Fehér Anikó

Lelkesedést tanítani…

Gondolatok dr. Brückner Huba: Egyenes úton. Bárdos Lajos élete

c. könyvéről

(Bárdos Lajos Társaság, 2017)

„…soha nem életpályaszerűen gondoltam a zenére.

Csak úgy az életet szépítő valamiként.”

(Bárdos Lajos) [1]

A címül választott kifejezés Szőnyi Erzsébet zeneszerzőtől származik. Ő fogalmazta meg Bárdos pedagógiájának lényegét ily módon. Bárdos Lajos a lelkesedés képességét adta át a zene értő szeretete mellett tanítványainak. Ráadásul nemcsak nekik, hanem mindenkinek, aki látta kórusát, hallotta őt beszélni, vagy akár csak énekelte műveit.

A Bibliában is benne van, hogy nincsen Isten. Nézzétek csak meg a 13. zsoltár elejét. Igaz, hogy ott ez következik utána: …mondá a balga az ő szívében…

Meg aztán a pápista kántornóta is hirdeti: Nincsen Isten – Istenünkön kívül – idézi Bárdost a könyv. Olyan embertől származnak ezek a mondások, akinek egész életét, munkáját, művészetét Isten állandó jelenléte tette biztossá. Aki akkor sem mondott mást mint amit gondolt, amikor azért komoly megtorlás járt. De mivel olyan eltökélt bizonyossággal hirdette igazát, időnként a büntetéseket is megúszta. Tőle származik a híres mondás a zene fontosságáról. Kisdi Pál cserkésztárs, Bárdos sógora, építészmérnök mondta: Építészekre mindig szükség van, mert házakat kell építeni. A pékmesterre szükség van, mert kenyeret kell sütni. De zenészre nincs szükség. Zene nélkül lehet élni. Bárdos válasza: Igazad van Palikám. Zene nélkül lehet élni, de minek?[1]

Számtalan, az előzőekhez hasonló elmés és elgondolkodtató, humorosnak tűnő, ám komoly tartalmú történetet sorakoztat fel az a könyv, amely nagy hiányt pótolva jelent meg néhány hónapja. Olyan mestert, művészt és professzort mutat be, akinek ennél jóval több is járt volna, ráadásul sokkal korábban.

Bárdos Lajos (1899-1986) zeneszerző, zeneteoretikus, zeneakadémiai tanár életét, munkásságát mutatja be dr. Brückner Huba könyve. A szerző családtag, Bárdos Ágota nevű leányának férje. A kötet mégis mentes minden túlzástól és részrehajlástól, de a családtag tiszteletével íródott.

Bárdos Lajos élete és munkássága egyenes úton haladt, ahogyan a cím is írja. Egy cél lebegett előtte mindig: a zene megértetése, népszerűsítése, a hallgatóság lelkesítése Isten létének bizonyosságával. Ezért szervezett és vezetett egyházi kórust abban az időben, amikor ez csak kegyes, de veszélyes hazugságok árán volt lehetséges. Ezért komponált számtalan jól énekelhető egyházi népének feldolgozást, ezért tanított a Zeneakadémián. De ugyanez a cél indította a népzene felé is, népdalkórusai ugyancsak a boldogságot, magyarságunkhoz és a hithez való ragaszkodást sugározzák.

Bárdos Kodály kortársa, mi több, zeneszerzés tanítványa volt. Sokan gondolják, hogy Bárdos csillaga azért nem ragyogott olyan fényesen, mert Kodályé elvakította volna az őket nézőket. Jobb, ha úgy látjuk: mindketten olyan jelentős életművet hagytak hátra, amelyek a maguk nemében példátlanok. Bárdos Kodály iránti tisztelete nemcsak műveiben, de megnyilatkozásaiban is jelen van.

A zeneakadémiára tanítani Harmat Artúr hívta, az akkor alakult egyházkarnagy-képzőbe, majd a Palestrina kórus élére is, utódjaként. Bárdos jelentős és emlékezetes tanára volt mindenkinek, aki csak egy kicsit is belekóstolt a tanárképzésbe. Anekdoták, példabeszédek tömege kering róla tanítványai révén.

Bár én magam Bárdost személyesen nem ismerhettem (egyetlen koncert vezénylését láttam csak a Zeneakadémián), Nagy Olivérnek tanítványa voltam, akit viszont Bárdos hívott oda tanítani. Így kaptam rajta keresztül bepillantást Bárdos zeneelméleti gondolkodásába. Nem telt el Nagy Olivérnek egyetlen órája sem egy-egy történet nélkül, de az összhangzattant is bárdosi elvek alapján, a szolmizáció segítségével tanította nekünk. De mesélt nekem Bárdosról kiváló tanítványa, Kocsárné Herboly Ildikó karnagy is: Bárdos tudása lenyűgözött. A házi feladatainkat fordítva, fejjel lefelé olvasta. Akkor azt hittük, ez micsoda nagy tudás, de amikor én magam is már tizenöt éve tanítottam a főiskolán, ugyanígy csináltam. Teljesen meg lehet ezt tanulni, még a C-kulcsokban való olvasást is. Kétszólamú ellenpontot is ellenőriztem visszafelé olvasva. A tanítványaim csodálták ezt, mindig mondtam nekik: ez csak gyakorlat kérdése. Nem olyan nagy ügy!

Bárdos humora feledhetetlen volt. Amikor mondott egy faviccet, mert ezeket nagyon szerette, akkor úgy tett, mintha be akarna bújni a tábla mögé. Falra rögzített táblák voltak. Mi olyan szerencsések voltunk, hogy négy éven át hozzá jártunk, láttuk azt a csodálatos koncepciót, amivel tanított, amit aztán mindannyian tovább vittünk. Mindent számon kért, nem volt improvizálás, rendben és terv szerint halad a munka.

Bárdosnál mindig pontosan tudtuk, mi fog következni. A dolgok rendben követték egymást. Én is átörökítettem ezt, többet tanultam tőle módszertanból, mint módszertan órán bárki mástól.

Szeptemberben azzal a történettel indított, hogy találkozott valakivel, aki azt mondta, hogy ő tudja az összhangzattant. Bárdos azt válaszolta neki: de jó, hisz ő maga még ezt nem mondhatja el magáról. Mindezt persze megfelelő gúnnyal.[2]

Katanics Mária karnagy, zenetanár így emlékezett rá: Werner Alajos, Lojzi atya, gregoriánt tanított az egyházzenei szakon, reverendában járt, hosszú fehér haja volt. Ő volt a Lélek a magunk között Szentháromságnak nevezett társulatban, ahol Harmath Artúr volt az Atya és Bárdos a Fiú.[3]

ifj. Sapszon Ferenc, ma Kossuth-díjas karnagy kezdő tanár volt, amikor találkozott vele: Voltak nagyon nehéz időszakok is. Sok irigyem volt, a kollégáim be akarták vezetni, hogy a szünetekben szóljon a könnyűzene az iskolarádióban. Párszor feljelentettek a pártbizottságon is. Egyszer egy ilyen nehéz pillanatban véletlenül találkoztam Bárdossal, valahol a Metróban. Kérdezte, hogy vagyok, mire elmondtam, milyen események vannak körülöttem. Ekkor átölelt és mondott néhány felejthetetlen szót: Tudod, volt olyan időszak, amikor ezt a „BL”-t el akarták távolítani a köztudatból. A rádióban letörölték az összes felvételemet, összefogtak ellenem. Arra gondolj mindig, hogy ezekről, akik téged bántanak már rég senki nem fog tudni semmit, amikor téged ismerni fognak. Úgyhogy mindent csinálj nyugodtan ugyanúgy, mint eddig.[4]

Bárdostól származik az azóta szinte minden zenepedagógiai kurzuson előkerülő mondás, az a bizonyos „Bárdos háromszög”:…ha a Tanító szereti a Tanítványát és szereti a Tantárgyát, akkor indukciós áram keletkezik, és a tanítvány menthetetlenül megszereti a tárgyat.[5] Nehéz lenne ennél jobban megfogalmazni a tanárság lényegét.

Bárdos 1925-ben diplomázott Kodály zeneszerzés tanítványként a Zeneakadémián. Kodály akkor máig érvényes gondolatokkal teli írással köszöntötte tizenhárom tanítványát, köztük Bárdost. Védte, támogatta a fiatal pályakezdőket: Ezer éve Európához tartozunk. Ha nem akarjuk, hogy ezt kétségbe vonják – ami pedig nagyonis gyakran megtörténik -, magunkévá kell tennünk minden idők leggazdagabb örökségét, a nyugat-európai zenei hagyomány minden értékét…

A vetés növekszik. Az önök konzervativizmusával, mely a korlátolt német kisvárosé vagy a nemzetközi banalitásé, egy világkultúrán nőtt magyar konzervativizmust szegezek szembe. Mi a magunk lábán akarunk állni, az egész világ kultúrájából azt akarjuk felszívni, ami minket táplál, erősít. Amiből megtanuljuk a magunk lényegét minél teljesebben kifejezni. Nem akarunk többé zenei gyarmat lenni. Se német, se más. Megvan nekünk a magunk mondanivalója, a világ kezd már ránk figyelni.

A magyar zenét nem mi találtuk ki. Megvan az már ezer éve vagy még régebben. Mi csak tovább akarjuk őrizni a régi kincset, és ha olykor megadatik nekünk, gyarapítani.

Bizalommal tekintek a jövőbe. Egyre több munkatársunk nő fel ehhez a dicső műhöz, hogy zenében is megértsék és valóra váltsák nagyjaink jelszavát: magyarság és világkultúra.[6]

Bárdos szinte ugyanezt tette 17 évvel később, lapja, a Magyar Kórus nyári számában, 1942-ben. Tíz új karnagy című írásában a közönség jóindulatába ajánlja tíz frissen végzett tanítványát a Zeneművészeti Főiskola egyházkarnagy-képzőjéről. Antal György, Cser Gusztáv, Pallos Béla és mások (szigorúan betűrendben) kapnak olyan indítást, amilyent annak idején ő Kodálytól.

Bárdos karnagyként bemutatta Beethoven Missa solemnisét és Stravinsky Zsoltárszimfóniáját. Ezekről az előadásokról sokáig beszéltek, akik hallották. A híres Cecília kórus, a Palestrina kórus, majd a kettő összevonásából létrejött Budapesti kórus az ő vezetésével vált meghatározóvá a kor zenei életében. 1942-1962-ig a budavári Nagyboldogasszony templom (Mátyás-templom) ének- és zenekarának karnagya. Az Éneklő Ifjúság mozgalmat - Kodály mellett - Ádám Jenővel, Kerényi Györggyel és Rajeczky Benjaminnal együtt ő alapította.

1931-ben útjára indította a Magyar Kórus folyóiratot és azonos nevű kiadóvállalatot. Ebben segítségére Kerényi György és Kertész Gyula voltak. A Kiadó közel 20 éves pályafutása alatt mintegy 2000 művet adott ki. Nemcsak klasszikus alkotásokat, de fiatal magyar szerzők műveit is. Magát a folyóiratot 5000 példányban nyomtatták és a posta vitte ki minden faluba. Ez valóban zenei ismeretterjesztés volt. 1934-ben egy négyszólamú vegyeskarra írt népének gyűjteményt jelentetett meg Kertész Gyulával, Rajeczky Benjaminnal és Kerényi Györggyel Harmonia Sacra címmel. A kötet oly sikeres volt, hogy 1943-ban már a 9. kiadást érte meg. 1935-ben látott napvilágot a Cantuale, Bárdos Lajos, Kertész Gyula és Koudela Géza szerkesztésében 1935-ben. Itt egyneműkari feldolgozásokat találunk a gregorián dallamok, kánonok és népénekek mellett.

Énekszó címmel 1933 októberétől jelent meg folyóirata, elsősorban énektanárok számára, ez 1950-ig élt. 1941 szeptemberében indult meg a mozgalom ifjúsági lapja, az Éneklő Ifjúság, ez 1949-ig jelenhetett meg. 1934. április 28-án rendezték meg az első Éneklő Ifjúság hangversenyt a Zeneakadémia nagytermében. Érdemes megjegyezni, hogy mind a mozgalom nevét, mind a folyóiratét Bárdos felesége, Waliczky Irén találta ki.

A folyóiratokban gyakran jelentek meg olvasói levelek, amelyekre legtöbbször Bárdos válaszolt, krónikás, íródeák vagy -s-s aláírással. Kórusműveit is gyakran jelentette meg álnéven, Gyulai Lajosnak adva ki magát, nehogy túltengjen a Bárdos név a kottakiadványokban.

Az 1897-ben alakult Országos Magyar Cecília Egyesület 1941-ben világi titkárává választotta Bárdost. 1950-ben ennek működését is betiltotta a hatóság, de Bárdos lakásában folytatták a munkát, a Magyar Kórussal együtt. Ráadásul ebben az évben alapította az Országos Nyári Kántorképző Tanfolyamot is, amely a mai napig igyekszik teljesíteni küldetését: a templomi zene szebbé tételét, ma már Harmat Artúr Központi Kántorképző néven.

Szó esik 11 gyermekéről, akiket zenével, zenére tanított példás következetességgel. De olvashatunk a cserkészetről is. A mozgalom ma is emlékezik Bárdosra, hiszen kedves kórusműveken kívül alapvető népzenei gyűjteményét köszönheti neki. Kevesen tudják, hogy Kodály híres Esti dalának nőikari változatából ő „hangszerelte”, azaz készítette el a vegyeskari letétet – ami talán még népszerűbb lett az előzőnél.

Olvashatunk a könyvben a Dienes Valériával való közös munkáiról is. A kor sokoldalú, különleges személyisége aki három különböző diszciplinából (matematika, filozófia, esztétika) szerzett doktorátust, versírással is foglalkozott, misztérium-játékszerű kórusdrámákat alkotott közösen Bárdossal.

Az életrajzi kötet messze túlmutat a műfaj keretein, remek korrajz, sőt zenetörténeti alapvetés. Bemutatja pl. a különféle szakok indulását a Zeneakadémián, de kortárs zeneszerzőkről is ír.

Bárdos Lajos élete példa lehet valamennyiünk előtt. Egy kegyetlen, az értéket nem kímélő korban úgy tudott érvényesülni, hogy soha nem adta fel sem Istenbe, sem a muzsikába – egyáltalán a szépségbe – vetett hitét. Mindezt pedig csodálatos humorral tette, amivel másokat is lelkesített, sokak életét bearanyozta.

A kötet végén összefoglalót találunk az emlékét őrző Bárdos Lajos Társaságról, táblázatba foglalva látjuk a róla elnevezett iskolák sorát. Kórusművei, kitüntetése és jelentősebb kötetei is itt sorakoznak az életrajzi kronológia előtt.

A fotókkal és korabeli dokumentumokkal gazdagon illusztrált könyv nemcsak zenészeknek és nemcsak Bárdos rajongóknak készült. Kötelező olvasmány mindazoknak, akik pontos képet szeretnének kapni egy példamutató, egyenes úton járó zseniről. És ajánlott irodalom azoknak, akik bizonytalanok, nem hisznek a lehetetlen legyőzésében vagy elégedetlenek korukkal. Bárdos útmutatása mindenkinek segít.

Az előszó Bárdos Lajos halálának 30. évfordulójára emlékezik, 2016. november 18-án zárult a kézirat.

---

[1] Dr. Brückner Huba: Egyenes úton. Bárdos Lajos élete. Bárdos Lajos Társaság 2017. 329. o.

[2] Fehér Anikó: Muzsika a katedrán. Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem. Budapest. 2011. 99. o.

[3] Fehér Anikó: Muzsika a katedrán. Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem. Budapest. 2011. 136. o.

[4] Fehér Anikó: Muzsika a katedrán. Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem. Budapest. 2011. 211. o.

[5] Gách Marianne: Ha a tanító szereti a tanítványát és tantárgyát… in: Muzsika 1969/9. 10-13. o.

[6] Kodály Zoltán: Tizenhárom fiatal muzsikus. 1925. in: Visszatekintés III. közr.: Bónis Ferenc. Zeneműkiadó. Budapest. 1989. 44-451. o.