DR.
COCA GABRIELLA
TERÉNYI EDE KÓRUSMŰVÉSZETE
Terényi Ede (Marosvásárhely, 1935. március 12. ) zeneszerző, zenetudós, zeneszerzés professzor ( www.mma.hu )
E rövid bevezetés Terényi Ede
kórusművészetébe egy terjedelmesebb tanulmányhoz készült, amely
részletesen elemzi a zeneszerző kórusműveit.
A zeneszerző számára jobban, mint bármely más
alkotóművész világában érvényes az örökös, megszívlelendő
figyelmeztetés: KINEK ír, MIT, és MIKOR?
Fordított sorrendben kezdeném, először azzal,
hogy MIKOR ír a zeneszerző, és
elsősorban kitérnék a Gyermek, és nőikarok-ra.
A múlt század, ötvenes éveiben divatozott a
népdalfeldolgozások özönvízszerű áradata. A népdalgyűjtőknek
hála, bőséges választék állt a zeneszerzők rendelkezésére.
Megkomponálásuk nem volt nehéz feladat: a népdal alá a zeneszerző
beillesztett pár harmóniát, esetenként egy kis ellenpontot, főleg kánont,
és kész volt a kompozíció. Arra kellett nagyon vigyázni, hogy nagyon könnyen
énekelhető legyen, néha a „nincsen
benne semmi, de az legalább érthető” színvonal alattiságáig. A jó
szándékú kulturális színvonalemelés gyakran fordult teljes kulturálatlanságba.
Az alkotók számára béklyó volt, amely gátat emelt mindenfajta kitörési
kísérletnek, még a legenyhébb újítási törekvéseknek is. A zeneszerzőt
idézve: „Ebbe a világba léptem be
1952-ben az én nagyon egyedüli Bartók rajongásommal, amit még gyerekkoromból
hoztam magammal. Friss zeneakadémistaként legelső kórusművemet, a «Ha folyóvíz volnék» címűt a 27
Bartók egyneműkar friss megismerése ihlette. Nem utánoztam Bartókot,
inkább megpróbáltam beleélni magamat a bartóki világba. Akkor még nem tudtam,
hogy zeneszerzői világom zenei mottóját írtam le, a partitúra tanúsága
szerint 1954. szeptember 6.-án.” [1]
A mű alapul választott népdala nem
tartozott a szokványos melódiák közé. A kezdő dallam cisz-b-d 1:3-as
modellje, kistercről nagytercre kinyíló moll-dúr fordulata a
sötétségből a fényre törés mozzanata, amely mélyről fakadó,
elementáris erőket szabadít fel a zeneszerzőben. Ennek hatása minden
későbbi művében kimutatható.
Normál körülmények közepette, mint az
összhangzás szerelmese, és már akkoriban is afféle tudósa - aki már
főiskolás évei előtt igyekezett mindent megtanulni, ami az
összhangzattanból akkoriban ismert és tudott volt -, Terényi Ede a konvenciók
alapján b-moll – B-dúr harmóniákkal
kellett volna alátámassza választott népdala
kezdő sorait: „Ha folyóvíz volnék, bánatot nem tudnék...”.
Váratlanul Fisz-dúr akkord terce és
kvintjeként értelmezte a két kezdőhangot (cisz-b), és egy sor
ereszkedő akkord végén h-moll terceként
harmonizálta meg a harmadik hangot (a
szoprán d hangját).
A szerző még ma is érdekesnek tartja hogyan bukkant rá az ereszkedő
harmóniák különleges színvilágára. A kezdő Fisz-dúr akkord és a záró h-moll
akkord (V-I = Domináns-Tónika) szokványos fordulata közé még hatféle akkordot
írt. Ezekből az első e-gisz nagytercet
elszínező akusztikus kvart (b = aisz
– enharmónikusa a b-nek) még
beilleszthető a h-alapú
tonalitásba, de a soron következő cisz-béta
(cisz-gisz-d) a rá következő D-hy akkorddal (D-fisz-cisz) már
valóban újnak számított akkoriban. A váratlan b/eisz (enharmónikusan
f) delta és a „feloldásként” hozzá kapcsolt d-epszilonnal, aztán, mintha mi
sem történt volna h-moll
zárással figyelmet keltett. A szerző elmondása szerint: „egyesekben revelációként hatott (meg is
dicsértek érte, egyszerre beléptem az igazi zeneszerzők sorába), mások ledorongoltak, extravagánciámért.
Ez a két „figyelem” vagy „figyelmeztetés” egész művészi életem során
elkísért, a mai napig”.
A zeneszerzőnek nem szokása opus-számot írni
művei élére, idegenkedik ettől a megjelöléstől, de ez az egyszer
kivételt tett, és a Ha folyóvíz volnék élére
odaírta az Opus 1-et. A Gyermek és nőikarokat egybefoglaló
gyűjteménye élére, mint Mottó-t
tette, szinte elkülönítve minden más később keletkezett művétől
ebben a műfajban.
*
Dolgozatom második kis részében beszélek arról,
hogy MIT is ír a zeneszerző?
Mindent, amit a körülmények rászabnak, néha kényszerítenek.
Alapvető kérdés hogy milyen hidakat talál az alkotó, műve és
leendő előadói között. A legegyszerűbb a szöveg megválasztása. A
közismert költemény már eleve vonzó az előadók és a hallgatók számára
egyaránt. Boldogok a szerzők, akik ezt az utat választják. Terényi Ede a
járatlanabb ösvény mentén haladt és ritka, alig ismert költemények ihlették
meg. Ezek között is például József Attila Derengő
rózsa című verse ragadta meg. Az eredetileg nőikarra írt
művet, szokásához híven vegyeskari átdolgozásban
is közzétette, lásd Kóruskönyv – Vegyeskarok. Állítása szerint, ez a költemény a
zeneszerző életének egyik legnagyobb
élménye: „Oh,
köd a lelkem, ködben áll a rózsaszál”. Előadás-technikailag kissé túl
igényesre született. Miért? Mert a mű fogantatásának pillanataiban a
szerző nehezen tud arra gondolni, hogy nem a legideálisabb kórus együttes
áll majd a rendelkezésére. Idézem a zeneszerzőt: „Ha arra gondolnék, hogy közepes vagy éppen gyenge műkedvelő
kórus szólaltatja majd meg művemet lehet, hogy meg sem komponálnám, hiszen
az öncenzúra éppen a mű eszméjét ölné meg. Sajnos rendkívül olyan kevés
kórus-együttesnek dolgozhatunk, amely a szó szoros értelmében valóban
professzionális. Én gyakran ilyen együttes számára képzeltem el műveimet.
Ez részemről nagy fényűzés. Szerencsére volt alkalmam néhány
művemet ilyen kórus-együttes előadásában meghallgatni. Itt említeném például Tamási László
debreceni karnagy keze nyomán felcsendült
Cum
dulci jubilo (Psallite)
című művemet”.
* * *
A következőkben kitérek pár mondat erejéig
Terényi Ede Vegyeskari
művészetére.
Az egynemű karok zenéjében a szerző
inkább a költészetet kereste és az egybehangolódást előadóival,
hallgatóival. Ezért is oly sok a népdalfeldolgozás, régi, majdnem elfeledett
erdélyi dallamok újraélesztése, mint közös zenei nyelv, amit mindenki „beszél”,
ért, elfogad.
A vegyeskarok esetében
majdnem eltűnik az a néhány mű, amely alkalmilag keletkezett és a
divatos népdal harmonizációk jól kiépített útján haladt. Ezeket nem is közölte
a szerző gyűjteményes kiadásban. A zeneszerző szavaival élve,
idézem: „A
fontos az volt, hogy a művek drámaiságát hangsúlyozzam és a művek
szerkezeti felépítettségét. Igyekeztem katedrálisokat építeni, a régi mesterek
nyomdokain, egy új világban, ahol a templomba járás inkább turisztikai
élménykeresés, mint a lelki elmélyülés, magunkba szállás színhelyének
felkeresése. Azt szeretném, hogy úgy hallgassák, adják elő ezeket a hangzó
katedrálisokat, mintha templomban hangzana fel, az áhítat lélek-tisztító
csendjében”. Nem hangversenytermi alkotások, bár közülük néhány
kórusfesztiváli versenydarabnak készült, igazodva a nemzetközi modern zenei
irányzatokhoz a versenyen előírt technikai magas színvonalhoz (Asperges me, Libera me). Ezek közé
tartozik az olyan kóruspoéma is, mint Kányádi Sándor,
Fekete – piros című
költeménylátomásához készült hangzó metamorfózis, és az Ég kapui, sámán emlékeket idéző, pogány szertartás-zenéje.
A régi zsoltárokat idéző művek sorából
az Alleluja Pascal és a Rex tremendae
hasonul ahhoz a középkort idéző vallásos zenéhez, amely mai zenei
nyelvezeten megidézhető. Ezek a
régi zenét idéző kórusművei, nem nosztalgiázó felidézések, sokkal inkább a régi zenében való teljes beleélés kísérletei. A vegyeskari gyűjteményt néhány igényes zenei kép
egészíti ki, a régi madrigálok mai újraélesztése. A 16. századi kromatikus
madrigálok emlékét idézik fel, főleg Gesualdo
hangzás-világát. Erre példa Ady Endre
baráti köszöntője című madrigál. Szép előadásban
részesítette a művet a sepsiszetgyörgyi „Pro Musica” vegyeskar
előadásában, Sipos Zoltán vezényletével.
* * *
Tanulmányom harmadik kis részében az eredetileg
felvetett három kérdés közül kitérek arra, hogy: KINEK ír a zeneszerző?
A válasz: MINDENKINEK, AKI SZÍVESEN ÉNEKLI
MŰVEIT. Ez is könnyű válasz, de a valóság sokkal bonyolultabb. A
zeneszerző nemcsak az előadókra figyel oda, de a hallgatóságra is.
Egyik is, másik is lassan elfogyatkozik a könnyűzene tetszetős
technikai gyönyörűség-felkeltéssel ellátott áradatában. A kórusfesztiválok
ellenére az új kórusmuzsika mind kevesebb emberhez jut el akár úgy hogy énekel, akár úgy hogy csak hallgatja ezt a sajátos
hangzásvilágot. A gyermekekhez aránylag könnyebb közel jutnia a mai
zeneszerzőnek. Ezzel is magyarázható, hogy Terényi Ede is sok művével
fordult a kicsi emberkék világához.
Még egyszer idézem a szerzőt: „Egyszerű,
tiszta, felhőtlen világot járunk be hangjegyeinkkel. A kis
előadók még igazán hisznek a jóban, a szépségben, a boldogságban. Ez hatja
át a műveket is, amelyeket nekik írunk. Kóruskarnagy, zenetanárnő
feleségem kisiskolásainak sok mindent írtam. Nekik ajánlottam 2008 decemberében
megjelentetett legújabb kóruskötetemet (lásd az ajánlást). Tiszta csengésű
hangjuk máig elkísért. A kötet karácsonyi énekeket tartalmaz. Erre utal a kötet
címe is: Karácsonyi muzsika. Kinek
írok? A csodálatos örök megújulás ünnepének tiszteletére, a Karácsony
ünneplésére”.
A békéscsabai gyerekek ajkán, Szudi
Mária vezénylete alatt, csendült fel teljes szépségében Terényi Ede Alleluja című kórusműve, a
csengő-bongó ütőhangszerek karácsonyi csilingelésével.
Bibliográfia:
Coca, Gabriela, Ede Terényi – The Retrospective
of Five Decades of Creation, in: Studia Universitatis Babeş-Bolyai, series Musica, no. 1/2008, p. 3-38.
Lendvai Ernő: Szimmetria a zenében, Kodály Intézet, Kecskemét, 1994.
Lendvai Ernő: Bartók és Kodály harmóniavilága, Akkord Kiadó, Budapest, 1996.
Lendvai Ernő: Bartók stílusa, Akkord kiadó, Budapest, 1993.
Lendvai Ernő: Bartók dramaturgiája, Akkord kiadó, Budapest, 1993.
Terényi Ede: The
Harmony of the Modern Music,
Grafycolor kiadó, Kolozsvár, 2006.
A szerzőről
Dr. Coca Gabriella – előadótanár (Babeş-Bolyai Tudományegyetem –
Kolozsvár, Református
Tanárképző Kar Zenepedagógia
Tanszék)
--
Terényi Ede YouTuben található felvételeiből:
Terényi
Ede: Cantus Hungaricus; Erdélyi kódex - a Budapesti Vonósok Kamarazenekar
előadásában (1:00:22)
Terényi Ede 80. születésnapja alkalmából 2015. október 30-án a Magyar Művészeti Akadémia ünnepi hangversenyt rendezett a Pesti Vigadó Sinkovits-termében. Az előadáson részt vett az Erkel- és Bartók Béla - Pászotry Ditta díjas zeneszerző is.
80
éves Terényi Ede (8:28)
Terényi Ede (részlet a zeneszerző életútfilmjéből) (3:57)
Terényi Ede - Régi erdélyi
zsoltáros ének (4:05)
Kolozsvári Magyar Pedagógusok Kamarakórusa, Karnagy: Bedő Ágnes.
UniCante
- Terényi Ede: Zsoltáros ének (4:05)
Előadja: a kolozsvári UniCante egyetemi kórus vezényel: Fekete Miklós