm, hogy több generációt neveltünk fel, sokan már az unokájukat hozzák a zeneiskolába azért, mert annak idején ők szerettek idejárni… S amikor néhány évvel ezelőtt nyugdíjas korba léptem, akkor megkaptam az engedélyt, hogy életem végéig taníthassak. Úgy vélem azonban, hogy igazgatóként még egy utolsó ciklus elég volt, most már jöjjenek az ifjabbak. Fiatalításra szükség is van, mert idén az iskolánkból hárman mentünk nyugdíjba, többen babát várnak, így sok kollégát kellett pótolni. Egyébként a korábbi helyettesem, Csábi István nyerte el az igazgatói posztot, s úgy látom, nagyon jó úton halad. Persze, szívesen adok tanácsot, hogyha kérnek, de nem hozok már döntéseket. S nem az elsők között érkezem, és nem éjfélkor indulok haza - vagy alszom az iskolában, mint ahogy az korábban néhányszor megesett -, de azért gyakorlatilag mindennap bejárok. Rendezem a sok év alatt felgyűlt papírjaimat. Van asztalom, s érzem a kollégák szeretét, azt, hogy szívesen látnak…

Réfi Zsuzsanna