NÉMETH TAMÁS*
Emlékhangverseny
Ungár Imre halálának 45. évfordulója alkalmából
Ungár Imre (1909-1972)
A
Zeneakadémia, valamint a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége
(MVGYOSZ) a Fehérbot Nemzetközi Napja alkalmából Ungár
Imre emlékhangversenyt rendezett 2017. október 15-én a LFZE Solti teremében a
Nemzeti Kulturális Alap támogatásával.
Dr. Nagy Sándor,
az MVGYOSZ elnöke ünnepi beszédében elmondta, hogy a Zeneakadémia azért is
fontos helyszín számunkra, mert bő száz évvel ezelőtt ezen a helyen
állt a Vakok Intézete. Beszélt a vakok és gyengénlátók érdekvédelmében elért
eredményekről, a Braille-írás fontosságáról, a segédeszközök
fejlődéséről, a vakvezető kutyák jelentőségéről, majd
kitüntetéseket adott át három kiemelkedő látássérült aktivistánknak.
A
Braille-írás gyakorlati alkalmazását reprezentálta az elnök mellett az est
háziasszonya, dr. Nagyné Berke Mónika és jómagam is pontírású szövegeink
felolvasásával.
Az
emlékkoncert elé e sorok írója mondott beszédet, majd a koncert megnyitásaként
felidéztük Ungár tanár úr játékát archív
filmfelvételről. Ezt követően tanítványai, dédunokája és sorstársai
zongorajátékukkal emlékeztek rá. Alábbiakban az ott elhangzott beszédemet
olvashatják:
Tisztelt Hallgatóim!
Nekem jutott az a kitüntető feladat, hogy halálának 45. évfordulóján
emlékezzem Ungár Imrére, a Kossuth- és Liszt-díjas
zongoraművészre, a legendás Chopin-játékosra, sorstársunkra, tanáromra,
akinek zenei pályámat köszönhetem.
A szűkre szabott idő miatt csak villanásszerűen tudom bemutatni
életútját. Ugyanakkor módjukban lesz hallani és látni a művészt, valamint
fiát, aki verssel emlékezik Róla és dédunokáját, Szüts
Aport, aki zongorajátékával örvendezteti meg Önöket.
De hogyan is indult ez az alig 64 évet felölelő életpálya?
Ungár Imre 1909-ben született Budapesten, zsidó
család ötödik sarjaként. Látását hároméves korában veszítette el. Az ezt
követő válságos időkről és pályája kezdetéről így beszél
egy rádióműsorban. (Felvételről hangzott el.)
"Mint négy-ötéves gyerek, miután nem
láttam, nagyon sokat unatkoztam. És nagyon sokat lógtam a mamám szoknyáján és
emlékszem, hogy bőgtem, hogy 'Mama, mit csináljak? Mama, mit csináljak?',
mert nem tudtam pontosan, hogy mivel üssem agyon a napot. S ezzel sok gondot is
okoztam a szüleimnek. Én hat éves voltam akkor, amikor zongora került a házba,
a nővérem sírta ki magának tulajdonképpen a zongorát, és attól kezdve,
hogy a zongora a házba került, azóta semmiféle probléma nem volt már velem,
mert én reggeltől estig ott ültem a hangszer előtt, megvolt a
játékom, amivel egész reggeltől estig el tudtam játszani, szóval
rettenetesen szerettem ezt a játékszert.
Az első tanárom az szintén egy sorstárs tanár volt [Rosenfeld
Izsó] egy vak ember, aki azonban maga is Thomán
Istvánnál végzett. Thomán István ugyanis Liszt
növendék volt ugye, és korának egyik legnagyobb zenepedagógusa egyáltalán,
Bartók és Dohnányi tanára, nagyon, különösen kedvelt, szóval szeretett
foglalkozni sorstársakkal, kimondottan volt néhány vak növendéke. Mert úgy
találta, hogy sokan közülük nagyon muzikálisak, és aztán az én első
tanárom is nála végzett. Befejeztem magánúton a harmadik- és negyedik akadémiai
osztályt, ahogy azt akkor hívták, és aztán bekerültem a tanárképzőbe. Én
mást nem is végeztem. Semmiféle művészi oklevelem nincs, nem is volt
szándékomban, vagy legalábbis nem is hittem benne, hogy valaha mást fogok
csinálni, mint hogy zongorát fogok tanítani. "
Eme szerény megnyilatkozása után lássuk az ifjú fejlődését: zenei
tanulmányait a Vakok Wechselmann intézetében Rosenfeld Izsó vak zenetanár alapozza meg. A Zeneakadémián
zongorajátékát Thomán István, Liszt Ferenc egykori
tanítványa tökéletesíti. 16 évesen adja első önálló koncertjét ezen épület
falai között. A következő évben neki ítélik Budapest tehetségvédelmi
versenyének első díját. Ettől fogva rendszeresen koncertezik.
1932-ben, 23 évesen megnyeri a varsói Nemzetközi Chopin-versenyt. Ezt
követően megházasodik. Nőül veszi Gelléri Ilonát, aki 40 éven át
hűséges társa és segítője mindenben.
Imre Ungár plays Chopin - 24 Preludes,
Op. 28
(HUNGAROTON
felvétel)
A verseny győzteseként számos meghívást kap Európa különböző
országaiba. Évente kb. 70 koncertet ad, melyekre felesége elkíséri. A háború
híre Hollandiában éri őket, ahol éveken át kénytelenek bujkálni a Gestapo
zaklatása elől.
1943-ban hazatérnek Budapestre, ahol származásuk miatt sorstárs zenetanár
kollégája, Jármer Lajos rejtegeti a házaspárt. Az
üldöztetés lelkileg megviseli őket. 1945-ben születik meg egyetlen
gyermekük, István, s ez új életerővel tölti el a szülőket.
A koncertezést itthon újra folytatja és magántanítványokat vállal. 1949-ben
kinevezik a Zeneakadémia professzorává, ahol 23 éven át, egészen haláláig
tanít. Emellett ellátja a szegedi és debreceni Zenetanárképző Intézet
szakfelügyeletét. Művészi tevékenységéért előbb Kossuth-díjjal,
később Liszt Ferenc-díjjal tüntetik ki.
Ungár Imrét
életre szóló barátság fűzi Fischer Annie (zongoraművész), Tóth Aladár
(zenetudós) és Szabolcsi Bence (zenetörténész) társaságához. Szakmai
segítője, lelki társa, zeneakadémiai kollégája, Gát József, akire mindig
számíthat.
De nem
feledkezik meg sorstársairól sem. Humánus lényével, segítőkészségével
elvállalja a Vakok Szövetsége alelnöki tisztét, melyet 20 éven át tölt be. Gondozza
a Szövetség zenei életét: megalapítja a Zenei Szakosztályt, a nagyhírű
Homérosz kórus zeneakadémiai koncertjein rendszeresen közreműködik.
Felkarolja a vak zenetanárok képzését és elhelyezését. Cikket ír a „Parlando”-ban „A
vak muzsikus szerepe társadalmunk zenei nevelésében” címmel. (A cikk itt
olvasható: http://www.parlando.hu/Vakmuzsikus602.htm)
Az
ifjúságot zenetanulásra, sportolásra és állandó olvasásra buzdítja. Ő maga
több nyelven beszél és megszállott olvasó.
A kiváló tanár tanítványait családtagjainak tekintette. Jómagam 1965-től
1970-ig voltam növendéke. Körültekintő irányításának köszönhetem zenei
pályámat. Diplomaszerzésem után atyai gondoskodással készített fel zenei
versenyekre.
1972
novemberében váratlanul bekövetkezett halálával súlyos veszteség érte a magyar
zenei életet. A sorstársi közösség tisztelgésül domborműves portréját
Szövetségünk előcsarnokában helyezte el, emlékezvén kiváló elődünk
példás életére.
1991-ben tanárom tiszteletére megalakítottam az Ungária Zongoranégyest, melyben
négy vak zenetanár kétszer négykezes formációban koncertezett 17 éven keresztül
itthon és külföldön. 2002-ben, halálának 30. évfordulójára Szövetségünk
felkérésére a Magyar Rádió Ungár Imre
stúdiófelvételeiből 2 CD-korongos albumot állított össze. Születésének
100. évfordulóján növendékei hangversenyt adtak tiszteletére a régi
Zeneakadémián.
Szemlőhegyi
lakhelyének falán emlékét márványtábla őrzi.
Apai örökségét István fia középiskolai énektanár és karnagyként gyümölcsöztette
közel 40 éven át az ifjúság nevelésében. Tanári hivatását a zenei
közművelődés nívós terjesztése érdekében a „Parlando”
c. zenepedagógiai lapban közölt számos cikke példázza.
Megemlékezésem zárásaként átadom a szót Ungár
Istvánnak, aki édesapjáról írt versét mondja el.
UNGÁR
ISTVÁN
SÍRFELIRAT
Hogy visszavonhatatlan,
Hogy nem lehet helyrehozni már…
Hiába reméltünk, erősebb a halál.
Nem törődött velünk s mi kik itt maradtunk
Most eszmélünk fel, mily mélységbe zuhantunk.
Hogy visszavonhatatlan,
Hogy nem lehet helyrehozni már…
Görcsbe szorult keze, hangszerén már nem jár.
Kit a sors oly nagylelkűen adott
Keményen és durván tőlünk elragadott.
Két, üvegből csiszolt szeme fényt nem látott,
Szíve mindnyájunknál távolabbra látott.
Nem volt gondolatom, amelyet nem ismert,
Titok maradt Ő, bár megmutatott mindent.
Engem gazdaggá tett, végtelen gazdaggá,
A zene általa tett örökre boldoggá.
Bach, Beethoven, Chopin világa volt övé
S mozarti mosollyal áll a bajok fölé.
Egyszerű emberként fejedelmi bölcs volt,
Legbensőbb barát és távoli eszmény volt.
Megnyílott előttem az Ő birodalma,
Isis szentélyébe lettem beavatva.
Nem látok nélküle, gyújtsanak világot,
Van-e ki látja mind, azt, amit Ő látott?!
A fiú, ím némán és értetlenül áll,
Hogy visszavonhatatlan
S hogy nem lehet helyrehozni már.
(1972. november
Édesapám halálakor)
A megható vers után Ungár Imre zongorajátékát idéztük
fel J. S. Bach f-moll zongoraversenyének II. és III. tételével egy 1969-es
archív TV-felvételről Sándor Frigyes vezényletével.
A tényleges koncert ezután következett a tanár úr növendékeinek és
sorstársainak előadásában. Kezeik alatt Mozart, Schubert, Horváth Attila
(vak komponista), Debussy, Grieg és Chopin muzsikája kelt életre. (A koncert
programja a Zeneakadémia honlapján: http://zeneakademia.hu/klasszikus/-/program/ungar-imre-emlekkoncert-20171015-1700#)
Az ünnepi esemény teltházat vonzott. Számos látássérült tagtársunk érkezett
vidékről. Néhányan vakvezető kutyussal jöttek. Az ápolt, jól képzett
négylábúak fegyelmezetten viselkedtek. (A Solti terem most fogadott
először ilyen "hallgató"-kat.)
A hosszas vastaps és a pozitív visszajelzések bizonyítják, hogy Ungár Imre életpéldája, tevékenysége ösztönzőleg hat
tanítványai és a magyar vak muzsikusok, zenetanárok életében.
A hálás hallgatóság emelkedett lelki állapotban, emlékezetes zenei élményekkel
távozott a rendezőség kedves hostesseinek segítségével.
Köszönet a Zeneakadémia és az MVGYOSZ vezetőinek és minden
résztvevőnek a feledhetetlen koncertért.