50 ÉVES A DUNAKESZI FARKAS FERENC MŰVÉSZETI ISKOLA
I.
Varsányi Lászlóné visszaemlékezése*
Varsányi Lászlóné
Tisztelettel
köszöntöm az ünneplő közönséget és az ünnepelteket a Dunakeszi Zeneiskola megalakulásának
50 éves évfordulóján. Varsányi Lászlóné vagyok, a zeneiskola alapító
igazgatója. Az első szavak legyenek az emlékezésé és a köszöneté.
Emlékezzünk
tisztelettel azokra a kollégáinkra, akik ezt az intézményt létrehozták.
Munkájukkal folyamatosan fejlesztették, elindították a sikerek útján. Sajnos már
többen eltávoztak közülük: Takács Lajos - aki 5 évig igazgatóhelyettese, majd
20 évig igazgatója volt ennek az iskolának. Búcsúznunk kellett Erdélyi
Sándortól, és veszteségeink voltak a kihelyezett tagozatokon is. Mindnyájukra
tisztelettel gondolunk. Az Ő munkájuk volt az alap, amire a továbbiakban
építhettünk.
Az iskola Váci
Járási Körzeti Zeneiskola névvel Fóton alakult. A kezdeményezés Szakáll Lászlóné, Lujzi
érdeme. A Dunakeszin működő ének-zene
tagozatos iskola (melynek indítását szintén Ő szervezte) növendékeinek
hangszeres tanulás iránti igénye „kényszerítette ki” az önálló zeneiskola
megalakulását.
Kihelyezett
tagozataink voltak: Dunakeszi, Felsőgöd, Váchartyán, Aszód és Bag. Ezeken
a helyeken kellett megteremteni azokat a feltételeket, amelyek a zeneoktatáshoz
szükségesek: terem, hangszer, fűtés, világítás, takarítás és a
legfontosabb: a TANÁR. Ha nehezen is, de mindez sikerült. Nem mindig kaptunk
főállásban tanító kollégát, de a mellékfoglalkozásban jól tanító tanárnak
is nagyon örültünk!
A tantestület
nagyon szerencsésen alakult. Valahogy mindenkit elkapott a lelkesedés: ha már
megvannak a körülmények és a sok jelentkezőből ki lehet válogatni a
legjobbakat, akkor érdemes a munkát elkezdeni! Jól sikerültek az első
vizsgák, örültünk, hogy a növendékeink szép eredményeket értek el.
Időközben
az iskola Dunakeszire került és a Dunakeszi Körzeti Állami Zeneiskola nevet
vette fel.
A Pest megyei
Tanács bővítette a megye zeneiskolai hálózatát és felkérést kaptunk, hogy
a Dabasi és a Ráckevei járásban is szervezzünk kihelyezett tagozatokat.
Később meg kell említeni még a Gödöllői járást is, ahol egy kicsit
könnyebb volt a tagozatok szervezése, szerencsésebb volt a közlekedés, így
könnyebben kaptunk tanárokat. A Dunakeszi Körzeti Állami Zeneiskola 6
zeneiskolát „nevelt fel és önállósított: Dabas, Gödöllő, Aszód, Ráckeve,
Göd és Fót).
A lelkes és
hivatás szerető tanári munka mellett nagyon szép és nívós növendékhangversenyekre,
tanári koncertekre, megyei rendezvényekre emlékezhetünk ebből az időszakból.
Igazgató
változás után a szervezési munkát Takács Lajos igazgató vette át, két
helyettese: Papp Károlyné, és Lakos Lászlóné segítségével.
Az iskola
szakmai hírneve egyre erősödött, nagyszerű tanárok indítottak megyei
és országos versenyeken növendékeket: elsősorban Domoszlai Erzsike,
Erdélyi Sándor, Lakos Lászlóné, Papp Károlyné, Takács Lajos, Tóth Ferenc.
A zenei pályára
készülő növendékek száma is megsokszorozódott és a növendékek sikeresen
felvételiztek a zeneművészeti szakközépiskolákba.
A kezdeti
időszakban, majd a későbbiekben megalakult – és híressé vált
zenekarok a Boglár nővérek, a Puska testvérek, majd Tóth Ferenc
vezetésével – a központban és a kihelyezett tagozatokon megbecsülést és óriási
érdeklődést váltottak ki a zeneoktatás számára.
Ezekben az
években volt növendékeink egymás után jöttek már tanítani iskolánkba: köztük Andrási Anikó, Szkubán Judit, Czermann
Cili, Eisenmann Tünde, Legindi
Gábor, stb.
A Bárdos
iskolával szó szerint „testvériskolai” kapcsolatban voltunk, nagyszerű
közös hangversenyekkel és közös rendezvényekkel eredményesen dolgoztunk együtt.
Takács Lajos
igazgató Úr nemcsak átgondoltan és körültekintően szervezte a zeneiskolai
munkát, hanem kiváló muzsikus volt. A tanári hangversenyeken mindig nagy sikerrel
lépett fel, és klarinétozásának varázslatos pillanatai voltak.
Igazgatói
tevékenységére jellemző, hogy megbízásainak meghosszabbításánál a
tantestület mindig egyhangú szavazattal tisztelte meg.
Dr. Ruszinkóné
Czermann Cecília
A következő
igazgatót már a zeneiskola nevelte. Czermann Cecília zongorista
növendékünk volt, majd tanári munkáját iskolánknál kezdte. Később
Igazgató- helyettes, majd igazgató lett. A zeneiskolát művészeti iskolává
alakította: megszervezte a képzőművészeti, a drámajáték és a tánc
tagozatot. Az iskola munkáját színesítve kiállításokat, művészeti rendezvényeket sorát iktatta a programokba. A Dunakeszi
Körzeti Állami Zeneiskola neve megváltozott, felvette Farkas Ferenc
zeneszerző nevét. Később országos rendezvényt alapított, a Farkas
Ferenc Zongoraversenyt. Czermann Cilivel szívesen és
lelkesen dolgoztak a tanárok. Az országos versenyen elért nagyszerű
eredmények, díjak, a zenei pályára lépő növendékek, a sok-sok magas
színvonalú rendezvény mind ezt támasztják alá. Munkájának elismerése, hogy a
tantestület egyhangúlag kitüntetésre terjesztette fel.
Az iskola vezetésében egyébként egykori tanítványaink közül többen is szerepet
kaptak.
Megnyugtató
számunkra, hogy a zeneiskola helyzete a mostani években stabilizálódott, és az
is, hogy Dunakeszi város vezetése támogatja, és folyamatosan figyelemmel kíséri
az iskola munkáját.
Összegezve: úgy
érzem, nagy utat tett meg ötven év alatt a dunakeszi zeneiskola. Nagyon szép
eredményekkel büszkélkedhet! Mindezt elismerés és köszönet illeti! Szívből
kívánom, hogy a következő ötven éves beszámoló is ilyen sikerekről és
eredményes munkáról adjon hírt!
II.
PAPP KÁROLYNÉ**
50 év – ahogy én látom...
Papp Károlyné
Kedves
kollégáim, kedves vendégek, tisztelt ünneplő közönség!
25 évig voltam a
zeneiskola tanára. Mindig „magaménak” éreztem ezt az intézményt, részt vettem
munkájában és eredményeit ma is figyelemmel kísérem. Engedjék meg, hogy a
Dunakeszi Művészeti Iskola jubileumán, mint
alapító tag, néhány emlékemet megosszam Önökkel.
Először
néhány szubjektív, de nagyon kedves emléket szeretnék elmondani a „régmúlt
időkből”. Elsőnek mindig az iskola indulása, és a kezdő
időszak napjai jutnak eszembe (Váci Járási Körzeti Állami Zeneiskola – Fót
néven alakult meg iskolánk). Az alakuló értekezleten - a fóti tanács
nagytermében - minden jelenlévőt meglepett, hogy személyre szólóan
összekészített dokumentumok vártak bennünket: naplók, és a kötelező
adminisztratív feladatok kellékei. Éreztük, hogy indulásunk gondosan és
átgondoltan tervezett: tudtuk a felvehető növendékek, számát, tanításunk
helyét, napjait!
Varsányiné Anni
igazgatónő konkrétan ismertette elképzeléseit. Nem hosszan, de igen
komolyan és meggyőzően vázolta az elvárt szerepünket, feladatainkat. Már
ekkor megéreztük, hogy nem akármilyen iskolához kerültünk és nem akármilyen
igazgatóval fogunk dolgozni! Másnap – a tanácstól megkapott tanítási termekben
takarítottunk: padlót súroltunk, ablakot mostunk. Boldogan csináltuk!
A beiratkozásra
tisztán, készen, berendezve álltak a termek. Ezen a napon
Fóton rengeteg gyermek jelentkezett, „sorban álltak”. Ma is előttem van Závodszky
Kati (ma Cselőteiné Závodszky
Katalin – a Fóti Zeneiskola igazgatója!) és a bátyja –
akiket nagypapájuk hozott el beíratni.
Az alkalomhoz méltó fehér, fekete ruhában voltak, Katin kis fehér kötény és
lábán fehér térdzokni.
Az iskola létét,
zenei nevelési elveit elődeink munkájára alapozhattunk: a Váci Zeneiskola
kihelyezett tagozatára Dunakeszin és egy nagyszerű szakember
elkötelezettségére – Szakáll Lászlónéra, Lujzira gondolok – akinek a zenei nevelésben
betöltött szerepét, élete munkáját később Eötvös-díjjal ismerték el.
Tantestületünkben a lelkiismeretes, lelkes szakmai munka során baráti hangulat
alakult ki, sokan családilag is összebarátkoztunk és „összejártunk”. Rengeteget
beszélgettünk a növendékekről, képességeikről, meghallgattuk egymás
növendékhangversenyeit. A falu életében is részt vettünk gyermek
hangversenyekkel, tanári koncertekkel, alkalmakhoz kötött műsorokkal.
Emlékszem az
első szakfelügyelőkre is: Vásárhelyi Magdára, Péter Miklósra – akiket
nagy izgalommal vártunk és örültünk tanácsaiknak, véleményüknek. Így indult
iskolánk!
Hogyan
fejlesztettük tovább ezt az alapot, milyen kisugárzása lett tevékenységünknek? Kezdem
az első igazgatónkkal: Varsányiné Annival – aki
nagyszerű vezető volt. Át tudta adni a tanári pálya szeretetét;
hitet, hivatásérzetet, lelkesedést tudott ébreszteni munkatársaiban. Minden
szükséges vezetői adottsággal rendelkezett. Megismerte, átlátta
egyéniségünket, tudta, hogy ki mire képes, mit várhat munkánktól – és ehhez
szabta a követelményeket. Emberileg is törődött tanáraival. Egyénenként
beszélhettük meg Vele a szakmai elképzeléseinket, esetleges problémáinkat.
Segítőkész volt. Összefogta a tantestületet, közösséggé nevelte, és ez a
közösség megtanult az iskoláért, a zenetanításért dolgozni.
Anni néhány év
után a Pest megyei Tanács főelőadója lett. A megyében a zeneiskolai hálózat fokozatos
kialakításával, illetve fejlesztésével bízták meg. Tapasztalatai és
elkötelezettsége alapján kiválóan helyt állt ebben a feladatkörében is. Tehát a
megye kapott – az időközben Dunakeszire költözött zeneiskolától – egy
nagyszerű vezetőmunkatársat!
Takács Lajos –
igazgatóként – töretlenül tudta folytatni a megkezdett munkát. Jó kapcsolatot
épített ki a város vezetőivel, és az iskoláival, elsősorban a 3. sz. –
ma Bárdos Lajos iskola és a gimnázium igazgatóságával, tantestületével. Ha egy
mondattal kellene munkásságát jellemezni: megbízott a tantestületben, hagyta a
tanárait kibontakozni! Emlékezetes közös hangversenyek, nagysikerű
rendezvények hangzottak el ebben az években.
Fehér asztal mellett: Takács
Lajos, Varsányi László, dr. Ruszinkóné Czermann Cecília, Jakóné Vratarics
Nóra, Grosz Katalin, nem igazán láthatóan dr.
Domoszlai Erzsébet, Cselőteiné Závodszky Katalin és jobb oldalán Tóth Józsefné láthatók.
Az iskolavezetés
teendői sokasodtak: intézményünk újabb kihelyezett tagozatok indításával,
„működtetésével” hat zeneiskolát „nevelt fel” és önállósított (Dabason,
Ráckevén, Gödöllőn, Aszódon, majd Fóton és Gödön- minden iskolához
tartoztak kihelyezett tagozatok is!). Nagy munka volt, és ez az eredmény
magáért beszél!
A zeneiskola
elhelyezése sok problémát okozott. A barátságtalan és hideg
művelődési házi termek, majd a „faház” (volt építkezési felvonulási
épület), a méltatlan körülmények nem voltak alkalmasak zenetanításra. Dunakeszi
vezetése végül is úgy döntött: önálló épületet biztosít. A tanítás
mindnyájunknak évről-évre sok örömet okozott, éreztük a fejlődést és
a gyerekek, valamint a szülők szeretetét. Volt növendékeink egymás után
jöttek vissza tanítani. Tanáraink között olyan egyéniségek voltak, akik a
szakmai munkában „húzóerőt” jelentettek, hozzájárultak ahhoz, hogy a
Dunakeszi Körzeti Állami Zeneiskola kiemelkedő eredményeket ért el: országos
hírű lett.
Erdélyi Sándor,
hegedűtanár kollégánkról nagy tisztelettel tudok nyilatkozni. Tanítása
országos hírű lett. Növendékei zenei képzése mellett a teljes ember
nevelésére törekedett és ezt szigorúan meg is valósította. A későbbiekben doktorált, majd a
Zeneakadémia hangszerszakértőjeként és kutatójaként adta tudása legjavát.
Említem
Domoszlai Erzsikét (Bodroginé Domoszlai Erzsébet). Óriási munkabírással tanít
ma is. Kiváló tanár. Növendékeit fantasztikusan lelkesíti, megtanítja a
zongorázás összes technikai fortélyára. Tanítványai az országos versenyeken
számolhatatlan első, második és különböző helyezéseket értek el.
Rengeteg gyereket indított zenei pályára. Nagy óraszámban tanított, és emellett
képezte magát, doktori fokozatot szerzett.
Folytatom a sort
Lakosné Sárival (Lakos Lászlóné). Zongoratanárként és igazgatóhelyettesként is
nagyon nagy szeretet övezte. Türelmes, igen megértő, megbízható
munkatársat nyert vele az iskolavezetés.
Nagyszerű zongoratanár, tanszakvezető volt, aki szintén sok
dicsőséget hozott az iskola számára mind a versenyeken, mind a zenei
pályára készülő növendékek nevelésében. Igazgatóhelyettesi és tanítási
munkája mellett a Pest megyei Szakszervezeti Bizottság titkára lett, évekig
dolgozott ebben a körben is, segítve a megye iskoláinak, tanárainak munkáját.
Emlékezzünk a
Boglár nővérekre! Ők nem Dunakeszin, hanem a váchartyáni
és a fóti kihelyezett tagozaton tanítottak. Anci néni hegedűművész
volt, Sárika néni kísérte a növendékeket zongorán. Gyermekszeretetük ma is
legendás! A legkisebb faluban, a
legelhagyottabb gyerekekkel is szeretettel és különleges érzékkel bántak. Emlékszem Váchartyánban a Pikács
nevű tanítványukra, akit sokat emlegettek. Nemcsak zenére tanították,
hanem csiszolgatták viselkedését, beszédkészségét, sőt sokszor anyagilag
is segítették. Boglár Anci néni növendéke volt Závodszky
Kati is, aki – mint említettem – ma a Fóti Zeneiskola igazgatója.
A Puska
testvérek (Puska László és Puska Tibor) nagyszerű zenekart
működtettek a Fóti Gyermekvárosban. A zenekari munka igen jó hatással volt
az állami gondozott gyerekekre, érzelmi nevelésük kiteljesítésére.
Említem a hegedű
tanszakon Cs. Krassói Emíliát
– aki Gödön tanított, sok sikeres felvételiző növendéke volt. Majd
Finnországba kerülve erősítette a magyar zenei nevelés jó hírét. Munkáját
– elmélet tanárként – Papp Miklósné Zsuzsa igen eredményesen segítette.
Szintén Gödön
tanított Varsányi László zongoraművész. Tanítványai ma is emlegetik
gyermekszeretetét és élményt adó zongorázását. A tanári hangversenyeken mindig
kirobbanó sikert aratott.
Vratarics Nóra (Jakó Ferencné) – cselló tanár – rengeteg átiratot készített
tanítványai számára a legismertebb mesefilmek zenéjéből. Ezek tanításával
lelkesítette a növendékek gyakorlási kedvét. Tanár kollégáival sokat szerepelt
koncertjeinken kamaramuzsikusként.
Tompa Zsuzsa
(Dr. Tompa Gáborné) szintén igen nagy tudású tanárunk volt. Felvételiző és
országos versenyeket nyert növendékei kiemelkedtek a zeneiskolai tanulók közül.
Nemes egyszerűséggel, szinte magától értetődően tudta
növendékeivel első pillanattól megszerettetni és megszólaltatni a
hegedűt.
Tóth Ferenc –
trombita tanár – zenekaros tanítványai ma is emlegetik a fellépések, utazások
örömét. Természetesen a zenekar sikerei az egész fúvós és ütős oktatás
munkájára is épült, melyben Takács Lajostól kezdve mindenki részt vett. Tóth
Ferenc nagyon jól megalapozta a gyerekek zenekari játékát, pontos munkára
szoktatta a tagokat. Ez az együttes Európa számos országában és Keleten is nagy
sikerrel szerepelt, bemutatta a magyar zeneoktatás értékeit.
Szkubán Judit –
volt növendékünk – is nagyszerű tanár lett. Bekapcsolódott a Kokas-módszer
terjesztésébe és országos hírnevet szerzett. Szolfézstanárként szintén
elismert, az országos versenyeken növendékei első díjat és különdíjakat
szereztek.
Czermann Cili (dr.
Ruszinkóné Czermann
Cecília) – volt növendékünk– lett iskolánk harmadik vezetője. A közösség
hamar felfigyelt tanári és szervezési munkájára. Igazgatóhelyettesi feladatot
kapott, majd Takács Lajos „Címzetes igazgató”- vá
választása után átvette az iskola irányítását. Tervszerűen, okosan és a fejlődés
irányába fejlesztette az intézményt, amely a többi művészeti ág
tanításának bevonásával művészeti iskolává alakult. Számos külföldi
kapcsolatot épített ki. Tanáraink munkája, a növendékek tudása nemzetközi
mércével is „megállta a helyét”. Jelenleg országos szakmai szervezetnek, a
Zenetanárok Társaságának elnöke. Meghívták az Emberi Erőforrások
Minisztériuma által létrehozott „Kerekasztal” pedagógiai fórumra is, részt vesz
országos szakmai egyeztetéseken.
Meg kell
emlékeznem a zongorakísérő tanári egyéniségekről. Lugosi Marika,
Tóthné Ági, Legindi Gábor bárhol, bármikor elvállalta
a művek kíséretét – legyen az zeneiskolai koncert vagy városi, vagy éppen
országos rendezvény.
Tisztelettel
gondolunk Péter Miklósra, aki országos szervezeteknél dolgozott, majd nyugdíjas
éveiben iskolánkban tanított. Növendékei és mi,
tanártársai is nagyon megszerettük, és megbecsültük tudását.
Az alapfokú
tanítás mellett később ketten a felsőoktatás kereteiben is
dolgoztunk: dr. Erdélyi Sándor – zeneiskolánk kiváló tanára – a Zeneakadémia
hangszerszakértőjeként és kutatásainak eredményeként számos cikk, könyv
megírásával tett le maradandó értéket.
Magamról annyit,
hogy először a zeneművészeti főiskolán, majd az összevonás után
a zeneakadémián a tanárképzéssel, tanárjelöltekkel foglalkozhattam. Szakmai
gyűjtemények, cikkek mellett a Spiegel Mariannával közösen írt módszertani
könyvünket most adták ki angolul. Országos szakértőként két alkalommal is
részt vettem a zeneiskolai szolfézs tanterv kidolgozásában.
Köszönetet
szeretnék mondani azoknak a kollégáinknak is, akik évek hosszú során át
„hűségesen” munkálkodtak vagy munkálkodnak zenei nevelésünkben: Bognár
Rezső, Berecz László, Tóth Antal, Láda Ferencné, Grósz Katalin, Czifra
Emese, Császik Mónika, Szekula
Edina – velük még egy tantestületben dolgozhattam- valamint Puer
Judit, Márkus Erzsébet, Kátai Katalin, Kökény Zsuzsanna és Stefán Tivadar.
Számtalan
kollégám munkáját emelhetném még, akik a kihelyezett tagozatokon tanítottak. A
körülmények miatt ez sokkal nehezebb volt, mint Dunakeszin, a központban.
Munkájuk eredménye legalább olyan értékes, mint az „országos vérkeringésbe
bekapcsolódott” tanároké. Szeretettel és hálával gondolunk rájuk!
Idő
hiányában nem soroltam fel név szerint azokat a kollégákat, akik néhány évig
voltak ebben az időszakban közösségünk tagjai. Eredményeinkhez ők is
hozzájárultak!
Iskolánk volt
növendékei közül többen kollégáink lettek: Andrási Anikó, Czermann
Cecília, Szkubán Judit, Sebestyénné Eisenmann Tünde, Legindi Gábor, Puer Judit, Kökény Zsuzsanna és a jelenlegi két
igazgatóhelyettes: Vaitzner Adrienn és Veres Kornél.
Dunakeszin, az általános iskolákban, és a gimnáziumban tanítottak: Tomasek Etelka, Andrási Anikó, Mészáros Magdolna, Rátki Ilona.
Külön
elismeréssel emlékezünk az adminisztratív és a „technikai” dolgozókra.
Nagyszerűen beilleszkedtek az iskola életébe és mindig mindenben
lelkiismeretesen segítettek! Közülük Tóth Józsefnét (Ancikát)
külön említem: nyugdíjba meneteléig nálunk dolgozott, nagyon lelkiismeretesen
és példásan rendben tartotta környezetünket.
Intézményünk
legnagyobb eredménye a zene szeretetére és a zene „művelésére” tanított
gyerekek sokasága. Gondoljuk el, 50 év alatt ez hány növendéket jelent!
Ugyancsak
kiemelkedő a tehetségek felismerése, zenei pályára irányítása.
A
főiskolát, egyetemet végzett volt növendékeink közül – a felsoroltakon
kívül-néhány kiváló művésztanár, hangszeres művész, számtalan
zeneiskolai, szakközépiskolai hangszeres- és elmélet tanár, közép- és általános
iskolai ének-zene tanár, zeneileg jól képzett tanító és óvónő került ki. Büszkék
vagyunk rájuk!
A múltbeli
eseményeket és eredményeket összefoglalva nem tudtam mindenben a teljességre
törekedni. Talán annyit elértem, hogy bemutattam az iskolai közösség
elkötelezett munkáját, a problémák megoldása iránti törekvést, a minden napok
hangulatát, a dunakeszi zeneiskola országos „kisugárzását”! A közelmúlt eredményeiről már mások
tudnak beszámolni, azok, akik ezt az időt ugyanúgy személyesen megélték,
mint mi a múltat!
Kívánok az
iskolának és munkatársainak sok örömet és sikert a további évekre! Kívánom, hogy folytassák ezt a munkát szívvel-
lélekkel! Útravalóul Kodály Zoltán gondolatát idézem: „Amit tudsz, nagy érték,
az ősök hagyománya… Becsüld meg, erősödj benne, mert ha többre akarsz
menni, csak erre építhetsz!”