Ötlet bontakozóban

Óbudai Danubia Zenekar: Rímes bál a zenekarban

Közreműködik: Vezényel és mesél: Hámori Máté

A címet Hollós Máténak a Muzsika hasábjain jelentkező „Művek bontakozóban” sorozata nyomán találtam ki, egy olyan jelenséghez, amely megérdemli. 2018. február 10-én délelőtt 10 óra 30 perces kezdettel hirdetett hangversenyt a bmc Koncerttermébe az Óbudai Danubia Zenekar. Farsang idején aktuálisnak tűnik egy ilyen cím, ráadásul azt ígérték a műsorfüzetek, hogy Hámori Máté nemcsak vezényelni, hanem mesélni is fog. És kimondatlanul is gyermek- ill. ifjúsági rendezvényre kellett gondolnunk, hiszen a belépőjegyárat mérsékelték a 14 év alatti hallgatóknál.

„Rímekbe szedett interaktív hangszerbemutató Benjamin Britten műve nyomán” – hirdette a program, amiből a zeneirodalomban némiképp jártasak kitalálhatták, hogy a Változatok és fúga egy Purcell-témára című kompozíció fog szerepelni a műsoron, az a mű, amely eredetileg a zenekar hangszereit bemutató oktatófilmhez készült, s mint alcíme is jelzi: Fiatalok zenekari kalauza.

Az ötlet remek, és kíváncsian vártam a (bár szerzősége titokban maradt, de minden bizonnyal a karmestertől származó) rímekbe szedett ismertetést – ami nem is maradt el. Figyelemfelkeltő lehetett a cím és/vagy a program, mert nagy volt az érdeklődés, ám úgy tűnik, nem elsősorban az a „célközönség” érdeklődött, akik igazán rászorultak volna az iskolai zenei nevelés fehér foltjainak az eltüntetésére. Családi program lett belőle, ami egyébként örvendetes, de az óvodás-korosztály számára inkább az esemény jelentett élményt, nem pedig a játékosan tanító ismeretterjesztés tudást. A szervezés minden dicséretet megérdemel. A bejáratnál a vendégek egy-egy zsetont kaptak, amelyért rövid muzsikát kaphattak az előtérben elszórtan elhelyezkedő hangszeresektől. Sokan állták körül a tubá(s)t, jutott érdeklődő a hárfá(s)nak is, de az ismertebb hangszerek játékosainak sem kellett érdektelenségre panaszkodni. Zenére hangolva kereshetett magának helyet mindenki a koncertteremben, ahol a kicsik számára párnákat raktak a széksorok elé, így szinte játszóházi légkörben, közelről nézhették a hangszereket és hallgathatták Hámori Mátét és a zenét.

Oldott légkörben könnyű figyelni – segített a mikroport is, hogy mindenütt jól hallható legyen a karmester frappáns szövege. Amely nemcsak megérdemelte, de ki is követelte magának a figyelmet. Merthogy a rímes szöveg folyamatosan pergett, s nem adott időt a hallottak megemésztésére, a poénokon való szórakozásra – hacsak nem akart lemaradni valaki a következőről…

A legkisebbek számára voltaképp a környezet volt interaktív, amelyből ők csak szolidan vették ki részüket, egyik apróság valamelyik hangszerre csodálkozott rá, a másikat talán épp a muzsikusok nagy létszámú csapata nyűgözte le, de olyanokat is láttunk, akik egyszerűen jól érezték magukat kísérőjük ölében, és esetleg a rímes szöveg ritmusa varázsolta el. A kisiskolások is inkább az élményt keresték, semmint a megjegyeznivaló új ismereteket, felső tagozatosnál pedig csak középiskolás volt kevesebb a nézőtéren.

Hámori Máté leghálásabb közönségét a felnőttek jelentették, a kísérők, akik talán most pótolták be, ami nekik gyermekkorukban kényszerűen kimaradt.

A körültekintő szervezést dicséri, hogy gondoskodtak kivetítésről, tehát, hogy mindenki részesüljön a látványból, ideális esetben az aktuális látványból. A kamerák általában jól követték a szólistákat, tehát tényleg láthattuk „nagyban” is azt a játékost, aki épp szólistaként szerepelt. Amikor mégsem azt láttuk, indokolható volt azzal, hogy „nem tudta bevenni” a kamera a pódium szélén helyet foglaló muzsikust. A zenekari játékosok közül többeknek eszükbe jutott, hogy felmutassák hangszerüket, hogy a látványt és a hangszer hangját összekapcsolhassák az érdeklődők. Ennél csak az lett volna még látványosabb, ha a mindenkori szólisták lehetőség szerint állva játszottak volna…

A sok apróságot látva aggódtam, vajon meddig tudnak majd csendben maradni, s nagy örömmel vettem tudomásul, hogy várakozáson felül sikerült megőrizni a hangverseny-légkört. Húsz perc után, majd nagyjából fél óránál voltak kicsit kritikusabb pillanatok, de a változatos hangszerelésű (hangszínű és karakterű) zene nem tévesztette el a hatását. Amikor háromnegyed óra elteltével véget ért a kommentált mű, felszabadult taps tört ki.

Eddig az ötlet, a folytatás „kibontakoztatásra” vár. Mert tény, hogy a sok apróságtól nagy teljesítmény volt a fegyelmezett viselkedés, de látva, hogy sokan még ottmaradnak büfézni, és senki sem sietett a ruhatári „küzdőtérre”, indokoltnak érzem annak a felvetését, hogy vajon nem kellett volna akkor is két részesre tervezni a műsort, vagyis, szünet után egyvégtében eljátszani a művet, ha erre a további zenehallgatásra nem mindenki vállalkozott volna.

Hollerung Gábornak A megérthető zene című sorozatára hivatkoznék, ahol a műsor első részében a karmester rövid zenei illusztrációkkal elemzi az adott kompozíciót, amely szünet után egészében elhangzik. Igaz, ott idősebb a hallgatóság – itt viszont a komplex élménytől lett megfosztva megannyi érdeklődő. És nem lehet elvárni, hogy hazaérve mindenki keressen lehetőséget a darab végighallgatására.

Az Óbudai Danubia Zenekar (legtöbb vezető szimfonikus zenekarunkhoz hasonlóan) igyekszik minél többet tenni a közönség-utánpótlás neveléséért. Érdemes lenne kidolgozniuk olyan projektet, amelynek keretében ezt a zenekar hangszereit bemutató művet kompozícióként is megszerettetik hallgatóságukkal, éspedig a hangszerek bemutatását követően immár értő közönséggel.

Fittler Katalin