Így látták Kodályt – a képzőművészek

Kodály Zoltán ábrázolások a képzőművészetben címen jelentetett meg igényes kivitelű kötetet a Magyar Kodály Társaság. Címlapján Borsos Miklós grafikája, amely A Magyar Kodály Társaság Hírei 1992 óta napvilágot látott számainak fedlapjáról köszönt ismerősként. A folyóiratot 1994 óta szerkesztő Márkusné Natter-Nád Klára „nem tett mást”, mint a bulletin minden számában közölt egy Kodály-portrét, s most azokat gyűjtötte egybe. Az idézőjeles fogalmazás éppen azt hivatott kiemelni, milyen sokat tett a főszerkesztő azzal, hogy nemcsak a Kodály és tanítványai világában fontos eseményekről adott hírt, hanem mindvégig figyelmet fordított a Mester képzőművészeti recepciójára.

Ha Kodályra és utókorára gondolok, a „Tanár úr”-ként emlegetett óriást mindig „szobornak” látom. Irigylem azokat, akik – minél hosszabban – személyesen ismerhették, jelenléte kisugárzásából részesültek. De lám, ők is, akaratlanul is formázzák e szobrot, akár az Így láttuk Kodályt vallomástevői nagyértékű emlékezéseikben, amelyeket Bónis Ferencnek köszönhetünk. Ugye, megfigyelték, hogy aki Kodály szavait idézi, gyakorta hanghordozását is kölcsön veszi? Azt a hanghordozást, amely a közlendőt szigorúan koncentráló, az idejét semmire sem pazaroló, tehát nem társalkodó, mondataival esszenciát és imperatívuszt (lényeget és felszólító módot) sugalló szellemi vezért jellemzi.

A fényes műnyomó papírról 53 szobor és 26 festmény illetve grafika tekint ránk. Már a puszta tény érdekes: ennyi különböző ábrázolás egyazon személyről. Hát még, ha az a személy oly közel áll hozzánk, hogy róla történetek olvashatók és terjednek szájhagyomány útján. 1910-től 2017-ig alkotott portrékkal találkozunk, tehát sokféle korszak és izmus látás- és formálásmódjával. Valamint néhány további alkotással, amely nem Kodályt ábrázolja, hanem valamelyik művére utal (Háry, Psalmus). Nem lévén művészetkritikus, csupán laikus közönség, arra nem vállalkozom, hogy a műalkotásokat méltassam. Nevek említése nélkül annyit megkockáztatok, hogy a legtalálóbb megmintázásokat, a fényképek nyomán bennem élő Kodály-képnek leginkább megfelelőket kevésbé ismert, már-már elfeledett művészeknek tulajdonítom. S nem csupán az „élethű” ábrázolás, hanem a személyiség tükrözése szempontjából is.

Márkusné Natter-Nád Klára, a zenetanár a legmaradandóbbat alighanem az általa szerkesztett periodikumokkal alkotta: Az Ének-Zene Tanítása után A Kodály Társaság Híreivel. Az utóbbi a zenei lapok mai kiéheztetése idején hősies szolgálat. A szerkesztésben és az általa írt cikkekben, tudósításokban nemcsak a szenvedélyes pedagógus, hanem az édesapjától, Natter-Nád Miksa Aranytollas botanikus újságírótól örökölt véna is megnyilvánul. Az utóbbinak köszönhető a kötet precíz adatolása is.

Jó, hogy a 135. születési és 50. halál-évforduló Kodály-évének minisztériumi támogatásából erre az egyedi, gazdagon dokumentáló kiadványra is jutott!

Hollós Máté

Az illusztrációkat a Kodály Zoltán ábrázolások a képzőművészetben c. kötetből vettük át a Kiadó és a Szerkesztő szíves engedélyével.