TÓTH TERÉZ
Kodály a XXI. században
Gondolatok
a Kodály-évforduló kapcsán
Kodály
fiatalkorában a túrázás, az országjárás szokatlan, furcsa tevékenység volt: a
kor embere nem nagyon ismerte meg a világot, nem jutott messzebb, mint a
közvetlen környék, ahol élt. Az iskola sem ösztönözte a diákokat, hogy
megismerjék, felfedezzék az országot.
Vasutas édesapjának köszönhetően Kodály már gyermekkorában beutazta
vonaton a Vág völgyét, eljutottak öccsével Erdélybe, a Felvidékre. Túrázni,
hegyet mászni, csúcsokat meghódítani viszont csak később kezdett. A hegyek
iránti szenvedélye mégis gyermekkorában kezdődött, amikor messziről,
a kéklő távolból derengett fel a Kárpátok vonulata. A galántai később
a nagyszombati évekből maradt a hegyek iránti sóvárgás emléke, amelyet
Kodály a Reminiscences (Visszaemlékezések) című írásában[1]
idéz fel. 1982-ben, Kodály születésének
100. évfordulóján a Nemzetközi Kodály Társaság ezzel a rövid Kodály-írással
idézi fel az emlékét. A Mesterről számos emblematikus történet maradt
fenn, útbaigazító bon mot-szerű bölcsességek, a fenti a kevésbé ismertek
egyike. Nincs is benne csattanós tanulság, morális konklúzió, de talán éppen ez
az, ami miatt a jelentés rétegei felfejtésre kívánkoznak. Miért írta meg az
idős Kodály ezt a rövid emlékezést halála előtt másfél évvel? Miért
éppen ezzel kezdődik az ünnepi Bulletin?
Idén
emlékezünk Kodály Zoltán halálának ötvenedik évfordulójára. Kodály zeneszerző, nyelvész,
népzene-kutató, pedagógus és filozófus. Zárt életmű, megmerevedett és
időszerűtlenné vált pedagógia helyett világszerte a Kodály-filozófia újabb és újabb rétegeinek kibomlásáról,
felfejtéséről hallunk. A mi feladatunk: körülnézni és felemelkedni.
Szétnézni és perspektívát tágítani, a látókört, ami egyébként előttünk
van, de nincs rá szemünk. A mi
jelenünk is egy ilyen pillanat a pedagógiában, és koránt sem csak az ének-zene
tantárgy módszertanában. Jelesül a
Kodály által fémjelzett világlátásban kell megragadnunk ezt a pillanatot: éppen ideje megérteni magunkat benne, a
látott de nem tapasztalt, a sokat hangoztatott de erőfeszítés, csúcsra
törés hiányában igazán meg nem ismert valóság felfedezése, a világ kitágítása a
tét. Ez a dolgozat a múlt számba vétele helyett arról szól, hogy a jelenben
mutatkozó irányok közül a kodályi zenepedagógia és filozófia megértésében hol
mutatkoznak ösvények, amelyek az elmélyüléshez, a XXI. század emberének
megújulásához, és a pedagógiai kultúra gazdagodásához vezetnek minket. A
kodályi világ előttünk van, a XXI. század embere szerte a világon
felkeresi, kutatja, meghódítja, birtokba veszi, elmerül benne. Ebből az útkereséséből villantunk
fel néhányat.
A
nyelvhasználat – fogalmi ambivalencia
Magyarországon
leginkább elterjedt terminus szerint Kodály módszerként hivatkoznak Kodály
munkásságára. Az UNESCO a Kodály
módszert mint a népzenei örökség dokumentálásának, és formális valamint nem
formális oktatás révén történő megőrzésének nemzetközi szinten is jó
példáját vette föl a UNESCO
Szellemi Kulturális Örökség Jó Megőrzési Gyakorlatok Jegyzékébe 2016.
december 1-jén.[2]
A Kodály módszer ennél még gyakoribb
definíciója és hivatkozása szerint az oktatás különböző színterein, de
különösen az általános iskolai és még az óvodai nevelésben a gyermek életkori
sajátosságaihoz alkalmazkodó, a népdalok , gyermekdalok tanítására alapuló ének-zene oktatás, amelynek elemei - relatív szolmizáció, kézjelek,
ritmizálás, belső zenei hallás, zenei írás-olvasás - az ismert
Kodály-tanítványok munkássága által váltak kidolgozott módszertanná. [3]
Napjainkban megfigyelhető a
nyelvhasználati keveredés, ami jól tükrözi a kodályi örökség ambivalens jellegét:
miközben gyakran módszertanként hivatkoznak rá, ezalatt világszerte újra
felfedezik és koncepcióként, filozófiaként térnek vissza hozzá, hogy mélységeit
és magasságait megértsék. A
fogalmi keveredésre jó példa a Wikipédia magyar nyelvű Kodály-módszer
szócikke, amely első mondatával a módszert a koncepcióval azonosítja: „A Kodály-módszer egy zenepedagógiai
koncepció, ami Kodály Zoltán
zenepedagógiai módszereit foglalja össze. Kodály mindössze a nevelési elveit
foglalta össze, és nem épített fel szisztematikus tantervet vagy tanegységeket.
Az elveket tanítványaival beszélgetve utólag gyűjtötte össze, miután
1925-től kezdődően zenepedagógiával kezdett foglalkozni.” Az
angol nyelvű szócikk némileg világosabban fogalmaz, de legalább is nem
keveri a koncepció, filozófia és módszertan fogalmakat, amennyiben a kodályi
filozófia részeként határozza meg, majd írja le a módszertant, amit a
tanítványok dolgoznak ki: „The Kodály
method, also referred to as the Kodály concept, is an approach to music education developed in Hungary during
the mid-twentieth century by Zoltán Kodály. His
philosophy of education served as inspiration for the method, which was then
developed over a number of years by his associates.” A Wikipedia angol
nyelvű Kodály Zoltán szócikke filozófusként is hivatkozik Kodályra, míg a
magyar nyelvű szócikkből ez hiányzik. Nakamura
Takao, a Nemzetközi Kodály Társaság igazgatója[4]
ezt nyilatkozta egy interjúban: „Mégis, a Kodály-módszer a hetvenes években
eltűnt a japán oktatásból: gyenge színvonalú fordításokból tanultak, de a
nagyobb baj abból fakadt, hogy a Kodály-gondolatiság, az eszme lényegét nem
értették meg igazi mélységeiben. A formát kezdték el utánozni anélkül, hogy a
tanítás mélységét megértették volna. Japánban ugyanis minden tanulás az
imitációval kezdődik.”[5]
Lois Choksy rámutat, hogy a Kodály-módszer és filozófia elnevezések egyaránt
érvényesek. Kodály filozófiájának központi gondolata szerint a zene nem más,
mint az emberi szellem kinyilatkoztatása, hasonlóan a nyelvhez.[6]
Kodály szerint zene nélkül, ez
alatt a népzenét és a klasszikus zenét értette elsősorban, nincs teljes ember, nem lehet teljes az emberi
létezés. A tanítványok és munkatársak
által kidolgozott módszertan a kodályi koncepció és filozófia megvalósítására,
gyakorlatba átültetésére jött létre. Megjegyezzük azonban, hogy a
Kodály-módszer ismert elemei a kézjelek, a szolmizáció, a ritmusegységek
egyaránt zenetörténeti átvételek, nem Kodály által kidolgozott módszerek.[7]
Nemes László Norbert rámutat, hogy Kodály jelentősége annak felismerésében
áll, hogy a létező zenepedagógiai gyakorlatok miként szolgálhatják a
magyar zeneoktatás ügyét[8].
Módszertani
megújulás programjai
"Mit kellene tenni?
Az iskolában úgy tanítani az éneket és zenét, hogy ne gyötrelem, hanem
gyönyörűség legyen a tanulónak, s egész életére beleoltsa a nemesebb zene
szomját... Sokszor egyetlen élmény egész életére megnyitja a fiatal lelket a
zenének. Ezt az élményt nem lehet a véletlenre bízni: ezt megszerezni az iskola
kötelessége." (Kodály[9])
Magyarországon 2016-ban a Magyar
Tudományos Akadémia Tantárgy-pedagógiai Kutatási Programjában egyedülálló módon
az ének-zene tantárgyon belül két kutatócsoport is támogatást kapott, az Ének-zene
Szakmódszertani és az Aktív Zenetanulás Kutatócsoport (előbbi a Szegedi
Tudományegyetem, utóbbi a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem
részvételével). Az előbbi fő célja az élményszerűség
megteremtése a tantárgy oktatásában a módszertani eszköztár megújításával, ez
utóbbi a
„Kodály-koncepcióra épülő iskolai ének-zene oktatás módszertani
továbbfejlesztése az éneklést és a zenehallgatást kísérő mozgás kreatív
integrálásával”. Az élmény visszanyerése
mindkét műhelyben közös. A Gévayné
Janurik Márta vezette szegedi kutatócsoport nagy szerepet szán ebben az
IKT-eszközök integrálásának és a digitalizáció nyújtotta lehetőségeknek. A
Nemes László Norbert[10]
vezette csoport a zenei mozgást integrálja az ének-zene oktatásba az improvizatív Kokas-pedagógia és az
irányított zenei mozgást képviselő
Dalcroze zenepedagógiai koncepció elemeivel.
A módszertani megújulás programjai a jelenlegi
magyar közoktatás rendszerében, tantárgyi struktúrájában megvalósuló ének-zene oktatás nehézségeit
igyekeznek orvosolni, vonzóbbá tenni a fiatal korosztálynak részben zenén
kívüli eszközökkel - a technológia bevonásával – részben pedig a zenéhez
szervesebben kapcsolódó mozgás, tánc elemeinek (vissza-) építésével. Jelenleg
ugyanis egészen döbbenetes az apátia, a közöny, ami az énekórákat uralja. Ezt
támasztja alá Janurik Márta kutatása is.
230 általános és középiskolás körében végzett kérdőíves felmérése
során az Oláh Attila megalkotta Flow kérdőív segítségével az apátia,
unalom, és szorongás jelenségét vizsgálta a matematika, az irodalom és az ének
tantárgyak tanórai tanulásával kapcsolatban. A vizsgálat szerint a fiúk a
legtöbb szorongást az iskolai énekórákon élik meg, ugyanez az érték jött ki az
apátia és az unalom mérésében is. Mind a fiúk mind a lányok körében
jellemző, hogy az énekórán éri őket a legkevesebb pozitív élmény, és
már az általános iskolában jellemző, hogy mind a fiúk, mind pedig a lányok
nagyobb szorongást élnek át énekórán mint a matematikán[11]. A módszertani megújulás mindkét programja
arra irányuló törekvés, hogy az elmúlt évtizedekben ellaposodott és
jelentőségét veszített magyarországi ének-zenei oktatásban sikerüljön újra
megtalálni és megvalósítani az élményt,
és átnyújtani azt a XXI. század felnövekvő generációja számára is.
Kognitív
pszichológia és idegtudományok – Kodály
A
sejtszintű agyi aktivitást képalkotó módszerekkel mérő idegtudomány
az utóbbi időben számos Kodály által hangsúlyozott megfigyelést igazolt[12].
Breen tanulmányában pontról pontra haladva bemutatja, hogy Kodály
koncepciójának alappilléreit, hogyan támasztják alá mára műszeres,
képalkotó vizsgálatokkal is. Breen tanulmánya arra is felhívja a figyelmet,
hogy a lépésről lépésre történő, létra- vagy lépcső-metaforával
szimbolizált tanulási út, amit Kodály is szorgalmazott, a jelenkori kognitív
pszichológia és az idegtudomány eredményei alapján csak korlátozott mértékben
alkalmazható.
Jól ismert az a kodályi mondás,
mely szerint a gyermek zenei képzését a születése előtt 9 hónappal, mármint
az anya születése előtt 9 hónappal kell elkezdeni.[13] A
műszeres vizsgálatok is igazolják, hogy a zenei képességek az újszülöttnél
már megfigyelhetőek, a perinatális szakaszban átélt zenei élmény hatására
az újszülött képes a ritmus és ütemfelismerésre.
Breen idézi Patelt[14],
aki (2003) olyan agyi területek megléte mellett érvel, melyek fő feladata
átfedni a nyelvi és a zenei feldolgozó folyamatokat. Amennyiben ez így van, a
zene a kora gyermekkori nevelésben modellezheti a nyelvi formákat és a nyelv
ritmusát. Breen megjegyzi, hogy az erre
a területre irányuló kutatások mindenekelőtt a gyermek anyanyelvén íródott
zenei anyagokra vonatkoznak, amely szintén erősíti a kodályi rendszer
egyik fő komponensét, az anyanyelvi
gyermekdalok, népdalok és altatók fontosságát a kora gyermekkori
fejlesztésben és az anyanyelvi nevelésben.
A tükörneuron olyan idegsejt,
amely akkor is tüzel, ha az alany végrehajtja és akkor is, ha csak megfigyeli a
cselekvést, tehát ez utóbbi esetben tükrözi az egyed viselkedését. A tükörneuronok létezése igazolja, hogy a
kora gyerekkori nevelésben különösen fontos a tanító személyisége, tudása, mert
modellként tekint rá a gyermek. Kodály mindig hangsúlyozta, hogy a kisgyermek neveléséhez
a legkiválóbb tanítók szükségesek.
A szöveges alapú és az auditív
forrású információt az agy az auditív memóriában dolgozza fel, de az azonos
modalitású ingerek között interferencia jön létre és ez a feldolgozást
akadályozza. Az auditív és vizuális ingerek kiegészítik egymást, mert a
különböző modalitású (pl. vizuális és auditív) ingerek erősítik
egymást, így igazolja a kodályi elméletet: a kézjelek és a szolmizációs hangok
együttes tanulásának egymást erősítő hatását.
A lépésről lépésre haladó, a létra- vagy
lépcsőzetes tanulás modelljét, amiről Kodály az életkori
sajátosságokhoz igazított fokról fokra haladó zenei képzésként beszélt, viszont
az idegtudományi kutatások nem igazolják. Kurt Fischer[15]
kutatásai inkább a tanulási folyamatot a háló-szerű modellel írják le,
olyan sokszoros utak hálózatával, ahol egyes ösvények ugyan meghatározóbbak
lehetnek, mint mások, de ezek az ösvények nem mindig ugyanoda vezetnek. Nem
tudja minden gyermek, vagy tanuló felnőtt ugyanazt a tanulási utat sikeresen
bejárni. A gyermek fejlődése, tanulása nem illeszthető be előre
meghatározott lépések sorozatába, ez frusztrációhoz, csalódottsághoz vezethet
gyermek és tanár részéről is. A háló modell szerint a tanulás
különböző színtereken zajlik. A kodályi fokozatos, lépésről lépésre
történő tanulás és fejlődés akkor lesz igazán hatékony, ha alternatív
utakat is kínál, amely igazodhat a gyermekek eltérő szociális-érzelmi,
környezeti, technológiai és fizikai hátteréhez.
A zenei képzés a gyermekben kognitív
változásokat idéz elő, és ezek a változások pozitívak. A kognitív
pszichológia és az idegtudomány megfigyelései szerint a memória, a szelektív
figyelem, az önkontrol elsősorban azok a megismerő funkciók,
amelyeknél kimutatható a zenei képzés pozitív hatása. A gyermek tehát „okosabbá válik a
zenétől”.
A
részből az egész, az egészből a rész felé – a befogadói élmény
Abban az időben nekünk, úgy
nevezett kulturált zenészeknek nem volt közönségünk. Egymásnak zenéltünk. A
zene nem néhány kiválasztott ember játékszere, hanem a zene mindenki számára
spirituális táplálék. Azon tűnődtem, hogyan lehetne a komolyzene
közönségét szélesíteni. Kodály[16]
Kodály
álma, sőt terve, az ún. 100 éves terv az volt, hogy 2000-re Magyarországon
minden gyerek tud kottából olvasni, ezáltal megteremtődik a magyar zenei
kultúra[17].
Ez az idealizált helyzet nem jött létre nálunk (sem). Ugyanakkor a jelenkori
magyarországi ének-zene oktatás útkeresései is azt bizonyítják, hogy a kodályi
eszmerendszer koránt sem szűkíthető didaktikai módszertanná. Legfőbb üzenete nem egy univerzálisan
érvényes módszertan alkalmazásában, hanem a termékenyítőleg ható
gondolatiságában rejlik: a zene és a humanitás elválaszthatatlanságában. A XXI.
századi útkeresések a kodályi eszme mélyebb megértésének erőfeszítései, nem
a módszertan kudarcai. Egyre közelebb kerültünk a hegyekhez, kezdjük felfedezni
és meghódítani a csúcsokat! Lássuk, hogyan!
Az a fajta fokozatos életkori sajátosságokhoz
illeszkedő intellektuális fejlesztés, mely szerint a zenei írás-olvasás
elsajátítása gyermekkorban alapozhatja meg a későbbi értő
zenebefogadást, a fogyatékkal született és azzal együtt élni kényszerülő
gyermekek, felnőttek számára nem járható út. A gyógypedagógia számára nagy lehetőségeket rejt magában azonban
a már Kodály által is hangsúlyozott érzelmi azonosulás és mozgás szerves
összekapcsolódása a zenei élményben az énekes körjátékok kapcsán. Tiszai Luca [18]
hangsúlyozza, hogy a Kodály-tanítvány Forrai Katalin által kidolgozott
óvodáskori ének-zenei képzésére szolgáló módszertan (Ének az óvodában) a
gyógypedagógia gyakorlatába is átültethető. Tiszai Luca[19]
tanulmányában a tehetségpszichológus, Gyarmathy Éva munkáját idézve kiemeli, hogy a zenei
tehetség, mint általános kategória nem létezik, ugyanis a zeneszerző, a
zenész és a befogadó a zenei tehetség más és más aspektusával rendelkezik[20].
A befogadói tehetség a befogadás
képességében és az érzelmi azonosulásban manifesztálódik. Ennek különös
jelentősége van a fogyatékkal élők zenei nevelésében és
terápiájában. A kodályi értelemben vett
belső hallással rendelkező, azt fejleszteni képes gyermek viszont
érzékelési vagy motorikus rendellenessége miatt nem képes arra, hogy tisztán
énekeljen vagy meg tudjon szólaltatni egy hangszert. Hiába hallja tisztán a
zenét, ha fogyatékosságából adódóan nem tudja a hangszálakat megfelelően
kontrollálni és ezáltal a tiszta énekhangon visszaadni a hallott zenét. Tiszai Luca rámutat, hogy a
jövő fontos iránya lehet a fogyatékkal élő befogadók zenei tehetségének
felismerése és felmérése. Jó gyakorlatként a Kodály-tanítvány Kokas Klára
foglalkozásait említi: a fogyatékkal élő gyerekek is képesek teljes
figyelemmel befogadni a zenét, szenvedéllyel hallgatni a klasszikus zenei
tételeket. Tiszai rámutat, hogy a kodályi zenei képességfejlesztés holisztikus
világa, Kodály meggyőződése, hogy a módszere segít a társadalmi
különbségek kiegyenlítésében még feltáratlan területet jelent a terápia
számára. [21]
Kodályt
a zenei művek gyerekekkel való megismertetésében, megszerettetésében
egyfajta evolucionista szemlélet jellemezte. 1966.augusztus 1-jén Santa
Barbarában a Kaliforniai Egyetemen
Dr. Dániel Ernő, a Kaliforniai
Egyetem zeneprofesszora, a Santa Barbarai Szimfonikus Zenekar igazgatója
kérdéseire válaszolva Kodály kifejtette,
hogy a zenei anyagok tekintetében a gyermekdalok, illetve a gyermek saját
improvizációinak bátorítása után kerülhet sor a saját nemzetének a népdalaira
majd más népekére. Azt követően Haydn és Mozart egy-egy egyszerűbb,
könnyebben és zenei előképzettség nélkül is érthető művének
megismerése következhet, amit a gyermek is felfoghat. A „természetes
fejlődést” követve a nagy klasszikusok
után következhet a gyermek kortárs zenével való megismerkedése. Ostoba
ötlet, mondja Kodály a nagy klasszikusok átugrása és rögtön a kortárs zenével
való találkozás a gyermekek zenei általános képzésében. Kodály szerint minden
gyermeknek át kell esnie a faj fejlődésén, a gyermek számára a legjobb a
primitív népek stílusa és motívumrendszere. [22]
A
Kokas Klára-tanítvány Farnadi Tamara[23]
mind gyakorlati mind elméleti munkáiban a kodályi ének-zene oktatás hazai
hagyományát ötvözi különleges érzékenységével a Kokas-pedagógia improvizatív
szabad mozgásra épülő zenebefogadási gyakorlatával. Írásaiban a győri
zenepedagógus kifejti a konceptuális hátteret, ami a tanítása mögött áll: a
kodályi filozófiai megközelítés ötvözve a Kokas-pedagógia elméletével és
gyakorlatával. A kodályi rendszer megtanulható és elsajátítandó, már ismert
tudáselemekre épül, a részekből építi fel az egészet: a magyar népdal
ritmus és dallam elemeinek megismeréséből eljuthatunk fokozatosan a nagy
zeneművek értő befogadásáig. A Kodály-filozófia gyakorlata
alapvetően intellektuális fejlesztésre épül.
Farnadi
a kodályi lépésről lépésre történő, a részekről az egész felé haladó,
lassú és intellektuális zenei képességfejlődést a zenebefogadás kora
gyerekkori totális zenei élmény lehetőségével
egészíti ki. A kodályi alapok
megújítását szorgalmazza a Kodály-tanítvány Kokas Klára pedagógiájának
ötvözésével. A kis gyermek is találkozhat a bonyolultabb klasszikus és kortárs
zenével, képes azt befogadni még akkor is, ha esetleg verbalizálni, vagy
intellektuálisan feldolgozni nem tudja. Viszont képes a szabad mozgásos
improvizatív táncával, testével, egész lényével befogadni, megérteni, megélni
és évekig akár évtizedekig emlékezni rá. Szabad mozgásos improvizációiban,
szólótáncában, közös, a társakkal létrehozott vagy egyéni átváltozásaikban a
gyerekek a zenefigyelemből hoznak létre kreatív alkotásokat. A Kokas-foglalkozásokon az egészen kicsi
gyerekek, óvodás, kisiskolás korúak, sőt csecsemők a kortárs Kurtág
György vagy a XX. század szerzői, Bartók, Schönberg mellett a nagy
klasszikusok Beethoven, Mozart, Bach, Händel, Corelli zenéjével találkozhatnak.
A foglalkozásokon ugyanazt a rövid, általában három-négy perces tételt többször
megismételve hallgatják, fogadják be, és szabad mozgásukkal, rajzaikkal,
átváltozásos történeteikkel interpretálják. Farnadi a két módszer vegyítését
alkalmasnak tartja a magyarországi ének-zene oktatás megújítására, vagy akár a
mindennapos éneklés kerettantervi kivitelezésére.[24] A hazai kerettantervek tanórai adaptálása
kapcsán hívja fel Farnadi a figyelmet a befogadói zenei élmény megteremtésének
fontosságára az ének-zene órákon és a zenei nevelés lehetőségére más
órákon is[25].
„Amennyiben a mesterségre nevelést
vesszük alapul, akkor: a daltanulás, éneklési készség, szolmizálás,
kottaírás-kottaolvasás, hallásfejlesztés, zeneelméleti ismeretek, zenehallgatás
stb. kifejezések jutnak először eszünkbe. Sok-sok fantasztikus
továbbképzés szól ezekről a témákról. A koncertlátogató közönség nevelése
kapcsán azonban ezek a szavak kevésnek bizonyulnak. Sokkal inkább fontossá
válnak az élmények, a színek, a formák, a hangulatok, az érzelmek, a zene
mögött húzódó „valódi” tartalom és mondanivaló. Ugyanis az igényes muzsika
megszerettetését nem csak a zenei ismeretek átadásával segíthetjük, hanem a
zene átélésével, megélésével, aktív zenéléssel. Megtapasztaltatni a muzsikát,
belebújni és hagyni, hogy megérintsen: micsoda szép küldetés!”[26]
Zenei
intelligencia – belső hallás
A
gyógypedagógiai megfigyelések, a befogadói-hallgatói tehetség, az érzelmi
azonosulás és befogadás képessége, a Kokas-pedagógia a kisgyermekek zenei
befogadása terén azt sugallhatja, hogy létezhet zenével való találkozás és
megértés a hallgató zenei módszertani képzettsége nélkül is. Kodály is hitt
abban, hogy a zenei megértés létrejöhet, hogy a zene valóban mindenki
spirituális táplálékává válhat. A zene olyan, mint a nyelv, ismertek a jelei,
szimbólumai, szabályrendszere, ezek
megismerése és értő használata hozza létre azt az emberi
minőséget, amely nélkül nem teljes az emberi létezés, nem teljes maga az
ember sem. A Gyermekkarok (1929.) [27]című
írásában figyelmeztet azonban, hogy a zenét nem szabad az intellektuális és
racionális oldaláról megközelíteni, nem szabad algebrai szimbólumokhoz
hasonlóan közvetíteni a zenét a gyermekhez, sem pedig egy olyan nyelv
titkosírásaként, amihez neki semmi köze.
Azaz Kodály nem tartotta öncélúnak
a relatív szolmizáció elsajátítását, nem tartotta intellektuális kódjátszmának
a zenei írás-olvasás fejlesztését. Kodály a közvetlen intuícióhoz
vezető út kikövezését tartotta a legfontosabbnak.
Intellektuális és emocionális, racionális és
intuitív dilemmájának feloldására a zenepedagógiai és tágabb értelemben a
pedagógiai tudásban a zenei intelligencia fogalmának a megértése vezethet-
amint arra James Cuskelly rámutat.[28] Howard Gardner többszörös intelligencia
elméletében a zenei intelligenciát önálló területként írja le, három
alapvető tudás- és készségterülettel: az alkotói (composing), az
előadói (performing) és a hallási (listening) . Edwin Gordon fogalma, az audiáció
(audiation) a zenei intelligencia
kutatások központi terminusa, és ahogyan Cuskelly is kiemeli Kodály belső hallás fogalmával
rokonítható. Az audiáció folyamatai a zenei tudás belső folyamatai, a zene
belső törvényszerűségével való összekapcsolódásai. A hang, a zenei
hang elképzelve is létezik, a belső hallás fejleszthető. Gordon a nyelv és a zene fejlesztését
hasonlónak írja le: lépésről lépésre a hallás, a beszéd (előadói,
énekesi) az írás és olvasás készségét (zenei írás, olvasás) komplexen
fejlesztve sikerül képesség szinten elsajátítani a nyelvet illetve a zenét. „Az
audiáció a zenében ugyanaz, mint a gondolat a nyelvben. A nyelv, beszéd és
gondolat hármasában a nyelv a kommunikáció szükségletének eredménye. A beszéd
az a mód, ahogy kommunikálunk. A gondolat az, amit kommunikálunk. A zene a
kommunikáció szükségletének eredménye. Az előadás az ahogyan ez a
kommunikáció megvalósul. Az audiáció az, amit kommunikálunk”. Kodály leírja,
hogy a zene először a belső hallás révén a képzeletben kell, hogy
megszülessen, ezt rögzíti a komponista. Az éneklés tevékenysége a kodályi
esszencia, a belső hallás legfőbb élesítője. A zenei tudás,
sőt a zenéről való tudás, a zenéhez kapcsolt jelentés Cuskelly
szerint a kodályi értelemben nem választható külön az aktív zenei tevékenységtől, amelynek belső magja az
audiáció, vagy belső hallás, mindenki számára adott megvalósulása pedig az
éneklés.
A
zene mindenkié
Cuskelly
a kodályi filozófia nyomában saját karnagyi és zenepedagógusi tapasztalatainak
birtokában kijelenti, hogy a zenei intelligencia nem a zenei tehetség néhány
szerencsés egyénben való megjelenése, hanem egyetemes, mindenkiben meglévő
intelligencia terület, ami komplexen fejleszthető, lépésről lépésre
kialakítható, a megfelelő sorrendiséget figyelembe véve bárkiben magas
szintre hozható, és megfelelő környezeti feltételek (oktatási környezet)
megléte mellett bárkinek tanítható és tanulható. Folyamat-elvű és nem
produktum-centrikus megközelítés. Figyelmeztet a még manapság is elterjedt
nézet tarthatatlanságára, ami szerint a zenei tehetség a kevesek kiváltsága,
romantikus, homályos fogalom, s gyakran a zenei képzés és oktatás ezen elitista,
esztétikai koncepcióra épül. A zenei tehetség, a zenei intelligencia Kodály
sejtése és a tudomány mai állása szerint is intelligencia terület, kognitív
kategória, fejleszthető bárkiben és mindenkiben. [29]
Minél előbb, kora gyerekkorban kell elkezdeni a fejlesztést, nem
elsősorban azért, hogy minél több idő legyen rá, sokkal inkább mert a
gyermek valami más minőséggel rendelkezik.
Cuskelly a When we sing [30]című
filmben beszél az első alkalomról, amikor gyerekeket kezdett tanítani, s megdöbbent
a zenei gondolkodásukon. Nem kivételes zenei tehetségekről van szó,
átlagos ausztrál gyerekekről, akikben Cuskelly olyan muzikalitást fedezett
fel, ami egyetemi végzettségű felnőttekben sem. „Nem a zenéről,
a gyerek egészéről szólt, a gyerekről a társadalomban, a kognitív
fejlesztésről, a társadalmi átalakulásról és arról, hogy visszaadjuk a
kultúránknak azt, amit egyszer elvesztettünk”[31].
Mind a kodályi koncepcióban, mind a Kokas-pedagógiában minőségi
jelentősége van a kora gyerekkorban elkezdett zenei fejlesztésnek, amikor
még elérhető egy későbbiekben már eltűnő félben lévő
gyermeki muzikalitás.[32]
A James
Cuskelly és mások által képviselt ausztrál Kodály-recepció üzenete, hogy a
zene, a zenei tudás a XXI. századi esendő ember, fiatal, öreg, férfi,
nő, képzett és zeneileg kevésbé iskolázott, kiegyensúlyozott és
szerektől fertőzött számára hozzáférhetővé válhat. Mindenki
számára elérhetővé válhat az aktív részvétel a zenei tevékenységben,
mindenekelőtt az éneklésben. A közösségi (kórus-) éneklés létrehozta
emberi minőség, a kodályi úton végig vitt képzett emberi hang
megszólaltatása, a zenében való találkozás mindannyiunk lehetősége egy
humánusabb életre. Lehetőség az átalakulásra, egyén és a közösség szintjén
egyaránt. Ily módon érvényesül Kodály holisztikus elképzelése a zenéről az
ausztrál példában.
A Kodály által örökül hagyott filozófiai
gondolkodás a XXI. század embere számára egyre több megértendő és
felfedezendő területet jelöl ki. Az emberi énekhang, az éneklés a zenei
tevékenység és a zenehallgatás elszakadt a közösségi létezésünktől, egyre
kevesebb közösségi rítusunk része, az iskola falai közé szorult, másodrangúnak
tekintett tantárgy kereteibe kényszerítve. A jelen zenepedagógiai,
tantárgy-pedagógiai kutatásai a kodályi értelemben vett zenei élmény
visszahozására törekednek. A befogadói tehetség fogalma szoros összefüggésben a
kodályi belső hallás képességével a fogyatékkal élők zenei
képességének újszerű megközelítését, és számukra a zenei élmény
lehetőségét csillantják meg. A zenebefogadás aktív és kreatív élményének a
Kodály-tanítvány Kokas Klára által kidolgozott módszertana a gyógypedagógia
területén és az iskolai ének-zene órákon a Kodály-módszer mellett, azt
kiegészítve érvényesülhet. Mindenfajta módszertani elem azonban egy holisztikus
megközelítés gyakorlati megvalósulása csupán.
A zene a humanitás megvalósulása, a teljes emberi lét mással nem
helyettesíthető komponense, mindenki lehetősége a teljesebb emberi
létezésre. A zenei tevékenység, az aktív részvétel a zenében, különösen az
éneklésben, a közösségi létezésünk újra megtalált formája lehetne, önmagunk
átalakulásának is egy lehetősége – amint azt láthattuk James Cuskelly
által képviselt ausztrál Kodály-recepcióban. Kodály filozófiáját újra és újra
meg kell értenünk, mert benne magunkat értjük meg. A hegyek, csúcsok, távolba vesző
hegyláncok felfedezéséről, ha lemondunk, önmagunk megértéséről
mondunk le. Szűken, a kisvárosok falai között maradunk abban a hiszemben,
hogy az azon túli világ, ha van is, számunkra nem létezik.
A szerzőről
Tóth Teréz vállalati
nyelvoktatással foglalkozó tanár és pedagógiai szakújságíró, az ELTE INNOVA műhely tagja, a Kokas Klára Szakkollégium Vezetőségi tagja, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet, az Új Pedagógiai Szemle és a Magyar Pedagógiai Társaság által
alapított Majzik Lászlóné-díj díjazottja (2016.)
A kép forrása: ( Lion Heart
Autographs )