Mentálhigiénés és Szervezetfejlesztő

Avedikian Viktória

Hanggal, szívvel-lélekkel

Az éneklés, a magánének-tanítás és a mentálhigiéné kapcsolata

I. Bevezetés

Magánének tanulmányaim és tanári munkám során számos pozitív és negatív tapasztalattal gazdagodtam az elmúlt húsz év alatt. Évek óta figyelem – néhány éve már mindkét oldalról – a magánénektanárok tanítási módszereit, és a tapasztalat azt mutatja, hogy nagy szükség lenne arra, hogy a tanárok még nagyobb odafigyeléssel képezzék növendékeiket, ezért nagyobb hangsúlyt kellene fektetni a folyamatban résztvevők lelki egészségére.

Mindig hamar felismertem, hogy melyik az a tanár, akihez szívesen járnék, és az órák után megérezhettem azt a többletet, ami miatt sajnáltam, hogy vége a foglalkozásnak. Ugyanígy éreztem, amikor saját növendékemmel dolgoztam, és a munkafolyamatot nehezen tudtuk lezárni. Sokat gondolkodtam azon, hogy vajon mi lehet ez a „plusz”, amiért egy-egy óra után feltöltekezve éreztem magam?

E dolgozattal azt szeretném megerősíteni, hogy szükség lenne egyfajta szemléletváltásra, hiszen ezt az oktatási formát, csak úgy lehet a legmagasabb szinten és a legeredményesebben művelni, ha a magánénektanárok az egész embert megismerve és elfogadva folytatják az énekes növendékek képzését, és megtesznek mindent annak érdekében, hogy lelki egészségüket megőrizzék. Mit jelent ez? Azt a holisztikus, mentálhigiénés szemléletet, melyben az ismert hármas egység szerint, a testi, lelki és szellemi állapotot egyszerre veszi figyelembe a tanítás során.

Nem hiszem, hogy teljesen új, amit dolgozatomban megfogalmazok. Gondolom, sok magánénektanár eddig is hasonló szemlélettel tanított, csak éppen kellő ismeretek hiányában nem definiálta, hogy tanítását kiemelten mentálhigiénés szemlélettel végzi, melyben a megfelelő légzés elsajátítása mellett az egyéniség, a személyiség és az emberi lélek megismerése döntő szerepet játszik.

Kiemelten szeretnék foglalkozni az éneklés egészségmegőrző szerepével, mind testi, szellemi és lelki síkon. Az éneklés örömforrás, és meggyőződésem, hogy a hangképzés- és magánénekórákon való tanulás egyben komoly önismereti folyamat is. Hangunk megismerése és művelése során még jobban megismerjük önmagunkat, teherbíró- és állóképességünket, mialatt folyamatosan energiával töltődünk. Azonban van olyan eset is, amikor nem töltődünk, hanem elmegy a kedvünk az énekléstől, tehát nem mindegy, hogy ezt a tevékenységet milyen tanártól, hogyan és milyen környezetben sajátítja el az énekes jelölt.

A magánénektanár teljes körű módszertanáról kevés szakirodalom szól, a legtöbb szakkönyvben a hangképzés technikáját helyezik a középpontba. Nagyon kevés összefoglaló tanulmány tér ki arra a tényezőre, ami az egészséges psziché jelentőségéről szól mind a növendék, mind a tanár részéről. E tanulmány azoknak a magánénektanároknak szeretne segítséget nyújtani, akik befogadók a mentálhigiénés szemlélet elsajátítására, tehát megértik, miért fontos megismerni a növendék teljes személyiségét, jellemét, érzéseit, vágyait, és ezáltal képesek a leghatékonyabban tanítani, illetve azok számára is, akik hasonló szemlélettel tanítanak, de tevékenységüket soha nem jellemezték ezzel a kifejezéssel, és szívesen foglalkoznának behatóbban a témával.

Az éneklés tanítása és elsajátítása egyaránt hatalmas energiákat, lelkierőt és nagy türelmet igényel. Minden növendék más-más személyiség, mindenkit egyénre szabott tematikával lehet hatékonyan jó irányba terelni, hisz a tanár feladata egy élő hangszer megszólaltatása és fejlesztése, amely önmagában hatalmas munka és felelősség. A magánénektanár valóban, kicsit pszichológus is, nem csak technikát tanít. Azonban ha a tanár jól irányítja növendékét, az énekes önmaga tanárává válhat.

Dolgozatomban igyekeztem összegezni mindazt, amit az elődök ebben a témában fontosnak tartottak, illetve saját tapasztalataimat, kollégáim meglátásait, észrevételeit kívánom bemutatni, a hatékony magánének-tanítás eszközrendszeréhez szükséges „pluszt”, mely a „jó magánénektanár” titkát kívánja megfejteni, és szándékosan nem foglalkozom énektechnikai kérdésekkel. A dolgozat elsődleges célja, hogy feltárja, körüljárja és összefoglalja a magánének-tanítás és a mentálhigiéné kapcsolatával foglalkozó, fellelhető hazai szakirodalmat. Központi kérdésem: miként válik a magánénektanár egyben lelki segítővé?

Célom, hogy tudatosítsam az olvasóban, hogy a magánénektanár tevékenysége kiemelten segítő foglalkozású, aki valóban komoly lelki segítővé válik a közös munka során. E dolgozat megírására tanáraim, kollégáim és növendékeim egyaránt ösztönöztek, ezért is érdekelt a mentálhigiéné területének behatóbb tanulmányozása, melynek eredményeképpen szeretném eddigi ismereteimet egy nagyobb tanulmányba sűríteni.

„Az ének felszabadít, gátlásokból kigyógyít,

testi - lelki diszpozíciót javít, munkára kedvet csinál…”[1]

(Kodály Zoltán)

II. Szemléletváltás igénye a zenei nevelésben

Ha valaki ma újra elolvassa Kodály Zoltán összegyűjtött írásait a háromkötetes Visszatekintésben, rá fog döbbenni, hogy még mindig mennyire időszerűek ezek a gondolatok, ezért is választottam mottónak a fenti idézetet, mely 1956-ban fogalmazódott meg.

2002-ben „Hang és lélek” Új utak a zene és társadalom kapcsolatában címmel Zenei nevelési konferenciát rendeztek Budapesten, ahol kiváló, nemzetközileg elismert szakemberek – zenetanárok, zeneterapeuták, gyógypedagógusok, pszichológusok, pszichiáterek és tudósok – tartottak előadásokat a témában. Minden előadó a saját területén belül foglalkozott a hang és lélek kapcsolatával. A konferencia előadásainak összefoglaló írásos változatának elolvasása erősen motivált és inspirált dolgozatom kifejtésére. A kötet szintén Kodály Zoltán gondolataival kezdődik, bevezetőjében határozottan megfogalmazódik annak az igénye, hogy szemléletváltásra van szükség a zenei nevelésben, legyen az ének-zeneoktatás, hangszeres, énekes vagy egyéb zenei képzés, prevenciós hatású, gyógyító tevékenység.

„Tovább nem halasztható feladat, hogy a pedagógustársadalom minden tagja – ki-ki a maga helyén – hozzájáruljon a zenei nevelés szemléletbeli, tartalmi és módszertani megújuláshoz.” Számos tanulmány, tudományos kutatás és tapasztalat igazolja, hogy: „a zene és a zene művelése nélkülözhetetlen a személyiség kiegyensúlyozott fejlődésében, a zene által fejlesztett képességek pedig kedvezően befolyásolják az egyén szocializációját, érzelmi gazdagodását és általános tanulási teljesítményét. A tudományok művelőinek lehetősége és felelőssége, hogy e közös felismeréseket egy társadalmi méretű szemléletváltás szolgálatába állítsa. A szemléletváltás megmutathatja, hogy a zenével való foglalkozás fontos eszköz az emberi közösségek mentális egészségének megtartásában vagy visszaszerzésében, és – ennek következtében – a hatékony és eredményes munkavégzés, azaz végső soron a társadalmi értékteremtés egyik biztosítéka.” A továbbiakban kiemeli az ének-zene tanárok képzésének újragondolását, előtérbe helyezve a pedagógus személyiségének fejlesztését, és felhívja a figyelmet arra is, hogy a pedagógus-továbbképzést folytató intézményekre fontos feladat hárul, hogy azok korszerű szakmai-módszertani képzést nyújtsanak. „A tudományos kutatásoknak a zene összetett személyiség- és közösségnevelő hatására vonatkozó fentebb tárgyalt általános érvényű felismeréseit mielőbb kamatoztatni kell a tanárképzés valamennyi területén.”[2] (Hang és lélek, Magyar Zenei Tanács, 2002)

Bár a „Hang és lélek” konferencián sajnos egyetlen magánénektanár sem tartott előadást, de elindult egy új kezdeményezés: 2002-ben jött létre a „Magyar Énekkultúra Barátainak Köre”, melynek elnöke Pallagi Judit magánénektanár, aki a magánének tanterv kidolgozásában is részt vett. A „kör” egy olyan civil szervezet, mely törekszik hasonló témában fórumok, konferenciák, kurzusok létrehozására. Magam is tagja lettem ennek a körnek, és azt éreztem, hogy bár nyitottak az új tagok fogadására, tevékenysége nem elég széles körű és nagyon kevés aktív taggal rendelkezik.

Természetesen az elmúlt tíz évben már több lehetőség nyílt különböző szakmai továbbképzésekre, és a magánénektanárok között is azt tapasztaltam, hogy komoly igény lenne arra, hogy megismerjék egymás tanítási módszereit, megvitassák a felmerülő kérdéseket, a megoldhatatlannak tűnő problémákat, és továbbképzésekben részesülhessenek. Egy fiatal magánénektanárokból álló csoport szakmai fórum keretében egy alkalommal vállalkozott arra, hogy a képzés bemutatásával, előadók meghívásával foglalkozzon az énekoktatás szemléletbeli változtatásáról, amit szerettek volna kiterjeszteni országosan. A szakmai nap szervezője elmondta, hogy ők mindent megtesznek azért, hogy iskolájuk megóvja énekes növendékeiket, és a szabad éneklés és a természetes hangadás igényét terjesszék. Kihangsúlyozta, hogy egy egységes nyelvezet kialakításán dolgoznak, egyértelmű és félreérhetetlen megfogalmazásokat keresnek a hangképzéssel kapcsolatban, mely először a képzelet, majd az érzetek és a végén az esztétikai igény szintjén jelenik meg.

Örvendetes, hogy mára már sok mentálhigiénés többlettudással bíró pedagógus végzi hivatását, köztük kiváló zenetanárok folytatják ebben a szemléletben munkájukat. Szeretném kiemelni Szabady Magdolna és Szabó Magdolna zenetanárok tanulmányait, ezek az írások is megerősítettek abban, hogy a magam szakterületén, hasonló szemlélet kialakításával folytassam úttörő munkámat.

III. A mentálhigiéné és az éneklés kapcsolata

Ma már vitathatatlan a zene preventív és egészségmegőrző szerepe. Az erre kiképzett szakemberek – a zeneterapeuták – már képesek gyógyítani zenehallgatással és aktív zenéléssel is. Tekintettel arra, hogy dolgozatom témája az énekhang képzését és magának az éneklésnek a jelentőségét járja körül, a zeneterápiára nem térnék ki.

A mentálhigiéné magyar megfelelője a lelki egészség. A következőkben két kulcsfogalmunkat, a lelki egészség és mentálhigiéné definícióját kívánom tisztázni, előbbit az egyén szemszögéből. „A lelki egészség pozitív életérzéssel járó belső folyamategyensúly és ebből következő viselkedés, mellyel jelentősen hozzájárul az egyén belső stabilitásának biztosításához. (…) A mentálhigiéné a lelkileg egészséges személyiség kialakítására, valamint a társadalom egészséges működésmódjára irányuló erőfeszítések közös elnevezése.” [3] (Tomcsányi, 2002)

Buda Béla megfogalmazása szerint: „A mentálhigiéné nem csupán a pszichés megbetegedések és magatartászavarok megelőzése, hanem a lelki egészségvédelem is, mégpedig pozitív értelemben, mindazoknak a folyamatoknak, tevékenységeknek az összessége, amelyek az emberi személyiséget és közösségi kapcsolatot erősebbé, fejlettebbé teszik.”[4] (Buda, 2003) Itt ragadnám ki a személyiség és a közösségi kapcsolat jelentőségét, mert az éneklés során e két kulcstényező nagyon meghatározóvá válik.

A továbbiakban azt szeretném megerősíteni, hogy az éneklésnek óriási szerepe van az egészségmegőrzésben, így hozható kapcsolatba a mentálhigiéné és az éneklés.

Egy 2008-as cikkben olvastam arról, hogy tudományos értekezés jelent meg az éneklés jótékony hatásáról. „Az ember maga a zene!” szól dr. Gertraud Berka-Schmid általános orvos-neurológus és pszichoterapeuta jelmondata, aki a Bécsi Orvostudományi Egyetem és a Zenei és Mozgáskulturális Nevelés Intézet oktatója. A professzor asszony tizenöt pontban fogalmazta meg kutatásának lényegét, melyben a testet hangszernek, az embert pedig hang-ritmus-dallam lénynek tekinti. Szerinte az orvosok a rendszeres éneklést kiegészítő terápiás kezelésként is alkalmazhatnák a gyógyítás során. A cikkben példaként megemlíti az Alzheimer-kórban szenvedőket, akik egy-egy régi dallam hallatán visszakapják elveszettnek hitt emlékeiket, valamint az agyvérzésen átesett pácienseket, akik különféle énekek segítségével tanultak meg újra beszélni. Az éneklésnek betegségmegelőző szerepet is tulajdonít, miszerint az „segít a test, a szellem és a lélek egészségének megőrzésében is.” [5] (Neumann, 2008)

A cikk hosszan magyarázza a professzor asszony elméletét, aki szerint „az éneklés nem más, mint tudatosan szabályozott légzés. Daloláskor ugyanis szándékosan meghosszabbítjuk kilégzéseink idejét, továbbá belégzéseink időtartamát is könnyen módosíthatjuk attól függően, hogy gyors vagy lassú darabokat adunk elő. Mindemellett az is fontos, hogy aki énekel, a levegővételek kedvezőtlenebb technikájának tartott mellkasi légzés helyett a hasat és a lágy részeket igénybe vevő módszert használja. Utóbbi változatnál a rekeszizom szerepe elsődleges. Összehúzódásakor ez a szerv nyomást gyakorol az alatta lévő hasüregben található belekre, és miközben szinte masszírozza azokat, hathatós segítséget is nyújt nekik emésztő munkájukhoz. Az elernyedési fázisban pedig részt vesz a szív tehermentesítésében: szívóerőt fejtve ki a vénákra elősegíti a vér távoli testrészekből történő visszaáramlását. A mélylégzés azonban számos más előnnyel is jár: azzal, hogy levegőt juttat a tüdő alsó részeibe is, emeli a szervezet oxigénkoncentrációját. Ennek következtében jobban működnek a szervek, gyorsul az anyagcsere, több vér jut az agyba, és a koncentrálóképesség is nő.”[6]

Valóban, a tudatosan szabályozott légzés a helyes éneklés alapja, csak ebben az esetben történik meg az egyenletes levegőáramoltatás, a feszültségmentes, szabad éneklés. Azonban ennek elsajátítására szükség van a hangképzésben járatos szakemberre, a magánénektanárra. Szamosi Lajos 1939-ben A szabad éneklés útja című tanulmánygyűjteményében fejti ki a hangképzésről alkotott elképzeléseit. Ő volt az a magát hangpedagógusnak valló énektanár, aki összefüggéseket keresett az énektanítás és az ember működését magyarázó tudományok, a fizika, a fiziológia, az ideggyógyászat és a társadalomtudományok között. Szamosi olyan interdiszciplináris alapokra épített ének- és beszédpedagógiai rendszert dolgozott ki, melynek célja a gátlások és görcsök felszabadítása volt. Gondolatait egy későbbi fejezetben szeretném bővebben kifejteni.

Visszatérve dr. Gertraud Berka-Schmid tanulmányára, a cikk a továbbiakban kitér az éneklés és az idegrendszer kapcsolatára is, mely megmagyarázza, hogy milyen eredmény érhető el az énekléssel, beleértve a preventív szerepet is. „Az éneklés egyensúlyba hozza a vegetatív idegrendszert. Az idegrendszer ezen része azokat a folyamatokat szabályozza testünkben, amelyek akaratunktól függetlenül, automatikusan működnek. Ilyen többek között az emésztés, a keringés és a légzés is. Hatását tekintve két részre tagolódik: a szimpatikus idegrendszer általában a bennünket érő stresszorok hatására aktiválódik. A légzési és szívfrekvencia növelésével, a vérnyomás emelésével fokozza a szervezet teljesítőképességét. A paraszimpatikus idegrendszer pedig ezekkel ellentétes tüneteket produkálva a feszültségmentes, nyugodt állapot kialakításáért felel. Túlhajszolt életmódunk azonban gyakran felborítja a vegetatív szabályozás elemei között fennálló egyensúlyt. A szimpatikus hatások túlsúlya miatt könnyebben lépnek fel alvászavarok, jönnek létre különböző szív- és érrendszeri megbetegedések, de ez az eseménysor a kiégésnek nevezett folyamatot is serkenti. Az éneklés ösztönzőleg hat a paraszimpatikus idegrendszerre. Hatására testünkben újra egyensúly alakul ki, ami számos kedvező következményt von maga után: szerveink nagyobb hatásfokkal tudnak küzdeni a betegségek ellen.” [7]

A jótékony fiziológiai eredmények után az éneklés lelki egészségmegőrző oldalát is bemutatja. Egyértelművé válik, miért vannak egyre többen azok, akik fontosnak tartják, hogy énektanár segítségét kérjék, vagy heti rendszerességgel eljárjanak kórusba énekelni. „A dalolás egyensúlyt teremtő hatása nemcsak a fizikai, hanem a lelki szinten is érvényesül. A huszonegyedik századi társadalmakban élő emberek ki vannak szolgáltatva a magas fordulatszámon pörgő külvilágnak. A modern idők emberének viselkedése megváltozik: bezárkózik, visszahúzódik, belefásul munkájába, nem képes túltenni magát bizonyos dolgokon, és agresszív hajlamai is felerősödnek. Az idők során felgyülemlett, tudat alatt ható indulatok levezetésének, valamint rejtett érzelmeink kifejezésének egyik legjobb eszköze maga az éneklés - vallja Berka-Schmid.” [8]

Itt szeretném megemlíteni a fiatalok körében népszerűvé vált karaoke-estek elterjedését. A szórakozóhelyeken kialakított spontán szereplés alkalmával bárki elénekelheti kedvenc dalát egyedül vagy csoportosan. Többször megtapasztalhattam, hogy gátlásoktól és feszültségektől mentessé válnak mindazok, akik vállalják önmagukat és kiadják hangjukat. Ezt igazolja a szóban forgó tanulmány is. „Ha rázendítünk egy-egy nótára, boldognak, vidámnak, kiegyensúlyozottnak érezzük magunkat. És ha ezt nem egyedül tesszük, még társas kapcsolataink szerkezete is minőségében változhat meg - véli a professzor asszony. A kórustagok nagyon sokat tanulhatnak egymástól. Egy többszólamú kánon előadásakor ugyanis mindenki a saját hangján szólaltatja meg a dalt, és ez óriási felelősséggel jár együtt: a tagoknak figyelniük kell egymásra, és termékenyen együtt kell működniük ahhoz, hogy a végén élvezhető produkció szülessen. Mint egy társadalomban.” [9]

Egy orvosi portálon 2010-ben megjelent cikkben azt fejti ki a szerző, hogy eljöhet annak is az ideje, amikor az orvos nem gyógyszert ír fel, hanem egy kórus szórólapját adja a kezünkbe. Azaz orvosi javaslatként énekterápiás gyógymódra is sor kerülhet. A cikk szerint „az éneklés egészséges és előnyös azoknál is, akik jó egészségnek örvendenek, de egy sor biológiai és mentális betegségben is, vagy akár a szociálisan kiszorított vagy izolálódott egyének számára.” Megtudhatjuk, hogy egyre több olyan szervezet működik Nagy-Britanniában, „ami az éneklés és a testi-lelki jóllét közötti kapcsolat segítségével próbál segíteni az embereken.” [10]

A továbbiakban hivatkozik egy vizsgálatra, ahol az időskori szellemi leépülésben szenvedő betegeknél találták az éneklést jótékony hatásúnak. Hét kedvező folyamatot figyeltek meg a kommunikáció, kognitív működés, az érzelmi funkciók, a bizalom, a kapcsolatok, a felelősség és a stresszoldás tekintetében:

„Kommunikáció: Az éneklés előtti beéneklés erősíti és ’olajozza’ a hangképző rendszert és az állkapcsot. Ez közösségben pedig még szórakoztató is lehet.

Kognitív működés: figyelemre és koncentrálásra van szükség, különösen, amikor emlékezetből éneklünk. A ritmus és a szöveg összekapcsolása jó gyakorlás az agynak.

Érzelmi funkciók: például a karvezetővel való szemkontaktus is ide tartozhat, de sok dal érzelmi üzenetet is hordoz a közönség felé.

Bizalom: egy csoporthoz való kapcsolódáskor az énekhang, az emlékezet és a hallás csak lassan fejlődnek. A kudarctól való félelem lecsökken, ha a csapat tagjai együtt nevetnek egymás hibáján.

Kapcsolatok: egy énekkarban mindenki egyenlő, még azok is, akik esetleg krónikus betegségtől szenvednek. Barátokra, segítőkre találhatsz, megszabadulhatsz a frusztrációtól és problémáidtól, ebben sokat segíthetnek a dalok, amiket énekeltek.

Felelősség: a kották másolásával, a szoba berendezésével, vagy akár a szövegírással olyan apró feladatokat szerezhetünk, ami által fontosnak érezhetjük magunkat.

Stresszoldás: a helyes légvételi technika oldja a feszültséget és serkenti a keringést. Az éneklés során endorfinok szabadulnak föl és erősödik az immunrendszer.”[11]

A felsoroltak mind igazolják az éneklés egészségmegőrző szerepét, mind testi, szellemi és lelki síkon is. A cikk kiemeli azt is, hogy még a tüdőbetegségben szenvedőknél is rendkívül előnyös lehet az éneklés, hisz „a ’gyors belégzés’ és az ’elhúzódó, kontrollált kilégzés’ akár a légzésfunkciós értékeken is javíthat. A különböző légzéstechnikák elsajátítása akár visszájára is fordulhat a krónikus tüdőbetegeknél, hiszen nem egyszer látni, hogy a helyes légzéstechnika követése egyfajta kényszerré válik. Az énekterápia során egész más okból tanulják meg a helyes légzéstechnikát, így tudattalanul is javítanak a betegek a mindennapi életükön.” [12] A cikk záró gondolatként kiemeli, hogy „az éneklés jókedvre derít, elnyomja a depressziós tüneteket.” [13]

Ugyanezen az orvosi portálon jelent meg 2011-ben egy írás, mely bizonyítja, hogy egyes krónikus betegségek – Parkinson-kór, tüdőproblémák és a depresszió – tüneteit enyhíti, ha valaki kórusban énekel. A cikk beszámol egy londoni konferenciáról, melyet a közegészségügyi szakembereket tömörítő Royal Society for Public Health rendezett. A szakmai tanácskozáson a canterburyi Sidney De Haan kutatóközpont zeneprofesszora, Grenville Hancox „rendkívülinek nevezte az éneklés okozta fiziológiai változásokat”, aki egyébként a Skylarks (Pacsirták) elnevezésű kizárólag Parkinson-kóros páciensekből álló új kórusnak az alapítója. „A központi idegrendszerre ható betegség a mozdulatok lelassulásával, valamint az arcizmok és a hangszalagok degenerálódása miatt a hang gyengülésével jár együtt.”[14] (London, MTI 2011) A professzor és Stephen Clift, az intézmény egészségügyi oktatással foglalkozó professzora számítógép segítségével vizsgálták, hogy „az éneklés hatással van-e a betegségnek elsősorban a hangot érintő tüneteire.” [15]

„A hangszálak izmok, így az edzésükkel fejlesztjük a feszességüket és megfékezzük a remegést. Ezáltal a hang is erősödik” - magyarázta Ian MacDonald hangspecialista. „Az énekléssel ugyanúgy bemelegítjük a hangszálainkat, mint ahogy a sportolók szokták edzés előtt az izmaikat” - idézte a szakembert. A professzor szerint „az énekléshez szükséges egyenes állás a törzs tartásában szerepet játszó has- és hátizmok erősítésében is szerepet játszik, ami szintén jótékony hatással van a páciensekre.” [16]

A cikkből kiderül, hogy az intézmény a légúti szűkülettel járó krónikus obstruktív légúti betegségtől szenvedő pácienseknek is létrehozott egy kórust. „A tíz hónapos vizsgálat során a résztvevők spirituális, nép és világi dalokat tanulnak, miközben a szakemberek folyamatosan szemmel tartják a tüdőműködésüket. A kórust vezető Sonia Page szerint az énekléssegít a COPD-től szenvedő betegeknek ’hogy nagyobb uralmat gyakoroljanak a fulladásos rohamok felett, ahelyett, hogy teljesen kiszolgáltatottá válnának azokkal szemben’.” Biztosabb kilégzésről számoltak be a kórustagok, és Nicholas Hopkinson tüdőorvos megerősítette, hogy az éneklés „segíthet megtanítani a pácienseknek, hogy miként kontrollálják légzésüket.” Clift professzor a Mental Health and Social Inclusion folyóiratban beszámolt egy mentális egészségügyi problémákkal küzdő páciensek alkotta kórus eredményéről is. „Egy év közös éneklés után a résztvevők 60 százaléka kevesebb szorongásról számolt be, és sokan közülük legyőzték a klinikai depresszió tüneteit.” [17]

A három cikk igazolja az éneklés gyógyító és egészségmegőrző hatását. Megfigyeléseim alapján kijelenthetem, hogy továbbra is hatalmas igény mutatkozik a kórusok működésére minden korosztálynál, igen népszerűek a karaoke-estek, elsősorban a fiatalabb generáció körében, és az egyéni hangképzés iránt érdeklődők száma is növekedett az elmúlt időszakban, sőt a képzési időt tekintve egyre fiatalabbak azok, akik komolyabban énekelni szeretnének. Itt nem csak azokra gondolok, akik hivatásos énekesként szeretnének működni. Sokan vannak, akik csupán hobbiként foglalkoznak hangképzéssel, énekléssel, mert számukra ez ad feltöltődést, kikapcsolódást és energiát. A divatossá vált énekes tehetségkutató műsorok is pozitív hatással vannak a felnövekvő generációra. Összességében azt mondhatjuk, hogy amíg az emberek éneklési ösztöne, vágya és igénye fennáll, megőrizhetővé válik lelki és testi egészségük.

IV. A mentálhigiénés többlettudású pedagógus

szereti a növendékeit, és azok viszontszeretik, továbbá a volt növendékek gyakran visszajárnak hozzá. Az ilyen pedagógustól gyakran kérnek tanácsot, és szívesen megosztják örömüket és bánatukat is. Milyen is akkor az a tanár, aki mentálhigiénés szemlélettel tanít? Bizonyára olyan jellemzőkkel is bír, akiket az imént felsoroltam. Azonban ez minden hivatástudattal bíró, kiváló pedagógusra jellemző. A továbbiakban részletesebben szeretnék foglalkozni a mentálhigiénés többlettudású pedagógusok jellemzőivel.

A mentálhigiénés képzettségű pedagógus mitől lesz több? Gombocz János egyetemi tanár, a Semmelweis Egyetem Mentálhigiénés Intézetének professzora „A mentálhigiénés képzettségű pedagógus” című tanulmányában tesz kísérletet arra, hogy a fenti kérdést érdemben megválaszolja. Örvendetesnek tartja, hogy egyre nagyobb az érdeklődés a mentálhigiénés továbbképzés iránt, de aggályát fejezte ki, amiért a pedagógus társadalomnak csak elenyésző száma részesülhet ebben a képzésben, ami azt jelenti, hogy egy évtized alatt is a teljes szakmának még az egy százalékát sem érik el azok, akik részesülnek a többlettudásból. Azonban nagyon szemléletesen, az „élesztő” hasonlatával él, miszerint elég egy kevéske is ahhoz, hogy megdolgozza az anyagot és változásokat, pozitív folyamatokat indítson el. De mit is várnak a kamatoztatható többlettudástól? „A korszerű nevelői szemlélet és gondolkodás gyorsabb ütemű terjedését, az iskolai pedagógiai munka valódi föllendülését várjuk attól, hogy egyre több mentálhigiénés képzettségű tanító, tanár dolgozik az iskolákban. Munkájuk gyümölcse valószínűleg kevésbé mérhető majd az oktatás hatékonyságában, noha erre is van némi esély, sokkal inkább a szűkebb értelemben vett nevelés sikerre vitelét remélhetjük tevékenységüktől.” (…) „Azt várjuk tőle, hogy humánus szemléletét, a személyiség fejlesztésében eredményesnek bizonyuló szakszerű módszereit és elkötelezettségét ne csupán közvetlen nevelői gyakorlatában érvényesítse, hanem terjessze ki, tegye normává szakmai környezetében, szolgáljon például. Ha ilyen módon az ifjúság eredményes nevelésének élesztőjévé válik, akkor beválthatja a tőle remélteket.” [18] (Gombocz, 2004) A tanulmány további részében azt feszegeti, hogy mi lehet a mentálhigiénés pedagógusok titka, mi lehet az újdonság ebben a szemléletben? Azaz miként tudnak többet tenni a diákok lelki egészségéért, személyiségük zavartalan fejlődéséért? Válasza egyszerű: „A mentálhigiénés képzettségű pedagógus munkájában az a valódi újdonság, hogy abban rendszerré áll össze az elkötelezettség, az érzékenység, a hagyományosnál mélyebb és célra irányultabb társadalom- és személyiségismeret, a problémák megoldása érdekében meglévő készség a partneri együttműködésre stb. (…) A mentálhigiénés többlettudás és meggyőződés a rutin, a lélektelen eljárás, a megszokott megoldásmódok ellen hat.” [19] Ez utóbbi kijelentés azt jelenti, hogy valójában egy nagyfokú odafigyelésről van szó, ami egyébként nem jellemző a legtöbb pedagógusra, hisz elsődleges feladatként a tananyag leadása a cél, és minden egyéb másodlagossá válik, mert nincs rá idő, nincs elég türelem hozzá, valamint az iskolai körülmények sem kedvezőek. Ezt a tényt nehezíti az oktatási rendszerben, hogy még mindig nem sok intézményben alkalmazzák az élményszerű tanulást, ami nagyban elősegítené azt, hogy a gyerekek szeressenek iskolába járni. Gombocz János tanulmányában gyönyörűen összefoglalja a mentálhigiénés képzettségű pedagógus hatását, melynek elolvasása után egyértelműen magam előtt láttam azt a pedagógust, zenetanárt, magánénektanárt, akit a leginkább alkalmasnak tartanék a feladatra. „Egyfelől személye példaként hat. Bemutatja a működőképes mentálhigiénés modellt: az érzékeny, a másik személyiségének megismerésére és megértésére felajzott, a mások segítésére kész és képes emberi modelljét. Jelenlétével bemutatja a konfliktuskezelés humánus, célravezető eljárásmódjait, s az együttműködő társakkal való kapcsolattartás megtanulható technikáit, az értő figyelmet, a kommunikáció tapintatos, mégis hatékony eszközeit. A másik emberért való felelősségvállalás és kiállás vonzó voltát. Láttatja azokat a fontos erényeket, melyek a másik ember segítésének, támogatásának rendszerben működő modern eljárásaiban szükségesek, az önzetlenséget, a tettrekészséget, a felelősségvállalást, a részvétet, a nagyvonalúságot, az önreflexió és az ezzel kapcsolatos önkritika állandó készségét, a méltányosságot.”[20] Később arra a kérdésre, hogy mit várhatunk e többlettudástól, kiderül, hogy „a meglévő eszközök tudatosabb, célratörőbb használatára tanít. Új rendszerbe helyezi a szakmai gondolkodást, rávilágít korábban nem látott összefüggésekre, elmélyíti a felelősségérzetet, rádöbbent saját gyengeségeinkre. Segít kapcsolatot találni a többi segítő szakma képviselőivel, megteremti a hálózatépítés feltételrendszerét: igényt támaszt, előítéletek oldódását segíti, technikákat tanít a kapcsolatteremtésre. Eligazít a fontosabb életesemények lelki reflexióiban, elmélyíti az ember lelki fejlődésével kapcsolatos ismereteket, önismeretre tanít, megismerteti a hallgatókat a feszültség levezetésének és áthangolásának technikáival. Növekszik reflexiós képességük és általában pedagógiai cselekvőképességük.” [21]

Tudomásom szerint a Mentálhigiéné Intézetben eddig öt zenepedagógus szerzett mentálhigiénés többlettudást, azonban technikai okok miatt nem sikerült hozzáférnem minden dolgozathoz. Igazolandó Gombocz János szavait, szeretnék példaként említeni két olyan zenetanárt, akik megszerezték a mentálhigiénés végzettséget, és akiknek tanulmányait sikerült elolvasnom. Egyikük zongoratanárnő, és Szegeden megjelent Tanulmánykötetben írja le tapasztalatait a zenetanítás és mentálhigiéné kapcsolatáról. Szabady Magdolna írásában megerősíti, hogy a gyermek személyiségének egészséges fejlődéséhez a család mellett nagy szerep jut a pedagógusra, aki szinte többet tud a gyerekről, mint a szülei. Fontos, hogy a család és pedagógus folyamatosan kapcsolatban legyen, hisz a zeneiskolában folyó oktatásról, a gyermek fejlődéséről szükséges a tájékoztatás, valamint a tanárnak is ismernie kell a családi háttért. A tanárnő kiemeli: „a mentálhigiéné, lelkigondozás szemléletváltozást eredményezett a munkámban. A hatékony segítésre tanított meg, és arra, hogy hiszek a változás képességében.” [22] (Szabady, 2007) Tanulmányában kiemeli az órai beszélgetések jelentőségét, ahol a növendék a tanárral osztja meg érzéseit, hiányérzetét, s ennek kapcsán a legsúlyosabb életesemények felfedezésére is lehetősége nyílt, ezáltal tudott segítő kezet nyújtani a gyermeknek, ha szükségét érezte. Fontosnak ítéli a szülőkkel közös programokat, alkalmakat, mely a jobb megismerést segítheti. Egy másik mentálhigiénét végzett zenetanárnő, Szabó Magdolna, szakdolgozatában remekül összefoglalja az új szemlélet jelentőségét, kiemelve a közösségteremtő zenepedagógiát. Szerinte a kapcsolatoknak és a kommunikációnak óriási szerepe van. „Mivel egyre kevesebb család tud megfelelő érzelmi biztonságot nyújtani, egyre több feladat hárul az iskolára, a pedagógusra. A mentálhigiéné azért kell, mert tőle biztonságot kaphat, odafordulhat hozzá. Minden apró jelre oda kell figyelnie a pedagógusnak. (…) Az iskolai mentálhigiéné arra teszi alkalmassá a tanárt, hogy nyitott legyen a gyerek problémáira, megoldásukban is segíteni tudjon. Fontos, hogy e szemlélet által váljék olyanná a pedagógus, hogy a gyerek merjen odafordulni hozzá, segítséget kérni.” Így válhat professzionális segítővé a zenepedagógus is.[23] (Szabó, 2008)

V. A magánének-tanítás módszertani sajátosságai

„Az ének a zene legősibb formája. Az összes létező hangszer közül az emberi hang a legtökéletesebb. Kezelését – a helyes éneklést – kizárólag komoly, megfigyelést igénylő, kitartó munkával lehet elsajátítani. A tanításban felhasználható megfigyelésnek soha sincs vége. Mindaddig tart, amíg az énekes rá nem talál az önmagában rejlő pszichológiai és fiziológiai egység erejére. Csak ez vezeti rá a valódi művészet titokzatos varázsára.” – olvasható Váginé Gődel Hilda: Daloljatok! címmel, 2004-ben megjelent

kötetének hátoldalán, fülszöveg gyanánt. Az operaénekesből lett énektanár 93 éves volt, amikor könyv formájában megosztotta hangnevelési munkája során szerzett tapasztalatait. Soraiból is kitűnik, hogy a tanár elsődleges feladata a megfigyelés. Ahogy azt már említettem, minden ember egyedi hangszer, melynek felfedezése, kellő megismerése hosszú időt igényel. Ehhez elsősorban sok idő és türelem szükséges a tanár és a növendék részéről is. Az alábbiakban a tapasztalt énektanárnő gondolataiból szeretnék kiindulni, mely alapvetően megmagyarázza a mentálhigiénés szemlélet szükségességét. Ez az első olyan átfogó megfogalmazás, mely világossá teszi a magánénektanár sajátos feladatát.

„Az éneklésről, hangnevelésről mindenkire egyaránt érvényes, átfogó módszerről beszélni, írni – egyenlő a lehetetlenséggel. A zenetechnika tanításának egyetlen területe sem függ olyan mértékben az egyéntől, mint a hangképzés. Ennek számos oka van. Nincs két azonos felépítésű, struktúrájú gége, különböző az artikulációs szervek mozgékonysága, a test és a rezonáns üregek felépítése. Egyénenként változó az izomérzetekre és feszültségekre való képesség, s a működések tudatos rendezése. Mindezek fölött áll az érzelmi érzékenység, az átélés, a művészi kisugárzás.” [24] (Váginé, 2004) A továbbiakban kiemeli, hogy az eredményes munka előfeltétele a növendék hangjának, testi és lelki típusának figyelembevétele, hiszen nem csupán hangot, hanem énekest képeznek.

Nem feladatom, hogy e dolgozat keretein belül a hangképzés énektechnikai lehetőségeit elemezzem, csupán azt a részét kívánom kiemelni, mely a pszichikai erők jelentőségét mutatja be. Váginé Gődel Hilda könyvében külön fejezetben ír a hangszerv egységéről, és itt tesz említést az elengedhetetlen holisztikus szemléletmódról is. „A hangképzés feladata az éneklésben résztvevő szervek egyetlen, működő rendszerbe foglalása, az egyes részek működése közötti egyensúly megteremtése, az éneklés lefolyását gátló tevékenységek illetve szokások megszüntetése, a hangszerv egészének működéséhez szükséges funkciók kifejlesztése, és végül, de nem utolsó sorban az érzésvilág iskolázása. A hangképzés tehát azt jelenti, hogy az egész éneklő emberrel kell foglalkozni, hiszen sok esetben nem a hangi adottságok, hanem mélyebb pszichikai erők, az érzelmi átélés kivitelezésének belső kényszere határozza meg az éneklést.” [25]

A módszertani sajátosságokhoz hozzátartozik a kétszemélyes oktatás, melynek legfontosabb kritériuma a teljes bizalom megléte. A hangképzés elején a legtöbb növendék ragaszkodik a négyszemköztiséghez, melynek több oka is van. Az okok közé sorolható a mások előtti megmutatkozástól való félelem, szorongás, önmaguk felvállalása, mely szégyenérzettel párosul, valamint az önbizalom hiánya. Sokan még félév után sem mernek társuk előtt énekelni, adott esetben, vizsgahelyzetben többfős bizottság előtt kiállni és bemutatkozni.

A kétszemélyes oktatás másik oka a koncentrációban rejlik. A növendék sokkal eredményesebben, hatékonyabban halad a maga útján, ha mások közben nem kritizálják, nem kerül olyan helyzetbe, hogy megfeleljen mások. Csupán a tanár megértésére és türelmére hagyatkozik, és teljesen megbízik a szakértelmében. Ha kialakul egy közvetlen és bensőséges viszony, gátlásaitól mielőbb képes lesz megszabadulni. Idővel megtanulja teljesen kizárni a külvilágot, mely hozzászoktatja ahhoz, hogy elfogadja a hallgatóságot. Természetesen, aki énekesi pályára készül, ezzel a problémával hamar meg kell küzdenie, és egy egészséges lámpaláz mellett is képesnek kell lennie a közönség előtti éneklésre. Ennek a gondolatnak a lezárásaként megállapítható, hogy az „intim” egymásra hangolódás az egyik alapja az eredményes és hatékony munkának, amit csak nagyfokú koncentrációval és türelemmel lehet elérni.

A tanár feladata mindenekelőtt a nyugalom elérése, a külvilág kizárása, hogy a növendék mielőbb képes legyen önmagára, a belső érzeteire figyelni. Előnyt élvez az a tanár, aki ismeri az Alexander-technikát, mely egy hatékony pszichofizikai módszer. A módszer által, a tudatos testhasználat fejlesztésével képes elérni a stresszmentes állapotot. A célja a testi-lelki harmónia megteremtése, mely önmagunk megismerésén keresztül jöhet csak létre. [26]

A nyugalom elérhető egy rövid beszélgetéssel, pihentető helyzet kialakításával, akár egy nyugtató gyógyteával, de leginkább a megfelelő oxigénellátással, ezért fontos a légzésgyakorlatok elvégzése. Ha sikerült elérni a nyugalmi állapotot, lazító gyakorlatokkal szüntetjük meg az esetleges görcsös, merev izomműködést, hiszen mind a helyes artikulációhoz, mind a megfelelő légzéshez szükségünk van a kapcsolódó izmok rugalmasságára. Ehhez nyújtanak segítséget a bemelegítő skálagyakorlatok. Nem szabad elfelejteni, hogy a jó éneklés alapja a helyes lélegzés, hisz a szabad éneklés a szabadon áramló légzés függvénye. A hangadást követően a belső fül és testérzeteink segítik a természetes éneklés elérését. Feltehetően a számunkra kényelmes hangadás lesz a környezet számára is a legélvezhetőbb.

VI. A lelki állapot figyelembevétele a magánének-tanítás során

Itt szeretnék kitérni bővebben Szamosi Lajos énektanár munkásságára, aki a „libero canto”, a szabad éneklés hirdetője és tanítójaként vált ismertté. A magát hangpedagógusnak valló szakember interdiszciplináris alapokra helyezve saját ének- és beszédpedagógiai rendszert dolgozott ki, hogy az énekes egész szervezetét felszabadítsa „a gátlások, feszítések és görcsök merevsége alól”. Az éneklésről és énektanításról vallott gondolatai abszolút időtállóak, továbbra is aktualitást élveznek. A témát egyszerre zenészként, fiziológusként és pszichológusként közelítette meg, és arra mutatott rá, hogy az éneklés pszichés feltételekhez is kötött. Tudományos ismereteit autodidakta módon szerezte meg, így hospitálhatott a müncheni Hang- és Beszédgyógyászati Intézetben, ahol beteg hangok kezelését figyelhette meg. Ismereteit ezután fektette le tanulmányok formájában.

Egy hátrahagyott írásában olvasható egy fontos gondolata, mely az énektechnikai tudás és a lélekállapot kapcsolatát taglalja: „A tanár egyik legszebb, de egyidejűleg legnehezebb feladata, a tanítványt rávezetni, hogyan lehet a hangadás fiziomechanikáját – művészi formálás érdekében – az idegrendszer emóciótartamától (vagyis a lelki feszültségtől) függetleníteni. (…) A tanár el kell juttassa a tanítványt – következetes nyugtató folyamat által – egészen lágy hangadással elkezdjen egy pianót, mezzavocet intonálni.” [27] (Szamosi, 1990)

1932-ben „Az énekművészképzés reformja – Kísérlet egy metodika felállítására, pszichológiai alapon” című írásában összefoglalja gondolatait, melyben a Hangképzés fejezetben kifejti a lelki háttér jelentőségét: „Az emberi hang megszólalása mindenkor lelki történés eredménye, s mint ilyen, az intonáció fiziológiai folyamatán keresztül, azonban csakis e folyamat időtartama alatt válik érzékelhető valósággá…(…) a hangadás: funkció, melynek mindenkori értékminősége létrehívójának fenotípusától, azaz öröklött és szerzett tulajdonságainak összességétől függ.” Itt tér ki a pszichikai okok két csoportjára, melyből az egyik „az egyén neuropszichikai reakcióinak irányát és dinamikáját” szabja meg, melybe beletartozik „a belső nyugtalanság, a szorongás, a félelem, merevség, hatalmi vágy, szexuális zavarok”. A másik csoportba tartoznak azok az okok, melyek „a komponens elmetartalma mindenkori állapotával, illetve nívójával függnek össze.” [28]

Ez az írás megjelent az „A szabad éneklés útja” című kötetben, mely 1990-ben került kiadásra. Egy itt olvasható 1939-es írásában a hangszervek pszichés eredetű működési zavarairól ír, ahol esettanulmányokkal igazolja tapasztalatait és a freudi pszichoanalízis megállapításaira is több utalást tesz. 1937-es tanulmányában kiemeli, hogy „a hangszer szerves része az embernek, mondhatnám testi-lelki önmaga, és annak miként való megítélése csöppet sem közömbös a lélek számára. Ez a tény már önmagában is gátolhatja az éneklés szabadságát. Nyilván ez egyik, felületen lévő magyarázata a belső zavarnak, amely bizonyos fokig majdnem minden embert elfog, ha hallgatóság előtt kell énekelnie. Az összefüggések azonban komplikáltabbak, és a problémák sokrétűek.” [29] A hangpedagógus a továbbiakban részletesen foglalkozik az említett összefüggésekkel, az önkifejezés lelki hátterével, az olasz és német énekiskola módszertani különbségével, de erre jelen írásban nem szeretnék kitérni. Mindenesetre „az emberi éneklést magasabb rendű lelki tevékenység”-ként értelmezi.[30]

Amit viszont nagyon fontosnak tartok itt megemlíteni, az a szabad éneklésről szóló gondolata: „Az éneklés automatikus-dinamikus életfolyamat: funkció, amelynek értékminőségét az anatómiai adottságok mellett elsősorban az egyéni-lelki erőszerkezetek működésének mikéntje határozza meg. És csak ha az összetevő energiák útja szabad, lehet az éneklés szabad.” [31]

A folytatásban a szabad énekléshez kiemelten szükséges emberi-lélektani tényezőt emeli ki összefüggésben a belső szabadsággal: „A szabad énekléshez valakit eljuttatni ezek szerint azonban nem zenei, hanem elsősorban emberi, lélektani probléma és feladat, (…) az éneklés szabadsága és az ember ezirányú belső szabadsága között a legmélyebb összefüggés van.” [32] Tehát Szamosi felhívja a figyelmet arra, hogy szabadon énekelni csak akkor képes valaki, ha lélektani problémáira is megoldásra talál, és ebben természetesen a tanárnak is óriási szerepe van. Vajon mit várt el Szamosi egy tanártól a 30-as években? Definiálható-e a leírtak alapján a tanár szerepe egyfajta mentálhigiénés szemlélettel? Úgy gondolom, hogy Szamosi eleve abból indult ki, hogy az egész hangképzés nem jöhet létre a megfelelő mélylélektani ismeretek nélkül.

„Szabadon énekelni pedig csak akkor lehetséges, ha azt a lélek energiáinak helytelen összeműködése nem gátolja. Világos tehát, hogy ebben az egész kérdéskomplexumban a lelki helyzet az, ami sorsdöntően fontos. A lelki élet erőtana és az éneklés szerkezete között fennálló összefüggések feltárására ezidáig azonban még csak kísérlet sem történt. Holott az általános pedagógia már egy ideje ráeszmélt a termékenyebb munkalehetőségekre, amelyek a mélylélektan pár évtizedes előretörése nyomán feltárultak előtte. (…) Az énekpedagógia azonban nem talált kapcsolatot az általános szellemtörténet egyik legjelentékenyebb ideológiai fordulatával, amely a tudattalan lelki működés roppant jelentőségének felismerésével bekövetkezett. Holott, amint az eddigiekből logikusan következik, éppen az énekpedagógia az, amely anyagának minőségéből kifolyólag mindenekelőtt és elsősorban volna erre a lélektani beállítottságra utalva. (…) A korszerű énekpedagógia tehát nem csupán a szorosan vett szaktudást tételezi fel, hanem elsősorban a hangszervek működés zavarainak, gyengeségeinek mélylélektani megértését. Mert csakis az élményszerű megértés teszi képessé a pedagógust arra, hogy az énekléssel kapcsolatban fellépő félelmeket és szorongásokat: belső zavarokat a tanítványban helyes módon tudatosítsa, más, kedvezőbb lelki előfeltételek kimunkálásával a hangadás szerkezeti hibáit eltűntesse, és az így jelentkező őszintébb, igazabb, tehát csengésében és tartalmában nemesebb hangot, az idők folyamán egy magasabb rendű szublimált kifejeződés, azaz a zeneművészet szolgálatába állítsa.” [33]

A fenti gondolatok önmagukért beszélnek és igazolják a lélek meghatározó jelentőségét az énektanulásban. Bizonyos, hogy az énekhibák lélektani eredetűek. A magánének-tanítás során a tanárnak elsődleges feladata, hogy leépítse a növendék intonálás előtti felesleges mozdulatait és feszes, görcsös megnyilvánulásait, mely egytől egyig szintén az énekes lelki működéséből fakad. Ehhez a munkához végtelen türelemre van szükség mind a tanár, mind a növendék részéről, melyhez az őszinteség és bizalom társul. Addig nem tudunk együttműködni, amíg e két elengedhetetlen tényező ki nem alakul a két fél között. Ez az együttműködés óriási felelősséget hárít a tanárra. Szamosi erre is kitér tanulmányában, sőt megjelennek a mentálhigiénés szemléletű tanár ismérvei is: „…nagyon sok függ a pedagógus belső magatartásából. A felelősség ugyanis a pedagógusé, és fokozott mértékben az övé a minden tanulmányi menetben szükségképpen előforduló belső nehézségek idején. Szeretetteljes megértés, tárgyilagos bizalom és mindenekfelett az emberben való hit azok az elemek, amelyeknek fényében a lélek alvó energiái önmagukra eszmélnek, és megadják a tanítványnak azt a biztonságérzetet, ami nélkül semmiféle emberi fejlődés nem lehetséges.” A továbbiakban kihangsúlyozza, miért fontos az áttanulás idején felmenteni a növendéket teljesítményének esztétikai értékelése alól, hisz amint nem érzi a felelősséget, a pillanatnyi kudarcot is könnyebben megéli, mert nyugodtabb és megengedjük neki a „hibázás” lehetőségét, sokkal nagyobb sikereket lesz képes elérni. „…egyedül a testi-lelki lazaságra való törekvés az, ami a fejlődést segíti. [34]

Valóban mindenkinek végig kell járnia azt az utat, melyet kijelöltek számára. Ha szabad énekessé szeretne válni, áldozatokat kell hoznia, türelemmel végigmennie azon az ösvényen, amire rálépett. Szamosi megfogalmazása szerint: E „lelki vívódások egyébként szükség- és törvényszerűek. Felbecsülhetetlen hasznuk éppen az, hogy folyamatukban lassankint megtisztul és átrendeződik a lélek értékmérő szerkezete, és a feladott hamis ideálok helyébe újak, magasabbrendűek, igazabbak jönnek, amelyeket az énekes most már szublimált formájukban szorongás és félelem nélkül merhet magáénak vallani. (…) ” [35]

Az énektanulás során az igyekezettől és szorgalomtól függetlenül számos sikertelenséggel kell megküzdenie a növendéknek, mely a tanár odafigyelése és türelme nélkül nehezen élhető túl. A növendéknek ilyenkor nagy szüksége van a megértő tanárra és segítő kézre, akire támaszkodhat egy esetleges mélypont, krízis során. Ezért tartom fontosnak kiragadni Szamosi azon gondolatait, mely a mentálhigiénés többlettudást tételezi fel a tanár részéről, megerősítendő a segítő szerep fontosságát: „Bátorságot adni az átmenetileg szükségszerű kudarcok vállalásához, bátorságot adni az őszinteséghez a kifejezésre törekvő nyers indulatok és érzelmek nyugtalan gomolygásában – a szabadsághoz, az egyszerűséghez, a megszólalás sorsdöntő pillanatában –, bátorságot adni a nyers értékekről való lemondáshoz, a lemondásból kivirágzó emelkedettséghez és az így önmagára eszmélt egyéniség immár szublimált kifejeződéséhez a vokális zeneművészet tiszta formáiban, úgy érzem, ez adja meg e módszer etikumát, sőt talán szabad kimondanom: szociális jelentőségét. [36]

A magánének-tanítás és hangképzés szakirodalmát kutatva fedeztem fel Moiret Lujza könyvét, akinek 1937-ben jelent meg tanulmánykötete „A hangképzés reformja – Hogyan juthatunk el az igazi, valóban megalapozott beszéd- és énekhanghoz ” címmel. Az művésztanár többéves megfigyeléseit és tapasztalatait foglalta össze ebben a kötetben az énektanulás és énektanítás terén. Aktív énekesi múlttal a háta mögött kezdett el felfigyelni a turberkulózis megdöbbentő arányára, és intenzív légzéssel egybekötött tudatos testgimnasztikával végzett prevenciós munkát kezdett folytatni gyerekekkel, majd egy kórházban is, ahol később beszédgyakorlatokat végzett. Tevékenységét támogatták, mert hamarosan szép eredményt is fel tudott mutatni. A gyógyító-tanító attitűdje kivételes személyiséget takar, rendkívüli érzékenységgel mutatja be a fiziológiai feltételek mellett a lelki hátteret is.

Tanulmányának első, elméleti részében felfedeztem egy fontos gondolatot, melyben a hangszervek kialakulásának körülményeiről ír. Itt a környezeti hatások, a neveltetés, szocializálódás jelentőségét emeli ki: „Eltekintve az örökölt tulajdonságoktól, az eltolódások keletkezésénél döntő szerepet játszhat, hogy a nevelkedési hely puszta, falu, vagy város volt-e, milyen volt a nevelés, szabad teret engedtek-e a mindenkori lelkiállapotok korlátlan megnyilatkozásának, az illető tetszés szerint nevethetett, lármázhatott, sikolthatott, sírhatott, ásíthatott-e, pályaválasztásában szabad, vagy korlátozva volt-e, végül mi a foglalkozása, szabadban folyik-e, vagy zárt helyen történik?[37] (Moiret, 1937) Valóban nagy szerepet játszik a hangképző szervek kialakulásában és megfelelő használatában a környezeti kultúra, a viselkedési norma és a szokásrendszer. Könyve második részében, melyben különböző eseteket, műhelyélményeket mutatja be, leszögezi, hogy az énekpedagógusnak számolnia kell a fizikai-szellemi-lelki hármassággal, hisz olyan „anyaggal” dolgozik, mely maga az ember, „amelynek magának is megvan a maga akarata, s fizikai élet mellett szellemi és lelki életet is él.” [38] Esettanulmányaiban többször is kiemeli, milyen nagy szerepe van a bizalomnak, tiszteletnek és egyetértésnek, mely nagy erőt kölcsönzött a munkájába, továbbá hogy külső sikerekkel, azaz koncerteken való szerepeltetéssel hogyan tudta fokozni növendékeinek önbizalmát. Arról is beszámol, hogy amikor komoly krízis jelentkezett a növendéknél, ez hangilag is rögtön megmutatkozott. Igazolandó az énekpedagógus felelősségteljes munkáját és az eredményes munkához szükséges tulajdonságokat és elemeket, az alábbiakat olvashatjuk: „Az énekpedagógiában elmélet és gyakorlat nem különálló területek, hanem egyazon éremnek egy-egy oldalát képezik. De a felsorolt esetek rámutatnak arra is, hogy az énekpedagógusnak milyen felkészültséggel kell rendelkeznie ahhoz, hogy a siker reményével láthasson munkához. S milyen odaadásra a mester iránt, milyen rendíthetetlen bizalomra van szükség a növendék részéről, hogy valóban célt érjen. Elérhesse azt, hogy tudatossá váljék benne, mi minden jön mozgásba szervezetében, amikor hangot ad, mit kell tehát mindenkoron tennie, hogy hangját változatlan erőben és pompában megtarthassa. Elérhesse azt a magaslatot, ahol megfelelő instrumentum birtokában magával és hallgatóságával valóban érzékeltethesse azoknak mélységes bánatát, kitörő örömét, minden érzés-változatát, akiket megszemélyesíteni kíván.” [39]

Ónody Márta énekpedagógus módszertani jegyzetének figyelemreméltó gondolatait szintén szeretném kiemelni, mely A művésznevelés problémái című fejezetben olvasható: „A hang az énekes művészi kibontakozásának eszköze, testébe épített, lelki mozgásait hordozó, intuícióiról valló bizonyosság – a személyiség tükre. Éppen, mert a művészi énekhang az egyik legtökéletesebb kifejeződése az emberi valóságnak, meg kell teremteni annak a lehetőségét, hogy minden szervezet saját „ÉN”-je szólalhasson meg. (…) Ha kimondjuk, hogy a hang az ember valóságának hordozója, feltételeznünk kell, hogy nevelése, művelése, felszabadítása – egyszóval tanítása alapvetően kettős arculatú: pszichikai és technikai”.[40] (Ónody, 1982) A szerző kitér a tanítás során kialakuló problémákra, amikor nem történik fejlődés, nincs haladás. Ennek okai között szerepelhet „a kifáradás, a nem kellő figyelem és akarat-összpontosítás, az egészségi állapot, érzelmi és hangulati tényezők. (…) Előfordulhat az, hogy a tanár és tanítvány között nem alakul ki megfelelő kapcsolat (…) oka rejtőzhet a tanuló lelki sajátosságaiban is. Szorongásos gátlásos, görcsös, vagy betegesen érzékeny alkatú emberek rendkívül lassítják, vagy éppenséggel akadályozzák fejlődésüket. Velük csak sajátos lelki alkatuk fokozott figyelembevételével lehet eredményt elérni. Nem jelentéktelen továbbá annak az önbizalomnak a szerepe sem, melyet a tanítvány saját erejével és lehetőségeivel kapcsolatban érez. (…) A kellő időben elhangzó dicséret vagy segítség lehet a tanítvány fejlődésére, s önbizalmára nézve – mindenkor az igazság talaján maradva, – a hibák pontos és tapintatos feltárása mellett. Az ember mindenkori hangulata is gátlólag hathat a tanulás folyamatára, különösen a kezdeti időszakban. Magánéleti gondok, zavaros körülmények is hátrányosan befolyásolják a tevékenység közbeni koncentrációt és akadályozzák a kibontakozást.” [41] A fenti leírásból is világossá válik, hogy a magánénektanárnak hányféle szempontot kell figyelembe vennie a tanítás során. Szinte képtelenségnek tűnhet az apró jelekre való odafigyelés, a határtalan türelem és a sokrétű megértés, amire szüksége van az énekoktatás során. Valójában a mentálhigiénés többlettudás könnyítheti meg a magánénektanár munkáját.

A jelenleg is tanító magánénektanárok közül szeretném kiemelni Jelinek Gábor: „Út a természetes énekléshez” című összegző munkáját, aki a már ismertetett Szamosi munkájából indul ki. Jelinek külön fejezetet szentel Az éneklés pszichológiája, az énekes lelki alkata címmel, melyben leszögezi: „A természetes, szabad éneklés megteremtéséhez az énektechnikai feltételek mellett szükséges tehát az énekes lelki alkat, ill. az éneklés pszichológiájának (lélektanának) ismerete is.” A mentálhigiénés szemlélet nála is nyilvánvalóan megmutatkozik: „…fontos, hogy a tanár és a tanítvány között kölcsönös bizalom, megbecsülés, tisztelet álljon fenn. Az őszinte szellemi, lelki kapcsolat, a növendék lelkivilágának, gondolkodásmódjának, értékrendjének, együttesen: személyiségének ismeretében reménykedhetünk, hogy a pszichés jellegű, szerteágazó torzulásokat képesek leszünk megszüntetni. Az énekoktatás és tanulás végső célja, a természetes, szabad éneklés a pszichológiai gátak megszüntetése nélkül nem elérhető. Csak a görcsök, a lényeget nem szolgáló gesztusok, testmozgások, mimikák, fölösleges külsőségek, együttesen: pótcselekvések megszüntetésével, a laza, de koncentrált kiállással bizakodhatunk, hogy személyiségünk a műalkotás szolgálatába állítható.” [42]

Nádor Magda operaénekes, művésztanár 2000-ben megjelent könyve, Az erő a nyugalomban rejlik…” címmel új funkcionális módszertannal jelentkezett, melyben – az énekesek és tanárok számára addig ismeretlen – kétféle légzőtípus bemutatásán túl számos olyan gondolattal is találkoztam, mely szintén a dolgozat témájához tartozik és nagyon fontosnak tartok megemlíteni. Már a könyv elején vastagon kiemeli az alábbi megállapítást: „… az éneklés csak akkor szép, akkor élvezet, ha görcsök és félelmek nélkül zajlik.” [43] Számos mentálhigiénés szemléletet fedeztem fel írásában, mint hogy tanításkor igyekszik „olyan légkört teremteni, amely nekik a legjobb, és így tudunk jól dolgozni egymással.” [44] Azután kifejti, hogy, mekkora jelentősége van a tanár „fülének” és „átérző-képességének”, és a helyes magyarázatnak a „hogyan”-t illetően, és felhívja a figyelmet arra, hogy a valamit „rosszul” csinál, semmi esetre se gúnyolja ki a tanár. „Ne rajta töltsük ki saját tehetetlenségünket.” [45] Később újfent megerősíti a már leírtakat: „A lényeg az, hogy az éneklés félelmektől, görcsöktől mentesen a boldogság-érzetével párosuljon.” [46]„A hang a lélek tükre” – nem egy énekestől és tanártól hallottam ezt a megállapítást, és valóban, már a beszédhangból is lehet következtetni az illető személyiségére és állapotára. A hangban érződhet a görcsös akarás és önzés is. Egy ilyen esetben nem csak az énekhangon kell dolgozni technikailag, hanem az egyéniségen is. „Az énektanulás nemcsak technikai – tudati – lelki folyamatok együttese, hanem állandó személyiségbeli változás is. A hanggal együtt a hang tulajdonosának is érnie, fejlődnie kell. Ha ez nem egymással teljes harmóniában történik, nem érhetjük el a kívánt eredményt.” [47] Többször kiemeli könyvében, hogy minden esetben egy élő hangszert formálunk, ez meghatározza munkánkat. Fontos, hogy a közös munka során kölcsönösen ne akarjanak ráerőltetni semmit a másikra. „Legyünk őszinték, de nyíltak, megértők egymással… Ne akarjuk sem önmagunkat, sem a másikat félrevezetni” [48]

Fábián János, aki a magánénektanárok fiatal generációjához tartozik, a Parlando szakfolyóirat 2012/2. számában megjelent írásában rögtön rátapint az éneklés jelentőségére és hasznára, miszerint „az éneklés kétség kívül az egyik legjobb önismereti tréning. (…) A zene, az éneklés csodákra képes. Elég itt különféle pszichológiai, pszichoterápiás, mentálhigiénés vagy fizikai kutatásokra gondolni.” A cikkben megfogalmazza az énektanár nem mindennapi feladatát, hogy „kutasson a maga mikrokörnyezetében”. Egy tanár, egy növendék… a „kutató” és a „kutatás alanya”. Nem könnyű feladat feltárni növendékünket. Mint ahogy a hangot csiszoljuk, összerakjuk, szétszedjük, vezetjük, épp úgy törekednünk kell egy lelki bizalom kiépítésére. Ha nincs partnerség, nem jön létre zene.” A továbbiakban rátér a pszichés okok jelentőségére, megállapítja, hogy a technikai problémák lelki okokhoz párosulnak. „Az éneklés könnyed, üde és felszabadító… ha hagyjuk magunkat felszabadítani. Hiszem, hogy a kezdeti időszakokban fontosabb ennek a könnyedségnek a kialakítása, mint a kristálytiszta hangok „kikényszerítése”.” Fábián szerint a fiatal növendékek félnek az előítéletektől, és ez azzal orvosolható, ha a tanár nyitott és nincsen jellembeli elvárása. „Ha nyitott a lélek, kinyílik a test. Ez egyszerű, mégis talán nehezebb elérni, mint bármilyen más izom-együttműködés helyes begyakorlását. Ha képesek vagyunk barátként, szülőként, partnerként viselkedni egészen új dolgokat tapasztalhatunk. Egy mosolynak, egy rövid beszélgetésnek hatalmas ereje lehet. Használjuk bátran!” Végül megemlíti a megfelelő darab kiválasztásának jelentőségét, mely nagy felelősséget ró a tanárra kezdő énekesnél. „Ha elérjük, hogy a növendék, éneklés közben betekintést engedjen a privát szférájába, és közben érzi, hogy ránk bízhatja mindazt, amit egy darabban láttatni enged, viszonylag rövid időn belül elérhetjük, hogy öröm legyen az éneklés.” Gondolatait azzal zárja le, hogy érdemes az új zenei tendenciák, pl. musical dalok felé is nyitni. Ha elfogadjuk a növendék által kedvelt műfajokat, könnyebben elvezethetjük őket a komolyabb művek irányába. [49]

VII. A mentálhigiénés szemléletű magánénektanár

Művészeti intézményekbe, zeneiskolákba azok felvételiznek és kerülnek be, akiknek az érdeklődése ilyen irányú, tehát a zenetanár, a magánénektanár egészen más helyzetben van, mint a többi pedagógus, mert más a növendékek motiváltsága. Ahogy azt már a módszertani sajátosságoknál leírtam, az oktatási formája is különbözik, nem beszélve a személyre szabott tananyagról.

Az életkort tekintve, ha az énekes jelölt egészséges hangszervekkel rendelkezik, fiziológiailag, biológiailag is alkalmas a képzésre, már 14 évesen elkezdheti a hangképzést. Ez azt jelenti, hogy a magánénektanárnak maximálisan el kell fogadnia a kamaszkorral járó nehézségeket, és képesnek kell lennie ezeknek a kezelésére.

A tanár nemcsak tudást ad át, hanem nevel is, személyével hat a növendékre, hiszen példát mutat, értékeket, normákat közvetít, egészséges életmódot sugároz, és adott esetben felkészíti a növendéket a művészi életre, mely óriási felelősség. Az órán kívüli csoportos tevékenység, mint a koncert- és színházlátogatás, a növendék meghallgatásokra, versenyekre való elkísérése, a közös koncertek szervezése mind-mind ebben az óvó és féltő szellemben történik. A közösségi életben való részvétel során nem csak műveltséget és ismereteket kapnak, de bekerülnek egy olyan körbe, mely segítheti további pályájukat, és könnyebben eldönthetik, hogy szeretnének-e ebben a világban hivatásos énekesekké, énektanárokká válni.

Az alapvetően kétszemélyes oktatás körülményeiről is már szó volt. Ott, ahol a növendék egyedül van jelen, ami csak róla és neki szól, csodákat lehet tenni. Az egész munkafolyamat a bizalomra és őszinteségre épül, mely fokozatosan épül fel, napról napra erősödik és végül gyökeret ereszt. Ezért fontos a tanár és a növendék közötti folyamatos kapcsolattartás és őszinte kommunikáció. Adott esetben a növendék ragaszkodása tanárához több mint érthető, hiszen a bizalom „megalapozása” rengeteg időbe és energiába telik, ezért a hirtelen tanárváltás akár egy életre szóló sérelemmé is válhat. Igazából nem is tudom másképpen elképzelni azt a viszonyt, ami az oktatás folyamán kialakul, hiszen egy bensőséges, „intim” közegben, ebben a kivételes helyzetben történik a képességek fejlesztése és a tudás átadása, miközben a személyiség folyamatosan formálódik. Ettől válik a tanítás-tanulás egyedivé, és teremtődik meg a lehetőség a „plusz” megszületésére. Ez a szemlélet mindkét félnek fontos: a tanár úgy ad, hogy közben maga is gazdagodik. Nem egy tanár nyilatkozott úgy, hogy az aktív tanítás során, a növendékeitől tanult a legtöbbet.

Sajnos negatív tapasztalataim is alátámasztják a mentálhigiénés szemlélet előfeltételét az énekképzés során. Nem egyszer hallottam énekesektől, növendékektől, hogy a tanáruk nem hallja meg a szavukat, teljesíthetetlen követelményeket állít fel, csupán azért, mert rövid idő alatt szeretne sikereket elérni, ezért szinte kizsigereli az énekest. Ez a hozzáállás persze félelmeket szül, és ahelyett, hogy az önbizalmuk növekedne, éppen a fordítottja történik meg. Fel kellene ismerni, hogy az oktatás során a növendékhez kell alkalmazkodni, hiszen ő a hangszer, az ő állapota határozza meg a teljesítményt, a képességek, készségek fejlesztése és a személyiségformálás nélküle nem történhet meg.

Felmerült bennem a gondolat, hogy az a magánénektanár, aki nem törekszik a fentiek kialakítására, igazából nem képes hangot, azaz énekest képezni. Minden ez irányú szándék és cselekedet rendkívül ártó, és menthetetlen károkat okoz. Ebből következik, hogy a magánénektanárnak alapvetően rendelkeznie kell egyfajta a mentálhigiénés szemlélettel.

A mentálhigiénés szemléletű magánénektanár tevékenysége tehát kiemelten összetett: egy élő hangszert kell megszólaltatnia és fejlesztenie. A növendék a pszichológiai ismeretekre épülő szakmai tudás mellett maximális odafigyelést és lelki támogatást is kap, hisz a tanár csak akkor tud eredményt elérni, ha olykor „lélekgyógyászként” is funkciónál, mert csak a feszültségektől mentes, nyitott lélek képes az egészséges és esztétikailag elfogadott hangadásra, éneklésre, zenélésre. Tehát a tanár sokszor nem is pedagógusként van jelen, aki példát mutat, értékeket és szemléletet közvetít, hanem az azonnal felkereshető „pszichológus” szerepébe kerül, aki állandó segítőjévé válik a növendéknek. Persze itt szeretném kiemelni, hogy más eszközrendszerrel dolgozik, mint a lélekgyógyászok, és nem is szeretné, ha ebbe a szerepkörbe ragadna, hiszen tisztában van a kompetenciahatáraival.

Tehát ezért is fontos, hogy a magánénektanár birtokában legyen a pszichológiai alapismereteknek, tisztában legyen a különböző életkorokban megjelenő problémákkal és azokhoz való viszonyulásával. Képes legyen a nehéz élethelyzetekben – legyen az akár a családi-, magánéleti – megfelelő útmutatást adni és segíteni a növendéket a helyes döntésben. A hibás hangadás nagyon sok esetben nem szervi, hanem lelki problémákra vezethető vissza. Tekintettel a mentálhigiénés szemléletű pedagógus kompetenciahatáraira, rendkívül fontos lenne időben felismerni a pszichés eredetű betegségek okait, és a megfelelő szakember segítségét kérni, ha erre mód nyílik, illetve támogatni a növendéket abban, hogy éljen a pszichológus vagy pszichiáter nyújtotta terápiás lehetőségekkel.

A magánének-tanításról szóló módszertani könyvek nem fektetnek elég nagy hangsúlyt a növendékek egészséges lelkiállapotának fenntartásáról, holott az egész tevékenység a fiziológiai feltételek, és az énektechnikai ismeretek mellett egy kiegyensúlyozott idegrendszeri állapotot kíván meg. Az a növendék, aki fél és szorong, képtelen szert tenni megfelelő énektudásra, és ha a tanár nem ismeri fel idejében a probléma gyökerét, nem teremti meg a növendék számára legkedvezőbb tanulási feltételeket, a közös munka értelmét veszti és súlyos következményekkel járhat. Megtörténhet a hang és az önbizalom elvesztése, mely komoly fizikai rendellenességgel együtt járhat, mint a különböző hangszalagcsomók vagy súlyos daganatos megbetegedések.

Szakirodalmi kutatómunkám során ráleltem Rőth Márta énekpedagógus tanulmányára, melyben eddig nem tapasztalt megfogalmazásban, egészen más típusú – azt is mondhatnánk, hogy szinte mentálhigiénés – megközelítésből ír az énektanításról. A jó növendék részéről kiemeli a tehetség mellett a szorgalmat, a felelősséget tehetségével szemben, aki hajlandó áldozatokat vállalni, „figyel és kísérletezik, együttműködik”, továbbá „érti és elfogadja, azért kell dolgoznia, hogy mihamarabb önállóvá válva biztosan álljon a lábán”. A jó tanárról szóló jellemzésből kiderül, hogy „nem érzelmi alapon tanít, hanem mindig tudatosságra nevel, növendékét nem uralja, hanem partnerként kezeli, továbbá önállóságra tanít, és növendékét mindarra meg tudja tanítani, amire annak feltétlenül szüksége lesz. Okosan használja ki a rendelkezésére álló időt, s akinek órájáról a növendék azzal a tapasztalattal távozhat, hogy valami lényegeset kapott, nem pózol a megértő anyai barátnő, se a jó haver, se a megfellebbezhetetlen, tekintélyelvű, rideg szellem szerepében, aki azért köt szövetséget a növendékével, hogy az a maga részéről szövetségre léphessen először a testével-lelkével, azután a zeneszerzővel, majd a kísérőjével vagy a karmesterrel, hogy végül mindannyian együtt szolgálhassák a zeneművészetet.” [50] (Rőth, 1991)

Tanulmányát az alábbi rendszerre alapozva építi fel az éber szellemből és éber testből kiindulva, majd a szellemi és fizikai tanulnivalókra helyezi a hangsúlyt, párhuzamba állítva az énekesi és technikai intelligenciát. Az alábbi rendszerezésből kiolvasható, mire is kell koncentrálni az énektanítás során szellemi és fizikai síkon.

ÉBER SZELLEM ÉBER TEST

Szellemi előfeltételek Fizikai előfeltételek

1. Muzikalitás 1. Megjelenés

2. Stílusérzék 2. Hangi adottságok

3. Kifejezőerő 3. Hallás

4. Együttműködési készség 4. Testérzet

Szellemi tanulnivalók Fizikai tanulnivalók

(Énekesi intelligencia) (Technikai intelligencia)

1. Éber, nem görcsös figyelem 1. Rugalmas légzés

2. Önkritika (második hallás) 2. Rugalmas testmunka

3. Önállóság 3. Lazítani tudás

4. Test és lélek egyenrangúsága, 4. A hang egészséges terhelése, illetve

egymást segítő egyensúlya teherbíró képességének fokozatos növelése

A fent felsoroltakból kiemelném az „önkritika, mint második hallás” megfogalmazást, valamint „a test és lélek egyenrangúságát, egymást segítő egyensúlyát”, mindkettő az énekesi intelligencia fogalomkörébe tartozik.

„Az igazán felelősségteljes tanár mesterségbeli tudást nyújt. Nem hallgatja el növendéke előtt a rá leselkedő veszélyeket, konkrét megoldásokat javasol, és teljesen világossá teszi, hogy se a szép hang, se a tehetség, magukban még nem tudják biztosítani a jövőt. Test és lélek egyenrangúságára, működésük egyensúlyára kell a növendékeket tanítani, hogy félreérthetetlenül kiderüljön, mind a két összetevőre egyaránt szükség van. Egyik sem tud meglenni és működni a másik nélkül. A növendéknek ehhez a munkához szövetségesekre van szüksége. Az első kívánatos szövetség tanár és növendéke között kell legyen. A második a növendék teste és lelke között. A harmadik szövetséges erő pedig az idő legyen, ami könyörtelenül múlik, s ezt értelmes munkával kell kitölteni. A felelősség kétharmada a tanárra hárul, de elengedhetetlen a növendék együttműködési készsége is, így a maradék harmadot neki kell vállalnia.” [51]

Ezek a megállapítások egyértelműek, senki nem vitathatja igazságát. Világosan kiderül, hogy az énektanítás során nem lehet mellébeszélni vagy köntörfalazni. Az eredményes és hatékony munka feltétele az együttműködési készség, az egyensúly megtalálása és az idő. „Végső soron mindegy, hogy kezdőkkel, vagy haladókkal dolgozunk, nekünk, tanároknak nemcsak szakmai tudással, de komoly pszichológiai képességekkel is rendelkeznünk kell. Kezdők esetében azért, hogy a szükséges bizalmi kapcsolat kialakulhasson, amire a tanulmányok egész időtartama alatt nagy szükség lesz, olyan növendékek esetében pedig, akik rossz szokásokkal kínlódnak, azért, hogy átvezethessük őket egy jobb útra. Nagyon kell azonban arra ügyelni, hogy semmiféle bizalmaskodás ne alakuljon ki tanár és növendéke között, mert az mindkettőjük számára csak hátrányokat eredményezhet. A tanár nem uralkodó és nem kebelbarátnő, a növendék pedig nem alattvaló és nem haver. Ők olyan szövetségesek legyenek, akiket a kölcsönös tisztelet vezessen végig azon a hosszú úton, ami a képzés befejeztéig (és azon túl is) tart.” [52] Ezek a gondolatok igen időszerűek, és a szerző felveti a szükségességét annak, hogy megfelelő pszichológiai képességek birtokában tudunk eleget tenni azoknak a kihívásoknak, amelyek az énektanítás során gyakran előfordulnak. Egyenrangú partnerként, mellérendelt helyzetben lehet csak valódi munkát végezni. A mentálhigiéné pontosan ezt a fajta többlettudást kínálja.

Magánénektanárokkal folytatott szakmai beszélgetéseim is igazolják, hogy az énektudás átadásán kívül leginkább az motiválja őket, hogy „emberileg” mit tudnak adni a növendéknek, és ez az a „plusz”, amit a bevezetőmben már megemlítettem. A magánének-tanítás során felmerült a beszélgetésekre szánt idő jelentősége is, mert nagyon fontos, hogy az önkeresés időszakában sikerüljön megértésre és támogatásra találnia a növendéknek. Adott esetben a tanárnak feladata, hogy a növendéket megismertesse saját értékeivel, megerősítse önmaga elfogadásában és személyiségfejlődésükben is segítse, ha ezt a családi háttere nem tudja biztosítani. Határozott igény mutatkozik arra, hogy a magánénektanár emberként, barátként vagy akár „szülőként” álljon mellé. A feszültségmentes éneklés ugyanis csak akkor jöhet létre, ha a növendék a gátlásai alól felszabadulhat. Ezt segítheti elő a magánénektanár a növendéke iránt feltétlen bizalommal, empátiával való hozzáállása, erős hite és szeretete, melynek következtében az énekes jelölt bízni és hinni kezd önmagában, képes lesz elfogadnia önmagát, kialakul benne egyfajta biztonságérzet és egészséges önszeretet is. A jó énekpedagógus felismeri a növendékben rejlő tehetséget, képes megteremteni a kötődést, megfelelő légkörben alkalmat biztosít az elmélyült, őszinte beszélgetésre. Példamutatásával, viselkedésével, beszédstílusával, de még öltözködésével is irányt mutat és nevel. A közös órák alkalmával a növendékek egymástól tanulhatnak, az aktív közösség kialakítása biztosíthat egy olyan segítő kört, mely sokat jelenthet a növendék számára. Az a tanár, akiben a „segíteni akarás” megvan, képes az együttműködésre, de ez csak addig tarthat, amíg együtt vannak az úton. A segítő attitűd azonban terhessé is válhat, ezért fontos a kontroll és a mértéktartás. A fenti jellemzőket akár egy professzionális mentálhigiénés szakemberről is írhattam volna.

Több magánénektanár kihangsúlyozta a jó „pszichológus” szerepkörét, azaz képesnek kell lennie arra, hogy felmérje, milyen hangulatban van a növendéke, nyitott-e az aktuális feladatra, és ha nem, akkor megtudni az okokat, és lehetőség szerint változtatni az óraterven vagy megbeszélni a problémákat. A művészi ismeretek átadásán túl a tanárnak szigorúnak és következetesnek kell lennie, hiszen fel kell készítenie a növendéket a pálya nehézségeire, hogy képes legyen idővel a saját lábára állni. Mindezt szeretettel és gyengédséggel párosítva. A magánénektanárnak fel kell ismernie a növendék személyiségtípusát, hogy adott helyzetben milyen reakciók várhatók tőle. E nélkül a tanár nehezebben képes arra, hogy segítse felépíteni a növendék művészi személyiségét, s ez főleg a nagyon fiatal énekes jelöltekre jellemző. A kirívóan nehéz eseteknél jobb időben felismerni azt, ha nem lehet együtt dolgozni a növendékkel és békében elválni egymástól.

Egy jó tanárnak tudnia kell a növendék problémáin kívül maradnia, mert ha ezt nem teszi meg, nem tudja irányítani a folyamatot. Nem szabad elfelejteni, hogy minden ember más és más univerzum, és a technikát is mindig az adott emberhez kell alakítani. Mindenkinek azt kell átadnia, amire szüksége van. És való igaz: „a hang a lélek tükre”.

Szeretném kiemelni Varga Ildikó Rita Anna magánénektanár egyedülálló kutatói munkáját, aki már évek óta az általa kidolgozott „Lélek-Hang-Lélek” – felfogás szerint tanít. Ennek a sajátos lélekgondozó-hangképző módszernek a fejlesztését és gyakorlatba történő bevezetését 2008-ban kezdte el, melyet a pszichológia tudományára, ezen belül a személyiség lélektanra, és a megfigyelés, valamint a magánének-tanítás módszertanára épít. 2010-ben írt tanulmányában kiemeli például, hogy a hang „árulkodik”, az éneklő ember egy avatott fül számára egy nyitott könyv, és a tanítást mindig egy ún. állapotfelmérés előzi meg. A kiragadott gondolatmenet is igazolja, hogy a magánének tanár valóban „segítő” szakember is egyben, az ehhez szükséges odafigyelés, beszélgetés és kísérés nélkülözhetetlen az eredményes munkához. „Az én feladatom az, hogy az állapotfelmérés után végigkísérjem a növendéket azon a folyamaton, amelyen keresztül megismeri félelmeit, álarcát, vagy álarcait, és meri vállalni önmagának, személyiségének és lelkének igazi jelenlétét. (…) A megfigyelés során az állapotfelmérés után egy olyan diagnózist állítok fel önmagamnak, ami a növendék testi, lelki és tudati sajátosságainak és állapotának képét mutatja. A hangképzés és az éneklési folyamat rendellenességeit és sajátosságait kutatom, amelyek meggyőződésem szerint lelki problémákat takarnak. A diagnózis folyamatában a diákokkal való kapcsolatom mélyül… (…) … hosszú, több alkalomra tagolt, részletes interjúhoz hasonlatos módszert alkalmazok a felmérésben, aminek lényege a szeretetteljes légkörű, laza, vagy esetenként mélyebb- a magánének óra keretein belül történő – beszélgetés. Mindeközben a diák életrajzára és lelki gondjainak történetére is fény derül, ami a hangi, hangképzési tünetek indítékaira, hátterére világít rá, és segít azokat megérteni. (…) A beszélgetés, a beszéltetés, és az éneklés sok lelki gondra, jellemzőre világíthat rá…” [53] (Varga, 2010)

VIII. Összegzés

Hiszem, hogy érdemes volt végiggondolni az éneklés, a magánének-tanítás és a mentálhigiéné kapcsolatát. Ez az interdiszciplináris dolgozat valójában azzal a céllal íródott, hogy kapcsolódási pontokat keressen, és továbbgondolásra, szemléletváltásra ösztönözze olvasóját, akár énekesként, magánénektanárként, akár mentálhigiénés szakemberként érdeklődik a téma iránt. Lelki egészségünk megőrzése szempontjából figyelemre méltóak a legújabb orvosi kísérletek, melyek az énekléssel kerültek kapcsolatba.

A dolgozat központi részében egy olyan megvilágításban mutattam be a magánénektanár tevékenységét, amely kevésbé ismert a köztudatban. Kevesen tudják, hogy tevékenysége felelősségteljes feladat, mely a nyitottságra, a megismerésre, az odafigyelésre, az empátiára, megértésre, az együttműködésre, a kölcsönös bizalomra, az elfogadásra, a hitelességre és a türelemre épül. Egy élő hangszert kell segítenie, támogatnia, kísérnie – hanggal, szívvel-lélekkel. A magánénektanár valódi segítő, aki adott esetben alkalmazni tudja a segítő beszélgetés módszerét is.

A hangszer pedig mi vagyunk, azaz az éneklés mindenki számára elérhető. És ne feledjük, hogy az éneklés szellemi-lelki táplálék, egészségünk megőrzésének egyik kulcsa lehet. Éljünk hát vele!

Zárásként álljon itt Teréz anya idézete „Az élet himnuszából”:

„Az élet dal – énekeld!”[54]

IRODALOMJEGYZÉK

Bevezető „Hang és lélek” Új utak a zene és társadalom kapcsolatában, Budapest, Magyar Zenei Tanács, 2002

Bojta Zsuzsanna: Hang és lélek, Szakdolgozat, Budapest, Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézet, 2002

Buda Béla: A lélek egészsége - Mentálhigiéné alapkérdései, Budapest,

Nemzeti Tankönyvkiadó, 2003

Fekete Anna: „Mindenik embernek lelkében dal van…” Gondolatok az éneklésről, az énektanításról és a magyar néphagyományról, „Hang és lélek” Új utak a zene és társadalom kapcsolatában, Budapest, Magyar Zenei Tanács, 2002

Gombocz János (2004) A mentálhigiénés képzettségű pedagógus. Embertárs,

2: 196-207.

Harmat László (2004) Zene és lelki egészség. Embertárs, 2: 22-31.

Jelinek Gábor: Út a természetes énekléshez, Budapest, Akkord, 1991

Kerényi Miklós Gábor: Az éneklés művészete és pedagógiája, Budapest,

Magyar Világ Kiadó, 1998

Kodály Zoltán: Visszatekintés I-III., Budapest, Argumentum Kiadó, 2007

Moiret Lujza: A hangképzés reformja, Budapest, 1937

Nádor Magda: Az erő a nyugalomban rejlik, Etyek, Magánkiadás, 2000

Ónody Márta: Az énektanítás módszertana, Budapest, LFZF egyetemi jegyzet, 1982

Szabady Magdolna (2007) Szubjektív élmények a mentálhigiéné és a zenetanítás kapcsolatáról. Mozart-Liszt-Bartók Tanulmánykötet, Szeged

Szabó Magdolna: Mentálhigiénés szemlélet megjelenése a zenetanításban, Szakdolgozat, Budapest, Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézet, 2008

Szamosi Lajos: A szabad éneklés útja, Budapest, Relaxa, 1990

Tomcsányi Teodóra: A lelki egészség és mentálhigiéné fogalmi kérdéseinek összefüggései és praxisa, In Tomcsányi Teodóra: A mentálhigiénés képzés a Semmelweis Egyetemen, Párbeszéd Alapítvány, Budapest, 2002

Tomcsányi Teodóra-Grezsa Ferenc-Jelenits István: Tanakodó, Budapest,

Párbeszéd Alapítvány és Híd Alapítvány, 2003

Varga Ildikó Rita Anna: Lélek-Hang-Lélek – Avagy lelki segítségnyújtás és fejlesztés a magánének tanítás folyamatában, Tanulmány, Kézirat, 2010

(átdolgozás alatt)

Váginé Gődel Hilda: Daloljatok! A hangnevelés művészete, Horváth György kiadása, Budapest, 2004

Interneten megjelent cikkek, írások:

Alexander-technika, www.alexandertechnika.hu/technika.html, 2012.05.09.

A kórusban éneklés enyhíti egyes krónikus betegségek tüneteit, London, MTI 2011.09.18.,www.informed.hu/betegsegek/betegsegek_reszletesen/?article_hid=161396, 2012. 03.17

Fábián János (2012) Amikor a lélek énekel, In Parlando, www.parlando.hu/2012/2012-2/2012-2-49.htm, 2012.05.27.

Kalkuttai Teréz Anya: Az Élet Himnusza, www.angyalszarny.eoldal.hu/cikkek/gondolatok_-idezetek/kalkuttai-terez-anya-bolcsessegei.html, 2012.08.05

Neumann Viktor: Vényköteles dalolás - Egészséges marad, aki rendszeresen énekel, Népszabadság, 2008. május 6. www.nol.hu/archivum/archiv-490843, 2012.04.12.

Rőth Márta: Gondolatok az énektanításról, Metronóm Módszertani Füzetek, 1999/1., 2002. március 16. www.mzmsz.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=251:rth-marta-gondolatok-az-enektanitasrol&catid=10:elmeleti-anyagok&Itemid=11, 2012.03.17.

Seprődi, B.: Éneklés - orvosi javaslatra, 2010.06.17., InforMed www.informed.hu/eletmod/pihenes__relaxacio/?article_hid=143942, 2012.04.20

LÁBJEGYZETEK